Nem tudom, feltámad-e egyszer a topik, de a legutóbb küldött pikkelyemet lécci, tekintsd semmisnek a mai tragikus hír (az olimpiai bajnok halála) miatt.
Szerintem is jó a nyilvános szavazás. Mint alkotó, izgalmas valós időben látni, kap-e, s kitől pontot a művem. Mint pontosztó, szeretem minél több fajta szemszögből vizsgálni a mezőnyt - akár máséból is. Most, a sietség miatt nem mélyültem el túlságosan e fajsúlyos feladványban , így azok kerültek előtérbe, amelyeket érteni véltem:-)
(nem mintha ez olyan fontos lenne, visszakoztam is gyorsan, csak néha nehéz ignorálni a már olvasható szavazatokat, viszont Pásztörpercnek igaza van, ajtón beeső olvasó is hadd szavazzon legott, hátha itt is marad, meg különben is, szóval visszavonulót fújtam, jó ez így, nem ront az élményen)
alig-ismert területeken járatos személyek szaktudását igénylő információk feltárása
a valódi jelentésről.
A legtöbb - sőt! mindegyik "mini-etimológia/novella" dicséretet érdemel.
Hogy kinek az ötlete választja az adout a következő pikk-re azt a kőr-be álló (esetlegesen) káró(gó,) treff(ás) játékostársak összesített pontozása dönti el,
hogy pár nap/hét/hónap/év után megint lubickolhassunk a búvópatak csacska habjaiban.
Nem megvetendő Ricky Nelson kesernyés refrénje a 36 éves Garden Party dalából...
...ha netán valakinek nem idegen az angol nyelv...
1. A számtani sorozatok egy alcsoportját definiáló matematikai formula, elterjedtebb elnevezése a „végtelenhez konvergáló hiperbolikus szumnégyzet sorozat”. Jelentősége szűken szakmai. Ismertségét a róla elnevezett egyetemi minősítő rendszernek köszönheti (World University Taylor Index for Life Sciences, WUTILS). A WUTILS az egyetemek élettudományi karain tanuló hallgatók matematikai felkészültségét mutatja meg. Eredeti metodológiája szerint az első szakosított matematikai alaptantárgy (biometria, állatorvosi járványdinamika, archeometagenomika stb) első szemeszterében (azaz a Taylor-sor eléréséig) a kreditet szerezni nem képes hallgatók százalékos arányából képzett súlyozott érték. Megítélése vitatott, mivel másodlagos tesztelés alapján az elméleti érték (Tt) és a mért tudás (Tkn) súlyosan diszkrepálnak. Magyar egyetem Tkn értéke az elmúlt évtizedben nem lépte át a 20-at, míg a Tt rendszerint a világ élvonalában van.
2. 1853-ban gróf Arisztid von Chibbanth, ellátmányokat felügyelő őrnagy a császártól kapott egy - szabadságharcban résztvett tábornoktól elkobzott - magyarországi birtokot. Úgy gondolta, hogy – haladva a korral – kapitalista importőr lesz, s egy – korábbi angliai útja során megkedvelt – itallal kezdi ezen tevékenységét. Ám a gyömbérrel és kálmosgyökérrel ízesített készítmény, a yorki (Taylor & Sons) terméke nem lett nagy siker. Részint az íze miatt, részint a neve miatt. Az angol nyomdának ugyanis nem volt ö-betüje így a palackok cimkéire Taylor sor került. Azóta nevezik a poros úton ballagó ökrök vizeletét és annak nyomát Taylor sornak.
3. Conrad Hilton Jr., Michael Wilding, Mike Todd, Eddie Fisher, Richard Burton, Richard Burton, John Warner, Larry Fortensky
4. A keresztes hangolású dobok közül egy vagy több kicserélése bés hangolásúra. Nevét Griffith „Griff” Taylorról, a világhírű jazzdobosról kapta, aki először alkalmazta Keith Jarrett triójában 1969-ben, amikor a fisz-disz-gisz dobsort fisz-esz-gisz hangolásúra cserélte. A legenda szerint Jarrett erről nem tudott, a színpadon szembesült vele híressé vált koppenhágai koncertjükön. A tapasztalat életre szólóan megváltoztatta Jarrett előadói stílusát, a Taylor-sor pedig jazzberkekben The Groaner (Solti János fordításában: nyögető) néven vált zsargonná.
5. A Taylor-sor annyiban különbözik a tornasortól, hogy míg ez utóbbit klottgatyában állják a tornaszőnyeg mellett, az előbbit haute-couture-ben a vörös szőnyegen (lásd: Oscar gála).
6. A sznúkerben nyilvántartják az ún 147-eseket, azaz maximális pontértékű sorozatokat, amelyekben a játékos úgy takarítja le a táblát, hogy minden piros golyó után a legértékesebb (7 pontos) feketét teszi el. Ennek ellentétét, amikor minden pirosat a legolcsóbb (2 pontos) sárga golyó követ, a világon egyedül Allen Taylor csinálta meg. Ő ugyan csak 103. (holtversenyben) a jelenlegi világranglistán, de ezzel a sorozattal alighanem minden időkre beírta nevét a sznúker aranykönyvébe.
7. Andy Warhol pop-art festménye a híres díva megsokszorozott képmásával, bár tulajdonkppen „Taylor- mátrix” lenne a precízebb cím. Egy párizsi bemutatón a rátarti művész mindenestre a "Mon Liz" címhez ragaszkodott.
8. A szénbányászatban a marógépek bevezetése előtt divatban volt úgynevezett sorbanfejtő eljárások egyike. Minden bányász a fölötte dolgozótól kissé jobbra helyezkedett el, és a hozzá lepotyogó tömböket aprította kisebb darabokra. Amikor új frontra (ún. függvényre) tértek át, a sorban elsőnek hatványozottan gyorsan kellett haladnia, az utolsó, az ún. konstans pedig egy helyben várta, hogy az optimális elrendezés kialakuljon.
9. A BBC nagy sikerű rádiójáték sorozata az ötvenes években Richard Taylor és Elizabeth Burton főszereplésével, amiről a Magyar Rádió a Szabó család sorozatot koppintotta licencdíj megfizetése nélkül.
10. 1849 januárjában egy kicsiny, ámde lelkes cipszer fiatalemberek (főleg szepesi szabólegények), csoportja egy bizonyos Agemo Schunisch vezetésével gárdát alakítottak, ők lettek a Zsunizsok, Nolispe Snegnat lengyel alvezér kiejtése folytán. Egyenruhájuk szűrdolmány volt melyeken apró ezüst gombok voltak varrva ívelten kétszer két sorban. Ezt nevezte el Guyon Richard – utalva a kohort foglalkozására - Taylor sornak.