Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

Kőkapu1 2014.04.23 13:48:06 © 1641

EP képviselő? :)

Bár arról a mostani etapban már lekéstél... 

Előzmény: kakastoke (1640)
kakastoke 2014.04.23 09:17:41 © 1640

Sziasztok!

 

Sokat segített a fórum a túránkra való felkészülésben, ezért én is megosztom a tapasztalatainkat:

 

Tehát egy Brugge-Gent-Brussel túrát terveztünk. Wizzair kora reggeli (6 órási) járatával mentünk. Oda a 3:05 órás MÁV, majd Ferihegy vasútmegállótól busszal mentünk tovább. Kicsit korán bent is voltunk, 4:20 körül már túlestünk a teljes ellenőrzésen, de jobb előbb, mint később :) Fél óra késéssel megérkeztünk Belgiumba. Aztán neten előre lefoglalt Flibcoval be a városba, Midire. Midin vettünk jegyet jegypénztárnál Brugge-be 14,10 Eur/fő-ért (Visszaúton próbáltuk az automatát is bankkártyával és sokkal gyorsabb és egyszerűbb, tehát az automatát javaslom inkább.) Innen nehéz volt megtalálni, hogy melyik vonat megy Brugge felé, főleg, hogy az 3 emberből senki se akart francián kívül megszólalni, aztán a 4. ember morcosan angolul elejtett néhány mondatot, hogy Knokke-Blankenberge feliratú vonattal juthatunk el Brugge-be. A vonat a legszebb Mávos emlékeket idézte, mivel olyan tömeg volt, hogy állva alig lehetett mozdulni. Nem tudom, milyen szünnap lehetett 04.16-án délelőtt, de mindenki Brugge felé tartott. Aztán picivel több, mint 1 óra tömegben állás után megérkeztünk Brugge-be. Itt sokan buszra szálltak, de teljesen felesleges. 15-20 perc sétával elérhető a belváros. Későbbi tapasztalat, hogy a belváros központi része 25-30%-al drágább, mint a belváros peremterülete, tehát érdemes erre figyelni annak, aki spórolni akar. A hajókázást vétek kihagyni, 7 eurót bőven megér. Amiről itt kevés szó esett az a Historikum nevű interaktív múzeum a főtéren. 5 euróért szinte ingyen van és rendkívül modern és interaktív, ahogy bemutatják a korabeli Brugge-t. Ja és csere memória kártyát vigyetek, mert annyi a látnivaló a belvárosban :)

 

Gent: Tömegközlekedési jegy, 1 órás: 1,30 euro. Ezzel be lehet menni villamossal a vasútállomástól a centrumig. Ott egymás hegyén-hátán vannak a katedrálisok, látványosságok. Egyedül a Rabot nevű torony van egy fokkal kijjebb (bár még az is belváros), de ha valaki nem akar sétálni, akkor nem feltétlen érdemes, mert nem olyan nagy durranás. A várat csak kívülről néztük meg, elég impozáns, bár egy kis kertrendezés ráférne a környékre. St. Baafs cathedralt érdemes belülről is megnézni, ingyenes. Itt a hajókázást nem találtuk olyan érdekesnek/látványosnak, mint Bruggeben, ezért itt kihagytuk. Összességében egy bő délután alatt mindent meg lehet nézni.

 

Brüsszel: Itt leszállva a vasútról, a midiről közvetlenül a 27-es busszal mentünk a Luxemburg megállóig, ahol az Európa Parlament volt. Itt megnéztük a Parlamentarium kiállítást, aztán irány a Jubelpark + hadtörténeti múzeum. Nem volt rossz, de kicsit régies a berendezés és cseppet sem interaktív. Olyan klasszik magyar múzeum fíling :) Aztán szálláselfoglalás után este bevettük a belvárost is, Grand Place környéke tele turistával,vendéglátóhelyekkel, azaz Váci utca 2.0., csak nagyobb :) Akármennyire is felkészítettem magam a pisilő kisfiú így is döbbenet, hogy milyen kicsi és jelentéktelen „téren” van. Igazolta a teóriám, hogy jó marketinggel minden eladható.

Másnap a királyi palota környékét és a közeli városrészt fedeztük fel, elképesztően szép és rendezett parkok vannak. Ami még megdöbbentő volt, hogy van egy olyan metróvonal vagy vonalrész, ami konkrétan nincs befejezve (zsaluzott betonfalak, nulla mozgólépcső, kordonok, stb.), de nem is úgy néz ki, mintha jelenleg is dolgoznának rajta. Picit fura Európa „fővárosában” ilyet látni…Ja, tömegközlekedés 2,50 Euro buszon, talán 2,10 Eur nem buszon vásárolva.

 

Összességében nagyon tetszett nekünk az egész ország, tehát szívből ajánlom mindenkinek! :)

 

By the way, ha valaki esetleg tudna bármilyen jellegű munkát Belgiumban, akkor publikus az email címem...:)

 

Bambusznád 2014.04.21 13:24:23 © 1639

Le is van írva az oldalukon, hogy online a jegy árak 5 €-tól kezdődnek, és maximum 14 €-ba kerülnek. Ha helyben viszed sofőrnél/pultban/automatában, akkor mindenképpen 17 € lesz a jegy.

Előzmény: naryfany (1638)
naryfany 2014.04.21 13:17:01 © 1638

Az 5 euró bejutás a Chalreroiról Brüsszelbe valószínűleg csak a neten létezik, ott semmiképp. A buszokra tényleg ki van írva. Visszafelé a flipcoval jöttünk, 2 euróval több volt, mint a taxi.

naryfany 2014.04.21 13:04:18 © 1637

Egy-két friss információ Brüsszelről. A Chalreroi reptérről 15 euró/fő-ért vitt be a taxi a Gare de Midi-re, ami jobb, mint  a busz. (csak neten rendelve olcsóbb)  Tényleg nincs közel, majdnem egy óra az út. A végén kell fizetni, nem csapnak be. Bruggeba a Gare de Midiről mentünk, fél óránként indulnak a vonatak. Szombat reggel weekend kedvezményt adnak, ami 50 %-ot jelent, fejenként 15 euró volt egy retúr jegy. Brugge gyönyörű, sokkal jobb, mint az Atomium, szerintem. A csokoládé múzeum nagy csalódás volt, mivel azt olvastam valamelyik fórumon, hogy jó sok csoki is jár a bemutató mellé. A gyerekeimet ezzel áltattam, waffel adagot ennek reményében csökkentettem, de csupán egy csokiba mártott keksz és egy darab bonbon volt az etetés. Van ott két csoki "automata", de az üres volt sajnos. Bemutató 10 perc, aztán nézelődhetsz az igen pici múzeumban. 

Kőkapu1 2014.04.17 01:54:15 © 1636

Gyerekekkel utazóknak ajánlom: 

http://www.sciencesnaturelles.be/

 

Az Európai Parlament mellett, a Leopold parkban. Én egy nem egészen 3 és egy nem egészen 6 évessel voltam, nagyon tetszett mindegyikünknek.

R.Kata 2014.04.02 14:57:49 © 1635

Nézd meg, mennyi a vonat Charleroiból Midire. A busz a reptértől Charleroiba 5 EUR. Szerintem egyszerűbb a Flibco, nem kell átszállnod. És ha a vonatjegy több mint 9 EUR, akkor ugye nem is kérdés, melyik az olcsóbb. 

Előzmény: kakastoke (1634)
kakastoke 2014.04.01 10:50:06 © 1634

Sziasztok,

 

Van olcsóbb megoldás bejutni Charleroiól Brüsszel Midire (Brugge a végcél), mint a Flibco 14 eurós ajánlata? (Sajna arra a napra, már nincs 5 eurós ár.)

 

Előre is köszi!

nagy_kata89 2014.03.13 08:13:23 © 1633

Sziasztok!

 

A segítségeteket szeretném kérni a GoPass jegyekkel kapcsolatban.

 

Ketten utaznánk májusban (mindketten 26 év alatti diákok) Brugge-be és Gent-be.  Szerintetek hogy járnánk a legjobban? Úgy láttam, hogy a Via Gent jegynél nem vehető igénybe a Go Pass kedvezmény.

 

Köszönöm :)

Markibe 2014.03.11 22:18:47 © 1632

Sziasztok !

 

Tudtok esetleg 2-3 napra kiadó szobát ajánlani kint lakó magyarok által ?

Köszönöm

Bambusznád 2014.03.05 14:55:12 © 1631

Helyedben természetesen :)

Előzmény: Bambusznád (1630)
Bambusznád 2014.03.05 14:54:39 © 1630

Sajnos itt sem fognak jobb hírekkel szolgálni.

Charleroi városba az A jelű busszal lehet bejutni, melyre a jegy 5 €, de én nem mennék be a helyedbe. Régebben mentem busz + vonat kombóval Brüsszelbe (akkor még olcsóbb volt, mint a shuttle busz). Nem vertek vagy késeltek meg, amit a másik topicban írtak, de nem is volt sétálgatásra hívogató a város.

 

Nem tudom mikor mentek - jöttök, esetleg nézd meg mennyi akkor a jegy be Brüsszelbe, ha van annyi időtök.

http://www.brussels-city-shuttle.com/en#/

Előzmény: lacika104 (1629)
lacika104 2014.03.05 14:38:43 © 1629

Üdv mindenkinek!

 

Egynapos repülést tervezek a fiúval jún. közepén. Charleroi nagyon jó áron van a Wizznél.

Csak:(  Olyan szinten elrémítettek az ottani állapotokkal fórumokon (veszélyes, koszos, ronda), hogy nem tudom bevállaljam e. Nem akarok én nagy dolgokat, tényleg csak a repülés, néhány óra barangolás.

Egy két javaslattal segítsetek legyetek szívesek

Köszi  Fejes L

BorsónéVica 2014.03.04 22:29:00 © 1628

Hétvégén voltunk, vasárnap érkeztünk, s Bruggeben aludtunk 1 éjszakát, s csak hétfőn jöttünk vissza Brüszelbe. Ezért nem tudtuk érvényesiteni  a hétvégi félárast.

 

Atomium a 6-os metróval.

Előzmény: rebkaa (1626)
Bambusznád 2014.03.04 05:58:59 © 1627

Nem tudom hol lesz a szállásotok, de Atómiumhoz a városból nagyon egyszerű kijutni, a 6-os (sötétkék) metró megy oda, ami megáll többek között, a Midinél is.

 

Előzmény: rebkaa (1626)
rebkaa 2014.03.03 23:03:25 © 1626

Szia Vica,

Nem jól emlékszem, hogy hétvégén voltatok? Hétvégén van a vasúton félárú jegy, nem? Vagy  a 28 euró már fél ár volt? Mamma mia... Mennék a lányokkal, de ha ilyen drága  a vonat, akkor esetleg autót nézek. Úgyis sakkoztam, hogy mivel lehetne kijutni az Atomiumhoz.

A flibco felrakta a  hosszabb távú menetrendjét, de majdnem minden jegy 14 (esetleg 10 euro) 1 írányba. Már ez is húzós oda-vissza:(

Előzmény: BorsónéVica (1625)
BorsónéVica 2014.03.03 22:56:33 © 1625

Sajnos nem került el. Utolsó nap Brüsszelben, mire az EU Parlamenthez értünk, épp  feljöttünk a metróból, amikor ömlött.

 

Ezért már nem is mentünk tovább, bementünk a parlamentáriumba, amig nem kellett a shuttle buszhoz menni. Végül is ott eltudtunk volna még tölteni egy kis időt.

Előzmény: bozsori (1624)
bozsori 2014.03.03 19:34:43 © 1624

Nekem azt mondták itt, mielőtt Gentben voltam, hogy örüljek ha Belgiumban nem esik. Az eső elkerült titeket is úgy látom. Jók lettek a képek.

Előzmény: BorsónéVica (1623)
BorsónéVica 2014.03.03 18:35:19 © 1623

http://indafoto.hu/collectioneditor/607763A többit itt tudjátok megnézni. Nem engedi egyenként feltölteni

 

BorsónéVica 2014.03.03 18:23:30 © 1622

BorsónéVica 2014.03.03 18:15:10 © 1621

Igen, az időjárás sokat befolyásol az érzeten. Ha, már nem érzed magad komfortosan , akkor nem is tudod élvezni ugy  látnivalókat. Legalábbis mi, vagy jobban fel kellett volna öltöznünk. Párom itthon hagyta a sálját, ő amúgyis egy fagyosszent. Kénytelen voltam odaadni az enyémet,  mondván nekem ott a nagy galléros pulcsim.  Szóval a széllel nem számoltam, pedig tudhattam volna. Hollandiában ugyanez a szél bajunk volt.

 

Akkor tényleg nem volt drága a vonatjegy /mi nem szoktunk,pedig szeretünk vonatozni/

Előzmény: csikkecske (1618)
BorsónéVica 2014.03.03 18:10:17 © 1620

A szeptemberi utat én is preferálom, nekünk eddig mindig bejött /igaz kicsit délebbre voltunk/.:))

Előzmény: grumpy56 (1617)
BorsónéVica 2014.03.03 18:08:56 © 1619

Nagy sorban állás nem volt. Mi másodiknak értünk a váróba, elég sokat vártunk a hideg szélben. Utánunk jöttek páran, nem volt tele a busz. Nem tudtam meg mizujs az előre online váltott jeggyel kapcsolatban, hogy előre felszállhat e valaki.

 

Vissza felé ugyanez volt a 14,10-essel  mentünk a reptérre, az se volt tele, jó ha félig tán.

 

De azt láttam, aki automatából vette, kemény 17 euróba került.

Előzmény: bozsori (1616)
csikkecske 2014.03.03 16:52:50 © 1618

Hát, ez sajnálatos. Mi imádtuk Belgiumot!

Az időjárás sok mindent befolyásol.

A közlekedést nem tartottam soknak. Nekünk Pestre feljutni 5000/fő körül van. Ilyen drágán sehol nem utaztunk még vonattal Európában.

Előzmény: BorsónéVica (1611)
grumpy56 2014.03.03 13:49:07 © 1617

Mi szeptember elején voltunk Bruges-ben, meleg, gyönyörű napsütés, nekem pont az volt a bajom, hogy rengetegen voltak. Hiába, semmi sem jó. :)

Előzmény: BorsónéVica (1611)
bozsori 2014.03.03 12:50:51 © 1616

A busszal mi a tapasztalatotok? Mindenki felfért aki sorban állt és volt jegye?

Még nem voltam a Flibco buszokkal Brüsszelben, csak az előző társasággal.

 

Előzmény: BorsónéVica (1615)
BorsónéVica 2014.03.02 23:03:02 © 1615

Ja, egyébként a jeggyel kapcsolatban. Érdekes a Midiről  Brugge-ba a kettőnk jegye 28 körül volt. Vissza felé Brüsszelbe Gent  leszállással 30 valamennyi volt.  Azt hittem olcsóbb lesz a visszafelé.

 

Egyébként nem egy olcsó ország, főleg a közlekedés. Persze itthon nem tudom mennyibe kerül a vonatozás.

Előzmény: BorsónéVica (1614)
BorsónéVica 2014.03.02 22:59:13 © 1614

Ma, már nem, de holnap bizti. Remélem nem nagy méretűek, mert azt nem fogom tudni felrakni.

Előzmény: bozsori (1613)
bozsori 2014.03.02 14:05:59 © 1613

Képek lesznek azért?

Előzmény: BorsónéVica (1611)
BorsónéVica 2014.03.01 22:59:52 © 1612

Áh, akkor pont fordítva van.

 

Köszönöm a kiegészítést.

Előzmény: Lex De Boer (1610)