Keresés

Részletes keresés

O/O Creative Commons License 2018.11.15 0 0 21403

Sziasztok! Ati segítségével keveredtem ebbe a topikba, visszaolvastam pár oldalt és rájöttem, hogy ide valóak a kérdéseim és nem a annyira a kerékpáros és a kerékpár vásárlási topikokba. Röviden pár dolog rólam 47 éves vagyok 80 kg  174 cm 4 éve futok, 1,5 éve hosszabbakat is. Idén volt egy sérülésem, ami miatt elkezdtem biciklizni, majd úszni is megpróbáltam, így jövőre szeretném az IM-t teljesíteni. Jelenleg egy acélvázas régi Puch országútim van, ami 58-as vázméretű (én meg 53 körül) elhatároztam, hogy veszek egy új biciklit. Ebben is próbálok tanácsokat kérni. Tavasszal már szeretnék rövid távú triatlon versenyen is indulni tapasztalatszerzés céljából. 2-3 száz ezer forintban gondolkodtam, de többen javasolták, hogy legalább Shimano 105 szettest nézzek, így találtam a Merida Reacto 400-ra, ami plusz még nagyon tetszik is.:) Kezdőként is látom rajta, hogy alacsonyabban van a kormány és talán kicsit kényelmetlenebb lehet, mint egy normál országúti. Bár az is látszik hogy ez nem egy kimondott időfutam bringa. Olvastam, hogy ezek kényelmetlenek és gyenge kezdőknek felesleges áldozni a légellenállásra, inkább törekedni kéne a kényelemre. Jelenleg ezen agyalok, bár az 58-as Puch-hoz képest szerintem bármi kényelmes lehet :) Túrázni nem ezzel mennék, ez edzésre meg versenyre lenne használva. Biciklis edzéseim egyelőre alacsony pulzusú 90-es pedálfordulat tartó szoktató edzések. Hét közben 26,5 km-es köröm van 200 méter szinttel, hétvégén vagy ez többször vagy egy nagyobb kb. 100 km-est tekerek. Úszni is elkezdtem helyben nincs uszoda, így heti 1-3 alkalommal van rá lehetőségem, csak mellúszásban tudok, így ebben az úszásnemben szoktam egyelőre 3 km-eket úszni. Közben a sérülésemből teljesen helyrejöttem így a futásokat is vissza építem az edzésekbe. Most konkrét kérdésem az lenne, hogy szerintetek mi lenne ésszerűbb, venni egy sima "kényelmes" országútit, vagy nyugodtan megvehetem a Reacto 400-at mert az se rosszabb komfort szempontjából. Vagy esetleg hazai üzletben más egyéb konkrét javaslat lenne valakinek? Köszönöm a segítséget. 

Üdv. Béla

O/O Creative Commons License 2018.11.12 0 0 21402

Ati, köszi ez most elég sok és hasznos infó lett így egyszerre! Olvasom átgondolom, amint lesz időm válaszolok és kérdezek tovább! Üdv Béla

Előzmény: Ati_66 (21401)
Ati_66 Creative Commons License 2018.11.12 0 1 21401

O/O sporttársnak válasz erre http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=149564794&t=9006401

 

 

Bringa méret.

Testmagasság alapján kb  53-54 cm vázméret passzolhat neked szerintem is. Az talán az M, de hogy a betűs méret jelölés milyen cm -t takar az talán nem minden gyártónál egységes.

Én 178 cm magassággal 82cm körüli lábhosszal 56 cm magas és 55 cm felső vázcső hosszú géppel bringázok.

A bringa felszereltsége.

A 105-ös már egy jó szint, de szerintem új kerékpár vásárlásban csak akkor gondolkozz, ha nem okoz anyagi csődöt a családnak és hosszú időre tervezed a használatát, vagy nem zavar, hogy esetleg féláron tudod majd eladni, ha mégsem lesz a triatlon vagy az országúti bringázás hosszú időre az életed része.

Itt egy írás a bringa választáshoz:

http://www.velo.hu/kis-gyula-blogja-milyen-az-idealis-triatlonos-bringa.html

 

Ami a bringás edzéseket illeti az IM távon az a lényeg, hogy csak olyan tempóval bringázz, amihez a szükséges szénhidrát mennyiséget be is viszed közben, mert csak akkor tudsz jó befejező maratont futni, ha a bringán nem meríted le a szénhidrát raktárakat. Nálam ez azt jelenti, hogy kb 10-15 ütéssel alacsonyabb pulzuson kéne 180km-t kerékpározni, mint a maratonra tervezett pulzus. Sajna legutóbb sem sikerült betartani. Szerintem a 90-es pedálfordulat fölöttire nem kell törekedni, de azt kellene tudni minél hosszabb távon tartani alacsony pulzus mellett. A 12 órás vagy hosszabb futásaid pulzusa frissítése jó támpont lehet a pulzus és frissítés tervezéséhez. Csak arra számolni kell, hogy az úszás alatt (1-1,5 óra) nem pótolsz semmit vagy csak minimálisat a két úszó kör között.

Valamint általában 30 fok feletti kánikulában kell Nagyatádon versenyezni.

 

Nekem egy 11kg-os acélvázas bringával olyan 2000-2500 km bringás edzéssel általában összejött a 6 órás 180 km. Ha jobb bringád lesz és könnyebb is vagy mint én akkor gyorsabb is lehetsz. De ha sokkal gyorsabb 180km-t akarsz tekerni úgy, hogy a maratont a képességeidnek megfelelő fuss utána, akkor bizony bringás kilométerből sokkal több kell.  

Ha könyöklőt is akarsz használni az IM-en, akkor gyakorlatilag az egész felkészülés alatt azzal bringázz és az ülés pozíciót, kormány stucni hosszát annak megfelelően állítsd be. Ezért célszerű a rövidebb versenynek olyat választani ahol lehet könyöklővel menni. Az ajánlott Tiszaújvárosi verseny nem olyan. A EXTREMEMAN verseny sorozatban van rövidtávú felkészülési verseny is ahol eddig lehetett könyöklőt használni és a tavalyi év előtti versenyeken tilos volt a bolyozás is.  A triatlon versenyen történő induláshoz szövetségi licenc kiváltása kötelező. Online intézhető egyesületen kívüli amatőröknek a szövetség honlapján 

https://intranet.triatlon.hu/egyeni/

 

Sérülés mentes felkészülést !

 

olomana Creative Commons License 2018.03.22 0 0 21400

Ja, nekem is van egy Orca 3.8-as neoprénem eladó. Már régebbi, de jó állapotú - jó tempójú úszáshoz van szokatva:). Én 186/80 vagyok, karra, lábra nekem kicsit rövid, szóval valamivel alacsonyabb emberre is jó lehet.

olomana Creative Commons License 2018.03.22 0 0 21399

Szia, ahogy mondták, nincs jelentős különbség. Legyen kényelmes és ne lobogjon se úszáson, se bringán. Mindegyikben hülyén barnulsz le / égsz meg :). Az ujjas azért lehet jobb, mert védi a vállat a leégéstől. Nekem van elöl és hátul cipzáros is, az elsőt jobban szeretem hűtés szempontjából. Én az elején fürdőgatya és levágott kínai atléta (bad boy póló) kombóban nyomtam, abban is el lehetett menni :)

Szintén ahogy mondták, kipróbálni bármilyen bringa jó, legyen üzembiztos és kényelmes, de persze egy országúti mindig gyorsabb. Az első után úgyis rászoksz a triatlonra, utána meg magától jön a bringa upgrade!

Okos döntés, hogy rövid versenyeken akarod kipróbálni magad, és nem IM-nel akarsz kezdeni, mint sokan! Májusban Tiszaújváros egy remek verseny kipróbálni.

Hajrá!

Előzmény: Törölt nick (21390)
luiapple Creative Commons License 2018.03.15 0 0 21398

Senkit nem néznek ki. Én húsz évvel ezelőtt egy acélvázas, csomagtartós, dinamós, sárvédős, skorpió kormányos montival kezdtem. 

Előzmény: Törölt nick (21394)
luiapple Creative Commons License 2018.03.15 0 0 21397

Orca

Előzmény: Ati_66 (21393)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.12 0 0 21396

Köszi a válaszokat! :)

Előzmény: Ati_66 (21395)
Ati_66 Creative Commons License 2018.03.12 0 0 21395

Nem hiszem, hogy bárkit kinéznének, de egy országúti géppel sokkal gyorsabb az ember. 

Nyilván, ha csak kipróbálni akarod akkor nem érdemes csak ezért bringát venni. Esetleg ha van ismerősnek olyan megfelelő gépe (mondjuk téli edző kerékpár),  amit kölcsön is tudna adni esetleg a felkészülés végére és a versenyekre, akkor eldöntheted hogy neked egyáltalán tetszik-e az outi bringázás és ha igen még akkor sem kell rögtön vagyonokat költeni kerékpárra.

Egy ismerősöm hasonló, kipróbálom a triatlont ötlet miatt egy olcsó, vagy 35 éves koskormányos országúti túra bringát vett, mert csak MTB-je van.

 

Én is a 26 éve vásárolt acél vázra épített bringát használom a mai napig, igaz már 3x9 sebességes szett van rajta az eredeti összeállítás 2x7 sebességese helyett. Úgy gondolom ezzel már elleszek a következő 25-30 évben :-) 

Előzmény: Törölt nick (21394)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.12 0 0 21394

Végül is egy elölcipzáras egyben mezt választottam hátul zsebbel (úgy kapjuk...)

Még egy kérdés?

Első versenyekhez érdemes országútit vásárolni vagy kinéznek ha trekkingel megyek?

Ati_66 Creative Commons License 2018.03.11 0 0 21393

ILB gyártmány?

Ahogy néztem a rövid ujjú mezük ilyen. Én is azt a fajta mezt néztem ki. Ha egyszer rászánom magamat, akkor ilyet veszek, mert az bringás edzésekre is jó lenne. Csak triatlonra nekem nagy luxus lenne megvenni egy ujjatlan ruhát.

Előzmény: luiapple (21392)
luiapple Creative Commons License 2018.03.11 0 0 21392

Nekem a rövid ujjas elöl cipzáras jött be, abból is az olyan amiben a cipzár mellényként zárul, és a nadrág rész mögötte egy plusz réteg.

 

Előzmény: Ati_66 (21391)
Ati_66 Creative Commons License 2018.03.10 0 1 21391

Szia!

 

Nekem csak egy régi, cipzár nélküli egyben mezem van.

Rövidebb távokon abban versenyzem, IM-en abban csak úsztam. Ugyan csak mellben úszom és nem vagyok versenyben semmilyen helyezésért, így sok mindent nem befolyásol, hogy az úszás után mennyi a depó időm. Csak azért szoktam felvenni, hogy a pulzusmérőm pántja ne csússzon le úszás közben, ezért a rövidebb versenyeket abban is fejezem be :-).

 

Versenyen a cipzár nélküli vagy a nemzetközi szabályoknak megfelelő hátul felfelé nyíló cipzáras egyben mez hátránya lehet a hozzám hasonló lassú amatőröknek, hogy nagy kánikulában nem lehet futás közben a közérzetet kissé javítani a testre tapadó ruha cipzárjának megnyitásával, illetve hosszú versenyeken, ha jól hidratál az ember, akkor a méregtelenítési folyadék leeresztést sem könnyíti meg :-) 

A kétrészes mezeken a felső mindig elöl cipzáras csak nyilván nem ez a megoldás az optimális az úszáshoz, már ha akar valaki kétrészesben úszni. Egyébként egyben mezből is vásárolható elöl cipzáras verzió.

 

De nem a triatlonos versenymeztől lesz valaki jó triatlonos :-)

 

Egy 2 óra közeli rövidtávot bolyozás nélkül acélvázas bringával fecskében bringázva és futva is lehet menni:

https://www.youtube.com/watch?v=HorLQHQ3pMc&list=RDHorLQHQ3pMc&t=17

Előzmény: Törölt nick (21390)
Törölt nick Creative Commons License 2018.03.10 0 0 21390

Üdv mindenkinek!

 

Nem tudom mennyire pörög a fórum de azért megkockáztatok egy kérdést :)

Belekóstolnánk a  triatlonba persze eleinte csak sprint és rövidtávon ismerkedés gyanánt...

A kérdés hogy a versenymezben az egyben mez és a kétrészes között van e valami jelentős különbség ill. melyik az előnyösebb?Ki melyiket preferálja és miért? Köszi!

pudingman Creative Commons License 2017.10.06 0 0 21389

Òh, már rég elajándékoztam :))

Előzmény: flach1979 (21388)
flach1979 Creative Commons License 2017.10.06 0 0 21388

szia menyiért válnál meg tőlle?

Előzmény: pudingman (15205)
Elm Creative Commons License 2017.07.09 0 0 21387

sziasztok,

 

nálam is eladó egy neoprén : 

 

ORCA S3 neoprén


2013-ban vásároltam, négyszer használtam, gyakorlatilag új. Az anyaga hibátlan.

 

Mérete : 5 (small). (ORCA mérettábla szerint : CHEST : 90-95cm, HEIGHT : 162-172cm, WEIGHT : 61-66kg).

 

Jómagam 174cm/63kg vagyok, rám tökéletes, talán egy picit rövid, de neoprénnél az normális, amúgy kényelmes, nem szorít sehol.

 

  

djt-123 Creative Commons License 2017.06.06 0 0 21386

Hello.Még mindig eladó a neoprén ruha.Érdeklődni kéretik emailban.Üdv

deathless77 Creative Commons License 2017.01.23 0 0 21385

Szia!

Érdekel a ruha!

Küldenél képet?

csempezes@gmail.com

Előzmény: djt-123 (21378)
olahtamas Creative Commons License 2016.12.09 0 0 21383

Általában 60Cx, mert azt jól tudom rögzíteni, és billentyűvel kezelhető, ráadásul térkép is van rajta.

Ha szívritmust akarok nézni, akkor a Montana-t is bekapcsolom :)

Előzmény: Törölt nick (21382)
olahtamas Creative Commons License 2016.12.08 0 0 21381

Ez tök jó ár, és ahogy elnézem ANT+ -on tud fogadni.

Van egy Garmin szívritmus jeladóm, talán azt is értené, csak a nejem nem értené, hogy miért is vettem már megint valami kütyüt :)

Előzmény: Törölt nick (21380)
djt-123 Creative Commons License 2016.12.04 0 0 21378

SZIASZTOK ELADÓ TRIATHLON NEOPRÉN RUHA KITÚNŐ MEGKIMÉLT ÁLLAPOTBAN SEHOL SEM SZAKADT VAGYY JAVITOTT KB 170-175CM ÉS 70 78KG RA VALÓ.4MM ES ZAOSU GYÁRTMÁNYÚ 27000 ÉRT ÁR ALKU KÉPES.kÉRÉSRE MÉREK ÉS KÉPET KÜLDÖK.

olomana Creative Commons License 2016.09.07 0 0 21376

Szia, kicsit ellenmondásos a kérdésed - most ideális vagy kompromisszumos bringát keresel? Az ideális a megfelelő méretű időfutambringa, de az nem túl jó mindennapos használatra. Kritérium annyi van, hogy mefeleljen a versenyszabályzatnak, de annak szinte minden normális bringa megfelel. A legfőbb szempontok, hogy jó legyen a mérete (ehhez a magassághoz 58-60 cm-es váz illik), jól legyen beállítva, és bírjál rajta ülni 4-5-6-7 órát. Egy országúti bringa aero kormányrátéttel a következő lépés, ez kevésbé ideális, de talán univerzálisabban használható. Aztán minél inkább elmész a túra - city -MTB irányba, annál jobb lesz a hétköznapokban, de annál lassabb versenyen. De kérlek ígérd meg, hogy az IM előtt kipróbálod egy rövid és egy középtávon :-)! A fő szempontok a versenyre: kényelem, aerodinamika, súly ilyen sorrendben.

Előzmény: becko9 (21375)
becko9 Creative Commons License 2016.08.31 0 0 21375

Sziasztok!Érdeklődni szeretnék, hogy mi lenne ideális kerékpár ironman teljesítéséhez, edzéshez, mik a kritériumok, illetve valami kompromisszumos kerékpárt szeretnék, hogy valamennyire hétköznapi használatra is alkalmas legyen. 100E környékén max, és 185 cm magas vagyok... Köszönöm, D.

vodaqua Creative Commons License 2016.07.29 0 0 21374

Sziasztok, a képen látható 2 db telikereket szeretném elcserélni egy darabra.

A csere oka, hogy mind a 2 db kerék 26" és az sajnos nem jó a vázamba. Triatlonosoknak ajánlom elsősorban.

az egyik kerék teljesen újra lett agyazva, és kapott alig használt 8-as racsnisort.

 

Eladásra ára 80.000 Forint / darab

Érdeklődni lehet: nemethdaniel@nemethdaniel.hu címen lehet.

 

olomana Creative Commons License 2016.04.05 0 0 21373

Hát mezt már nem mernék rendelni online. Én Orcát rendeltem, a saját táblázatuk minden méretem alapján erősen M-es méretet hozott ki nekem, ami gyanús volt, mert általában L-eseket hordok. Bedőltem nekik, de persze olyan kicsi volt, hogy esélyem sem volt felvenni, cserélni kellett, az L-es lett jó, de még az is passzentos.

Sajnos egy jó mez vagy neoprén drága és hosszú távú befektetés, és fontos, hogy jól passzoljon. Az is lehet, hogy különböző márkákat ki kell próbálni, hogy találj egy igazán jót. Szóval szerintem próba nélkül elég kockázatos. Vagy tényleg rendelj többet, ha vissza lehet küldeni. 

Előzmény: DrFaustus (21371)
luiapple Creative Commons License 2016.04.04 0 0 21372

Rendeld meg többféle méretben, és ami nem jó küld vissza. Így csak a visszaküldés költségét bukod. 

Előzmény: DrFaustus (21371)
DrFaustus Creative Commons License 2016.04.03 0 0 21371

Sziasztok!
Triatlonmez méretének kiválasztásához (online rendeléshez) kérnék tanácsot. Olyan a testalkatom, hogy a Rose mérettáblázata (https://www.rosebikes.hu/tartalom/segtseg/helyes-meret-megkeresese/merettablazat/) szerint a méretem magasság alapján XL-XXL, mellkas és derékbőség alapján XS (amilyen méretben egyébként már nem is gyártanak mezeket). Mit tudnátok javasolni? Azon kívül persze, hogy illene egyet felpróbálni, de mivel nem sűrűn járok a fővárosban, ezért ez kiesett. Esetleg köztesként megpróbálni egy M-est? (Felsőruházatból ilyet hordok.) Vagy számomra felejtős az egyrészes mez?

hant90 Creative Commons License 2016.02.04 0 0 21370

Kedden megyek a kardiológushoz, majd azért megírom mi történt.

olomana Creative Commons License 2016.02.04 0 0 21369

Nekem volt már napközbeni EKG vizsgálaton 37 a pulzusom, alig volt 1-2 tüske a 20 centi papíron :-). A nővér kicsit felvonta a szemöldökét, de az orvost már ismertem, tudta mire számítson. Most, hogy ülök a gép előtt és dolgozom is 40. Most mértem. Azért ezt egy orvosnak illene tudnia. Ne aggódj, nem ettől fogsz meghalni, esetleg ha adnak rá gyógyszert attól igen!

Előzmény: hant90 (21365)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!