2017. 09. 06. A topik olvasóinak a figyelmébe:
Az öngyilkosságra való buzdítás büntetőjogi kategória. Amennyiben ilyet látunk, az elkövető számíthat az összes nickje nyom nélküli eltakarítására, és arra, hogy a megfelelő hatóságok megkapják az intézkedéshez szükséges adatokat.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt: http://www.ongyilkossagmegelozes.hu/ongyilkossagi-gondolataim-vannak.html
"Utánaolvastam, kínhalál, fájdalom és hosszú haláltusa. És mégis nem állt fel?"
Én ezt egyszer végigcsináltam. Nem teljesen úgy van ahogy elképzeled. Ha számodra az élet szenvedés, akkor a halál az utolsó remény arra, hogy megszabadulj a szenvedéstöl. Ez ad eröt, hogy végigcsináld.
Ha jobban tartasz az életben rád váró szenvedésektöl, akkor a haláltusa bár valóban nem kellemes, de mégis a kisebbik rossz.
Mivel végigcsináltam, tudom hogy csak az "én"-töl tudsz megszabadulni. A VAGYOK örökkévaló, attó nem tudsz megszabadulni. Bár az "én"-nek hiszed magad, attól még a VAGYOK is vagy. Ha meghalsz újra kell születned. A VAGYOK (az élet, vagy ahogy a keresztény vallás hívja, az Atya) újra fogja teremteni az "én"-t, a Fiút. A Fiúnak nincs hatalma az Atya felett.
Az élet az Atya, a VAGYOK.
Az életforma a Fiú, az "én". Mindkettö vagy. Az élet meg akarja tapasztalni önmagát ezért életformákat hoz létre, hogy azokon keresztül tapasztaljon. Az Atya éntelen, tehát Isten nem egy konkrét lény, hanem energia. Nem egy lény hozza létre a világot, ez butaság.
Szubjektivitás nélkül nincs tapasztalás, tehát Fiúra, "én"-re mindeképp szükség van, hogy legyen én és legyen világ.
A halál tehát nem simán megsemmisülés, hanem egyben születés is. Az "én" visszahúzódik a VAGYOKBA, majd újra létrejön. Csak a létrejövö "én" már nem ugyanaz az életforma lesz mint aki meghalt, de ugyanaz a VAGYOK.
Valószínüleg ezzel nem minden "én" fog egytérteni, valaki szerint egyszerüen csak hülye vagyok. Ez teljesen rendben van, hiszen szubjektív módon fogjuk fel a valóságot.
Szerintem az Atya és a Fiú nem a nemiségre utal, hanem az ös-leszármazott viszonyra.
Ha már itt tartunk akkor a Lélek szó kapcsolatot jelent. A szeretet alapú kapcsolat a szent kapcsolat, vagyis a Szent-Lélek.
Ha az emberek képesek lennének szeretetben élni akkor nem biztos, hogy lenne öngyilkosság. Ennek a szerencsétlennek is ez volt a baja az élettel, nem kapott szeretetet.
Sziasztok! Fura egy tapasztalásunk volt a héten: találtunk egy pár hetes, akasztott hullát. Ami furcsa, hogy a személy behajlított lábbal volt és azóta sem tudjuk megérteni (nyilván elég erősek még az emlékképek a fejünkben), hogy hogyan lehetett az, hogy a fulladáskor nem kapcsolt be az életösztön és állt fel azonnal? Erre azt mondta a mentős, hogy radiátorcsőre is fel tudod magadat akasztani. De hogyan lehet ez szerintetek? Egyszerűen nem is értem...
Az idegenkezűség teljesen kizárt, ez volt a személy utolsó terve, mi után az Édesanyját elvesztette és semmi más jövője nem maradt - évek óta hallottunk erről a tervéről. Erős alkoholistáról beszélünk, így talán azzal tudta tompítani önmagát. De ennyire le lehetne szadálni önmagad, hogy egyszerűen ne akarj felállni?
Utánaolvastam, kínhalál, fájdalom és hosszú haláltusa. És mégis nem állt fel?
Új célt kell adni az életednek, pl. megírhatod az élettörténetedet, vagy kitűzöd, hogy alkotsz valami különös eszközt, vagy írsz egy fantasztikus novellát, ...stb.
Feltétlenül el fogom dobni az életemet. Még nem tudom h mikor lenne a legjobb megtenni. Eddig nem tettem meg mert 17 és 19 éves gyerekeim vannak. Mindig is járt ez a fejemben de a válás óta rendszeresen és egyre biztosabb vagyok benne. Nem tudom mondani senki olyat ami segitene. Pontosabban egy nő van de ő az nem fogja mondani.
Igazad van abban, hogy az ember önmagáé, van is egy ilyen c könyv. El is olvastam, logikus az érvelése, hogy vannak olyan élethelyzetek amikor érthetőnek, elfogadhatónak tűnik valamilyen folyamatos szenvedést okozó élethelyzetből ilyen módon kilépni, de az is lejön belőle, hogy egy súlyosan depresszív ember önszuggesztiója is volt egyúttal. Másrészt nem vagy egyedül ezzel, mindenkinek voltak, vannak és lesznek az életben olyan időszakai amikor a kilépésre vágyik, arra, hogy csak már legyen vége, ne érezze a szenvedést ami kitölti mindennapjait. Jó hír ebben a tekintetben, hogy vágyad az életed befejezésére teljesülni fog, mivel előbb-utóbb úgyis meg fogsz halni, hiszen senki nem él a testében örökké. Ezért igazából felesleges siettetni, vagy tevőleg előmozdítani, ha csak kivárod akkor is bekövetkezik, hiszen múlandóság van, semmi nem tart örökké, ahogy a boldogság, úgy a szenvedés sem. Ezért ha addig csak szemlélődsz a világban, vagy megpróbálod a hiányzó tartalommal megtölteni az életed, közben is van időd tehát körüljárni a témát. Azt érdemes lenne azért átgondolnod, hogy az addig hátralévő időt el tudnád-e tölteni úgy, hogy ha boldog nem is, de legalább elégedett légy az életeddel? :) Ha például tudnád biztosan, hogy másfél hónap múlva meghalsz mert elvisz egy infarktus, akkor hogyan töltenéd a hátralévő idődet? Mik azok a konvenciók, kötelességek, kötelezettségek mások elvárásai irányodban, és önmagaddal szemben támasztott elvárások, amik úgy érzed gúzsba kötnek, és amiket leráznál magadról, ha tudnád, hogy véges az időd? Mi az amit szivesen csinálnál, akár apró örömök, mondjuk beülni egy kád forró vízbe egy jó kis borral, és egy könyvvel, esetleg kimenni hajnalban sétálni és átélni a hajnalt, vagy van-e olyan hely ahová elmenni mindig is vágytál? Van-e bakancslistád? Akiket én ismertem és megtették, azok vagy betegség miatt tették meg mert állandó testi fájdalommal éltek, vagy meghasonultak önmaguktól, mert olyanná váltak amit maguk is súlyosan elítéltek. Egy másik ismerősöm meg nem tartotta jó embernek magát, ő időben rájött, hogy nem az a lényeg, hogy milyennek tartja magát, hanem ha lehetősége van olyan életet élni ami csökkenti a szenvedést a világban ahelyett, hogy növelné, akkor miért ne tenné? Szóval szerintem ne siesd el, ráérsz ezt jól átgondolni, meghalni meg fogsz egyszer mindenképpen, ezt akár ki is pipálhatod.
Én is öngyilkos akartam lenni 20 évvel ezelőtt. Az ugrást preferáltam. Az ok: minden célomat elértem, mégsem voltam boldog. Összeraktam azt a dolgot, hogy ha nincs lélek, akkor nincs értelme az életemnek. Márpedig én akkor materialista voltam.
Valahogy húztam-halasztottam a dolgot, mert bármekkora volt a világfájdalom a lelkemben, sajnáltam a szüleimet. Egyet akartam: nem érezni, nem létezni... Próbáltam sokat aludni, hogy addig se érezzek. A létezésen egyet jelentett a fájdalommal. Képtelenség így létezni.
Még mielőtt felmondtam volna a munkahelyemen, felkerestem egy kollégámat, akiből sugárzott a boldogság. Pedig ez a kolléga látszólag teljesen átlagos volt. Nem volt jóképű, sem jó alkatú, nem volt kimagaslóan okos, nem volt jó beosztásban, nem volt gazdag, nem volt barátnője (bár imádták a nők). Mindezek ellenére tapintható volt a boldogság, ami áradt belőle. Egyszer tehát felkerestem őt, és megkérdeztem tőle, hogy mitől ilyen boldog. Ő csak kérdéssel válaszolt: "Te tudod, hogy ki vagy?" Én megmondtam neki a nevemet:" Persze, Hsu Hin!" Erre ő nevetett, és azt mondta: "Nem a nevedet kérdeztem, hanem, hogy ki vagy te igazán."
Egy ideig együtt jártunk, de aztán elhagyott. Kénytelen voltam új utakat keresni. Akkor már volt célom: megtudni, hogy ki vagyok én valójában.
Feljöttem ide az indexre. Akkor pörgős topik volt a "Ki van itt buddhista?"
Ott találtam rá Hizire. Semmit nem értettem meg abból, amit írt, viszont tudtam, hogy ő tud nekem segíteni. Írtam neki. Elmentem a tanfolyamára.
1 évvel később már nemcsak elmúlt a világfájdalom, hanem megtapasztaltam, hogy lélek vagyok, aki elmével rendelkezik. Ez az elme ontja magából az ilyen-olyan gondolatokat, de az nem én vagyok. A gondolatok pedig nem igazságok. Aki valójában vagyunk, az a gondolat mögött van. Csak van és figyel. Innen nézve nem számítanak a "külső" körülmények. Innen nézve minden rendben van, úgy ahogy van. Mivel mi magunk vagyunk a létezés, nem tudunk nem létezni. Még ha szeretnénk se tudnánk nem létezni.
1. Ha nekem 18 éwesen "sikerül" a tervem, akkor vége és soha sem tudtam meg milyen nőwel csókolozni.........
2. Lehet bunkóság, de mikor tavaly vagy előtt egy 40es nő kiugrott az x erkélyről, akkor az yárt a fejembe, bár csak találkoztam volna előtte vele. Tudom önző vok, mer nő én meg nem és ááátök mindegy, tudod disznó férfi vok és csak a szex wan előttem ha nőről wan szó. Mostan aztat ne nézzük, hogy volna e lehetőségem........
3. Szarba vok én is, de nem a szar "lezárásán" izzadok, gondolkodom, hanem hogy kimásszak belőle mihamarabb.
Azért jó lenne tisztázni egy pár dolgot “kit miért és hogyan meddig”. A vádak folyamatosak azzal kapcsolatban hogy ha valaki vége szeretne vetni az életének. Önző, felelőtlen jellemzőkkel dobálva. Azon gondolkodjunk egy el egy kicsit, hogy mindenkinek a saját élete felett rendelkezik. Ha felakarja adni, adja. Miért önzők az emberek és mi joguk van ahhoz hogy itt tartsák. Látjátok ez mind nézőpont kérdése… Vannak akik terveznek, vannak akik már spontán végeznek magukkal. Nyilván mind a kettőnek vannak előzményei ami miatt ezt a döntést hozzák meg. Tőlem egy pár gondolat… elcsúszott nehány dolog az életemben jó pár külső hatás miatt. Elestem, felkeltem. Majd így ment egy ideig. Amíg teljesen el nem vesztettem a hitemet. Legalább fél éven keresztül próbáltam pozitívan kitekinteni a szemeimből. Csak a jóra koncentrálni. De áruljatok el valamit… hogy megy úgy ha a mérlegen csak a negatív dolog húzza. No ezért döntöttem úgy hogy én befejezem az életem. Van párom… nyilván nem fogom cserben hagyni. Mivel élettársi kapcsolatban vagyunk ezért írnom kell végrendeletet hogy a 3 ingatlan illetve az autó a nevére kerüljön. A hónapban sikerül végre elintéznem hogy egy megbízható albérlő kerüljön az egyik lakásba. Életbiztosítást is kötök hátha fizet valamit. Bizony nagyon felelőtlen gondolat… gondoskodom a jövőjéről. A másik maga a test állapota… nem csinálok öncsonkítást és semmilyen morbid jelenetet. A fórum tiltja ennek a megoldásnak leírását de szimplán a kinézete az alvás állapota lesz. Titokban tartani a tervet… ez is nehéz… legfőképpen visszafogni magam folyamatosan hogy idő előtt ne tegyem meg. Segíteni volt hogy akartak… de milyen segítség az hogy áttereljenek egy másik útra? Nem ilyen segítségre van szükségem… ha nem formálisban csak. Például ügyek intézése, vagy hogy odaadja a búcsú levelem. Tudjátok, nincs mellettem senki. Így amikor úgy érzem hogy beszélni akarok valakivel, előveszek egy fecnit, dátum és pontos idő mellett leírom hogy mi van bennem. Így nem hagyok kérdéseket magam mögött sem. Szóval… lehet szidni ezt a dolgot. De az embernek saját élete van és jogában áll rendelkeznie vele. Én tiszta lelkiismerettel távozok, rengeteg előkészület és munkám van benne. Miért írtam erre a fórumra? Unom a pappírt… de így legalább azt érzem hogy elmondhattam valakinek-valakiknek.
Uhh, most aztán megmondtad a tutit egy gyászoló anyának("Sok hülyeséget írtál" "baromság")!
Te ezekkel az emberekkel, akiket felhoztál napi kapcsolatban voltál? Tudod, hogy mi zajlott bennük? Avicii nem bírta feldolgozni a népszerűséget, alkoholfüggő lett, meg jöttek a testi bajok, hasnyálmirigy-gyulladás, stb. Chesternek is volt egymás után több egészségügyi problémája, plusz gyerekkora óta depressziós volt és még sorolhatnám. Meg "öngyilkosságba hajszolta". Ilyen nincs. Tőlem a lehető legtávolabb áll az öngyilkosság, soha nem tudnának semmivel rávenni. Se online, se offline.
Ha olvastál volna már ilyen jellegű könyveket(én sokat), pontosan így van, hogy nem csupán 1 dolog taszítja az embert ebbe a gödörbe. De már ne is haragudj, borzasztó olvasni ennyire negatív embert, mint te. Süt belőled a gyűlölet a nők iránt, empátia nulla, fröcsögsz mindenre és mindenkire. Nem csoda, hogy egyedül vagy.
