Csatlakozom Fulyhoz, hogy nagyon köszönöm, hogy feltetted ezt a netre!
A dolog érdemi része szerintem ott van, ami Ratzingernél és a pápánál is megjelenik:
Ratzinger:
A pápa a jubileumi év tetopontján emelt hangon és ünnepélyesen hitet akart tenni Jézus Krisztus Úr volta mellett. A nyilatkozat egyben meghívás is valamennyi keresztényhez, hogy csatlakozzék ehhez a hittevéshez, és így a jubileumi évnek mélyreható értelmet adjon. II. János-Pál:
„A jubileumi év tetopontján a Dominus Iesus – Jézus az Úr – nyilatkozattal, amelyet különös módon jóváhagytam, minden keresztényt meg akartam hívni, hogy hozzá való huségét a hit örömében megújítsa, és egyértelmuen tanúsítsa, hogy ma is és mindig Jézus »az Út és az Igazság és az Élet« (Jn 14,6).
Részemről úgy gondolom, hogy nincs okom kételkedni abban, hogy valóban így is gondolták. Annyit kellett volna csak hozzátenniük a teljes hitelességhez:
...ebben a vonatkozásban a szándék nemes volt, de jól elcsesztük a dolgot!...
(Mármint minden keresztény szeretetteljes meghívását arra, hogy együtt tegyünk hitet arról: JÉZUS KRISZTUS AZ ÚT ÉS AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET)
A Távlatok című folyóirat összefoglalása a Dominus Jesus dokumentumról:
A DOMINUS IESUS UTÁN
Szerkesztőségi összeállítás
A Hittani Kongregáció nyilatkozata nem csupán egyetértést és örömet váltott ki, hanem sokfelé nyugtalanságot, csalódást, felháborodást, éles tiltakozást is. Ténylegesen sokan csak egyoldalúan kiélezett sajtóhírekre alapozták véleményeiket és véleménynyilvánításukat. Sokaknak, akik hangoskodnak, lényegében nincs igazán ismeretük arról, mit is tartalmaz a nyilatkozat.
Jelen összeállításunknak nem célja, nem is lehetne célja, sem a teljesség, sem az, hogy a sokfelé ágazó véleményeket egységes szintézisbe hozza. (Nagy Ferenc)
1. A 95 éves Franz König bécsi bíboros a nyilatkozat közzététele után hamarosan megemlített néhány fontos szempontot, amelyeket később mások is megfogalmaztak: a Dominus Iesus a katolikus Egyház, sőt az összkereszténység központi tanítását adja elõ (Krisztus az Út, az Igazság, az Élet); a mai közfelfogásra kihívóan és elidegenítõleg hat a mindenkire kötelezõ igazságnak és a Krisztus általi üdvösség egyetemességének eszméje; a teológiai nyelv meg az újságírói nyelv szintje messze áll egymástól; az Egyháznak érthetõ és a megértést megkönnyítõ nyelven kellene szólnia; „talán kedvesebben, párbeszédre készségesebben kellett volna fogalmazni, tekintettel arra az útra, amelyet 35 éve, a II. vatikáni zsinat óta együtt megtettünk.” Nem hatalmi igényrõl, hanem az igazság kérdésérõl van szó; viszont a nyilatkozatban tárgyalt központi hitkérdést ökumenikus síkon kellett volna megbeszélni és elõkészíteni.
2. Milánó érseke, Martini bíboros a francia La Croix napilapnak adott interjúban a nyilatkozat körül kialakult vitát eltúlzottnak minõsíti. A dokumentumot szerinte csak a II. Vatikáni Zsinattal kezdõdõ egyházi állásfoglalások kiegyensúlyozott összességében lehet helyesen érteni. Mindenesetre az egység felé vezetõ út megfordíthatatlan. Más alkalommal Martini bíboros kiemelte: az ökumenizmus útján egyformán számítanak olyan idõszakok, amikor a párbeszédet mozdítják elõ, és olyanok, amelyekben a párbeszéd nyelvének tisztázásán fáradoznak.
3. Karl Braun bambergi érsek is hangsúlyozza, hogy ökumenizmus dolgában nincs visszalépés, mivel valamennyi keresztény egysége az Úr akarata; a nyilatkozat olyan pontokat nevez meg, amelyeket a katolikusok nem adhatnak fel; ugyanezt kellene más keresztényeknek is megtenniük a maguk szempontjából. Olyan ökumenizmus, amely bizonyos „ingertémákat” nem nevez meg, bár a gyökereik magába a Bibliába nyúlnak (pl. Szûz Mária, a péteri tiszt), „nem párbeszédes, hanem elnémult” ökumenizmus.
Erfurt püspöke, Joachim Wanke viszont óv attól, hogy a tanítóhivatali különbségeket túlhangsúlyozzuk; fõleg kisebbségben élõ keresztény közösségeknek kárára válna, ha kölcsönösen egymás fejéhez vagdosnák saját önértelmezésüket. Mindenki szeresse saját egyházát, a másik egyházát pedig ne csupán ne eretnekezze le, hanem inkább rokonszenvvel kezelje. Az egyházak hagyományai közötti különbségeket megbecsüléssel nézzük, és elszántan dolgozzunk tartós kibékítésükön.
4. Walter Kasper püspök, a Keresztények Egysége Pápai Tanácsának titkára több ízben nyilatkozott. Véleményének különös súlyt ad nemcsak római tisztsége és kiváló teológus volta, hanem az a tény is, hogy Harmati Béla magyar evangélikus püspökkel együtt társelnökként éppen szeptember 5-étõl kezdve egy héten át Torino közelében vezette a katolikus–evangélikus teológiai párbeszédbizottság megbeszéléseit. A püspök mélyen fájlalja, hogy a nyilatkozat sok nem katolikus keresztényt sért és megbotránkoztat. A dokumentum azonban nem az ökumenikus párbeszéd ellen irányul. Kasper püspök konkrét kifogásokat is megnevez: az egyházakról szóló fejezet elvont és elhatároló-kirekesztõ, alig számol az új egyházi valósággal (amely ma már a zsinat korabelivel sem azonos), ez viszont félreértést és csalódást okoz; a nyilatkozat átmenetileg ugyan teherként nehezedik az ökumenikus párbeszédre, a katolikus egyház hátraarcát azonban nem jelenti.
5. Magának a Szentszéknek a munkatársai körében egyébként általában többféle véleménykülönbség és feszültség mutatkozik. Elhangzott (persze nem hivatalosan) még az is: „Ez végzetes, katasztrofális volt!” Azt akarja jelezni, hogy a szentévi ökumenikus jókedv, amelyet az utóbbi idõk közös dokumentumai alapoztak meg, hirtelen leeresztett. Különösen az Egységtanács vezetõi, Cassidy bíboros és Kasper püspök vannak nehéz helyzetben, és próbálják enyhíteni a problémákat. Ratzinger bíboros nyilatkozata szerint ugyan az Egységtanács vezetõi is részt vettek a dokumentum elkészítésében; de nyilván szempontjaikat nem mindig tudták érvényesíteni. Kasper személy szerint az iratot másképp fogalmazta volna. Ugyanakkor katolikusok és protestánsok egyaránt rámutatnak egy fontos pozitívumra: a nyilatkozat a széles nyilvánosság elõtt világossá teszi, hol rejlenek az ökumenizmus útján a „töréspontok”, amelyek kiegyenlítésén dolgozni kell.
6. Marcello Zago érsek, a Hitterjesztés Kongregációjának titkára egy interjúban (a Kongregáció Fides címû hírszolgálatában) szólt a dokumentum háttérkérdéseirõl. A nyilatkozat elsõsorban nem európai, nyugati, hanem inkább ázsiai problémákat tart szem elõtt. Egyes katolikus teológusok Ázsiában azt vallják, hogy Krisztus ugyan a Megváltó, de nem az egyetlen és abszolút, nem Megváltó az ázsiaiaknak. Ilyen nézetek erõs vallási pluralizmus összefüggésében merülnek fel, ahol a nem keresztény vallásokat gyakran szélsõséges fundamentalizmus is jellemzi. Uralkodó felfogás az, hogy ázsiai embereknek nincs szükségük az evangéliumra; bizonyos többségileg muzulmán országokban pedig a keresztény hithirdetést és a kereszténységre való megtérést több-kevesebb erõszakkal akadályozzák. Missziológusok és teológusok tehát, a vallások békés együttélését elõmozdítandó, megkérdõjelezik az evangelizálást, kizárandónak vélik a megtéréseket. Ilyen nézetek és kívánalmak Ázsiából máshova, nevezetesen az Egyesült Államokba és Európába is átkerülnek. A római nyilatkozat értelme az, hogy feledésbe merülõ teológiai szempontokat ismét hangsúlyozzon.
7. Georges Cottier svájci domonkos, a Pápai Ház teológusa interjút adott a KIPA hírügynökségnek. Megállapítja a szentszéki nyilatkozat tartalmának igazságát és fontosságát; véleménye szerint bizonyos éles kifejezéseket (firmiter tenenda est és hasonlók gyakran ismétlõdnek) jobb lett volna elkerülni, és szelídebb fogalmazást használni; a dokumentumot egy idõben kellett volna bemutatni a keresztény világ több központi városában, és így tekintettel lenni az érzékenység meg a befogadás sokféleségére. A Fides et ratio enciklikával ez történt. „Jól el tudom képzelni, hogy a Dominus Iesus bemutatása Svájcban egy svájci püspök által másképp sikeredett volna, mint a Ratzinger bíboros általi bemutatás a Vatikánban.” „Amikor valaki egy szöveget megfogalmaz, nem mindig gondol arra, kire hol milyen hatással lehet. Tulajdonképpen egy szöveget a szerzõnek meg kellene mutatnia kívülálló valakinek, aki ilyesmire felhívja a figyelmét.” Cottier elmondja, hogy (tudomása szerint vatikáni) indiszkréció folytán szövegrészek idõ elõtt a nyilvánosság elé kerültek, és ezek a közvéleményt eleve hamis irányba terelték. A dokumentum tulajdonképpeni témája nem az ökumenizmus, hanem a vallások közötti párbeszéd bizonyos, Krisztust és az Egyházat relativizáló alakulásai. Plasztikus érzékeltetése ennek a problémának: „Egy India-ismerõ beszélte el nekem, hogy egy katolikus szerzetesi házban látott egy falfestményt, amely a Szentlelket ábrázolja, aki sugarakat bocsát ki: a kereszténység feszületére, az iszlám félholdjára, a hinduizmus isteneire, a buddhizmus Buddhájára. E mögött az a magatartás húzódik meg: Alapjában véve minden vallás egyenlõ értékû.”
8. Ázsiában tényleg leginkább talán India az az ország, amelyet a dokumentum érzékenyen érint. Egy jezsuita vallástudós, Saby Vempeny, a vatikáni nyilatkozatot a fatwa nevû „jogi szakvéleményhez” hasonlítja: a fatwa által muzulmán fundamentalisták káromló mûvek szerzõire (ilyennek számított pl. Salman Rushdie) mondanak ki halálos ítéletet. Egy másik jezsuita, Irudaya Raj, a nyilatkozatot fundamentalistának, pökhendinek és imperialistának bélyegzi. Szelídebb és realistább az ugyancsak jezsuita Thomas Kuriakose véleménye: a nyilatkozat a fundamentalista indiaiaknak botot ad a kezébe, amellyel ütlegelhetik az indiai keresztényeket.
A punei teológiai fakultás professzorainak idézett véleményét, azok tartalmát és hangvételét állásfoglalásában energikusan visszautasítja két innsbrucki jezsuita professzor, Raymund Schwager és Herwig Büchele: „A Dominus Iesus nyilatkozat Jézus Krisztus egyedülvalóságáról és üdvözítõi egyetemességérõl, valamint a katolikus Egyház önértelmezésérõl teljesen megfelel a II. vatikáni zsinat tanításának”, és „semmiképpen sem hátráltatja, hanem inkább elõmozdítja a helyesen értelmezett párbeszédet.”
Bombay érseke, Ivan Dias szerint a nyilatkozatra azért volt szükség, mert egyes indiai teológusok tagadják, hogy Jézus Krisztus az egyetlen közvetítõ Isten felé. Ez a tévedés ugyan a húszmilliónyi indiai katolikus körében nincs különösebben elterjedve, mégis veszélyezteti a papok és a szerzetesek kiképzését. Ami a vallások közötti párbeszédet illeti: kevés kivétellel a hinduk jól megvannak azzal, hogy a keresztények ragaszkodnak a hitigazságaikhoz; a hinduknak pedig az természetesen jogukban áll, hogy a Dominus Iesus nyilatkozatot elutasítsák. – Kanjirapally szír-malabár püspöke, Mathew Vattakuzhy úgy véli: a dokumentum nem fogja akadályozni az ökumenizmust, amely az igazságra és a megszentelõdésre alapít.
9. Johann Mödlhammer, az ökumenikus teológia salzburgi katolikus professzora a következõket jegyzi meg. A nyilatkozat semmi egyebet nem állít, mint amit eddig katolikus dokumentumok tartalmaznak. A nyilatkozat nem kíván senkit bántani, sérteni. Ökumenikus kapcsolatokban mindenki tudja, és senki sem veszi zokon, hogy egyházértelmezés kérdésében a keresztény egyházak között nincs egyetértés. Viszont felvetõdik a jogos kérdés: miért van a nyilatkozatból teljesen kirekesztve a hivatalos ökumenikus párbeszéd, amely pl. katolikus–evangélikus és katolikus–anglikán viszonylatban már fontos közös nyilatkozatokat eredményezett az egyházi hivatal, az Eucharisztia és az egyházértelmezés témakörökben? Mindez talán nem fontos és jelentõs? Amennyiben a nyilatkozat a kereszténységnek a más vallásokhoz való viszonyát tárgyalja, a vonatkozási pontnak az összkereszténység önazonosságának kellene lennie, Krisztus közös megvallásának, nem pedig az egyházvolt különbségeinek.
10. Paul-Werner Scheele würzburgi püspök sajnálattal állapítja meg, hogy a nyilatkozat a katolikus álláspontot ugyan a zsinat nyomán elõadja, viszont nem fejti ki a többi keresztények álláspontjához való viszonyulást, nincs tekintettel az 1999-es augsburgi közös nyilatkozat megigazulástanára, és a két dokumentum egymással való kapcsolatát sem pontosítja. Felmerül a jogos kérdés: visszalépés történik Augsburg mögé, vagy talán katolikus oldalról véget akarnak vetni az ökumenikus erõfeszítéseknek? Az augsburgi és a római nyilatkozat egyaránt arra szólít fel, hogy a mai világban közösen tanúskodjunk az Úr Jézus mellett. Olyan irányzatok, amelyek Jézus Krisztus egyedülvalóságát megkérdõjelezik, katolikus teológusoknál találhatók, a Dominus Iesus elsõsorban hozzájuk szól. Ami az Egyház lényegét illeti, a nyilatkozat fájdalmasan tudatosítja, hogy a teológiai kérdések még megoldatlanok. Összkeresztény differenciált egyetértésre kell törekedni; ez nem lesz se könnyû, se gyors.
11. Az angol katolikus hetilap (The Tablet 254, 2000, 1179) szerkesztõségi cikkben foglalkozik a nyilatkozattal. „Hans Küng svájci teológus szokta hangoztatni, hogy a vallások közötti béke nélkül nem létezhet nemzetek közötti béke. Sokan pedig azt gondolják, hogy a különféle vallások közötti párbeszéd lesz a XXI. század legfontosabb vallási vitaterülete. Azért a . . . nyilatkozat rendkívül fontos. Bár érthetõ módon itt Nyugaton arra irányult a figyelem, hogy ez a nyilatkozat mit mond a Katolikus Egyházról és a többi keresztény egyházakról, a nyilatkozat központi témája a keresztény missziós tevékenységnek és hithirdetésnek a világ vallásaival való viszonya.” „Maga a nyilatkozat szövege, amelyet állítólag Angelo Amato szalézi atya fogalmazott, kommunikációs katasztrófát okozott, amelyet más újabb események is felerõsítettek. Elõször is a nyilatkozat megismétli a Hittani Kongregációnak a »nõvér egyházakra« vonatkozó régebbi iratában található intranzigens állítást, amely szerint az érvényes püspöki rend és érvényes eucharisztia nélküli egyházak »teljes értelemben« nem nevezhetõk egyháznak. [Ez az irat június 30-án kelt, és eredetileg nem tették közzé, csak a püspököknek küldték meg. Indiszkréció következtében aztán a Dominus Iesus nyilatkozattal mégis közzétették.] E kijelentés sokakban megrökönyödést keltett. Például az anglikán canterburyi érsek úgy nyilatkozott, hogy ez a kijelentés 30 éves ökumenikus munka eredményeit veszélyezteti.” „A világ vallásairól szólva a nyilatkozat elismeri, hogy ezek igazságokat is tartalmaznak. Mégis a szöveg nyomasztóan negatív benyomást kelt. Elismeri ugyan, hogy más vallások követõi »részesülhetnek az isteni kegyelemben«, de hozzáteszi, hogy »objektívan szólva súlyosan hiányos állapotban vannak«. A nyilatkozat . . . lekicsinylõ, kelletlen hangnemet használ, és nem hajlandó elismerni, hogy ezek a vallások Isten tervében pozitív szerepet játszanak.” „Nézhet az ember pesszimista módon egy félig telt pohárra, csak azt látva, hogy félig üres. A mostani nyilatkozat elejétõl végig ezt teszi. Mégis ez a nyilatkozat egy a pápa által jóváhagyott hivatalos vatikáni dokumentum, amely alapvetõ keresztény tanokat erõsít meg. Amikor vonalat húzunk a homokba, ezzel felbátorítjuk a vonal mögött levõket arra, hogy kreatív módon más utakon haladjanak elõre. Ha a jelen esetben is ez történik, lehetnek a nyilatkozatnak pozitív hatásai is. A Katolikus Egyháznak az ökumenizmus és a vallások közti párbeszéd iránti elkötelezõdése visszavonhatatlan, és a nyilatkozat érdemének tudhatjuk be, hogy figyelmeztet: álljunk mindig szilárd talajon, amikor elõre haladunk.”
Egy késõbbi szerkesztõségi cikkben a folyóirat (1403. lap) elmondja, hogy egy angol püspök egész gyûjteményt nyújtott át a pápának meg a Hittani Kongregációnak a felmerült nehézségekrõl. Idézünk a cikkbõl: „Egyik fõ nehézség az, hogy a Dominus Iesus az egyházak és hitek közötti párbeszéd módszerét annyira korlátok közé szorított módon határozza meg, hogy katolikus oldalról azt tisztán a proklamálás szintjére csökkenti. Egy másik jelentõsebb panasz az, hogy a világban mûködõ Szentlélekrõl szóló nagylélegzetû tanítást, amint az megtalálható magának a pápának Redemptoris missio kezdetû enciklikájában, megint csak annyira leszûkítették, hogy elhomályosítja azt az igazságot, hogy a Lélek világosság mindenki számára.”
12. Joseph Ratzinger bíboros egy interjúban (Frankfurter Allgemeine Zeitung, szeptember 22-én; kivonatos szövege: Kathpress, 227. szám) többek között elmondja, hogy számos véleménynyilvánítás teljesen ignorálja a nyilatkozat témáját, tartalmát, súlypontját. A pápa a jubileumi év tetõpontján emelt hangon és ünnepélyesen hitet akart tenni Jézus Krisztus Úr volta mellett. A nyilatkozat egyben meghívás is valamennyi keresztényhez, hogy csatlakozzék ehhez a hittevéshez, és így a jubileumi évnek mélyreható értelmet adjon. A bíboros elismeri a kommunikációs probléma létét: a tanítóhivatal klasszikus nyelve nem ugyanaz, mint az újságok és a média nyelve; ez azonban ne vezessen oda, hogy a szöveget becsmérlik (herabsetzen), hanem hogy lefordítják (übersetzen). Az evangélikusok ellenvetésére a bíboros élesen reagált: „teljesen abszurd dolog, amit lutheránus barátaink pillanatnyilag minden valószínûség szerint akarnak: hogy ezeket az esetleges történelmi képzõdményeket ugyanolyan értelemben Egyháznak tekintsük, amint hisszük, hogy Egyház a püspöki tisztben az apostolok utódlásán nyugvó katolikus Egyház.” A kérdés az, hogyan létezik, és hogyan nem létezik az Egyház. „Ebben az értelemben senkit sem sértünk meg, ha azt mondjuk, hogy a tényleges evangélikus egyházalakulatok (»Kirchentumok«) nem azonos értelemben Egyház, ahogy maga a katolikus az akar lenni.”
13. Ebbõl a Ratzinger bíborossal folytatott terjedelmes sajtóbeszélgetésbõl érdemes még idézni három hosszabb bekezdést.
„A dokumentum semmiképpen sem ismétli meg azt a szubjektivista és relativista tételt, amely szerint mindenki a maga módján boldogulhat. Ez alapjában véve egy cinikus felfogás, amelybõl én kihallom az igazságra és a helyes erkölcsre irányuló kérdés mély megvetését. A dokumentum sokkal inkább azt mondja a zsinattal együtt, hogy Isten minden egyes embernek felkínálja a világosságot valamilyen, az élettörténetének megfelelõ módon. Aki az igazságot keresi, az objektív módon a Krisztushoz vezetõ úton jár, és ezzel együtt ahhoz a közösséghez vezetõ úton is, amelyben Krisztus a történelem számára jelen van: az Egyházhoz vezetõ úton. Az igazság keresése, hallgatás a lelkiismeretre, a belsõ hallás tisztítása: ezek tehát az üdvösség feltételei mindenki számára. Ezekben adva van a Krisztussal meg az Egyházzal való belsõ, objektív kapcsolat.”
„Ilyen értelemben aztán a dokumentum azt is kimondja, hogy a vallásokban vannak szertartások és imák, amelyek elõkészület lehetnek az evangéliumra, az isteni vezetés módjai, amelyek a szívet megnyitják Isten akaratára. De azt is mondja, hogy ez nem áll minden szertartásról; vannak olyanok is (ki tudná elvitatni, aki kicsit is ismeri a vallástörténetet?), amelyek az embert a világosságtól elfordítják. Így szükség van belsõ éberségre, belsõ tisztulásra a lelkiismeretbõl fakadó élet által, olyan a lelkiismerethez igazodó élet által megvalósuló belsõ tisztulásra, amely lelkiismeret hozzásegít megkülönböztetések felismeréséhez – szükség van nyitottságra, amely végsõ fokon Krisztushoz való tartozást jelent.”
„Azt nem állítom, hogy az üdvösség minden úton elérhetõ; a lelkiismeret, a keresõ tekintet útja az igazság és az objektív jó felé tart, csak egy út ez, akkor is, ha az emberek és helyzetek sokféleségének megfelelõen sok megjelenési formája van. A jó azonban egy, és az igazság nem mond önmagának ellent. Az, hogy az ember az egyiket meg a másikat nem egészen éri el, az igazság és a jó igényét nem teszi relatívvá. Ezért nem elégséges az öröklött vallásban kitartani, hanem szükséges tudni kitekinteni és amazon túl is lépni. Ennek viszont csak akkor van értelme, ha tényleg létezik az igazság és a jó. Az ember nem lehetne a Krisztushoz vezetõ úton, ha ez az út nem létezne.”
[Alább, a 609. oldalon, olvasható egy szerkesztõségi jegyzet az „Egyház” szó használatáról.]
II. János Pál pápa szükségesnek találta, hogy október 1-én – amikor 120 kínai vértanút és 3 más szerzetesnõt szentté avatott – az úrangyala elõtt õ maga beszéljen a nyilatkozatról. „A jubileumi év tetõpontján a Dominus Iesus – Jézus az Úr – nyilatkozattal, amelyet különös módon jóváhagytam, minden keresztényt meg akartam hívni, hogy hozzá való hûségét a hit örömében megújítsa, és egyértelmûen tanúsítsa, hogy ma is és mindig Jézus »az Út és az Igazság és az Élet« (Jn 14,6). Az, hogy hitet teszünk Krisztus mint az egyetlen Fiú mellett, aki által mi magunk az Atya arcát szemléljük (vö. Jn 14,8), nem valami beképzeltség, amely más vallásokat leértékel, hanem örvendezõ hála kifejezése azért, hogy Krisztus érdemünk nélkül megmutatkozott nekünk. Egyben azt a feladatot is ránk bízta, hogy amit kaptunk, tovább ajándékozzuk, és közöljük a többiekkel is, amit ajándékba kaptunk, mert az igazság ajándéka és a szeretet, vagyis az Isten, minden ember tulajdona.” Az üdvösséget nem vitatjuk el a nem keresztényektõl. „Sokkal inkább annak végsõ alapjára mutatunk rá Krisztusban, akiben Isten és ember egyesült. Isten minden embernek megadja a világosságot a kinek-kinek belsõ és külsõ elõfeltételeihez mért módon, amennyiben megadja nekik az üdvözítõ kegyelmet olyan utakon, amelyeket õ maga tud. A dokumentum megvilágítja azokat a lényeges keresztény elemeket, amelyek a párbeszédet nem akadályozzák, hanem sokkal inkább az alapjait fedik fel. Mert egy alapok nélküli párbeszéd arra lenne ítélve, hogy üres bõbeszédûséggé fajuljon.” „Ugyanez áll az ökumenizmus kérdésére. Ha a dokumentum a II. vatikáni zsinattal összhangban kijelenti, hogy »Krisztus egyetlen Egyháza a katolikus Egyházban áll fenn (subsistit in)«, ez nem a többi egyházak és egyházi közösségek iránti lebecsülést szeretne kifejezni. Ezt a meggyõzõdést az a tudat kíséri, hogy ez nem emberi érdem, hanem Isten hûségének jele, amely hûség erõsebb, mint az emberi gyengeségek és bûnök, amelyeket mi a böjti idõ kezdetén Isten és emberek elõtt ünnepélyesen beismertünk. A katolikus Egyház – amint a dokumentum kifejezi – szenved attól a ténytõl, hogy értékes üdvösségelemekkel megáldott igazi részegyházak és egyházi közösségek tõle elszakadtan élnek.” „Azt remélem, hogy ez a nyilatkozat, amely annyira szívügyem, oly sok félremagyarázás után végül betöltheti tisztázó szerepét, amelynek a nyitottságot kell szolgálnia.” Szûz Mária „segítsen meg, hogy együtt növekedjünk a Krisztusba, az emberek Megváltójába vetett hitben, a Krisztus által minden embernek felkínált üdvösség reményében, valamint a szeretetben, amely Isten gyermekeinek a jele.”
[Vö. még: Magyar Kurír, szept. 25–30., 10–11. old.; Új Ember, okt 8., 5. old. és okt 15., 5. old.]
Gondolom nem viccből irja, talán valami alapja is van a rossz érzéseinek. Persze kérdéses hogy miért várt 40 évet az előhozakodással és miért hozakodott elő egyáltalán ha eddig nem, de gondolom nem ő találta ki az egészet.
Ja, és az egyháznak szokása mindenkit lehúzni aki nem tetszik nekik vagy ellenük mer szólni, de ezzel csak saját fafejűségüket bizonygatják.
Bocs, ez nem egyes emberekre vonatkozik hanem a vallásra mint olyanra.
Cher új zenei albuma nagy feldühödést keltett a katolikusok köréban, mert kemény támadást intéz az apácák ellen, akik felnevelték őt.
A dal a Belive c. szám énekesnőjének egy New York-i katolikus árvaházban töktött időszakáról szól, amelyben az apácákat "a pokol lányai, a fájdalom mesterei, a szégyen anyái" szavakkal jellemzi. Az Amerikai Katolikus Liga szóvivője szerint Cher a katolikusok rovására próbálja eladni CD-jét."
Úgy látom elkerülte figyelmed, hogy nem támadok :) Nem izgat, hogy te református vagy-e (mármint tisztán vallási szempontból) ugyanis én sem csak a reformátusokra gondoltam. Csak túlságosan bekódoltam a sorok közé :)
Azért lenne egy kérdésem: szerinted ha a tökéletes Isten el akar érni valamit, akkor olyan eszközt teremt magának amivel azt nem lehet elérni?
"Tökéletesnek az Istent tartom, aki a tökéletlen és alkalmatlan reformátorokat" - ez azt sugallja, hogy Isten alkalmatlan dolgokat teremtene. Ezt kedvelem, a vallásilag generált kisebbségi érzést :)
Mindenki tökéletes, senki se az... A kettő ugyanazt jelenti. Majdnem.
Szerintem mindenki tökéletes :)
A Krisztus által mutatott keskeny ösvény meg ugyanoda vezet mint bármelyik másik út, csak gyorsabban - ha ragaszkodunk a mi idő-fogalmainkhoz. Ja, és ő pont aszonta, hogy tökéletesek vagyunk. Persze nem mindegy melyik bibliában melyik lényeddel keresed :) Némelyik kombinációval látod, másokkal nem.
Ha figyelmesen elolvasod előző hozzászólásomat, akkor láthatod, hogy a reformátusokról egy szót sem ejtettem benne. Ha pedig kicsit visszaolvasol, akkor azt is láthatod, hogy egyik felekezetet sem tartom tökéletesnek, sőt kimondottan az tesz számomra hitelesebbé egy felekezetet, ha magát sem tartja tökéletesnek.
Tökéletesnek az Istent tartom, aki a tökéletlen és alkalmatlan reformátorokat is fel tudta használni arra, hogy visszavezesse népét a Krisztus által adott keskeny útra. Az Ő Szentlelkének ereje adott olyan tüzet ezeknek az esendő embereknek, hogy érdekeiket, egészségüket, szabadságukat, életüket nem nézve, törekedjenek az evangélium minél tisztább hirdetésére, annak alázatos tudomásulvétele mellett, hogy nincsenek a tökéletes tisztaság birtokában.
Haliho, te biztos vagy abban hogy bárki ismeri a "tiszta evangéliumot"?
Mellesleg ha a katolikusok nem a tökéletesség gyülekezete, a reformátusok az?
Senkit nem támadok, senkit nem védek.
Ma a reformáció emlékünnepén adjunk hálát a végtelen kegyelmű ÚRIstennek, hogy közel 500 éve, amikor a látható egyház vezetése az elzüllés mélypontján volt, elhívta a reformátorokat, hogy visszavezessék a látható egyházat az Úr Jézus Krisztus által kijelölt keskeny útra! Tanuljunk azoknak példájából, akiknek sokszor a szabadságuknál, az életüknél is fontosabb volt a hit, a hirdetett evangélium tisztasága! Adjunk hálát azért, hogy a reformáció nemcsak azok megtisztulását szolgálta, akik - kényszerűségből - új szervezeteket hoztak létre, hanem még a Római Katolikus Egyház megtisztulásának, a Krisztus kijelölte útra való visszatalálásának is hathatós eszköze lett!
Kösz Mirabolan!
Ez ugyanaz a szöveg, amit Satya beírt annak idején. A kérdésem arra vonatkozott, hogy megtalálható-e valahol teljes formában, mert ez kivonatnak tűnt számomra.
Kösz Satya!
Az engol nyelvű honkapot megtaláltam, de egyelőre ezt az október 1-jei szöveget nem leltem meg.
Október 1-jén délben az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében a szentatya megfogalmazta véleményét a közelmúltban közzétett Dominus Iesus kezdetű nyilatkozatról:
''A Jubileumi Év csúcsán, a Dominus Iesus -- Jézus az Úr k. Nyilatkozattal, amelyet különleges formában jóváhagytam, minden keresztényt arra akartam felszólítani, hogy újítsa meg Jézushoz való csatlakozását a hit örömében, egyhangú tanúságot téve arról, hogy Jézus ma is és holnap is 'Az Út, az igazság és az élet.' Hitvallásunk Krisztusról, aki az egyetlen Fiú, és akinek révén mi magunk látjuk az Atya arcát, nem önhittség, amely megveti a többi vallást, hanem örömteli elismerése annak, hogy Krisztus megmutatta nekünk magát, anélkül, hogy ezt mi bármiféle módon kiérdemeltük volna. Krisztus ugyanakkor arra kötelezett el bennünket, hogy továbbra is adjuk át másoknak azt, amit kaptunk és közvetítsük az ajándékot, mivel az ajándékba kapott igazság és szeretet, amely Isten, minden emberé. Péter apostollal valljuk, hogy 'nincsen üdvösség senki másban.'
A Dominus Iesus Nyilatkozat, a II. Vatikáni zsinat nyomán, azt mutatja meg, hogy ez nem fosztja meg a nem keresztényeket az üdvösségtől, hanem végső forrását Krisztusban jelöli meg, akiben Isten és az ember egyesülnek egymásban. Isten mindenkinek megadja világosságát, belső és külső helyzetének megfelelően, és üdvözítő kegyelmét az ő általa ismert utakon. A Dokumentum rávilágít az alapvető keresztény elemekre, amelyek nem akadályozzák a párbeszédet, hanem mutatják annak alapjait, mivel az alapok nélküli dialógus hamarosan puszta szófecsérléssé fajulna el.
Ugyanez vonatkozik magára az ökumenizmus kérdésére is. Ha a Dokumentum a II. Vatikáni zsinattal együtt azt nyilatkozta, hogy 'Krisztus egyetlen egyháza a katolikus egyházban él tovább', ezzel nem azt akarja kifejezni, hogy kevéssé tiszteli a többi egyházat és egyházi közösséget. Ehhez a meggyőződéshez társul annak a tudata, hogy mindez nem emberi érdem, hanem Isten hűségének jele, aki erősebb az emberi gyengeségnél és bűnöknél, amelyeket ünnepélyesen meghallottunk Isten és az emberek előtt az idei nagyböjt kezdetén. A katolikus egyház szenved -- amint ezt a Dokumentum írja -- amiatt, hogy az üdvösség értékes elemeit tartalmazó egyes egyházak és egyházi közösségek nincsenek vele egységben. A Dokumentum ismételten kifejezésre juttatja ugyanazt a szenvedélyes ökumenizmust, amely Ut unum sint k. enciklikám alapja. Remélem, hogy ez a Nyilatkozat, amelyet szívemen viselek, annyi téves értelmezés után végre betöltheti megvilágosító és ugyanakkor nyitást kezdeményező küldetését. Mária, akire az Úr a kereszten, mint mindannyiunk Anyjára rábízott bennünket, segítsen, hogy közösen növekedjünk a Krisztusba, minden ember Megváltójába vetett hitben, a Krisztus által mindenkinek felkínált üdvösség reményben, a szeretetben, amely az Isten-gyermekség jele.'' VR/MK
Kösz Satya!
Ez az olasz nyelv nagy találat volt... :-))) (Bár, ha nagyon akarnám lenne kivel lefordíttatni, de annyit most nem ér meg, hogy mást dolgoztassak...)
haliho
Azt szeretném kérdezni Tőled, hogy a pápa október 1-i beszédében megfogalmazott véleménye a Dom. Iesus nyilatkozatról - amit 255 sz. leveledben idéztél, hozzáférhető-e valahol teljes egészében (magyarul, angolul, németül vagy esetleg franciául)?
Csak lassan... biztos Flavius Josephus (Justines) –ra gondolsz. Millenarista volt. Nem emliti Nazaretet, de létezett
Nazaret
(en-Nasira), kis város az alsó-galilei hegyvidék dombjai közt; a régibb város romjai a mostani helyén fölül láthatók. N.-et sem az ószövetségi biblia, sem Flavius Josephus történetiró nem említi; János (I. 46) szerint jelentéktelen hely volt s késobbi nevezetességét annak köszönheti, hogy Krisztus itt nevelkedett. Ezért Jézus ellenfelei gúnyosan Názáretinek nevezték; igy gúnyolták Sziriában az elso keresztényeket is és a moszlimek Nasszrâni néven (többese Nasszâra a. m. keresztények) még ma is Krisztust értenek. A zsinagógát, melyben Jézus tanított (Lukács, IV. 16.) és Mária házát (ez utóbbit bazilikává alakítva) már a IV: sz.-ban mutogatták. N. egyetlen kútja fölött most a görög nem egyesültek kápolnája (már a VIII. sz. óta) emelkedik. N. 6000 lakosa közül körülbelül 4000 keresztény; ezek nagy része (egy érsek alatt) a gör.kel. egyházat követi.
Na igen, mindkét oldalon sok tudós koptatja az iróeszközeit. Amit próbáltam is mondani, hogy elmennek a lényeg mellett.
Észrevettétek, mennyi könyv szól a bibliáról, a kereszténységről? Nem tudom ki figyelte meg akkor már azt is, hogy milyen kevés könyv van Istenről.
A bibliában vannak hibák, ez tény... Ha te bizonyitod hogy Názáreth létezett, hozhatnék másik példát de nem teszem, mert évekig vakarózhatnánk és csak elpazarolt idő lenne.
Hogy egy dolgot mondjak még azért mégis :)
Nem tudom milyen Isten az olyan aki egy hozzá forduló könyörgőt elsőre el akar zavarni mert az nem zsidó.
A katolikusok meg inkább éljék a bibliát mint beszéljenek róla.
Kedves t_matey!
Az én forrásom viszont Gerhardt Kroll, aki leírja, hogy P Viaud, ferences páter a vaskorszakból származó korsók cserepeit fedezte fel, és a keletkezési időket ha összeállítja, akkor a Kr.e 900-tól Kr.u. 600-ig tartó időt fedik le. Van olyan szakasz is a feltárt barlangban, amely Heródes idejéből származik.
23 sziklasírt találtak a terepen. Ebből 18 olyan, amelyet a Kr.e 3. század végétől a legjobban szeretettek a zsidók. Két sír érintetlenül maradt meg. A bennük levő leletek szerint az egyik Kr.e kb 200-ból, a másik Kr u 1. századból származik.
A talmud, amely felsorol 63 galileai helységet, nem említi Názáretet. De a zsidókeresztényeket „nosri”-nak nevezi, ami a „názáreti” jelző jiddis-héber formája.
Azt hiszem, most ennyi elegendő Názáret létezésének alátámasztására.
Üdv!
satya
Az én forrásom egy római történetiró, aki annakidején felmérte a terület településeit. És a rómaiakra jellemző precizitással, ugyanis minden lakott helyet feljegyeztek ahol akár csak 10-en is laktak. Ásatások szerint pontosak voltak a fickó feljegyzései. Názáret-ről viszont nem szól.
Annyit engedek, hogy legyen 5. század, azt hiszem ez a lényegen cseppet sem változtat.
Kedves t_matey!
Forrásod valószínűleg téves. A legrégibb írott forrás a Kr.u. 5. században említi Názáretet.
Ugyanakkor az ásatások arra mutatnak, hogy a II. vaskortól mindvégig lakott terület.
De ez offtopic
satya
Ahogy mondod.
Nem kéne a sok felesleges szószaporítás helyett hirdetni az evangéliumot?
Aki nem fogadja be 1MB-nyi válasz után sem, rázd le a bitport a lábadról és
lépj tovább :) Viszont vannak olyanok, akiknek megtérést ajánlasz, de
hisznek Jézusban, a megváltóban és akik tagadják, azokhoz nem szólsz.
Nem? Ez nem vád, csak kérdés. Távol legyem tőlem, ezután, hogy
haragosan vádoljalak téged? Tisztellek bár, csak az eszközeidben
kételkedem.
Verjetek össze-vissza, köpjetek le és rugdossatok meg, de számomra már akkor is szánalmas ha valaki csak idézni tud, gondolkodni nem. Akinek nem inge NE vagye magára.
A bibliában van tévedés, ez tény. (Hogy csak egyet mondjak történelmileg bizonyitott, hogy Názáreth a 7. század körül keletkezett.) Aki arra sem képes, hogy az eszét és szivét használva egy forráson belül megkülönböztesse a jó és kevésbé jó dolgokat az ne szóljon közösség előtt.
Üssetek...
Kedves udvari,
...most meg irigykedsz?..olyan mérgezögyökér lelkünkben, amely meg tud ölni. Jézus maga ennek a gyilkos erönek volt kiszolgaltatva, mivel megvan irva, Pilatus...jol tudja vala, hogy irigységböl adák öt kézbe. Mt 27:18
Ha felismerjük irigységünket, talan megprobaljuk artatlan szinben feltüntetni azt, vagy még sajnaljuk is önmagunkat, mivel Isten megtagadott tölünk valamit, amit masoknak megadatott. Galata 5:19-21
Vagy Pét 2:1
Elöszor is ki kell fejeznünk mély tiszteletünket az igazsag irant, és be kell ismernünk, hogy irigyek vagyunk, mivel a masik valami olyannal rendelkezik, amivel mi nem. Isten itélete érvényes.
Magunknak masokkal valo összehansonlitasaval mintha azt néznénk, vajon a Mennyei Atya nem volt-e igazsagtalan, amikor az ajandékokat és terhet szétosztotta. Ezért tehat meg kell tagadnunk lazado,
bizalmatlan goldolatainkat. Isten a szeretet.
Ha jobb ut lett volna szamunkra, azt valasztotta volna. Szamit, hogy vezet bennünket. Megad-e valamit vagy sem.
H a l a é r t e...
