vmely ujsag szerint ez a dizajn eredetileg az rtl-e lett volna, de azoknak nem tetszett. tehat most 40 milaert ezt a selejtet sozta a koztevere a dogfish.
Ami igaz az igaz; borzasztó az új arculat terv! Silány, izléstelen, ronda színvilág. Ráadásul belett magyarázva, hogy ez mennyivel olcsóbb volt, közben éppenséggel csak egy picivel volt olcsóbb mint a korábbi nyilvánvalóan túlszámlázott meló. Akkor most mi van? Geszti Péterből lesz az új Werner András? Mindenki meghülyül a hatalom közeliben ?? :( A hatalom antiszemita, hogy mindig zsidóknak adja az ilyen "image pénzeket" aztán őket áldozza fel a korrupció oltárán elsőként, saját kezeit tisztára mosva?? :)) Nincs olyan reklámügynökség amit meglehetne bízni korrekt munkavégzéssel? Biztos akadna, de kinek érné meg ilyeneknek pénzt folyosítani?! :) Az tudni kell, hogy ilyenkor aki megbíz egy céget és többet ad mint kellene, az rendszerint visszakap a megbízási összegből. Gondolom itt sem maradt el ez az alap tétel...
ÉLET
Enervált emberpár ül a stúdióban, a férfi és a nő közepesen érdekes híreket olvasgat le a súgógépről. Eltűnt közpénzek, parlamenti sértegetések, Irak. Tőmondatok, szimplán összerakott bővített mondatok, semmi cicó. Fáradtak. Fáradtak, de teszik a dolgukat, blues-szerű szomorúsággal jön egyik mondat a másik után, a homokba görbe vonalat húz maga után az átlőtt boka, hajóvontatók, keserűség, kilátástalanság, halál.
"... a szocialista politikus szerint nehéz dolga lesz a Fidesz jogászainak, ha meg akarják nyerni a pert" - olvassa a riporter a mondatot, és a néző maga elé mered, vajon lesz-e az életben olyan estéje, amikor megússza egyeztetési hiba nélkül. Ezt a "nehéz dolga lesz a Fidesz jogászainak"-ot valaki megfogalmazta, valaki átnézte, ez a keserű ember meg beolvasta. De vajon lehet-e akkora a lélek keserűsége, hogy átlépjünk ilyen nyelvi hibán?
Hát, aligha. Az ember szívességből is korrigálja a másik hibáját, de - és nem akarok más zsebében matatni -, ez a keserű ember ráadásul lapinformációk szerint havi 2,4 millió forintért olvassa be hibásan az eléje vetített szöveget
Lássuk tovább a Híradót! - kapja telibe most az életet a férfi, amit lendülettel visz tovább a nő: Mi jön még? Tényleg nem akarok itt idétlenkedni a pénzekkel, de muszáj a lerobbant, romokban heverő Magyar Televíziónak milliókat fizetnie rossz mondatokért és dramaturgiai selejtért? Ez a két fölolvasó ember együtt 4,2 millió forintot kap havonta - lapinformációk szerint. Azért lapinformációk szerint, mert hivatalos adat nincs, a televízió vezetősége szerint a szerződések publikálása rontaná a közszolgálati televízió versenyhelyzetét. A közszolgálati televízió ugyan javarészt közpénzekből működik, a sokadik összeomlástól menti meg a költségvetés, ilyenformán tekinthetném úgy is a dolgot, hogy amikor Pálffy és D. Tóth zsebében kotorászok, ott többnyire a saját pénzemet találom, és ugyan nekem az a pénz nem kell, mégis határozottan jólesne, ha a piaci pozíciók lázálmában izzadó tévévezetőség legalább a józan ész határain belül osztana, ha rátör az oszthatnék. Semmit nem akarok egyébként a két műsorvezetőre hárítani, nekik ennyit fizetnek ilyen teljesítményért, ilyen viszonyok alakultak ki. Az már nagyobb baj, hogy az egész ország többek között attól szenved, hogy úgy gondolja, profi teljesítményt csak profi fizetésért várhat el. Ami egyébként teoretikusan igaz is, praktikusan azonban ez a tétel nálunk azt jelenti, hogy tíz-húsz félművelt ember jó időben, jó hangosan kijelentette magáról, hogy profi, és attól kezdve profi. Így van ez a közélet széles tartományában: a magyar médiasztár és a magyar futballista között például az az azonosság, hogy mindent megelőzően mindkettőnek nemzetközi szintre kell hozni a gázsiját. Mindig akad is egy madár, aki vagy a saját pénzén, de többnyire közpénzből meg is teszi ezt, ha pedig ez megtörtént, akkor ugye, a lényeggel meg is lennénk. Teljesítmény az momentán nincsen, mert egyik helyen magyartalan mondatokat mondunk, a másik küzdőtéren meg félgőzzel is elverik a szánkat, de ilyenkor hatályba lép a teória második paragrafusa: ha nincs sztárgázsi, még remény sincs. A Magyar Televízió pedig kiváló kifizetőhely, történhet bármi, beomolhatnak a falak, leröpülhet a tető, politikai kurzustól függetlenül nyomulnak a gigasztárok. Az állampolgár meg nézi. Azt látja, hogy egyszer Lovas István nyalja föl a százezreket tanácsadásért, újabban önerős megasztárok konvertálják magukat a kereskedelmiből, vagy épp egyelőre piacvédelmi megfontolások miatt meg nem nevezett beszállító az arculattervezésért: eddig zöld volt minden, most téglavörös lett minden, de mindegy is, mert mindent beterít a gagyi. Gagyi a háttér, az előtér, gagyi a szék, amelyiken ülnek, gagyi a mondatszerkesztés, gagyi a légtérben röpdöső légy is. De mert az egész magyar televíziózás mára merő egy gagyi, ez az egész csak ritkán tűnik föl.
A beteg tévé
–Televízió –
NSZ • 2002. november 16. • Szerző: Krausz Barnabás
Amikor valamire régóta várunk, és aztán egyszer csak bekövetkezni látszik, akkor azt csalódásokon edzett, tapasztalt ember tulajdonképpen már el sem hiszi. Nem akarja elhinni. Meg szeretné védeni magát az újabb kiábrándulásoktól.
Most, hogy a Magyar Televízió többéves letargia után végre megmozdulni látszik, és végre úgy kezd viselkedni, mint egy televíziós csatorna és nem mint egy rettegésben és meghunyászkodásban vegetáló, életkedvét vesztett fegyenc, az ember nem nagyon hisz a szemének. Nem telt el sok idő az arculatváltás óta, de már most világos, hogy a fenti élettapasztalat nem bizonyul teljesen haszontalannak. Az ember örülni szeretne, sőt ünnepelni, arról beszélni, hogy a közszolgálati televízió milyen nagy lehetőségeket hordoz, hogy milyen felelőssége van az élet jobbá tételében, a szórakoztatásban és elgondolkodtatásban, a kísérletezésben és az új energiák áramoltatásában. Lelkendezni kellene, elemezni az új koncepciót, vitatkozni a műszerkezeten – de hát nem lehet. A Magyar Televízió már megint meg akarja spórolni a szellemi munkát. Minden jel arra mutat, hogy a műsorok vaktában készülnek, személyes szolgálatok ellentételezéseként, baráti alapon, a televíziós eszméjének kicselezésével. Egyetlen igazi változás csak az arculatban tapasztalható. A fegyelmezettebb, letisztultabb és ízlésesebb elválasztó képsorok, az elegánsabb feliratok, de még a stúdió-belsők is némi átgondoltságot mutatnak. És – televízióról lévén szó, a vizualitás letéteményeséről – ez nem kevés.
És itt meg is állhatunk. Minden más ugyanis súlyos kétségeket ébreszt az emberben. A Magyar Televízió a jelek szerint komoly, krónikus betegségben szenved. Kisebbségi komplexus, önértékelési zavarok és teljes identitásválság. Nézve az új adásokat, a kereskedelmi televíziók leharcolt műsorvezetőit és a kvázi korszerűséget, úgy fest a dolog, mintha a televízió vezetőinek semmi más nem jutott volna eszébe, csupán annyi, hogy a siker abban áll, ha megpróbálnak hasonlítani a kereskedelmi televíziókhoz. És ez bizony siralmas. Ez a szellemi restség a kezdeti reménykedést villámgyorsan kétségbeeséssé változtatta. Az MTV jelen pillanatban úgy fest, mint az osztály hülyéje, aki elvtelen utánzásával igyekszik elnyerni a nagymenők rokonszenvét. Van valami érthetetlen aránytévesztés itt, miközben nyoma sincs a végiggondolt, valóban hiányzó műsoroknak. Nézzünk csak egyetlen példát: a híradó, ugye, feltámadt haló poraiból. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a szerkesztők fontosnak véltek két embert elképesztően borsos árért kivásárolni a kereskedelmi televíziókból.
Pálfy Istvánnak ez igazán jól jött, és valljuk be, ő is jól jött a Magyar Televíziónak. Jó esetben képes lesz karaktert adni a közszolgálati híradónak. D. Tóth Kriszta személye azonban tökéletes rejtély. Igazi antihíradós: nincs kisugárzása, erőtlen, és mindezek következtében szájából tökéletesen relatívan hangzik minden. Nekem azt írták ide, hogy a döntést elfogadták, de lehet, hogy mégsem. Megnyerte a választásokat, de amíg a mellettem álló délceg férfi kolléga meg nem erősíti, addig kérem, ne higgyék el. Alkalmazóinak döntésében az a legszomorúbb és túlzás nélkül leggusztustalanabb, hogy az ő helyén eddig az utóbbi évek talán egyetlen érvényes közszolgálati képernyőse ült, Acél Anna személyében. Erő, tárgyilagosság és egy mélyen átélt élet ismerete sugárzott belőle. Éppen az, ami egy hírolvasót jelentőssé képes tenni. Az MTV döntése riasztó. Ha a megújulást ilyen elvek alapján képzelik, akkor valóban keveset kockáztatnak: biztos lesz a bukás.
Lehet, hogy tavol allok. Ugyanis hulyesegeket irsz es azt is zagyvan.
Legy meggyozodve, hogy a NapTV az, aminek te gondolod, ugy, ahogy te gondolod. Az se zavar, hogy a statisztikahoz sem konyitasz. Meg azt is tudomasul veszem - bar kisse erthetetlen szamomra -, hogy vigyorogsz a sajat megjegyzeseiden.
Nem tudtam, hogy nevetnie annak kell, aki meseli a viccet. Ugy latszik, regimodi lehetek, mert eddig azt hittem, annak kene, aki hallgatja.
