Két napja hallgatom az új zongorista üstökös, Yunchan Lim felvételeit. Korábban nem hallottam róla, de most valahogy a szemebe ötlött ez a videó, ahol profi zongoristák tanakodnak arról, hogy nem az övé volt-e minden idők legjobb "Rach 3"-ja (mármint Rahmanyinov 3. zongoraversenye), amit a van Cliburn verseny döntőjében játszott. Tényleg érdemes meghallgatni, az a felvétel is fenn van a yt-on. Túl azon, hogy a legnehezebb zongoraversenynek tartják technikailag, azt is valószínűleg nehéz megvalósítani, hogy ezt a hihetetlen nagy érzelmeket felszabadító darabot úgy játsszák, hogy ne szálljon el az előadás. Én egyébként még nem láttam olyat, hogy a karmester maga elsírja magát vezénylés közben (!) az élmény hatására.
Az idén 41 éves Mandel Quartet némi kihagyás után egy jelentős évforduló kapcsán újra összeállt (összeült). Az alkalom Márta Pista 70-ik születésnapja, amelyet egy életműkoncerttel ünnepel a mester. A Mandel Quartet Márta István egy különleges kompozícióját adja elő, amely a négy zenészre íródott eredetileg. Ezt a meglehetősen nehéz de annál inkább fantasztikus zeneművet próbáltuk ma Rácz Zoli (Amadinda) barátunk közreműködésével, aki a próbatermét is felajánlotta, hogy az Október 11-én 19:00 órakor a Magyar Zene Házában kezdődő hangversenyre készüljön a csapat. (A Mandel Quartet 1981-ben alakult, és az elmúlt bő négy évtizedben több mint 2000 koncertet adott a világ 20 országában, többek között Braziliában, Mexikóban, az USA-ban, Izraelben és néhány kivétellel az összes európai országban. Hanglemzeikből több mint 100.000 db-ot adtak el, így nemrég a Hungaroton életműdíjjal is jutalmazta a Quartettet.)
Ez ilyen neoklasszikus muzsika, egy görög zeneszerzőtől. Nekem tetszik, mert dinamikusabb, nem annyira "száraz" mint a többi klasszikus zene. Amúgy alapvetően én nem vagyok klasszikus zene rajongó, inkább jazzpárti vagyok. De Stavros Lantsias zenéit szeretem hallgatni, mert olyan kellemesen dinamikus, és meghitt.
Atyaúristen! Itt járt Piqor! Sőt! Nem csak itt járt, de indított egy topikot is! (Bár tudta, hogy a zenei topikok nem túl hosszú életűek. Ez azonban már 2O éves-az pedig nem kevés. Remélem Piqor úr jól van!
Hát, ez tényleg szinte elviselhetetlen. Egészen furcsa és elgondolkodtató, amikor egy fiatal és valószínűleg nem európai karmester ilyen tempót érez jónak. Úgy megkérdezném, miért teszi ezt? Persze, nem is azzal van bajom, hogy itt-ott nagyon lassú tempót vesz, hanem, hogy nincs ellenpontja és ott is lassú, ahol meg kellene nyomnia.
Karl Böhm 60 perces Mozart Rekviemjét szoktam példaként említeni a lassú tempóra, de ez messze ráver. A kazettás időkben pedig ismerőseimnek annak idején a Ton Koopman-féle Rekviemet vettem fel :) (46 perc körül van és ráfért egy kazettaoldalra)
Én leálltam a fidelio olvasásával mikor átmentek a femináci-progresszív irányba. Mindazonáltal ez nem rossz cikk.
Beethovenél szerintem még működnek a szélsőségesebb tempók (lassú és gyors is), Haydn és Mozart esetén viszont én már nehezen viselem a régi (Böhm vagy Karajan-féle) iskola lassú tempóit meg vastag hangzását. (Bár vannak meglepő kivételek, pl Fricsay.)
Nekem van egy régi Munch-féle felvétel, az is valahol 60 perc környékén van, csak most nincs a kezem ügyében hogy megnézhessem.
Amit viszont fontosnak tartok, hogy a gyors tempó nem szabad, hogy a zenei érthetőség rovására menjen. Erről azt hiszem Mozart egyik levelében ír is. Tehát ha szépen precízen le tudják játszani a hangokat, akkor működhet, de ha elkezdik összemosni az egészet (mint pl. Isabelle Faust pénteken a MÜPÁ-ban a Mendelssohn 2. hegedűverseny harmadik tételében) akkor az már nem jó tempó.
Nekem jobban tetszett míg csak egy szerzővel foglalkoztak egész nap.
Sőt némi egyensúlytalanságot is tapasztalok. Pl Schumann meg Mendelssohn simán megérdemelt volna külön-külön egy napot mégis egybevonták. A sokkal kisebb jelentőségű Bernstein meg egész napot kapott... (Bár ha jól tudom ott is voltak más szerzők, de azon a maratonon nem voltam.)
