Keresés

Részletes keresés

roten Creative Commons License 2017.04.19 0 0 81236

Sziasztok! Van egy kb. 6 hónapos rozella papagájom, Rupa, 3 hónapos korában került hozzám egy kicsit sérült csőrrel.
Az alső csőrén volt egy csík egészen függőlegesen végig. Forrásnak tűnt vagy hasonlónak, bár nem tudom ez mennyire lehetséges.
A bal oldal kb. az egyharmad része a csőrének, ez a rész gyorsabban nőtt, ekkor elvittem állatorvoshoz, de mondta, hogy nem probléma leválik, lekoptatja stb. (Evett, játszott, egészségesen viselkedett, úgyhogy inkább nem nyúltunk hozzá)
Most ez a csík ketté vált, szóval ketté nyílt a csőre.
Tanítottam éppen kapta a jutalomfalatot és akkor láttam, hogy szegénynek kettényílt.
Persze a szotyit sem tudta már kinyitni, mert nem tudja összeroppantani, mivel nem nagyon maradt tartása a csőrének.
A madár továbbra is eszik, kölest, kisebb magokat gyümölcsöt zöldséget és még a szotyit is pucolva, ugyanolyan barátságos a maga módján.. 
Töltök fel egy képet, ami talán egyértelműbbé teszi a problémát. (a fekete résszel ejelölt rész különálló)
Állatorvossal konzultáltam, de semmi ígéreteset nem tudott mondani.
A madár nem szenved hiányt semmiben mióta nálunk van, változatos étrendje van, szépia, kondi csepp.. játékok, rágcsák.
Én csak annyit szeretnék megtudni, hogy mégis, tehetek e valamit, összecsípik a két oldalt például, vagy valamilyen anyaggal összeragasztják, mint pl a fogorvosnál!? 
A madárról nem tudok úgy képet csinálni, hogy megfelelően látszódjon, mivel nem nagyon akarja hagyni, hogy az arcába nyomjak egy telefont ami akkora, mint ő :D

Előre is köszönök bármilyen segítséget!

Üdvözlettel,

Roten

corvi01 Creative Commons License 2017.04.19 0 0 81235

Na igen, már bánom, hogy ezt kihagytam, persze ilyenkor meg sem fordul az ember fejében, hogy trógerül átverik, az állatorvos meg gondolom hazabeszélve "fontossága" súlyát domborítgatta. :-S

Előzmény: bombaba (81233)
Baraband fiú-lány Creative Commons License 2017.04.19 0 0 81234

Sziasztok!!! Két hónapja vettünk egy Baraband papagájt, akiről sajnos még nem derült ki hogy fiú, vagy lány, mert a tenyésztő szerint fiú de azt hallottam, hogy egy éves kora körül a tollai színéről /hogy sárgul-e a torka és a feje/derül majd ki, hát ő már egy éves lesz jövő hónapban és még szépségesen zöld. Azt szeretném még megkérdezni, hogy a férjemet és a gyerekeimet/fiúk/ elfogadta, vagyis rászáll már a kezükre, de sajnos az enyémre nem, sőt rikácsolva elrepül.Lehetséges-e hogy csak a fiúkkal fog megbarátkozni és velem soha? Köszönöm ha válaszol valaki

bombaba Creative Commons License 2017.04.19 -1 0 81233

Megtévesztő választ kaptál az Equus központjába betévedt akárkitől :)
Célszerű az illető nevét is megkérdezni, mielőtt letagadja, mit mondott. 

Előzmény: corvi01 (81232)
corvi01 Creative Commons License 2017.04.19 0 0 81232

Tavaly év elején volt rá szükségem, s az állatorvoshoz kellett fordulnom, mert az equus tatai központjában telón valaki közölte velem, hogy már vény köteles, ezt viszont a doki is megerősítette..!? Most megnéztem én is az equus oldalát, ott meg jelenleg szabad forgalmú szer!? Most akko' mi van?

Előzmény: ULAIVA (81228)
corvi01 Creative Commons License 2017.04.19 0 0 81231

Mi felénk és az equus-nál nem az ára is elég borsos..!

Előzmény: ULAIVA (81228)
caterina3 Creative Commons License 2017.04.18 0 0 81230

Jó hír! :-)

Előzmény: MatyasC (81229)
MatyasC Creative Commons License 2017.04.18 0 0 81229

Megkezdtük a kezelést, úgy látom javulgat...
Köszi a tanácsokat.

ULAIVA Creative Commons License 2017.04.13 0 1 81228

Nem kell felíratni, recept nélkül kapható.

Előzmény: corvi01 (81226)
caterina3 Creative Commons License 2017.04.08 0 1 81227

http://www.equus.hu/shop/?p=productsMore&iProduct=4135&sName=SH-Ivermectin-Light-spot-on-5-ml-madaraknak

 

Két hónaposnál fiatalabb madárnak nem adható. Meg kell mérni hozzá a madarat grammos mérlegen, mert a testtömegre szabottan kell adni. Az én egyik papeszom lába atkás volt egy kicsit, mikor hozzánk került, nekünk háromszori ismétlést javasolt az állatorvos ismerős, hogy tuti legyen.

Előzmény: MatyasC (81224)
corvi01 Creative Commons License 2017.04.08 0 1 81226

Egyet értve az alattam szólóval, állatorvossal írass föl neki ivermectint és gondosan tartsd be amiket használatára mond!

Előzmény: MatyasC (81224)
Ladybee Creative Commons License 2017.04.07 0 1 81225

Atkásnak tűnik.

Előzmény: MatyasC (81224)
MatyasC Creative Commons License 2017.04.07 0 0 81224

Sziasztok, nem rég befogadtam, Polly-t a kecskepapagájt, és kérdésem lenne hozzátok, hogy szerintetek mi baja lehet, miért ilyen a tolla?
Annyi infót kaptam, hogy 2-3 hónapos, kézzel nevelték... (nem tudom mi az igazság, de fiatalnak tűnik)
A széklete jó, eszik rendesen, és csipog is, de még is aggódom érte.
Ötletek, vagy állatorvos?

Köszii

Lacus0503 Creative Commons License 2017.03.19 0 0 81223

Üdv!

Mitől lehet az,hogy a nimfa papagájaim kidobálják a fészekből a forgácsot mikor van tojás alattuk.

Mit tegyek a fészekbe,hogy ne dobálják ki?

Meg mikor kikeltek miért hagyják ott a fiókát?

 

geda1 Creative Commons License 2017.03.14 0 0 81222

Sziasztok!

Eladó rózsásfejű pár 70*80*50cm-es kalitkával együtt.Fejér megye,Balinka.Érd:edina80@windowslive.com

ULAIVA Creative Commons License 2017.03.06 0 0 81221

Írod, hogy utál mindenkit: fúj, csíp, a kalitkából kijönni sem akar. Mert fél. Nem biztos, hogy konkrétan bántották, de a bizalmát vagy eljátszotta már valaki vagy sose közeledtek hozzá úgy, hogy bizalom épült volna benne. Ehhez kell a sok türelem.

Ha sikerül jó párt hoznod neki, akivel megértik egymást, jót teszel vele, boldogabb lesz az élete, de ez nemigen szokta a szelidítést segíteni, hiszen egymással foglalkoznak, nem veled.

 

Az, hogy a kezedből eszik, jó alap. Kínáld többfélével kézből.

Adhatsz már rügyező fűz-ágat, majd levelest is, tekerhetsz belőle belógatható koszorút, jól elszórakoznak vele. Legyen mivel foglalatoskodnia, ne egész nap a szomorú gondolatok foglalkoztassák :))

Az jó, hogy legalább a kalitkában biztonságban érzi magát, erre vigyázz is, hogy megmaradjon.  Kipróbálhatod, hogy változtatsz és csukva tartod a kalitkát, csak naponta x időre nyitod ki, hátha ez jobban ráveszi a kijövésre. Jobb nem a mindig nyitva lévőre szoktatnod magadat sem, jön a nyár, ablak nyitva, csak egyszer jöjjön ki váratlanul és már vége is az egésznek.

 

Érdemes visszaolvasni itt, sok szelidítési ötletet találsz nem pont nimfára, de az nem baj. A keresőt próbáld.

Előzmény: Báró Olivér (81220)
Báró Olivér Creative Commons License 2017.03.06 0 0 81220

Köszönöm a tippet! 

A korát nem tudom pontosan, de 3/2 éves biztosan megvan. Körülbelül annyi ideje találták. Nálam már több mint fél éve van, de még soha nem repült önszántából (értem úgy, hogy kézből már repült el, de azt is főleg a kalitka felé) pedig mindig nyitva az ajtaja. 

Remélem egy szociálisabb partnerrel, talán ő is jobban megnyílik. 

Előzmény: bombaba (81219)
bombaba Creative Commons License 2017.03.06 -1 0 81219

Több madaram volt már, de igazán véresen egy nimfa csípett meg, pedig voltak nála jóval nagyobbak is.

A nimfa a fürtös kölessel lekenyerezhető, de ehhez is hosszú idő kell.

Meg kell várni, míg magától kezd ismerkedni, a fürtössel csak alkalmat adhatsz rá. 

Előzmény: Báró Olivér (81216)
corvi01 Creative Commons License 2017.03.06 0 0 81218

Főleg, ha idősebb már a madár. (?) :-S

Előzmény: bombaba (81217)
bombaba Creative Commons License 2017.03.06 -1 0 81217

Sok-sok türelemmel. A szelidítés időigényes dolog.

Előzmény: Báró Olivér (81216)
Báró Olivér Creative Commons License 2017.03.06 0 0 81216

Sziasztok! Egy ismerősömtől kaptam egy hím nimfapapagájt ami nem kellett neki. Nem értek még nagyon az állathoz, de gondoltam elkéne neki egy társ. Állatkereskedésbe megéri venni? vagy ha tenyésztőtöl inkább, tudtok segíteni hol találok olyat pest megyében? 

Még valami, a papagáj utál mindenkit és fúj mindenkire, vagy csíp is ha közel nyúlunk. Repülni, vagy egyáltalán kijönni a kalitkából se akar. Kézből eszik ha éhes, de önszántából nem ismerkedne. Azt hiszem sérülten találta ismerősöm is. Van tippetek, hogy szelidítsem meg?

Blue_Sky_007 Creative Commons License 2017.03.04 0 0 81215

Elvannak. Ha nem akartok tenyészteni, akkor mehet a két tojó.

Előzmény: edittamuki (81214)
edittamuki Creative Commons License 2017.03.04 0 0 81214

Sziasztok, azt szeretném kérdezni hogy kecskepapagáj tojó mellé a röpdébe feltétlenül hímet kell tenni, vagy tojóval is össze lehet szoktatni. Odut nem teszünk fel. Köszi!

corvi01 Creative Commons License 2017.02.26 0 0 81213

Szinte biztos, hogy az utóbbinak tojógörcse lehetett!(?) Erre utal, hogy a ketrec alján zavartan mászkált, keresett szerencsétlen valamilyen letojási fészeklehetőséget, szelíd volt, viszont a hímet távol tartotta. Ezt annak a lódoktornak észre kellett volna venni! :(

A korábbi kettő meg könnyen lehet, hogy még a kereskedésben vmivel fertőződött, pl. az ottani rossz tartás,,, megfázás, in-higiéniás körülmények, ismeretlen helyekről származó madarak karantén nélküli összezárás stb. és ezt tudván is lelketlenül eladták, a baj meg csak később jelentkezett.  Ahogy mondod, egy boncolás leleplező erejű lehetett volna...

Előzmény: cavecat (81212)
cavecat Creative Commons License 2017.02.25 0 1 81212

Mennyire jó az állatorvosotok? Madarakra szakosodott (egzotikus állat orvos), vagy "kutya-macska" doki?

Érdemes lett volna felboncoltatni a pipit, de gondolom ezt most már buktátok. 

Ilyenek jutottak eszembe:

* Az elsö két papeszról azt írtad, 2 héten belül elpusztult. A költözés nagy stressz a madárnak, kb. két hét amíg túlteszi rajta magát, addig erösen le van gyengülve az immunrendszere. Nem kell hozzá rejtélyes fertözés, bármilyen vírus/baktérium (amit amúgy legyürne az immunrendszere) elviheti az elsö két hét alatt.

* A második két papeszt mikor vettétek?

* Nem tudod pontosan mennyi idös a tojó (és a hím)? Kb. 6 hónaposan ivarérettek, elképzelhetö hogy tojógörcsbe pusztult bele?

* Aztán persze az is lehet, hogy a gerendának való nekirepülés a halál oka. (Ezért lett volna jó felboncoltatni szegényt, most tudnád, hogy fertözés áll-e a háttérben, vagy trauma, vagy más.)

* Kérdezted, lehet-e hogy nem jól etetitek öket. Mivel etetitek öket?:) A hullámosok nem nagyon "bonyolult" madarak (pl. egy jákóhoz képest...). Egy jó minöségü hullámos magkeverék (pl. Versele-Laga), és tiszta víz az alap. Ha premium magkeveréket etetsz (pl. Prestige Premium), abban vannak hozzáadott vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok. Ha olcsóbb magkeveréket veszel (pl. "sima" Prestige, Budgie Classic), az csak mag, tehát ki kell egészíteni zöldség-gyümölccsel és/vagy valami vitaminkészítménnyel, meg kalciumos rágókövel és/vagy szépiával (azt amúgy is érdemes berakni, meg rágófákat, hogy kopjon a csöre), ill. a hulik asszem hajlamosak jódhiányosak lenni, de egy hiánybetegség kialakulása hosszabb idöt vesz igénybe, nem hiszem hogy ez volt a gond. Aztán ha szeretnéd, hogy költsenek, ehhez még hozzájön ez-az, de ha tenyészteni akarsz, keress egy tapasztalt tenyésztöt aki segít neked tanácsokkal (akit fel tudsz hívni telefonon, ha kell, és akinek megbízol a szakértelmében).

* Mi legyen a hímmel? Szerintem vegyetek mellé még (legalább) egy pipit. Nem muszáj tojót, két hím is elvan egymással.

 

Baromi régen voltak utoljára hullámosaim, lehet hogy majd jön valaki aki jobban ért hozzájuk mint én, és mond okosabb dolgokat ;)

Előzmény: edit_79 (81211)
edit_79 Creative Commons License 2017.02.21 0 0 81211

Másrészt teljesen bizonytalan vagyok, hogy mi legyen most a hímmel? Soha életében nem volt még egyedül, félek, hogy ő meg majd abba hal bele, ha nem valami rejtélyes fertőzésbe...

Előzmény: edit_79 (81210)
edit_79 Creative Commons License 2017.02.21 0 0 81210

Sziasztok, a segítségeteket szeretném kérni. Ma reggel ismét elhalálozott kislányom egy hullámos papija. Fiatal, kb fél éves kis tojóról van szó, aki már legalább egy hete furán viselkedett, a kalitka aljában mászkált, sokszor nyugtalanul, kotorászott az aljzatban (papagájhomok), kloákáját piszkálta, emellett kifejezetten szelíd, bújós lett, párját kerülte, csendes volt. Kevéssel azelőtt (pár nap) röptetés közben gerendának repült és megszédült, hagyta, hogy megfogjam és visszategyem. Utána rendben volt. Az l lapota hullámzó volt, állatorvos semmit nem látott rajta, arra tippelt, Hogy  a vedlés miatt ilyen, edetleg párzási időszak miatt. Votamint javasolt, amit meg is kapott. Úgy tűnt, jobban is van, repkedett, élénkebb volt. Tegnap este megint nyugtalanul mászkált a kalit aljban, piszkálta a kloákáját, reggelre meghalt. Sérülést, hasmenésre utaló jelet nem találtunk rajta. Kalitkájukat naponta takarítjuk, hetente nagytakarítjuk. November óta ő a 3. hullámos, akit elveszítünk, de az első kettő állatkerwskedéses volt, hazahozás után pár nappal az elsől, majd rá egy héttel a második is elpusztult, hasmenésük volt. Nem tudom, hogy a házban lehet valami, vagy nem jól etetjük őket? Kétségbeejtő, mert nagyon igyekszünk vigyázni rájuk, kérlet, havan vkinek ötlete, ossza meg velem! Sajnrvos nem tudott sokat segíteni.

corvi01 Creative Commons License 2017.01.10 0 0 81209

Karácsonyra vettünk a gyerekeknek Nimfa papagájt 2db-ot.

 

Ezt hogy kell érteni.?

 

E tünet, sokféle problémára utal! Fertőzés, mérgezés, emésztési zavar, zúzódás miatti belső vérzés..stb. Innen a fórumról senki nem tud felelősen nyilatkozni, legjobb, ha sürgősen állatorvossal nézeted meg.

Előzmény: dcsabesz (81208)
dcsabesz Creative Commons License 2017.01.08 0 0 81208

Sziasztok,

segítséget szeretnék kérni Nimfa papgáj miatt.

Karácsonyra vettünk a gyerekeknek Nimfa papagájt 2db-ot.

Van egy szép nagy röpdéjük is (100x60x110).

Viszont az egyik madárnak valami baja van, mert borzolja a tollát és olyan mintha remegne a szárnya, illetve a bóbitája is le van simulva. Eszik és aktív, de azért látszik rajta, hogy nem olyan mint a párja.

Meg tudnak fázni ezek a madarak (bent vannak a madarak 15-20 fok hőmérsékletem)? Vagy mi egyéb probléma merülhet fel.

És esetleg milyen gyógymóddal lehetne megpróbálkozni?

 

Köszönöm a segítséget.

Lacus0503 Creative Commons License 2017.01.07 0 0 81207

130x80cm és 140cm magas a rőbde!

2 tojó meg egy fiú nimfának.

Körbe van foliázva vastagon.

Naponta többször kapnak langyos vizet.

Előzmény: corvi01 (81206)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!