Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2018.08.17 -3 1 100092

A dombokra többnyire 266-ost vettek.

Előzmény: Komlósfecskés (100091)
Komlósfecskés Creative Commons License 2018.08.17 0 4 100091

266.25 vs. 260.32: ahány ház, annyi szokás. Tényleg.

Statisztikázzunk - külön köszönet érte azoknak, akik ezt lehetővé tették.
A Volánbuszt ki is vehetjük, '82-től csak 260.32.
A többi céget - 4 kivétellel (Pannon, Szabolcs, Tisza, Vasi) - 1984 őszén szórták meg először, összesen 133 darab 260.32-vel. Innen értelmezhető a történet 1990 végéig, az utolsó 266-osokig.
Voltak, ahol azonnal átálltak, azaz a továbbiakban csak 260-ast szereztek be: Alba, Kisalföld, illetve ide vehetjük a Köröst is, ahová ezután már csak egy darab laprugós érkezett '85-ben.
A másik véglet egyértelműen a Vasi volt, ahová se '84-ben, se később nem érkezett helyközi 260-as. Megérdemelten lett övék az utolsó 266-os is (1990.0027 - AFC-165).
Az első körből szintén kimaradt Pannon és Tisza '87-ig ragaszkodott a pattogáshoz, '88-tól éles váltással 260-asra álltak át.
Voltak viszont, ahol az 1984-es első széria után nem kértek az újdonságból, vagyis visszatértek a 266-oshoz: Jászkun (összesen 2 db. 260.32), Mátra (23 db.). Ide vehetjük a Hajdút (5 db.) és a Kunságot (43 db!) is, ahová '85-ben még 260.32, '86-tól újra folyamatosan csak 266.25 érkezett.
Érdekes és kicsit hasonló volt a Balaton és a Gemenc esete, ahol több év szünetet, és komoly mennyiségű 260.32-est (78, ill. 59 darab) követően tértek vissza '87/'89-ben a 266.25-öshöz. A Vértes '89-ben 3 év kihagyás után vett még utoljára 9 darab 266-ost.
A Zalánál '84-'87 között még a laprugó nyert 17:14-re, de '88-tól már csak 260.32 érkezett.
A maradék 4 Volánnál (Borsod, Kapos, Nógrád, Szabolcs) lényegében végig vegyes volt a felhozatal, a Kapos kivételével egyértelmű 266-os túlsúllyal.

Egyébként ha jól számolom, az 1985 és 1990 között legyártott 732 darab 266-osból 310 landolt a 3 északi megyében, (Nógrád-Heves-BAZ).

Előzmény: zsig (100065)
Komlósfecskés Creative Commons License 2018.08.17 0 0 100090

Vagy nem. Csak az emberek akkor sem tudták mondjuk a 324-estől megkülönböztetni :)

Előzmény: siófoki35 (100088)
Komlósfecskés Creative Commons License 2018.08.17 0 4 100089

Dehogynem.

A köz és a média 1970-ben sem tudta a különbséget az 55 és a 66 között.

1980-ban sem.

1990-ben sem.

2018-ban sem.

Nincs is. Ha kiállnál a VB 66-osával egy 55-ösnek meghirdetett nosztalgiamenetre, 3 szegecsszámlálónak tűnne fel maximum. 

Amikor egy helytörténeti jellegű (retro) fórumon felmerül egy 55-öst ábrázoló kép, és versengve írják be az emberek, hogy ilyennel utaztam Újkígyósra, Biharnagybajomba, stb., abban főként a 2622 darab 66-os emléke rezonál. De ezt 1970-ben sem tudták :)

Előzmény: trizs77 (100085)
siófoki35 Creative Commons License 2018.08.17 0 0 100088

Viszont 424-ből tényleg nagyon sok volt, a fővonali szerelvények nagyobb részét azok vitték.

 

A mellékvonali kispöfögők más helyzet, de máshol sem azokból lett kultikus mozdony :)

Előzmény: trizs77 (100085)
Alexander Pistoletov Creative Commons License 2018.08.17 0 3 100087

A köznek es a médiának alapból nincsen halvány lila segédfogalma se arról, hogy mi a különbség az 55-ös és a 66-os között. Nekik az eleve egy busz...

Előzmény: trizs77 (100085)
zsig Creative Commons License 2018.08.17 0 0 100086

Köszi, akkor megvan a régi dilemma, vajon Zsámbék felé miért jártak budiajtós, trilexes, 018-as MVG hidas, de bolygóajtós cuccok. 

Előzmény: Alexander Pistoletov (100076)
trizs77 Creative Commons License 2018.08.17 -3 1 100085

A köznek és a médiának NEM.

 

A köz fel, felkap mit, azt isteníti.

A média meg adja alájuk a lovat.

 

Mint 424 esetében is...................:-)))

Előzmény: Szakmérnök (100084)
Szakmérnök Creative Commons License 2018.08.17 0 3 100084

"kedvelt "faros" = Ik-55", mert az Ikarus  66 tán nem  Faros?

Előzmény: trizs77 (100080)
trizs77 Creative Commons License 2018.08.17 0 0 100083

Egyik olvtársunkké a busz.

 

Idős busz de nagyon keveset futott.

 

Ha jól tudom (?) 2356-os motorja van.

 

 

Előzmény: HarunBp (100081)
siófoki35 Creative Commons License 2018.08.17 0 0 100082

A már rég nem a nevezett kollégiumé, magántulajdonban van, értő kezekben. Rendszeres résztvevője az Ikarus-találkozóknak is.

Előzmény: HarunBp (100081)
HarunBp Creative Commons License 2018.08.17 0 0 100081

Nemrég belefutottam a Kós Károly Kollégium különjáratos buszába, szép a fényezése, de látszik, hogy első és eddig utolsó, kopik rendesen. Talán ANZ-477. Sajnos nem tudtam megállapítani a pontos típusát, elég korainak tűnt a konstrukció. 250-es?

trizs77 Creative Commons License 2018.08.17 -1 1 100080

 

 

 

Új Volán autóbuszok erősorrendje 1960-1990 típus szerint:

 

  1.  Ikarus 266                                             5060 db,
  2.  Ikarus 66                                               2622 db,
  3. Ikarus 280                                               2017 db,
  4. Ikarus 630                                               1714 db,
  5. Ikarus 311                                               1494 db,
  6. Ikarus 256                                               1350 db,
  7. Ikarus 260                                                 869 db,
  8. Ikarus 55                                                   862 db,
  9. Ikarus 211                                                 715 db,
  10. Ikarus 255                                                 675 db,
  11. ÁMG 407                                                    494 db,
  12. ROBUR                                                       301 db,
  13. NYSA                                                          275 db,
  14. KAROSA                                                      246 db,
  15. IKARUS 620                                                212 db,
  16. Ikarus 250                                                  161 db,

 

A többi beszerzés 100 db alatti számban érkezett.

 

 17./ Otosan                                                           59 db,

 18./ LAZ-697                                                         44 db,

 19./ Ikarus 557                                                     37 db,

 20./ Steyr                                                             29 db,

 

A laikusok+média által úgy kedvelt "faros" = Ik-55, csak nyolcadik a beszerzési listán.

 

 

 

Alexander Pistoletov Creative Commons License 2018.08.16 -1 0 100079

Igaz, a 266-os (AVE-627) volt a tsz-busz.

Előzmény: -= BPO-478 =- (100078)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2018.08.16 0 0 100078

1981 - próbabusz: AVE-630, korábban BV 33-63 nem tsz, hanem Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalat.

 

Az 1977-es 2 bolygóajtós JGD-626 volt tsz-es.

Előzmény: Alexander Pistoletov (100076)
EKM-765 Creative Commons License 2018.08.16 0 0 100077

Maradt pár volán (Vértes, Nógrád, Somló.stb.) mely egészen 1991-ig ragaszkodott az Ik-266 beszerzésekhez.

 

A Vértes Volán kisebb számban ugyan a 266-osnál, de 1984-től szerzett be 260.32-est is. 266-ost utoljára 1989-ben, igaz utána 260-ast sem csak 1993-tól 97-ig 5 darabot.

Előzmény: trizs77 (100073)
Alexander Pistoletov Creative Commons License 2018.08.16 -1 1 100076

1981: próbabusz, később random tsz, majd Szabolcs Volán.

1982: Volánbusz.

1983: még mindig Volánbusz.

1984-től már mindenki más.

 

Ennyit az 1981-82-es elterjedésről.

Előzmény: norbee601 (100070)
Alexander Pistoletov Creative Commons License 2018.08.16 -1 0 100075

A Volán Trösztben az a döntés született, hogy városi használatra, három ajtós  Ik-260 buszokat vesznek, helyközi használatra Ik-266 buszokat.

Ezen nem változtattak 1984-ig.

 

Ó, dehogynem. Viszonylag hamar akartak változtatni, de végül az eredeti elképzelésnél maradtak.

Előzmény: trizs77 (100073)
trizs77 Creative Commons License 2018.08.16 -1 1 100074

Az Ik-266 kontra IK-255 azért nem játszik itt, mert a kb. kb. 1500 db volános ik-255 kb. 95%-ban távolsági fordán dolgozott, addig a kb. 5100 db volános Ik-266, kb. 98%-ban helyközi fordán dolgozott.

 

 

trizs77 Creative Commons License 2018.08.16 0 0 100073

Előtte minden Volán 266-ost vásárolt?

 

---------------------

 

Na tisztázzuk a frontvonalakat mert már megint belekerült valami a palacsintába.

 

Az 1970-es évek elejéről beszélünk ugye, mert a kérdés arra vonatkozott.

Az Ik-200-as kocsik, nagyobb db számban 1974-től érkeztek a volánokhoz.

A Volán Tröszt 1984-ben oszlott fel.

 

Tehát 1972-től 1984-ig egyetlen Volán Vállalat se vett semmit, semmilyen buszt.

A Volán Tröszt vásárolt.

Évi 600-1000 db új buszt.

 

Az ik-260 és az Ik-266 közel egyidőben mutatkozott be, nem ideszámítva a protótípusokat.

A Volán Trösztben az a döntés született, hogy városi használatra, három ajtós  Ik-260 buszokat vesznek, helyközi használatra Ik-266 buszokat.

Ezen nem változtattak 1984-ig.

 

Közben az Ikarus - külföldre - szállított 2-0-2 ajtóképletű,  helyközi kivitelű Ik-260  autóbuszokat, de ezeket a Volán Trösztnek nem adták mert az nem kérte.

 

A helyközi Ik-260 buszok (ragadvány nevükön = villamosok) a Volán Tröszt 1984-es feloszlatása után kezdtek el elterjedni a Volán vállalatoknál.

A sort a Volánbusz kezdte és sok Volán követte.

Maradt pár volán (Vértes, Nógrád, Somló.stb.) mely egészen 1991-ig ragaszkodott az Ik-266 beszerzésekhez.

Joguk volt hozzá.

 

 

 

siófoki35 Creative Commons License 2018.08.16 0 0 100072

Pedig praktikus lett volna :)

Előzmény: norbee601 (100069)
bi-02 Creative Commons License 2018.08.16 0 0 100071

Megelőztél, így van. Tied a +

Előzmény: norbee601 (100070)
norbee601 Creative Commons License 2018.08.16 0 1 100070

Úgy tudom 81-82 körül kezdtek nagyobb számban terjedni, de míg pl a Volánbusz onnantól csak azt vette, volt olyan Volán ami még sok évig a 266-ost rendelte.

 

A ráncos 2-0-2 elég kevés a gyári (annál több a befalazott középső ajtós) és igen, azok exportra mentek.

Előzmény: zsig (100065)
norbee601 Creative Commons License 2018.08.16 0 2 100069

Ez utólagos átalakítás.

Előzmény: siófoki35 (100067)
EKM-765 Creative Commons License 2018.08.16 0 1 100068

Nem.

Előzmény: siófoki35 (100067)
siófoki35 Creative Commons License 2018.08.16 0 0 100067

Előtte minden Volán 266-ost vásárolt?

 

255-ös is volt, azt is vettek.

Viszont nem tudom, hogy a helyközi forgalomra alkalmasabb, keskeny ráncajtóval szerelt 255-ös az gyári megoldás-e?

 

 

Előzmény: zsig (100065)
Törölt nick Creative Commons License 2018.08.16 0 0 100066

Értem, kösz.

Előzmény: norbee601 (100062)
zsig Creative Commons License 2018.08.16 0 0 100065

A 260.32 kivitelt mikor kezdték gyártani? Előtte minden Volán 266-ost vásárolt? .32-es kivitel készült ráncajtóval, vagy a ráncajtós 2-0-2 ajtóképletű cuccok mind exportra mentek? 

Előzmény: norbee601 (100062)
-= BPO-478 =- Creative Commons License 2018.08.15 0 1 100064

 Peldaul a #93795 hozzaszolasban lelsz nemi adatot.

Előzmény: KLY-057 (100063)
KLY-057 Creative Commons License 2018.08.15 0 0 100063

Köszönöm. Azt hol tudom megtalálni, hogy milyen differenciálművel, milyen áttétellel szerelt hidak voltak?

Előzmény: norbee601 (100060)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!