Keresés

Részletes keresés

XANTIi Creative Commons License 2017.09.29 0 0 50323

Arra aztán várhatsz. Legfeljebb a bérírnok bemásol valamit egy párthatározatból.

Egy virágzó kertvárosnak legyen elég a 30. A mellékutcákban ugye 50. A főútvonalon 30. Ez így logikus.

Bár ha firtatjuk, kitesznek minden lakott terület tábla alá egy teljes városra érvényes 30-at.

Előzmény: bugadoktor (50322)
bugadoktor Creative Commons License 2017.09.29 0 0 50322

Amennyiben a döntéshozóink a közlekedés ellehetetlenítését kívánják megoldani, Érdliget dél-keleti részén, akkor jó úton járnak!

A Duna utcát végig kitáblázták 30 km/ó táblákkal, aminek az indokaira kíváncsi lennék! A Duna utca a betorkoló utcák felől elsőbbségadás kötelező táblával, védve van. Valóban megnőtt ennek az utcának a forgalma, de indokoltan.  Aki a felső részről a 6-os úton Budapest felé akar menni, annak két lehetősége van. 1./ A Balatoni úton, a mely eddig is zsúfolt volt, plusz a Tescós körforgó, majd az Aldis körforgó, vagy 2./ A Pipacs utca – Duna utca + Aldis körforgalom. Ezt sokan választják, mert még a jelentős forgalmú vasúti átjárónál történő esetleges várakozással is, egyszerűbb a közlekedése. A keresztutcákból kihajtani a Balatoni útra igen nehéz, ez is a Duna utcán keresztül kerülhető el, ami a reggeli és esti csúcsforgalomban, jelentősen tehermentesíti a 7-es utat.

A nemrégen felújított Sárd utca, a patak és a Tétényi út közötti része is 30 km/ó sebességgel használható, tehát még egy „menekülési” útvonal is korlátozott.

Remélem, újra gondolják, és megszüntetik ezt az anomáliát, mert a néhány abnormálisan közlekedő miatt - csak ez lehetne a döntés indoka - nem lehet nehezíteni, és akadályozni az itt élők napi közllekedését!

Várom az „illetékes elvtárs” válaszát!

XANTIi Creative Commons License 2017.09.28 0 0 50321

Pénztáros Lőrinc megint gazdagszik pár milliárddal. Pusztán a jó szomszédság révén.

Előzmény: XANTIi (50320)
XANTIi Creative Commons License 2017.09.28 0 0 50320

Egy nagy felhőszakadás alkalmával ugyan úgy az utcákon fog lezúdulni a sok víz. A víztározó meg jól fogja szolgálni a pihenők kényelmét.

improduktiv Creative Commons License 2017.09.27 0 0 50319
RJancsi Creative Commons License 2017.09.25 0 0 50318

Pénz kérdése az egész. Ott a Duna, gondolom (bár nem tudom), hogy a szokásos laza üledékes kőzet (sóder) és kiscelli agyag lesz a tó alatt. Ha levernek egy 2 méteres csövet már kész is a fúrt kút. :) Kérdés, hogy kinek éri meg szivattyúval pótolni a vízveszteséget. És mivel meggyőződésem szerint nem záportározó, hanem csónakázó tó épül, lesz egy túlfolyója (bukógátja) ami meghatározza a vízszintet. Ha jön a zápor a felesleg simán átfolyik a tavon és beleömlik a Dunába.

Előzmény: Diótörő (50317)
Diótörő Creative Commons License 2017.09.25 0 0 50317

Van valakinek halvány fingja arról, hogy az esetleges záport hol és hogyan fogják majdan fel?

Mert pl. mifelénk most épült egy kisebb csapadék elvezető csatorna, de olyan kis területről fogja fel a havi egy záport, hogy azzal nem sokra mennének.

 Valahol minden utcában kellene az esőt összegyűjteni és elvezetni, hogy aztán sose töltse fel azt a tározót.

Ami nyáron a nagy melegben hamarosan kiszárad és tó sehol sincs.

Valaki okos magyarázza meg, honnan vesznek több ezer m3 vizet és főleg a várhatóan az ideihez hasonló kánikulában mivel pótolják az elszivárgó és elpárolgó vizet.

RJancsi Creative Commons License 2017.09.25 0 0 50316

"tározót azért építenek, hogy a hirtelen lezúduló esővizet valahogy megfogják"

 

Ebből is látszik, mennyire járatlan vagy a kérdésben. A hirtelen esővíz "megfogása" az a záportározó. Emellett rengeteg tározó van, amit nem a záporok miatt építenek. Sőt! Utóbbiból van több.

 

Az összes vízerőmű előtt felduzzasztott mesterséges tó víztározó. De lehet, hogy az ingadozó vízhozam miatt a lakossági ivóvízellátást biztosítják víztározóval (Hasznosi víztározó, Rakacai víztározó stb.) Ezek egyike sem záportározó. Még köznyelvi szófordulattal sem.  

Előzmény: improduktiv (50314)
RJancsi Creative Commons License 2017.09.25 0 0 50315

Víztározó helyett záportározót mondani nem köznyelvi szófordulat, hanem dilettantizmus. Szerinted a Gellért hegyi VÍZTÁROZÓ ami fél Budapestet ellátja vízzel, az is záportározó? Vagy a Tisza-tó - eredeti nevén Kiskörei víztározó - is záportározó?

 

Gond van a szövegértéseddel. Abban nincs ellentmondás, hogy a tó a csapadékvíz elvezetési program része.

Hiszen a befogadó előtt létesíteni kívánt csónakázó tavat esővízzel akarják feltölteni. Ez így teljesen korrekt és ész-szerű megoldás. Az alap probléma az, hogy valaki hozzá nem értésből fakadóan záportározónak kiáltotta ki a gödröt, és sokan ezt az ostobaságot minden áron fenn akarják tartani.

 

Annyira nehéz kimondani, hogy "bocsánat, tévedtem" ? 

 

Tudom, Ti már leszoktatok a gondolkodásról, hisz van aki megmondja mi járjon a fejetekben. 

 

 

 

Előzmény: improduktiv (50314)
improduktiv Creative Commons License 2017.09.25 0 0 50314

Szabadidőközpont kialakítása Érdligeten (Papi földek)

A tervezési program:

  • 1. Városligeti tó a tározó felhasználásával: a csapadékvíz elvezetési program része
  • 2. Városliget mint városi közpark kialakítása tájépítés, kertészet: tervezett kiviteli becsérték 860 mFt
  • 3. Városligeti közmű építés: tervezett kiviteli becsérték 210 mFt
  • 4. Építészeti program az önkormányzat építésében: tervezett kiviteli becsérték 720 mFt
    • a. Központi fogadó épület
    • b. porta, öltöző, közösségi wc, mosdó, gazdasági kezelő épület,
    • c. kis-vállalkozói szolgáltatói, kereskedelmi pavilonok
    • d. rendezvény terem, étterem
    • e. csónakház, kávézó
    • f. szabadtéri színpad
    • g. futó pálya
    • h. játszóterek korosztály szerint
    • i. sport pályák, kosár-foci-röplabda pálya
  • 5. Építési program vállalkozók bevonásával (pályázat alapján) megépíthetően:
    • a. szállásépület, bungalók
    • b. Wake-board pálya

Jelenleg zajlik a vízjogi engedélyezés, első sorban a tározó kialakítása a cél, majd utána a közpark megvalósítása. A vízépítési tervek készülnek, a közpark tervei tervezés alatt, még a park tervezéséhez szükséges forrást várjuk az államtól Modern Városok Bizottsági ülésén döntés szükséges. Ingatlanszerzésben, amit a város tudott, megvásárolt, a többi esetben zajlik már a kisajátítási eljárás (közcél érdekében). Földhivataltól engedélyt kaptak az ott található szántó besorolású ingatlanok más célú hasznosítására (víztározó, közpark), a művelés alól való kivonásra 71,6 millió Ft földvédelmi járulékot kell megfizetni.

Megvalósítás tervezett ideje: 2017 II. negyedév – 2017 IV. negyedév

Megvalósítás tervezett költsége: 1850 millió Ft

 

 

Olvasd el az első mondatot! 

  • 1. Városligeti tó a tározó felhasználásával: a csapadékvíz elvezetési program része.
  • Aztán: Jelenleg zajlik a vízjogi engedélyezés, első sorban a tározó kialakítása a cél, majd utána a közpark megvalósítása.

Vagyis tározó, amely a vízelvezetési program része. A záportározó csak egy köznyelvi szófordulat, de tározót azért építenek, hogy a hirtelen lezúduló esővizet valahogy megfogják.

 

Amúgy rengeteg minden már épül, csak körül kellene nézni (rendőrség, Batthyány iskola stb.). Van olyan is, ami már készen van (pl. ófalusi rendelő). Persze fanyalogni könnyebb.

Előzmény: RJancsi (50313)
RJancsi Creative Commons License 2017.09.24 0 0 50313

Ebben a blog bejegyzésben érdekes dolgokat olvasni. Pl. hogy mennyi mindennek kellett volna már rég elkészülnie, vagy legalábbis javában kéne folyni a beruházásnak. És ezt nem túl régen, kevesebb mint egy éve jövendölték.

Az egyetlen igazi pozitívum, hogy a Papi-földeken szabadidőpark és víztározó létesítéséről beszél, szó sincs záportározóról. Azt valami idióta bérfirkász találhatta ki, az agymosottak meg gondolkodás nélkül mantrázzák. 

XANTIi Creative Commons License 2017.09.23 0 0 50312

"Meglátják, itt még kiderül valami, egy külföldi rovancsolás kapcsán" mondaná erre a nagy klasszikus.

Előzmény: improduktiv (50311)
improduktiv Creative Commons License 2017.09.23 0 0 50311
RJancsi Creative Commons License 2017.09.23 0 0 50310

Így van. A csapadék víz elvezető rendszert nem a valaha előforduló legnagyobb felhőszakadásra méretezik, mert akkor szinte soha nem lenne kihasználva -> feleslegesen sokba kerülne a megépítése. Az, hogy hány évente előforduló "özönvízre" tervezik/építik, sok körülménytől függ. De azt tudomásul kell venni, hogy a legjobban megtervezett és kivitelezett csapadék gyűjtő/elvezető rendszernél is borítékolva van, hogy lesz olyan zápor (nem is egyszer) amikor nem tudja elvezetni a csapadékvizet, az árkok kiöntenek, az aknafedlapokat megemeli a víz és elönt néhány pincét. 

Az megint más kérdés, hogy a rendszer tervezésénél mennyire befolyásolja a figyelembe vett gyakoriságot a politikai/gazdasági helyzet és mennyire jósolható előre az éghajlatváltozás. Mert egy csatorna rendszer nem pár évre készül és elég nehéz bővíteni. 

Előzmény: XANTIi (50309)
XANTIi Creative Commons License 2017.09.22 0 0 50309

Amit te gondolsz, az a normál csapadék víz elvezető rendszer. Azt átlagos mennyiségre tervezik. A zápor esetén lezúduló sokszoros mennyiséget csak szükségtelenül nagy kapacitású vezeték bírná el. Ezért építenek bele átmeneti tározókat.

Előzmény: Diótörő (50307)
XANTIi Creative Commons License 2017.09.22 0 0 50308

De ha a tóban állandóan van víz, hova lesz a hirtelen lezúduló zápor? Pont az a lényege, hogy felfogja a hirtelen elvezethetetlen mennyiséget. A záportározó alapesetben üres. Ha hirtelen megtelik, van mód onnan normál tempóban ÜRÍTENI. Hogy a következőnek is legyen hol begyűlni. Jól mondja ezt Rjancsi.

Ha csónakázó tavat, szabadidő parkot akarnak, ahhoz pont nem ez kell. de akkor annak a neve sem ez.

Lehet a csapadékvizet folyamatosan tárolni. Vele öntözni esetleg. relatív kis vezetéken lassan leüríteni. Ha meg kutat is bele akarnak kötni, ha igaz, akkor kifejezetten hasznosítani akarják. Valami firkász felkapta a záportározó kifejezést, ez olyan férfias. Csak szegény életében nem látott még olyat. No innentől a Pártbizottság is ezt tolja.

Talán az EU-t zaportározóval lehet fejni. Csónakázó tóval nem.

Előzmény: Diótörő (50307)
Diótörő Creative Commons License 2017.09.22 0 0 50307

Még eccer - részemről utoljára - a záportározóról:

Az egészet úgy képzelem el, mint az Y betűt. Az alsó szára vezeti el a vizet, a felső kettő aztán szétágazik, majd azok megint osztódnak és így tovább. Ezek gyűjtik össze a vizet az utcákról. Na de az utcák nem úgy vannak kialakítva, hogy az esővizet összegyűjtsék. Már pedig ahhoz, hogy egy tavat jól feltöltsünk, ahhoz elég sok víz kell. Nem ismerem a terveket - már ha vannak - de nem tudom, hogy honnan veszik a sok ezer m3 vizet.

 Aztán ha nincs a tó alja leszigetelve, az hamar elszivárog a talajba. Sőt a nagy nyomás miatt a környező házakban felnyomja a talajvizet ( közlekedő edény ), aminek ott nem fognak örülni.

 Aztán a szúnyogok szeretik az ilyen vizeket, millió számra fognak benne szaporodni, miközben arra szokták kérni a lakosságot, hogy mindent ürítsenek ki ( vödröt,hordót ), hogy ne legyen szaporodási hely a szúnyogoknak.

 Pár békával ezt nem lehet majd elintézni, ráadásul ha kiszárad a tó, azok megdöglenek.

 Na szóval én még várok a csónakom megvételével.

XANTIi Creative Commons License 2017.09.22 0 0 50306

Mielött ítéletet alkotnánk, a másik felet is meg kellene hallgatni ugyi. De!

 

Bizony mindent le kellett volna kapcsolni ha lakatlan. Villanyt a tűzvédelem miatt. Vizet a szétfagyás ellen. Meg néha kimenni megnézni, a gazt lenyírni. Mert ha elgazosodik, azért jogosan büntetnek meg. Ha valami homles beköltözik, még szerencsésebb eset mint ha szétlopnak mindent a fémgyűjtők. Ha ilyen rossz a viszony, a szomszédok nem fognak rendőrt hívni ha illetéktelenek matatnak a telken. Sőt! Olyan is volt már, hogy azok adtak tippet a zsiványoknak.

Persze vannak beteg emberek, akik feljelengetésben kapnak kielégülést.

Előzmény: eliza011 (50303)
Diótörő Creative Commons License 2017.09.22 0 0 50305

Kutyaharapást szőrével, aljasságot aljassággal, szemet szemért, fogat fogért stb.

Egy nyuggert könnyen ládába lehet segíteni, ha tudod, hogy nekik mi fáj a legjobban,

A többi szomszéd hogy van velük? Mert a többivel kell összefogni, akkor könnyebb.

Ha meg nem lakod, akkor minden közművet ki kellett volna iktatni.

Előzmény: eliza011 (50303)
RJancsi Creative Commons License 2017.09.22 0 0 50304

Ez csak a te fejedben fordult meg. Jobb lenne ha értelmeznéd amit leírtam, és érvekkel próbálnád megcáfolni hol van benne hiba. Én nem szégyellek mérnök létemre egy okosabbtól tanulni. De egy - szerintem korrekt - műszaki okfejtésre azzal válaszolni, hogy "mindenki hülye ... csak ti nem" elég szerényen pallérozott gondolatmenetre utal. Már ha van gondolatmenet és nemcsak a "fentről" szájba rágott hurrá-optimizmus.

Előzmény: improduktiv (50301)
eliza011 Creative Commons License 2017.09.22 0 0 50303

Sajnálattal tájékoztatom az érdieket hogy itt nagyon sok szemét embert ismertem meg.7 éve nem tudom lakni az itt megvásárolt ingatlanomat mert egy szemét szomszéd aki megakarta venni bagóért a házat aljas terveket eszelgetnek ki a feleségével. Nyugdijas idejükben  feljelentgetnek szennyvízkieresztéssel megvádolnak eljárásokat indítanak ellenem."szennyvikieresztési nyomot nem taléltunk"!  2 x is fel jelentett egymásután.A hatóságnak nem tűnik fel hogy rosszindulat van e mögött.Mivel nem lakom a házat ,a fiam nem zárta el a mérőnél a főzárat igy most kaptam meg a számlát hpogy 19 000 ft -os víz számlát csinált "valaki" a kerti csapon.Meg jegyzem hogy az ideiglenes kerítésemet ez a fószer elötte döntötte ki amit nem tudok bizonyítani.A másik kerítés ami szintén az enyém csak a Bíróság még tárgyalgat ebben,azt pedig nem nehéz vissza bontani a végénél.5 m2-es a szennyvíztárolóm.Talajterhelésen kívűl még az önkormányzat is eljárhat hogy hol a többi víz ami szerintük "szennyvíz"  Feljelentést megtettem a rendőrségen de az önkormányzatnál is elindítok egy eljárást ,nem várom meg hogy ez a rohadék fel jelentsen olyanért amit ők követnek el már sorozatban.H  Béla és felesége jelen esetben 3 pert is keletkeztetett kerítésügyben   vasellopásban  szennyvízügyben  ahol hamisan tanúskodott .Megjegyzem hogy nem roma és nem szegény .Aljas felkapaszkodott politikai háttérrel rendelkező ,szerintem a múlt rendszer spionja lehettek,most is azt teszik ami akkori tevékenységük volt.Ha nincs mit jelenteni akkor rágalmaz előidéz mert ehhez ért csak.Vigyázzatok a kerti csappal!

aTechnikus Creative Commons License 2017.09.22 0 0 50302

Ja! Newton meg a fizika is beállt a NER hívők sorába biztos.

Ha azt mondja a pártukáz, hogy ott egy szabadidő tavacska lesz, az érthető. Csak akkor kár bele pancsolni záportározó elnevezéssel. Mert az rohadtul más műfaj. Tudtad? Talán a Zeju arra ad zsozsót, szabadidő tavacskára nem?

Előzmény: improduktiv (50301)
improduktiv Creative Commons License 2017.09.22 0 0 50301

Világos, mindenki hülye itt a nagy Érden, csak ti nem.

Előzmény: RJancsi (50299)
XANTIi Creative Commons License 2017.09.21 0 0 50300

Nekik ezt írták a brossúrába. Parasztvakításnak elég.

Előzmény: RJancsi (50299)
RJancsi Creative Commons License 2017.09.21 0 0 50299

Az árkok valóban nem birkák, aki ilyet ír az közelebb áll hozzájuk. A záportározókat nem a vízgyűjtő terület aljára építik (legalábbis a világ értelmes részén), ahol már simán be lehet vezetni a befogadóba - itt a Dunába. Ott a világon semmi értelme. Ha a csapadékvíz elvezető rendszer (beleértve a felszíni - árkos - és felszín alatti - csatornás - rendszert is) nem felel meg az előírt gyakoriságú záporok vizének elvezetésére, akkor a vízgyűjtő terület magasabb részein alakítják ki a záportározót (vagy tározókat). Így ha nagy mennyiségű csapadék hullik, az alsó résznek nem kell a felső rész vizét is elvezetni, elég csak a tározó alattit. A felső rész vize a(z átmeneti) záportározóba kerül és csak akkor eresztik le, ha eláll az eső és az alsó rész leürül. És itt van a következő marhaság amit írtál: egy záportározó sosem lesz csónakázó tó! Ha száraz időben is tele van vízzel (és szerinted még kutakból fel is töltik), mi lesz, ha jön a zápor? Jó magasra felpúpozzák benne a vizet? Az nem jó, mert lecsúsznak a csónakok! Viszont lehet vizisíelni a lejtőn. :) Nem árt kicsit gondolkodni, mielőtt a mantrát osztod az érdeklődőknek.

Előzmény: improduktiv (50297)
Diótörő Creative Commons License 2017.09.21 0 0 50298

Az idei szárazságtól szinte kipusztult a fű a kertben. Egy-egy esős nap után sem tért magához, annyira kevés eső volt.

Na most majd ez a nemlétező eső - persze lefelé folyva - feltölt egy tavat, amin csónakázni is lehet majd.

Vagy ha nem, akkor nem.

 

Előzmény: improduktiv (50297)
improduktiv Creative Commons License 2017.09.21 0 0 50297

Improduktív írja, hogy Parkvárostól vezetik majd az esővizet. Hát az elég messze van.

 

A víz az általában lefelé folyik. A felszíni vizeket ezért lefelé kell elvezetni. Eddig világos? Parkváros északi-északkeleti részéről errefelé érdemes vezetni, összegyűjtve a kialakítandó vízelvezető árkokban, és ahelyett, hogy a Dunába terelnénk rögtön mindet, lesz egy záportározó, mert nagyobb esőzésekkor az árkok nem bírnák, és feltorlódna a víz, mint eddig. Összekötve a hasznossal, lesz egy szabadidő központ, tóval. A fölös víz meg megy tovább a Dunába.

De ha ennyire értesz hozzá, mármint ahhoz, hogy miért nem lesz az jó, keresd fel a műszaki osztályt, és add elő a saját tervedet. Biztosan örülni fognak neki.

Előzmény: Diótörő (50296)
Diótörő Creative Commons License 2017.09.21 0 0 50296

Kösz szépen, most már legalább tudom, hogy hova menjek majdan csónakázni.

Improduktív írja, hogy Parkvárostól vezetik majd az esővizet. Hát az elég messze van.

Meg hogy kutakból pótolják az elpárolgott vizet. Ne ne vicceljünk már, a talajvíz nem azért van, egyébként sem tudná pótolni.

Ne gondoljuk, hogy mert tervező tervezi, az mindjárt jó is lesz.

Csak gondoljunk a tucatnyi kilátóval teletűzdelt valamilyen községre,azt is tervezte valaki.

Itt fontosabb dolog, hogy egy eus pénz valahogy el legyen költve.

Ezt úgy kezelik már egy ideje, mintha nekem adna egy gazdag szomszéd egy marok pénzt, nesze öreg, vegyél rajta magadnak valamit.Én se sokat  törném a fejemet, ami a polcon a legközelebb van, azt marnám.

Előzmény: bugadoktor (50295)
bugadoktor Creative Commons License 2017.09.20 0 0 50295

" de hogy milyen utcák határolják, azt nem tudni."

Segítek: a Sárd - Tétényi - Zagyva - Temes - Néra utcák által határolt területeket hívják papi földeknek. Még a Benta Tsz.idejében kukoricát termeltek rajta, de a "földosztás" után már senki sem használta a területet.

Előzmény: Diótörő (50291)
bugadoktor Creative Commons License 2017.09.20 0 0 50294

Jön a választási adok-kapok, hát nem visszatért, a soknevű szerkesztőnk, a helyi vezetés magasztalni?

Előzmény: XANTIi (50290)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!