Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

gumidani 15 perce Creative Commons License 58360

Azt el kell különíteni, hogy a vonat a széles néptömegek szórakoztatását, vagy a tájékoztatását kívánja szolgálni.

Ha az utóbbit választjuk, akkor igyekezni kell a régi idők vasúti utazását korrektül bemutatni. Ha az előbbit, akkor kár előszedni a gőzmozdonyt.

Előzmény: manhattani (58357)
_ANDRÁS_ fél órája Creative Commons License 58359

"Azt azért ne gondold, hogy egy    fáradt anyagú fődarab bármelyik üzemi mozdonyban benne maradhat."

Bocsánat hogy beleoffolok, de azt hiszem, mindannyian emlékszünk a kb. 10-12 évvel ezelőtti Bz-vészre, amiikor a tengelyek elkezdtek törni. Ugye?
Vagy a tóvároskerti kerékrobbanás, amikor a német kocsin menet közben felrobbant a kerék, ami miatt az összes ilyen kocsi sebességét levették 120-ra és a vonatnemváltót csak személyvonatiban szabad használni? (A németek szóltak előre!)
Vagy mondhatnám az MD motorok főkereteinek fáradását (ebbe persze már "bele volt tervezve" ez, hiszen valahogy a kis tömeget tartani kellett).

Szóval az az igazság, hogy akárhogy is nézzük, de igenis egy fővizsga alkalmával kerül(het) a mozdonyba olyan alkatrész, amin előbb(-utóbb) megjelennek az anyagfáradásból származó hibák. És most elsődlegesen a dízel és villamos vontatójárműveket említettem. 
Akkor mi lehet a gőzösnél?

(Egy-két idősebb kolléga, akik még a gőzöskorszak végén voltak fiatal masiniszták, sokat mesélt arról, hogy a '70-es évek végi, '80-as évek eleji fővizsga milyen volt. És azt hiszem, ahogy telt (és egyre inkább tel
ik) az idő, egyre kevesebb az esély, hogy bárhova is új alkatrész kerüljön. Honnan is, tulajdonképpen?

 

Teljesen egyetértünk abban, hogy ha egyszer gőzöst (illetve bármilyen járművet) üzemeltetni akarunk, akkor ahhoz megfelelő mennyiségű tartalék alkatrész, illetve stabil műhelyi (és főműhelyi) hátteret kellene biztosítani. 

 

DE NINCS!!!

Ha már szóba került a GySEV és a MÁV jelenleg futó járműállománya; braunnal együtt úgy érzem, van némi rálátásunk a műszaki állapotra. Ugye nem kívánja senki, hogy elkezdjem ecsetelni?

Előzmény: Mágus23 (58343)
manhattani 3 órája Creative Commons License 58358

>Illendő az, hogy legyen megfelelő alkatrész.

 

Akkor a magyar gőzös üzemeltetés, bármilyen cégnév alatt is működik, roppant illetlen módon viselkedik...

Kezded már látni, hogy miért kell kímélni a működő gőzösöket? Nem azért, mert rosszak, hanem mert ha elöregszik valami fődarabjuk, és nagyobb igénybevételkor hamarabb öregszik, akkor az egyetlen lehetőség a leállás.

 

>nem kellett volna mindent szándékosan elrombolni és szétvagdosni.

 

A gőzös korszak végén a MÁV a szokásos veszteségesség állapotában leledzett. Volt a raktárakban/gyárban nagy halom gőzmozdony alkatrész, amik értéke ott volt a MÁV pénzügyi könyveiben, és utána eszközlekötési járulékot kellett fizetni, ami tovább növelte a MÁV veszteségességét, ez pedig csökkentette a MÁV pénzügyi vezetés prémiumát. Állam-, cég- és magánérdek egy irányba hatott, küldték a kohóba az alkatrészeket (hallottam, hogy a Ganz-ból több tíz kész, csomagolt légsűrítőt ahogy volt, faládástól küldtek beolvasztani).

 

Nem kell itt gonoszságot meg szakmaiatlanságot keresni. Akkoriban a MÁV nem volt olyan gazdag, mint a DB vagy a UP, hogy tudjon költeni egy gőzös bázis fenntartására.

Előzmény: Mágus23 (58351)
manhattani 3 órája Creative Commons License 58357

>egy olyan különvonat megszervezhető, ami a közforgalmú vonat illúzióját kelti.

 

Ja, az más. Bár nem teljesen...

Ha a vonat összerakásában a nagyobb hűségre törekszenek, az lelkesít néhány olyan vasútbarátot, aki még emléxik, hogy akkoriban olyan volt egy vonat. A "nosztalgiavonattal" utazók többségét ez nem érdekli, nem zavarja, hogy ott a vonatban az az undorító játszókocsi, sőt, örül neki, mert így egy kisgyerek nagyobb élményt kap.

Ha adekvát gőzösvonat lenne, vonzana több utast? Mert tán ez lenne a cél, nem hogy a profi vasúthoz értőket kielégítse.

Előzmény: braun (58348)
Mágus23 16 órája Creative Commons License 58356

Üdv Antal !

Igen igen ez is egy szempont,hogy túl bonyolult

Előzmény: fantal (58352)
Mágus23 16 órája Creative Commons License 58355

Üdv Károly !

Ne mond láttam mi van ott.

Előzmény: k.novotny (58354)
k.novotny 16 órája Creative Commons License 58354

Már ne is haragudj, én is az életről mesélek:-)))

 

Ha bemész Istvántelekre, ott szépen láthatóak olyan mozdonyok, amelyek szépen le vannak kopasztva. Azokat a hiányzó alkatrészeket, biztos, hogy nem a kisebbség szerelte le, hanem mások, valamilyen okból kifolyólag.

Előzmény: Mágus23 (58351)
1047 005-2 16 órája Creative Commons License 58353

"Az ÖBB az ilyen Taurusoknál, a mozdonyokon már 90%-ban lecserélte az elektronikát 10 éves korukban"

 

 

Valaki jól átvágott,forgóvázakat,motorokat cseréltek,ahogy a 470-eseken is.

Előzmény: k.novotny (58345)
fantal 16 órája Creative Commons License 58352

Belegondolok, hogy a 424,247-re azzal az indokkal került a négyhengeres légsűrítő helyére háromhengeres légsűrítő, illetve a turbogenerátor helyére akkumulátoros ledlámpa világítás, hogy nem tudják üzembiztosan megjavítani ezeket, mert túl bonyolult (!) szerkezetek... :)

Előzmény: Mágus23 (58351)
Mágus23 16 órája Creative Commons License 58351

Üdv!

Bocsánat. De én azt feltételezem ésszerű és normális műszaki emberektől, ahol gőzmozdonyt működtetnek ott az üzemeltetéshez szükséges alkatrészek, illetve tartalék alkatrészek rendelkezésre állnak. Alapvető dolog ez ahhoz, hogy akár egy nosztalgia üzemet is működtetni lehessen. Persze erre okoskodóan és szőrszálhasogatóan azt lehet mondani, és ha nincs, akkor mi van?! Illendő az, hogy legyen megfelelő alkatrész. Nem akarok én most itt különösebben részletekbe menni, hogy miért nincs -különösen nálunk Magyarországon- vannak ennek okai és felelősei. Ezzel megint csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogy nem kellett volna mindent szándékosan elrombolni és szétvagdosni.

Előzmény: manhattani (58344)
k.novotny 16 órája Creative Commons License 58350

Do-Re-Mi-Fá-Szo-Lá-Ti-Do :-))))

Előzmény: braun (58347)
Mágus23 16 órája Creative Commons License 58349

Üdv Károly!

Nem a tankönyvet akarom itt beírogatni meg a tanmesét sem . A mozdonyalkatrészeket a főműhelyekben sokszor cserejavították ,így kevesebb volt a hiányzó felújított alkatrész

Én magam arra emlékezem,hogy amikor a Landlerbe beküldtük a hibás fáradtgőz lövettyűket meg a szerkocsi ágyakat akkor azokat igen rendesen előírt méretre feljavítva adták vissza és nem egy két hétig volt jó. Ez nem papíron volt így hanem az életben gyakorlatban.

Előzmény: k.novotny (58345)
braun 17 órája Creative Commons License 58348

Meg: miért menne gőzvontatású vonat rendes menetrend szerinti járatként? Az utazás szüksége miatt utazóknak jó lenne? Fenét. A vonat lassabb lenne, az utas ruhája piszkosabb, és nem működne a villamos fűtés.

 

Azt hiszem, elbeszélünk egymás mellett. Én nem arra gondoltam, hogy napi forgalomban teljesítsen a gőzös (ez nyilván túlzó elvárás, már csak azért is, mert a mai menetrendben sem nagyon van olyan vonat, amit ki lehetne váltani gőzössel). De, az igenis tárgyalásra érdemes lehet (és szerintem az egész beszélgetés innen indult), hogy egy olyan különvonat megszervezhető, ami a közforgalmú vonat illúzióját kelti. Gondolok itt arra, hogy az említett Bivaly nehány kék Bhv kocsit cibálva idézi meg mondjuk az utolsó gőzösös időszakot. Erre szerintem lehet megoldást találni, és évente nehány ilyen vonat igenis leközlekedhet (akár normál menetrendbe illesztve, kellő előtervezéssel), csak akarat szükséges hozzá. 

Előzmény: manhattani (58340)
braun 18 órája Creative Commons License 58347

Az ÖBB az ilyen Taurusoknál, a mozdonyokon már 90%-ban lecserélte az elektronikát 10 éves korukban

 

Hogy mit cseréltek le?

Előzmény: k.novotny (58345)
miki 1047 505-1 18 órája Creative Commons License 58346

Köszönöm! Így legalább közelebbről is láthatom :D 

Előzmény: fantal (58335)
k.novotny 19 órája Creative Commons License 58345

Kedves Mágus!

 

Nagyon szép töled az, hogy ami az iskolai tankönyvből annak idején megtanitattak veled, azokat ide szépen beirogatod.

 

Amit leirtál ez nagy jól hangzik papiron, de a valóság messze nem ez volt, és ma sem ez.

 

A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy elromlott a mozdonynak egy akár milyen alkatrésze, (és most független attól, hogy melyik) a mozdony bekerült a műtőbe, ahol a felcserek megnézték, és orvosolták a hibát oly téren, hogy az ápolókat kiküldték a parajosba, és egy ugyan olyan mozdonyról, azt az alkatrészt levarázsolták, amely miatt a mútőbe került mozdony leállt. Aztán innentől kezdve átszerelték az alkatrészt, amely legalább ugyanolyan szar volt, mint ami a mütőbe került mozdonynál, igaz egy  két hétig müködött és aus.

 

A legnagyobb probléma a MÁV-nál az volt, hogy semmilyen pótalkatrész (új) sosem volt, pénzhiányra hivatkozva nem szereztek be, és a barkácsolás ment nagy üzembe.

 

Példával ecseteljem, a MÁV, GySEV Taurusai, hány évesek is? Ugye 12, most már nyugodtan mondhatom lassan 13-nak is

 

Az ÖBB az ilyen Taurusoknál, a mozdonyokon már 90%-ban lecserélte az elektronikát 10 éves korukban

 

Hány MÁV, GySEV gépen lettek ez lecserélve?

 

 

 

Előzmény: Mágus23 (58341)
manhattani 20 órája Creative Commons License 58344

>1. Ami ez anyagfáradásos alkatrészt illeti, olyannak egy üzemelő mozdonyban nincs helye, mert egyszerűen nem működtethető biztonságosan.

 

Az öreg mozdonyban működő alkatrész egyelőre még nem anyagfáradt. Ha aktív kori terhelésnek teszed ki, hamarabb az lesz, mint ha kiméled. Nem kiméled, anyagfáradt lesz, esetleg eltörik, Akkor nincs helye a mozdonyban, kidobod belőle.

Utána mit csinálsz?

Előzmény: Mágus23 (58343)
Mágus23 21 órája Creative Commons License 58343

Üdv!

Elnézést ,de amit mondasz az így nem jó . 

1. Ami ez anyagfáradásos alkatrészt illeti, olyannak egy üzemelő mozdonyban nincs helye, mert egyszerűen nem működtethető biztonságosan.

2. Az alkatrészek mérethelyessége a legfontosabb tényező.

3. Egy tervszerű munkafolyamatban igenis kevesebb költséggel jár az, ha egy alkatrészt

    normálisan, egyszeri munkával újítanak fel helyesen és szerelik össze, mert ezáltal meg-

    spórolható az esetleges hibás szerelésből és pontatlan felújításból keletkező többszöri

    munkálatok járulékos és egyéb költsége. Csak egy példát erre: tegyük fel, hogy valame-

    lyik rúdágy helytelenül lett kifúrva és felszabályozva kiöntés után, és emiatt rövid üzem-

    idő elteltével -mondjuk a nyílt vonalon kiolvad-, máris késést ,szerelést és egyéb problé-

    mákat okoz, azaz plusz költségeket termel. Ráadásul az alkatrészt vissza kell küldeni

    műhelyi javításra, ez ugyebár ujabb költség. Abban az esetben ha ezeket a mun-

    kákat egy nagyjavítás keretén belül a munkafolyamat rendjében a megfelelő technoló-

    giával elvégzik, akkor igenis a jó működés ezeket a költségeket kompenzálja, mert a

    meghibásodásból eredő többletköltségek egyszerűen nem jelentkeznek. Ha viszont csak

    tessék-lássék módon anyagfáradásos fődarabok benthagyásával javítanak egy moz-

    donyt, akkor már is jelentkeznek a többletköltségek. Azt azért ne gondold, hogy egy    fáradt anyagú fődarab bármelyik üzemi mozdonyban benne maradhat.

 

Előzmény: manhattani (58342)
manhattani 23 órája Creative Commons License 58342

Az alapokban nincs igazad.

 

>Egyáltalán nem valóságos dolog az, hogy egy mozdonyalkatrészt nem lehet az előírt méreteire felújítani.

 

Nem a méret a lényeg. A legfontosabb tényező ez esetben az alkatrész/fődarab korából származó anyagfáradás.

Ha egy öreg alkatrészt úgy terheled, mint újkorában tették, hamarabb lesz üzemképtelen, mint ha, ahol lehet, kíméled.

 

>mindaz egy tévhit és butaság, hogy egy gőzmozdony ne tudna hosszútávon, tartósan és üzembiztosan menetrend szerint vonatot továbbítani.

 

Senki sem mondott ilyet, hiszen tették több mint száz éven át :-)

 

>a tulajdonos üzemeltető dönti el azt, hogy mennyit költ egy mozdonyra.

Meg a pénztárcája vastagsága...

 

>Ez a megoldás még gazdaságosabb is, mert a biztonságos üzemeltetés visszahozza a javítás költségeit

 

Ezt meg inkább hagyjuk :-)

 

 

Előzmény: Mágus23 (58341)
Mágus23 23 órája Creative Commons License 58341

Tisztelt Uraim!

 

Engedtessék meg, hogy egy kicsit hozzászóljak az előbbi eszmecseréhez.

Először is tisztázzuk a fogalmat, hogy a gőzmozdony egy vasúti vontató jármű, még akkor is ha adott esetben 100 vagy 120 éves. Egy normálisan karbantartott és kezelt mozdony a

műszaki állapotától függően képes működni. Az nem egy természetes és üzemszerű állapot, hogy egy gőzmozdonyt bármilyen tolómozdonnyal kelljen tolni abban az esetben, ha annak üzemi paraméterei a normális keretek között vannak. Értem ez alatt átlagos használt műszaki állapotot, tehát nem teljesen felújított, de nem is totálisan elhanyagolt mozdony állapotot.

Egyáltalán nem valóságos dolog az, hogy egy mozdonyalkatrészt nem lehet az előírt méreteire felújítani. Természetesen mindennek megfelelő költségvonzata is van, azonban azt hozzá kell tennem, hogy  a tulajdonos üzemeltető dönti el azt, hogy mennyit költ egy mozdonyra. A mozdonykarbantartás technológiája, illetve a karbantartási rendszer egy olyan munkafolyamat amiben célszerű -adott esetben egy fővizsgálat alkalmával- az összes kellő javítást olyanformán elvégezni, hogy az alkatrészek lehetőleg gyári értékre legyenek felújítottak. Ez a megoldás még gazdaságosabb is, mert a biztonságos üzemeltetés visszahozza a javítás költségeit  Azt, hogy egy alkatrészt nem lehet normálisan felújítani ilyen nincs. Ez csak abban az esetben lehet indok, hogyha lelkiismeretlen, vagy hozzá nem értő, vagy anyagi érdekből nem finanszírozott megoldásokat alkalmaznak. A 109-es sorozatú mozdony, illetve a 424 sorozatú mozdonyn, abban az esetben ha normális és alapos felújítást kap, illetve korrekt módon van fővizsgáztatva és nagyjavítva, akkor igen is képes a pályaviszonyoknak megfelelő a terhelési táblázatokban engedélyezett vonattömeg normális továbbítására. Azt, hogy a gőzmozdony lassú, mihez képest nézzük. Jelenleg hazánk területén elég rosszak az átlagsebességi mutatók. Tehát, abban az esetben hogyha egy 80/100 km sebességű hat darab négytengelyes kocsiból álló szerelvényt veszünk alapul, és azt mondjuk 5-6 megállással közlekedtetjük, akkor erre  még a mai viszonyok között is szerkeszthető normális menetrend.

Összefoglalva: mindaz egy tévhit és butaság, hogy egy gőzmozdony ne tudna hosszútávon, tartósan és üzembiztosan menetrend szerint vonatot továbbítani. Két dolog kell hozzá, megfelelő hozzáértés, és a lelkiismeretes üzemeltetési  kezelési körülmények biztosítása.

manhattani 25 órája Creative Commons License 58340

Azt nem tudom, hogy mi a helyzet, de ha egy nagyon öreg gőzöst felújítanak, de nem tudnak cserélni benne minden olyan főegységet/alkatrészt, amit a koruk miatt kellene, az a gőzös nem lesz olyan, mint egy új.

 

Még egy kőgazdag amerikai vasúnál is, ahol presztizsokokból működőképesen tartanak nagy gőzösöket, azokat hosszabb útra dízel tolja. Egyrészt, mert olcsóbb, másrészt, ha az igénybevétel miatt cserélni kell a gőzösön pl. a dugattyút, az drága lenne.

 

Meg: miért menne gőzvontatású vonat rendes menetrend szerinti járatként? Az utazás szüksége miatt utazóknak jó lenne? Fenét. A vonat lassabb lenne, az utas ruhája piszkosabb, és nem működne a villamos fűtés.

 

Kinek lenne jó? A csillogó szemű vasút-, különösen a gőzmozdonybarátoknak. Az ő szemük meg csilloghatna a gőzös különvonatok láttán is, és így nem csesznének ki a normális utasokkal.

Előzmény: braun (58339)
braun 25 órája Creative Commons License 58339

A 109-est még meg is értem, de a 424-es tudtommal nem olyan régen kapott nagyfelújítást. Ha tényleg ilyen szarul sikerült, hogy nem képes elszaladni 100 km-t oda és vissza 3-4 kocsival, akkor nagy a baj.

Majd fantal megaszongya, mi a helyzet.

Előzmény: k.novotny (58338)
k.novotny 26 órája Creative Commons License 58338

 

közforgalmú vonatot vigyen alkalmanként egy gőzös (akár a 424,247, vagy a 109,109), arról nem gondolnám, hogy lehetetlen.

 

Evvel az elmélettel, csak egyetlenegy egy gond van.

 

Az általad megnevezett két gőzös nincs olyan állapotban, (sőt előre láthatóan nem is lesznek), hogy mindenemű kiséret nélkül szaladgáljanak menetrend szerinti egy egy meneten

 

Talán majd a 23. században:-)))

Előzmény: braun (58336)
BLGB 26 órája Creative Commons License 58337

Tudnál infót adni a kazánvizsgák lejáratáról (424, 109, 204, BHÉV 27)?

Előzmény: fantal (58322)
braun 26 órája Creative Commons License 58336

Az 017-esből is egyetlen darab van csupán, tehát ha annak bármi kehe lett volna, akkor vége a nohabozásnak a tóparton.

 

Rendszeres, gőzösös személyszállító vonat továbbítás szerintem is inkább az álom kategória, de az, hogy egy közforgalmú vonatot vigyen alkalmanként egy gőzös (akár a 424,247, vagy a 109,109), arról nem gondolnám, hogy lehetetlen. Három-négy 20-07 Bhv kocsival tán dízel segítség nélkül is elboldogulna.

Előzmény: fantal (58333)
fantal 1 napja Creative Commons License 58335
Előzmény: miki 1047 505-1 (58307)
M.machinátor 1 napja Creative Commons License 58334

Ááááá --- rosszul látod.

 

 

Bármelyik gőzös lehet diesellel tólni , minek kell az a környezet szennyezés , majd oda képzeljük a füstöt,a dohogást,meg a gőzt! hát nem?! vagy nem!?

 

Majd rakunk hangszorót a .. a ... a .... füstszekrénybe???

Előzmény: fantal (58333)
fantal 1 napja Creative Commons License 58333

De, ha van akarat, akkor előbb-utóbb a feltételek is meglesznek.

 

*

 

A technikának nem lehet parancsolni, hogy akarjuk.

 

Jelen állás szerint 1, azaz EGY olyan gőzös van, amit lehetne erre használni. A 424,247.

 

 

Előzmény: braun (58332)
braun 1 napja Creative Commons License 58332

Volt vele izzadás, az tény, még idén is. De, volt akarat is a dolog mögött, nem is kevés.

Nem gondolnám, hogy olyan egetverő történet lenne alkalmanként egy közforgalmú vonatot (vagy egy vonatot, ami pont úgy néz ki, mint egy közforgalmú vonat, mondjuk 30 évvel ezelőtt) gőzössel továbbítani. De, ha van akarat, akkor előbb-utóbb a feltételek is meglesznek.

Előzmény: fantal (58331)
fantal 1 napja Creative Commons License 58331

Amikor a 17-es Nohab 2013-ban először vitt vonatot, akkor kellet "némi" előkészítés, hogy az lehessen a vonógép. Nem? Most képeld el ez gőzössel...

Előzmény: braun (58329)