Köszönöm, ez nekem egy igazi kuriózum! Egyébként arról mit tudtok, hogy mennyire használtak a '20-as, '30-as években címereket a sport klubbok? Gondolom a profi csapatok idején már általánossá válhatott valamilyen egyesületi jelvény. bár azt kétlem, hogy a mezeken viselték volna, mint manapság. De a kiadványaikon, hivatalos iratokon, plakátokon használhatták?
Hol olvastad ezt? Több könyvben is utánanéztem, de kizártnak tartom, hogy 1827-ben kerékpáros egyesület alakult volna. Az első magyar versenyt 1868-ban rendezték, az első egyesület pedig 1882-ban alakult meg.
Szerinted elképzelhető, hogy a "Sólyom" Kerékpáros-Egyesület 1827-ben alakult? Ugyanis ezt vallják alapítási évüknek... volt ekkor már egyáltalán Magyarországon kerékpár?
A 19. század utolsó évtizedében a kerékpár az egyik legnépszerűbb sportág volt Magyarországon, a Sport-Világ is nagyon sokat írt a biciklisekről. Aztán 1899 végén bevezették a kerékpár-adót (évi öt forint), pár év alatt sikerült is lezülleszteni a sportágat.
Hadas Miklósnak A modern férfi születése könyvében van egy táblázat (256. o.), hogy 1884-1896 között hány cikk foglalkozott a Herkulesben az egyes sportágakkal.
A Sport-Világ kapcsán jegyeztem fel, hogy 1895 körül "ránézésre" a kerékpárról írtak a legtöbbet. Aztán egyre többet a fociról, de nem külön rovatban, hanem atlétika-torna címszó alatt. A századelőn már a futball dominált, de még mindig nem volt saját rovata.:)
És ha már címer: ha valaki találkozna 25-38 közötti zöld-fehér, vagy 38-44 közötti lila-fehér DVSC címerrel, berakhatna egy képet. Egy ismerősöm mondta, hogy ő már látott régi, zöld-fehér DVSC jelvényt, de nekem még nem volt hozzá szerencsém.
A TF könyvtárban vannak ugyan régi lapok, de nagyon rossz minőségben. Nem tudom biztosan, de azt hiszem, hogy állagvédelmi okokból csak bennfentesek juthatnak hozzá. De ebben tényleg bizonytalan vagyok.
Országos Széchenyi Könyvtár és Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Budapest Gyűjtemény mikrofilm olvasóján, illetve az NS archívumban vannak meg. Kaptam egy fülest miszerint elképzelhető, hogy megvan a TF könyvtárnak is, de ez már abszolút nem tuti...
Ok.Akkor tényleg nem túl részletes de azért nem lehet rossz.A Nagyváradi AC a magyar nemzeti bajnokságban 1941-44 című könyvben az eredményekről részletesen írnak?
Üdvözlöm a lelkes tagokat! Nagy élvezettel olvastam végig a topikot és rendkívül tisztelem a tudásotokat! A téma engem is nagyon érdekel, de a tudásom még nagyon hiányos. A legjobban az adott időben létező első és másodosztályú klubok címerei, jelvényei érdekelnének. Ha van valamilyen ötletetek, hogy hol nézhetnék utánuk, tudassátok velem. Előre is köszönöm!
Egyébként meglepő módon nem túl alapos, és nem tartalmaz túl bőséges információt...
Továbbá volt egy ideig egy "Sporthistória" c. újság is, ennek bizonyos számaiban közölték az (azt hiszem) 1926 és 1944 MK-t történetét a legjobb 32-től.
Hello! A Magyar Kupa története érdekelne részletesen (a legjobb 32-től a döntőig a meccsek eredménye).Az rssf-en lévő eredményeket ismerem (1980-2007) .
OFF1 Ha egyszer lesz gyerekem, szeretném, ha latinul tanulna. A "posztmodern kor" egyik legnagyobb bűne, hogy megfosztott ettől a tudástól. Az sem érdekel, hogy nem "piacképes". Egykor hozzátartozott az általános műveltséghez, a gimnázium tk. ettől volt GIMNÁZIUM. Nekem hiányzik. ON
OFF2 Amikor a szakdolgozatomat írtam (1997-ben), találkoztam egy DVSC-drukkerrel, aki 1922 óta járt Vasutas-meccsekre. A bácsi gimnáziumot végzett, de első ránézésre intelligensebb volt, mint a mai diplomások nagy része. Évtizedekkel ezelőtt az érettségizett ember olyan volt mint ma a diplomás. Sőt... ON