Egy szerintem jó történet a műfaj kedvelőinek:
Kardiológusként sokezer pácienssel kerültem kapcsolatba és vizsgáltam, gyógyítottam a szívüket, de a következő eset több szempontból példátlan, különleges és zavarba ejtő, ezért leírom.
Fiatal nő jelentkezett be a magánrendelésemre, az asszisztensem az időponthoz és a névhez azt a megjegyzést fűzte a naptáramba, hogy valószínűleg problémás páciens, mert alapos és figyelmes kivizsgálást, s mindenképpen szívultrahang-vizsgálatot kér, mert úgy érzi, a közegészségügyi kardiológia vizsgálat nem elég precíz. Semmi baj, ő fizet, ha mindenképpen szívultrahang kell neki, hát legyen.
Késő délutáni időpontra érkezett a valószínleg problémás nő, épp úgy alakult, hogy mindkét asszisztensem és a recepciós is hazament már, úgyhogy kivételesen egyedül fogadtam. Csinos, vonzó nő lépett a vizsgálószobába, elsőre megéreztem rajta valami furcsa izgatottságot, amit akkor még betudtam a szokásos fehér köpeny szindrómának. Leültettem a kényelmes fotelbe, gondoltam, a protokoll szerint előbb beszélgetéssel feltérképezem a pácienst.
– Üdvözlöm – nyújtottam kezet és bemutatkoztam – kérem, mesélje el, milyen probléma miatt fordult hozzám.
– Doktor úr, kénytelen voltam magánkardiológushoz fordulni, mert szerintem nem vizsgálnak ki megfelelően a kórházi kardiológián, ahová a háziorvosom beutalót írt.
– Hm, mire alapozza ezt az elmarasztaló véleményt?
– Arra, hogy hiába mondtam el, hogy rendszeresen, naponta sokszor kihagy a szívem, hogy gyakran érzek mellkasi szorítást és légszomjat, az egyszerű EKG-n és fonendoszkópos hallgatózáson kívül semmilyen további vizsgálatot nem akarnak elvégezni, mondván, szedjek nyugtatókat, semmi komoly baja a szívemnek.
– Értem. És ezek szerint ön ebben kételkedik. Örömmel megvizsgálom, remélhetőleg meg fogom erősíteni a kollégák kedvező diagnózisát.
– Kérem, doktor úr, azért fordultam önhöz, mert az a kérésem, hogy bármit is állapít meg, mindenképpen nézze meg a szívemet szívultrahang vizsgálattal és kommentálja a látottakat, engem csak ez nyugtatna meg.
– Szokatlan kérés, de miért ne nyugtatnék meg egy kedves, fiatal hölgyet!
Páciensem a beszélgetésünk során végig nagyon izgatottnak tűnt, arra gondoltam, talán nem is fehér köpeny szindróma, hanem jól fejlett hipochondria áll a háttérben, netán a hölgy neurotikus. Ekkor még halvány sejtelmem sem volt izgalma valódi okáról.
– Akkor kezdjük is el, kérem, hogy derékon felül vetkőzzék le és foglaljon helyet a vizsgálóasztalon.
Csinos páciensem gyors, kapkodó mozdulatokkal vetkőzött, s szinte rohant a megjelölt helyre, már ekkor feltűnt, hogy sűrűn veszi a levegőt, valamint az is, hogy a nyaki verőerének lüktetése magas szívfrekvenciára utal.
Nem szoktam női pácienseimre nőként tekinteni, ez alkalommal viszont érdekes módon feltűnt, hogy az ifjú hölgynek milyen szép, formás, korához képest enyhén megereszkedett mellei vannak, talán érzékelhetően szokatlan viselkedése miatt vettem észre a betegben a nőt.
– Szabad még egyszer a kedves nevét?
– Laura.
– Kedves Laura, először természetesen meghallgatom, utána pedig folytatjuk a szívultrahanggal.
– Rendben, nagyon hálás vagyok. – felelte furcsa páciensem mélyet sóhajtva.
Elővettem a fonendoszkópomat és megkezdtem az auszkultációt a szokott helyeken. Laurának még a helyzethez képest is magas volt a szívfrekvenciája, meg is számoltam, már a vizsgálat elején 120 körül volt, ami egyértelműen tachiakardiás szívre utaló jel. Ráadásul különös módon hallgatózás közben ez a szívfrekvencia folyamatosan emelkedett, Laura egyre gyorsabban vette a levegőt, s amikor megkértem, hogy kissé emelje meg a bal mellét, hogy a szívcsúcsán is meghallgassam a gyanúsan zörejes háromhegyű billentyűjét, Laura szíve már percenként 140-et vert.
– Laura, most ideges?
– Öö...nem idegesség, igazából csak izgulok kicsit – felelte elég zavarodottan.
– Az a helyzet, hogy az ön szíve rettenetesen gyorsan dobog, és kicsit aritmiás is, nem is értem a kollégákat, tényleg alaposabban ki kell vizsgálni.
– Ugye? – kérdezte Laura hálásan és egyre izgatottabban.
Tovább folytattam a vizsgálatot és egyre kétségtelenebbnek tűnt, hogy valamilyen billentyű-rendellenesség miatti tachikardiával és aritmiával állunk szemben, vagyis Laura vélhetően nem hipochonder, hanem a kardiológus kollégák átsiklottak egy teljesen egyértelműen diagnosztizálható problémán.
– Nos, Laura, kérem, feküdjön hanyatt kényelmesen, megvizsgálom szívultrahanggal is.
– Doktor úr!
– Igen?
– Megtenné, hogy egy pillanatra ráteszi a kezét a szívemre, úgy érzem, majd kiugrik?
Ez aztán rendhagyó kérés, rendhagyó vizsgálat, gondoltam, de végül is, mi baj lehet abból, ha vizsgálat közben a hölgy mellkasára teszem a kezemet. Rátettem a jobb kezemet a mellkasára, mire Laura azonnal a kezemre tette a kezét és nyomni, szorítani kezdte.
– Rosszul van? – kérdeztem növekvő zavarral.
– Nem, csak nagyon jól esik, megerősíti a keze a szívemet – felelte, s éreztem, hogy egyre vadabbul dobog az a kis női szív a tenyerem alatt, miközben azt is éreztem, hogy Laura testén finom remegések futnak végig.
– Akkor, ha megengedi, a szívultrahang vizsgálat...– szabadítottam ki a kezemet a nő keze alól már jócskán kizökkenve a rutinból.
Megfelelő mennyiségű gélt csöppentettem a mellkasára, majd elővettem a vizsgálófejet és a monitort beállítottam, hogy jól lássam a képet. Egészen meglepő, mi több, megdöbbentő volt megpillantani a monitoron Laura szinte kétségbeesetten vergődő, hánykolódó szívét, a szívbillentyűi úgy csapkodtak, minta vihar szaggatta volna őket, a bal kamra őrült tempóban lüktetett.
– Biztosan semmi baj, nem érez most szorítást? – kérdeztem aggódva, de akkor már kezdett derengeni, hogy itt valami egészen másról van szó.
– Nem, most nem szorít a szívem, doktor úr, csak lenne még két kérésem, ha szabad. – válaszolta praxisom legkülönlegesebb páciense a 170-es szívfrekvenciától elfúló hangon.
– Igen, parancsoljon.
– Ha megtenné, hogy úgy fordítja a monitort, hogy én is lássam a szívemet, meg elmondaná, hogy mi micsoda itt a mellkasomban, illetve közben lenne talán lehetőség rá, hogy hallhassam a szívdobogásomat. – mondta elpárásodott tekintettel, egyre észrevehetőbb vonaglások kíséretében.
– Őő...hát...nem is tudom, ez kissé szokatlan nekem, de parancsoljon – feleltem teljesen elvesztve a kontrollt, mert hirtelen tudatosodott bennem, hogy egy szexuális izgalma tetőfoka felé tartó nő fekszik a vizsgálón, s én egy szexuális izgalomtól vadul lüktető szívet látok a monitoron.
A fonendoszkópomat beillesztettem a füleibe, hallgatóját a két melle közé tettem, azonnal megfogta és ő tartotta, a monitort pedig úgy állítottam, hogy lássa a képét.
– Laura, be kell vallanom, eléggé zavarban vagyok.
– Én is, doktor úr, de mondja, mit látunk!
– Ez itt a szíve bal kamrája, az ott, látja, a szívfala, látja, hogyan lüktet, pulzál. Most megmutatom egyenként a szívbillentyűit. Most forduljon a bal oldalára, csak úgy fogjuk látni. Itt a jobb kamra, ez pedig a pitvar. Olyan gyorsan ver a szíve, már legalább 180-at percenként, hogy a billentyűi csak úgy csapkodnak, látja?
Ekkor történt a váratlan fordulat. Laura felkiálltott:
– Doktor úr, azonnal szorítsa a kezét a szívemre!
Döbbenetemben csak tettem, amit mond, aztán azt láttam, hogy a páciensem teste megfeszül egyszer, még egyszer, még sokszor, sikolyok és kiálltások törnek fel belőle, kezével a szívét szorító kezemet szorítja iszonyú, nőtől meglepő erővel és egész lénye felolvad egy elképzelhetetlenül hosszú és általam soha nem tapasztalt mélységűnek és magasságúnak tűnő, eszeveszett orgazmusban.
Utána percekig lélegzet után kapkodva, magán kívüli gyönyörben feküdt, el nem eresztve a mellkasáról a kezemet. Én pedig úgy ültem ott megdöbbenve, megzavarodva, teljes merevedéssel, mint egy igazi hülye farok.
Miután lassulni kezdett a szívverése és összeszedte magát, egy aranyos csókot adott a számra és azt mondta:
– Köszönöm neked. Megmentetted a házasságomat. Amióta az eszemet tudom, szexuálisan izgalmas számomra a szív, különösen, ha az én szívemmel foglalkoznak. Már szabályosan gyötört az utóbbi időben ez a különös vágyakozás, de a férjemmel annyira nem jutottunk, hogy számomra kielégítő lett volna. Már frusztrált, hogy nem élhetem ki valahogy ezt a szenvedélyt, kétségbeesésemben és őrült vágyakozásomban jelentkeztem be hozzád vizsgálatra. És életemben először megtörtént, megajándékoztál engem ezzel az élménnyel, úgyhogy most haza tudok menni a férjemhez és tovább tudom szeretni őt.
Nem fogadtam el tőle a vizsgálati díjat, s azzal engedtem el, hogy megadtam neki a személyes mobilszámomat, majd kézfogás közben így szóltam:
– Laura, köszönöm a bizalmat. Ha újra előfordulnak szívpanaszai, a mostanihoz hasonló, csak talán még alaposabb szívvizsgálattal várom.
