A tudatlannak minden egyszerűen "baromság", amit jelen állapotában nem ismer és nem veszi - nem is akarja venni - a fáradtságot, hogy megismerje, vagy egyszerűen kevés hozzá, hogy meg tudja ismerni.
A "mondanivalód" megfogalmazása elárulja azt, hogy fogalmad sincs arról, amihez hozzászólsz.
Nem tudom, nekem ezek a 'körítések' mindig picit túl hangsúlyosnak tűntek, de nyilván megvan az okuk. Erre most nem tudok mit írni - hogy miért kell saját érme. Tény, hogy én nem misztifikáltam túl a testhelyzet és a füstölőzéses dolgokat és így is remekül működött. Azt azért leszögezném, hogy így vagy úgy, de az ember mindenképp önmagával szembesül. A lényeg az volna, hogy ha nem megy magától, akkor megtanuljuk kizárni az akaratlagos vagy akár akaratlan - vágy szintű - befolyásolást, 'belemagyarázást'. És itt megint az ismerkedési fázisra lyukadunk ki. :))
Sőt! Jung előszót is írt a Ji Kinghez. Az is elég érdekes! A szándékról vagy vágyról ami befolyásolhat: igen, ez így van, bejátszhat és szerintem a kezdőknek pont ezért nincs is könnyű dolga. Én pl. egy ideig nem tudtam eldönteni, hogy egy jelet azért magyarázok bizonyos módon, mert azt szeretném belelátni vagy azért, mert az tényleg úgy is van. Minazonáltal a jel számomra mindenféleképpen korrekt volt szerintem. Én azt vettem észre, hogy a jel mindenképp jó, ha bénán is áll hozzá az ember, csak esetleg akkor ott nem helyesen értelmezi. De később minden a helyére rázódhat. Ezért is kérdeztem, hogy másnak is volt/van-e ilyen ismerkedési fázisa a könyvvel. A másik amit írtál: nekem édes mindegy, hogy miféle erők hatására kapom meg a jeleket, mivel nekem eddig mindig segítettek a belső fejlődésemben, abban, hogy átgondoljam a helyzetemet és megoldjam ami foglalkoztat. Én hiszem, hogy pozitív, segítő erők vannak a Ji King előtt, mert eddig ezt tapasztaltam. Persze elképzelhető, hogy attól függ, ki hogy áll a könyvhöz... Ezt nem tudom.
Szerintem meg pont attól hasznos a könyv, hogy segítséget nyújt, elgondolkodtat és rámutat bizonyos dolgokra, amiket korábban talán nem vettél észre, de pontosan a fejlődésed szempontjából lényeges lehet. Jómagam nem hagyatkozom semmiféle könyvre, jóslatra, idézetekre meg pláne. De ahogy látom, más sem itt a topikban. Pont ezért nem is ezekről kezdtünk el beszélgetni.
Egyetértek veled, azzal a kitétellel, hogy vannak dolgok, amik a fejlődéstől és változástól függetlenül már nem veszít(het)ik el fontosságukat, helyüket a rangsorban.
Nem kell "buslakodni": egyetlen könyv sincs, amiben minden benne lenne, noha
tudjuk, h. sok ezoterikus könyvet ugy hirdetnek, h. "Ez a tuti". Egy topik, vagy egy
könyv sikerenel, vagy sikertelensegenel pedig SOKKAL FONTOSABB AZ A
SIKER, AMIT ÖNMAGUNKON ERTÜNK EL! Az ezoteria abbol indulna ugyebar ki, hogy a feladat BELSÖ, NEM KÜLSÖ. Ettöl pedig egy joskönyv sem mentheti meg
az embert! Egyszerübb lenne, de szerencsere a spititualis törvenyek pont az emberi gyengesegekre, talmi földi ertekekre, vagy azok hianyara mutatnak ra!
Nagyon köszi, de azt gondolom, hogy ami mondanivalóm akad, azt itt meg tudom írni, mert a jósjeleit mindenkinek magának kell értelmezni. Az a lényeg, hogy neked mit mond a jel. Épp ezért gondoltam a Jóskönyv, a jóslás 'körülményeiről' írni, eszmét cserélni, hátha arra van itt érdeklődés. :))) A korábban elmondottakon kívül még azt jegyezném meg, hogy én általában akkor szoktam a könyvhöz fordulni, ha lelkileg kifejezetten zaklatott vagyok és nem tudom hogy kéne az adott szituációt kezelni, az adott ponton túllépni. A jóslás egyik legszembetűnőbb eredménye nálam az, hogy szinte azonnal megnyugszom és a jel(ek)nek sikerül elgondolkotatnia, támpontokat adnia. Még akkor is, ha nem arra válaszolt, amit kérdeztem.
Arra jöttem rá, hogy sokszor olyasvalamire kérnék választ, amire igazából magam is "tudom" ill. érzem a feleletet vagy megoldást és valójában csak megerősítést várnék.
Ezért, eddíg egyetlen egy alkalommal használtam a Jóskönyvet.
A válasz nem okozott meglepetést, viszont - alapvető hiba - elfelejtettem észben tartani azt, hogy a könyv jósol és nem jövendőt mond.
Csak az irányt mutatja, mennem nekem kell...
Ha nem sikerül a topikot feléleszteni, de úgy érzed a témában mondanivalód akad; a mail címem publikus.
Egy határon túl ez a fórum - mint személytelen és széleskörű nyilvánosság - már amúgy sem a legalkalmasabb a gondolatok cseréjére.
Gondoltam felélesztem a topikot, hátha van még itt valaki, aki használja a könyvet! Én nem olyan régen kezdtem el használni, alig párszor 'jósoltam' csak, mert nem éreztem többször szükségét - épp elég agyalnivalót adott egy-egy jósjel, sok hétig elvoltam velük. Azt figyeltem viszont meg, hogy mikor elkezdtem használni, még nem értettem meg azonnal a könyvet, nem jöttem rá, hogy hogy értelmezzem a kapott jelet. Különösen mert úgy éreztem, hogy a kérdésemre abszolút nem adott választ. Később rá kellett jönnöm, ahogy a Ji Kingről olvastam, hogy ez azért van, mert valószínűleg nem ez volt a lényeg az adott élethelyzetben, és azt a jelet kaptam meg, amire valójában szükségem volt. A jelek mindazonáltal komoly segítséget nyújtottak az életemben. Mostanra kezdem megismerni a könyvet, hogy hogyan is működik és természetesen rájöttem, hogy mindig igaza van. De tényleg. :)) Nektek is volt ilyen 'ismerkedési' fázisotok a könyvvel?
Ja, igen, angolul van... :))) De attól még lehet ismerni. :))) A téma gondolom mindenkit érdekel, aki ebben a topikban megfordul, hiszen az alapmű ugyanaz, mint a Jóskönyvnél.
Van még egy Ji King könyv, amit ismerek, Stephen Karchertől a Total I Ching. Tök véletlenül akadtam rá egy antikváriumban - ja nem, mindig elfelejtem, hogy véletlenek nincsenek... :))) Nagyon jónak tartom. A könyv első felében a Ji King világáról beszél, a vonalakról és a trigramokról, és egy csomó másfajta megközelítésről is, mint amit Müller ír a Jóskönyvben. De alapvetően ő is igyekszik aktualizálni a jósjelek üzenetét, amellett, hogy elég rendes történeti hátteret is ad. Szerintem nagyon érdekes. Ismeri még valaki?
Most talán egy kicsit 'off' leszek, nézzétek el nekem!
-
Hétfőn este került a kezembe Popper Péter: Lelkek és göröngyök / Jól láttuk egymást? című könyve.
Belelapoztam elolvasás előtt és "véletlenül" egy történetet találtam benne:
"Egyszer Indiában egy mérnök vacsoravendége voltam. A népes családban észrevettem egy súlyosan értelmi fogyatékos gyereket. Feltűnt az a közvetlen természetes derű, amivel bántak vele. Vacsora után sétáltunk az apjával a kertben és rákérdeztem erre." ... "Azt felelte: "Nézze, én tudom, hogy ez a gyerek nem volt mindíg fogyatékos és nem lesz mindíg fogyatékos. Ebben az életében az. Nagyon nehéz karmát vállalt. Úgy érzem, hogy egy vezeklő él a családomban." Íme, a biztos tudás a lélek halhatatlanságáról erőt ad a halandó élet kínjainak elviseléséhez."
-
Nem kételkedem reinkarnáció és karma dolgában. Hiszek mindkettőben.
Azért tettem fent idézőjelbe a véletlenül szót, mert a véletlenben viszont nem hiszek.
-
Ugyanaznap reggel egy rendelőintézetben ültem és a soromra vártam.
Feltűnt a folyosó végén, az apjával együtt egy kissrác.
Furcsán, természetellenesen fordultak a lábfejei, térdei befelé és a fejét is elbillentette oldalra. Ahogy az apja lépett, úgy lépett ő is, szinte az apja tolta a lábával az ő lábát.
Majdnem úgy, ahogy én szoktam a gyerekeimet a lábfejemre állítani és így lépünk egyszerre.
Elöttem haladtak el.
A fiú nagyjából hasonló termetű volt, mint az én nagyobbik fiam. A ruházata, az arca is kicsit talán hasonló.
Nem szoktam feltűnően megbámulni sérült embereket, de most nem tudtam levenni a szemem erről a gyerekről.
A folyosón fektették végig a székeken és ott öltöztették át, valószínűleg először hozhatták "úszni", mert mintha félt volna, remegtek a kis lábai, ahogy ott feküdt, szinte megalázó módon kirekesztve a nekünk megszokott normális világból.
Néztem a fiút, aki akár az én fiam is lehetett volna...
Akkor és ott nemlétezővé vált hirtelen minden más és apró, jelentéktelen ponttá zsugorodott össze az egész világ.
Nem létezett számomra semmi más ezen a fiún kívül.
Rendkívüli módon szíven ütött a dolog. Talán a - vélt - hasonlóság miatt is.
Nem jutott akkor eszembe sem a karma, sem a vezeklés sem semmi más.
Egyszerűen fizikailag rosszul éreztem magam a tehetetlenségtől.
Ott, ha lehetőségem lett volna, talán a fél karomat vagy éveket az életemből adtam volna ezért az ismeretlen gyerekért, hogy lehessen olyan, mint a többi.
-
Ez lett volna a felvezetés úgymond.
Egy kérdés fogalmazódott meg bennem ennek a nehezen felejthető "élménynek" a kapcsán.
A Bhagavad Gíta szerint az emberek összes cselekedetének hátterét három kötőerő
adja. A tudatlanság, a szenvedély és a jóság.
Akár innen nézve, vagy keresztény oldalról; ha én odadhattam volna a fél karom vagy néhány évet az életemből ennek a fiúnak, az vajon jóság?
Önzés talán, hiszen ugyanezzel a cselekedetel saját magamat akarnám megszabadítani egy számomra nagyon rossz lelkiállapottól?
Az önzés vezet-e vagy a segíteni akarás?
Vagy ezt csak az dönti el, hogy utólag megbánnám-e dolgot?
Mikor egyszerre csak az egyik gyerekem kezét tudnám fogni és mikor azt mondanák nekem; még lenne magának öt éve, hogy élhessen, de azt már elajándékozta korábban?
