Keresés

Részletes keresés

Benji_B Creative Commons License 2010.11.09 0 0 15

Szevasztok,

képzeljétek: én nagyon ráb*tam.

Egyetem után kb két évig nem csináltam semmit, csak a rágómat tekergettem és figyeltem, hogy dolgoznak a szakmámban a profik. (TV műsorszerkesztés.) Pár hónapja eljött az én időm, és - döcögve induló, ám fényes lehetőségeket ígérő - egyéni vállalkozást kezdtem. Még igazolványom sem volt, máris becsöngetett két férfi. A kocsijukra az volt írva, hogy APEH. Bejöttek a házba. Elmagyarázták, hogy a Diákhitel Központ átadta nekik az ügyemet és azért jöttek, hogy lefoglaljanak ezt-azt. Én öklendeztem, ők meg körbejártak és arról faggattak, van-e már autóm, van-e lakásom a Rózsadomb tetején.

(Az a szerencsém, hogy csak egy rühes macskám van, amit nem kértek, különben elvették volna mindenem.)

Én úgy tudtam, hogy akkor kell elkezdeni törleszteni, ha az embernek van munkája, és én csak most szálltam be a körhintába. Mondták, hogy ők ehhez nem értenek, viszont abban a szobában mi van? ...

Amikor elmentek, fogalmaztam egy hebegő levelet a központak - innentől gyorsítok a sztoriban - és leírtam az egészet. Két hétig visszafojtott lélegzettel vártam a postát. Meg is jött. Nyolc napon belül fizessem ki egy összegben, (2 millió valamennyi - vagyis 200 ezer hijján KÉTSZER ANNYI, mint amit anno fölvettem.) vagy van lehetőség havi minimum 30 ezrével, de maximum 60 hónap alatt. Emellett persze eltiltanak minden más (pl. lakáshiteltől) és felkerülök egy fasza BAR-listára is.

Van valakinek valami ötlete?

- Azon kívül, hogy ugorjak fejest a tetőről, amiért ilyen felelőtlen hülye voltam. Én már arra is gondoltam, hogy inkább leülném...

Segítsetek már, mert fejes lesz...

Benji_B

zsujka22 Creative Commons License 2010.07.26 0 0 14
sziasztok,

anno felvettem a diákhitelt elvégeztem az iskolát és amióta munkába álltam fizetem rendesen. Történt egy bank váltásom időközben, és a bank valami oknál fogva nem teljesítette az állandó utalási megbízásomat. Többször is kaptam a diákhiteltől fizetési felszólítást, de ezeket sajnos nem kaptam meg, mert azóta a lakcímem is megváltozott, amit természetesen bejelentettem, de ezt meg a diákhitel felejtette el figyelembe venni. Odáig fajult a helyzet, hogy átadta a diákhitel az ügyemet az APEH-nak, felkerültem a BAR-listára. Bementem az APEH-ba, hogy kiderítsem milyen módon szabadulhatnék meg ettől az egésztől. Közölték hogy a tartozásom egy összegben történő kifizetésével lezárhatom az ügyet. 650E HUF személyi kölcsönt vettettem fel édesapámmal, és bementem vele az APEH-ba kifizetni a tartozást. Az APEH-os előttem hívta fel a diákhiteles a jelenlegi pontos tartozásom összegéért. 576E HUF-ot befizettem, és kaptam egy APEH-os igazolást, hogy nincs tartozásom. Erre egy hónapra hívnak az APEH-től, hogy ond van mert a diákhiteles kislány hó elei egyenleget adott meg, és fennmaradt még 70E HUF tartozásom, ami sajnos ez alatt az 1 hónap alatt 106E HUF-ra rúgott. Másnap be is mentem az APEH-ba hogy tisztázzam az ügyet. Szintén ott előttem hívta fel a diákhitelest, aki akkor már 122E HUF-ot látott a rendszerben, és természetesen nem tudta visszamenőleg kideríteni ki volt az aki a rossz összeget mondta. Sajnos a személyi kölcsönből ennek csak a felét tudnám letörleszteni, de ahogy elnézem naponta körülbelül 20E HUF-ot kamatozik a kis pénzem.

Mi tévő legyek, jogi tanácsokat, segítséget várnék.

Előre is köszönöm:
geszthi Creative Commons License 2008.10.17 0 0 13
Dehogy varom ezt.

Az Orban-zombik ujjongva fognak itt majd orvendezni amint megvonja Jarai tanacsara a gyerektamogatasokat, joleti kiadasokat stb. Ha a JEL keri, akkor hajlandoak barmi aldozatot meghozni...

Előzmény: Törölt nick (12)
Törölt nick Creative Commons License 2008.10.17 0 0 12
Elképzelem, ahogy beírogatod mindenhová, mi minden tulajdona van Kocsis Máténak, és ettől döbbent fidesz szavazók százezrei hirtelen átmennek a szegénységpárti kormányoldalhoz.
Előzmény: geszthi (11)
geszthi Creative Commons License 2008.10.17 0 0 11
"A polgári kormány úgy dolgozta ki a diákhitelt, hogy az a hallgatóknak legyen kedvező, a Medgyessy-kormány pedig úgy alakítja át, hogy a bankárok járjanak jól.


Hat igen, a hallgatoknak jo a Fideszes diakhitel...de hogy ennyire?!

Kocsis Máté (Fidesz) ugyan még 900 ezer forintos diákhitelét törleszti, de emellett már van négy ingatlanja, egy Ford Focusa, és tulajdonosa egy Szász Endre képnek.

2006. 11. 15.
Origo
Előzmény: keresztpapa (-)
mégjobb Creative Commons License 2003.01.16 0 0 10
Szülői érintettség okán (gyermekem most kezdi visszafizetni a hitelt) szólalnék meg. Nem sorscsapásként éljük meg, hogy két évig a törlesztés csak 3000 Ft/hó. Jó, ez kinyújthatja a futamidőt, de nincs megtiltva az előtörlesztés. Akiben buzog a polgári öntudat, vagy mérlegeli saját anyagi kondícióit, nyugodtan törleszthet magasabb részletösszegekkel is, egy pályakezdő diplomás talán nem annyira balga, hogy ezt ne tudná eldönteni. Megkaptuk azt a számlaszámot, amire utalni kell a törlesztést. Ha valaki nem akar ezért fizetni, besétál a megfelelő bankfiókba és személyesen eljár. A folyószámláról történő bankközi átutalásnak nyilván díja van. Az egyik megoldás némi kényelmetlenséggel jár, a másik meg kiadást jelent. Mindezek mellett nem látom sem a szétzilálást, sem a tönkretevést, csak némi műbalhét.
Előzmény: keresztpapa (5)
Hayloft Ezekiel Creative Commons License 2003.01.16 0 0 9
"A folyósításba bevont bankok körének bővítésével megszűnt a számlavezetés ingyenessége, a folyósítás és számlakezelés ma már csak "kedvezményesen" történik, azaz a költségek egy részét a bankok a hallgatókra terhelik. A módosításig ezeket a szolgáltatásokat ingyen kapták a hallgatók"

Mikor veszik már észre a tisztelt olvtársak, hogy semmi sincs ingyen? A hallgatóknak ingyen az azt jelenti, hogy mindannyiunk adóterheiből. Jelzem ez nem biztos, hogy baj, csak ne hazudják, hog ingyen. Az ingyenhitel meg oximoron.

De olyan jó dobálózni azzal, hogy eddig ingyen volt, mert a polgári kormány maga volt teréz anya, most meg a kommunista bankárok a diákok zsírján híznak. Ennyire nem megy a szövegértelmezés?

Ha nagyon szépen be van csomagolva a szar, az akkor is szar marad!

Előzmény: keresztpapa (-)
fero11 Creative Commons License 2003.01.16 0 0 8
Hurrá, így legalább a bankárok gyakrabban járhatnak üdülni Kubába!!!
Big-B Creative Commons License 2003.01.16 0 0 7
"A diákhitel különleges konstrukció, nem piaci hitel."

Na persze. A bank meg a máltai szeretetszolgálat.

"Tehát: folyósítsa egy állami bank a hitelt, így elesnek a marketing költségek, legyen ingyenes a folyószámlavezetés - ennek fejében az állami banknak esetleg nő a későbbi klientúrája."

Az ötleted a szocilizmusban igaz is volt.

"A törlesztés pedig ne jelentsen túlzott, vállalhatalan terhet, de ne is húzódjon el indokolatlanul - ez a is a diákhitel társadalmi terheit csökkenti."

Túlzott? Hehe. Az túlzott teher, hogy a pályakezdő az első két évben nem törleszt semmit, és utána is a két évvel korábi fizetésének arányában?

Végiggondolod te hogy mit írsz, vagy valaki előre megírja neked mindezt?

Előzmény: keresztpapa (5)
keresztpapa Creative Commons License 2003.01.16 0 0 5
A Medgyessy kormány a bankok nyomására szétzilálja és tönkreteszi a diákhitel intézményét.

A diákhitel különleges konstrukció, nem piaci hitel. Ha ezt piaci alapon lehetne fenntartani, akkor semmi szükség nem lenne sem a kormányra, sem külön jogszabályokra. Akkor a bankok maguktól nyújtanák. De ezt nem tették és ma sem teszik.

Az eredeti elképzelés - amelyet lassan felismerhetetlenségig szétzilál Medgyessy - az volt, hogy kapjon a diák kedvezményes hitelt, olyan állami támogatással, amely kis terhet jelent a társadalomnak.

Tehát: folyósítsa egy állami bank a hitelt, így elesnek a marketing költségek, legyen ingyenes a folyószámlavezetés - ennek fejében az állami banknak esetleg nő a későbbi klientúrája.

Az állam speciális garanciát vállaljon - azaz ne a bankot terhelje a behajtás, stb. költsége, hanem az APEH amúgy is meglévő apparátusa szedje be a törlesztést. Ezzel nagyságrendileg lecsökken a nem fizetés kockázata, így a garancia lényegesen kevesebbe kerül!

A törlesztés pedig ne jelentsen túlzott, vállalhatalan terhet, de ne is húzódjon el indokolatlanul - ez a is a diákhitel társadalmi terheit csökkenti.

Tehát, az állam, kihasználva speciális lehetőségeit és bankját, a szokásosnál sokkal kevesebb rárakódó költségű hitelt nyújt, ezzel minimális ráfordítással maximális társadalmi hasznot ér el.

Medgyessy most ezt az elvet borítja fel, a bankok hasznát növelve, a társadalom és előbb utóbb, amikor a költségek elszaladnak, a diákok terhére is.

Előzmény: Venyerin (2)
Törölt nick Creative Commons License 2003.01.15 0 0 4
Te pont olyan idióta vagy, mint a topicnyitó.
Előzmény: terrateniente (3)
terrateniente Creative Commons License 2003.01.15 0 0 3
Jaja, végre lépett a kormány, hogy a hátrányos helyzetű bankárok is megkaphassák, ami jár nekik! :Đ Sőt magam is támogatom, hogy a hátrányos helyzetű televíziós dolgozóknak, mint például Medgyessy lányának, aki kénytelen megelégedni havi potom 750.000 forintos fizetéssel, miközben Pálffy cca. 2,5 milliót keres, nos, hogy az ilyen hátrányos helyzetűek is fel tudjanak venni diákhitelt, amiből el tudnak utazni Kubába koktélozgatni, amikor szénszünet van Havas médiaiskolájában, és áramszünet miatt elmarad az oktatás... :Đ Amíg ez nincs így, addig sajnos a jóléti rendszerváltás nem valósult meg teljesen! :Đ
Előzmény: keresztpapa (-)
Venyerin Creative Commons License 2003.01.15 0 0 2
Sió mindössze azt próbálja bizonyítani, hogy a diákok rosszabbul járnak (ezzel lentebb kötekszem), és lazán melléhelyezi csak azt az állítást, hogy a bankoknak viszont jó a bolt. Pl. az eddig kivételezett bankoknak biztosan nem jó.

"A folyósításba bevont bankok körének bővítésével megszűnt a számlavezetés ingyenessége"

Viszont megszűnt egyes bankok kivételezett helyzete. Ugyanis a diákhitelhez kötelező volt a diáknak a nevezett bankok ügyfelévé válnia, ami oly mértékű pofátlanság, hogy bőven megérte a bankoknak ingyenes számlavezetés mellett is...

"Amennyiben a bankok nem csupán a folyósításban, hanem a hitelnyújtásban is részt vennének, az az állam részére jelentős terhet jelent a szükséges állami garancia miatt."

Az állam tudtommal eddig is mindenkiért garanciát vállalt, banktól függetlenül. Hol itt a jelentős többlet?

"Ez azt jelenti, hogy az állam inkább előbb, mint utóbb szűkíteni kényszerül a diákhitelre jogosultak körét."

Ezt a feltevést ugyebár Sió kizárólag a fenti csúsztatásából vezeti le... Komoly! ;-)

"A hitel visszafizetési szabályainak megváltoztatása egyértelműen a hitelfelvevő hallgatókat sújtják. A jelenlegi szabályok szerint a hitel törlesztő részlete a mindenkori jövedelem 6 százaléka. A kormány javaslata szerint azonban a törlesztő részlet a két évvel korábbi jövedelemhez kapcsolódik."

Igen, az szerintem is hatalmas csapás, ha az embernek pályakezdőként az első 2 évben 6%-kal kisebbek a terhei...

"Ez azt jelenti, hogy jelentősen lelassul a törlesztés, növekszik a hitel visszafizetésének ideje"

Jelentősen? Hány éves konstrukciók is ezek?

"Az egész diákhitel rendszer működését veszélyezteti a törlesztés beszedési rendjének megváltoztatása."

Szerintem nem volt jó ötlet az APEH, egyszerűen mert nem adó típusú a befizetés. Sajna az új rendelkezést e tekintetben nem ismerem; én a bankokra bíznám a dolgot. Végülis az ő adósukról van szó, plusz így se kell semmi újat létrehozni.

Előzmény: keresztpapa (-)
raepa Creative Commons License 2003.01.15 0 0 1
Demagogia a kobon.
Előzmény: keresztpapa (-)
nazarene Creative Commons License 2003.01.15 0 0 0
az el0z0 rendszer "termeke" volt az olyan penzugyi k0nstrikci0, amely csak az ugyfelnek j0.
vikt0r a k0mmunizmusban sz0cializal0d0tt, mit varhatnank?
Előzmény: keresztpapa (-)
keresztpapa Creative Commons License 2003.01.15 0 0 topiknyitó
Medgyessy a diákok helyett a bankárokat támogatja:

"A polgári kormány úgy dolgozta ki a diákhitelt, hogy az a hallgatóknak legyen kedvező, a Medgyessy-kormány pedig úgy alakítja át, hogy a bankárok járjanak jól. A diákhitelezés szabályainak megváltoztatása komoly veszélyeket jelent mind a rendszer működőképességére, mind a hitelt felvevő diákokra.

A folyósításba bevont bankok körének bővítésével megszűnt a számlavezetés ingyenessége, a folyósítás és számlakezelés ma már csak "kedvezményesen" történik, azaz a költségek egy részét a bankok a hallgatókra terhelik. A módosításig ezeket a szolgáltatásokat ingyen kapták a hallgatók. Amennyiben a bankok nem csupán a folyósításban, hanem a hitelnyújtásban is részt vennének, az az állam részére jelentős terhet jelent a szükséges állami garancia miatt. Ez azt jelenti, hogy az állam inkább előbb, mint utóbb szűkíteni kényszerül a diákhitelre jogosultak körét.

A hitel visszafizetési szabályainak megváltoztatása egyértelműen a hitelfelvevő hallgatókat sújtják. A jelenlegi szabályok szerint a hitel törlesztő részlete a mindenkori jövedelem 6 százaléka. A kormány javaslata szerint azonban a törlesztő részlet a két évvel korábbi jövedelemhez kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy jelentősen lelassul a törlesztés, növekszik a hitel visszafizetésének ideje, és nő a hitelfelvevő által visszafizetendő összeg is. Előfordulhat olyan eset, hogy akkor kell törlesztenie valakinek, amikor nincs is jövedelme (például gyermeket szül) vagy lényegesen kisebb a jövedelme (mert például állást változtat), ugyanakkor nem törleszt olyankor, amikor van jövedelme.

Az egész diákhitel rendszer működését veszélyezteti a törlesztés beszedési rendjének megváltoztatása. A jelenlegi szabályozás szerint a beszedést - mivel az hasonló elvek alapján történik mint az adózás -, az APEH végezné. Ezáltal a törlesztő részletek beszedése hatékony, mivel a munkáltató a kifizetéskor levonja, és olcsó, mert nem kell új intézményt létrehozni erre a célra.

A diákhitel védelmében a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be, s elvárja, hogy a kormány - amennyiben valóban a diákok és nem a bankok oldalán áll - teremtse meg annak garanciáit, hogy a bankok továbbra is ingyenesen biztosítsák mindazon szolgáltatásokat, amelyek korábban megillették a hallgatókat.

Sió László
Fidesz - Magyar Polgári Párt Oktatási Tagozat

(OS)"

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!