Gyanakvó vagy, és ez jó, mert nem minden marhaságba ugrasz bele meggondolatlanul.
A pártagitátori minősítés ellen viszont tiltakozom, bár ha így jobban belegondolok, a Kisgazdákhoz elkéne néhány józan ember, csak a változatosság kedvéért...
Nos, független, csak önmagának felelősséggel tartozó gondolkodóként képzeltelek el, s ha egyház helyett netán pártot alapítanál, hát az sem lenne nagy katasztrófa...
Beszélj Karakuttyal, hátha sugall néhány témakört, ami csak rád, a szószólóra vár!
Nyugodtan leírhatod itt is, hogy akkor melyik politikai pártba javaslod a belépésemet, mert ez lett volna mondandód lényege egy kis beetetéssel keverve.
Régóta figelem írásaid, és meggyőződésem, hogy a próféta szól belőled. :)
Mégis, egy ilyen tudással, ismeretekkel, ötletekkel és humorral megáldott ember esetében pocsékolásnak érzem az istenhit és a vallásosság ellen indított magánháborúra pazarolt időt és energiát.
Annyi megoldásra váró, istenlétnél lényegesebb és sürgősebb probléma vár olyan elkötelezett, értelmes és józan emberfőre, aki erőt érez magában kiállni az emberek elé valamely fontos közügy mellett, nem törődve a gáncsoskodók, a köpködők tömegével, és eredményt ér el ott, ahol a hivatalos vezetés, az állam, tehetetlenségből vagy nemtörődömségből képtelen előrelépni.
Mintha egy mai Széchenyi az országépítés helyett macskatenyésztéssel foglalkozna..
Mintha a mai Liszt Ferenc vagy Kodály Zoltán bárzongorista lenne egy harmadrangú lebujban..
A cigányságot említettem előzőleg, mint példát ahol lépni kellene, de említhetném az erdélyi magyarságot vagy a hazai kisparasztság problémáit, ahol elkéne egy Iván Gábor megmozgatni az állóvizet, reflektorral világítani ott, ahol legnagyobb a homály.
Szép szavakat mondtam, s bíztatlak, lépj tovább!
Isten már csak lerágott csont, nyammoghatsz rajta még, de úgyérzem harapni is tudnál, s volna még mibe beleereszteni harcos fogaid.
Egyébként a születésemkor anyámnak egy ideig nem volt teje és több kismama vett a gondjaiba. Köztük volt egy roma kismama is. Tehát roma tejet azt már megkóstoltam:)))
Egyébként az, hogy hazánkban jogállam van, legalább akkora mitosz, mint Isten kérdése.
Igen-igen Gábor, van a dologban sok-sok és nagy-nagy igazság...
Nagyon irígyellek nagyhorderejű gondjaidért!
Mindenesetre eszembe jut, mi lett volna belőled, milyen égető gondok foglalkoztatnák fürge agyadat, ha történetesen (isten humorérzékének remek bizonyítékaként) egy cigányputriba cseppensz születésedkor?
Mindjárt tisztábban látnád a jogállam lényeges kérdéseit közelről..
És még csak f@szolnod sem kellene hozzá..
Gondolj bele Ivány Láji, mindjárt megtudnád:
Hol lakik az úristeny...
Szerintem lelnék neked olyan facér nőismerősömet, aki szívesen megismerkedne veled vallásügyileg. Persze csak ha kölcsönös lenne köztetek a szimpátia. Emilez magadról egy kis reklámszöveget és fotót és elküldöm nekik.
Hát igyekeztem megfelelni ezen elveknek, de a frigidekről tényleg megfeledkeztem.
Tehát állítólag 10% a nemileg másként gondolkodó és ezért osztottam azt kettővel, mert gondoltam itt kb egyenlő lehet az arány a férfiak és a nők között.
Hát akkor rádhagynám a Fallosz vallás potenciális követőinek megbecslésének feladatát.
Nem tudom mi jó volna abban, ha egy szép nagy fafalloszhoz a farkadnál fogva odaszögeznének. Mert ezek a vallásért mindenre képesek. ( Ezek alatt értsd az agymosott véglényeket)
Ilyen azért még nem volt ; valaki saját magáról nevez el egy vallást előre...
Krisztus, és Mohamed sem merte ezt, legfeljebb követőik...
Gábor, Gábor, ennyire sürgős ?
Szakbarbi... nehogy mexivd, amit Iván Gábor rinyál... Iván Gábor chak egy ősre vezethető vissza: King Kong. A Big Monkey legendája. Ha elolvasod a könyvet, akkor olvashacc benne Iván Gábor kedvenc banánfáiról, indáiról is.