Sajnos, nem tudok külföldiül, ezért aztán az ilyen apróbb-nagyobb változtatásokról csak közvetve értesülök, van néhány fordító ismerősöm, tőlük hallok ilyesmiket.
Sikerült a magyar fordításba is beleolvasnom. Tényleg ki vannak hagyva a beszélgetések az angolból. Például ahogy ugratják egymást a kozák katonák. Vagy vizet kérnek egy lengyel parasztlánytól aztán közben nézik a kerek fenekét.
Nem tudom, mennyire igaz, de elképzelhető, amit olvastam. Eszerint a Rózsa nevét (nem is) kissé lebutítva adták ki az Államokban. Nem állítom, hogy rögtön mindent megértettem belőle, amikor először olvastam, de tetszeni tetszett! Második-harmadik olvasásra több célzást, illetve hivatkozást fedeztem fel, de sokkal-sokkal tájékozottabbnak kéne lennem a témában, hogy mindegyiket felfedezzem.
A fordítóprogram viszont ínyenc csemegékkel szolgál! Például egy kép aláírása: A remete háza. Elsőnek megállapítottam, hogy ahhoz kissé túl van aranyozva! Azután rájöttem, hogy ez bizony az Ermitázs, ami eredetileg tényleg remetelakot jelentett!
Annyira jó fordítóink vannak-voltak! Murányi Beatrix Lem fordításai, vagy Csongor Barnabás Nyugati utazás fordítás-átdolgozása remek!
Mindig mondom mennyit számít a fordító munkája. Angolul sikerült megtalálnom a Csendes Don-t. Viszont olvasom hogy a fordító kihagyta a 25%-át a szövegnek. :-)
Meg eleve más címet adtak az első két kötetnek meg a másodiknak. Ebbe is jól belekavarodtam.
Tévedtem, a Mount Dragon is Preston-Child. Preston-nak több szóló könyvébe beleolvastam, de nem vagyok elájulva. Aztán elkezdtem a Preston-Child kettős Gideon 5. részt, és hoppá, nagyon jó. Továbbra is érdekes hogy ha ketten írnak 1 könyvet akkor sokkal jobb lesz.
Utána kell néznem, volt híres írópáros az (szép)irodalomban? A Sztrugackij fivéreken kívül? :-)
Nagyon érdekes, egy kalóz elrejtett kincsét próbálják kiásni egy szigeten. Nagyon védve van a kincs de most iszonyú modern technikával próbálják megszerezni. Eddig több száz év alatt senkinek se sikerült.
Viszont bosszantó hogy rengeteg üresjárat van benne. Főszereplő gyermekkorának helyszínén van az esemény és állandóan nosztalgiázik. Az ember olvasná hogy hű most mi lesz? Erre jön pár fejezet a gyerekkori szerelem leírásával. Pffff.
Nemrégiben hallottam, hogy meghalt Frederick Forsyth. Szívesen olvasta a könyveit, például a Sakál napja remekül felépített, párhuzamos cselekmény alkalmazásával zajlik. Külön tetszik benne, hogy a párharc egyenlőtlennek tűnik. Az egyik oldalon egy bérgyilkos, aki remekül érti a mesterségét. ráadásul jóképű, szereti a nőket, azok is őt, elég gazdag, megnyerő, mesterlövész, de a közelharchoz is ért.
A másik oldalon pedig egy középkorú, enyhén hízásra hajlamos, némileg papucsférj rendőrfelügyelő. Amihez viszont nagyon ért, az a tanúk kikérdezése, plusz az adatok összeillesztése.
Sajnos, a későbbi könyveiben kissé szószaporító lett, de ez szinte minden ún. populáris regényt írókra érvényes.
Ha a Sakál napját nem is, de egy csodás elbeszélést, a Pásztort elő fogom venni, hogy újra olvassam. Az író volt pilóta, ezért aztán hiteles a helyzet leírása. A befejező pár mondat igazi meglepetés!
Úgy veszem észre, mostanában valahogy egyre többször kerülnek a kezembe az ún. „egzotikus” helyekről származó írók. Ez nem is baj, mert többnyire érdekes olvasmányok.
Ezek egyike Narine Abgarjan: Szimon címő könyve, Érdekesen indít: Szimon temetésére a felesége összehívja az elhunyt férje négy egykori szeretőjét, mindenki végiggondolja, mit kapott az Szimontól, Többnyire tartást, önérzetet, és azt, hogy másként viszonyul az emberekhez.
A következő Iskander Pala: Halál Babilonban, szerelem Isztambulban című könyve. Kissé Eco történeteihez hasonlít, egy kézirat, amit, ha megfelelően olvasnak, akkor kinyithatnak vele egy titkos ajtót, ami akár féreglyuk is lehet. Fura ötlet, de maga a kézirat meséli el a saját történetét. Még csak a felénél tarttok, de nem hagyom abba, mert érdeke!
Ez nem mondható el Rushdie: Diadalváros című regényéről. Be kell látnom, a mágikus realizmus nem az én műfajom, ezért aztán abba is hagytam ezt a könyvet.
Véletlenül akadt a kezembe Fontane: A körtefa alatt – L’Adultera című, egy kötetbe gyűjtött két ksiregénye. Főleg az első lepett meg, fura mód valami korai Agatha Christie-t érzek benne. Egy olyan gyilkosság, ami elég soká derül ki, és jelentéktelen apróságokból áll össze a vád. Például egy vendég nem itta meg a reggeli kávéját, nem találtak meg egy téli időben vízbe fulladt utazó testét, valaki éjjel ás a kertjében, és a vénasszony szomszédja ezt furcsállja, talán némi joggal. A másik történet a címből sejthetően olyan, amiben egy nő megszökik a szeretőjével. Ami tetszett, az volt, hogy mindneki milyen emberi módon reagál a sajnálatos történtekre.
Valóban az ő írási stílusa tetszik. Például pár mondatban lefest egy helyszínt, hangulatosan, olyan impresszionista módra. Child meg egy oldalon keresztül részletesen és szárazon mindent leír, mintha leltárt olvasna az ember. :-D
Viszont Child-nak (is) zseniális történetei vannak.
Így csinálják, ahogy írtam, egymást lektorálva. Utána olvastam mert én se értettem hogy írhatnak ketten egy könyvet. :-) Volt egy interjú ahol erről beszéltek.
Ha egyedül ír a Child az már annyira nem jó. Bár az is igaz hogy ez a Chrysalys nagyon techno bla-bla. Annyi új tudományos feltalálás meg szakszöveg van benne hogy csak kapkodom a fejem.
Majd olvasok Preston szóló könyvet is. Hátha ő az igazán jó író. És Child meg a jó témákat adja.
Ami engem illet, most két előzmény, illetve "utózmány" könyvet olvastam, mondhatom, elég megrázó élmény volt,
Az egyik John Boyne: Amikor összetört a világ. Ez a Csíkos pizsamás fiú folytatása. Arról szól, hogy próbáltak túlélni egy hírhedt és háborús bűnösként kivégzett lágerparancsnok özvegye és a lányuk, Persze álnevet vettek fel, de volt, hogy lebuktak. Végül is a nő egyfajta tisztes életet élt, elég gazdag is lett.
Nem csak ezzel foglalkozik, de az idősek gondjaival és általában a helyzetükkel is. Gondok akkor is lehetnek, ha az illető elég jómódú,
A második Harper Lee: Menj, állíts őrt! Ez meg a Ne bántsátok a fekterigót! előzménye, bár fura mód később íródott. Az elsőt nem olvastam, tudom, hogy híres, de valahogy idegenkedtem tőle. Ezek után igyekszem pótolni.
Hú de nehezen olvasható, pedig pár fejezet után érdekes lesz a történet. Majdnem abbahagytam. Pedig a Preston-Child kettős együtt olyan jól ír. Lehet jobb az a módszer hogy az egyik megír egy fejezetet, odaadja a másiknak, az átjavítja, majd visszaadja és így tovább?
Jól ráfaragtam. Preston-Child Gideon sorozatban következik a Beyond the Ice Limit. Ennek előzmény az The Ice Limit, ami megint egy zseniálisan izgalmas könyv. Csak az a baj hogy a Gideon könyvekben már spoiler van róla, így gondolom mi a vége. Sorrendben kellett volna olvasni :-)
Bevezető szerint Brunner találkozott a sci-fi új hullámmal a 70-es években és annak hatására írta. Nagy összevisszaság az eleje. Tovább nem olvastam.
Lehet ennek mintájára írta Tandori Dezső a Stevenson biozmagóriát. Hú az nagyon kemény olvasmány volt fiatalon. Ott se jutottam tovább 20-30 oldalnál.
Jól kifogtam azt a 2 könyvet Brunner-től amik jók voltak. A többi nem tetszik. Eleve nem tartom őket (hardcore) sci-fi-nek. Viszont érdekes hogy későbbi műveiben mennyivel jobb az írói stílusa. Kár hogy ott meg a témái nem érdekelnek.
