Keresés

Részletes keresés

Zajoncful Creative Commons License 2020.07.19 0 0 52589

Szép napot

A párom áldott állapotba került.  

Kb Február  körül  jön a baba.

Az egyik  közeli  suliban dolgozik  nettó  175 ezret keres.


Mit mikor és hová kell bejelenteni,kérvényezni,és mi az ami  jár jogilag és törvényileg az államtól.
CSED,GYES, GYED  és  egyebek.

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a segítséget.  

Samuma Creative Commons License 2020.07.09 0 0 52588

Kedves Szakértők! 

2020. márciusában született a gyermekem. 2017-től 2019.12.31-ig az egy tulajdonosi körbe tartozó két cégnél 4-4 órás állásban voltam alkalmazásban, de az egyik cégben a munkaviszonyom dec. 31-gyel megszűnt, és a másik cég azonos feltételekkel, azonos bérért vett át január elsejével, tulajdonosi döntés alapján. Természetesen mindvégig nyolc órás, folytonos biztosítási jogviszonyban álltam, és méltóztattam a megszerzett jövedelmemet bevallani és leadózni is. Ugyanakkor a Kormányhivatal csak a jelenlegi munkaviszonyomat figyelembe véve hozta meg határozatát, és négyórás munkaviszony alapján határozta meg a CSED mértékét, azzal indokolva a döntést, hogy a jelenlegi munkaviszonyom a jogosultság megszerzése idején még csak négy órás volt. A CSED mértékének módosítását elutasították, ezt írva: "a jogszabályi rendelkezésektől eltérő számítási mód alkalmazására nincs lehetőségünk."

Mit lehet tenni, kihez lehet fordulni jogorvoslatért, méltányosságért? Előre is köszi! 

Nóra0007 Creative Commons License 2020.07.08 0 0 52587

Kedves Nóri!
Reményeim szerint kapsz e-mail értesítést, hogy válaszoltam régi bejegyzésedre.
Sokat segítenél, ha megírnád, hogy Neked végül milyen időszak alapján számolták a CSED-et, GYED-et. Ha hiányzik a jogosultságot megelőző harmadik hónap utolsó napjától vissza számított 120/180 napnyi munkaviszony, de a szülés előtti hónapban van munkaviszony, akkor ténylegesen az alapján számolnak?
Köszönöm szépen!

Előzmény: Nóri0809 (52570)
bosek Creative Commons License 2019.05.10 0 0 52586
Kedves szakértők! Négy gyermekemből három tartósan beteg. A negyedik születésekor 2017. 05. 01-től igyényeltem a CSED-et személyesen, ekkor az ügyintéző hölgy úgy tájékoztatott, hogy mivel csak két ellátást kaphatok egyszerre, az egyik GYES-t le kell mondanom a CSED igénylésekor. Innentől két éven keresztül egy GYES-t kaptam a CSED/GYED mellé. Ma viszont, mikor négyeskére igényeltem meg a GYES-t, az ügyintéző hölgy szerint (ugyanaz a hölgy) járt volna a két GYES az elmúlt két évben a CSED/GYED mellé. Változott közben valami, vagy az elején tájékoztatott félre? A GYES lemondásakor beírtuk, hogy azért kérem, mert csak két ellátást kaphatok és ezt akkor elfogadták, megszüntették. Köszönöm a választ.
Snoopy1980 Creative Commons License 2019.03.18 0 0 52585

Kedves fórumozók!

Megszűnt a munkahelyem, de közös megegyezéssel írtuk a papírokat. Jelenleg gyesen vagyok, most mi a teendőm, gondolok én a tb biztosítás magam utáni fizetésére, munkanélküli bejelentésre a m.ügyi közp.-ban, gyes helyett kérhető-e a álláskeresési járadék, ami ugye 90 napig jár? Utána lehet újra gyest kérni?

Köszönöm előre is a segítséget!

dzsubu Creative Commons License 2019.02.15 0 0 52584

Kedves kisgyermekes anyukák! 

Kérlek, kérdőívem kitöltésével segítsétek szakdolgozati kutatásom sikerességét, melyben a kisgyermekes nők munkavállalással kapcsolatos igényeit és lehetőségeit kutatom! Köszönöm szépen!

 

https://goo.gl/forms/BDi4reqI7jz7tKPN2

körte- Creative Commons License 2018.12.22 0 0 52583

Kedves Szakértők

 

Gyet mellet lehetek vállalkozó? Nem itthon dolgoznék, szépségszalonvan. 

Melyik adózást érdemes választani ?

Lehetek másodállású Katás? Vagy járulékmentes ev? 

zsanna Creative Commons License 2018.09.15 0 0 52582

Még annyival egészíteném ki a teljesen korrekt válaszodat, hogy a GYET az egy ellátás. (Ezért nem vonnak belőle járulékokat.)  És egy ellátás soha nem lehet egy másik ellátás alapja. 

Előzmény: CérnaSzáll (52581)
CérnaSzáll Creative Commons License 2018.09.15 0 0 52581

Mivel a gyet-ből nem vonnak olyan társadalombiztosítási járulékot, ami ellátás alapja lehet, ezért annak az összege nem számít bele. A gyet-et nem kötelező igénybe venni, választhatod (választhattad volna) azt is, hogy nem kéred és dolgozol 40 órában.

Előzmény: Mamataxi (52580)
Mamataxi Creative Commons License 2018.09.14 0 0 52580

Segítséget szeretnék kérni gyet és csed ügyben. Gyet mellett a törvényileg megengedett 30 órában dolgoztam. A negyedik gyermekem születésével elveszítettem a gyet-et, mivel már nem az a gyermekem a legkisebb, aki eddig volt, és a jelenlegi legkisebb még nincs 3 éves. Viszont a kérdésem az, hogy a csed összegének kiszámításához nem kellene beszámítani a gyet-et is? Mert csak a munkahelyi bérem alapján számolják. Szerintem nem fer, hogy megkötik, hogy mennyit dolgozhatok, de a következő gyereknél így egy csomó pénzt bukom.

Köszönettel

Cecilia

DieM Creative Commons License 2018.07.10 0 0 52579

Nagyon köszönöm!

Előzmény: Major Zeman (52577)
Major Zeman Creative Commons License 2018.07.09 0 0 52578

-Igen, jár.

-(Rosszul olvassa/értelmezi a szabályokat.).

 

**Tekintettel arra, hogy** a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, **az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az**   elnok@allamkincstar.gov.hu   **e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.**  

 

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a  Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

 

**Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:**

 

http://aktaforum.hu/showthread.php?tid=3315

 

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

 

http://aktaforum.hu/showthread.php?tid=3300

 

Lásd még:

https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

 

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:

http://aktaforum.hu/forumdisplay.php?fid=12

Előzmény: viziyeti (52575)
Major Zeman Creative Commons License 2018.07.09 0 0 52577

Röviden: Főszabály szerint a 6 órás, 180 napi jövedelme alapján, de hasonlítják korábbi ellátás alapjához és amelyik a kedvezőbb.

 

Hosszabban:

 

A táppénz, csed, gyed ellátások kiszámítása egy bonyolult folyamat, melynek a jogi alapját az 1997. évi LXXXIII. törvény 42-48 szakaszai szabályozzák, melynek leegyszerűsített változata így szól:

 

 

 

**Táppénzszámítási sorrend 2015.07.01-től **

az 1997. évi LXXXIII. törvény és a 2015/1. számú, valamint a 2015/2. számú, a TB kifizetőhelyek részére  kiadott OEP Tájékoztató alapján egyben figyelemmel a táppénzre vonatkozó kedvezményszabály 2017.01.01-től hatályos változására is az ONYF 2017/1. számú tájékoztatójában foglaltakra.

 

http://www.neak.gov.hu//data/cms1005118/2015_1_Tajekoztato_a_kifizetohelyek_reszere.pdf

http://www.neak.gov.hu//data/cms1007408/2015_evi_2_szamu_kifizetohelyi_tajekoztato.pdf

http://www.neak.gov.hu//data/cms1014605/2017_1_TAJEKOZTATO_a_tarsadalombiztositasi_kifizetohelyek_reszere.pdf

 

Fontos, hogy **csak a jelen jogviszonyban elért keresetet lehet figyelembe venni,** egy előző munkáltatónál elért jövedelem nem alapja az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásnak!

Ugyancsak fontos, hogy a jövedelem „keresése” során legfeljebb a tárgyévet megelőző év első napjáig (előző év január 01.) lehet visszamenni. Az ezt megelőző jövedelmet figyelembe venni nem lehet. Aki viszont ebben az időszakban jogviszonyt váltott annál a jövedelem „keresése” során legfeljebb a jelen jogviszony kezdetéig lehet visszamenni.

 

 Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai és a baleseti táppénz összegének megállapításánál **az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban,** a személyi jövedelemadó előleg megállapításához, a NAV felé bevallott jövedelmet kell figyelembe venni.

2015. január 1-jétől tehát, csak azon pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem vehető figyelembe az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások és a baleseti táppénz naptári napi összegének megállapítása során, amely **pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem** a számítási időszakban a NAV felé bevallásra került. (Ebtv. 5/C. és 39/A. §) 

 

(Tekintettel arra, hogy a táppénz, csed, gyed, gyáp és a baleseti táppénz összegéből pénzbeli egészségbiztosítási járulékot nem kell vonni, így azok összegét egy következő pénzbeli egészségbiztosítási ellátás (táppénz, csed, gyed, gyáp stb.) összegének megállapításakor nem lehet figyelembe venni.)

 

Táppénz

számítási sorrend 2015.07.01-től (a 2017.01.01-es előny szabály módosítással.)

 

  1. **A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi (bruttó) jövedelem.**  Ha nincs:

     

  2. **A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem.** (Ha van legalább 180 napi, Tbj. 5. § szerinti folyamatos biztosításban töltött ideje. A folyamatos biztosítási időbe nem számít bele a biztosítás szünetelésének az ideje és pl. az az idő, amikor az igénylő az álláskeresési támogatás szünetelése alatt részesül CSED-ben, GYED-ben, GYES-ben)  Ha nincs:

     

     

Vizsgálni kell, hogy  **van-e 180 (naptári) napi folyamatos biztosításban töltött ideje.

 

3/A       Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a tp plafon.** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.)  Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak ettől kevesebb (pl. 29 napi) az alap a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a tp plafon.

             (Amikor a jogszabály a  nap szót használja az alatt naptári napot kell érteni. Ha a jogalkotó munkanapra gondolt, úgy a jogszabály a munkanap szót használja.)

             (Táppénz plafon alatt az Ebtv. 48. § (7) bekezdésében szereplő, a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének a 30-ad részét értjük.)

 

3/B     **Ha nincs: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, de van korlát. Korlát a minimálbér.** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak attól kevesebb (pl. 29 napi, vagy 1 napi)  jövedelme a táppénz alapja a szerződés szerinti jövedelem lesz. **Korlát ebben az esetben is van. Korlát a minimálbér.**

 

  1. **Előny/kedvezmény szabály:

     

Ha valakinek nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme) vizsgálni kell ennek az okát.

 

Ha az irányadó időszakban azért nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme), mert  legkevesebb 180 napig táppénzben, CSED-ben, vagy GYED-ben részesült  a táppénzét és/vagy a GYED-et a jelen, elbírálandó ellátást megelőzően  utolsóként megállapított  eb. ellátás  alapján kell megállapítani,** azaz ezt kell hasonlítani a tényleges (legalább 30 napi), ha ilyen nincs a szerződés szerinti jövedelemmel és amelyik kedvezőbb, azzal kell adni. Ha tehát a fentiek miatt nincs 180 bérezett napja az alap az előző ellátás alapja, vagy a tényleges jövedelem, vagy ha nincs legalább 30 napi tényleges jövedelme a szerződés szerinti jövedelem. (A 180 napi időbe a méltányosságból megállapított ellátások időtartamát nem lehet figyelembe venni.)

 

**CSED

–csecsemőgondozási díj-**  (leánykori nevén terhességi-gyermekágyi segély, azaz thgy)

 **alap számítási sorrend  2015.07.01-től**

 

1.**A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem.**  (Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

 

2.**A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem.** (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje. Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

 

3. **A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja.** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.)   **Korlát a minimálbér kétszerese.**

 

 

4. Ha nincs az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. **Korlát a minimálbér kétszerese.**

 

5. Azon biztosítottaknál, akik  2015.06.30-át követően válnak jogosulttá CSED-re az alábbi **előny/kedvezményszabály**t kell alkalmazni.

 

Ha az anya a GYED, vagy GYES alatt, vagy a GYED/GYES megszűnését követő egy éven belül ismét szül az ezt megelőző gyermekre kapott CSED alapja magasabb, mint az újonnan született gyermekre az Ebtv. 42. § (2)–(4) bekezdés alapján (180 napi, 120 napi, vagy tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem alapján) számított, csecsemőgondozási díj alapja, akkor ezen előző, magasabb alappal kell az új gyermekre járó CSED ellátást megállapítani.

 

**Ez az un. kedvezőbb szabály viszont csak akkor alkalmazható, ha az anya nem váltott jogviszonyt,** azaz most is ugyanott dolgozik, mint ahol akkor dolgozott, ahol az előző, magasabb összegű CSED-et megállapították.  Amennyiben az anya munkahelyet változtatott az előző munkáltatónál elért CSED alapja hiába magasabb mint amit most állapítanának meg azt nem lehet figyelembe venni. (Fontos, hogy jogviszonyról és nem foglalkoztatóról van szó. Lehet valaki az önkormányzatnál kormánytisztviselő, majd közmunkás, a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

 

**Szerződés szerinti havi jövedelem fogalma 2015.07.01-től:**

 

  • betegszabadságra jogosultak esetén **az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított távolléti díj, illetve az illetmény egy hónapra járó összege,**

     

  • egészségügyi szabadságra jogosultak esetében az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított, egészségügyi szabadság idejére járó távolléti díj,

 

  • egyéni és társas vállalkozók esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér másfélszerese,

 

  • a Tbj. 5. § (1) bekezdés g) pontja esetében a 30 napot meg nem haladó biztosítási jogviszony esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér, egyéb esetben a jogviszony alapjául szolgáló szerződésben meghatározott díj,

 

  • mezőgazdasági őstermelő esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér;

     

    (A CSED adóköteles, de abból sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetni/levonni.)

     

    **Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának az ideje, vagy a folyósítás  szünetelése alatt** (például az első gyermek után GYED-ben részesül az anya, és emiatt szünetel az álláskeresési támogatás folyósítása, és ezen időtartam alatt születik az újabb gyermek), **vagy az álláskeresési támogatás folyósításának megszűnését követő 42 napon belül szül, annak a CSED összegét a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani**, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét.   (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

     

     

    **GYED** (gyermekgondozási díj) **alap számítási sorrend 2015.07.01-től**

     

    1.**A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem.**  Ha nincs:

     

    2.**A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem.** (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti-  180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje.) Ha nincs:

     

    Vizsgálni kell, hogy  **van-e 180 napi –Tbj. 5. § szerinti- folyamatos biztosításban töltött ideje.

     

    3/A       Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max).** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.)  Ha nincs csak ettől kevesebb, az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max).

     

    3/B     **Ha nincs: 2015.07.01-től  ekkor is a  tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max)** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb az alap a szerződés szerinti jövedelem.

    4.**Előny/kedvezmény szabály változás 2015.07.01-től:**

     

Ha a gyermek gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozást segítő ellátás (leánykori nevén gyermekgondozási segély) igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és az újabb gyermek születését megelőzően utolsóként született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja magasabb összegű, mint a 42/D. § (2) és (3) bekezdés alapján ( 180 napi, 120 napi, tényleges, szerződés szerinti jövedelemből) számított gyermekgondozási díj naptári napi alapja, akkor a magasabb naptári napi alap alapján kell az új gyermekre a GYED  ellátást megállapítani.

 

 

Ez a szabály csak akkor alkalmazható, ha az utolsóként megállapított csecsemőgondozási díj alapja kizárólag a jogosultság kezdő napján fennálló jogviszonyban elért jövedelem figyelembevételével került megállapításra.

 

(Fontos, hogy jogviszonyról (munkaviszony, megbízásos jogviszony, vállalkozói jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, kormánytisztviselői jogviszony stb.) és nem foglalkoztatóról van szó. Pl. Lehet valaki az önkormányzatnál közmunkás, majd közalkalmazott, vagy kormánytisztviselő a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

 

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának a szünetelése alatt válik GYED-re jogosulttá a GYED-et a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

 

(A GYED adóköteles, de abból egészségbiztosítási járulékot nem, viszont 10% nyugdíjjárulékot kell fizetni/levonni.)

2016.01.01-től minden, maximális összegben megállapított (korlátozott)  GYED-et felül kell vizsgálni (meg kell emelni).

 

NAGYON LEEGYSZERŰSÍTETT PÉLDA AZOKNAK, AKIKNEK A FENTIEK TÚL BONYOLULT:

Nagyon leegyszerűsítve az ellátásokat az adott ellátásra való jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelemből kell kiszámolni.

Ha tehát valaki évek óta ugyanannál a munkáltatónál dolgozik és kieső napja (táppénz, igazolatlan távollét stb.) nem volt, majd 2018.02.01-től táppénzre megy a táppénz összegét -nagyon leegyszerűsítve- a 207.11.30-2017.06.01. közötti jövedelméből fogják kiszámolni.

Ha a 2018.05.01-i szülésig végig táppénzen lesz 9-es betegségi kóddal (veszélyeztetett terhesség), úgy az ebben az évben induló csed ellátás alapja is ez lesz.

 

 

**Tekintettel arra, hogy** a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, **az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az**   elnok@allamkincstar.gov.hu   **e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.**  

 

 

 

Előzmény: DieM (52576)
DieM Creative Commons License 2018.07.01 0 0 52576

Kis segítséget kérnék.

A feleségem 8 órában volt foglalkoztatva, 2 éve született a gyerekünk - születés követően csed, majd gyed, majd 6 órás foglalkoztatás+gyed, s jelenleg gyes+6órás foglalkoztatás. A következő gyerek ez utóbbi - gyes+6 órás periódusban születik. A kérdésem, hogy a csedet itt a 8 órás időszak alapján számolják - kivétel szabály, vagy az utolsó 180 nap alapján? Illetve ha Csed-re megy, akkor mellette az első gyerek után 3 évig még jár a gyes? köszi

viziyeti Creative Commons License 2018.06.24 0 0 52575

Sziasztok!

 

Egy gyakorlati kérdésem lenne, mivel nem sikerült a törvényből sehol sem kiolvasnom.

 

Alaphelyzet, hogy a második gyerek után kapja a párom a GYES-t. Jön a harmadik baba, mielőtt még lejárna a második gyerekhez kapcsolódó három év. Most nem a szülés időpontjában megy el CSED-re, hanem három héttel előbb (mivel a szabályok szerint már 4 héttel előbb elmehet).

Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben jár a CSED mellett a második gyerek utáni GYES arra a három hétre? Mivel a szabályok szerint azt olvasom ki, hogy csak megszületett gyermek esetén lehet párhuzamosan több gyerekre is ellátást igényelni.

 

Előre is köszi a választ!

Major Zeman Creative Commons License 2018.03.08 0 0 52574

Nem, „rendes” felmondással nem lehet a jogviszonyát megszüntetni.

Mt. 65. § (3) A munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt

a) a várandósság,

b) a szülési szabadság,

c) a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §, 130. §),

d) a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint

e) a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap

tartama alatt.

 

Mt=2012. évi I. törvény

Előzmény: Janyika13 (52573)
Janyika13 Creative Commons License 2018.03.06 0 0 52573

sziasztok lenne egy olyan kérdésem hogy ha szeretnénk babát de a párom táppénzen van határozatlan idejü szerződéssel akkor táppénz alatt el küldhetik, kirughatják?  babát most szeretnénk táppénz alatt de már 19 napja azon van . Félunk ha elkuldik nem kap GYED et  1 áves munkaviszonyra.

segitséget tanácsokat szeretnénk

Major Zeman Creative Commons License 2018.02.27 0 0 52572

 

 

 

Talán az alábbi összefoglaló segít.

 

 

A táppénz, csed, gyed ellátások kiszámítása egy bonyolult folyamat, melynek a jogi alapját az 1997. évi LXXXIII. törvény 42-48 szakaszai szabályozzák, melynek leegyszerűsített változata így szól:

 

 

 

**Táppénzszámítási sorrend 2015.07.01-től **

az 1997. évi LXXXIII. törvény és a 2015/1. számú, valamint a 2015/2. számú, a TB kifizetőhelyek részére  kiadott OEP Tájékoztató alapján egyben figyelemmel a táppénzre vonatkozó kedvezményszabály 2017.01.01-től hatályos változására is az ONYF 2017/1. számú tájékoztatójában foglaltakra.

 

http://www.neak.gov.hu//data/cms1005118/2015_1_Tajekoztato_a_kifizetohelyek_reszere.pdf

http://www.neak.gov.hu//data/cms1007408/2015_evi_2_szamu_kifizetohelyi_tajekoztato.pdf

http://www.neak.gov.hu//data/cms1014605/2017_1_TAJEKOZTATO_a_tarsadalombiztositasi_kifizetohelyek_reszere.pdf

 

Fontos, hogy **csak a jelen jogviszonyban elért keresetet lehet figyelembe venni,** egy előző munkáltatónál elért jövedelem nem alapja az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásnak!

Ugyancsak fontos, hogy a jövedelem „keresése” során legfeljebb a tárgyévet megelőző év első napjáig (előző év január 01.) lehet visszamenni. Az ezt megelőző jövedelmet figyelembe venni nem lehet. Aki viszont ebben az időszakban jogviszonyt váltott annál a jövedelem „keresése” során legfeljebb a jelen jogviszony kezdetéig lehet visszamenni.

 

 Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai és a baleseti táppénz összegének megállapításánál **az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban,** a személyi jövedelemadó előleg megállapításához, a NAV felé bevallott jövedelmet kell figyelembe venni.

2015. január 1-jétől tehát, csak azon pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem vehető figyelembe az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások és a baleseti táppénz naptári napi összegének megállapítása során, amely **pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem** a számítási időszakban a NAV felé bevallásra került. (Ebtv. 5/C. és 39/A. §) 

 

(Tekintettel arra, hogy a táppénz, csed, gyed, gyáp és a baleseti táppénz összegéből pénzbeli egészségbiztosítási járulékot nem kell vonni, így azok összegét egy következő pénzbeli egészségbiztosítási ellátás (táppénz, csed, gyed, gyáp stb.) összegének megállapításakor nem lehet figyelembe venni.)

 

Táppénz

számítási sorrend 2015.07.01-től (a 2017.01.01-es előny szabály módosítással.)

 

  1. **A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelem.**  Ha nincs:

     

  2. **A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 napi jövedelem.** (Ha van legalább 180 napi, Tbj. 5. § szerinti folyamatos biztosításban töltött ideje. A folyamatos biztosítási időbe nem számít bele a biztosítás szünetelésének az ideje és pl. az az idő, amikor az igénylő az álláskeresési támogatás szünetelése alatt részesül CSED-ben, GYED-ben, GYES-ben)  Ha nincs:

     

     

Vizsgálni kell, hogy  **van-e 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje.

 

3/A       Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a tp plafon.** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.)  Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak ettől kevesebb (pl. 29 napi) az alap a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a tp plafon.

             (Amikor a jogszabály a  nap szót használja az alatt naptári napot kell érteni. Ha a jogalkotó munkanapra gondolt, úgy a jogszabály a munkanap szót használja.)

             (Táppénz plafon alatt az Ebtv. 48. § (7) bekezdésében szereplő, a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének a 30-ad részét értjük.)

 

3/B     **Ha nincs: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, de van korlát. Korlát a minimálbér.** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak attól kevesebb (pl. 29 napi, vagy 1 napi)  jövedelme a táppénz alapja a szerződés szerinti jövedelem lesz. **Korlát ebben az esetben is van. Korlát a minimálbér.**

 

  1. **Előny/kedvezmény szabály:

     

Ha valakinek nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme) vizsgálni kell ennek az okát.

 

Ha az irányadó időszakban azért nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme), mert  legkevesebb 180 napig táppénzben, CSED-ben, vagy GYED-ben részesült  a táppénzét és/vagy a GYED-et a jelen, elbírálandó ellátást megelőzően  utolsóként megállapított  eb. ellátás  alapján kell megállapítani,** azaz ezt kell hasonlítani a tényleges (legalább 30 napi), ha ilyen nincs a szerződés szerinti jövedelemmel és amelyik kedvezőbb, azzal kell adni. Ha tehát a fentiek miatt nincs 180 bérezett napja az alap az előző ellátás alapja, vagy a tényleges jövedelem, vagy ha nincs legalább 30 napi tényleges jövedelme a szerződés szerinti jövedelem. (A 180 napi időbe a méltányosságból megállapított ellátások időtartamát nem lehet figyelembe venni.)

 

**CSED

–csecsemőgondozási díj-**  (leánykori nevén terhességi-gyermekágyi segély, azaz thgy)

 **alap számítási sorrend  2015.07.01-től**

 

1.**A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelem.**  (Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

 

2.**A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 napi jövedelem.** (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje. Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

 

3. **A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja.** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.)   **Korlát a minimálbér kétszerese.**

 

 

4. Ha nincs az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. **Korlát a minimálbér kétszerese.**

 

5. Azon biztosítottaknál, akik  2015.06.30-át követően válnak jogosulttá CSED-re az alábbi **előny/kedvezményszabály**t kell alkalmazni.

 

Ha az anya a GYED, vagy GYES alatt, vagy a GYED/GYES megszűnését követő egy éven belül ismét szül az ezt megelőző gyermekre kapott CSED alapja magasabb, mint az újonnan született gyermekre az Ebtv. 42. § (2)–(4) bekezdés alapján (180 napi, 120 napi, vagy tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem alapján) számított, csecsemőgondozási díj alapja, akkor ezen előző, magasabb alappal kell az új gyermekre járó CSED ellátást megállapítani.

 

**Ez az un. kedvezőbb szabály viszont csak akkor alkalmazható, ha az anya nem váltott jogviszonyt,** azaz most is ugyanott dolgozik, mint ahol akkor dolgozott, ahol az előző, magasabb összegű CSED-et megállapították.  Amennyiben az anya munkahelyet változtatott az előző munkáltatónál elért CSED alapja hiába magasabb mint amit most állapítanának meg azt nem lehet figyelembe venni. (Fontos, hogy jogviszonyról és nem foglalkoztatóról van szó. Lehet valaki az önkormányzatnál kormánytisztviselő, majd közmunkás, a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

 

**Szerződés szerinti havi jövedelem fogalma 2015.07.01-től:**

 

  • betegszabadságra jogosultak esetén **az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított távolléti díj, illetve az illetmény egy hónapra járó összege,**

     

  • egészségügyi szabadságra jogosultak esetében az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított, egészségügyi szabadság idejére járó távolléti díj,

 

  • egyéni és társas vállalkozók esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér másfélszerese,

 

  • a Tbj. 5. § (1) bekezdés g) pontja esetében a 30 napot meg nem haladó biztosítási jogviszony esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér, egyéb esetben a jogviszony alapjául szolgáló szerződésben meghatározott díj,

 

  • mezőgazdasági őstermelő esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér;

     

    (A CSED adóköteles, de abból sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetni/levonni.)

     

    **Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának az ideje, vagy a folyósítás  szünetelése alatt** (például az első gyermek után GYED-ben részesül az anya, és emiatt szünetel az álláskeresési támogatás folyósítása, és ezen időtartam alatt születik az újabb gyermek), **vagy az álláskeresési támogatás folyósításának megszűnését követő 42 napon belül szül, annak a CSED összegét a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani**, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét.   (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

     

     

    **GYED** (gyermekgondozási díj) **alap számítási sorrend 2015.07.01-től**

     

    1.**A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelem.**  Ha nincs:

     

    2.**A jogosultságot** közvetlenül **megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 napi jövedelem.** (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti-  180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje.) Ha nincs:

     

    Vizsgálni kell, hogy  **van-e 180 napi –Tbj. 5. § szerinti- folyamatos biztosításban töltött ideje.

     

    3/A       Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max).** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.)  Ha nincs csak ettől kevesebb, az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max).

     

    3/B     **Ha nincs: 2015.07.01-től  ekkor is a  tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max)** (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb az alap a szerződés szerinti jövedelem.

    4.**Előny/kedvezmény szabály változás 2015.07.01-től:**

     

Ha a gyermek gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozást segítő ellátás (leánykori nevén gyermekgondozási segély) igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és az újabb gyermek születését megelőzően utolsóként született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja magasabb összegű, mint a 42/D. § (2) és (3) bekezdés alapján ( 180 napi, 120 napi, tényleges, szerződés szerinti jövedelemből) számított gyermekgondozási díj naptári napi alapja, akkor a magasabb naptári napi alap alapján kell az új gyermekre a GYED  ellátást megállapítani.

 

 

Ez a szabály csak akkor alkalmazható, ha az utolsóként megállapított csecsemőgondozási díj alapja kizárólag a jogosultság kezdő napján fennálló jogviszonyban elért jövedelem figyelembevételével került megállapításra.

 

(Fontos, hogy jogviszonyról (munkaviszony, megbízásos jogviszony, vállalkozói jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, kormánytisztviselői jogviszony stb.) és nem foglalkoztatóról van szó. Pl. Lehet valaki az önkormányzatnál közmunkás, majd közalkalmazott, vagy kormánytisztviselő a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

 

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának a szünetelése alatt válik GYED-re jogosulttá a GYED-et a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

 

(A GYED adóköteles, de abból egészségbiztosítási járulékot nem, viszont 10% nyugdíjjárulékot kell fizetni/levonni.)

2016.01.01-től minden, maximális összegben megállapított (korlátozott)  GYED-et felül kell vizsgálni (meg kell emelni).

 

NAGYON LEEGYSZERŰSÍTETT PÉLDA AZOKNAK, AKIKNEK A FENTIEK TÚL BONYOLULT:

Nagyon leegyszerűsítve az ellátásokat az adott ellátásra való jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelemből kell kiszámolni.

Ha tehát valaki évek óta ugyanannál a munkáltatónál dolgozik és kieső napja (táppénz, igazolatlan távollét stb.) nem volt, majd 2018.02.01-től táppénzre megy a táppénz összegét -nagyon leegyszerűsítve- a 207.11.30-2017.06.01. közötti jövedelméből fogják kiszámolni.

Ha a 2018.05.01-i szülésig végig táppénzen lesz 9-es betegségi kóddal (veszélyeztetett terhesség), úgy az ebben az évben induló csed ellátás alapja is ez lesz.

 

 

**Tekintettel arra, hogy** a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, **az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az**   elnok@allamkincstar.gov.hu   **e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.**  

 

 

 

Előzmény: Nóri0809 (52570)
zsanna Creative Commons License 2018.02.27 0 0 52571

Senki nem fogja tudni megmondani a bomba-biztos megoldást. Ugyanis nagyon sok minden befolyásolja, és ha csak egy kicsi, számodra jelentéktelennek tűnő részlet kimarad, már borul az egész. 

És hogy mik a kicsi, jelentéktelen részletek, azt itt, egy ilyen pro-bono fórumon, senki sem tudja megmondani neked teljes körűen :-( 

Előzmény: Nóri0809 (52570)
Nóri0809 Creative Commons License 2018.02.27 0 0 52570

Sziasztok !

Nagyon elvagyok keseredve,mert minden könyvelő mást mond a táppénzzel illetve GYED-el kapcsolatban.

Szeptember közepére várom első kisbabámat és szeretnénk kimaxolni a GYED összegét..mindenféleképpen a szülést megelőző 6 hónapot nézik és abból vesznek átlagot? A munkaügyibe a hölgy azt mondta hogy ha nincs 168 nap csak mondjuk 30 akkor abból vonják...mennyire igaz ez ?Csak mert ezt egy helyen láttam leírva az interneten.. 

Előre is köszönöm a válaszokat,teljesen bele vagyok már őrülve hogy nemtudom mi az igaz és hogy járnék a legjobban...

 

Major Zeman Creative Commons License 2018.02.26 0 0 52569

Az apa a GYED-et csak a gyermek születését követő 169. naptól veheti igénybe.

 

Addig az anya kaphat GYES-t.

 

A gyermek kb. féléves korától (fenti időponttól) az apa igénybe veheti a GYED ellátást, amelyet kizárólag a jelen jogviszonyban elért keresete figyelembevételével fognak megállapítani.

 

Nagyon leegyszerűsítve a GYED ellátást az arra való jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelemből kell kiszámolni.

 

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az   elnok@allamkincstar.gov.hu   e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

 

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a  Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

 

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

 

http://aktaforum.hu/showthread.php?tid=3315

 

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

 

http://aktaforum.hu/showthread.php?tid=3300

 

Lásd még:

https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

 

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:

http://aktaforum.hu/forumdisplay.php?fid=12

Előzmény: zsanna (52567)
Soundman28 Creative Commons License 2018.02.24 0 0 52568

Sziasztok!

 

Kérlek segítsetek Nekem tisztázni egy dolgot.  

 

Sehol nem találok rá választ. 

 

Párom nem jogosult sem csed sem gyed-re, ezért én fogom majd igénybe venni az "APA" GYED-et 2. gyerköcünk után.
2.Gyermekünk a tegnapi napon 2018.02.23. án született meg.  
2017.07. hóban váltottam munkahelyet. Egyik nap kiléptem másik nap már kezdtem új helyen ( ez gondolom folyamatos jogviszonynak számít)
Az új helyen már sokkal magasabb a bruttó bérem. Viszont azzal riogatnak, hogy itt még a gyermek születése pillanatában nincs meg a 365 nap jogviszony ezért a régi cégem bérét fogják alapul venni ( Ott 10 évet dolgoztam).
Ez tényleg igaz? Nem az útolsó 365 napot nézik? Tehát a felét a régi , felét az új cégem béréből?  
Előre is köszönöm szépen a segítséget!


Köszönettel:Csaba

zsanna Creative Commons License 2018.02.06 0 0 52567

köszönöm, átfutom majd. (Nem számfejtek TB-t, de néha jól jön, ha az ember kicsit beleszagol ebbe is :-) )

Előzmény: Major Zeman (52566)
Major Zeman Creative Commons License 2018.02.06 0 0 52566

T. Biztosítottak!


A Magyar Államkincstár honlapjára felkerült az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos, 2018. január 1-től hatályos változások 14 oldalas összefoglalója.


Címe: „2018/1. számú TÁJÉKOZTATÓ A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI KIFIZETŐHELYEK RÉSZÉRE az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásait, illetve a baleseti táppénzt, valamint az azokkal kapcsolatos eljárást érintő leglényegesebb új szabályokról és azok gyakorlati alkalmazásáról” 


Elolvasható/letölthető itt:


https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/images/epel/Tajekoztatok/2018_1_sz_kifizetohelyi_tajekoztato.pdf

 

zsanna Creative Commons License 2018.02.05 0 0 52565

Igen, ebben igazad van. Pesten vagy Nyugat-Mo-n ez nem nagy fizetés, itt a délvidéken viszont, ahol én lakom, - általában szóba se jön ilyen jövedelem, amikor valaki babázni készül :-( Itt inkább az egyszeres minimálbér a jellemző :-( 

Előzmény: Tottone (52563)
zsanna Creative Commons License 2018.02.05 0 0 52564

Ezt a koraszülöttes részt valóban nem tudtam. Most elővettem az EB törvényt, hogy megnézzem, miért is nem tűnt ez fel nekem. Hát azért, mert - szokás szerint - nem a konkrétumot írják itt le, hanem csak annyit, hogy "kivéve a koraszülött gyerekek esetében a szülési szabadságra vonatkozó rendelkezés alkalmazásakor."  De hogy konkrétan melyik jogszabály melyik paragrafusa ír erről, arra itt speciel nem utal semmi. Pedig hát tele szokták rakni ilyen kereszt-hivatkozásokkal az egyes jogszabályokat. Így meg eszembe se jutott, hogy keresgessem, ez vajon mit jelenthet?

 

Utána olvastam ennek az általad betett linken is. És azért szerintem egy valamit még nem árt pontosítani, mert ahogy írod, szerintem némi félreértés mégis van. Ezt írod: 

 

Tehát ha pl. 3 hónapig kórházban van a koraszülött gyerkőc, arra az időre szülési szab. helyett táppénzt kér valaki (GYÁP - 1 éves korig teljes időtartamra jár, nincs max. nap) majd a kórházi távozástól kezdve kéri a CSED-et, amit az 1 éves halasztási lehetőség miatt végig meg fog kapni. 

 

Ebből én azt veszem le, úgy gondolod, hogy ha a 3 hónap kórházi kezelés után igénylitek a CSED-et, akkor az a baba 1 éves koráig, azaz még 9 hónapig fog járni. Ez nem így van. A CSED 168 nap, minden esetben, és ennek igénybevétele kitolódik a baba 1 éves koráig. Tehát az igénybevétel, de nem a hosszúság. Ha 3 hónapos korától igénylitek, akkor a baba 9 hónapos koráig jár, de nem lesz hosszabb, mint 168 nap. 

 

És remélem, hogy minden rendben lesz majd. Sok-sok energiát a kicsinek, és kitartást Nektek :-) 

 

 

Előzmény: Tottone (52562)
Tottone Creative Commons License 2018.02.05 0 0 52563

Annyit még hozzátennék, hogy friss kalkulátorok alapján elég kis különbség jön ki a GYÁP és a GYED között, valószínűleg úgy csináljuk, ahogy írtad Zsanna, és nem kavarunk...van gond elég amúgy is.

 

A CSED nem feltétlenül 10%-al több...a CSED nincs maximálizálva, magasabb fizetésnél ez jobban megérheti (pontosabban a minimálbér duplájánál magasabb fizetéssel már jobb - ez 276.000 bruttó, tehát nem egy lehetetlen összeg...sőt, még ennél kisebb fizuval is, mert a CSED csak adóköteles, a GYED adó és járulék köteles )

Tottone Creative Commons License 2018.02.05 0 0 52562

Köszönjük szépen a segítséget!

 

Ami a CSED-et illeti:

 

http://www.neak.gov.hu/felso_menu/lakossagnak/ellatas_magyarorszagon/penzbeli_ellatasok/gyermekvallalas_tamogatasa/csecsemogondozasi_dij/csecsemogondozasi_dij.html#Mennyi id%C5%91re j%C3%A1r a csecsem%C5%91gondoz%C3%A1si d%C3%ADj?

 

Itt keress rá a "Mennyi időre jár a csecsemőgondozási díj?" kérdésre.

 

"A csecsemőgondozási díj legfeljebb a gyermek születését követő 168. napig jár, kivéve a koraszülött gyermekek esetében. A szülési szabadság igénybe nem vett részét, ha a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézetben gondozzák, a szülést követő egy év elteltéig a gyermeknek az intézetből történt elbocsátása után is igénybe lehet venni."

 

Tehát ha pl. 3 hónapig kórházban van a koraszülött gyerkőc, arra az időre szülési szab. helyett táppénzt kér valaki (GYÁP - 1 éves korig teljes időtartamra jár, nincs max. nap) majd a kórházi távozástól kezdve kéri a CSED-et, amit az 1 éves halasztási lehetőség miatt végig meg fog kapni. 

 

Ami rövidebb, az a GYED, mert az mindenképpen a CSED után, de legfeljebb 2 éves korig jár (ha jól tudom), tehát az első két év: 3 hónap GYÁP 6 hónap CSED 15 hónap GYED. (6 hónap CSED és 18 hónap GYED helyett)

 

Itt igazából az dönthet, hogy a GYÁP vagy a GYED jön ki jobban 1 hónapra, nekünk a kalkulátor az előbbit dobta.

 

A GYED igénylésről: nekünk kifejezetten kombinált nyilatkozatunk van "Nyilatkozat Csecsemőgondozási díj és gyermekgondozási díj együttes igényléséhez". Ebben pontosan meg kell jelölni, hogy mikortól igényli valaki a GYED-et (van olyan opció, hogy a CSED lejártát követő naptól). Szerintem ez a lap már elég, nem kell külön GYED-et igényelni.

 

http://munkaugyerthetoen.blog.hu/2016/01/31/igenyeljen_csed-et_gyed-et_egy_idoben

 

Remélem én is tudtam néhány friss tippet adni.

Előzmény: zsanna (52561)
zsanna Creative Commons License 2018.02.05 0 0 52561

Mivel koraszülött a baba, ezért a kórházi ápolás ideje alatt a feleségem először gyermekápolási táppénzen (GYÁP) lenne, majd ezt követné a CSED (ami ilyenkor a hazakerüléstől folyósítható a születés utáni 1 évig) és ezt váltaná a GYED.

 

Ezt honnan vetted? A CSED maximum a baba 168 napos koráig jár, azaz kb fél évig. Utána jön a GYED, ami a baba két éves koráig jár. 

Tehát ha a születésétől igénylitek a CSED-et, akkor kb fél év múlva ne felejtsétek el, hogy GYED-et kell igényelnetek. Ez nem lesz automatikus, Nektek kell kérni.

zsanna Creative Commons License 2018.02.05 0 0 52560

Szép kis munkáltatója lehet a nejednek, ha a nyakatokba varrta ennek a nyomtatványnak a kitöltését :-( 

Na mindegy, segítek benne :-) 

 

CSED-et kell igényelnetek, tehát ezt írjátok be. A gyerek-ápolásival nem érdemes variálni, mert a CSED 10 %-kal több, mint a táppénz. Lehetnek talán speciális esetek, amikor úgy változott valakinek a jövedelme, hogy a táppénz lényegesen több, mint a CSED, de alapesetben utóbbi a több.

 

És az egészségbiztosítási törvényben szerepel, hogy többféle  jogosultság esetén csak az egyik szülő, csak az egyik gyerekre és csak egyfajta ellátást vehet igénybe. Ezek nem vagylagosak, hanem mindhárom feltételnek együttesen kell megfelelni. Ezért nem jár egyszerre a CSED és a GYES. 

 

Na, mindjárt nézem, mit kérdeztél még a legelején.

 

Előzmény: Tottone (52559)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!