A te hozzászólásodra válaszolok, de a gondolataim kicsit messzebbre mutatnak ennél.
Annyiban igazad van (meg persze mindazoknak, akik egyetértenek veled, csak nem írják ezt be), hogy amikor mondjuk egy közepesen ügyetlen kislány nem éri el azt az előrehaladást a Ferencvárosban, amit a szülei a klubtól elvárnak, és emiatt elmegy a csapattól, neadjisten közlik vele, hogy itt az ifiben/juniorban játszani sosem fog tudni, úgyhogy előnyösebb, ha távozik, az alapvetően érdektelen. A játékosnak, hozzátartozóinak ez nyilván kellemetlen, akik esetleg ismerik a játékost, és kedvelik, az mondjuk talán sajnálják, de amúgy a klub szempontjából ez nem oszt, nem szoroz, lényegtelen, teljesen felesleges vele ezt a topicot terhelni.
Bevallom, én is úgy vagyok vele időnként, hogy ha egy sértődött szülő beírja ide, hogy a fű zöld és az ég kék, akkor elgondolkodom, hogyan tudnám bebizonyítani, hogy igazából fordítva van. Ilyen hozzászólásból egy is sok, és hát az idén nagyon sok volt, valóban.
Ennek több oka is van, nagyjából tudom is, hogy mi, ebből most egyet emelnék ki, mert a többi kb. senkit nem érdekel: az utóbbi két évben viszonylag sok tehetséges, serdülőkorú kislányt igazoltunk, ezért a korábban megszokotthoz képest nagyobb arányban estek ki a saját nevelésű, de nem annyira ügyes játékosok. Persze a szülők ezt otromba hátbatámadásként értékelik, hogy hát az ő kislányuk itt van 8 éves kora óta, és most kiteszik egy jöttment miatt, aki 15 éves koráig azt se tudta, melyik irányban van a Ferencváros. Valahol őket is megértem, de hát az utánpótlás-nevelés elsősorban éppen arról szólna, ami a neve is: utánpótlás nevelése elsősorban a klubunk, másodsorban a magyar kézilabda számára. Éppen ezért én a szakmai koncepcióval alapvetően egyetértek, mert az éppen ezt a célt szolgálja. Az ifitől felfelé már alapvetően azokkal kell foglalkozni, akikből kinéz egy jó NBI-es pályafutás, ideális esetben legalább részben a Ferencvárosban.
Számomra viszont egy alapvetően más helyzetet jelent, amikor olyan játékostól válunk meg (hogy küldjük, vagy olyan helyzetbe hozzuk, amikor nem lesz már maradása, az ebből a szempontból mindegy), aki esetleg meg is felelne ennek a kritériumnak. Akin látszik, hogy van realitása annak, hogy jó NBI-es játékos legyen belőle, akár pár év múlva talán, talán, még a Fradiba is beférhetne.
Az én véleményem, az én meglátásaim szerint mindkét tegnapi esetnek egy ilyen kislány a főszereplője. És az a határozott véleményem, hogy, éppen ezért, ezek az esetek ide tartoznak, mert a klub szempontjából sem érdektelenek.
Pár hete a vezetőedző nyilatkozta, hogy jó lenne, ha egy-két év múlva a saját nevelésből kerülne ki hát legalábbis az első csapat kispadja. Egyetértek, jó lenne. És tudom, hogy én nem értek hozzá, de én azt hiszem, az ide vezető úton aligha az a siker kulcsa, hogy azokat a játékosokat, akikben lenne fantázia, a juniorban elzavarjuk, leépítjük, tönkretesszük. Akivel kiemelten foglalkozunk, azt meg eljuttatjuk oda, hogy 19 évesen egy hajszállal se legyen jobb játékos, mint 17 évesen volt, és ezzel nagyjából ki is húzzuk alóla egy jó NBI-es pályafutás alapjait. Aki nagyon ügyes volt, 19-20 évesen sokat segített a csapatnak, azt olyan helyzetbe hozzuk, hogy 22 éves korára teljesen elmenjen a kedve az egésztől, aztán elzavarjuk, mert nem jó a mentalitása. Mitől lenne jó?
Persze, akiket mostanság a juniorból elküldenek ill. ellehetetlenítenek, azokra mindre, kivétel nélkül rá lehet mondani, hogy hisztis, de legalábbis az apja, anyja problémás, esetleg mindezek együttvéve. Csak hát, megállhatunk mi, tátott szájjal várva a sült galambra, az ideális játékosra, akinek panasz az ajkát soha nem hagyja el, akinek a szüleit csak tagdíjbefizetéskor lehet látni, aki 18-19 évesen sem esik át az életpálya-krízisen, és bosszankodhatunk, hogy ez megint nem így alakult, és aztán elkezdhetünk bízni a mindenkori 15 évesekben - biztos, hogy ez erről kell, hogy szóljon? Nincsenek itt esetleg az edzőnek pedagógiai feladatai is? Biztos, hogy akkor mondhatjuk sikeresnek a kiválasztást, ha 5-6 mérsékelten tehetséges lány mellett ugyanennyi ügyest is leépítünk egy-egy korosztályból, mert hisztisek?
Minden évben többször megkérditek tőlünk, hogy látunk-e az utánpótlásban olyan játékost, aki esetleg beérhetne a Fradiba. Mindig azt mondjuk, hogy igen, van néhány - és soha nem jut el egy sem a felnőtt csapatig. Miért? Mindig csak a játékosok a hibásak?
Igaza van Elek Gábornak, jó lenne, ha 5-6 saját nevelésű játékos ülhetne a padon, akikre a nagy rangadók kivételével akár érdemben is számíthatnánk a mérkőzéseken. De, kérdem én, hol az az egy?
És ez, meggyőződésem szerint, igenis ide való téma, mert nem arról szólt, hogy ki hogyan sértődik meg, amikor a szemébe mondják az igazságot a lányával kapcsolatosan, vagy amikor megpróbálják megértetni vele, hogy miről is szólna ez az egész. Ez arról szól, hogy a felnőtt csapatunkba kénytelenek leszünk folyamatosan máshonnét igazolni játékosokat, mert a sajátjainkból képtelenek vagyunk akár egy MTK-szintet kihozni. Évek telnek el úgy, hogy nem adunk játékost nemhogy a saját csapatunknak, de úgy általában az NBI-nek sem. És, bár mindennap erről írni nyilván unalmas, de nem biztos, hogy célszerű elmenni emellett szó nélkül.
(Nem ez volt a célom, de azt hiszem, sikerült egy olyan írnom, amiben minden olvasó találhat magának olyan részt, ami miatt megharagudhat rám)
