Ti hogy reagálnátok azt le, hogy a kedvesetekhez közeledvén visszautasít, majd kis idő múlva a fürdőben zuhanyozás közben kielégíti magát, majd mindezt letagadja..
Ti gyanakodnátok?
Ja és szerintetek természetes, hogy a lakásban még a wc-re is magával viszi a telefont?
Na Ha a kapcsolatotok őszinte, akkor nyugodtan megkérdezhetet tőle. Mindegy, hogy mit mond, mindenképp tagadni fogja szerintem, te a zavartságából vagy a kérdésre való nemválaszolásból tudni fogod, hogy mi lett volna a válasz. :-(
Na Ha a kapcsolatotok őszinte, akkor nyugodtan megkérdezhetet tőle. Mindegy, hogy mit mond, mindenképp tagadni fogja szerintem, te a zavartságából vagy a kérdésre való nemválaszolásból tudni fogod, hogy mi lett volna a válasz. :-(
Szerintem mondd el neki a kétségeidet, mert az őszinteség nagyon fontos. Amig nem tisztázod vele a problémát addig ne gondolkodj a "megöljem, vagy szakítsak vele" variáción.
Hát ha épp a legjobb haver, ülj le akkor inkább vele, és sopánkodjál neki, mennyire megváltozott, amióta hazajött és vele beszéld meg, hogyha van közöttük valami, úgy jobb, ha te is tudod!
És hogyhogy mit csinálj vele, ha bizonyosságot nyersz?
Öld meg mindkettőt, mi mást?!
Tulajdonképpen a problémám az, hogy 3 év együtt élünk. Tökéletes volt a kapcsolatunk, mind addig míg a barátnőmet elengedtem táborozni, (az ORFK Bűnmegelőzési osztályának csinálunk táborokat, az itt résztvevők csak és kizárólag gyerekek. A barátnőm és én ezekben a táborokban vezetők vagyunk, csak most én azért nem tudtam elmenni a táborba mert dolgoznom kellett). Lementem meglátogatni és azzal fogadott, hogy az egyik vezető (a szerepek miatt) elvette feleségül és az hülyén venné ki magát ha a gyerekek minket látnának együtt és nem a házaspárt. Innentől kezdve a páromat nem láttam mással csak az említett emberrel, aki persze az egyik legjobb haverom. A havernak éppen lelki bajai voltak, mert a tábor elött hagyta ott a barátnője. A párom azt mondta nekem ,hogy azért van vele mindíg mert pátyolgatja a lelkét. Ezek után én el is lettem felejtve, és nem foglalkozott velem. Haza tértünk a táborból és nem volt szex kettőnk között. Ezt furcsálottam, mert a párom minden nap szeretet velem szertkezni. Amikor felajánlottam neki, hogy akkor most lehet akkor nem akart. Ez így megy napról-napra, hétről-hétre, miközben a gyerekkel nap mint nap találkozik nállunk, mert mint mondtam a gyerek a barátom. Rengeteg jel arra mutat, hogy megcsal, de én nem merem megkérdezni, mert félek, hogy megsértem ezekkel a kérdéseimmel.
Úgy naggyából ennyi. Én nem akarok nyomozni és csak azt szeretném megtudni, hogy miképp bizonyosodhatom meg arról, hogy ő biztosan megcsal, és utánna mit csináljak vele. Beszélgessünk róla, őljem meg, szakítsak vele?
Nagyon nem akarjátok megérteni, miröl beszélek. ELOLVASTÁTOK Hüségteszt topicot????????
A Tested a TIÉD. Azt csinálsz vele, amit akarsz. Viszont a kedevseddel való viszonyod változik aszerint, hogy mit teszel vele !!!!!!!!! És azt igenis joga van tudni a kedvesednek is, hogy mire számíthat,vagy tisztázni kell vele, hogy le van szarva, hogy öt érdekli, hogy mi történik a testeddel. Feltéve, ha a hüség elvárás. Ezekután a kedvesed eldönti, hogy így is jó, vagy inkább elmegy. Ami nem müködik, hogy látszólag csak a kedvesednak adsz kefélési jogot atestedre, ugyanakkor magadban úgy gondolod, hogy csinálok amit akarok. A csinálok amit akarok NEM JELENT feltétlenül kefélést. Csak éppen lélekben becsaptad a kedvesed, aki azt hiszi, hogy ha máshol akarsz kefélni, akkor elötte szólsz, hogy vége a kapcsolatotoknak. Így sem érthetö??
A gyanusítgatás, nyomozgatás szerintem sem módszer. De ha egyik fél részéröl felmerül a gyanú, akkor azt mindkét részröl tisztázni illik, és ha pedig túl sokat gyanusítgatnak valakit alaptanul, akkor mondja azt, hogy köszi elég, és odébbállok.
A hüség nem bizonyítható, és ha az egyik fél át akarja vágni a másikat akkor úgy vágja át, ahogy csak akarja. -- HÜSÉGTESZT topic !!!
Húha, nagyon hasonló gondolatokat olvasok itt a sajátjaimhoz.:)
Off
Csak én még soha nem tudtam magamban megfogalmazni azt, hogy jó-e, hogy így gondolom. Hogy jó-e az, hogy úgy érzem, egyszerre többet is tudok szeretni eshetőlegesen, mert az én szeretetem nem oszlik, nem osztható, és nem azért adom másnak is, mert abból, akinek már adtam hiányzik valami. Nem tudom, de tényleg, hogy ez jó-e. De azt tudom, hogy így érzek.
Viszont azt is tudom sajnos, hogy valahányszor ezt az érzést megpróbáltam beültetni a kapcsolatomba, csak megdöbbenéssel találkoztam. Épp azt mondtam én is, amit Jinjang. Hogy nem találnám akkora nagy dolognak a megcsalatásom,ha úgy tudná megtenni, hogy én ne érezzem meg, hogy ne szenvedjek hiányt a szeretetében, és ne érezzem magam megalázva. Hogy van, amit el tudnék fogadni, de persze van, amit nem, és előre nem biztos, hogy jól ítélem meg, mit igen, mit nem. Mindig értetlenséggel kellett viszont szembenéznem ilyenkor, és azzal, hogy a másik, az életem társa ezt nem így gondolja.
Mit kellene tennem, hogy ez megváltozzon? Hogy kell ezt megbeszélni? Úgy, hogy ne kelljen radikális elveket lefektetni előre, miszerint "Akkor én elhagylak...", vagy "Ugyan már kedves, éljünk nyílt kapcsolatban"? Mert nekem egyik sem menne.
ON
Topicnyitó kérdésére:
Többen mondták már, nem mondhatok mást én se: ennek a kapcsolatnak vége. Nem tudom, de úgy érzem, valójában téged már nem is az érdekel, hogy lehetne ezt feloldani, megoldani - inkább csak mint egy nyomozás. Bebizonyítom a bűnösséged, és mehetsz. Nem teljesen értem.
Jinjang-nak igaza van abban, amit írt, ha valaki elkezdene igaztalanul zaklatni időről időre azzal, hogy "de márpedig mondjam el", akkor nagyon hamar elegem lenne. Akkor is elegem lenne nagyon hamar, ha egyik este részegen odaadtam volna magam valakinek, magam is szégyellném, el akarnám felejteni örökre, s nem kívánnám megmondani, de akkor is utálnám, hogy zaklatnak, ha valami kósza szerelem-érzetől vezérelve estem volna neki valakinek, aztán rádöbbenve, mit veszélyeztetetek, lebeszéltem vlona magam róla. Szóval akármi is az oka, ha nem akarnám elmondani, gyűlölném, ha zaklatnának vele, akár igaz, akár nem.
Ami a test kérdését illeti, azzal is egyet értek. Ez bizony így van, az én testem az én testem.
Ha valaki elkezd igényt fomálni rá, erre hivatkozna, akkor is elegem lenne nagyon hamar.
Veszélyes dolog ez, jobb nem firtatni; egészséges kapcsolatban ez a kérdés fel sem merül.
Ugyanis akármelyik irányba továbbmegyek, igen veszélyes vizekre tévedek.
Ha ragaszkodom a testem függetlenségéhez, eljuthatok nagyon hamar odáig, hogy azzal kefélek, akivel csak akarok, azt csinálok vele, amit akarok, ha akarom, naponta belövöm magam.
Ha elismerem, hogy nem pusztán az enyém, nagyon hamar eljuthatok a teljes kiszolgáltatottságig.
Ilyen alapon azt is mondhatnám, hogy a testem többes tulajdonjoga miatt kénytelen vagyok mindent elviselni, amit csak a párom kíván.
Ha neki úgy tetszik, fel kell varratnom a mellem, vagy meg kell hosszabbíttatnom a farkam, nem cigarettázhatok, szoliba kell járnom, mozognom kell, hogy olyan legyek neki, ami neki tetszik és akkor használhatna, amikor neki jólesik. Magyarán, totális jogot is formálhatna rá, mert ugyan ki mondaná meg, hogy az a “testem az övé is”, az tulajdonképpen hol kezdődik és meddig tart.
Vagy csak és kifejezetten a szexuális vonatkozású dolgokról van szó? A gyerekeim érdekében – csak hogy tovább élhessek, hogy felnevelhessem őket pl. a cigatrettáról már nem szól a dolog?
Miért mindig kizárólag akkor változik meg az értékrend, ha éppen a szexualitásról van szó?
Szóval az a kérdés, hogy kié a testem, és mit is csinálhatok vele, jobb helyeken nem kérdés!
Ha ez felmerül, már régen rossz!
És ha a bizalom is elvész, az is régen rossz!
Igen, tényleg különbözőek vagyunk. Én továbbra sem tudok mosolyogni azon, ha valami képtelenséget feltételeznek rólam. Pláne, ha a párom feltételezi, akinek ismernie kellene engem annyira, hogy ne tételezzen fel rólam képtelenségeket.
És arra is másképp reagálok, ha valaki csúnyán átver a palánkon (és most akkor nem megcsalásra gondoltam konkrétan, csak általában). Nekem az ilyesmi inkább fáj, mint sért. Mert tudom, hogy azért tudott átvágni, mert bíztam benne. Nem azért, mert én hülye vagyok. És engem megalázni se könnyű, mert ha valaki tényleg nagyon szemét velem, azt (attól kezdve) annyiba se nézem, mint a légypiszkot, és nem veszem a lelkemre azt, ahogy bánik velem.
Szóval tényleg különbözőek vagyunk. De az a Fórumban a jó, hogy megismerkedhetünk mások véleményével, felfogásával, és legközelebb a való életben nem csodálkozunk rajta, ha valaki másképp gondolkodik, mint mi.
Iiigen. Csak jelen esetben a kettő nagyjából ugyanaz. Mert ugyse nagyon akarok mást csinálni vele, mint amiben megegyeztünk. Tudod ennek az egésznek az az intim betétes reklám - feelingje a lényeg; hogy: 'Persze, csak ha akarod. Nem muszáj. De ... megtehetnéd.' :-))
Szóval, hogy nem lenne vége mindennek, ha megtenném.
Jinjang, ugye milyen keptelen gyanusitassal alltam elo.
Na ha engem ilyennel gyanusitananak, akkor enyhe mosolygassal reagalnek. Nem azert mert simogatja az onerzetemet, hogy olyan fasza csavonak erzem magam, hogy akar ezt is gondolhatja rolam. Inkabb azert, mert hogy jut ilyen eszebe?
Na ilyen jellegu "megmosolygast" ertettem.
Ugy latszik kulonbozoek vagyunk.
Az en emberi vagy ferfibuszkesegem inkabb attol serul jobban, ha atvernek a palankon csunyan es megalaznak, mintsem attol, hogy a paromnak meginog a bizalma bennem es ezert keresi az igazsagot.
Banan
Olvassátok végig a Hüségteszt topicot, ha tényleg érdekel a téma. Mellesleg gyanusítgatni, nyomozgatni semmi értelme, igy kár partnerkapcsolatban élni. Akkor már inkább ott kell hagyni, ha bízni nem lehet a kedvesedben. De ez is le van irva a Hüségtesztben.
Tulajdonképpen minek itt bármit is bizonyítani? Ez mindenképpen rossz. Ha megcsalt, akkor igazad van és azért, ha nem csalt meg, akkor meg nem bízol benne és azért.
Mégis, mit vársz egy ilyen bizonyítási eljárástól? Feloldozást, hogy nyugodtabb lelkiismerettel rúghasd ki? Vagy csalódni szeretnél a megérzéseidben, és a partneredet meg csalódni kényszerítenéd a belé vetett bizalmadban?
Kedves szürkemedve, én sosem voltam a széls?ségek híve. Tölem épp oly távol áll az 1. pont "kefélsz, ahol akarsz" mentalitása, mint a 2. pont kizárólagossága, ahol egyetlen alkalom után is borul a bili.
Abban mondjuk nagyon rátapintottál a lényegre, hogy a kapcsolat kezdetén nem árt tisztázni, hogy milyen alapon nyugszik az egész. Én nem is mulasztottam el tisztázni, hogy számomra a 'nem halok bele, ha megcsalsz, de nem türök el akármit (és kifejtettem, hogy mit nem)' az alapálláspont. És mivel a párom is hasonlóképpen gondolkodik, ebböl nem volt probléma. (Mondjuk még nem teszteltem, hogy éles helyzetben hogyan viselkedne ...)
Hm. Én nem tudom, milyen az egészséges féltékenység. Az van bennem is, hogy féltem elveszíteni a páromat. Félek attól is, hogy ha lesz valaki más az életében, akkor majd nem törödik velem, vagy nem annyit, amennyire szükségem volna. De amikor megtudtam, hogy megcsalt, de úgy, hogy én semmit észre se vettem belöle (ö mondta el késöbb egy hosszas lelkizés alatt), nem dölt össze bennem a világ. És ö azt meséli, hogy abban az idöben pont, hogy nagyon is jó volt a kapcsolatunk, mert én boldognak láttam öt, az is volt, és boldogságában jobban szeretett engem is, és kedvesebb, türelmesebb volt hozzám. És tényleg emléxem, hogy voltak ilyen jó idöszakaink, csak én akkor nem tudtam az okát. De hiszem, hogy ha tudom, akkor se lett volna gond, ha közben azt látom, hogy mennyivel jobb hozzám. És akkor ezzel talán válaszoltam is arra, hogy lehet-e fenntartani párhuzamosan két olyan kapcsolatot, hogy abban egyik fél se sérüljön. Mert elmondása szerint az a nö is férjnél volt, és esze ágában se volt felrúgni a meglévö kapcsolatát.
De úgy általában én is észrevettem magamon, hogy azok az emberek, akik szeretnek és viszont szeretik öket, nem csak boldogok, hanem ki is sugározzák a környezetükre ezt a boldogságot. És szerintem a szeretet csodálatos dolog, és nagy hiba, hogy egy olyan civilizációs találmány, mint a monogámia miatt korlátozzuk ezt a képességünket. Én nem hiszek abban, hogy minél több embert szeretek, annál kevesebb szeretetem jut egy embernek. Legfeljebb id?m és energiám, de tán még az se, mert ilyenkor szárnyakat kap az ember. A szeretet nem véges mennyiségü egy emberben, hanem annyiszor sokszorozódik meg, ahány emberre vonatkozik. Én úgy érzem, hogy nekem van akkora szívem, hogy elférjenek benne többen is. És én nem gondolom azt, hogy a pároméban csak és kizárólag én kell, hogy legyek. Amíg megkapok töle mindent (elsösorban érzelmi dolgokat), amikre szükségem van töle, addig nem bántanak az esetleges külön útjai (már ha nem viszi túlzásba, de ezt még bövebben kifejtem majd szürkemedvének).
Szóval törtem az elöbb a fejem, de továbbra sem látok semmi megmosolyogni valót abban, ha alaptalanul megvádolnak valamivel (mind1, hogy megcsalással, vagy egy tányér eltörésével, vagy bármivel), és ráadásul még az öszinte válaszomban is kételkednek, meg nyomozgatnak utánam.
Még reggel olvasgattam pár hozzászólásod hasontémájú topikban, és ha jól emléxem, emlegetted a 'férfibüszkeséget'. Én nem nevezném nöi, csupán emberi büszkeségnek, hogy bánt, ha alaptalanul vádolnak, és nem hisznek a szavamnak.
Szerintem a nök érzékenyebbek arra, ha a páruk alaptalanul féltékeny. Gondolom ez azért van, mert a közfelfogás szerint, ha egy nö félrekefél, az kurva, és az szégyenletes, megbocsájthatatlan dolog. Ha egy férfi teszi ugyanezt, akkor azt elnézöbben ítélik meg. Ez a "megmosolyognám" kifejezésed azt az érzést kelti bennem, mintha még büszke is lennél rá, hogy feltételezik rólad, olyan macsó vagy, hogy be se éred eggyel.
Egyébként meg személy szerint azért vagyok én ennyire érzékeny, mert (nem biztos, hogy ez feltétlen jó tulajdonságom, volt már belöle bajom) én annyira nyílt, egyenes és öszinte vagyok, hogy ha én valamire azt mondom, hogy nem történt meg, az tutira biztos, hogy nem. És ha valaki ennek ellenére nem bízik meg benne, az nagyon tud bántani. Meg akkor azt kell gondoljam, hogy nem is ismer engem, vagy nem jól.
Egyébként meg én is csak úgy gondoltam, hogy a nem válaszom után még egy darabig próbálnám bebizonyítani, hogy tényleg nem, és válaszolgatnék a kérdéseire. De sokáig nem türném a faggatózást, meg a nyomozást.
Tényleg offolunk, de baj? Ha igen, szóljatok rám.
Most már OFF-olunk drága jinjang, de én másképp látom. A tested a tiéd persze, de hogy mit csinálsz vele, az nem mindegy. Párkapcsolatban több lehetöség van.
1. Nem hüségalapú, ilyenkor tényleg kefélsz, ahol akarsz. Ennek ezer formája van, az eltürt egyéjszakástól, a nyílt házasságig.
2. Hüségalapú. Ilyenkor tudomásul kell venned, hogy elvileg beleegyeztél abba, hogy a másiknak IGENIS VAN beleszólása abba, hogy hol kefélsz, átmenetileg KIZÁRÓLAGOS tartósbérletet ígértek, adtok egymásnak a testetekre. Ha nem tartod be, akkor csalsz, megcsalsz. Ha nyiltan megbeszéled a kedveseddel, hogy máshol is kefélsz, akkor is visszajutsz az 1. pontba.
Kiválóan lehet élni az 1. pontban is, de ha a 2. pontot választod, át kell gondolnod a kedvesednek a testeddel való jogviszonyát.
A tested a tiéd, de ha nem tudod elfogadni, (persze kölcsönösen), hogy a kedvesed rendelkezik a tested kefélési jogával, NE AKARJ a 2. pontban élni.
Nem vagyok vaskalapos erénycsösz, éltem én is elég sokat 1. pontban is, nagyon jól éreztem magam, de akkor is jó ELVILEG tisztázni, hogy miröl beszélünk.
Szerintem egészséges féltékenység mindenkiben van és úgy gondolom inkább ez, mint az érdektelenség.
Az, hogy a testével ki mit csinál -elméletben és gyakorlatban- valóban a saját ügye. Mindaddig amig a döntései csakis az ő életét érintik.
"De nem jelenti azt, hogy akkor most rajta kívül senki más nem létezik, senkihez nem kerülhetek közel, uram bocsá', oly annyira is, hogy lefeküdjek vele."
Számomra pedig pontosan ezt jelenti. Szerintem abban a pillanatban amint máshoz is ilyen közel kerülsz rá kell jönnöd, hogy azért van, mert a másik kapcsolatból valami hiányzott amit az újban megkapsz. Egyébként pedig párhuzamosan fenntartani két ugyanolyan intenzitású kapcsolatot úgy, hogy abban egyik fél se sérüljön, egyszerűen lehetetlen és hiábavaló.
jinjang,
mi mindig konfrontalodunk.
Mar egyszer egy masik topicban is...
Na mindegy.
Szal, ha az en parom gyanakodna betegesen es nem volna oka ra, es meg annak ellenere is gyanakodna, hogy mar mondtam neki, hogy nem voltam massal es tenyleg nem, akkor
1. megmosolyognam
2. ha nincs mit takargatnom, akkor pedig vszinu minden kerdesere keszseggel valaszolnek, hogy mihamarabb meggyozodjon rola, hogy alaptalan a gyanuja.
3. Megkerdeznem, hogy miert gyanakszik.
Márpedig ez az én testem, és azt csinálok vele, amit akarok. Az más kérdés, hogy én párkapcsolaton kívül se csinálom vele azt, amit akarok, mert vannak bennem erkölcsi gátak (magyarul nem teperem le az összes pasit, aki megtetszik, sőt, még azzal se fexem le, aki egyébként nagyon szimpatikus, meg kedves, de valamiért érzem, hogy hosszú távon nem jönnénk ki egymással, az egyéjszakás kapcsolatok, meg a futó kalandok távol állnak tőlem). Párkapcsolatban meg pláne nem megyek bele akármibe. De fenntartom magamnak a jogot, hogy továbbra is én rendelkezzem a testemmel és lelkemmel egyaránt, és ne váljak egy férfi kizárólagos tulajdonává. Pedig ez a féltékenység dolog sajna legtöbbször arról szól, hogy az egyik fél nem partnerének, nem szuverén, önálló egyéniségnek tekinti a másikat, hanem a tulajdonának, amit egy másik ember érintése beszennyez, megszentségtelenít. Holott az ember nem tárgy, nem statikus valami, hanem állandóan változó, érzékeny és érzelmekkel teli személyiség, akinek a társas kapcsolatok iránti igénye lehet olyan erős (és szerintem az az egészséges lélek, akinek van is igénye), hogy ne érje be egy, és csupán egyetlen egy emberrel. Ez persze nem jelent feltétlen szexuális kapcsolatot, de már szeretetet igen.
Igen, a párkapcsolat testi-lelki közösség. De nem teljes mértékű egymásba olvadás. A közösség számomra azt jelenti, hogy vannak közös dolgaink, megosztjuk egymással az életünket, de én fontosnak tartom megőrizni a párkapcsolatban is az egyéniséget, és nem tartom helyesnek, ha az egész életünket, személyiségünket alárendeljük egy kapcsolatnak, és csak azért élünk.
Ami pedig a megcsalást illeti, már többször kifejtettem más topikokban, hogy számomra a hűség azt jelenti, hogy kitartok a másik mellett, nem rúgom fel azt az érzelmi köteléket, ami egymáshoz fűz, és igyekszem boldoggá tenni a páromat. De nem jelenti azt, hogy akkor most rajta kívül senki más nem létezik, senkihez nem kerülhetek közel, uram bocsá', oly annyira is, hogy lefeküdjek vele.
Már csak azért sem, mert az ember változik, és két, hosszan egymással élő ember is más és más irányba változhat, más és más igények, vágyak támadhatnak fel bennük az idők során. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor most fel kell rúgni mindazt, ami oly régóta összefűz. De azt sem jelenti, hogy akkor le kell mondani minden szépről és boldogítóról, ami nem a partnertől származik.
És ha ezt mindkét fél kölcsönösen el tudja fogadni, és meg tudja tartani egymás iránti bizalmát, akkor szerintem működik a dolog.
Alapvetöen egyetértek veled jinjang, de én azzal az érveléssel vigyáznék, hogy ez az én testem, és azt csinálok vele amit akarok. Ez párkapcsolatban kissé módosul. Ettöl (is) lesz párkapcsolat, egyszerü kefélés helyett, TESTI-LELKI közösség !! Érted?? Te is elég érdekesen nézegetnél, ha a párod napi rendszerességgel kefélne ott ahol rájön, azon az alapon, hogy a teste az övé!
"Ha nem csalt meg, akkor ugyis mindig jo valaszt tud adni, legfeljebb megsertodik, hogy gyanakszol."
Ha az én párom leülne velem szembe, és megkérdezné, hogy megcsaltam-e, én meg őszintén azt mondhatnám neki, hogy nem; és ezek után azt venném észre, hogy ennek ellenére nem hitt nekem, és mindenféle furfangos módszerrel próbálja bebizonyítani, hogy hazudtam (és úgy egyébként is élete legnagyobb problémájává vált, hogy vajon merészelt-e valaki hozzáérni rajta kívül a testemhez, ami végül is az enyém, és nem az övé), szóval én ezek után bizony megsértődnék, de annyira, hogy úgy rúgnám ki a párom, hogy legközelebb az Andorméda-ködben észlelné utoljára a Hubble.
