Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

pacsuli jún. 13. Creative Commons License 420

Kedves Waldorf- közösségek, Szülőtársak, Óvónők!

 

Lassan egy év előkészítő munkájának eredményeként reális esélyünk van arra, hogy szeptembertől elindítsuk a kamaraerdei (Budapest, XI. kerület) Katicabogár Waldorf Óvoda második csoportját. Az új csoport Budaörs óvárosában, a Lomnici közben fog működni. Az illetékes szakhatóság előzetes szakvéleménye szerint a WOP-nak megfelelő, egész napos ellátást tudunk biztosítani a gyerekeknek. 

 

Megtaláltuk két óvónőnket is, és egy lelkes csapat dolgozik, hogy beadjuk a szükséges papírokat az indításhoz és hogy elkészüljön a ház is.

 

Mivel az új csoport helye csak most dőlt el, sajnos még nincs meg az induláshoz szükséges gyereklétszám, ezért fordultunk hozzátok. Tudjuk, hogy a legtöbb meglévő waldorf óvodába túljelentkezés van, így sok család nem tudott bejutni a kiszemelt intézménybe. Azt szeretnénk kérni, hogy ha van olyan ismerősötök, aki szeretné waldorf intézménybe járatni gyermekét, értesítsétek erről az új lehetőségről. Ha el tudjátok érni az elutasított szülőket, akár személyesen, akár e-mailen vagy levelező listán, facebookon, az nagy segítség lenne nekünk. Amennyiben új szülő fordul hozzátok és nálatok már nincs szabad hely, nagyon örülnénk, ha mesélnétek rólunk, illetve hozzánk irányítanátok az érdeklődőket. 10 kisgyerekre várunk még ahhoz, hogy nyugodt szívvel köteleződjünk el immár hivatalosan is az óvoda indulása mellett. Várjuk őket szertettel!

 

Köszönjük a figyelmeteket, reméljük a segítségeteket!

Üdvözlettel: Bakonyi Kata- elnök, Waldorf Ház Egyesület (tel.:+36303305717) és Bognár Kata - a szervező szülői közösség képviselője (tel.: +36303186111)

judit.juhasz ápr. 9. Creative Commons License 419

Kedves Szülők!

Olyan 18 és 34 év közöttiek segítségét szeretném kérni a szakdolgozatomhoz kapcsolódó kérdőív kitöltésében, akiknek van legalább egy 4 és 10 év közötti gyermekük.
Óriási segítség lenne!
Együttműködéseteket előre is nagyon köszönöm,

Judit

https://docs.google.com/forms/d/1L4cdQ-9JGvqyO_RSIcth6eqJrH1IzGA3QhaccHsLi9s/viewform

pacsuli márc. 8. Creative Commons License 418

Nem illesztette be a képet... szóval a XI. kerületi Katicabogár Waldorf oviban (a budaörsi reptér mellett) új ovis csoport indul.

 

Előzmény: pacsuli (417)
pacsuli márc. 8. Creative Commons License 417

Új ovis csoport

 

Vairochana 2013. aug. 20. Creative Commons License 416
Sziasztok, Budapest II. keruleteben uj waldorf ovoda indul, ahova szeretettel varnak meg jelentkezo csaladokat! www.napkeletiwaldorfovoda.hu
Majoros Zita 2013. márc. 28. Creative Commons License 415

Kedves Waldorfos anyukák és apukák!

Szeretném segítségeteket kérni a szakdolgozatom elkészítésében! Kérlek töltsétek ki a kérdőívemet!
Fáradozásotokat és segítőkészségeteket előre is köszönöm!

https://docs.google.com/forms/d/1BDIOm3tR9A7uPI QIdrxr_xeY9tKVOA7ARsy6OCKUxMQ/viewform

monic 2012. ápr. 19. Creative Commons License 414

Sziasztok,

 

jó régen már talán írtam is ide, de ha nem, akkor végigolvastam mindent, amit írtatok. Aztán szerencsésen bejutottunk mi is egy waldorf oviba. Sőt már lassan végzősök leszünk a nagyfiammal. Most csak azért jöttem, hogy ajánljam az ovinkat az érdeklődő családoknak (klikk a képre a nagyításhoz):

 

 

Szép napot,

 

 

 

Moni(c)

Nemonin 2012. márc. 30. Creative Commons License 413

Sziasztok

 

A Tündérrózsa Waldorf Óvoda (16. ker.) sok szeretettel várja a gyermekek, családok jelentkezését szemtembertől induló, második csoportjába. Jelentkezési határidő: ápr.20.

mimitomi 2011. aug. 10. Creative Commons License 412

Sziasztok! Érdeklődnék, hogy ismeri-e valaki a fóti waldorf ovit? Mi oda szeretnénk járatni a kislányunkat, mert amit tudunk a waldorf szellemiségről, nagyon szimpi, de konkrétan ez az intézmény egy kicsit furi. Nincs rendbentartva egyáltalán (szemét kifolyik a kukákból, romos lépcsők, üvegszilánkok az ablakok alatt a kertben, kinti környezet teljesen gondozatlan), azt gondolnám, ahol a szülők besegítenek egy intézmény szépítésébe, ott nem így néznek ki a dolgok. Szóval valaki ismeri esetleg ezt a konkrét ovit, óvónéniket? előre is köszi! nagyon sürgős lenne, mert már szeptembertől vinnénk a kislányt, most kell jelentkezni.

Karola.b 2011. jún. 22. Creative Commons License 411

Sziasztok!

 

Tud valaki Waldorf óvodát Tárnok közelébe? Százhalombatta, Érd, Diósd, Martonvásár jöhet számításba.

Minden információért hálás lennék.

Köszönöm

Sunny69 2011. márc. 14. Creative Commons License 410

Kedves Waldorfos szülők!

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe egyedi, különleges, kézzel készült Waldorf babáimat! A babák választás szerint kristály szívvel, kötött, horgolt, hímzett kiegészítőkkel és sok-sok szeretettel készülnek! Nézd meg blogomat:



...Szintén a babákról:
: http://www.facebook.com/pages/HUNyDolls-Waldorf-Dolls-from-Hungary/160389744013196

Monca 2010. okt. 19. Creative Commons License 409
A legtöbb waldorf ovi nincs délután, de vannak kivételek, érdeklődj a konkrétan kiszemelt ovinál. Általában 4 éves kortól veszik fel a gyerekeket, de ebben is vannak kivételek. Fizetni kell valamennyi szülői hozzájárulást (eltérő, hogy mennyit), ezen kívül valóban a szülők dolga a heti takarítás és az épületek nyári  karbantartása. Meg még egy csomó más munka, szervezések, ünnepek bonyolítása stb, de ezekben mindenki úgy vesz részt, ahogy tud. Nálunk a "kötelező elem" a takarítás, és a nyári munkában való valamennyi részvétel, de ezek megodhatók hétvégén (sőt takarítani csak akkor lehet).  Én egy félévben kb egyszer takarítok, a nyár meg hosszú, egy hétvégét akkor is rá lehet szánni az ovira. Ennek a "kötelező" részvételnek nem feltétlenül csak anyagi okai vannak. Ha ennyit nem tudsz vállalni, akkor tényleg gondold meg a waldorf ovit, mert bár többnyire toleráns a közösség, de nem érzed majd jól magad, mivel kimaradsz mindenből.
Előzmény: vevek (408)
vevek 2010. okt. 16. Creative Commons License 408
Sziasztok, remélem tudtok segíteni! Kislányom most lesz két éves és szeretném a jövőben Waldorf oviba iratni. Viszont több helyről kissé kétségbeejtő híreket hallottam, hogy a waldorf ovisokat délután /ebéd után, alvás elött.. kötelező hazavinni, hogy a gyermek a családjával legyen. !? És a szülők takarítanak / festik az intézményeket? Mondjuk ez még a kisebb baj lenne. Nem tudom hogy igazak-e a hírek, de én mint dolgozó anyuka, nagyszülői segítségem sincs, nem fogom tudni ezt megtenni, sajnos nem tudom délben elhozni a gyermekem, viszont szeretném ha gyerekcentrikus, és egyénközpontú helyen lehetne ovis és utána sulis. Tudnátok segíteni hogy ebből mi igaz, esetleg akinek már waldorfos a gyermeke? Mik a tapasztalatok?
vzsuzsi1956 2010. okt. 1. Creative Commons License 407
üdv mindenkinek!
Érdeklődni szeretnék, hogy lehet-e pályázni waldorf óvónői állásra, ha csak óvónői diplomám( játszóházvezetői, kosárfonó, textíljátékkészítő képesítésem ) van?
Monca 2010. szept. 13. Creative Commons License 406

Szerintem érdemes lenne kiválasztanod azt az ovit, ahová esetleg mennétek, és náluk érdeklődni, mert lehetnek eltérések. A félnaposság eltérő. A vega étel szerintem nagyjából jellemző, de meg kell kérdezni konkrétan. Nálunk félnapos az ovi (Vác), így nem ebéd, hanem tízórai van, ami nyilván nem hús, hanem müzli, kása, helyben sütött kenyér,rizs, köles ilyesmi (a hét minden napján más, de hétről hétre ugyanaz pl. hétfő müzli, kedd, kukorica, szerda köleskása, csütörtök cipó, péntek müzli). Ha lenne ebéd, valszeg akkor sem hús lenne, mert ahhoz nagyon komoly engedélyek szükségesek plusz természetesen vannak vegetáriánus családok nálunk is. Dehogy ez általános vagy nem, nem tudom.

Előzmény: Moncsi555 (405)
Moncsi555 2010. szept. 9. Creative Commons License 405

Sziasztok!

Lenne néhány kérdésem a Waldorf ovival kapcsolatban:

Ugye vegetáriánus étkezést biztosítanak?

Tényleg haza kell vinni a gyerkőcöt ebédelni, aludni? Vagy nem mindenhol?

Mennyibe kerül egy hónap?

Köszönöm a segítségeteket! Szép napot Mindenkinek!

Üdv.: Moncsi555

zsálya78 2010. aug. 12. Creative Commons License 404
Örömmel tudatjuk, hogy a Tündérkóc Waldorf Családi Napközi megtalálta az óvónénijét. Az érdeklődő családok jelentkezését a tunderkoc@gmail.com email címen, vagy a 06304817744-es telefonszámon várjuk sok szeretettel!
gergy 2010. júl. 16. Creative Commons License 403
A családi napköziről honlapja: http://gyermekhazcsaladinapkozi.blogspot.com/
gergy 2010. júl. 16. Creative Commons License 402
Családi Napközi indul a XVI. kerületben, vonzóan alacsony áron, szakértő pedagógusokkal. mesejátszó
zsálya78 2010. júl. 1. Creative Commons License 401
Óvónő kerestetik!

Kedves Óvónéni!

A Tündérkóc Waldorf Családi Napközi bizonyosan Téged keres, ha értesz a
madarak nyelvén, képes vagy virágba borítani egy egész kertet, ismered a
világ összes meséjét és tündérekkel cimborálsz.

Szeptembertől nagy szükségünk van Rád, szeretetedre és törődésedre, gyere
el hozzánk, várunk szeretettel!

A Tündérkóc Waldorf Családi Napközi (Budapest, XVII. ker.) szakképzett
óvónőt keres idén szeptembertől. Családi napközinket a waldorf óvodai
program alapján szeretnénk működtetni, ezért elsősorban waldorf tapasztalattal (és képzettséggel) rendelkező óvónők jelentkezését várjuk a tunderkoc@gmail.com e-mail címre.

Tündérkócos családok
gergy 2010. márc. 22. Creative Commons License 400
Meghívó Virágvasárnapi Vásárra
Sok szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket március 28-án vasárnap! Akár egy finom vega-bográcsra (megúszva a vasárnapi ebédfőzést), akár muzsikáló napkéménykészítésre támad kedvetek, vagy csak kíváncsiak vagytok milyen az iskolánk-keressetek fel minket!
Program

Földszinti nagyterem*
11.00 Ablakanapra koncert
13.00 Bevezetés a Csemballó varázslatos világába, avagy interaktív előadás gyerekeknek
16.00 Árnyjáték

*Hátsó udvar*
10.00-15.00 Íjászat
10.00-15.00 Bográcsozás

*Játszóház* az emeleten
gyerekfelügyelettel
10.30-tól óránként mese

12.00-15.00 Kalandjáték
jelentkezés a Fabatka-árusoknál

14.00 Muzsikáló napkémény készítés (helyszín: időjárás függő, vagy az udvaron vagy az emeleten)


*Emeleti teaház*
15.00 Beszélgetés a Waldorf pedagógiáról a leendő elsős osztálytanítóval
érdeklődő szülőknek
helyszín: 1163 Bp, Sashalom Thököly u. 13
www.waldorfsuli.hu
relahu 2010. márc. 15. Creative Commons License 399
Van valaki, aki részt vett a Kispesti Waldorfos előadás-sorozaton? Nagyon megköszönném, ha írna egy kis összefoglalót. Én sajnos nem tudtam elmenni, csak most kedden megyek az utolsóra és nagyon érdekelne mi volt az előadásokon.Nem a W. pedagógia érdekel, hanem inkább az iskoláról.
gergy 2010. jan. 11. Creative Commons License 398
Előadássorozat leendő elsősök szüleinek
időpontok: 2010. jan25, febr8, febr22, márc8 (18 óra)

1.
A WALDORF-ISKOLA MINDENNAPJAI, SZOKÁSAI
- betekintés a waldorf pedagógiába
- átmenet óvodából az iskolába
- az alsó tagozat mindennapjai, a ritmusok

2. MESE, MŰVÉSZET, NYELV
-mesék szerepe az oktatásban
-művészeti nevelés (zene, festés, kézimunka)
-nyelvoktatás

3. MOZDULJ! –avagy nevelés mozgással
-a főoktatás ritmikus része
-euritmia
-bothmer-gimnasztika
-Waldorf Olimpia

4. HOGYAN TOVÁBB?-beszélgetés Waldorfban végzett diákokkal

Rákosmenti Waldorf Általános Iskola és
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
XVI. ker. (Sashalom) Thököly út 13.

Az előadások ideje alatt gyerek-vendégeinknek játszóházat biztosítunk.

405-33-77
gergy 2009. nov. 8. Creative Commons License 397
Programajánló
Jótékonysági Adventi Bazár november 29-én, vasárnap 10-17 óráig a Rákosmenti
Waldorf Iskolában

Ízelítő programjainkból: gyerekeknek és felnőtteknek szóló előadások, koncert,
kézműveskedés, állatsimogató, szánkózás,
házi finomságokkal teli büfé, tea- és kávéház.


A teaházban 3 és 5 óra között tanáraink kötetlen beszélgetésre várják az iskolánk iránt érdeklődőket, a leendő elsősök és az ötödik osztályba jelentkezők szüleit.

Címünk: XVI. ker. Thököly út 13.
Tel: 405-33-77
további infók: www.waldorfsuli.hu

Bazár
réti77 2009. aug. 14. Creative Commons License 396

Szia!

Meg szeretném kérdezni, hogy érdekel-e még waldorf óvónői állás, vagy ismersz-e valakit, akit érdekelne.

Viki

Előzmény: óvón (250)
IOkaste 2009. ápr. 2. Creative Commons License 395
Szia!! Bocsi, hogy nem válaszoltam, egy kicsit már feladtam a W. fórumok figyelését. Nem publikus a mélcímed, így csak remélem, olvasod még a topicot. :) Február végén beszéltem telefonon Koháry Katalinnal, ő szervezi az itteni ovit - nekem kissé az volt az érzésem, egyszemélyes hadseregként. Tehát nincs köze a helyi W. alapítványhoz, ami - sajnos - iskolaalapítás helyett a feloszlatással bajlódik.. :(

Katalinnak balesete volt, ezért nem tudott eddig Szfvárra jönni, márc. végén szintén hívtam, még nem jött rendbe annyira, hogy az utazást vállalná, de lelkesen ígérte, ahogy tud, jön, és szülői gyűlést szervez, ahol megbeszélhetnénk a lehetséges verziókat. Igazság szerint én azt reméltem, interneten vagy személyesen hamarabb is összejön valahogy a szülői közösség, de az a benyomásom, addig nem akar "összeengedni minket", míg nem találkozott velünk.

Én még reménykedem, elvégre Győrött két ovit is be tudott indítani, igaz, a jelen gazdasági helyzet nem kedvez az "extrázásnak". Konkrétan is rákérdeztem, egyelőre hely nincs, a pedagógus nem lenne gond.. Nagy Ferenc úgy tájékoztatott, az óvodák részéről hiányzik a szellemi befogadókészség, ugyanakkor én direkt rákérdeztem abban az oviban, ahová a lányomat vészhelyzet esetére beitattuk, ott a vezető óvónővel nem beszélt senki.. Hát, nem tudom. Kíváncsian várom a megbeszélést, de közben már kezdjük e beszoktatást a normál oviban..

Egyébként személyesen is ismerjük egymást? :)

Előzmény: edit_79 (391)
gergy 2009. ápr. 2. Creative Commons License 394
Meghívó
Tavaszi bazár-ovisoknak, iskolásoknak, szülőknek, nagyszülőknek

Április 5-én, 10-16 óráig iskolánk ismét szélesre tárja kapuit a nagy közönség előtt. Hagyományos Virágvasárnapi Vásárunkat rendezzük meg a gyermekek örömére.

A programok között számtalan kézműves foglalkozás (nemeztojás-, gyapjúpillangó-, magmandala-, fanyuszi-, húsvéti ajtókopogtató készítés),
vidám ügyességi játékok, ( mocsárlépő , gólyaláb, birkafuttatás), íjászkodás és népi játékok lesznek.

Az apróságokat meseszoba, az iskola iránt érdeklődőket beszélgető sarok várja végzett Waldorf-diákokkal.

Rákosmenti Waldorf Iskola
1163 Budapest (Sashalom) Thököly út 13.
http://www.waldorfsuli.hu
edit_79 2009. febr. 24. Creative Commons License 392
(Mármint Veled vagyunk kollégák, nem a lányommal.)
Előzmény: edit_79 (391)
edit_79 2009. febr. 24. Creative Commons License 391

Szia!

Én is szfvári vagyok, az én kislányom 2 éves, és kollégák vagyunk a kórházban. Én is nagyon szerettem volna, ha összejön a Waldorf-csoport, de én úgy tudom, nem lesz meg. Neked van esetleg ellentétes friss infód? Előre is köszi!

Előzmény: IOkaste (368)
Monca 2009. febr. 16. Creative Commons License 390

Kérdezz rá a konkrét szövegekre a fohászokban, asztali áldásokban. Ha van benne olyan, amit nem tudsz úgy értelmezni, hogy elfogadható legyen a számodra, valahogyan a saját izlésedre formálva tudd értelmezni, akkor valószínűleg nem fog jól működni (a gyereknek semmiben nem kell hinnie, de az nem jó, ha ellene beszélsz az óvónőnek). Ha neked magadnak van beakadásod a vallással, hittel kapcsolatban, akkor valószínűleg nehezen tudnál nyitott lenni a más megfogalmazások, vagy tartalmak iránt, ekkor meggondolandó. Pl az angyal -sztorikat fel lehet fogni másképp is, mondjuk úgy , hogy a személyiség pozitív erőit szimbolizálják-segítőink, akik valójában bennünk és általunk léteznek. Vagy bárhogy máshogy, kinek mi a személyes hite. Mi ateisták vagyunk, nekünk semmi problémánk nem volt eddig a szellemiséggel, a gyerek nincs összezavarodva, a gyerekek képesek egyszerre tisztában lenni az evolúcióval és hinni a tündérekben. Vagy az angyalokban. Az enyém különösen racionális típus, már nagy is, így ő megéli ezeknek  a történetek pozitív élményanyagát, érzelmileg reagál a hívószavakra, de nem veszi szó szerint, ahogy talán nekünk sem kellene (Mit jelent pl hogy "Isten képe vagyok"? ugye).

 

Előzmény: martinaa (388)