Igen,aztán egy percre eltűnödtem,mert tudom nálatok nincs bent a kutya.
Nekem a vizslám fázott fel úgy 1 hónapja,pedig ő nem is ment vízbe.Ki tudja mitől,vagy 5 napig napi egyszer bepisilt.
De nála meg az a baj,hogy ha kint vannak a kertben,és nem vagyok kint velük,akkor mind az ajtóban áll,fekszik,és ő mindig a betonon fekszik.Lehet attól fázott fel.Még ne jött rá,hogy nem forró a beton,már tél van:))
Szegénykém:(((Biztos ilyen is előfordul.Az enyém is szobakutya,de még nem volt ilyen gond vele.Imádja még a jeges vizet is ,mondjuk azért nagyon télen én sem engedem be,de ilyenkor nem kérdez:))))Tavaly télen fordult elő egyszer,hogy hó volt,és egy percre nem figyeltem rá,és beleszaladt a vízbe.De azonnal kihívtam,és jöttünk haza a meleg lakásba száradni.Nem lett baja háistennek.sak morcos volt:)))
A Balcsiban kutyát fürdetni tilos. Találtunk egy helyet két település között, ahol nincs kijelölt strand, vagy 20m-en keresztül, kellően alacsony a víz -304cm-, volt másik labi is, csak épp a part sziklás-kagylós, úh inkább úgy dobáltunk neki labdát, h mi is benn voltunk a vízben. Kutya a hasa aljával teljesen, lányom szintén addig!, mi térdig, de úgy tűnik, mégis csak az eb hűlt át. Vagy ő is összeszedett onnan vmit.
Csak épp egy újfundlandi labival soha nem fordul elő, h ideje java részét a fűtött, hőszigetelt lakásból kifelé bámulva tölti. :)
Igen, valóban bírnia kell a jéghideg vizet, de ahhoz előbb olyan minőségű téli bunda kell, amit kizárólag a hidegben tartózkodás hatására növeszt ki magán. És akkor a szőrminőségre (is) kiható tenyésztési hibák szóba sem kerültek.
Röviden: lehet télen úszatni, de szoktatni kell hozzá. Amit most már késő elkezdeni.
Biztos mindenki tudja, de azért emlékeztetnék arra, hogy Újfulland környékén a tenger nem túl meleg és ugyebár gyárilag az ő dolga ebből a tengerből kipecázni a hajókról beesett tárgyakat a halászoknak. A labi bőréhez ha víz jut, akkor nagy a baj, mert beteg. Egy jó labi mínuszokban is kihozza a kacsát a vízből szó nélkül és még örül is neki, hogy játszhat (dolgozhat) egy kicsit...
Én meg nem tudom máshova vinni őket,a gát itt van pár méterre,alatta meg van egy óriási terület a Kőrős mellett,kilométereke át.Hiába megyün fent,ő leszalad a vízbe,imádja:)
Tőlem meg nem kérdezi a labim:))Megyünk sétálni,a Kőrös mellett,és ő beugrik,aztán annyi.Labrador bemegy a jeges vízbe is,nem ázik át a bőréig.Pedig már 9 éves,de még nem volt ettől semmi baja.Utána nagy futás,aztán ha hazamegyünk áttörlöm,és megszárad.
Mara az összes vadászatot úgy kezdi, hogy elmegy úszni egyet, majd toporog lábnál, hogy akkor most mehetünk :-) Majd amíg nincs teendő, alszik mellettem a nádasban.
Tény és való, hogy mikor így ráfagynak a jégcsapok, éjszaka mindenképp bent alszik velem.
mondom,en nem vagyok mervado,mert nekem mar a gyerek is oktober ota sapkaban jar,mert en fazom:) Az a peche,hogy en vagyok az anyja...meg a kutyanak is,ilyenkor mar nincs furdes es punktum:)
Labija válogatja. Mienk alkalmanként a pocsolyákat is kikerüli, alkalmanként meg a béka feneke alól kell kirángatni, ahogy épp kedve tartja. De ha "csak" úszik, ő maga a bőrénél nem lesz vizes, úh mi nem aggódnánk miatta. De tény és való, h nem a séta elejére időzítenénk a fürdési lehetőséget, mert az ördög nem alszik, és utána azonnal alapos törölgetéssel folytatnánk.
Eddig is úszkált, vagy most kezdené? Mert most elkezdeni sztem már késő lenne.
halvany fogalmam nincs,de en szemely szerint nem engednem be...De en nem vagyok mervado,mar sinadragban setaltatom a kutyat:) marmint rajtam van,olyan fagyos vagyok))