FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Sziasztok! A barátnőm elég komolyan bulémiás és szegény nagyon sokat szenved miatta. Sajnos én eléggé kevés támaszt tudok neki nyújtani, ugyanis nem tudom, hogy mit érez. Esetleg lenne itt olyan akivel privátban tudna beszélni erről?
Egy cikksorozatot írok az nlc.hu-ra, ami mentális problémával küszködők családtagjaival/párjával/gyerekével/barátaival vagy más, az illetőhöz közel álló személlyel/személyekkel készült interjúkból állna. A témát azért tartom fontosnak, mert szeretnék ezzel segíteni azoknak, akik ebben a cipőben járnak, illetve azt is szeretném, hogy az emberek általánosságban többet tudjanak meg a pszichés zavarokról, és ne bélyegezzék meg azokat, akik mentális problémáktól szenvednek.
A következő kórképekkel rendelkező emberek hozzátartozóit keresném: depresszió, borderline, skizofrénia, paranoid zavar, pánikbetegség, poszttraumás stressz betegség, kényszerbetegség, generalizált szorongás, anorexia és bulimia (tudom, hogy sokszor ezek közül egyszerre több is fennáll). A cikkben természetesen lehet teljesen anonim módon szerepelni.
Ha úgy érzed, szívesen segítenél nekem, kérlek, írj egy e-mailt a hbrigitta88@gmail.com-ra. Előre is nagyon köszönöm, és további szép napot kívánok mindenkinek!
Ha megnézed a hozzászólások dátumát. láthatod, hogy ez a fórum nagyrészt kihalt. Akik valaha működtették, már más életszakaszban járnak. De azelőtt sem volt sem proana fórum, sem táplálkozási tanácsadó.
Sziasztok Reni vagyok 16 éves és most regisztráltam ide. Megszeretném kérdezni, hogy milyen ételeket ajánlotok, hogy közben foggyak. És esetleg ha valakinek van hozzá kedve és mem zavarná a téma, akkor azt is szívesen meghallgatom, hogy milyen módszereket tud és ha bármilyen ötletet tud adni az írjon. Előre is köszönöm szépen mindenkinek.
Nagyon rég jártam itt, mert nem tudtam boldogulni semmivel sem az életemben, s terápiát kerestem az evészavaromra. Ebben a topikban kaptam a legjobb segítséget, ami idővel oda vezetett, hogy meggyógyultam :) Sokan abban is kételkedtek, hogy tényleg azért jöttem-e ide vagy villogni a kajaparámmal, de a sok-sok évnyi pth és az idő azt hiszem igazolt. Remélem, hogy a néma hangok mind meggyógyultak.
A "sors fintora", hogy most a másik oldalról látom a mentális betegségeket, s sosem tudok úgy tekinteni egy betegre se, ahogy annyiszor tették velem, de jó érzés jól lenni, fájdalmas átérezni egy olyan panaszt, ami csak az érintett számára panasz, s még nehezebb, hogy most naponta bíznak emberek a szavaimban, s mindannyian a gyógyulásért dolgozunk, s egyikünk sem jós, de a remény az létezik, s találkozom vele minden nap a tükörben. No, nem ragyog a tükör minden nap vissza rám, de valós képet mutat, s ez mindig megtart engem.
Kívánom minden betegnek, hogy tapasztalhassa meg élete folyamán <3
Sziasztok! Több, mint 3 évig szenvedtem evészavarban. Kb. 1 éve gyógyult vagyok, és eljutottam odáig, hogy írjak erről egy bejegyzést. Hátha segítek vele a bajbakutottaknak 🤗
Sziasztok! Csak most bukkantam rá erre a fórumra, és láttam hogy még mindig él. Az lenne a kérdésem, hogy lenne e köztetek olyan vállalkozó szellemű volt anorexiás, vagy olyan anorexiás aki már próbált meggyógyulni, aki adna nekem egy interjút. Szigorúan bizalmas, név nélküli, az ELTE szociológia szakára készített projektemhez kell. Így elöljáróban, én is voltam anorexiás 2 évig, bulimias kb 7 évig, tudom mekkora bátorság kell ahhoz hogy beszéljétek a betegségről, mégis arra kérlek titeket, hogy egy kötetlen nem is interjúra, hanem beszélgetésre gyertek el velem. Ha valaki akkor én nem ítélek el senkit, borzasztó hosszú és nehéz folyamat volt meggyogyulnom nagyon sokáig voltam beteg, és őszintén szólva érdekelne a ti történetének is. Na lényeg a lényeg, hogy ha esetleg lenne ilyen rendkívül erős fiu/lány aki beszelgetne velem, az írjon a ka__ta@hotmail.com email címre, és írja meg oda, hogy hol szeretne találkozni, én teljesen rugalmas vagyok mind helyileg mind varosilag!
Én is csak kb félévente kukkantok be ide, és szomorúan olvasom mi történt, párszor írtunk egymásnak Uffokával, sajnálom, hogy nem sikerült neki, bár azt mindannyian tudtuk, hogy sajnos nem mindenkinek sikerül, sok félelmetesebb hírű betegségtől is több áldozatot szed ez az ellenállhatatlan viselkedési késztetés. Még úgy is nagyon nehéz kijönni belőle ha mindenki azon dolgozik és még ha terapeuta segitségét is veszi igénybe a család.
Nekünk úgy tűnik sikerült, bedobva nagyágyút, rohamosztagot és a "semmi más nem számit, még én sem" technikát, minek következtében az ikreim közül "A" most 4 lánynak az anyja, "B" pedig akiről 18 évvel ezelőtt már-már lemondtam (de persze nem), 2 fiúnak és egy lánynak az anyja. "B" elmondta, hogy az igazi változást az első fia megszületése hozta, amikor aztán elkezdte átértékelni a világot.
Sok éven át nagyon szerettem volna inspirálni a topiktémában érintett szülőket a megoldások keresésére, de fogalmam sincs mennyire sikerült.
"Meghalni? Nem olyan könnyű, megpróbáltam." Ezt írta Uffoka első hozzászólásában. Mostanáig tartott neki. Nem hiszem, hogy amikor ezt írta, el tudta volna képzelni, hogy eddig tart.
Szerette a munkáját, a hegyeket, a küzdést, a még több küzdést, a végsőkig küzdést, és végül sikerült neki tartós párkapcsolatot találnia (ennek a hiányáról írt legtöbbet), de boldogságra nem volt képes akkor sem. Attól fogva már nem írt ide.
Nos, már rég nem 'nyíltam meg' senkinek, gondoltam itt elmondhatom, hogy mi a szitu velem.
Sziasztok (nevemet inkább kihagyom), dgy 15 éves lány vagyok és evészavarral küzdöm. Már tavaly elkezdődött a nyár végén, amikor rájöttem, hogy túlsúlyos vagyok. Igazából..senki nem tartott annak, de volt rajtam egy kis 'felesleg' és ezt nem csak én tudtam, hanem rajtam kívül mindenki más. Így elkezdtem rengeteget tornázni és diétázni.
Ezek után kb. november környékén kiütött nálam az önhánytatás. Elkezdtem csinálni és nagyon jó volt megkönnyebbülni, annyira örültem, hogy bűntudat nélkül ehetek és aztán csak ki kell hánynom.. pár hétre rá apum rajta kapott és nagyon megijedtem..nem tudta se ő se én, hogy hogyan reagáljunk a szituációra. Én csak hebegve-habogva hazudoztam, apukám pedig felhívta az akkor épp külföldön dolgozó anyukámat és ahelyett, hogy megértést és esetleg kezeltetést kaptam volna, csak lecsesztek, hogy mit képzelek magamról..megvan mindenem, étel, ruha, miért csinálom ezt, csak a sírba akarom őket vinni...nem éreztem MIATTUK bűntudatot, akkor kezdtem csak őket megutálni, mert ahelyett, hogy törődnének a lányukkal, csak megbántják őt és le se sz*rják mi történik vele igazából..
Egy időre abbahagytam az önhánytatást a szüleimtől való félelem miatt és még keményebb tornába kezdtem, de nem voltam magammal megelégedve, mert az alsóhasam semennyire nem ment le. Küzköttem, nem ettem rendesen, túl sokat sportoltam, hogy semennyi kalória ne maradjon bennem..igaz, olyan egyszer sem sikerült, hogy minden kalóriát lemozogtam volna, de igyekesztem, és a napi kaja adagom 3/4-ét azt hiszem lemozogtam..valamivel lejjebb ment az alsóhasam, de nem annyira, mint akartam.. aztán közeledett a próbabál és igyekesztem még jobban lefogyni, hogy a szűk ruhában még jobban mutassak. Megint elkezdtem diétázni és elkezdtem ismét magamat hánytatni, de most óvatosabb voltam. Sikerrel jártam leadtam másfél kilót, így boldogan fűztem be a ruhámat olyan szorosra, hogy épp, hogy csak levegőt kapjak és boldogan táncoltam végig az estét..összeesés szélén voltam, de sikerült. Aztán egy-két hónapig, mintha múlóban lett volna az evésizavarom..igyekesztem még nem túlzásba vinni az evést és már csak két naponta tornáztam..aztán egy-két csapásra elkezdődött a nyári szünet és visszatért a dolog. Diéta, sok edzés. Sok almaecet (tele van vele a net, hogy fogyaszt), sok víz, zöldtea, kávé feketén..végül július vége fele megállapodtam és már ismét múlóban látszott a dolog. Már nagyjából lapos volt a hasam (mások szerintem nem csak nagyjából..), két-három naponta kemény edzéseket csináltam, de már nem volt szigorú a diéta, csak betartottam, hogy mindenből mértékkel egyek és egy-két dolgot eltiltottam magamtól. Boldog voltam, mert a szerelmem is viszonozva lett..aztán elkezdődött a suli..előző héten minden oké volt, de ez a hét..ismét elkezdtem magam hánytatni, nem bírom abbahagyni az evést, és csak hánytatom magam..igyekszem rendbehozni mindent..két naponta tornázok, naponta csak egyszer eszek édességet és csak négyszer eszek egy nap + sok víz. De elkezdődött ismét...eddig is naponta 4-5x nézegettem a hasamat, hogy mekkora de most.. óránként 1-2x..félek, hogy visszahízok. Pedig tavaly nyár óta 11.3 kilót leadtam..mi van, ha visszahízom a kilókat? Mi van, ha máris híztam?
Köszönöm, ha elolvastad a sztorimat és örülök, hogy rátaláltam erre a fórumra és kiírhattam magamból ezt az egészet..További szép estét és igyekezzetek magatokat elfogadni, mert így vagyok tökéletesek ahogy most vagytok..
Sajnálom, hogy segítség helyett csak ítélkezést kaptál a környezetedtől. Ahhoz, hogy megszüntesd ezt a betegséget, célszerű volna pszichiáterhez fordulnod. Ő körbejárja azt, hogy van-e mellette esetleg enyhe depressziód vagy szorongásod, és ha igen, akkor ír fel antidepresszánst. Emellett javasolni fog pszichoterápiát. A kettő együtt, a gyógyszeres kezelés és a pszichoterápia jobban beválik, mint ha csak az egyiket csinálják.
(az én lányom anorexiás volt, kb. fél év alatt fogyott le iszonyatosan. A végén már a testsúlya 50 kg alatt volt a 165 cm magasságához. Róla kiderült, hogy depressziós és szorongós. Kapott gyógyszert, a pszichoterápiát nem vállalta, de most már eszébe sem jut koplalni, és az alakját sem lesegeti, sem pedig a mérleget)
Elég tartózkodó vagyok és inkább csak olvasgattam eddig mindig a fórumokat. Bevallom bulemias vagyok. Olyan 14 éves koromban kezdődhetett. Jól sikerült titkolnom hozzávetőlegesen 2 évig, mire rá nem jöttek. Úgy buktam le hogy mentem zongora órára az iskolába. Előtte bekajáltam majd bementem a suli wcjbe meghánytatni magam. Sajnos egy idő után erre felfigyeltek és elég érdekesen reagálták le az esetemet, mert nem hogy megértőek lettek volna velem szemben de elbocsátottak és körülbelül úgy kezeltek mint egy bűnözőt. Azt mondták többet nem tehetem be a lábamat az intézményben. Elég megalázó volt. De főleg azért mert anyám ott dolgozok régen tanárként és ismerték őt is. A lényeg hogy rendesen elterjedt a környéken a hír hogy én mit tettem magammal. Nővérem oda járt edzeni és azt hiszem azt mondta hogy égett a pofája miattam amikor meghallotta hogy mások rólam beszélnek. Én őszintén szolva nem értem miért viselkedtek így velem szemben. Ez egy betegség..de kb úgy tekintettek rám mintha loptam volna. Undortó egy banda. Aztán anyám elküldött egy pszichológushoz. Volt hogy a csernushoz is beakart vinni, de mondtam neki hogy én tuti nem megyek hozzá. Akkoriban adták a tvben a műsorát és láttam mekkora barom hogy mindenkit lehurrog meg beképzelten beolvas nekik. Erre anyám elment hozzá és teletömte a fejét velem kapcsolatban negatív gondolatokkal, mert ugye anyám elmondta neki hogy nem akarok hozzá járni és gondolom emiatt megharagudott. Még 10 évvel később is azt hallgattam anyámtól hogy a Csernus mit mondott rám..persze rosszakat..és hogy neki igaza volt velem kapcsolatban..hát még jó hogy nem jártam nála soha:-D Szóval eljártam egy dokihoz azt mondta hogy lehet torokvérzést is kapni és akkor nem tudják elállítani a vérzést és elvérzek. Ettől úgy megijedtem hogy abbahagytam az egészet. Sikerült is addig amíg ki nem mentem Angliába dolgozni. Olyan 23 évesen megint az lettem. Azóta hol abbahagyom hol nem sikerul. Az újév óta nagyon gyakoriak a tüneteim. De már azt érzem hogy belefáradtam csinálni és fáj tőle a torkom. Vettem hashajtót és ha nem sikerül magamból kihozni akkor azzal segítek rá. Az egész persze azért alakult ki mert folyton szekáltak az alakom miatt hogy fogyjak le. Ez az én történetem.
Sziasztok ! Szeretnék kérdezni . Van -e összefüggés ,hogy hányok kifelé mindent (csak ma) . S ma ajánlotta fel az orvosom , hogy megírja a beutalóm a kórházba :-(.
Nagyon sajnálom, Phyllis, a tragédiádat. Együtt érzek. Biztos, hogy nincs megoldás, hogy a lassú, de biztos leépülés a sorsod? Reménykedem, hogy élsz még. Nagyon rokonszenves embernek ismertelek meg tizenhárom éve. Nekem hála Istennek sikerült az evészavaros pokolból megmenekülnöm, de ez nem mindenkinek adatik meg. :(
Annyira sajnálom, nem tudom, emlékszel-e még rám. Már nem is tudom, pontosan mivel küszködsz, anorexia?
Legalább amit megeszel, az nagyon tápláló legyen, kérlek, ha már a pszichiátria nem segít. De rendes terápiára jártál?
Ha még tudsz örülni az életnek, gondolj arra, hogy így erősen megrövidíted, sőt, nagyon megnehezíted magadnak, ha pl. eltörik valamid, milyen nehéz lesz neked, pláne ha nincs azóta sem párkapcsolatod. Lesz, aki segít majd?
Ne törődj bele, soha ne add fel!
Van ez a mozgalom, a fogyatékosoknak, "Soha nem adom fel!" hát valamilyen módon mi is fogyatékosak vagyunk, nem szabad feladni, minden nap újra lehet(ne) kezdeni.
Nagyon régen jártam már erre, de azért gyakran gondolok Rátok. Egy kis up-date:
Teljesen jól vagyok, azt mondanám meggyógyultam, ami kb. 3-4 év pszichoterápia eredménye. A súlyom, a kajához való viszonyom, az énképem, stb., minden rendben van, normális életet élek minden szempontból - pár éve még nem gondoltam, hogy ilyen lehet, de most tényleg ez van. Annyira más minden! Sajnos a több éves éhezés fizikailag hatással volt rám, és ezzel még ma is együtt kell élnem, de már vannak eszközök a kezemben, hogy még így is meg tudjak küzdeni a saját életemmel. Ezzel együtt, soha nem fogom elfelejteni, amin keresztül mentem, de sokat jelent, hogy már van arra tapasztalatom, hogy bizalommal tekintsek a jövő felé.
Elindult egy ideje egy egészen furcsa, nagyon gyökeres változás az életemben. Simán megeszem olyan kajákat, hogy sztrapacska, tészták, sült szalonna, meg gyakorlatilag bármi, ami nem romlott, és mindezt normálisan, lassan betolva, észlelve, amikor jóllaktam, se előtte, se később, és élvezek minden kajálást. Bűntudat nélkül. A súlyom viszont még mindig alacsony, ezt jó hülyén mondtam, szóval még mindig sovány vagyok - de ez már messze nem az a vészes soványság, mint mikor rendszeresen írtam ide -, de szerintem ha lejövök a cigiről, akkor hízok 4-5 kilót, és az pont jó lesz. (Meg hát a sportolás is függőségem maradt, ennek mondjuk örülni kell.) Most már normális vagyok, a lehetőségeimhez képest, ugyebár. Vannak egyéb paráim és függőségeim, ezekkel küzdök továbbra is, több-kevesebb sikerrel, inkább többel, mint kevesebbel, kórházi ellátásra továbbra sincs szükségem. :)
Bocsánat, csak késztetést éreztem, hogy ezeket megosszam az itteni társakkal, mivel pont most estem át egy ilyen vacsorán, hogy rendelni akartam távkaját, de a futár megvárakoztatott, és végül azt mondtam neki, most már nem kell, és ettem egy felvágottas kenyeret itthon, és tök jól esett, és erre az élményre teljesen rácsodálkoztam. :)
Egy mód arra, hogy segítsetek azoknak, akik a csoport tagjaiéhoz hasonló problémákkal küzdenek!
Szakdolgozati kutatásomban evési problémákal (főként anorexiásokkal) foglalkozom és olyan kitöltők jelentkezését várom, akik jelenleg vagy korábban hasonló cipőben jártak (jelenleg vagy gyógyult/tünetmentes anorexiások). A kitöltés nem csak a szakdolgozat létrejöttében segít, hanem későbbi kutatások alapjául szolgálhat, valamint jövendőbeli szakemberként, az én pontosabb megértésem és segítségnyújtásom is bővítheti az anorexiával kapcsolatban.
Egy megkötés van: a tesztet csak 18. életévét betöltött személy tölheti ki.
Amennyiben van olyan köztetek/ismerősötök, aki szívesen kitöltené a tesztet, kérlek juttassátok el számára a linket. Minden megosztás/továbbítás nagy segítség számomra. Hálásan köszönöm!
Nem akartam feléleszteni a régi nickemet, de ez majdnem azonos (Ernő,Miskolc) .. hogy azért ne legyen teljesen topik-idegen. És ha már 'coming out', akkor nálunk is aktuális, tekintve, hogy az ikreim 14 évesek voltak amikor beütött a balhé (és kb akkor indult a topik is), és azóta eltelt 14 év ... most 28 évesek.
Időközben kijárták mjindazt az iskolát amire képesek voltak, kipróbálták mindazt ami a kezükbe került (pezsgő, cigi, fű, ...), de mindez nagyon szolid keretek közt maradt.
A súlyuk az a normál tartomány alsóbb felében mozgott. A néha topikolós öcsémnek köszönhetően eltölthettek 3-3 hónapot Kaliforniában - hogy okosodjanak a világról és ne féljenek tőle ... úgy vettem ki jó hatással volt rájuk.
Úgy tűnik, hogy a drTF-től egykor kapott családterápia is életre szóló muníciót adott mindenkinek a családban. A lányok saját nagy álma egy időben az a teljesen irreális elképzelés lett, hogy egy mediterrán szigeten éljenek, pálmafák, tenger, kék laguna, királyfi.
Most ... egy mediterrán szigeten élnek, vannak pálmafák, van kék laguna is, ... királyfi az nincs csak egy-egy szír herceg, legalábbis én úgy hívom őket és hercegektől nem illik elkérni a születési akvi kivonatukat :-)
Az egyiknek született két lánya (Gadah és Ghalya), a másiknak egy fia (Ibrahim).
A terhességek alatt kicsit aggódtam, mert ex-anorexiás anyáknál kisebb újszülött-súly várható, de a lánygyerekek is 3 kilo felett születtek, a fiú pedig 3.75-el. Néha mi szülők is előfordulunk a szigeten - Krétán. Én nem öregedtem csak a szemem lett egy dioptriával rosszabb, viszont tele vagyok vakmerő tervekkel és bátorsággal, és meg is csinálom ha el nem visz az ördög ...
Örülök, hogy ennyire jól vagy! :) És a visszaesés sem tartott sokáig. Valóban a tünetmentesség a helyes szó. Ezek a dolgok maradéktalanul talán sosem gyógyulnak, de már annak is örülni kell, ha az ember viszonylag tünetmentes. Jó, hogy írtál, egy kis biztatás nem árt senkinek, eléggé kipurcant ez a fórum.
Köszi a linket is! :)
Neked is további szép napokat, minél több tünetmentes évet.
valóban csak átmeneti volt a visszaesés. De hasznos volt: azt megtanította, hogy sose mondjam, hogy gyógyult vagyok, maradjuk a tünetmentességnél, és ezt szépen lehet napról napra továbbvinni, mint az AA-ban :) Hiszen szintén függőségről van szó, ugyebár. Szóval jól vagyok, és szép napokat, egyre kellemesebb és értékesebb felépülést kívánok nektek is.
