Az hogy még nem akarlak meggyőzni, nem jelenti azt, hogy nem tudlak nagyon kellemetlen helyzetbe hozni. Ismersz Te engem annyira, hogy tudd, hogy igen.
Mert a valóságot már legalább ötször definiáltam régebben. Az adataimnál lévő kb 5400 db hozzászólásban megkeresheted öket.
Egyébként meg ha te ezt is jobban tudod, akkor lássuk a medvét. Válaszolj Te ezen kérdésekre. Nem fogok érvekkel belekötni megigérem. Csak egyszerűen minősítem majd. CSak, hogy legalább ebben igazad lehesen:-)
Mindazonáltal még nem találkoztam olyan emberrel - vagy csak nem tudok róla -, aki ne "várná" (vagy várta volna?), hogy a Valóság (Isten) egyszer csak 'elébe álljon' és azt mondja: 'Itt vagyok. Ne keress tovább.' És ettől 'végre' 'megnyugod(hat)na'.
//Persze az is meglehet, hogy tudat alatt :) nem veszek emberszámba bizonyos személyeket??? :(//
És meg is értettem! A lényeg, hogy nem tudod semmivel sem megcáfolni az én "mesémet", ezért nyugodtan elfogadhatom az általam mondott "mesét" valóságnak! Persze nyitott a pálya, bármikor megcáfolhatod. Addig viszont én csak azt mondom, hogy Iván Gábor becsődölt ezen a topicon (is) a felvetésével, hiszen semmivel sem tudja alátámasztani a mondandóját.
Innentől pedig beszélhetünk arról, hogy ki a hülye! Egyébként kösz, kedves voltál ismét!
"Nekem meg jogomban áll elmondani és leírni másoknak, hogy amit te írsz annak messze semmi köze nincs a valósághoz."
Jogodban áll, de egészen addig nekem lesz igazam, amíg nem tudod alátámasztani a mondandódat! Érvekkel, Gábor! Nem sértegetéssel, meg gúnnyal, hanem érvekkel! Amik neked nincsenek!
Nekem tetszik a rajzfilmes hasonlat. :)
Mert hiszen lehetséges, hogy a rajzfilm készítői, a grafikusok, animátorok, sőt maguk a rajzfilm kritikusok is sokkal többet tudnak a rajzfilmről, és annak gyártásáról. Azonban elvitathatatlan "képessége" _bárkinek_, hogy tetszését/nem tetszését csak úgy, minden ok/ismeret nélkül válassza meg - akár ismeri, akár nem ismeri a gyártási folyamatokat, vagy magukat az alkotókat, esetleg azok "szándékait".
Sokan leírták már, hogy a megtapasztalás mindig felette áll a "másodkézből" származó információknak. /Ez a van/ Márpedig a Biblia, s egyéb szent könyvek is legalább másodkézből származnak.
Úgy látom sokan összekeverik manapság (is) az ismeretet és a tudást.
Mond miért akarsz te mindenáron meggyőzni engem a hülyeségedről? Jogodban áll, mint mindenkinek a világon hülyének lenni. Jogod van a mitoszokat és a meséket valóságnak felfogni.
Nekem meg jogomban áll elmondani és leírni másoknak, hogy amit te írsz annak messze semmi köze nincs a valósághoz.
Tehát maradjunk abbam, hogy mi nem értünk egyett egymással bizonyos kérdésekben. Ezekben a kérdésekben én nem is szándékozom veled soha egyetérteni Tehát kár a gőzért. Vitában bedig amint látod úgy sem bírsz felülkerekedni. Tehát összegezve a továbbiakban a mondandódat kérlek másnak címezd és mást győzz meg, ha tudsz.
Nézd, ez a topic arról a kijelentésről, szól, hogy "vagyok, aki van". Te indítottad el, mégpedig azzal, hogy elsőre kigúnyoltad. Tetted ezt úgy, hogy fogalmad sem volt, hogy vajon mit is jelent ez a kijelentés valójában, honnan ered, mik a nyelvi hátterei. Amikor én elmagyaráztam ezen a topicon, hogy honnan is ered ez a kijelentés, valamint adtam egy hátteret is hozzá, te erre azt mondtad, hogy mese. Úgy gondolom, hogy éppen a te híres logikára való hivatkozásod kívánja azt, hogy akkor bizonyítsd, hogy amit én leírtam, az mese. Világíts rá azokra a bizonyos logikai ellentmondásokra! Mert amíg ezt nem tudod megtenni, addig én joggal állíthatom, hogy amiket leírtam, az a valóság.
A logika már csak ilyen, ha azt állítod valamiről, hogy az a valóság, akkor a bizonyítás terhe is a tiéd. Mások pedig nyugodtan kekechetnel az ellentnmondásokon. Ha pedig te egyetlenegy ellenmondást nem tudsz feloldani, már az elegendő egy elmélet elvetéséhez.
Tehát nyugodtam mesélj tovább felőlem, azt, hogy az a valóság. Ezek akkor is csak mesék és babonák.
Számodra minden mese, amit nem tudsz megcáfolni. Világos. De azon még nem gondolkodtál, hogy vajon miért nem tudod megcáfolni? Esetleg nem azért, mert nem tudsz a témáról eleget? És akkor rögtön kiderül, hogy nem is mese, csak Iván Gábor nem jutott még el oda, hogy megértse, és elfogadja. Te még leragadtál karakuttynál. Lépj tovább!
Amit leírtál az tényleg csak egy mese. Na jó legfeljebb egy mitosz, vagy egy babona része.
Ebből a szempontból a nyelvészeti magyarázat, már csak a borjú belebeszélése a tehénbe.
A P-DOX elvei meg működnek és sajátságos paradox logikájuk miatt még csak nem is ellentmondásosak, hiszen eleve ez a célja. A Biblia elején viszont nem az szerepel, hogy tanmesék. Ha az lenne rajta, akkor hiteles és ellentmondésmentes műnek lehetne elfogadni.
Atalanta miért hinném el én "Isten" létezését, amikor te nem vagy hajlandó elfogadni a mindenek előtt lévő Karakutty létezését, aki "Isten"-t teremtette? Ez pedig annyira nyilvánvaló, hogy aki nem érti az bizony kóros eset:-)
Én elmagyaráztam, hogy honnan is ered az a kijelentés, hogy "vagyok, aki van". Gábor erre azt mondta, hogy ez is csak egy mese. Nyilván a nyelvészeknél, Biblia-kutatóknál, de egyáltalán, a témában valamennyire is jártas embereknél ezerszer többet tud a mi Gáborunk. Mégis, ennél több reakció nem tellett, mint hogy mese az egész. Akkor én miért ne jelenthetném ki azt, hogy az Iván Gábor által képviselt nézet, valamint a P-dox kósza elvei nem többek, mint egy dögunalmas mese? Ráadásul nekem még igazam is van! :-)
Egyébként jelen állapotában Iván Gábor akkor sem hinné el, hogy Isten létezik, ha személyesen jelenne meg előtte. Ez már lassan-lassan pszicholóhiai esettanulmány... :-)
Mert ahhoz, hogy Isten létét tagadd, ahhoz MINDEN tudással kell rendelkezned. Így azonban te vagy Isten. Mivel azonban láthatóan NEM rendelkezel MINDEN tudással - lám, még a helyesírásod is pocsék - így te nem lehetsz Isten. Sajnálom.
Másrészt - habár ez nyilván sajnálatos hír számodra - nem valószínű, hogy te döntöd el, Isten létezik-e vagy sem, és ha igen, vajon mely formája az igaz.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy te ebben a vitában nem vagy kompetens. Akkor meg mit tépem itt a szám, amikor - hogy a viccnél maradjunk ismét - Arnold Schwarzenegger szavaival élve "veszélyesebb dolgot is tehetnék, mint a büdös zoknik teregetése."
Ha már poénkodunk. Akkor ne legyen "hozott" anyag, legyen virtuális. Egy bankártyán lévő átutalással is lehetséges a dolog.
-Inkább a bibliában leírt "Vagyok, aki vagyos" "Isten" önelentmondásaira hívtam fel a figyelmedet. Attól hogy olyan "Isten" a valóságban egyértelműen nem létezhet, attól még a róla szóló mitoszok léteznek. Tehát a biblia, mint egy könyv létezését butaság lenne tagadni. Az abban lévő írásokat pedig butaság lenne valóságosnak elhinni.
Egy tudós vitatkozik az Istennel, hogy ő is tudna kreálni élőlényt. Isten rááll a fogadásra. A tudós lehajol, hogy egy darab földet vegyen fel, mire Isten megszólal: Nem úgy van az, használd az általad teremtett földet.
Hozott anyagból nem Isten dolgozik...
"Bár tudtommal az a Vagyok, aki vanos "Isten" sem csinált három kívánság műsort sohasem." - Nocsak...olvasunk, olvasgatunk?:) Ha tehát az érdeked úgy kívánja egy olyan Isten szabályaira hivatkozol, aki szerinted nem is létezik. Politikusi véna...
Abban az esteben és azok szerint, akiknél az "Isten"-é válás, illetve "Isten" feismerése ezen a mondaton mullik. Ha csúpán ettől "Isten" lehet valaki, akkor az Ő szepmpontjukból annak kell lennem, hiszen én is kimondtam, hogy "Vagyok, aki van".
Tehát milyen kocsit és milyen házat szeretnél?
Bár tudtommal az a Vagyok, aki vanos "Isten" sem csinált három kívánság műsort sohasem. Tehát tudod mit. Hozzál nekem ugy 10-20 millió Ft-ot és aztán isteni mivoltomnál fogva átváltoztatom neked házzá és kocsivá:-)
Iván Gábor bibliai tudása 0. Ez önmagában nem baj...sőt, sok nagyon kedves és jó ember teológiai tudása közelít a nullához. De azok legalább nem akarnak vitázni, mert van annyi eszük, hogy felmérik megszerzett tudásuk határát. Nem így a mi gabink, aki sajnos tudás nélkül vitázik, és mindent ami meghaladja képzelete vagy megtapasztalása határát, azt mesének titulál.
Ezért nem szabad vele vitázni. Felesleges. Mert Isten-tagadásában olyannyira fundamentalista, mint néhány általa lenézett és nevetségessé tett fundamentalista hívő. Miközben nevet Jézuson, saját egyházat kíván magának alapítani. Volt szerencsém a honlapját látni...hm. Egy kivizsgálást megérne.
Mivel egy másik topicban hülyének neveztél, most engedelmeddel én neveznélek annak. Tehát Isten vagy? Remek!!! Ha azonban mindenható vagy, akkor megdobhatnál egy új házzal, meg egy új autóval is.
Mond mi értelme van azt megcáfolni, hogy FOXI-MAXI című rajzfilm 1264/85-ös epizódjában leszáltak a földre az UFÓ-k? Pláne ha a rajzfilmben valóban úgy történt.
Elég azt tudnunk, hogy az egy rajzfilm a sok közzül.
Amiről pedig te beszélsz az egy vallás a sok közzül.