Sziasztok! Szükségem lenne 2 db gumira a boogie-tengelyre. Valamelyik kereskedő azt mondja, hogy ugyanúgy hajott-tengely mintás gumit vegyek, valaki meg azt, hogy kormányzott, hosszbordás kell. Melyiknek higgyek? Most hosszmintás van, az biztos.
A Pasifik Eurasia új vasúti fuvarokat indít Isztambul és Budapest között, a szerelvények négy nap alatt teszik meg a bő ezerötszáz kilométeres utat. A cél a török piac bővítése.
A török magántársaság 750 ezer tonna – vagyis 22 ezer kamionnyi – árut tervez szállítani, körülbelül 600 millió euró (jelenlegi árfolyam alapján cirka 240 milliárd forint) értékben. Havonta hatvan, évente körülbelül hatszáz vonat közlekedésével számolnak.
Az Isztambul–Budapest járatok 278 kilométert tesznek meg Törökországban, 406-ot Bulgáriában, 634-et Romániában és 231-et a magyarországi síneken.
A 24 európai ország haszonjármű újságíróiból álló zsűri a Mercedes eActros 600-ast választotta a 2025-ös év teherautójának.
A szabályok szerint az International Truck of the Year (IToY) címet annak a gyártónak ítélik oda, amely a legjelentősebb mértékben járult hozzá a közúti közlekedés innovációihoz a hatékonyság, a károsanyag-kibocsátás, a biztonság, a járműdinamika és a kényelem tekintetében.
A Nemzetközi Év Teherautója díjat 1977-ben vezették be, az elmúlt 47 évben a Mercedes-Benz most tizedik alkalommal nyerte el a rangos címet.
Az elektromos Actros család első tagja, a 600-as, tavaly októberben mutatkozott be.
A távolsági fuvarozásra szánt vontató nevében a 600-as szám az akkukapacitásra utal, amely pontosan 600 kWh.
A gyártó szerint az eActros ezzel akár 1000 kilométert is meg tud tenni, de csak abban az esetben, ha a nap folyamán a sofőr feltölti az akkupakkokat.
Egyébként, szintén a Mercedes szerint, az elektromos kamion teljes terheléssel 500 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel.
A Mercedes eActros 600 sorozatgyártása a tavalyi év végén kezdődött a világ legnagyobb teherautó gyárában a németországi wörthi üzemben.
Ez igaz tényleg sok kamionos cég van, bárcsak a buszosok is elmondhatnák magukról hogy ilyen sok lehetőségük van választani melyik cégnél dolgoznak.
De ott korántsincs annyi lehetőség,van maszek, meg volán.A maszek napibejwlentéssel jóval alacsonyabb bérért,de jóval nyugodtabb meló, a volán túlhajszol,egyre több hülyeséget talál ki, kevesebb pénz mint a kamionos, utasokat is el kell viselni, (akik sajna kevésbe nézik a buszsofőrt, azokra vonatkozik)a buszok is sza*ok legtöbb helyen, és a megbecsültsége se valami nagy a buszozásnak.A kamionosok nak bár ők is sofőrmunkát végeznek, közelsem kell akkora szar állapottal számolni,mint a buszosnak.Hiába hogy keveset van otthon ,alig látja a családot, ez sztem az egyetlen hátulütője a kamionnak a buszozáshoz képest.Meg hogy feltörik a pinyvát, esetleg menekültek támadnak a sofőrre, ami buszsofőrrel nem történik.Pwrsze őket is bántalmazzák, és ellopnak buszt is, de egyébként kevesebb atrocitás éri őket.
Mindent egybevetve, bár semmi esetre se lennék kamionos, szerintem jóval biztatóbb pálya mint a buszos, bár engem zavar a nagy szakadék a,, 2 szakma,, közt.Remélhetőleg közel azonos szintre hozzák őket .
Az Európai Unióban, Norvégiában és az Egyesült Királyságban még 233 ezer hivatásos kamionsofőrre lenne szükség, négy év múlva azonban 745 ezerre is emelkedhet ez a szám – derült ki a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete (IRU) reprezentatív felméréséből.
2001.szeptember 25-én kamionbaleset volt Németországban.Rosszul lett a sofőr, egy 33 éves srác ebből kifolyólag a szalagkorlátnak csapódott.Bar több mint 20 éve volt már, most azzal álmodtam. egyszerű rosszullét okozta, nem volt szervi gondja.A srác éberkómaba esett az eset után, majd pár hónap múlva elhunyt.(2002.majus 24.)
Nem.olvsdtam neten, ismerőstől származik az infó.
Azért írtam le, mert fontosnak tartom ha már ezzel álmodtam:) biztos sok száz ilyen történik..Elég gyengusz amit írtam ,de a lényeg kiszűrődik belőle remélem.
Nem.kivanom hogy bárkivel történjen ilyen, de tulajdonképpen bárkivel történhet .Êlet nagy rendező sajna
Ki tudja hány ilyennel álmodok
.ezt az infót pár éve kaptam de eleddig nem érdekelt.
Az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága képviselői szerdán huszonhat igen szavazattal, tizenegy ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el az előterjesztést a közúti fuvarozás súly- és méretszabályainak – felfogásukban az áruszállítás környezetbarátabbá tételét célzó – felülvizsgálatáról.
Megváltoznak a nemzetközi közúti fuvarozásban résztvevő teherautók és autóbuszok súly- és mérethatárai.
A képviselők szerint a zéró kibocsátású teherautók és buszok hosszabbak és nehezebbek lehetnek, hogy csökkentsék az általuk megtett utak számát (nagyobb jármű kevesebbet fordulva képes elvinni ugyanakkora tömeget), és ezzel hozzájárulnak a klímaváltozás folyamatának lassításához.
Feltételezem hogy te nem játszottál king of the roaddal
Vezettél kamiont élőben? Ahogy olvasom a topicot, nem épp közkedvelt fórumtag vagy itt.Mondjuk én nem akarom megitélni, hisz új vagyok itt, novberben kaun nicken írtam ide párszor.Mivel.nem vagyok kamionos, leakadtam innen, de most kedvem volt benézni ide.(a jaték miatt )
De nem írok ide már, mert nincs közöm a kamionos dolgokhoz.
Neked van?Nem sértésnek szánom, hisz 71 évesen tisztelni kell a korod miatt is, csak kérdezem.
Ti king of the roaddal kezdetek kamionozni? Én régen játszottam.vele, de sajnos tönkrement a játék.nalunk
Milyennek találjátok a játékot ? Valós helyzetekre ad felkészülést? Én nem jutottam.vele sokra, általában a rendőr lekapcsolt.Aki mindig az út szélén áll a játékban
Meg néha a helikopter is szögeket szórt az útra, hogy megakasszon, ezután aznap abbahagytam a jatékot.Nem voltam függő, általában hetek teltek el 2 jaték közt.mindenesetre szerettem.Bar már nem szeretnék játszani vele.