A 279. hsz-ben linkeltek egy interjút: "Új hang voltam" címmel. Lehet, hogy már nem elérhető. Az már sokkal hihetőbb volt, hogy az "igazi" CoVboy-al készült.
Én is imádtam, és valóban minden leírást elolvasott az ember, volt amit többször is. Pl Dune 2-t, amikor még C64-em volt, aztán első PC-s játékom is ez lett, le is esett tőle az állam akkoriban. Mivel az Eye of Beholder sorozat a kedvencem volt, azokat a számokat, amikben a leírásuk van, vagy hússzor elolvastam legalább. Sosem láttam, sosem játszottam a Lord of Midnight meg Doomdark's revenge játékokkal, de a leírásukat rongyosra olvastam.
Gyűjtöttem is a CoVokat, 1-2 kivétellel most is megvannak, még az évkönyvek is. Ja, és persze a levelezés volt a legjobb, na meg a rajzok, néhányat le is másoltam (kézzel, ceruzával), amikor nem volt jobb dolgom.
Pontosan. Nálam volt olyan is, hogy elővettem kb. 20 számot, és újra elolvastam, ami akkoriban tetszett. Egy Gurunál ma ez elképzelhetetlen pl. A mai kölkök nem is tudják, milyen jó volt nekünk akkor :)
Igen, az ember kiolvasta a levelezési rovatot kétszer, majd a leírásokat a géptipusához, majd az összes több leírást, majd a levrovot még kétszer és kezdődött előröl a kör, amíg meg nem jelent a következő szám.
Meglepett, hogy van egy ilyen topic, ezexerint más is szerette a CoV-ot.
A CoVBoy interjú érdekes volt, kár, hogy a pali már nem csinál újságot, mert amit a CoV-okban művelt, az frenetikus volt (említhetnék 1 klasszikust: Secret of the Monkey Island, a legjobb játékleírás, amit magyar számítógépes újságban olvastam). Ők még tudtak úgy játékleírásokat készíteni, hogy az is élvezte, akinek gépe sem volt.
A CoV 20/21-ben volt a beszámoló a kitakarós interjúról. Mindenképpen érdemes elolvasni, egy igazi gonzó gyöngyszem. Egy négyrészes sorozat volt , amely 1991 őszén ment a Magyar Televízión, tehát ha máshol nem akkor az archívumában meg kell legyen, bár amennyi vihar ott volt, meg amennyibe állítólag kerül kikérni valamit.
Rucz Lajos fent van az Iwiw-en. A sziluettes tv interjút a neten még nem találtam meg. Nem emlékeztek melyik számban közölte az élménybeszámolót a Tv szerepléséről ? Most épp nincs kedvem keresni. Abból következtetni lehetne arról, hogy melyikük szerepelt.
Biztosan nem csak egy munkahely volt a sok közül. Szerintem neki ez a (számítógépes) gonzó az élete, csak épp a körülmények nem engedik meg, hogy ezt élje.
Most így visszagondva, hogy mennyi kellemes perccel ajándékozott meg, baromi hálás vagyok neki. Ha lesz időm meg pénzem a nagy vállalkozósdi közben, felkutatom és elhívom piálni.
"...En ugy tudom, volt egy cikk regebben is, talan Hancu es CoVBoy valaszoltak egy IRC csatin, vmelyik ujsag kerdeseire. Sajna, az felllelhetetlen :(..."