Szerintem az egoizmus nem olyan tulajdonság mely alkalmas volna Isten jellemzésére. Nem is tudom jól érzékeltetni, hogy értem. Talán mondjuk azt, hogy Isten annyira egoista, mint a te egoizmusod nem asszociatív, korrekt értelmében vett szaga. De nem biztos. :D Alfahím? Naná! :D
Egoista vagyok. Mondjuk öntelt, eltelve saját gyönyörűségemtől. Okos vagyok, 148 az iq-m, sokan tisztelnek, és hálásak, bölcsnak tartanak, jól nézek ki, vannak eszméim, versenyeket halomra nyertem régebben, tehetséges vagyok matematikában, néhány művészetben is, jó a humorérzékem, egészséges vagyok, viszonylag erős, épp annyira, amennyire szükséges, mindenféle hatást elviselek, vidám maradok melletük, amit mások nehezen. Boldog vagyok. Szeretem magam. Egoistának szerintem mondhatom magam. Még ha nem is saját magam szeretem leginkább, hanem szerelmem, de ős is így van vele, utánam magát szereti legjobban. :D Igazából egyek vagyunk, tehát kettőnk együttese magát szeretni legjobban. Beléphetek? Ettől mondjuk nem vagyok önző. Inteligenciám által tudom, hogy nem kell, nem érdemes. Szeretek másokat is, segítek másokat is (játékelmélet, kicsit megspékelve egy evolúcióval), őszinte is vagyok, becsületes. Isten szerintem nincs benne. Te a Bibla által leírt Istent tartod beletartozónak, valóban bele is illene, csak az, amit a Biblia ír, nem teljesen igaz.
Ez talán azért lehet, mert az emberek nem szívesen hirdetik a saját egoizmusukat.
De nem teljesen egyértelmű, hogy miről van itt szó. Az idegen szavak szótára szerint az egoizmus önzést jelent.
Az, hogy valaki "annyira szereti magát, hogy másoktól is ezt várja el", inkább egotizmus. "Önmaga jelentőségének túlbecsülése". Bár tekintve, hogy elméletileg mégiscsak ő volna az Isten, kérdéses, hogy mi számít a jelentősége túlbecsülésének.
A Wiktionary szerint az egotizmus a saját jelentőség túlbecsülésén túl azt is jelenti, hogy az illető nagyon hajlamos önmagáról beszélni. Akár a saját ego(t)izmusáról is. Istenre ez is stimmel. Az egész Biblia róla szól.
De az egotizmust is szokták egoizmusnak nevezni, szóval végül is nevezhetjük Egoisták Egyházának a "tömörüléseteket".
Vagy lehetne mondjuk Önimádók Egyháza. És akkor egyértelmű, hogy nem az önzésről van szó, hanem egy ilyen nárcisztikus egocentrikusságról.
Mint amikor valaki kiadja a világ népeinek elsőszámú parancsba, hogy őt imádják, és csak neki szolgáljanak. Mint ha ő szarta volna az Univerzumot, lol.
Aki süket, az nem hall.
Akinek nincs szeme, nem lát.
A gonosz, azt mondja, nincs Isten. (E topicban a Bibliában leírt Istenről van szó)
Ezek ugyanolyan állítások. Ezek az állítások függetlenek azoknak a személyeknek a véleményétől, akikről szólnak, hiába tiltakozik a süket, a vak, vagy a gonosz.
A fenti megállapításokkal analóg módon áll meg az is, hogy az gonosz, aki Istent nem szereti. Akkor is, ha nem ért egyet ezzel. Miért?
Vagy azért, mert nem is hisz Benne (lásd a Függeléket), vagy azért, mert Isten rendjének taposója. Ugyanis Istennek a szeretése nem más, mint az Isten törvényének való engedelmesség. Most nem a betűvel írt, hanem a szívbe írt törvényről van szó, amelyhez sem Istenről, sem a betűvel írt törvényről nem kell tudni. Már, ha a Bibliát vesszük alapul, ami szerint egy Isten törvényére meg nem tanított, de jó lelkiismeretű rendes ember kárhoztathatja a törvényismerő, de vétkes embert.
Alapvetően rossz a logika, mellyel e topicot vezeted, ahogy a mostani kérdésedben levő állítás is hibás, sehol nincs a Bibliában, hogy azok kerülnek pokolra, akik nem hisznek Istenben.
Akik meg nem szeretik Őt, fentiek alapján törvénytaposók, mert a törvénytaposoók nem szeretik, ha érted, mert nem a duma számít, hanem a cselekedet. Ugyanis, ha már a Bibliát vizsgálgatod, abban az áll elég sok helyen, hogy cselekedetek szerint lesz az ítélet.
Úgy semmiről nem lehet beszélni, ha mindent úgy veszel, ahogy neked tetszik. Tehát ha a Biblia egyik fő részét nézed (az ítéletet), ne a fantáziád termékét írd ide, mintha Isten ítéletének alapja lenne. Koránt sincs igazad, nem az Istenben való hit az ítélet alapja, hiszen az ördögök is hiszik, hogy Isten az egy Isten, mégis rettegnek.
Persze Istennek módjában áll a gonoszt gonosz (elítélendő) cselekedetekre adni, nem csak az embernek van szabadsága itt, kérem ... ;-)
CSerfa
Függelék: [Zsolt. 10.4]"A gonosz az ő haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja."
" A polgári életben is mindennapos az ilyen figyelmeztetés, sőt, kényszerítő erejű parancsolat: Vigyázz, nagyfeszültség, maradj távol!! Vagy sok egyéb figyelmeztetés, stb"
Vigyázz, aki nem szeret és nem hisz bennem vakon, azt a pokolra juttatom. Isten.
Szerintem nyoma sincs Istenben az egoizmusnak.
Ha nekünk valami szól, hogy tegyük, az azért van, hogy mi jóbban járhassunk.
Lehetetlen Istennek valamit adni, ami eleve ne lenne az övé. Így a topicnyitó értelmetlen.
Ha valaki ráismer egy ismeretre, attól az , akiről az ismeret szól nem lesz sem több, sem kevesebb. Ha tehát találni intést, hogy tedd ezt, mert akkor élsz, ez nem az intő személynek kell, hanem aznnak, akit int. A polgári életben is mindennapos az ilyen figyelmeztetés, sőt, kényszerítő erejű parancsolat, pl. Vigyázz, nagyfeszültség, maradj távol!! Vagy sok egyéb figyelmeztetés, stb.
Ha valaki ezeket nem veszi figyelembe, kihal, vagy ápolt lesz, de az ilyen ember legfeljebb annyi gondot okoz a rendelet kiadójának, hogy esetleg szerette az elhaltat, vagy viszi neki a kompótot a kórházba.
Azoknak meg nem adok igazat, akik azt mondják, minden cselekedetünk egoizmusból fakad.
Elgondolkodtam ezen, és azt találtam, fiaim nevelése nem ezért van, munkám java részét sem ez vezeti, ahogy mérleget vontam, 20 %-ot sem éri el az önérdek cselekedeteimben, életemben.
Sajnálom azokat, akik maguknak élnek, magukra nézve és magukért, szép dolog az őszinteség, de enyire tán nem (viszolygok attól is, ha egy koldus direkt mutogatja sebeit, vagy csonkját).
Addig oké, hogy magukból indulnak ki, de az általánosítás jogtalan. Való igaz, tényleg nyomorban található, aki ilyen állapotban van, de szvsz az ilyenen nem lehet segíteni, legfeljebb napjait meghosszabbítani (ahogy a koldusonsem lehet).
Az sem igaz, hogy én érdekből, valamiért kerestem Istent. Hanem, mert szerettem, anélkül, hogy valamit vártam volna tőle. Mert Hozzá tartozónak gondoltam magam (és ezt fel is fedeztem), ahogy eszembe sem jutott, hogy ne lenne (legfeljebb ha az iskolában lökették a materialista szószt, mert ott bizony erre a szerepre késztették a gyerekeket).
Most sem tartom tisztességesnek a valamiért való istentiszteletet. Aki rokonát, apját, gyermekeit szereti, azt én önzetlenül szeretőnek tartom. Istent bizony így szerettem, ahogy Ő is érdek nélkül szereti övéit, sőt mindenkit, feltétel nélkül.
Egyébként sok pszichológiai irányzat is az ember személyiségének fejlődésénél csak a két első szintnél említi, hogy az saját, vagy az övéi érdekei vezetik az embert, de, ha ezek nem sérülnek, teljesednek, akkor minden egészséges ember előbb utóbb jó szeretne lenni, "valamit hagyni" maga után,, sőt, ha ez is biztosított, akkor elérheti azt az állapotot, hogy név, dicsőség, magasztalás nélkül szeretne pusztán JÓ lenni. Szvsz ez minden ember alapvető vágya, csak a nélkülözés, kielégítetlen vágyak ezt elfedik, de, ha ilyenek már nincsenek, beteltek, nincs ok az önzésre, akkor a jó érvényesülésének nincs akadálya.
Ha ez igaz, akkor az egoista emberek viszonylag alacsony szinten vannak személyiségük fejlettségét tekintve, erre viszont nem mentség, hogy feltételezik, hogy mindenki ilyen.
Jézus ezt úgy oldotta meg, mivel a földi javak (anyagi érdekek kielégítésének lehetőségei) szűkösek, hogy egészen új értékrendet hozott be és ezen új értékrendnek már itt a földön is akárki megfelelhet, no persze nem a maga akaratából, hanem Istenéből. Ha nem becsüli a földit, hanem keresi azt, amit Jézus hirdetett. De ezt sem magától teszi,hanem Istentől kapja ehhez az indíttatást, a vágyat, az akarást. Az már igaz, Isten ezt nem mindenkinek adja meg.
De, ha Istennek tetszik valakit elhívni (örök életre), sem Isten, sem az elhívott ember nem egoizmusból cselekszik, teljesen rossz logika, alapjaiban hibás. Ahogy hibás azt gondolni, érdekből szereti a szülő gyermekét (ha egyébként mérhetetlenül gazdag és az is marad), és hibás azt feltételezni, hogy a gyermek eoizmusból szereti a kifogástalan, szerető, gondoskodó szülőt.
A soraimból kiolvasható "nem kér tulajdonképpen mást" és "Miért elvárja? " kifejezések szerintem nem engedik meg azt a kérést hogy Akkor döntsd már el végre, hogy elvárja vagy nem várja el.
Az ember elemi érdeke -ha igy érthetőbb- Isten szeretete. Valószinű Isten nem közömbös az ember szeretete irányában, de nem ugyanolyan "érdeke" fűződik hozzá.
Teljes szivedből, teljes elmédből és teljes lelkedből. (Jézus definiciója)
Ha jól belegondolunk másképp nem is lehet szeretni valamit rendesen.
De hogy szeressek valami elképzelt szellemlényt?
Egy csak pusztán elképzelt szellemlényt valóban nehéz igazán szeretni, meg minek is.
A hivő elvben jót tesz "önzetlenül", ezáltal elnyerni reméli az üdvösséget. Esetleg ha ugy hozza a sors még az életét és feláldozza valakiért, nagy esély az üdvösségre.
Egy ateista jót tesz. Hogy kap e érte viszonzást vagy sem, azt nem lehet előre tudni. Neki is ugy hozza a sors, hogy feláldozza valakiért az életét. Az egyetlent amije van, további elbirálás, menyország, üdvözülés reménye nélkül.
Ki mondta? A keresztény hit senkit sem zár ki az üdvösség lehetőségéből. Jézus utolsó itélet leirásában kifelyezetten az irgalmasság cselekedeteit emliti kritériumnak, azt pedig azok is megtehetik, akik nem ismerik Krisztust. !
És Krisztus ismerete, azaz a hit sem biztositék hitből fakadó (pl. irgalmasság) cselkedetek nélkül az üdvössgére. Ebből következik, hogy a hit önmagában nem üdvözit, viszont Isten irgalma és döntése igen, amit kifelyezetten odaigér azoknak akik szeretetben megcselekszik az irgalmasság cselekedeteit életükben.
Tehát nem az élet és a tettek, vagy a hit minősége üdvözit mint megszerzett jogosultság, hanem Isten saját döntése alapján. A kettő nem ugyan az.
És persze szegénke nem is üdvözül, mert nem fogadta be Jézust személyes megváltójának.
hüm-hüm
Persze aki nem akar üdvözülni, azaz tudatossan szabadon választva elutasitja Isten országát (pl. akkor amikor nyilvánvalóan felismerheti csak elfordul tőle), a megváltás kegyelmeit azt Isten nem fogja erőszakkal üdvöziteni. De különbség van a tudatos elutasitás és a tudatlanság cselkedetei között. Isten igazságos biró, igy nem itél el olyasmiért ami nem tudatossan elkövetett cselekdet.
Meg van még egy gondolatom.
A hivő elvben jót tesz "önzetlenül", ezáltal elnyerni reméli az üdvösséget.
Esetleg ha ugy hozza a sors még az életét és feláldozza valakiért, nagy esély az üdvösségre.
Egy ateista jót tesz. Hogy kap e érte viszonzást vagy sem, azt nem lehet előre tudni.
Neki is ugy hozza a sors, hogy feláldozza valakiért az életét. Az egyetlent amije van, további elbirálás, menyország, üdvözülés reménye nélkül.
És persze szegénke nem is üdvözül, mert nem fogadta be Jézust személyes megváltójának.
hüm-hüm
Én elgondolkodom ezen is. És ti?
Volna egy nagyon egyszerű kérdésem.
Hogy kell szeretni Istent?
Mit ért egy hivő amögött, hogy szereti Istent?
Megvallom és sokféle szeretetet ismerek, pl. szeretem a gyerekemet, a társamat, a barátaimat, a macskámat, a csokoládét, az olaszokat, a tigriseket.... stb.
Ezeknek van érzelmi, vagy tudati alapja.
De hogy szeressek valami elképzelt szellemlényt?
Nan...hogy Isten nem kér tulajdonképpen mást cserébe a teremtett világért, mint szeretetet irányába a teremtett világban élő tudatos és ezen elvárásra és felismerésre képes lénytől.
Nan..Miért elvárja?
Akkor döntsd már el végre, hogy elvárja vagy nem várja el.
Miért elvárja? Isten azoktól várja el a szeretetet, akik várnak töle valami pluszt a teremtésen és annak fentartásán kivül. Pl. istengyermekség, üdvösség. Egyébként, meg bizony mondja, megkapják jutalmukat.
Különben meg igazad van. a Te szemedben az önzetlen szeretet az, ha Te mindent megkapsz jogosultsági alapon, olyat is, amit nem neked igértek, vagy valami fejében. No de mire föl? Máskülönben meg az önzetlen szeretet azt jelenti, hogy az önként, ajándékba kapott szeretetet adják köszönetvárás nélkül, de nem mindent ami csak követelésképpen eszedbe jut. Igy Isten szeretete köszönet kérés nélkül kiárad a világra, aki meg Isten társoságát, kegyelmeit keresi, annak meg adnia kell valamit cserébe magából.
A Biblia istene a legnagyobb EGOista, hiszen annyira szereti magát, hogy másoktól, tehát minden embertől is ezt várja el. Aki nem segíti, imádja EGOizmusát azt pokollal és más egyébb mumusokkal ijjesztgeti.
Olvasom a topikinditóban. Mivel számomra az istenhit és a keresztény világnézet már kora gyerekkorormtól fogva evidens, nem megingatott módon, igy ezt a kérdést nyilván másképp látom és látja az aki Istent hasonlóan látja.
Kedves Gábor, Isten "egoizmusa" vagyis Isten szeretete az én szememben nem egoizmus, hanem a teremtett ember egyetlen valódi megoldást adó lehetősége arra, hogy meghaladja fizikai létének a földi élethez kötött végletes determinizmusát, másként túl tudjon lépni egzisztenciálissan emberségén és "megistenülhessen" ezen szeretet által és az által, hogy Isten nemhogy ezt hagyja (pl.önmegváltás, gnoszticizmus, budhizmus stb.) hanem akarja és teszi is (kegyelem, megváltás)
Vagyis Isten a saját számára előirt feltétlen szereteten át tudja az embert magához emelni, mivel ezen kötelék az ami tulmutat minden esetlegességen az által, hogy a "sziv szavát" teszi a kapcsolat alapjává és nem pl. az eseti belátást.
A pokol, meg nem valami aktiv büntetőhely, hanem Isten és Isten kegyelmének gondoskodásának végletes hiánya. Sötét puszta, mely Isten elfordulásától és az Istentől való végletes elfordulástól válik kietlenné. Ez érthető, ha a teremtést és fentartását aktiv cselekedetnek fogjuk fel, minden olyan dologgal egyetemben ami emberi létünket elviselhetővé és konfortossá teheti a világban lekiekben és fizikálissan is.
Könnyű belátni, hogy az ember biológigi fenmaradása a föld bioszférájának fennmaradásával függ össze. Tehát fizikai létünk már ösze van kötve ezzel a világgal. Ha ezt megvonjuk, vagy tönkretesszük magunk életlehetősége is megszűnik. A világ kietlen puszta lesz a számunkra. Ha a világ, a bioszféra maga a teremtés része, vagyis Isten gondoskodásából származik, akkor ha Isten gondoskodása megszünne, az a teremtés hanyatlásához vezet.
Ugyanez leforditható lelkiekre is. Azok számára akiknél az emberi élet szociális, lelki és kapcsolati tényezői ellehetetlenednek az élet mégha fizikálissan fentartható, mégis kietlen lelki pusztává válik. Ha az emberi kapcsolatok alapja a szeretet, mert ez az az erő ami képes önzetlen módon többet ráforditani a dolgok működésére mint ami látszólag megéri, akkor a teremtés alapja sem lehet más mint az a szeretet amit Isten a teremtés irányában érez. Igy nem nehéz, belátni, hogy a teremtett világ fenmaradásának kulcsa Isten gondoskodása mégpedig szerető gondoskodása. A pokol pedig az a kietlen pusztaság, ami Isten szeretete nélkül a teremtett emberre vár.
Tehát Isten látszólagos egoizmusa a mi alapvető egszisztenciális érdekünk az által, hogy Isten nem kér tulajdonképpen mást cserébe a teremtett világért, mint szeretetet irányába a teremtett világban élő tudatos és ezen elvárásra és felismerésre képes lénytől.
