Sajnálom, ha az előző válaszom félreérthető volt, legalábbis úgy tűnik, nem mindenki értette jól. Nem udvarias szóvirágokba csomagoltan elküldtelek a fenébe azzal, hogy azt írtam, nem biztos, hogy mindent ennyire részletesen kell szabályozni. Csupán arra utaltam, amire te is, hogy ahány járművezető, annyi egyéniség, s egy dolognak is lehet többféle jó megoldása. Ha pedig így van, akkor nem feltétlenül kell egyet kiválasztani és ráerőltetni mindenkire.
Még nem jutottunk addig a részig, emiatt nem is beszéltük át részletesebben, de sorra fog kerülni. Amit írtam, az inkább arra célzott, hogy a jelenlegi E1-ből kis túlzással talán még azt is "le lehet vezetni", hogy a mv. melyik orrlikán köteles levegőt venni és melyiken kifújni. Lehet, hogy ezeket a dolgokat egy jól képzett és értelmes járművezetőre rá lehet bízni. Legfeljebb ajánlásként egy-két típust érdemes meghatározni.
Írtam volna olyat, hogy csak a műszakiak értenek a műszakhoz??? Vagy olyat, hogy te azt írtad??? Sajnálom, nem is vettem észre, úgy tűnik tényleg jobban kell figyelnem...
... még mindig nem találom, pedig sokadszorra olvastam át. Nem lehet, hogy csak te hallottál ki valamit, ami nincs ott? Mindenkinek az írásában, mondanivalójában előfordul, hogy (pláne akarattal) mást lehet kiérteni belőle, mint amit ő írt, vagy akart írni, talán még a tiédben is. Arra szándékosan nem is akartam reagálni, amit ki lehet belőle érteni.
Nem értem mi a célod, illetve miért célod, hogy rendszeresen megpróbálj viccet csinálni bármiből, amit felvetek, teljesen mindegy mikor, hol és milyen témában, ahelyett, hogy a konkrét szándékkal, illetve tartalommal foglalkoznál. S ha nem sikerül azt, akkor engem próbálsz lejáratni, vagy nevetségessé tenni. Igazából, ez sem zavar különösebben, de javasolnám, hogy ha van személyes problémánk, akkor azt ne itt rendezzük, mert talán nem ide való, és eltereli a figyelmet másról. Az pedig ugye nem cél? Nekem nincs gondom veled, s nem is tettem neked keresztbe (legalábbis nem tudok róla és szándkomban nem állt). Ha neked van valami személyes témád velem, továbbra is bármikor állok szíves rendelkezésedre a 42-317-en.
Nem szeretném tovább folytatni a szavakon való lovagolást, eddig azt hittem elég értelmesen leírtam, hogy bár észrevételt kértem, miért mégis a segítséget köszöntem meg. Arról nem beszélve, hogy egy "udvariassági formulát" középpontba állítani és ezzel fémjelezni egy teljesen más tartalmú felvetést, nem biztos, hogy sportszerű.
Az is érthető és elfogadható, hogy vannak, akik szerint nem volt jó gondolat itt felhozni ezt a témát, bár azt nem írta még meg senki, hogy mi kárt okozhat. Hogy lehet-e hasznos, nos nem tudom, majd kiderül. Akinek nem tetszik, egyértelműen szeretné nevetségessé tenni ezt az egészet, ezzel "rávenni" mindenkit, hogy ne írjon. Ám legyen, bár talán ettől sem lesz jobb semmi... Vagy épp ez lenne a háttérben? Ezt nem hinném...
A Menetrendfüggelék nagyrészt valóban műszaki táblázatokból áll, amikor az "ötletbörzét" elindítottam(tuk), egy percig nem álmodtam(tunk) arról, hogy bárkinek eszébe jut majd például azt észrevételként beírni, hogy mondjuk az űrszelvény ne 4 méter széles legyen, hanem 4023 mm, vagy Cinkota-Csömör ne az V. terhelési szakaszba essen, hanem a VIII.-ba. Örülök, hogy vannak olyan szakemberek, akik ezt a hiányosságot pótolták, és így ilyesmire talán már nem érkezik javaslat. Eddig pedig megúsztuk, nyilván nem azért, mert aki írt (volna) bármit, az ért hozzá annyira, hogy ebben meg se kérdőjelezze a műszak rendelkezésre álló adatait... Sajnálom, ha az a bűnöm, hogy többre tartottam az itt megjelenő kollégákat, mint a mértékadó vélemények szerint kellett volna. Azt az aprócska tényt most nem forszíroznám különösebben, hogy vannak az MRF-ben is forgalmi témák, meg hogy az E1-ről is szó volt. Nyilván véletlen az is, hogy bár az MRF a kiadás óta módosítva is volt, a műszaki részében is vannak és maradtak (valószínűleg nyomda-) hibák.
Ezzel senkit nem óhajtok bírálni, pontosan tudom, hogy nem egyszerű feladat volt elkészíteni az utasításrendszert, és nem is lehet úgy, hogy mindenkinek jó legyen, de még úgy sem, hogy ne legyenek benne ellentmondásos(nak tűnő) szabályok. Azt hittem eddig, hogy ha most módosítani kell, itt az alkalom a korrigálásokra is.
Egyébként mindenkit megnyugtathatok, hogy egy igen kis pont vagyok ebben a dologban, mindössze az előkészítésében működöm közre, s alapvetően elismert szakemberek készítik az anyagot, a döntésben pedig végképp nem lesz szavam. Bár mindig is törekedtem arra, hogy a munkám gyakorlatias legyen és ne íróasztalszagú, tisztában vagyok azzal is, hogy Nagyképtelennek valószínűleg teljesen igaza van, 26 év alatt nem lehet elegendő tapasztalatot gyűjteni a vasúton, vagy legalábbis nekem nem sikerült, de igyekszem. Mindössze ez lehet az oka annak is, hogy (még) benne vagyok a csapatban, mert így van alkalmam tanulni, tanulni, tanulni...
Aki pedig küldött, vagy küldeni fog az eredeti és sokkal fontosabb témához észrevételt, annak továbbra is nagyon köszönöm a fáradozását.
Ahogy olvasgatom az általad leírtakat, már előre félek attól a MRfüggeléktől, amit Te szerkesztesz! Őszinte szívből remélem, hogy írás közben hozzáértők is "vezetik ceruzád", és ezáltal nem lesz a mű laikus, és íróasztal-szagú. A Nagyok nyomába nem így kell lépni!!!!
A vízszintes elválasztást minden ilyen típusú cserélt ablaknál, lásd ICS, TW-6000 ( leszámítva az 1500, 1501-est ahol jó) sikerült úgy megtervezni hogy egy átlagmagasságú embernek ülve pont a látótér közepén legyen!
Biztos állva tervezték! :-))
Különben is az ablak nem azért van hogy kinézzünk rajta hanem hogy a jármű télen ne hüljön ki! :-))
Ismeretlenül viszonylag nehéz javasolni bármit is, de Te eltudod dönteni, hogy ez jó-e:
"Olyan lenni, mint bárki más, de olyat tenni, mint senki más."
A forrást sajnos nem tudom, de szerintem, ha illik a kollégára, akkor az alkalomhoz megfelel.
Majd jövök...
Az MRF-hez.
Már a segítségkérés felvetésekor mosolyogtam.
Egyrészt azért, mert ez egy függelék, ami egyéb előírásokból adódó adatokat, táblázatokat tartalmaz (ld. Méregzöld 6791), másrészt az ezt szerkesztőknek és jóváhagyóknak az adatok pontosságáért, a biztonságos közlekedést lehetővé tevő szabályozásokért felelősséget kell, hogy vállaljanak, éppen ezért nem biztos, hogy ötletbörzére való a téma.
Mosolyogtam azért is mert a fentieken túl, egy kissé ismerem a témát felvető vitakultúráját, és leírtam, hogy ha mégis érkezik be néhány javaslat, kb. milyen válaszokra számíthat a javaslattevő:
- nem tartanám jónak,
- nem lenne célszerű így szabályozni,
- a javaslatod máris teljesült, hisz eddig is így volt szabályozva, csak más szavakkal,
- elgondolkodtató a javaslatod, de már így első olvasatra sem tartom jónak,
Hát ha nem is pontosan ezek a kifejezések voltak használva, de a tartalmat érintően nem sokat tévedtem.
Nem a vita kedvéért, de azt mindenféleképpen el kell mondani, hogy egy Menetrendfüggelék, persze amit láttok és a kezetekben van, az egy összefoglaló anyag. Minden táblázatnak van egy alapdokumentuma, amit kizárólag a témában illetékes szakértő vagy több (járműves, infrás, forgalmász) készít, készíthet.
A vonatszámozás és a tisztamenetidő számítása (operatív menetrend) valóban nem műszaki adat. Egyébként ezeket egykoron gyakorlatilag én írtam... :-))
T. méregzöld! Bocs hogy belepofázok G. Bear-ral folytatt eszmefuttatásodba, de nem hinném, hogy a menetrendfüggelék " elsősorban műszaki utasítás" lenne! Hol jön a műszaki dolgokhoz a vonatszámozás,a tisztamenetidő számítása? Ha nem csalódom kifejezett műszakilag figyelembe veendő utasítás nincs is benne. Nem keverném össze a műszaki adatok alapján forgalmi szempontból előírt rendelkezéseket "műszaki utasítással". A MF nem véletlenül az Forgalmi Utasítás rendszer függeléke. :)))
Sajnálom, ha bárkit, bárkinek az érdekeit, esetleg az önérzetét megsértettem azzal amit írtam. S nem szeretnék visszakozni, továbbra is várunk minden észrevételt, mint ahogy azt is kértünk, s nem segítséget! Csupán csekélyértelmű forgalmászként eleve azt feltételeztem, hogy aki ír majd valamit, az jó-, illetve segítőszándékkal teszi, nem másra használja ki az alkalmat, s ez eddig úgy érzem be is jött. Ha pedig így lesz, több szem többet lát alapon jobb lehet az utasításrendszerünk, esetleg mindenki kicsit jobban magáénak érzi, talán biztonságosabban és szabályszerűbben fogunk közlekedni. Az pedig talán mindenkinek - esetleg a műszak(iak)nak nem - segítségére lesz a munkájában, így attól függetlenül, hogy mit kértünk vagy mit nem, mindenki, aki hozzátett joggal érezheti majd azt, hogy segített egy kicsit benne, s én csupán ezt köszöntem meg előre is.
S ha őszinte sajnálatomra netán nem is érkezne több észrevétel, akkor is be fogjuk tudni fejezni a feladatot, mert egyrészt be kell, másrészt nagyon sok dologban előre haladtunk már mi "magunk" (értsd alatta mindazokat, akik "hivatalosan" is meg lettek bízva vele, s azt hiszem ebben a körben műszakiak is vannak). Ami nem jelenti azt, hogy egy újabb észrevétel esetén nem fogjuk még egyszer átgondolni az aktuális részt, ha azzal nem csúszunk ki a határidőből. Mint ahogy nagyon sok más feladatot megoldottunk már "magunkban" is, mégsem gondolnám azonban, hogy csak mi értünk hozzá...
Természetesen köszönöm, hogy segítettél eligazodni az életben! (Érdekes, most hogy leírtam, sem érzem magam gyengébbnek, mint korábban.)