Keresés

Részletes keresés

Petykoooo7 Creative Commons License 2023.08.20 -3 0 47

Július közepén egy csütörtök délután unottan érkeztem haza munkából. Úgy éreztem, hogy belekerültem egy mókuskerékbe és valahogy ki kellene zökkenni a monoton körforgásból. A repülőjegyek árai nyáron az egekben vannak: júliusban és augusztusban igyekszem kerülni is a légi közlekedést. Ráadásul az utolsó pillanatban sem egyszerű leakasztani egy olcsó repülőjegyet valahova. Így esett, hogy megnyitottam a Google térképet és megnéztem melyik úti cél található elérhető távolságra tőlünk autóval. Két úti cél közül válogattam, ahol még eddig sosem jártam. Az első Lichtenstein és Svájc kombinációja volt. A második pedig Velence. Mivel nem tudtam választani a kettő közül, ezért egy pénzfeldobással döntöttem. A cím alapján könnyen kitalálhatjátok, hogy Velence lett a nyertes. Szóltam a feleségemnek, bepakoltuk a gyereket és nagyjából 20 perccel az érme feldobása után, már robogtunk is Velencébe. Általában az emberek csak pár napra állnak meg itt és rohannak tovább az olasz tengerpartokra. Mi szerettük volna felfedezni Velence rejtettebb zegzugait is, meg akartuk nézni a főbb útvonalakon kívül eső látnivalók többségét is. Ennek tükrében le is mondtunk a strandolásról és csak Velencében voltunk végig. A posztból megtudhatjátok, hogy milyen is a város, mennyire büdösek a csatornák, tényleg olyan drága-e minden, ahogy az emberek mondják.

BŐVEBBEN: https://travelhacker.eu/latnivalok-velence-csalodas-a-szerelmeseknek/

zsákbamacska988 Creative Commons License 2009.10.27 0 0 46
Sziasztok!!
Szeretném megkérdezni, hogy esetleg nem tudja- e valaki, hogy a Velencei campingekkel, hogy lehetne felvenni a kapcsolatot. Kocsival tervezzük a kimenetelt és nem tudjuk, hogy lehetne lefoglalni a szállást.
Előre is köszi annak aki tud segíteni.
babóka75 Creative Commons License 2009.09.15 0 0 45
Kedves sznika38!
Szeretném a segítségedet kérni az ügyben,hogy(lehet bután hangzik) szeretném anyukámat meglepni egy jó kis "pizza evéssel",de ami a meglepi lenne,az az,hogy még sosem ült repülőn és én ezt szeretném neki adni,szóval egyik nap szeretnék vele elmenni,de még aznap este vissza is jönni,persze itt most nem elsősorban Olaszország-ról lenne szó,hanem a repülőútról,de semmi képpen nem szeretnénk a városban maradni és ott aludni.Nézegettem a Wizz Air járatait,de olyat nem találtam,ami aznap vissza is jönne,vagy ha igen,akkor 30 perc különbséggel a leszállástól számítva.Tudnál ebben nekem segíteni?Na és persze a lehető legolcsóbban szeretnénk ezt a pizzázást megoldani!Köszi előre is!
Előzmény: sznika38 (42)
Timon81 Creative Commons License 2009.09.06 0 0 44
Sziasztok!

Velencéből Budapestre: szept 8-án kedden indulok, 3 ember még elfér a kocsiban.
Akit érdekel szóljon: 20-201-4969
Rita
sznika38 Creative Commons License 2009.06.20 0 0 43
Bocsi, a napokban nem voltam és most, hogy újraolvastam az oldalt jöttem rá, hogy hülyeséget kérdeztem:)
Előzmény: tapena (39)
sznika38 Creative Commons License 2009.06.20 0 0 42
Szia, a Wizzair honlapján időnként nagyon jó akciók vannak. Érdemes gyakran megnézni, esetleg Wizzair hitelkártyát is igényelni (azzal további kedvezményekre leszel jogosult)(az én 7 eFt-os jegyem elvileg ingyen van:)
Előzmény: kriszta770606 (40)
sznika38 Creative Commons License 2009.06.20 0 0 41
Köszönöm, sikerült megtalálnom, és van arra az időpontra még szállás:)Te voltál már itt?
Előzmény: tapena (39)
kriszta770606 Creative Commons License 2009.06.17 0 0 40
szia
hol találtál ennyiért repülőjegyet??
Előzmény: sznika38 (36)
tapena Creative Commons License 2009.06.16 0 0 39
http://www.campingfusina.com/cabins.20.html oldal legalján a "For availability and special prices click here" felirattal jutsz el a foglalás oldalra, ahol leellenőrizheted, hogy a kiválasztott időpontban van-e még üres box, és mennyiért.
Előzmény: sznika38 (38)
sznika38 Creative Commons License 2009.06.15 0 0 38
Köszi az infot, utána néztem, tetszik:)Bár a honlapjukon nem találtam meg az árat.
Előzmény: tapena (37)
tapena Creative Commons License 2009.06.15 0 0 37
Fusina kempingben ( http://www.campingfusina.com/home.1.english.html ) van 13 euró/fő/éjszakáért kabin, ami szerintem elég olcsónak számít, és nyugodtan bevállalhatod gyerekkel is. Mikor ott voltunk, akkor is voltak gyerekek, és tiszta, rendes kemping.
Velencébe be tudtok menni olcsón busszal, kicsit drágábban hajóval innen.

Kabin kívülről

Kabin belülről
Előzmény: sznika38 (36)
sznika38 Creative Commons License 2009.06.14 0 0 36
Köszi a topicot:) eddig ezt nem fedeztem fel, de nekiállok mazsolázni, hátha találok hasznomra váló infot. Egyébként a Wizzair járatával megyünk, elég jó áron sikerült lefoglalnom a jegyeket (kettőnknek oda-vissza 7 120,-Ft ) ehhez képest nem szeretnék a négy éjszakára közel 100e Ft-t költeni, mint amit eddig találtam a honlapokon. Campingben még nem voltam, de egyedül egy gyerekkel nem tudom be merjem-e vállalni?
Előzmény: Kereva-5 (35)
Kereva-5 Creative Commons License 2009.06.14 0 0 35
Javaslom, hogy nézd meg a Venezia-Velence topikot, ott rengeteg hasznos tudnivalót és tapasztalatot olvashatsz, főleg ha van türelmed néhány oldal visszaolvasásához.
Nem tudom számodra mi az olcsó, Velencében mindíg szezon van és a szállás sosem olcsó! Talán camping, ha kocsival mész, vagy vállalod a napi utazást Mestréből.
Előzmény: sznika38 (34)
sznika38 Creative Commons License 2009.06.14 0 0 34
Sziasztok !

Tudna valaki nekem segíteni ? Augusztusban szeretnénk Velencére utazni a 13 éves fiammal, és olcsó szállást keresek négy éjszakára, de nem tudom hol érdemes foglalni.
Valamint a közlekedés terén is szívesen fogadnék bármilyen átélt tapasztalatot.
Kérlek ne linket küldjetek, hanem ha van valakinek olyan pozitiv élménye ahol már járt, és jól érezte magát.
A sok szálloda között nem nagyon tudok dönteni, és kevés az ahol pénztárcabarát árak vannak...
Előre is köszönöm!
tapena Creative Commons License 2009.06.11 0 0 33
Sziasztok!

Kedden jöttünk meg Velencéből. Szombaton mentünk, és 3 éjszakát aludtunk ott. Mivel nagyon nem volt pénzünk, így egy minimális költségű utazást csináltunk, így a teljes költségünk utazással, kajával, szállással együtt kettőnknek kijött 50000 forintból. Itt egy kis beszámoló elsősorban annak, aki kevés pénzből akarja megoldani az utazását:

1. nap: Minden gond és késés nélkül érkezett a WizzAir-es gépünk Trevisoba ( 10000 ft kettőnknek oda-vissza ). Mi 6-os busz - vonat párosítással mentünk el Mestre-be, igaz a vonatunk késett 1,5 órát!

A szállásunk "Mestre alatt" Fusina kempingben volt, 13 euró/fő/éjszakáért béreltünk kabint, ami meglepetésünkre egész jó volt (2 ágy, polcok és szekrények, közös zuhanyzó). Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert "itthon nem ismert tisztaságú" és rendezett kemping. Olcsón be lehet menni Velencébe egy 1,1 euróba kerülő buszjeggyel (1 átszállás, de a jegy érvényesítéstől számítva 75 percig él, így nem kell minden buszra külön jegyet venni). Ráadásul jegyirodákban lehet venni 10-es gyűjtőjegyet 10 euróért. A buszon is lehet venni jegyet (általában, néha azt mondják, hogy: "no ticket"), de ott jóval drágább.

Kaját még Mestrében vettünk: a vasúthoz közel van egy supermarket, amit Ali -nak hívnak. A mi árainkhoz képest ez sem olcsó, de jóval olcsóbb a többinél, és ráadásul akciókat is ki lehet fogni ( pl. 55 centes tej, 1 eurós 1,5 literes kóla.. stb. ). Este 8-ig van nyitva, úgyhogy csak futtában bepakoltunk valamiket.

2. nap: Kimentünk az Auchan-hoz ( H2 -es busz ) vesztünkre, mert vasárnap nincs nyitva. Hétköznap 10:00-tól 20:00-ig, ha valaki tervezne vele. Mivel így nem volt kajánk, Velencébe vettünk egy 45 cm-es pizzát elvitelre 9 euróért, amit egész nap csócsáltunk.
Velence nagyon szép, de hát ezt mindenki tudja. Szerintem van hangulata a lekattant épületeknek is, bár néha már az volt az érzésünk, hogy központilag tiltják az házak renoválását.
Egyébként vasárnap rengeteg a turista, sokszor alig tudtunk megmozdulni. Egész napos séta után tértünk nyugovóra a szállásunkon.

3. nap: Lidóra mentünk fürödni. Átgyalogoltunk Velencén a Sant' Elena -i kikötőig, és onnan mentünk hajóval Lidóra. Mivel ez 1 megálló, tudtunk venni rá 2 euróért jegyet ( a 6,5 helyett ).
Jó volt a víz, és a sokszor 2 méteres hullámok, talán ezt élveztük legjobban. Igaz az olaszoknak hideg lehetett, mert sokan voltak kint, de rajtunk kívül szinte senki sem fürdött. Itt megjegyzendő, hogy az box-ok privátok! Mi csak beálltunk az egyik elejébe, hogy mégse mindenki előtt öltözzünk át, de később meglátogatott minket az egyik felügyelő, és kedvesen ejnye-bejnyézett.

4. nap: Kényelmesen elmentünk Trevisóba, nehogy megint valami 1,5 órás vonatkésés miatt lemaradjunk a repülőről. Így aztán volt ott időnk sétálni egyet. Érdemes, nagyon szép a belvárosa.
Mikor ott voltunk, nem tudom mi lehetett, de minden fiatal az utcán volt, olyan volt, mintha csak 16 évesekből állna a város. Lehet, hogy az utolsó tanítási nap vége volt?
Itt kell megjegyeznem: Mestrében a buszra elöl és hátul kell felszállni, középen le. Trevisóban csak elöl fel, középen le, hátul se fel, se le. Mi a Mestrés berögződés után hátul szálltunk fel (igaz másokat követtünk, de ők is túristák voltak), és a sofőr megállt 10 méter után (az út közepén), hátrajött, és megmagyarázta, hogy csak elöl lehet felszállni... :(
A gépünk egyébként egy 20 perces késéssel szállt fel, de a pilóta elmondása szerint, a 100 km/h -s hátszélnek köszönhetően mire Budapestre értünk, már majdnem be is hoztuk.


Szumma: Velence szép, Lidó élvezetes, olcsón is meg lehet oldani az ott nyaralást, de lemondásokkal és kellemetlenségekkel jár.
kriszta770606 Creative Commons License 2009.06.03 0 0 32
Lehet,hogy béna vagyok,de nem találom mennyibe kerül a Velence kártya!
Előzmény: *Mithrandir* (31)
*Mithrandir* Creative Commons License 2009.05.26 0 0 31
A Velence kártya ( Venicecard) sok mindenre jó: érvényes a szárazföldi buszokra, vaporettókra, az összes múzeumba és nyilvános mosdóba ( a sárga kártya). A "kék" Velence kártya a vaporettókra, szárazföldi buszokra és a mosdókba érvényes.
Viszont szerény véleményem szerint nagyon drágák.
Mi úgy oldjuk meg szeptemberben ( akkor megyünk 3 éjszakára), hogy veszek sima utazó bérletet, 72 órást, valamint múzeum bérletet ( többfélét lehet kapni, én a Szent Márk téri múzeumokba szólót veszem, mert úgysem lenne ennyi idő alatt időnk az összes múzeumot végigjárni). Így olcsóbban jövök ki, mintha 3 napos Velencekértyát vennék. Természetesen gyerekeknek is kell venni bérletet is, meg múzeum belépőt is. Bérlet nincs kedvezményes, de múzeumbérlet igen, feltétele, hogy legyen a gyereknél érvényes nemzetközi diákigazolvány. Egyébként én már megrendeltem mindent, mert ennyivel korábban rendelve olcsóbb minden.
szállást is foglaltam már, az Alba D'Oro campingben fogunk lakni, bungalóban. Szállodára gyerekkel nem lett volna pénzem, sajnos.
Bővebben a Velence kártyáról
Múzeum bérletek
Utazó bérletek
Szívesen segítek még, kérdezz nyugodtan.
Előzmény: kriszta770606 (30)
kriszta770606 Creative Commons License 2009.05.25 0 0 30
Mennyibe kerül a Velence kártya és mire használhatom?Gyereknek is kell?
mari mama Creative Commons License 2009.05.07 0 0 29
A sok-sok utikönyv közül valóban nehéz választani.Attól is függ, hány napot szánsz Velencére, és voltál-e már ott. Ha nem, és most is csak egy-két napot mész,  akkor ajánlani tudom: "TOP 10 VELENCE " címmel megjelentetett mindenkinek szóló utikönyvet. Valóban, minden látnivalóból, művészekből, szállásból, étteremből, adomákból stb-stb a 10 legjobbra hívja fel a figyelmet.Térképekkel, vaporettó utvonalakkal együtt 160 oldal, nem nehéz, egy kicsit mélyebb dzseki zsebben elfér. Emlékezetem szerint ezer forint körüli az ára.
Előzmény: baratnod (28)
baratnod Creative Commons License 2009.05.04 0 0 28

köszönöm szépen a tanácsokat, meg fogom nézni ezt is, bár nem szeretnék közösködni sem konyhán, sem fürdőszobán - azt hiszem nekem a szálloda jobb lenne

 

egyelőre fogalmam sincs mennyit tudok a szállásra szánni (az evés nálam nem központi téma), az 50 euro igen jó árnak számít, vajon szállodában is létezik ilyen olcsó?

 

melyik utikönyvet javasoljátok? elég nagy a választék, nem tudtam dönteni

Előzmény: szekeres.robert (25)
szekeres.robert Creative Commons License 2009.04.22 0 0 27
Tényleg úgy igaz, ahogy a honlapjukon láttad, a B&B Romatica-ban adnak reggelit (benne van az árban), de "sajnos" ;-) nem volt alkalmam megkóstolni, mert olyan jókat tudtunk venni az Ali szupermarketben. Egyébként úgy láttam, hogy az ottani szokásoknak megfelelő adagot adják, pár croissant, pirítósok, méz, dzsem, tej. Filteres tea és instant kávé van kitéve többféle (elég jók), akkor és annyit főzöl le amennyit akarsz.

Jó velencei kirándulást mindenkinek!
Előzmény: *Mithrandir* (26)
*Mithrandir* Creative Commons License 2009.04.21 0 0 26
Szia!
Mi valószínűleg kempingben fogunk megszállni, szintén szeptemberben, és mi is este fogunk odaérni ( Trevisoba repülővel, onnan vonattal). Van egy pár kemping ott, egy kétágyas bungaló, amiben nincs fürdőszoba pl.12-13 € fejenként/nap. Kempingek: pl.Fusina, Jolly, Serenissima, Alba D'Oro stb. Érdemes utánanézni ennek is, bár az előző hozzászólásban írt szállás lehetőség nekem is tetszik és ahogy a velencei árakat szemlélem, igen jó áron van, pláne, ha reggelit is adnak hozzá !
( a honlapjukon ez szerepel). Az étkezést mi is így próbáljuk majd megoldani, ahogy Robi írta, élelmiszerboltban megvesszük, a szálláson megesszük. Mi februárban is voltunk ott, nagyon jó volt és arra való tekintettel, hogy a gyerekemnek akkor volt a szülinapja, San Polo kerületben beültünk egy borozóba ebédelni. A Kiszolgálás kifogástalan volt, a kaja nem volt sok, de nagyon finom volt, viszont 4 személyre otthagytunk 50 eurót!
Előzmény: baratnod (24)
szekeres.robert Creative Commons License 2009.04.20 0 0 25
Mestre sem lenne rossz választás, közvetlen Velence mellett van a parton.
Ha a pénz számít, méghozzá nem kicsit, nagyon ;-) akkor a szállás ára csak az egyik paraméter - a másik, nem mellékes, hogy mennyibe kerül az étkezés, és a +utazás. Egy konyhával rendelkező apartman előnye lehet Mestre-ben, hogy ott igen jó áron vehetsz kész (olasz) ételeket egy "mezei" élelmiszerboltban, amit elég pl, mikróban megmelegíteni. Jót ehetsz, kiadósat, és (Velencéhez képest) olcsón. Az utazás (Mestre-Velence): a vonatjegy 1 euró 1 útra /fő, napközben nagyon sűrűn jár, éjfélig közlekedik. Menetidő: 10-12 perc. Ha ezt választod, érdemes a vasútállomáshoz közeli szállást kivenni. Vagy járhatsz busszal: ár, menetidő, járatsűrűség: kb. mint a vonat.

Aki többet szán az útra, vagy akinek fontos, hogy Velencében aludjon, annak persze Mestre nem megoldás.

Apartmant tudok ajánlani, 50 Euró/2fős szoba:
http://www.venezia-bb.it/en_bb_home.htm
Nem mértem le, de szerintem a vasútállomástól kényelemesen sétálva sincs 5 percre.

Ez egy 3 szobás lakás, közös konyha, közös fürdő, lehet ismerkedni a helyiekkel. Tényleg olyan, mint az oldalon lévő képeken látszik.

Előzmény: baratnod (24)
baratnod Creative Commons License 2009.03.26 0 0 24

sziasztok!

 

olcsó szállást keresek szeptemberre 1 fő részére - tudtok segíteni?

 

amit eddig megnéztem, mind Velencén kívül volt -  de hogy lehet este / éjjel eljutni egy ilyen messzi szállodába, ha nincs autód?

 

minden jó tanácsnak örülnék :-)))

agri Creative Commons License 2009.02.09 0 0 23

Sziasztok!

 

Velencébe átadó 2 fő részére vonatjegy,  indulás 12.-én du, vissza 19.-én este

ablak melett. 36e Ft tel: 305111229

mindilo Creative Commons License 2009.01.27 0 0 22
 

Sziasztok!

Lenne egy pár kérdésem.

Mettől meddig tart a velencei karnevál?    Mekkora tömegre lehet számítani?

Mikor érdemes megérkezni? Hány óra felé? Nem szokott megtelni a parkolóház?

Mennyibe kerül egy vaporetto jegy és mennyi a 24 órás?

A tronchettóban mennyi a parkolás? Autófeltöréses tapasztalat volt valakinek? vagy a tronchettó biztonságos annyira?

Punta Sabbioniban mennyi a parkolás? Onnan hogy lehet bejutni a városba?

Az a hajó nem vaporettó ami onnan közlekedik? Mennyi a jegy rá?

egyenlőre ennyi köszi szépen!

ereik Creative Commons License 2008.06.27 0 0 21
Pandust szeretném megkérdezni, hogy az a jesoloi camping (waikiki) milyen. Augusztusban Ausztriából hazafelé elmennénk még oda is néhány napra, mert én nagyon vágyom a tengerhez és talán lesz rá lehetőség. Tulajdonképpen 300 km-re van onnan, ahova megyünk Karintiába, így megérné az út is.
*Mithrandir* Creative Commons License 2008.06.26 0 0 20
Sziasztok!

Tud esetleg valaki véleményt mondani valamelyik velencei kempingről? Velencében van tengerparti strand, vagy el kell menni Jesolóig?
Augusztusban mennék a gyerekeimmel Velencébe, csak 2 napra sajnos, nekünk nagyon megfelelne egy faházas kemping is...
Pandus Creative Commons License 2008.06.22 0 0 19
Az olcsóbb jesolói kemping: www.campingwaikiki.com
diszőz Creative Commons License 2008.06.20 0 0 18
Sziasztok! Eladó 2 vonatjegy 2008.07.06-ra Velence Sta Lucia pályaudvarról Budapest/Keleti-be induló vonatra. Ár:7300Ft/fő. Tel.:06303598700

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!