Behumi: Mivel szóba jöhető Behum településneve, illetve ilyen régi magyar személynevet nem tudtam előtalálni (azért esetleg lehet), most hasonlóképpen tudok gondolkodni, mint az iménti Mendöli esetén.
A RadixIndex.com adatolja a Behumi név mellett a Behuni-t és a Behuny-t. Ez utóbbi pedig szlovák név, vö. Behúň ~ Behuň, amely közszói eredetű, vö. szlovák behúň ’(rég.) kengyelfutó; hírvivő; tinó; ajtósarok; (ma) gyorsfutó, futár; gyors ló, versenyló; kismalac; futósúly, futókerék; malmi futókő, forgókő; futószőnyeg’. Azaz ’kengyelfutó, küldönc, futár’ kaphatta foglalkozásnévképpen, vagy jól futó, vagy sokszor futkározó ember ragadványnévül.
A magyar fonetikával leírt Behuny névalakot a történelmieskedő betűejtéssel Behuni alakúként is lehet olvasni, illetve írni. A kezdő /b/ ajakhang pedig esetlen magához hasonlíthatta az /n/ orrhangot, azaz a Behuni-ból Behumi lehetett.
[De esetleg] más megoldás is elképzelhető (Pais Dezső).
Mendöli: Úgy vélem, a név végén az –i nem „eredeti”, hanem másodlagos fejlemény, talán a meglágyult Mendöly /mendöj/ változat betűolvasásával. Az eredet tehát a voszi által említett Mendöl forma lehet, amelynek adatolható Mendől és Méndöl változata a már felhozott Mendöly mellett.
A név magyaros hangalakúnak tűnik, ugyanakkor etimológiát nem találtam rá. Még keresem, de egyelőre nem látok más lehetőséget, mint a német Mendel név korai átvételét, majd némiképp szokatlan – talán ö-ző nyelvjárásban történt – magyarosodását. Mégis hasonló fejleményt láthatunk egyrészt a Kecel ~ (Rába-) Kecöl településnévpárban, másrészt a német Künzel személynév Göncöl magyarosodásában.
A német Mendel név lehet egyrészt a német Meinhardt (> magyar Menyhért) vagy a Man(n) tagú német nevek (pl. Hermann, Manhart) személynevek egyikének rövidülése –el kicsinyítő képzővel. Másrészt lehet a délnémet mändel ’emberke, törpe’ szóból való ragadványnév. Harmadrészt zsidó (jiddis) névként az Immanuel személynév csonkolása szintén –el kicsinyítő képzővel.
Vettem, köszönöm. Nagyon tanulságos. Egyébként a magyar Kun vezetéknév kifejezetten kun nemzetiségre utal, vagy lehet más etimológia is? (Bocsi, de a "Kun" 3 betű, nem lehet ellenőrizni, hogy volt-e már.)
Kuen: (Nekem is eszembe jutott a kérdés első elolvasásakor Khuen-Héderváry neve.)
Én a korai német Kun írásmód dacára sem kapcsolnám a magyar kun népnévhez, mivel ennek ilyen alakja magyar sajátosság: a többi nyelv a kuman- tövet használják. Az persze nem zárható ki, hogy magyar betelepülőről van szó, de a te baden-württembergi előfordulásod mellett a tiroli eredetű Khuen (von Belasy) grófi családot is magyaráznia kell.
A Khuen von Belasy grófi családról írott német Wikipedia-cikk szerint a nevüket írták Khuen, Khuon és Khun alakban is, a mai helyesírás szerint Kuhn lenne az írásmód, és itt az e csak nyújtójel. Ennek megfelel az, amit tapasztaltál, a régi helyesírás nem jelölte a magánhangzó hosszát a Kun írásmóddal, később azonban az ortográfia precízebb lett, és megkülönböztették a rövid *Kun(n)-t a hosszú Kuen (~ Kuhn)-tól.
A Wikipedia-cikk szerint a grófi család a XIII. sz. végi Kühn [ófelnémet kuoni, középfelnémet küen(i)] ’merész, bátor’ melléknevű személytől ered (persze az első tényleges családtag csak a XVI. sz.-ból igazolható, így kitudja, hogy ez az ős mennyire költött). A Duden a német Kuhn, Kühn családneveknél valóban ezt a ragadványnevet említi az egyik etimológia lehetőségnek. A másik lehetőség a Konrad ’Konrád’ személynév régi Kuonrat alakjának a rövidülése. Ez utóbbi mögött is végső soron az első eset áll, mert kételemű germán személynévként ennek az előtagjában is az ógermán *kōniz ’merész, bátor’ szó áll.
Nincs szükség tehát a magyar Kun név (ill. kun szó) átvételének feltételezésére, mert van rendes német etimológia. Sőt a rövid u-s magyar Kun várhatóan rövid hangzóval kerülne át a németbe, amelynek a normatív írásmódja így inkább *Kunn lenne, semmint Kuen.
Ui. Sose tudtam, hogyan kell kimondani Khuen-Héderváry első vezetéknevét. De a német Wikipedia szerint ő is a Khuen von Belasy család tagja, a fentiek értelmében tehát /kún/ a kiejtése.
Hirtelen Mendöl Zsuzsa művészettörténész jut eszembe, aki Málnai Béla építészről írt nagyon jó könyvet. Hogy az ő neve felvett-e, vagy eredeti, fogalmam sincs. (A Málnai felvett név.)
Ad Volonics: Isaszeg szlovák, részben lengyel újratelepítésű. Ilyen kontextusban a név keleti szlávságát az ilyen népek közé korábban betelepült ruszinok, ukránok magyarázhatják. A szlovákok esetén horvát betelepülők is szóba jöhetnek (ha elfogadjuk a valahai Dalmácián kívüli horvát jelenlétét).
Ragács: Vö. horvát-szerb Ragač (Hv., Szb.), szlovák Ragač ~ Ragáč, cseh Ragáč, belorusz Рагач (Ragacs) vezetéknév. Ezek közül nyilvánvaló etimológiája csak a belorusz névnek van, de az ottani kifejezett ritkasága miatt nem lehet ez a horvát-szerb, ill. cseh-szlovák nevek eredete. A név ugyanakkor a /g/ hang miatt nem lehet cseh-szlovák eredetű sem. Arra jutottam, hogy a beloruszban rendszerszerű hangsúlytalan o > a változás valamiképpen errefelé is megtörténhetett (hangsúly alatt), így a horvát-szerb név hátterében a Rogač ['rǒga:tʃ] családnév állhat. Ez egy azonos alakú ’szarvat viselő, szarvval ellátott’ értelmű köznévből származó ragadványnév, amely a mai nyelvben nem az elsődleges jelentésében áll, hanem a szarvasbogarat, illetve különböző szarvra hasonlító képlettel rendelkező növényt jelöl.
A szlovákba, ill. a csehbe (ahol az ennek megfelelő szó és név a Roháč) a fenti horvát-szerb név kerülhetett, vagy annak a lengyel Rogacz párhuzama. A cseh-szlovákban az o > a változás vélhetően nem horvát-szerb import, hanem helyi (szlovák) fejlemény, mert megfigyelhető a szlovák Ragala (Ragalová) névben is, amely a „rokonértelmű” lengyel Rogala (Rogała) névhez kapcsolható. A szlovák változásban (de lehet, hogy a horvátban is) esetleg közrejátszhatott némi magyar hatás, ugyanis a nyílt szláv o hangzásában hasonlít a magyar a-hoz, olyannyira, hogy gyakran ugyanaz a [ɔ] a fonetikai jelük.
Ui. Mielőtt felvetődne: a magyar ragacs nyelvújítási szó, így névtanilag nem játszhat szerepet.
Skribek: Ilyen módon nem mutatható ki, de a szlovákban van Škríb(a) ~ Škrib(a) vezetéknév: a nevünk ennek az –ek kicsinyítő képzős származéka lehet. (A csehben és a lengyelben is adatolható a fenti szlovák alapnévhez hasonló, de mivel azokban is kemény r hang van a várható légy cseh ř, ill. lengyel rz helyett, így ezeknek az eredete is szlovák lehet. Tehát az utóbbi két nyelvben –ek-kel való továbbképzés sem várható.)
Az etimológiához adná magát a latin scribo ’ír’ ige valamilyen szlovákosodott származéka, mint pl. régi škribent ’író’, újabb (pejoratív) škribler ~ škriblér ’író, skribler’, de ezek vélhetően nem hatoltak le annyira a korai népnyelvbe, hogy csonkított, köznapiasított alakban személy- majd családnevet adtak volna. És a teljes változatukból sem adatolható vezetéknév. Ezért inkább azt hiszem, hogy a szlovák tájnyelvi škríbeľ ’tetőcserép’ szó állhat mögötte, vagy esetleg a škripať ’csikorog(tat), nyikorog(tat)’, škriabať ’kapar, vakar, karcol; karmol; ír, firkál’, škriepiť sa ’veszekszik, civakodik’ igék mögött álló hangfestő-hangutánzó tövek helyi alakváltozata.
Vojt: Vö. lengyel Wójt, Wojt, szlovák Vojt. Ez két név egybeesése lehet. Egyrészt a nyugati-szláv Vojtech (Vojtěch, Wojciech) személynév rövidülése (vö. 12304., 4581., 3650. hozzászólások). Másrészt a lengyel wójt [vujt] ’(falusi) bíró’ szóval azonos tisztségnév. Az, hogy a név nem magánhangzóra végződik, illetve a csehből nem mutatható ki, inkább az utóbbi felé billenti a mérleget. A lengyel szó a német Vogt ’várnagy, helytartó, kormányzó; gyám, gondok; (falusi) bíró’ középfelnémet voit alakváltozatából származik, amelyek pedig a középkorban vocatus alakúvá rövidült latin advocatus ’jogi tanácsadó, ügyvéd’ (< advoco ’odahív, meghív, segítségül hív’) szóból. A lengyel wójt (wojt) átkerült a keleti szláv nyelvekbe is, vö. dél- és nyugat-orosz, fehérorosz войт (vojt), ukrán війт (vijt) ’városi, falusi elöljáró’. Így lehet, hogy a szlovákba is bekerült a lengyel (ruszin?) jogú falvak esetleges nyelvhasználatából, ahogy a magyar jogú falvak révén megjelent a szlovák birov ’bíró’ elnevezés is. Ebben az esetben a szlovák Vojt nevet közvetlenül szlovák eredetűnek is lehetne tartani. — A Vojt név közvetlenül a németből nem eredeztethető, mivel akkor f-fel kellene kezdődnie.
NB. Ez egyébként olyan név, amely a lengyelországi örmények közt ismert, vö. 1672., 11474. hozzászólások.
Volonics: Jószerivel csak orosz adatokat lehet lelni a Google-n Волонич (Volonics) formában, alkalmi adata van Romániában mint Volonici. Ugyanakkor egy horvát cikk említ a XVII. szi.-i Pulából Volonich (Volonić) nevet. Ez keleti szláv –ič (ahonnan a nyugati szlávban is megjelent, vagy szerb-horvát –ić) apanévképzős alakulat egy *Volon ~ *Voloň személynévből. Ez –on ~ –oň kicsinyítő képzővel (és rövidüléssel) állhatott elő a Vol- [< szláv voliti ’kifejezi az akaratát, kívánságát; (ki)választ; előnyben részesít’] kezdetű nevekből, mint a Volimir. A keleti szláv esetén esetleg a Volod- (< keleti szláv володеть [vologyety] ’ural’) kezdetűek is képbe jönnek, mint a Vologyimer, Vologyiszlav (amelyeket később kiszorított az egyházi szláv Vlagyimir és Vlagyiszlav). További lehetőség az alapnévre a szláv volъ ’ökör’, esetleg voľa ’akarat, kívánság; szabadság; mentesség (adótól, szolgálat alól, terhektől)’.
Egyesek a szláv voliti ’kifejezi az akaratát, kívánságát; (ki)választ; előnyben részesít’ igéből közvetlenül is eredeztethetőnek vélik az alapnevet, de ekkor csak az –on ~ –oň képző nem járulhatna hozzá, csak az –an. Ebben az esetben tehát másodlagos Volan > Volon vagy Volanič (Volanić) > Volonič (Volonić) változással kellene számolnunk.
Bredár: Vö. szlovák Bredár családnév, a régi mo.-i előfordulásaihoz: Bredár. Szerintem ez a szlovák Brdár név alakváltozata. Ez utóbbi a szlovák brdár ’takácseszközöket (szövőszék, takácsborda) készítő, ill. árusító személy’ foglalkozásnévvel azonos.
Hrustinszki: Ez a szlovák hruštínsky ['ɦruʃci:nski] ’Hruštín településre való’ melléknévi lakosnév, azaz a valahai Árva vármegyei Hrustin-ból történt elszármazásra (esetleg az oda való kapcsolatokra) utaló megkülönböztető névből (ragadványnévből) lett lakosnév. A mai szlovák családnévkincsben csak az újabb típusú főnévi Hruštinec névpárhuzam adatolható, ezért talán a kérdezett név kialakulása az alvidékre való áttelepülés utáni névváltáshoz köthető.
Hujac: Vö. ritka szlovák Hujac ['ɦujats] családnév. Mivel ez így nehezen etimologizálható, úgy vélem a gyakoribb Chujac ['xujats] vezetéknév változata lehet magyar nyelvi hatásra, mert az nem különbözteti meg a ch [x] és a h [ɦ] hangot. Ez utóbbiba a mai nyelvérzék hajlamos a szlovák chuj ’fasz’ szót belátni, de így az –c végződés –a-ja nem lenne magyarázható. Ezért én inkább arra gondolok, hogy a szlovák fujak, fujavica ’hófúvás, (hó)vihar; szélvész, förgeteg’ szó chujava, chujavica alakváltozataihoz lehet köze azonos jelentésben: ez utóbbiak egyik nyelvjárási formája lehet. A létező szlovák Fujak, Fuják, Fujaček vezetéknevek igazolják, hogy ebből a jelentésből lehet családnév, sőt Nyitraszőlősről egy Fujac vezetéknév is adatolható.
Ui. Az –ac végződés miatt elsősorban szerb-horvát névnek gondoltam először, de onnan nem tudtam a nevet adatolni, bár a szerb-horvát huja ['xûja] ’pihenőhely (hajóvontató lovaknak); rövid pihenő’, huja ['xǔja] ’sovány tyúk; (átv.) sovány nő’, hujav ['xǔjav] ’szegény, nyomorult’, esetleg hujati ['xǔ:jati] ’zúg, süvölt, morajlik; suhan, (tova)száll, rohan’ szavak éppen alapot adhatnának egy –ac [ats] kicsinyítő, vagy –ac [a:ts] cselekvőnév-képzős származékhoz.
Palaga: Vö. talán szlovák Paľaga (Paľagová), román Palaga és Palaghia. A román nevet a görög Πελαγία (Pelagia) női egyházi személynévből [esetleg annak Πελάγιος (Pelágiosz) férfi változatából] származtatják esetleg szláv közvetítéssel, vö. az orosz Пелагея (Pelageja) női alak Паладья (Palagyja) formáját. A görög név a görög πέλαγος (pelagosz) ’(nyílt) tenger’ szó melléknévi alakjával azonos. A szlovákba valamely ortodox etnikummal (valach, ruszin) kerülhetett.
Ui. Felmerült bennem a magyar Pallag (< Parlag tkp. ’földjét elhanyagoló, parlagon hevertető személy’) ragadvány-, majd családnév valamiféle átvétele is. De ebben az esetben az –a végződést nehéz megmagyarázni, ezért ezt a lehetőséget inkább kizárnám.
Ez összevetve azzal, hogy ilyen primer családnév nem adatolható (a Kajmádi vezetéknevet másodlagosnak véve, l. később), arra utalt nekem, hogy nem családnév, hanem eltűnt település adhatta ezeknek a nevét.
Ezt az érzésemet megerősítette Kiss Lajos, aki a Földrajzi nevek etimológiai szótárában hozza a Kajmáti ’lakott hely Bodajk belterületétől nyugat-délnyugatra’ címszó. Ennek első adata: 1275. Kunmaty. Ennek alapján ő is elsődlegesen helynévi eredetűnek véli, és a Komjáti településnevek alakváltozatának véli. Ezek így az alakilag többes számú szláv *Komňaty (komnyati) helynévből származhatnak mny : mj (nym : jm) elhasonulással, amelyet egyes esetekben a mny : nym hangátvetés előzött meg. A szláv helynév jelentéséhez vö. cseh régi komňata ’lakó- és hálóhelység, szoba’, szlovák komnata ’tisztaszoba; tágas, szépen berendezett szoba’, újcseh, lengyel, szlovén komnata, orosz комната (komnata), ukrán кімната ~ ківната (kimnata ~ kivnata) ’szoba’ (~ ’lakószoba várban, kastélyban stb.’ ~ ’hálószoba’ ~ ’kincseskamra’), amely mögött a latin (camera) caminata ’[fűthető] tűzhelyes/kandallós (helység); ház’ kifejezés szláv komьnata átvétele áll. Az eredeti név tehát olyan települést jelölt, ahol az egyszerű egyszobás házakkal (szláv istъba > szlovák stb. izba ’szoba’) szemben tagoltabb, jobban fűthető, gazdagabban berendezhető építményekből állt.
Kajmádi: Ez így a jelenkorban adatolható, és bízvást a Szekszárd melletti (a mai Szedres területére eső) valahai Kajmád településre (a mai Kajmádpuszta elődjére) utaló, az onnan történt elszármazást, az oda való kapcsolatokat, esetleg az ottani birtokot jelölő lakosnév. NB. A gyakori –ád végű településnevek hatására lehetett a Kajmáti-ből Kajmád(i). Ugyanez megtörtént a Komját(i) változattal is (l. később). Az –i lekopása is megfigyelhető a párhuzamos neveken, l. Komját (Komjatice, régi Komňatice, Szlovákia), Komjátszeg (Comşeşti, Románia), Magyarkomját (Великі Ком'яти/Veliki Komjati, Ukrajna), Temeskomját (Comeat, Románia), Vaskomját (Kometen, Ausztia).
Komját, Komjáti, Komjád, Komjádi: Valamely Komját(i) tagot tartalmazó településre utaló, az onnan történt elszármazást, az oda való kapcsolatokat, esetleg az ottani birtokot jelölő lakosnév. Az –i lehet lakosnévképző, de lehet magának a településnévnek a része is. Ugyanakkor az –i nélküli változat is eredhet talán –i-s településnévből utólagos lekopással (Vaskomjátnak volt Komjáti névalakja). Mivel *Komjád(i) település nem találtam, ezeknek a neveknek is az eredetibb formája Komját(i) lehetett, csak másodlagosan a gyakoribb –ád(i) végű nevekhez igazodhattak. Mégis l. a régi Komjádpataka, ill. Komjádszeg helyneveket, amelyek a mai Komjátpataka (Comiad, Románia), ill. Komjátszeg (Comşeşti, Románia) Csánki Dezső által említett Hunyadi-kori névváltozata: tehát helyi, történeti perspektívában talán –d-s településnevekkel is számolhatunk.
Érdekes esetre bukkantam. A vörösvári Krupp család Donzdorfból érkezett Vörösvárra, valamikor 1712 előtt. Az ő felmenői között, Donzdorfban ütköztem a Kuen családnévvel. Az 1680-as években kezdődik a kapcsolat. Fejtettem vissza, mire 1640-re egyre több Kun, majd 1610 körül már szinte kizárólag ezzel az írásmóddal jönnek a családtagok. A vezetéknév értelmezésére lennék kíváncsi. Lehet, hogy kunok voltak, akik a törökök elől menekültek Württembergbe?
1. Solt és Dunaegyháza közt homokdomb húzódik, a Szőlőhegy. A második katonai felmérés térképén "Kajmati szőlő hegy" néven szerepel. Mivel Bodajk, aminek van ilyen településrésze, elég messze fekszik Solttól, személynévnek gondoltam. A Radix gyűjteményében azonban nem található ilyen. Mi a lehetséges etimológia? 2. Egyik barátom a következő isaszegi családnevek eredete felől érdeklődik: Bredár, Hrustinszki, Hujac, Palaga, Ragács, Skribek, Vojt és Volonics. Előre is köszönöm a magyarázatokat.
Ha ez egy név, akkor a Schalsch-je mindenképp susogó /s/-re mutat, tehát az első két előfordulást magyarosan kell kiolvasni. Ez esetben a lehetőségek szerintem:
Schall: Német vezetéknév, amely a német Schall ’erős hang, zaj, zörej; örömkitörés, hangos jókedv; hencegés, dicsekvés’ szóval azonos ragadványnévből származik.
Sal, ill. Sál: Magyar vezetéknév, amely a Salamon, ill. a Saul egyházi személynevek rövidülést, ill. magyarosodott formájából lett képzőtlen apanév. — A Pál vezetéknév történeti írásformái közt is megtaláljuk a Pall, Paal,Paál, sőt Páll, Paáll, Pááll alakokat.
Ha viszont et több név lehet, azaz az első kettő elejét sziszegő /s/-szel is ki lehet olvasni, akkor azokra további lehetőségek jönnek:
Sall, Salle: Német vezetéknév, amely lehet. (1) A lakóhely jellegzetességére utaló név a középfelnémet salhe ’kecskefűz’ szóból. (2) A Sal- ’sötét’ előtagú összetett német személynevek rövidüléséből közvetlenül vagy az önállósult Salo személynévből lett képzőtlen apanév.
Saal: Német vezetéknév, amely: (1) Képzőtlen lakosnév az azonos mecklenburg–elő-pomerániai, észak-rajna–vesztfáliai, Saar-vidéki, bajorországi településnevekből. (2) Képzőtlen származási vagy lakóhelyi név a Saale folyónévről.
A német Triebel ~ Tribel ~ Tribl (~ Triebl) alakok közt nincs lényegi különbség, mindegyik a ['tʰri:bl̩] /tríbl/ ejtést adják vissza különböző történeti (vagy éppen a lejegyző műveltségétől függő) íráshagyományok alapján. Ezek közül a normalizált forma a Triebel*: ez a jelenkorban a leggyakoribb, és vélhetően a múltban is ez volt, bár mint a linkeken látható, kis számban mindegyik forma előfordul ma is Németországban is.
(* A bajor íráshagyomány itt eltér a köznémet helyesírástól, ott Triebl lenne, de ez családnévként nem gyakori. Ugyanakkor van ilyen település, l. később. Az -ie- helyetti -i- mindenképpen régies, vagy a jelenhez közel a kevésbé műveltekhez köthető.)
A Trieber ~ Triber ['tʰri:bɐ] /tríbəʳ/ ehhez képest egy másik név: normalizált írásmódja a Trieber.. Az –(e)l (~ más nyelvjárási –le ~–li ~–i) végződés elsősorban kicsinyítő képző a németben, igetövekhez járulva pedig eszközneveket alkot. Ezzel szemben az –er apaneveket, lakosneveket, valamint foglalkozás- és eszközneveket képez (illetve melléknévvel egyező neveken a hímnemet jelöli).
Az irodalom szerint a Triebel türingiai központú név két etimológiával. Az egyik szerint a név a mai német Treibel ['tʰrai̯bl̩] ’sulyok, bunkó, kalapács, kézidöngölő, ütőfa, hajtófa’ szó régi középfelnémet ejtését őrizte meg. Ez esetben a jellemző munkaeszközről (magyarul ’hajtófa’) vett ’hordókészítő, kádár’ értelmű képzőtlen foglalkozásnévről van szó. Amásik etimológia szerint képzőtlen lakosnév a szászoszági, luzsicei (ma lengyelországi) esetleg svájci Triebel, vagy a csehországi Triebl (csehül Třebel) települések egyikéről.
Úgy tűnik, hogy a családnév eredeti formája az –(e)l képzős alak: ezzel kezdődik, és ennek magyarosodott** formájával fejeződik be, tehát a család végig ezt őrizte. Az –er végű alakok csak alkalmi „kisiklások”. Ezt a hipotézist erősítik meg az előfordulási adatok is, hiszen a Triebel majdnem két nagyságrenddel gyakoribb.
(** A Triebel /tríbl/ > Tribély ~ Trébely magyarosodáshoz vö. német Zwickel /cvikl/ > cikkely, észak-olasz bordel > bordély.)
Az –(e)l > –er tévesztést németül nem tudóknál az indokolhatja, hogy az –er végű német nevek „tipikusabbnak” hatnak más nációk számára. A németül tudót pedig talán a népetimológia motiválhatta, mivel a német Treibel (Triebel) ’hajtófa stb.’ szó ma ritka, míg a Trieber szó sokkal gyakoribb, és ez utóbbinak is van – a sok egyéb mellett – szinonim ’hajtófa stb.’ értelme. Vö. http://mek-oszk.uz.ua/11100/11134/pdf/mestersegek_2.pdf
Binci (Binczi): A hasonló Benci családnevet Kázmér Miklós a Benedek (< latin Benedictus ’áldott, dícsért, jónak mondott’) egyházi személynév Ben rövidülésből vezeti le a –ci kicsinyítő képzővel. Az első ilyen vezetéknevet a XV. sz. második feléből adatolja.
Éppen ez utóbbi miatt van ezzel a magyarázattal szemben fenntartásom. Az –i kicsinyítő képző csak a XVI. sz.-tól kezd a személyneveket megjelenni, és ez még inkább igaz a –ci másodlagos kicsinyítő képzőre. Ez pedig már a családnevek kialakulásának a vége, így ritka, hogy –i kicsinyítő képzős személynevekből családnév lesz. Ezentúl a Benedek személynév esetén nem tudok arról, hogy Bin- kezdetű alakváltozatai fejlődtek volna. Így, ha még a Benci esetén el is fogadnánk Kázmér felvetését, akkor az a Binci nevet nem magyarázná.
Ezért szerintem az esetünkben a Bince (<: Bincenc [ ~ Bencenc ~ Vincenc] < latin Vincentius <: vincens ’ ’győztes, győzedelmes’) személynév –i apanévképzős származékáról* van szó: tehát ezt a nevet egy Bince személynevű felmenő leszármazottai, családtagjai kapták eredetileg megkülönböztető névként. — És ez a véleményem szerint igaz a Kázmér által említett Benci nevek többségére is (főként a koraiakra), amelyek az e-ző Bence alapnévből származhatnak ugyanígy. (Kinezsa István a XVII. sz.-ban [tehát későn] a felföldről adatolt Be[n]czi esetén mindkét lehetőséget – Bence és Benedek – felvillantja.)
A régi Benczi névre van egy másik etimológiai lehetőség. Némely régi helyesírási tradíció szerint a cz a /cs/ hang jele volt, így a mai Bencsi alakú névnek ez lehet a korabeli helyesírási formája (nyugaton a XVI. sz.-ig, legkeleten alkalmasint még a XVIII. sz.-ban is). Ez pedig a Bencsei (Bencsey) vezetéknév egyszerűsödött alakváltozata lehet, amely pedig vagy a Szatmár vm.-i régi Bencse településre utaló lakosnév, vagy –i apanévképzős származék a Benedek vagy Benjámin egyházi név rövidülésének –cse kicsinyítő képzős származékából. — Azt nem tudom, hogy a Bencse településnévnek volt-e *Bincse formája, de a régi Bincenc is rövidülhetett Bin-né és megkaphatta a –cse kicsinyítő képzőt, így Bincze formában írt *Bincse név is elképzelhető. De ez a cz = /cs/ ejtésen alapuló magyarázat csak a történeti előfordulások esetén jön szóba.
* Kis különbségnek tűnhet, hogy az –i kicsinyítő képző vagy apanévképző, de a rendszeres tudomány mégis ilyen kis különbségekből építkezik.
> A Hanzsérral kapcsolatban mennyire lehetséges a francia eredet
Nem adok neki sok esélyt. A h-t a franciák nem ejtik, így ilyennel francia eredetű névben csak akkor találkozhatnánk, ha betűejtéssel számolhatnánk. De ennek meg ellentmond a zs írásmód. Ugyanígy a franciában a szóvégen az –r betű legtöbbször néma, tehát ez is betűejtésre utalna, a zs-vel ellentétben. Ilyen „kimérát” csak középkori vallon telepesek esetén láthatnánk évszázadokon keresztüli magyar honosodás után, de akkor is csak a családnév alapjául szolgáló személynév etimológiájáról mondhatnánk valamit (a kései viselőjének az eredetéről már nem, hiszen idegen eredetű személyneveket régen is viseltek más nációbeliek).
A mai francia névtárakat átböngészve egyébként sem találtam ide vonható neveket. Az Anch(i)er [ã'ʃ(j)e] (< germán ank- ’kardhegy’ + heri ’had, sereg’) név előtt nincs h-. Ugyanez vonatkozik az Anger [ã'ʒe] (< germán ans ’áz [isten]’ + geri ’dárda’) névre. Az Hanchard [ã'ʃar] (< germán ans ’áz [isten]’ + hard ’kemény, erős’) esetén feltűnő a magyarban a –d hiánya, mivel ha a h- megőrződött, ennek is meg kellett volna, valamint magyar szempontból érthetetlen a vegyes hangrendűvé válása. Ez utóbbi továbbá normandiai név, nem a német határ környékéről való. s í. t.
> Meg talán a Palmecz (Pálmecz) család is, de ez nem biztos.
A hangalakja alapján a francia eredetet eleve kizártnak vélem.
Pőcze: Kázmér szerint, aki elsőnek 1720-ból adatolja Ny-Mo.-ról, a régi Pőc (Pőcz) személynév –e kicsinyítő képzős származékával azonos, és így képzőtlenül lett apanév (azaz ilyen nevű személy leszármazottait jelölő megkülönböztető név). Az alapszemélynév további formái: Pöc (Pöcz) ~ Péc (Pécz) ~ Pec (Pecz). Ez valószínűleg a német Petz személynév meghonosodása, amely pedig a német Berthold vagy a Bernhard (> magyar Bernát) személynév Betz rövidülésének délnémet zöngétlenedést mutató változata.
Tudna nekem segíteni abban, hogy az egyik üknagymamám családnevének eredeti írásalakját megfejtsük!
Egyszer már kérdeztem a fórumon ezt a nevet, de azóta is bizonytalan vagyok az eredeti írásmódjával kapcsolatban.
üknagymamám sírján (ez a "legújabb" adat) az áll 1945-ből, hogy Trébely Mária (feltételezem nevét már magyarosan használta)
halotti anyakönyvében Trieber (itt a halál bejelentését egy nem vérrokon végezte, tehát nem biztos hogy Ő pontosan tudta a helyes írásmódot)
lányai születési anyakönyvében 1903-ban Tribel, 1905-ben Tribély Mária
apja halotti anyakönyvében 1928-ban - ahol Ő is volt a bejelentő személyesen - Triebel Mária
apja születési anyakönyvében 1824-ben Tribel György, de gyermekei már Triber-ként vannak anyakönyveztetve 3x is
a legrégibb anyakönyvek (1818-28 között) az ő apját Tribl Györgyként jegyzik, itt a felesége neve alapján tudtam szűrni, aki Volf Rozália volt és sajnos a férjét hol Fribl, hol Reidl, hol Schabel György-ként jegyzik az anyakönyvekben, már ha helyes a feltételezésem és nem volt több Volf Rozália abban a kis községben abban az évtizedben
Tés község (innen származnak) 1828-as összeírásában Triebel családfőt említ az összeírás
1858-ban urbáriumban viszont Tribel György szerepel
1896-ban is volt egy összeírás a község lakóiról, itt 5x fordul elő a Triebel
tehát a név Triebel, Tribel vagy Trieber/Triber lehet, melyik a valószínűbb írásmód? Van lényegi különbség a név írásmódja miatt? Nagyon zavaró, hogy az újabb forrásokban is folyton változik a név írásmódja...
