"Az 1818. évi egyházmegyei kimutatás szerint az összlakosság Szálkán 1565 fő volt, amelyből 833 a német, 672 a rác. Az ezt követő három éven belül a szerbek (rácok) részéről részleges továbbtelepülésnek kellett történnie, mert az 1821-es adat alapján a község lakosainak száma 1203 főre apadt, amikor a németek száma 900, a szerbeké már csak 303 volt."
Pásztázom a múltat, és alábbi kérdésnél feldereng bennem, amikor egyik nyitott szemmel járó barátom szegezte a mellemnek a kérdést, miszerint vajon te tudom-e, hogy népszámláláskor a horvátok hova soroltatták más nemzetiségekkel együtt a bunyevácokat?
Igen! Tudom, tudtam már - mint alább kitűnik - négy eszetndővel ezelőtt is.
Igen, a horvátok Heppe Misóval az élen képesek voltak primitív beadványaikkal elérni, hogy lecsússzunk a most zajlott kisebbségi választásokról, de elismertetésünk esetén egyik fő szempont, amiben az elsők között jelentős változások fognak történni.
Idézem az undorító sorokat:
"Az Országos Horvát Önkormányzat kéri, hogy a népszámlálás alkalmával magukat bunyevácoknak, sokácoknak, rácoknak, bosnyákoknak és dalmátoknak nevezõ személyek az adatok összesítése során horvátoknak legyenek nyilvánítva."
Rábukkantam egy szép, finomlelkűségről árulkodó blogra, mely címe Federico Garcia Lorca verse alapján: ZORONGO.
Ebből ollóztam ki Latinovits Zoltán egy, Mezei Máriához írott levelét, melyben bunyevácságáról is szól a túl fiatalon elhunyt nagyszerű színművészünk, egy évvel távozása előtt.
Nem tudtam már elutazásom előtt jelentkezni, de szégyelltem magam múltkori gyengeségemért, agresszivitásomért, szemtelenségemért, amellyel szeretetükkel visszaéltem. Hát hiába, az új élet még csak hajszálgyökerekkel kapaszkodik a régi televénybe Ideges vagyok. Nyugtalan, szorongó, ijedt, csonka szárnyaimmal kapkodok-csapkodok! Valami érlelődik bennem, néha úgy gondolom, valamely új gyerek rugdossa a hasam falát és nem tudhatom, világra tudom-e hozni. Az is lehet, a szokott méhen-kívüli terheltségem az egész. Szeretném kivasalni az idegeimet, rugékonnyá tenni újra ereimet, hogy lusta vérem szabadabban áradhasson. De már sok a gátló lerakódás. Nehéz már a guanón legénynek lenni
Most Szemes van. Anyám, nevelőapám, Bagó és 44 év emlékei parton, vízen és házban. Még a vitorláson is. Az elmúlás hullámai átcsapnak a fejem felett és az állandóság nem vigasztal. A víz kirakosgatja a partra, sok-sok színes szüntelen év hordalékát. Ülök a parton, szemezgetem Szemesen a szemetet. Mit sem érek vele.
Éva, akivel, gondolom, minden gondokon és gondolatokon túl mindenképpen megtartjuk egymást, mint fatörzs a levelét, ág a gyökerét, bárhonnan fú is majd a szél most Amerikában van. Túl az Óperencián. Jót fog neki tenni. Úgyhogy a dolog ezen része emberien elrendeződött. Tornászom, erősödöm kínkeservesen tartom az elhatározásaimat. Lenni kell, lenni. Minek? A belső nyugalom nincs meg. Minden apróság felizgat, itt is a víz partján. De fekszem a homokban a napon, vizszintesen, kereszt alakban És a függőlegest el nem érem!
Mint pohárban a pohos víz, zöldesen, bogárzón, minden vízszintesen fekszik bennem. A társadalom, a politika, a színház, boldogság, barátság, szerelem szögetlenül, kereszt alakban elterpeszkedve. Lassan minden elkorhad, vagy inkább rothad, elmászik. Szétviszik a férgek az egészet. Nem marad alattunk föld. Tíz felé húzzák, rágcsálják a gyökereinket. Nem látok előre semmit, valami nagy pusztulás előtt állunk. Mi állítólag kimaradunk belőle. És akkor? Nem tudom hogyan, nem tudom kinek, nem tudom miért dolgozom: és mit? Úgy mondják, 1976-tól jó éveim jönnek, de nagyon erősnek kell lenni. Én hát erősödöm, csak a lelkem kibírja. Ha ritkán is jelentkezem, a külső és belső, nagyon lassan tisztuló zavar az oka. De magyarnak kínlódott bolyongó bunyevác lelkem naponta arra jár Maguknál. Szívem és agyam lakatjának elhagyogatott kulcsai közül Budakeszin, a kapura akasztva lóg egy. A leginkább záramba illő. Köszönöm, hogy olyan gondosan vigyáznak rá. Ha jelentkezem, ha ott vagyok jázmin illatú otthonukban, megtalálom magam. Ez a bolondos levél, azt jelenti csak, végtelen szeretettel és hálával gondolok mindig Magukra. Meg, hogy fölfelé gyötröm magam a kútból Isten cirógassa életüket!
Zoli'
(Vigilia, 1977 június)
A legbensőbb érzések, gondolatok lenyomata a könyv. Titkok, melyeket sokáig nem olvashatott harmadik személy. A könyv a magyar színészet legnagyobb alakjának legintimebb életébe, gyötrelmeibe, boldogságába pillanthat bele az olvasó e kötet által. ( Kiadó: Kairosz 2003.)
Filmjeit, lemezeit nézni és hallgatni kell! Valóban színészkirály volt és marad is!"
Mondjuk nem igazán így képzeltük el, hogy a bunyevácok a világ fókuszába kerülnek, de ha így hozta a sors, akkor mutassuk be őket ekként.
Valószínűsíteni merem, hogy most a horvátok nem fogják két kézzel kapkodva bizonygatni, hogy debizonyám ezek a Bunevaczok - Joseph & David Bunjevacz - is horvátok.
Két napra rá már a Gondola is harsogja a botrányt (itt már beindult a szerecsenmosdatás, visszaélésről szól a nóta), de őnáluk a hivatkozás az Indexet jelöli meg forrásként: Jegyüzérek visszaéltek a MOB és a Pegazus nevével.
No de nicsak, hol dagadt hírértékűvé a Gondolával megegyező napon és címmel a sztori, a mi közszolgálatinak becézett Magyar Távirati Irodánknál, mely felállás szintén tényként kezelve a "visszaélést" adja elő a történetet - Jegyüzérek visszaéltek a MOB és a Pegazus nevével -, de hát ők ugye szaftos hírek kereskedőiként csak jópénzért bocsátják ezek némelyikét az érdeklődők rendelkezésére.
A Népszabadság Online egy nappal később MTI/EPA forrásra hivatkozik, de tőlük tudhatjuk meg azt is, hogy elsőként Magyarországon az Index publikálta a szerteágazó eseményeket: Az olimpiai jegycsalókkal éveken át üzletelt a Pegazus. Itt mintha már nem lenne cél az írás címében a finomkodás.
A Népszava Online már lakónikusabb a címben (a tartalom fő célja itt is a maszatolás), ők így jegyzik az ügyet: A két Bunyevác.
Még jó, hogy a Népszava nem kisbetűs használattal élt a Bunyevác kifejezés esetében, hanem vezetéknévre utaló módon nagybetűvel kezdte.
Hogy miért itt, a bunyevácok nemzetiségével foglalkozó topikban részleteztem mindezt?
Csupán csak az MTI miatt!
Amiatt az MTI miatt, mely népi kezdeményezésemről az első szélnek eresztett hírében hamis színben tüntette fel személyemet, mintegy élből lejáratva nemes bunyevác ügyünket, majd miután kifogást emeltem mindemiatt, akkor egy olyan ajánlattal állt elő, mely kivitelezésére mégsem volt hajlandó.
Az MTI számára a Bunyevácok ekkénti tálalásban már hírértéknek számítanak, míg a mi bunyevác nép sorsát formálni hivatott törvénymódosítási törekvésünk csak arra jó számukra, hogy körülötte ellehetetlenítő bonyodalmakat keltsenek. Mindehhez jó magyarázatul szolgál, ha megnézzük, ki is ennek a "patinás" intézménynek a gazdája.
Nem tudom eldönteni, hogy Vizi Elek Szilveszter számára bunyevác tagadásához az az iwiw volt-e a forrás, melyben a számtalan egzotikum mellé nem fért be sem beszélt, sem anyanyelvként a bunyevác, vagy pedig fordítva, az iwiw követi az ex MTA elnök fals tanait.
Viszont tudom azt, hogy a hatvanas évek oktatási szférájának több esze volt, mint ezeknek kettőjüknek együttvéve.
A kommunista éra sűrűjében elismert nép voltunk, míg az EU féle "demokráciában" beolvasztásra ítéltekké váltunk. Hát olvadjon az usztasákkal össze a folyékony bitumen, de nem mi, tiszta vérű bunyevácok!
Az alább látható általános iskolai tanulmányi értesítő ékes bizonyítéka annak, miként viszonyult egy bácskai falu állami tanintézménye a nemzetiségekhez. És mindez, egy echte sváb származású iskolaigazgató vezetése alatt.
Kedves János, elhűlve olvastam, hogy a Pallas lexikon mit engedett meg magának anno a sokác nép jellemzésekor.
Neked mi a véleményed erről, mi vezethette a szerkesztőket, amikor ilyen lekicsinylésre ragadtatták magukat?
Találkoztam olyan okossággal is, aki ez alapján - lásd a francia idézőjelek közé ékelt magyarországi indusok szóhasználatot - direkt lecigányozta a sokácokat.
A szememben a róluk írtak irritáló, ugyanis az általam ismert nagyszerű sokácok között nyomát nem látom a róluk írottaknak. Ezek többsége egyébként a hercegszántói szerbekből áll (bár a Dunántúlon is akadnak szép számmal kapcsolataim), akik tudvalévőleg a katolikus vallásról pravoszlávra áttért sokácok.
hát, mostani és januári felbukkanásomból gyakoriság sehogy sem jön össze :o
Hercegszőlősön, Vörösmarton és környékén jövő héten lesz egy fesztivál. Gondoltam rá, hogy átkerekezek 1-2 program erejéig: http://www.surduk.com/
Az egyik fellépő a Sokacka Grana. Megnézvén a honlapjukat láttam egy érdekes áprilisi kétnapos konferencia programot, eszéki és zombori helyszínekkel. A címéből ítélve már a 4. lehetett: http://sokacka-grana.hr/pozivnica2009.pdf Zemlja, Suma, Sokci i Bunjevci
Kedves János, nem jelentéktelen tény, hogy a bunyevácok között jelentős számban akadtak nagyszerű granicsárok. Már ha katonák alatt őrájuk gondolsz.
Nem utolsósorban ezért is tartom a magyar állam, illetve hát az államot képviselő - az MTA által orránál fogva megvezetett - magyar parlament bunyevácokkal szembeni viselkedését kirívóan mocskosnak.
Vélhetően bunyevác őseink nem a mai idők hálájának reményében védték határainkat közmegelégedésre, hanem csupán mert ilyenek voltak, karakterüket a hűség magasfokon jellemezte.
Valójában én először a bunyevácok lakoskénti kassai jelenlétéről a Gálai Antitól hallottam, számára pedig forrásként valamelyik katolikus internetes portál szolgált.
Ez alapján én úgy tudom, hogy direkt a civil társadalomból csábítottak arra a vidékre bunyevác családokat, mivel útépítő, útkövező szakmában nagy nemzetközi hírnévnek örvendett ez a nép. Annak is meglehet a maga oka, hogy ottragadtak.
A horvátok még csak akkor tanultak szilárd útburkolaton járni, amikor a bunyevácok ezek építését már magasfokon művelték. :))
Örülök felbukkanásodnak, még jobban örülnék, ha gyakrabban osztanád meg velünk értékes gondolataidat!
Felmerül a kérdés, vajon minek köszönhető, hogy a bunyevácok egy része gyökeret eresztve éppen azt a vidéket választotta magának otthonául?
Szerintem nem ők választották otthonukul Abaújt vagy talán éppen Kassát, inkább odavezényelt katonák lehettek. Így ottlétük is valószínűleg ideiglenes lehetett.
Hogy a bunyevácok lakóhelyei nem értek véget Bácska területével, azt bizonyítja az egykori Abaúj-Torna vármegye lakossági összetétele is (székhelye: Kassa), ahol 1941-es év adatai szerint mintegy 2581 bunyevác nemzetiségű embert jegyez a krónika.
"A lakosság száma ... 1941-ben 203 438 magyar, 18 879 szlovák, 2581 bunyevác, 904 német, 623 cigány, 256 ruszin, 72 román, 3 horvát és 105 egyéb nemzetiségü lakott a vármegyében."
Ott, ahol számszerűségükben a magyar lakosság mellett a szlovákot követve a bunyevácok következtek a sorban, a magyarokhoz viszonyított közel 1,3 %-nyi lélekszámmal.
Mindez több száz, akár 1000 kilométerre is azoktól a helyszínektől, ahol jelentős számú bunyevác populáció volt található.
Felmerül a kérdés, vajon minek köszönhető, hogy a bunyevácok egy része gyökeret eresztve éppen azt a vidéket választotta magának otthonául?
Erre legjobb ismereteim szerint egyes szakmákban nyújtott kimagasló kvalitásuk játszott fő szerepet.
Kassa és környéke esetében például az, hogy kimagasló számban vették igénybe a nemzetközi hírnévnek örvendő bunyevác útépítők, útkövezők nagy körültekintést igénylő munkáját.
Az akkori Magyarországnak jók voltunk bunyevác nemzetiségűként, az egykori Magyarországnak jók voltunk hűséges granicsárokként, a mai Magyarország tagadja bunyevác identitásunkat, a mai Magyarország számára megfelelünk asszimilált horvátként is.
A mai Magyarországnak hovatovább már a magyarokra sincs szüksége, ezért talán különösen nem is lenne szabad meglepődnöm azon, hogy Horvátország a maga akár paraszolvenciális alapot is jelenthető Adriájával olyan otthoniasan mozog ebben az országban (ahol számtalan azoknak a száma, akik kilóra megvehetők), mint Piszkos Fred tette ezt a jelentősebb nemzetközi kikötők csapszékeiben.
Egyes kisebbségekkel szembeni asszimilációs, integrációs politika jól ismert belügyi kérdésként számtalan országban, de merem állítani, hogy a világon egyedülálló az, amit a horvátok engedhetnek meg maguknak Magyarországon akkor, amikor egy idegen állam területén folytatják mindazt, ami még saját területükön is mélyen elítélendő kéne, hogy legyen.
Bunyevác vagyok-vagyunk még bunyevácok: "Ezt értem el. Egy felsőszentiváni bunyevác gyerek." - vall magáról a világhírű karatemester, Dr. Polyák József.
Hogy hogysem, Polyák Jószó barátunk sem horvátnak vallja magát, nem az hangzik el tőle, hogy "egy felsőszentiváni horvát gyerek"!
Forogna is a sírjában közös barátunk, a Polcsics Máté, ha ez nem így történne.
Harcművész, kaszkadőr, testőr. Nyolcdanos karatemester, százharminckét filmben zuhant vagy öklözött, őrizte a közelmúlt összes kormányfőjét, seregnyi szakembert képezett ki. Egy derűs felsőszentiváni bunyevác: Polyák József."
Számomra fontos és kedves deszki szerb barátaim meghívóját tolmácsolom mindazok számára, akiket érdekel az igen magas nívón előadott délszláv kultúra.
Egyúttal innen is köszöntöm őket, e szép kort megért születésnap alkalmából!
Muity Mijo ____________________________
"Kedves Mindenki!
Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy 2008. május 31-én aDeszki Bánát Szerb Néptáncegyütes fennállásának 60 éves évfordulóját ünnepeljük Deszken.
Tervezett programjaink: -kiállítások -filmmúzeum -ünnepi műsor -vacsora és bál
Jelenlétedre feltétlenül számítunk szeretteiddel együtt! Az előző évfordulókhoz hasonlóan az együttes volt és jelenlegi tagjai az egyesület vendégei a vacsorára. Amennyiben vendéggel érkezel jelezd, hogy igényelsz-e számára vacsorát, amely költségtérítéses. Egyeztetés alapján (határidő: 2008. április. 30.) vacsora rendelhető és asztal foglalható!
Drugi etno festival Bunjevački nacionalni ila 25. avgusta je odran u Bajmoku, a na festivalu svega i svačega, manje mesa, a najvie tista, kako Bunjevci nazivaju sve to se pravi od brana i to najčeće preovladava u ishrani: od gumboca, nasuva, listića, kruva, do pogače, sitnih kolačića. Na otvaranju festivala u dvoritu KUD-a Jedinstvo-Eđeg predsednik Bunjevačkog kulturnog centra Bajmok Branko Pokornić, inače domaćina ove manifestacije, naglasio je da su se u organizaciji rukovodili sa nekoliko principa: eleli smo da iz zaborava izvučemo sva stara ila koja su nekad bila na naim astalima i koja su ovaj narod odrala, zatim, da pokaemo kako se tokom jedne nedilje u svakoj velikoj familiji pravio raspored ila, i po tom se znalo koji je dan u nedilji, i da posebno prikaemo bunjevačku diku, nediljnu unu. elimo da u porodice vratimo nediljnu unu, kad se čitava familija u podne nalazila za istim astalom i u oputenoj atmosferi ila i dogovarala se o poslovima koji su je čekali. Sve je bilo protkano muzikom, pesmom i folklorom veterana KUD-a Jedinstvo-Eđeg i Bunjevačkog kulturnog centra Tavankut. U dobrom raspoloenju, uz posluenje i prijatne mirise jela, u sali i u dvoritu domaćina se okupilo nekoliko stotina ljudi. Svaki učesnik festivala je na svom tandu, kojih je bilo oko 20, nudio ono to je već pripremljeno doneo, ili ono to je ovde pripremio. Posetioci su imali mogućnost da probaju sva jela, a najčeće su to bili fanci, listići i razni drugi kolači i pogače sa makom, orasima, bundevom. A među gostima su bili Geza Kučera, predsednik Optine, predstavnici nekoliko nacionalnih saveta, kulturnih institucija, ali i poznatih ljudi iz javnog ivota Subotice.
Recepti za polizati prste
Pajo Kečenović je u katlanki kuvao čobanski paprika, u koji je stavio ovčije meso i sezonsko povrće, koje se, kako kae, moe naći u ataru. Masti nema, samo ono to je bilo na ovci. A Giza Kajčić je, sa 32-godinjim iskustvom kuvarice pripremala ćoravi paprika, staro bunjevačko jelo bez mesa koje se kuvalo preko nedelje. Ispri se luk, doda sitna parika i krumpir, a na kraju se naprave valjuci. Uz to ide salata od kupusa i sos od jabuka. Sos se pravi ovako: kisele iseckane jabuke se kuvaju, a na kraju se doda marinada od brana i vode da sos dobije gustinu. Ovaj sos se jede i sam kao doručak ili uz pečenje ili paprika. I kod kuće kuvam bunjevačka ila, a najradije poprene gumboce. Od brana i krompira napravim sitne gumboce, a kad se skuvaju poliju se zaprkom od crnog luka, masti i sitne paprike. Uz to ide paradičkom čorba. Klara Kujundić, iz Male Bosne, pred posetiocima festivala je napravila valjuke sa sirom posute poprenom prezlom. Testo se zakuva sa mlakom vodom i razvuče, a onda se stavlja sir i rukom seče na valjuke. Kada se skuvaju pospu se prezlom. Marija Bagi, iz Stare Moravice, je na svom tandu izloila listiće koje liče na guvu irokih rezanaca isprenih na masnoći. Kae, recept je jako jednostavan i od jaja, brana, malo soli i ećera umesi se testo, razvije se kao za supu i iseče sa mamuzom, a onda mota na ruku i stavlja u vrelu mast da se peče. Kada je gotovo pospe se prah ećerom. Jede se posle ručka. Među tandovima poređanim u dvoritu KUD-a Jedinstvo-Eđeg pored kojih su bili poreti na kojima se kuvalo za goste i iri, bila je i osamdesetpetogodinja Vita Horvacki iz andora. Ona je umesila pogaču sa makom i praznu pogaču, među Bunjevcima poznatu kao pogača sa bojom miloću. Ona je često uz neku čorbu bila ručak, kae Vita. U pola litre mleka stavim kafenu kaikicu soli, dve do tri supene kaike ećera, i masnoće, kada se rastopi da prekrije mleko. To ugrejem tako da ne peče prste, a onda dodam dva jajeta, jedan kvas i brano. Zamesim mekano, a testo na kraju mora da bude glatko i sjajno. Onda se testo die pola sata na toplom. Na siniji testo razvlačim rukama ne oklagijom, pa se jo pola sata die. Filujem makom ili namaem masnoćom, zavijem i pomaem jajetom ili masnoćom, i opet je drim da pogača naraste jo jedanput kolika je bila, pa tek onda stavim da se peče. Cilika Gilice iz Subotice je na svom tandu skuvala krumpir čorbu i nasuvo sa krumpirom. Njen recept glasi ovako: zakuva se testo, iseče na trouglaste rezance i skuva. Posebno se skuva krompir, a posebno popri crni luk sa crvenom paprikom, i onda se sve sjedini. Čorba se kuva od te iste zaprke i krompira koji se odvoje od nasuva. Brzo i ukusno, kae Cilika.
Nagrada za najbolju čorbu
Pokljukua čorba je naziv nagrađenog jela koje je skuvala Ana Vojnić Kortmi iz Đurđina. Zakuvam tisto ko za nasuvo, jel za čorbu, i mamuzom isičem kockice koje metnem u lernu da se peče. Skuvam čorbu od jednog perina, jedne argaripe, jednog krumpira i jednog luka, i kad je gotovo onda se zaspe sa tim pečenim tistom, i malo zapri. Čorbi se doda skorupa il paradičke, ko kako voli. Stipan Babić iz Bajmoka je pripremio zlatnu čorbu, kuvano meso sa prilozima. Kao manje obično jelo odabiremo sos od crnog luka. Na masnoći se popri brano sa sitno narezanim crnim lukom, a onda se doda malo supe i jo se malo kuva. Zakiseli se na kraju, i to sirćetom iz kiseli paprika ili feferona to daje pikantan ukus. Jede se uz pečenje. Stipan kae da je to staro i poznato jelo bunjevačke kujne. Kata Tikvicki i Merka Poljaković, iz Tavankuta, su kao i lane kuvale taranu sa divenicom, koja je posluena gostima festivala za ručak. I ona je dobila nagradu. One su prvo po starom običaju napravile taranu sitneći zakuvano testo od brana i jaja nekolioko dana ranije da bi se osuila. Očistili smo luk i krumpir, nakrićali i metnili na mast, a onda taranu i divenice. Divenica je svea domaća. Jednostavno je skuvati.
Zadovoljni i Bunjevci iz Mađarske
Među njima upoznali smo grupu iz Gare u Mađarskoj. Ana ibalin Bajaji, iz Gare, iz Mađarske je dola na festival kod svojih prijatelja u Bajmok. Oduevljena je svime to je videla, a posebno se iznenadila odličnim ukusom ganjaca. Sviđa nam se to smo vidili i probali sva naa starovinska bunjevačka ila. Mogu kazati da i mi tako kuvamo rekla je Ana na dobrom srpskom i bunjevačkom jeziku. Sviđaju nam se i listići, i to pravimo kod kuće, i kifle iz bunara, vi to zovete bunardije. Sve nam se sviđa i ljudi su jako prijatni. Upoznali smo i Miju Mujića iz Baje, iz Mađarske. Hvali festival, ba kao i svi drugi gosti. Prvi put je ovde, muzika i folklor su mu se svideli, kao i rakija, ali jelo jo do tog momenta nije probao, ali kako je rekao, dobar miris obećava dobar ručak. U sali KUD-a domaćina izloeni su kompletni ručkovi ili večere sa kojima su se kuvari takmičili. Među njima Marija Bonjak se predstavila sa večerom za Badnje veče. Pripremila je gra čobu zapenu maslom, nasuvo sa sirom i sa makom i pečenu ribu. Tu je i kolač boićnjak sa izvanrednim ukrasima, kao i med, beli luk, orasi, a jabuka je isečena na krike, svakom članu porodice po jedna da se uvek seti da pripada zajednici. Udurenje ena Tavankuta je pripremilo risarsku unu: pivčiji paprika, samun kruva, vino, kompot od vianja kao salata, i bundevara. Udruenje građana Bunjevačko kolo iz Sombora, se predstavilo sa svečanim nedeljnim ručkom: prisnac, zlatna supa sa kuvanim mesom i sosom od paradajza, paprika sa pirinčem, jagnjetina sa kompotom od ljiva i kajsijama, vino i pogača sa orasima i makom. Restoran Majkin sala je pripremio disnotorsku večeru: svinjokoljski paprika i krompirača sa hurkom, kobasicom i svinjskim rebrima. Uz pečenje se slui kompot od ljiva i bresaka i kisela paprika i krastavci. Od slatkog trudla ili fanci. Tu je i raritet, specijalitet ovog restorana vino od jabuke. Festival je organizovao Bunjevački kulturni centar Bajmok uz podrku Nacionalnog saveta bunjevačke nacionalne manjine, Izvrnog veća Vojvodine i Optine Subotice. Ovom prilikom prikazan je i prodavao se kuvar Bunjevačka ila, od recepata prikazanih prole godine. Kako je ovde rečeno, u planu je da se nakon izdavanja nekoliko ovakvih manjih publikacija napravi pravi kuvar bunjevački ila.
Tekst: Eva Bačlija; snimci: M. Novak
NAGRADE
Za najautentičnije jelo proglaena je pokljukua čorba, koju je skuvala Ana Vojnić Kortmi, iz Đurđina. Kao najstarije jelo nagrađeni su ganjci koje su spremile ene iz Udruenja ena Tavankuta, a najlepe araniran stol je bio onaj sa večerom na Badnje veče, Marije Bonjak iz Male Bosne. Najangaovaniji tand je bio tand Udruenja ena Subotice, a najbolji kolač fanci koje su napravile Marija Mihaljević i Rua Lazić, dok je za najkuvara proglaeno Udruenje građana Bunjevačko kolo iz Somora sa svojim nedeljnim ručkom. Tu je glavni kuvar bio Dragan Kubatov.
GEZA KUČERA: PORODICA ZA STOLOM
Dve stvari sam zapazio, jedna je ljubav sa kojom se priprema hrana, na licu svakog učesnika se vidi da taj posao ne obavlja iz nude nego ga i voli. A jelo koje se priprema sa ljubavlju je pravo jelo koje daje snagu, jer ljudima koji se bave zemljoradnjom uvek treba ta snaga. Druga stvar je ona snaga porodice koja dri sve na okupu za stolom, to danas kada smo izgubili neke ideale u drutvu, moe da ispravi neke greke. Moram reći da to ovde vidim, na neki način pokuavam da preslikam u ličnom ivotu. Ja sam srećan čovek, svake nedelje za stolom, za unom je cela moja porodica, na astal stavljamo tradicionalna jela, ima tamo i bunjevačkih i mađarskih jela izjavio je Geza Kučera na festivalu u Bajmoku, koji je ove godine, eto, po prvi put prisustvovao jednoj bunjevačkoj manifestaciji. Na pitanje ta mu je posebno privuklo panju odgovorio je: Volim sve, od onih sam to sve pojede to se na stol stavi, samo da je ukusno i dobro pripremljeno. Jelo mora da ima i izgled i ukus, mora biti začinjeno. Ne mora uvek biti mesa, ali je vano kako je stol postavljen. Kao kada je cura lepo obučena, i jedan astal je onda pravi ako je lepo postavljen."
________________________________
Kommentár: a sorok jegyzője kissé figyelmetlen volt, lévén nem jegyezte meg, hogy szerénységem kiknek a képviseletében volt jelen a gasztronómiai fesztiválon, valamint azt sem, hogy egy évvel ezelőtt is meghívott vendég voltam, illetve voltunk ezen a napon.
Ahogy akkor, most is kísérőm volt Héhn László jegyző, és Mezővári Miklós barátunk Bácsbokodról.
Velünk együtt meghívott más barátaink - Eperjesi L., Gálai A., Kricskovics J. -, egyéb elfoglaltságuk miatt nagy-nagy sajnálatukra nem tudtak megjelenni a rendezvényen. Na majd jövőre!
Mi született bunyevácok ezekkel a szörnyetegekkel sosem vállalunk közösséget!
Nem így a magyar "horvátság" nem jelentéktelen hányada!
Vajon ma e lobogó alatt közéleti szerepkört betöltők közül hány olyan akad nálunk, kik - kiragadott példa okáért - asszisztáltak a hírhedt Kalasnyikov-botrány útegyengetésében?
Vajon hány olyan akad ilyenek között, kik idegen állam szolgálatában állnak jól csengő tisztségekkel felruházva?
Vajon hány olyan akad egy idegen állam kiszolgálói között, kik igen vastag díjazásban részesülnek emiatt?
Jasenovac - Jasenovac, together with the nearby camp of Stara Gradiska, was the principal concentration camp in Croatia. It was a complex consisting of five camps about 60 miles from the Croatian capital of Zagreb. About 100,000 persons were killed there, including 20,000 out of 25,000 of Croatia's prewar Jewish population. This item is a pre-printed camp stationery card, postmarked Jasenovac, July 23, 1943, with a Ustasza violet censor stamp addressed to the inmate's mother in Zemun. Printed instructions state that: "Writing is a privilege rewarding good work and earns the rights to receive parcels." Please click on the thumbnail to see the full image, and then click your back key or "Jasenovac" in the left frame to return."
"A San Franciscó-i fellebbviteli bíróság hétfőn ismét érvénybe helyezte azt az alsóbb fokon elutasított keresetet, amelyben holokauszt-túlélők azzal vádolják a vatikáni bankot, hogy tisztára mosta a horvátországi usztasa rezsim által az áldozatoktól elrabolt javakat jelentette az NBC televízió."
"A bank a felperesek szerint több száz millió dollár értékben jutott az usztasa rezsim által elrabolt aranyhoz és más kincsekhez. A rezsim 700 ezer embert gyilkolt meg a jasenovaci haláltáborban és másutt, többségükben szerbeket."
"Amikor 1979-ben pápaként ellátogattam az auschwitz-birkenaui táborba, megálltam az áldozatoknak állított emlékmû elôtt. Több nyelven szóltak a feliratok: lengyelül, angolul, bolgárul, románul, csehül, dánul, franciául, görögül, héberül, jiddisül, spanyolul, flamandul, szerb-horvát nyelven, továbbá németül, norvégül, oroszul, romául, magyarul és olaszul. Ezeken a nyelveken mind Auschwitz áldozatait hirdették: hús-vér, mégis sok esetben teljesen névtelen férfiak, nôk és gyerekek történetét."
Hogyan is jut eszébe bárkinek is az az eretnekség, hogy átszakíthatatlan gyökereken nyugvó bunyevác múltunkat tagadja, átmagyarázza, megmásítsa, meghamisítsa, ellopja?
Mekkora nemzetközi botrányt képes kavarni, ha felbukkan egy-egy nevesebb holokauszt tagadó, kit emiatt akár börtönbüntetés is érhet az adott ország törvényei függvényében.
És ezt a holokauszt tagadást szinte kizárólag zsidó vonatkozásban szokták érteni. Mintha Hitler és csatlósai számára a szlávok kifejezetten kedves és dédelgetett népek lettek volna. Mintha őket nem érte volna ugyanaz a sorscsapás, ami a zsidókat, ami a cigányokat.
És mi vagyok én most, amikor ezeket a kérdéseket feszegetem, vajon én mit tagadok?
A holokauszt általános megítélésének korrektségét tagadom!
Na most, ha Hitler fenevad volt az ő sajátságos módszereivel, akkor a horvátok nemzetiségi politikájukra tekintettel pár évtizeddel később vajon minek tekintendők, kifinomultabb módszereik alkalmazásával?
Milyen az a nemzetköziség, milyen az az EU, mely megtűri azt, hogy egy nép az unión belül uralkodhasson más népek felett, hogy egy folyamat keretén belül módszeressen magába szippanthassa azok képviselőit?
Struccpolitikát folytató!
Mert az nem igaz, hogy nem tud róla!
Nem véletlen az sem, hogy a horvátok semmivel sem tartoznak enyhébb megítélés alá az Unióba történő tartozás szalonképtelensége kapcsán, mint a szerbek. Mert semmi különbség sincs közöttük!
Ami így valójában nem is igaz, hiszen a horvát háborús bűnösök bújkálva sunnyognak mind egytől-egyig (az állam asszisztálásával), míg a szerbek közül több is akadt, ki kiállt kétes minőségű hágai ítészei elé, bátran szembenézve a vádakkal.
Bizony nagy a különbség, és ha az erőltetett magyar-horvát csókos viszonyt nézem, bizony elmondható az örök frázis: zsák a foltját megtalálja!
A tegnapi nap során párunknak szerencsénk volt megtisztelő módon részt venni azon a Bunyevác Nemzeti Találkozón, ahol honi delegáltjainkkal méltó módon ünnepeltük Josip Bonjak 'Jocika', az eddigi alelnök elnökké választását, a nagy múltú Bunjevačko Kolo Sombor kultúregyesület élén.
Az illő köszöntést követően megtekintettük a zombori régió több bunyevácsággal kapcsolatos emlékművét, üzemlátogatáson vettünk rész Bezdánban, majd laza program keretében telt el a nap további része.
Maradtunk a környéken, és közkívánatra be-betértünk neves vendéglátó egységekbe.
Az egykori Čarda kod Tri Magarca, ma Sebesfok Čarda vízparti környezetével, és patinás berendezésével bűvölte el társaságunkat, amit csak tetézett a finom lehűtött Apatinsko Pivo. Nagy kár, hogy a csárda állandó zenészei nappal nem pengetik a húrokat.
Tovább haladván a híres zombori vendéglátós, Ivica Kovač 'Kice' Bezdán melletti csatornaparti vendéglátóhelyén - Ekokola Baračka - landoltunk, ahol a világ egyik legfinomabb szilvapálinkájával fogadtak bennünket. Mielőtt tovább haladtunk volna, későbbre halasztva megrendeltük Ivan barátunk mesterfőztjét.
Következő állomásunk a Čarda na Dunavu étteremegyüttes volt, ennek új gazdája van, pár nappal előbb nyitottak, így a meglehetősen nagy számú vendég miatt nem időztünk, viszont megtekintettük a Duna túloldalán szemben található híres Batinai Emlékművet. Meglepetésünkre kiderült, hogy delegációnk egyik tagja édesapja résztvevője volt az itt zajló emlékezetes csatának, megilletődötten emlékeztünk vissza a történelem e pillantára.
Tovább folytattuk gastro-utunkat a Dana partján, következő helyszín a híres Pikec Čarda volt, itt megkóstoltuk az étterem lelke, Čumba barátunk specialitását, a házilag füstült olajoshalat dévérből készítve (ennek Kice barátunk is híres mestere, ha nem a leghíresebb), előtte házifőzésű kisüsti vilmoskörte pálinkával, mellé ismét apatini sörrel kísérve.
Mindezek után visszatértünk Kovač Ivica csodálatos csatornaparti birodalmába, ahol Kice azonnal feltette főni dunai vegyeshal választékát (naná, hogy fatüzeléssel), és a rövidesen elkészült riblji paprika mellé a nálunk is megszokott házi gyúrású tésztát tálalta fel kedves Suzana, a gazdasszony. A szilvapálinka elmaradhatatlan előitala az ilyen csodálatos ételeknek.
Szép volt minden, finom volt minden, köszönjük szépen kedves vendéglátó barátainknak!
Minen maszlagot a bunyevácokkal sem lehet megetetni: Sztyepánnak nem hinném, hogy egyhamar ismét kedve kerekedik bunyeváckodni. Szórakoztassa ő csak szépen az övéit!
Vajon hasonló érdeklődést mutatna-e a helyi sajtó, amennyiben - példa okáért - Szerbia szervezne egy olyan előadást Baján, a Bács-Kiskun Megyei Nemzetiségi Központban, mely fő célja a lopás, az előadók között felsorakoztatva valamelyik egykori főkonzulját?
Megindokolni a honi bunyevácok esetében azt, mitől legitim ellopni egy népet; ellopni egy nép gyökereit; ellopni egy nép múltját, történelmét; ellopni tőle a kisebbségek alkotmányban rögzített alapjogát.
Vajon helyzete magaslatán áll-e egy olyan állami intézmény (megyei központként), mely az összes nemzeti kisebbség "otthonaként" ad helyet, egy nagy számban létező honi kisebbség megsemmisítését célzó szándék megvalósításához? Téve ezt évek óta!
Vajon mitől oly készséges a helyi sajtó akkor bunyevác kérdésben, amikor e néppel Horvátország és honi helytartói "foglalkoznak", és passzív egy éven át akkor, amikor a bunyevácok parlamentális úton próbálják meg hónapokon át tartó igyekezettel elérni kisebbségi jogaik elismertetését?
És vajon miért hallgat ugyanez a sajtó akkor, amikor az MTA elnöke asszisztációja mellett a magyar parlament megtévesztett és alultájékozott pártkatonái halálra ítélik e népet?
Azt a 10-15 ezer bunyevácot, kik közül nem egy vélhetően a Petőfi Népe napilap rendszeres olvasója. Annyi kurázsi nincs a médiában, hogy "hírértékszerűen" kiálljon olvasótáboráért? Esetleg fizetnünk kellene ezért? Ahogy tőkés körökben dukál?
"A bunyevác múlt és a jelen találkozása Petőfi Népe [2007-01-25]
Bácskai beszélgetések címmel holnap fél 4-kor a nemzetiségek házában tanácskozást szerveznek az itt élő horvát kisebbség tudományos munkatársai.
A nyilvános eszmecserén Dinko Sokcevic történész, a pécsi egyetem docense és Naco Zelic jogász, Horvátország egykori pécsi főkonzulja újabb adatokat tár fel a bácskai bunyevácság múltjáról és jelenéről. A beszélgetés témája: Bunyevácok ma. Egy órával korábban Baja testvérvárosa, Labin mutatkozik be egy templomokat bemutató fényképkiállítással. Másnap 19 órakor tartják a hagyományos bajai nagyprélót a Magyarországi Németek ÁMK-jában. A bácskai bunyevácok farsangi bálján az Orasje zenekar húzza a talpalávalót. Közreműködik Stjepan Jersek- Stef.
K. L."
____________________________________
Lesz itt olyan magvas tudománykodás, hogy recsegni fog a mennyezet, lám, ismét előadja tanait az a Dinko Sokcevic történész (kicsit magyarosabban Sokcsevics Dénes), ki bunyevác kezdeményezésünk kapcsán ontotta lenyűgöző módon az igét az ominózus Hrvatska kronika alkotásban.
Lám, társa is akad a népokosításban, Naco Zelic személyében, ki nem más horvátországi jogászként és exfőkonzulként, mint a Bácskai Horvátok Egyesületének az elnöke.
Butuska kérdés merül fel bennem: Horvátországban is található Bácska?
De ha nem, akkor hogyan kerül a horvát csizma a magyar asztalra?
Karagity elnök habzó ajkú khikhérhemmhaghamnakozása jut eszembe: most nem zavarja, hogy egy idegen országból jön valaki osztani az észt Magyarország lakóinak?
Na de majd a "bajai nagypréló", még jó, hogy nem nevezik "veliko bunjevacko prelo" néven e rendezvényt, az majd feledteti a bunyevác nép búját és baját.
Piszok okos emberek ezek a szervezők!
Mert hogyan is van ez?
Baján főként bunyevácok (nem horvátok), és kisebb számban szerbek élnek.
Mit érdemel hagyományos préló alkalmából ez a nép?
"Természetesen" horvát szervezéssel, egy mohácsi sokac tamburazenekar muzsikáját (Orasje), és egy horvátországi horvát énekes nótáit, ez az a bizonyos Stjepan Jersek Stef, ki bizonyára lenyűgöző lehet előadásával viroviticai közönség előtt, de Baján nem jósolok számára frenetikusan átütő sikert, mitöbb reménykedjen abban, hogy kulturált vendégek fognak megjelenni, és nem fogják kifötyölni megrendelésre szerencsétlenkedő bunyeváckodását.
Ezt kapjuk mi bunyevácok, Vízi E. Szilveszter kedves horvátaitól!
Jó mulatást annak, kinek erre vagyon affinitása :(....!
A bunyevácok bekebelezési szándéka zsigerből vált ki belőlem felháborodás, de tekintve azt a morbidságot, hogy a rácokat is horvátnak állítják be, akár a szerbeket is megpróbálhatnák kisajátítani :(.
"A kormányfő beszéde után átadták az elismeréseket. "Kisebbségekért"-díjban részesült: a Bethlen Gábor Alapítvány, Borbándi Gyula író, irodalom-történész, publicista ,Burgert Róbert, az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Gergely István csíksomlyói plébános kezdeményezésére létrejött Csibész Alapítvány, Domokos Géza író, szerkesztő, a Kriterion Alapítvány elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke, a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Smaranda Enache, a Marosvá-sárhelyi Pro Europa Liga elnöke, Gyivicsán Anna néprajzkutató, a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet vezetője, az ELTE Szláv Filológiai Tanszék docense, habilitált professzora, a Hermann-Niermann Alapítvány - az európai etnikai kisebbségek és népcsoportok híd-szerepének erősítése érdekében kifejtett tevékenységéért, Illés Ferenc, katymári római katolikus plébános, a háromnemzetiségű felső-bácskai település, Katymár plébánosaként a helyibunyevác, magyar és német közösségek hagyományainak megőrzése érdekében végzett példaadó közösségi munkájáért; Kallós Zoltán, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, az erdélyi magyar és a moldvai csángó népzenei hagyományok összegyűjtése terén végzett felbecsülhetetlen értékű munkásságáért, a Kárpátaljai Ferences Közösség a rászorulók lelki és szociális gondozása, megélhetésük problémáinak enyhítése terén mindennemű megkülönböztetés nélkül végzett több éves tevékenységért, kiemelve Majnek Jenő Antal püspök atya érdemeit, Kórógy község - a község lakóinak a délszláv háború négy éve során tanúsított hősies magatartásáért, az Árpád-kori magyar település kulturális értékeinek megőrzéséért való kiállásukért, kiemelve Kel József, a község polgármesterének érdemeit, Lankó József, a Pécsi Egyházmegye cigányokért felelős lelkésze, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet /Lendva/ a szlovéniai magyarság történelmének, kultúrájának, néprajzának ápolása terén kifejtett tevékenységéért, kiemelve Göncz László, az intézet igazgatója érdemeit, Nagyné Volopich Mária, igazgató, az Edelényi Alapítványi Óvoda és Általános Iskola vezetője - a nagyon eltérő adottságú, eltérő indíttatású, értékrendszerű cigány gyermekek személyiség-központú oktatása érdekében végzett áldozatos munkájáért, a Neue Zeitung - a magyarországi német kisebbség hetilapjaként, a kisebbségi csoport történelmének, kultúrájának, hagyományainak és nyelvének ápolásához való hozzájárulásáért, amelyben kiemelkedő szerepe volt Schuth János főszerkesztőnek, a Román Hagyományőrző Együttes /Elek/ - a magyarországi román kisebbség hagyományainak, folklórjának ápolása és a sajátos helyi román táncművészet átörökítése terén végzett tevékenységéért; Újvidéki Egyetem - Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Vujicsics Sztoján, József Attila-díjas író, irodalom- és művelődéstörténész - a hazai szerb diaszpóra kiemelkedő személyiségeként végzett több mint négy évtizedes tudományos és irodalmi munkásságáért és a magyarországi szerbség kultúrájának és irodalmának feltárásában végzett hiánypótló érdemeiért."
"Talán még szomorúbb a temetõkápolna sorsa. Ugyancsak egy gazdag csávolyi német építtette eklektikus stílusban, az I. világháborúban hõsi halált halt fia emlékezetére, aki olasz fronton halt meg. Ennek tornyában most a, bunyevácok által 1722-ben, Baján öntetett kisharang kong. Többször megfogalmaztam magamnak, hogy ez a pici harang az 1720-as években lelkesedést, bizakodást, hitet adott az embereknek, az új élet kezdetéhez. Most a faluban már alig van bunyevác, 90 %-nál több a magyar, és a fennmaradó csekély hányad oszlik meg, szinte egyformán a németek és a bunyevácok között. Ez a harang most temeti a bunyevácokat, mert
"A San Franciscó-i fellebbviteli bíróság hétfőn ismét érvénybe helyezte azt az alsóbb fokon elutasított keresetet, amelyben holokauszt-túlélők azzal vádolják a vatikáni bankot, hogy tisztára mosta a horvátországi usztasa rezsim által az áldozatoktól elrabolt javakat jelentette az NBC televízió."
"Az NDH, avagy Független Horvát Állam (valójában németolasz bábállam) területén közel negyven halál- és 
Aszongyák ezek: "okac, Bunjevac, Rac, Gradićanac, Podravac, Pomurac, Bonjak, Dalmatin"! (Méghogy "dalmatin" ...)
