Levegőben volt, hogy az Omega első vidéki fellépése 17 év után nagy dobás lesz. Ám arra senki sem gondolt, hogy a közönség jobban tombol, mint az Azt mondta az anyukám című nóta születésekor. Vagyis 40 évvel ezelőtt. Így aztán két fontos dátumot már el is árultunk a szombati, zalaegerszegi koncertről. A legfontosabb viszont az, hogy a több állomásos vidéki turné egyáltalán létrejött. Az 1987-es, nem éppen jó emlékű szombathelyi koncert után a szupercsapat beszüntette a vidéki fellépéseket, majd a Népstadionban mérette meg magát. Az eredmény - Száraz blokk - Vizes blokk-koncert - Benkő Laciékat is meglepte: 80 ezren váltottak jegyet és egyben részvényt...
És most újra itt a nagy csapat. A tágas sportcsarnokban mintegy nyolcezer ember zsúfolódott össze, hogy remek hangulatban, izzó légkörben követelje színre kedvenceit. Lengtek a zászlók, „Köszönjük a turnét!, Szeretünk téged, Omega!“ feliratokkal. Felhördült a nép, amikor a fiúk a deszkákra léptek. Részint mert Molnár Elefánt és Benkő Laci alaposan lefogyott, másrészt, mert Kóbor Mecky karcsúságát és hajtömegét még mindig megirigyelhetné akár egy tinédzser is. Szlengül szólván az sem volt semmi, ahogy Keresztes Ildikó és előzenekara felvezette a nagy eseményt. Már ekkor lüktetett az aréna. A terem különböző pontjain különös gépezeteket láthattunk, a színpad mellett papírszóró ágyú pihent, a reflektortöme-get számítógép igazgatta. A hangerőről, pontosabban a dinamikáról annyit, hogy bemozdult a parkett...
És belecsaptak: a Gammapoliszra keresztelt, 2,5 órás fieszta során minden olyan nóta elhangzott, amely az Omegát és vele a magyar rockzenét fémjelzi. Aki akarta, az megérthette, hogy miért dobban meg ma is a szív, ha húron pendül a Gyöngyhajú lány, Léna araszol, vagy felszáll a Fekete pillangó. De olyan, viszonylag nehezebben játszható-kiénekelhető műveket sem került ki a csapat, mint az Időrabló, vagy a vészgyors Mindhalálig rock’n roll. Nos, az életkor megkerülhetetlen egy 41 éve zenélő együttes esetében, ám az igazi nagyság abban rejlik, ha ezt a néző műélvezés közben elfeledi. Zalaegerszegen mindent elfelejtettünk: a látómezőben öt olyan srác maradt, aki csodás pillanatok szerzésére született. Mi a titkuk? Mitől jók még ma, egy megváltozott világban is? A nosztalgia nem lehet kizárólagos magyarázat. Már csak azért sem, mert a közönség soraiban rengeteg a fiatal. Akik szüleikkel egyetemben kívülről fújják a nótákat. A titok nyitja az lehet, hogy hamisítatlan ősrock csendül fel. Az a rockzene, amelyet nem kis részt éppen ők találtak ki egy olyan korban, amelyben „szárnyukat vesztették a táltos paripák“ (Nagy László). Az ösztönös, lázadó fiatalok aztán olyan mintává lettek, amely máig hat, és bizonyos szempontból örökérvényű. Lekörözhetetlen.
Tetszik a közönségnek, hogy hogy semmi trükk, műzene, ilyesmi. Itt és most minden élesben megy. Olyannyira, hogy az egyik szám induló sorát Mecky kissé bekeveri, de aztán mosolyogva javít. Majd jön az Omega nevéhez köthető (leg-alábbis nálunk) lézershow. Tényleg, ebben ők az igazán menők; van úgy, hogy a csarnok légterét egyszerre száz fénynyaláb hasítja. Hát persze, hogy a Csillagok útján csendül fel. Az Omega-varázs szerves része, hogy követi az aktuális szupertechnikát. Most a Pink Floyd-koncerteken látható szupervideót vetik be. Valóságos kisfilmek születnek, program fut a programban. Korszerű abban is az Omega, hogy nem öltözteti túl a látványt. Azaz hagy időt a zene és a szöveg értelmezésére, összekapcsolására. Bár igaz, szinte mindenki ismeri az egyes számokat, de például a Ballada a fegyverkovács fiáról olyan elementáris erővel hat, mintha ma íródott volna. Lám, az Omega-titok újabb vonulata: időszerűség. S ha már időszerűség, akkor az Időrabló: olyan mérvű alkotás ez, mint a hasonló életérzésből született Pink Floyd-mű, a Time: minden a helyén, és mégis minden mozgásban...
Este kilenckor már nyilvánvaló, hogy a csapat „megvette“ a közönséget, mert olyan frenetikus tombolás indul be, ami még rockkoncerteken is ritka. A közönség energiája felszabadítja a zenészeket. Eltűnik a premier-drukk, Meckyék fokozzák az iramot. A fiatal Omega örömzenél most a színpadon. Ritka pillanat, ritka élmény: a könnyed zenei játék a zord idővel beérett. Olyan megtisztító élményt szereznek közönségüknek a fiúk, hogy általa odébb pöccinthető a végleges út a csillagokba.
figyelem ezeket az ingatlan hirdetéseket, Zalaegerszeg külső részein lévő családi házakról (mindenféle -hegy végződésű részeken) és egész elfogadható áron vannak. 2 kisgyerekes családnak milyen lenne itt lakni, mi a véleményetek ?
Kiscsillag kimaradt. Gondoltam, ugyanaz lesz mint tavaly. Sok szám bentmaradt a programban a harmadik lemezükről? Mennyien voltatok?
Az Omega szerintem nagyon jó volt Veszprémben(az egerszegi koncertjüknél sokkal jobb). A dobszóló kivételével ugyanaz volt a műsor, mint a Sportarénában. Teljes teltház, több mint 5000 ember előtt zenéltek.
Kiscsillagon voltunk, az Omega kimaradt. Előbbinél a tavaly év végi VMK koncertjük szvsz sokkal jobb volt, a mostani kicsit rutinmunkának tűnt, a közönséget sem sikerült annyira beindítani, néhány ismerősöm (akik máshol álltak, mint mi) a hangosításra is panaszkodott. Ha a tavalyi koncertjük 9 pontos, akkor erre csak 6-ot adnék.
Csak kicsit sötét volt.:) De ezt leszámítva tényleg jó volt, szerintem jobb, mint a Vad Fruttik. Az utóbbi zenekar koncertjének csak az utolsó része tetszett, pedig nagy rajongójuk voltam/vagyok.
Idén először lehetősége nyílik mindenkinek, hogy megszavazza melyik településen tartsák jövőre az EFOTT fesztivált. Voksolással lehet dönteni arról, hogy jövőre Abádszalók, Zalaegerszeg vagy Zánka adjon otthont a legnagyobb egyetemi fesztiválnak 2013-ban. Erre a linkre[...] Bővebben!Tovább »
Amúgy a sportcsarnokunk akusztikájához képest tényleg jól szólt a Demjén koncert(az Omega azért kicsivel jobban pár hónapja, pedig ott előnytelenebb volt az elrendezés), az elején főleg, aztán később mintha romlott volna a hangzás. Az öreg tényleg nagy formában volt(nekem még mindig kételyeim vannak afelől, hogy tényleg élőben énekel-e, hihetetlen, hogy beszélni nem tud, de az énekhangja szinte tökéletes).
Szerintem el kéne felejteni a sportcsarnokot a koncertszervezőknek. Azok az idők már rég elmúltak amikor 3-4 ezer elmegy egy bulira(Demjénen sem voltunk 1300-nál többen, pedig nagyon régen járt már felénk, és még mindig elég felkapott előadó).
1500 ember bőven elfér a Landorhegyi iskola csarnokában, pár száz ülőhely is van, és a csarnok akusztikája sem rossz.
Kissé szigorú vagy.;-) Én inkább azt mondanám, hogy a botrányosan rossz, hírhedt akusztikájú csarnokunkból még ki is hozta a maximumot a zenekar; persze Rózsi szövegének egy részét én sem értettem, viszont nagyon jó formában énekelt. Szóval jó buli volt és a mozis Ismerős Arcok is nagyon tetszett. (quimby kimaradt...)
Bikininél nem csak a belépők árát mérték el, hanem a helyszínválasztást is. Szerintem egy VMK sokkal jobb lenne nekik.
Szerintem jók voltak. A Demjén koncertnél kicsit zavart, hogy ezt a műsort már láttam Hévízen, és az is, hogy iszonyatos a csarnok akusztikája. Demjén számok közti szövegelését egyáltalán nem lehetett érteni(bár erről nem csak a hangárszerű épület tehet, és valószínűleg semmit sem veszítettünk:).
Neked hogy tetszettek a bulik?
Kíváncsi vagyok a Bikini bulira összejön-e 500 ember? Kuglerék kicsit "elmérték" a belépők árait.
Eladó egy jegy a zalaegerszegi Quimby koncertre. A belépő a tizenötödik sor(fentről számolva) 12.székére(a sor közepe) szól. Ára 3500 Ft. Érdeklődni az adatlapon megadott e-mail címen lehet.
Szívesen. Amúgy nem túl jó a videók minősége, de a semminél jobb.
A két mozisra megyek, az öregre még nem vettem jegyet. Érdemes várni, már 2900 Ft csak elővételben, pár napja még 3500 Ft volt. Lehet, hogy hétfőn már csak egy 1000-es lesz a beugró.:) Az egyik plakát szerint(többfajta is van:)) Tolcsvay László lesz a vendég.
Szombaton voltam a veszprémi Arénában. Nagyon jó a csarnok akusztikája, teltházzal biztos jól fog mutatni(a hétvégén kicsivel voltunk 1/3-ad ház felett).
No igen, ritka erős az év végi kínálat, nem is tudom, volt-e ilyen mostanában, holott sok helyen inkább olyan hangokat hallani, hogy már nem olyan a koncertélet, mint régen....
Omegát megköszönném, a címem: sikristofkukacfreemailponthu.
Voltál a pesti koncertjükön? Olvastam, hogy lesznek Veszprémben is, két nappal a zegi Kiscsillag után. ;)
Bocs, most volt annyi energiám, hogy végigjárjam az Indapassos regisztráció göröngyös útját. Ha megadod az e-mail címedet, átküldöm az Omega videóimat.
Mit szólsz az őszi egerszegi koncertkínálathoz? Lesz itt minden, csak pénzzel kell bírni(gondolok itt elsősorban a Zorán koncert 5000 ft-os beugrójára).
Igen, tényleg nagyon jó volt a szombathelyi Omega, sokkal hangulatosabb volt, mint a zegi.
Persze, toldacuccos megoldás teljesen jó, köszi. Mi a köv. lépés? Írjak az itt megadott mail címedre?
Sajnos kimaradt a keszthelyi IA, jó lehetett..... Az oldaladon láttam, hogy ezek szerint tuti az októberi zegi dátum. Sportcs. lesz megint a Nemzeti Dal rendezvény keretein belül, vagy Színház? (utóbbi jobb lenne)
Hatalmas buli volt állítólag. Soha nem látott tömeg zsúfolodott be a Sportházba. (Az eemény óta lekorlátozták a hely befogadóképességét, legalábbis teret két fallal leszűkítették.:)
Bocs, megfeledkeztem az videókról. Told a cuccos megoldás megfelelne?
Bánhatod, ha nem nem jöttetek el a pénteki IA koncertre Keszthelyre. Életem egyik legjobb bulija volt, pedig már résztvettem páron. Az IA messze a legtöbbet fejlődött magyar zenekar, ha az utóbbi öt évet vesszük.