Lokálpatiróta megszólal. A szegedi dómot azért is szeretem; mert a bejárati oszlopok lábánál ott vicsorog rám az ördög. A bejárati kapunál is ördögök fogadnak. A templom figyelmes végigjárása felér egy vidámparki "szellemvasúttal".
Olyan, mintha csupán egy elem hiányozna tökéletességének teljessé tételéhez - a bölcsességnek vagy látásának az eleme. Nos tehát, a Pokolra szállás, a lélek legsötétebb lehetöségeinek felfedezése céljából, csak azért szükséges, mert ezek a lehetöségek a pszichikus szubsztancia szerves részét képezik, és reintegrálni kell öket, mivel ahhoz, hogy a lélek tökéletes legyen, teljesnek kell lennie. Othello esetét úgy lehetne leírni, hogy amikor a Pokol mélyére ér, felfedez egy addig ismeretlen vak szemet, nevezetesen a látás elveszett elemét, amely a lélek mélységeiben nyugszik. Corruptio otimi pessima (A legjobb korrupció az amelyik a legrosszabb.), és mivelhogy ez a szem - azonkívül, hogy a legértékesebb - a pszichikus elemek között a leghatalmasabb, vakságát a lélek többi részébe is kisugározhatja - és Othello eldobja az "értékes gyöngyöt". Ekkor elöbukkan az igazság. Shakespeare-nek lenyügözö hatást sikerül itt teremtenie, olyat, amilyet valamennyi müvészeti ág közül csak a színház tesz lehetövé. Emilia Desdeemona ártatlanságára és Jago aljasságára vonatkozó leleplezése - annak azonnali és holtbiztos bizonyítéka, hogy a fehér fehér, a feket pedig fekete - úgy jön, mint a fiat lux, az ellenállhatatlan isteni parancs: "Legyen világosság!" A vak szem megtelik fénnyel és elfoglalja az öt megilletö helyet a lélek csúcsán. "A kö, amit az építészek elutasítottak, szegletköként lett letéve."
A szertelen szeret, s nem okosan szavakkal nem azt akarja mondani, hogy túlságosan szerette Desdemónát, ellenkezöleg, nem eléggé szerette. Az okosság itt bizonyosan nem a világi bölcsesség, amely a szenvedély nagyságát korlátozhatná, hanem a legmagasabb értelemben vett bölcsesség, amely fényét adhatta volna Othellóval, hogy Desdemona valójában maga volt a jóság. Így immunis lett volna Jago félrevezetéseivel szemben, míg a vak szerelem, amelyben a bölcsességhez képest túl sok volt a szenvedély, viszonylag könnyü áldozattá tette. Ebben a darabban a bukott embert mindenekelött a vakság jellemzi, ami rést hagy az ördög számára, hogy nyugtalanná, vagyis általa befolyásolttá tegye, míg oly gyanakvó nem lesz, hogy pontosan az igazság ellentétét hiszi.
Shakespeare más höseivel ellentétben, amór kezdettöl fogva csaknem tökéletes, s ez részben hozzájárul ahoz, hogy oly meggyözö legyen a Purgatóriumon való áthaladásának gyorsasága.
Én a kettőt együtt tudom csak látni. De legyen igazad, nem fontos, hogy miként igazoljuk sajátmagunk. Jézus sem tette.
Persze. A kereszténység pont olyan sokaknak, mint írod. II. János Pál beszélt az "újraevangelizációról". Talán nem véletlenül. De a vatikáni lobbyt most hagyjuk (jóllehet magam a látszat ellenére, mint tudod is, azonosulok velük).
Azután, úgymond annak jeleként, hogy vezeklése teljes, mélységes nyugalom múlja felül szomorúságát, szinte ettöl a pillanattól kezdve egészen a darab végéig.
A lélek és a Szellem halál utáni örök unióját jelzi az a tény, hogy Othelo "egy csókban múlik el", és szintén a halálos ágy "nászi lepedöjén"; ezt a részletet Shakespeare éppúgy hangsúlyozza mint azt, hogy IV. Henrik a Jeruzsálem-teremben hal meg.
Antonius mondja egy, Othellóéval szimbolikusan azonos helyzetben:
Én meg völegény
Leszek halálomban, s mint nászi ágyba,
Futok felé. Valóban, a végén minden magyarázatot nyer a mór elfogulatlan ítéletében önmaga felett, amikor is azt mondja Lodovicónak, akinek hírül kell adnia az esemyényt, hogy
Olyannak fess, ki szertelen szeret,
S nem okosan; ki nem könnyen gyanakszik,
de ha igen, örjöngve dúl.
Az Othello elemzés befejezése:
Az Othelloban a Pokol és a Purgatórium külön és egymást követöen jelenik meg. Csaknem a darab egészét a Pokolra szállás teszi ki: a mór által megszemélyesített lélek fokozatosan fürkészi ki annak a tévedésnek, vagyis gondolatnak legnagyobb mélységeit, hogy a fekete fehér és a fehér fekete, hogy a hazugság igaz és az igazság hazugság. De, noha az alászállás fokozatos, e darabban a lélek fokozatos fejlödésének nincs megfelelöje. Az utazás elsö állomása csak akkor bizonyul spirituálisan hatékonynak, amikor a Pokol mélyén az igazság hirtelen - mint egy villám, amely visszamenöen megvilágítja a sötétben végbevitt alászállás egészét - feltárul Othello elött, aki egy szempillantás alatt rászedett emberböl bölccsé válik. Ezután következik a Purgatórium, rövid, tömör formában. Noha néhány sorban sürüsödik, Othello gyötrelme oly intenzív, hogy teljesen meggyözövé teszi vezeklését és megtisztulását. Elörehozza az ítélet napját, és ezzel eltöröl mindent, ami elválaszthatná Desdemonától, ettöl az édes égi látomástól. Így kiált fel:
Átkozott bitang! Korbácsolj el, ördög,
Ettöl az édes égi látomástól!
A szélbe szórj! Pörkölj kén parazsán!
Fürössz folyós tüz mély örvényin!
Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ö örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétöl fogva az ö alkotásaiból megértetvén megláttatik. /Róm 1:20/
Isten szeretete egyértelmüen az ö alkotásainak szeretetét is jelenti - azoknak az alkotásoknak, amelyekben istensége megnyilvánul.
Én az elsöre gondoltam, de te is egyböl a másodikra :-)
Isten szeretete, igazán komoly szeretete, nem az amit általánosan látunk nagyon megrendítö dolog. Mindenütt azt látom, hogy nem veszük komolyan az evangéliumot. Belemagyaráznak, törvényt csinálnak belöle...
Nem Canis, rögtön utána jön. Egyenértékűnek tartom a kettőt. Csak együtt élnek, külön nem.
De nézzük csak melyikre szavazol Te:
- Aki az elsőt megtartja, de a másodikat nem tartja meg, az szerinted megtartja az elsőt?
- Szerintem nem.
- Canis szerint igen.
- Aki az elsőt nem tartja meg, de a másodikat megtartja, az szerinted valóban megtartja a másodikat?
- Nem, nem tartja meg a másodikat.
- Canis el tudja képzelni ezt is.
Teremtőt és Teremtmény miért válik el Canis gondolkodásában? Miért kell inkább a Teremtőt szeretni, mint a Teremtményt? Ezt nem nagyon értem. Bizonyára el fogod magyarázni.
Az csak a második legnagyobb. A legnagyobb:
Szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedböl, teljes lelkedböl, és teljes elmédböl és teljes erödböl.
Jól van Canis, kizökkentelek. Szerintem nem érted a legnagyobb parancsolatot. (Ez a zökkentés része már.) A rögtön utána a másodikat fordítsuk csak le a szerelmesek nyelvére:
Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Mondhatom így a szerelmemnek?:
Szerelmem, szeress mindenkit, ahogy engem. vigor ezt nem tartja pornográfiának. Remélem.
Én sem. Helyesen felfogott szerelemnek. Így kell gondolokodnunk, Isten is így gondolkodik.
Nos, Canis? :-)))
A legnagyobb parancsolat romantikus lányregénybe illik?
Még valami. Nem akarok ujjal mutatni a rokontopicra. De nézz rá. Egy test, egy lélekről esszéznek. Egy sem merte még kimondani, hogy egy jó kis szeretkezés közben érzett-e ilyesmit! Te duma az van. Ezt nevezem pornográfiának. (Ha így folytatom lassan kiutáltok.) Tehát; galamb, kígyó - kezdem elfelejteni. :-((
Szerelemben minden megengedett. Így pornográfia nincs.
Pornográfia mégis van. Elég ha végignézzünk és végighallgatjuk Isten bájgúnárjainak szeretethimnuszait. Próféták, kiválasztottak, igaz emberek, megtértek, visszatértek, kiábrándultak hosszú és semmitmondó fecsegéseit. Bármelyik Paprikajancsival összefekszenek és mindenre képesek, elég ha az azt mondja az magáról: Jézus, Buddha, Siva meg mittudoménki vagyok. Mulatságos és szánalmas. Ezért szeretem, amikor "lófaszozol". Olyan mint az ébresztő a seregben az emlékeimben a téli hajnalon, beordít az őrmester: jó-reggelt-ébresztő elvtársak-akurvaanyátok! :-))
Bocsánat, ha valakit megsértettem. Kicsit szabadszájú lettem.
Elöször is megijednék, hogy vége a nyugis napoknak. Pontosan. Nagy döntést hozol. Gondolokozzunk el rajta, hogy mit jelenthet ez.
A legnagyobb parancsolat akár egy romantikus lányregényben is szerepelhetne viszont. "Legyetek szelídek mint a galambok és ravaszak, mint a kígyók." - gyermekkorom óta egyik "ars poeticam", Jézus így bocsátja útjára az Apostolokat. És én mindenkit Apostolnak tartok, ki Jézus igéjét hirdeti. stb.,stb.
Már öt éve nem voltam szerelmes - hüha, ez tényleg rég volt - eröltetni kell az emlékezetemet :-(
Istenszerelem - lehetne hozni a keleti párhuzamokat. Siva phalloszának tiszteletét - ami szerintem különbözik Priaposz kultuszától. Föleg, ha tekintjük Siva romboló isten voltát, nehéz lenne egyszerü termékenységi jelképként azonosítani.
Mindenesetre elhalt nálunk ez a gondolat. Jézus Mennyei Atyáról beszél meg barátjaivá fogadja az apostolokat. A legnagyobb parancsolat akár egy romantikus lányregényben is szerepelhetne viszont.
Szóval szerelmes vagyok és szerelmem is szeret? Elöször is megijednék, hogy vége a nyugis napoknak.
Nem tudom, úgy látom eltérünk a lényegtől kedves dél-alföldi Barátom. Félrevisz minket ez a szép Shakespeare-elemzés (Én majd copyzom Tolsztojt mellé. :-)) Te hogyan látod?
- Nem a szerelemről kezdtünk itten beszélgetni?
- Te benned is nyílik a szerelem? A szerelmesed is szeret? Mit csinálsz?
- Nem itt kezdtük?
Igazíts dki!
Persze várom a folytatást, Shakepeare-elemzést illetően. Több vasat is lehet a tűzbe tartani.
Eröd! Szamárság! Rajtunk áll, hogy ilyenek vagyunk-e vagy olyanok. A testünk a mi kertünk; az akaratunk a kertész benne... Ha életünk mérlegén a józan ész serpenyöje nem egyensúlyozná a szenvedély serpenyöjét, a vér és természetünk aljassága a legörültebb végletekbe ragadna: de hát eszünk is van lehütni dühöngö indulatainkat, húsunk háborgását, zabolátlan vágyainkat. (I.3.)
Jago szinte mondhatta volna: "Ész, istenem vagy", ahogy valóban mondja is Edmund:
Természet, istenem vagy. (I.2.)
Mindkét kijelentés lényegében humanista, mivel a humanizmus szerint a humanitás a létezés legmagasabb szintje, és a humanitás mint olyan, az észre és a természetre korlátozódik. Az észen túl - ami a természet legfelsö határa - kezdödik a természetfeletti. A reneszánsz zászlaja alatt a humanizmus és a naturalizmus a müvészetben, valamint a racionalizmus a gondolkodásban, váll váll mellett haladtak. A "bölcselmetek" szóval, amikor a középkori Hamlet ezt mondja:
Több dolgok vannak földön és egen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes - (I.5.)
világosan utal a humanizmusra, mindannak racionalista tagadása, ami emberfeletti és természetfeletti.
Nem kétséges, hogy Hamlet itt magának Shakespeare-nek a véleményét fejezi ki. Ugyanez mondható el Bécs középkori hercegéröl a Szeget szeggelben, amikor is Bernát aljasságát így összegzi:
Hallom, fickó, oly megátalkodott vagy,
Hogy e világon jár eszed csupán. (V.1)
Jago sokkal aljasabb, mint Shakespeare többi aljas alakja; ö a rossznak, mint olyannak végletes megtestesítöje, s nehéz elképzelni, hogyan lehetne felülmúlni ezt az alakot. Az Othellót követö darabjaiban, járhatóbbnak bizonyult, hogy aljas alakjai a rossz bizonyos aspektusait képviseljék, ahelyett, hogy valójában ennek gyökerét testesítenék meg. Edmund a Lear királyban kétségtelenül Shakespeare második legaljasabb alakja, de büneinek indítékát illetöen nincs összehasonlítási pont közte és Jago között. Edmund fö indítéka a világi ambíció, míg Jago aljasságát kifejezetten a rossz szeretete és a jó gyülölete határozza meg. Mégis, mentalitásukat illetöen sok közös vonásuk van; s ez a mentalitás mellesleg világosan jelzi azt a helyet, amelyet Shakespeare foglal el a középkor a reneszánsz közti átmenetben; ez utóbbi a korabeli Angliában még nem bontakozott ki teljességében. Színháza nemegyszer a két nézöpont találkozási pontja, szinte csatatere; s jelentös, hogy Jago és Edmund teljesen humanisták, vagyis a reneszánsz tipikus képviselöi, és a középkori tradíció elleni tipikus lázadók. Jago odáig jut, hogy az erénynek, mint ideálnak még a létezését is tagadja, mivelhogy ez - egyáltalán nem humanisztikus módon - valamilyen emberfeletti hatalomnak a létét rejti magában, amely meghatároz egy normát, amihez igazodni kell.
Következésképpen , mivel a valódi szimbólumoknak a maga nemében tökéletesnek kell lennie, azt mondhatjuk, hogy a testi szerelem szimbolizmusábal élve, csak a teljes és "abszolút" szerelem - mint amilyen ez - méltó ateljesen arra, hogy a lélek és Szellem közti primordiális kapcsolatot jelképezze; s nyilvánvaló, hogy Shakespeare nem másra, mint erre a szerelemre gondolt, amikor felvázolta például Romeo és Júlia, Othello és Desdemona, Antonius és Kleopatra alakját. Az Othellóban, akárcsak a másik két darabban, érezteti velünk, hogy van valami kozmikus és egyetemes a szerelmesek közti hatalmas, kölcsönös vonzásban; és gondolatban gyorsan azonosulunk Othellóval, amikor az utolsó jelenetben felesége halálával kapcsolatban így szól:
Csak azt várom, hogy megvakul a nap
S a hold is, és a rémült földgolyó
Valami változásra tátja torkát.
Fel lehetne tenni a kérdést: ha Desdemona szimbolizálja a Szellemet, miért nem látja Jago szándékait, mint ahogyan Cordelia minden bizonnyal látná? (...) Shakespeare tudatában volt Desdemona - a Szellem megszemélyesítöje - bizonyos hiányosságainak. Mindazonáltal, elismerve, hogy egy szimbólumnak néhány aspektusában mindig vannak korlátai, Desdemona ebben a darabban vitathatatlanul alkalmas arra, hogy ezt a feladatot teljesítse. Meggyözöen tökéletes, és az emberi tökéletesség az isteni Tökéletesség tükre. Azonkívül ideális kiegészítöje Othellónak. Az ókori világban és a középkorban azt tanították, hogy minden emberi lénynek megvan a tökéletes megfelelöje egy más nemü emberi lényben. A tér és az idö elválaszthatja öket, s lehet, hogy soha sem találkoznak ebben az életben, de ha mégis, akkor semmilyen szokványos földi szenvedély nem hasonlítható ahhoz a szerelemhez, amit egymás iránt éreznek.
Folytatás (darabokban küldöm, mert egészben nem viszi át):
Othello és Desdemona gyors és titkon történt házasságkötlse a darab elején, Jagót meglepetésként érte. De a léleknek és a Szellemnek ez az uniója csak virtuális; a spirituális útnak az elejét, nem pedig a végét jelzi, és inkább az iniciációt, mintsem a realizációt szimbolizálja. Az első jelenet az ördöggel kezdődik, aki arra készül, hogy végbevigye mindazt, ami hatalmában van, azért, hogy tönkretegye a házasságot, mielött az beteljesülhetne. Kezdetben nem sokat tehet, mivel - bár férj és feleség idölegesen különváltak - a szenátus hozzájárul ahhoz, hogy Desdemona elkísérje Othellót Ciprusra; de az elsö éjszakát, amit ott töltenek, megzavarja a részegek verekedése, amit Jago szervezett; és másnap reggel Othellót kezdi eltölteni annak gyanúja, hogy Desdemona hütlen, s ilyképpen a két szerelmes között valójában sosincs béke, egészen a végkifejletig, amikor is holtan fekszenek egymás mellett a hitvesi ágyon. Valójában csak ekkor - miután átment a halál "keskeny kapuján" - egyesül a lélek a Szellemmel.
A könyvet nem ismertem. Othello és a zöld szemű szörny csatája. Nos, ami engem illet: nem ez a tipus agyok, így hát nem kis erőködésembe kerül Othellot megértenem. De ez már másfajta mese. Nem is érdekes. Maradjunk ott, ahol megálltunk az előbb.
Miért, a Boito féle változatot nem szereted? (Verdi zenéjével csodálatos, a IV. felvonás igazi horror.) Kétségtelen, azok a szereplők hús-vér emberek, semmi szimbolizmus. Azt hiszem Othello és Desdemona kettőse az I. felvonás végén tetszene neked.
Na elég a fecsegésből:
Martin Lings: Shakespeare titka
Stella Maris Kiadó (mi más lehetne? :-) 1995.
Fordította Bódvai András
Ezek az idézetek és Szent Katalin nekem is kedvenceim. Látható, hogy miért gondolom, hogy Európának igen komoly hagyománya van. Komolyan kell vennünk ezt is.
De persze világútlevléllel már oda mész ahova akarsz, de én gyerekkorom miatt a személyihez vagyok szokva. No jó, kishatárátlépővel átjártunk banánt venni Szabadkára. :-))
