Keresés

Részletes keresés

balatoni viziment Creative Commons License 2010.06.01 0 0 32
Kedves Fórumozók!

Igaz régen elhalt a beszélgetés, de én csak most találtam rá és olvastam el. Én vizimentő vagyok a Balatonon, a tó egyik legnagyobb vizimentő szervezetében, és a fórumot olvasva nem tudtam megállni, hogy ne kommentáljam a felírtakat:

1. Rögtön a fórum legelső hozzászólása, tehát az egész fórum egy óriási tévedésre épül. (Az első hozzászólásban elhangzott, hogy a Balatonon máshogy nem lehet motoros hajózni, csak vizimentés címszó alatt.)
Ez óriási tévedés, ugyanis a Balatonon engedéllyel rendelkező motorosok 90 %-ban nem vizimentők. Azok a motorosok, akiket minden nagyobb vitorlásversenyen láttok, többségében nem vizimentők, hanem a vitorlás klubbok kísérő motorosai, akik egy-egy vitorlás miatt kísérik végig a versenyt. E hajók mérete és külleme az adott klubb anyagi helyzetétől függ (van néhány elég gazdag vitorlás klubb). A vitorlás klubbok minden 10 kísért egységre (vitorlás) kaphatnak üzemeltetési engedélyt egy kísérő motorosra, melynek műszaki paraméterei nincsenek behatárolva. És nyilván ezt a lehetőségüket ki is használják (tegyük hozzá jogosan, mert az edzések és versenyek lebonyolításához elkerülhetetlen egy kísérő-segítő motoros, más kérdés, hogy nem feltétlen kell annak egy 50 milliós Yachtnak lenni, de nem tiltja semmi, hogy az legyen), így minden kicsit is komolyabb vitorlás egyesületnek van legalább egy vagy kettő motorosa.

2. Írtátok továbbá, hogy a látott hajók, mikor tombolt a vihar behúzódtak a kikötőbe, és nem mentek segíteni. Ez teljesen érthető, mivel ezek nem vizimentő hajók, így nem is feladatuk a mentés, és, ahogy nagyon jól észrevételeztétek ezek a hajók nem is alkalmasak mentésre, tehát jobb is ha egy ilyen kiélezett helyzetben inkább bevonulnak a kikötőbe.

3. Az említett Fehérszalag versenyen, melyet elsodort a vihar, én is ott voltam mentőként, és csak mi több mint 30 embert szedtünk ki a vízből az éjszaka folyamán, másnap pedig egész nap segédkeztünk (ingyen!) a felborult és összetört vitorlások eszközmentésében, amely már elvileg nem a vizimentők hatásköre.

4. A vizimentő motoros engedélyezéséről pedig javaslom olvassátok el a 30/2003-as kormányrendeletet, abból látható, hogy elég komplikált mentőmotorosra engedélyt szerezni, van sokkal egyszerűbb mód is egy motorosra üzemeltetési engedélyt szerezni a Balatonra. A rendeletben egyébként minden jogcím le van írva, amire engedély szerezhető a Balatonra.

5. Jelen pillanatban (2010 éveben) az egész Balatonon összesen 14 mentőmotoros végez mentő szolgálatot, ebből 9 a VMSZ hajója, 5 pedig egyéb civilszervezetek hajói. Az összes többi motoros, amit láttok teljesen más jogcímen van a Balatonon.
Mapecho2 Creative Commons License 2007.07.04 0 0 31
Emberek, most mi a véleményetek a balatoni Vízimentőkről így pár év után, megnövekedett létszámával?
dunaimentők Creative Commons License 2005.07.07 0 0 30

"A gépüzemi szolgálat biztos hogy nem tanul vízbőlmentést, hiszen nem matróz, nem is tanulta."

 

  "(megnézném, ahogy egy 250 fős hajó gépkezelője, vagy fedélzetmestere reanimál, egy vizzel teli tüdejű embert...)"

 

ebben tökéletesen igazad van, ugyanúgy , ahogy a gépkocsivezetők többsége sem tudná mgtenni ugyanezt! Persze ha az adott hajós lelkiismeretesen tanult korábban és nem csak kitöltötték neki az E.Ü. vizsga bizonyítványát, akkor meg tudja csinálni.Ezért gondolom, hogy szükség van a képzésre és persze a folyamatos gyakorlásra...

Előzmény: sodorvonal (28)
dunaimentők Creative Commons License 2005.07.07 0 0 29

Valószínüleg félreértettél, amit nem csodálok, hiszen meglehetősen "pongyolán" fogalmaztam!

Függetlenül attól, hogy  fedélzeti vagy gépüzemi szolgálatban dolgozik az ember az első lépés a matrózvizsga. A matrózvizsgának elméletileg feltétele a vízből mentés ismerete.

A mentő motoros vezetőjének valóban min. szolgálati célú patenttal kell rendelkeznie, míg a többieknek "elég" a vízimentő tanfolyam.

Nem ismerem a többit, csak arról nyilatkozhatok, ahova jártam, de ott az oktató kenuval akart bemenni két lekötött bárka közé menteni.....

 A dunán a sikeres mentéshez leginkább hajózási ismeretekre van szükség.

Én azt tartom célravezetőnek, ha a hajós képesítés mellé elvégeznek a munkatársain egy mentőápolói tanfolyamot, a téli időszakban elmennek önkéntesnek kocsira. Annál jobb iskola nincs. Szerintem!

 

"A gépüzemi szolgálat biztos hogy nem tanul vízbőlmentést, hiszen nem matróz, nem is tanulta."

 

 

Előzmény: sodorvonal (28)
sodorvonal Creative Commons License 2005.07.05 0 0 28
Én úgy tudom, hogy a gépüzemi szolgálat, és a fedélzeti szolgálat az külön van a hivatásos hajósoknál. A gépüzemi szolgálat biztos hogy nem tanul vízbőlmentést, hiszen nem matróz, nem is tanulta. A matrózvizsga esetében is úgy vélem erős dolog azt állítani, hogy képzést kapnak a mentésből, ráadásul egy hajóskönyvet megkapni fedélzeti szolgálatra alkalmassággal semmiből nem áll. Ettől még nem hivatásos hajós valaki, és természetesen nem vizimentő. Nem vagyok hivatásos így csak összeszedett ismereteimre hagyatkozom, de úgy tudom, hogy a vizimentő csónakban egyedül a csónak vezetőjének kell lenni hivatásos hajósnak, mindenki másnak hivatásos vizimentőnek. Emiatt nem mondanám feleslegesnek a vizimentő képzést. (megnézném, ahogy egy 250 fős hajó gépkezelője, vagy fedélzetmestere reanimál, egy vizzel teli tüdejű embert...)
Előzmény: dunaimentők (27)
dunaimentők Creative Commons License 2005.07.04 0 0 27

Ma láttam aTV -ben az illetékest a Balatonról. Elmondta, hogy csak egy akreditált vízimentő képzés létezik....

Na mi elmentünk a Magyar Vöröskereszt vízimentő tanfolyamára. Tudni kell a dologhoz, hogy a mi "csapatunkban" van néhány hivatásos hajós, fedélzetmester, tengerész géptiszt, folyami géptiszt, mentőbúvár, stb. Na ezeket az embereket nehéz lenne rávenni, hogy végighallgassanak egy ilyen tanfolyamot, hiszen a fél életüket a vizen töltötték és minimum röhögnek a tanfolyam egyes elemein.

A hivatásos hajósoknál már a matrózvizsgán be kell mutatni a vízimentő tudomány, viszont az a vizsga, ami elég ahhoz, hogty egy 250 fős hajón pl. fedélzetmester, vagy gépüzem-vezető lehess nem jogosít fel, hogy beülj a mentőhajóba...

szerintem vicces....

Előzmény: Gonoszka2 (26)
Gonoszka2 Creative Commons License 2005.07.01 0 0 26

Jaj de jó felélesztettétek a topikot :-)

 

A VBSZ is rendes munkát végez, tábort is szervez, oktat, miegymás.

Személy szerint örülök hogy vannak még olyanok akik ebben "élik ki" magukat, hisz adott esetben az én életem is az ilyen önfeláldozó embereken múlik.

 

Azt hiszem te is tudod, hogy kikről beszéltünk annak idején a topik első huszoniksz hozzászólásában.

 

További jó  munkát és kitartást.

üdv

G2

Előzmény: dunaimentők (24)
dunaimentők Creative Commons License 2005.06.30 0 0 25
U.I.: Ha valaki kíváncsi ránk, ill. arra, hogy mivel és hogyan dolgozunk Júl 3.-án Kisorosziban a Duna-ünnepen megtalál minket!
Előzmény: dunaimentők (24)
dunaimentők Creative Commons License 2005.06.30 0 0 24

Sziasztok!

Azzal kezdeném, hogy mi a Dunán dolgozunk, így nem ismerem a balatoni állapotokat. Vízimentő tankönyvet eddíg egyet láttam, azt a Magyar Vöröskereszt adta ki. leginkáb a partról, úszva történő mentéssel foglakozik.

A Dunán sokkal inkább hajózási ismeretekre van szükség, hiszen az esetek jelentős részében csak mentőhajóval lehet kiszedni az elsodródott úszót, felborult evezőst.

Nekünk jelenleg 4 hajónk van, egy KRIM IV, egy M2, egy M4 és egy K2. szerintem egyik sem tartozik a luxus motorcsónak kategóriába!

nem tudom, hogy a Balatonon hogy megy, de mi még senkitől nem kaptunk egyetlen fillért sem, a saját pénzünkből csináljuk, kizárólag azért, mert nem vagyunk normálisak !

 

cucu Creative Commons License 2001.06.21 0 0 23
Helo.
Semmi baj, igaz, nehezen volt olvasható.
Amúgy én még 10 éves koromban kihúztam egy gyereket a Dunából, Rómainál. De még köszönetet sem kaptam érte.
cucu
Előzmény: Treser (22)
Treser Creative Commons License 2001.06.18 0 0 22
Bocs az elgepelesekert...
Treser Creative Commons License 2001.06.18 0 0 21
Sziasztok!

Ahogy elnezem kb. egy eve all a tema, de a meg valaki figyel ra, akkor szolnek par dolgot a balatoni vizimentesrol.

A balatoni vizimentes kozel sincs olyan szinten mint pl. a nemet vizimentes, de ezt gondolom mindenki jol tudja, csakhogy vegyuk hozza azt is hogy kulfoldon mar a szazad elejen elkezdtek a vizbolmentes szakszeruen vegrehajtasanak kidolgozasat. A Balatonon a keszthelyi-vizimentok alakultak meg legeloszor, majd 2000-ben alapult meg a jol ismert Vizimentok Balatoni Szakszolgalata. Ezen aprocska csapat (aktiv letszama talan meghaladja a 100-at) probalja itthon is megteremteni a vizimentes alapjait. Ha szet nezunk egyre tobb strandon latunk vizimetoket, de hozza kell tennem, mint ahogy az egesz magyarorszagi vizimentes most forrja ki magat, ugy igaz ez a jelenlegi vizimentok kepzettsegere is. A balatoni strandokon levo vizimentok donto tobbsege ugynevezett Bronz fokozatu vizimentok (Nemetorszagban minden 12 eves gyereknek kotelezo ezt a vizsgat letenni). Elvetve akad egy-ket komolyabb Ezust fokozatu is (en ugy gondolom, ettol a szinttol lehetne vizimentonek nevezni valakit). Kicsiny orszagunknak osszesen EGY Aranyfokozatu vizimentoje van.
A vizimentes egy non-profit tevekenyseg, hasonlo a specialis mentoszolgalathoz (de azt az allam penzeli, ha jol tudom), tehat a mukodesehez szukseges osszeget is nehezen tudja megteremteni, nembeszelve a meregdraga technikai eszkozokrol, amik nelkul barmilyen vizimentes elkepzelhetetlen lenne.
Szoval meg jo par evnek el kell telnie ahhoz, hogy azt mondhassuk minden teren megfelelo vizimentoi szolgalattal bir a Balaton.

Gonoszka2 Creative Commons License 2000.08.01 0 0 20
elfogult tudósítás a SUDÁR Bajnokságról a "vitorlázás topicban" :o))

G2

Syd Barrett Creative Commons License 2000.07.20 0 0 19
Meg sok vízbefulladt...
Előzmény: Belo (18)
Belo Creative Commons License 2000.07.19 0 0 18
statisztikailag kurva sok vizimentő van. :-((((
Előzmény: Syd Barrett (17)
Syd Barrett Creative Commons License 2000.07.19 0 0 17
Lehet, hogy rossz topicban járok, de engem nagyon fel tud bosszantani az a tény, hogy évek óta tucatszámra fulladnak emberek a Balatonba ugyanakkor szervezett vízimentés pedig sehol nincs. Olaszországban a tengerparton 100 m-ként vannak telepítve a vízimentők (gondolom erre megfelelő szabályok vannak) mindenhol, ami nem szabadstrand. Nálunk miért nincsen ez rendesen leszabályozva. Vagy miért éppen ez legyen?
Vanek Creative Commons License 2000.07.11 0 0 16
agresszívmalac!

A vitorlásoknál pl. előírás(!!!), hogy a hajón legyen egy kis segédmotor amit szélcsendben vagy különösen veszélyes helyzetben lehet kizárólag használni.

Csak a pontosság kedvéért de ez így nem egészen igaz, (vagy én vagyok nagyon elmaradva.)Vitorláson -Magyarországon- egyáltalán nem kötelező a segédmotor, csupán "el van tűrve" és a használatát elég szigorú szabályok korlátozzák, amit viszont az emberek jelentős része rendszeresen, kisebb-nagyobb mértékben megszeg. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egyes kikötőkben (egyre többen) kötelező a motor használata.
A többiben igazad van.

Témához. Szerintem olyan ember, aki látott már hajót, az nem gondolhatja komolyan, hogy a hivatkozott "mentőmotorosokból" akár egy is akad amelyik egyáltalán alkalmas lenne mentésre, még akkor is, ha a szándék meglenne. A szakértelem hiányáról ne is beszéljünk.
Teljesen egyértelmű, hogy van egy hülye joghézag, amit némi kenőpénzekkel be lehet "vazelinozni" és át lehet rajta csusszanni...

Az már csak magánvéleményem, hogy ha nekem egy ilyen hatalmas csili-vili motorosom lenne, azt akkor inkább a Dunára/Tiszára/tengerre vinném, ahol sokkal jobban ki lehetne használni. Bár lehet, hogy ott már nem én lennék vele az "igazi menő tököslegény", hanem csak egy lennék a sok közül.

Előzmény: agresszívmalac (6)
Gonoszka2 Creative Commons License 2000.07.10 0 0 15
Kedves "ellenkezők". Én nem vagyok se sznob, sem újgazdag, sőt a párom apukája sem az, aki a hajóval rendelkezik. Igen nagy felelősségtudattal rendelkezik mindkét férfiú, tisztelem is őket ezért. Soha nem jampeckodnak, ez a verseny sem arról szólt nekik, és nekem sem, aki élete első hivatalos (értsd tagkönyvvel rendelkezve)túraversenyén vett részt, hogy megmutassuk ki a fasza gyerek. De mivel nőből vagyok és életem legnagyobb viharát éltem át ráadásul vizen, féltem. IGEN FÉLTEM, és számomra a tudat volt megnyugtató hogy ha borulunk, lesz aki kiszed.

DE ha beleestem volna a vizbe és ezek miatt a hülye újgazdag motoros sznobok miatt úszhattam volna 4 órát, esküszöm telefestettem volna egy kis neolux-spray vel a fasza hajóikat, ami tengerre való és nem a Balatonra.

Tisztelem mindenki ellenvéleményét, de ha belegondoltok, ti hasonló viharos helyzetben - függetlenül attól, hogy szándékosan vagy ott vagy nem - ugyanugy számitottatok volna a segitségükre. És ami valószinübb, hogy most ti is ki lennétek egy csöppet akadva.

Bocs hogy hosszú voltam, de ez már kikivánkozott belőlem.

JA és még valami ezentúl is kifogok menni a vizre akár van (lesz) vihar akár nem, mert hatalmas dolog ennyire közel érezni magadat a természethez. PERSZE a mentőmellény most sem fog parlagon heverni... :o))))

Belo Creative Commons License 2000.07.10 0 0 14
Szerintem elég jól értettelek.
Nem kellett ahhoz vitorlát bontani, hogy abban a szélben elsüllyedjen az ember. Ezt bizton állíthatom.
Minden sportnak megvannak a saját veszélyei. A vitorlázásban benne van, hogy 48 órát rohadsz teljes szélcsendben Fonyód alatt, meg az is, hogy egy ilyen viharban elsűllyedsz.
Van aki a sportban nyerni akar, és van olyan is akinek elég az is ha csak végigcsinálja.
A három hajóból kettőn olimpikonok ültek és vitték. Azt nem hiszem, hogy felesleges kockázatot vállaltak volna és, hogy nem értettek hozzá. De Ők azért mentek, hogy nyerjenek.
Nem halt meg egy ember sem. Mindenki túlélte. És 10,15,20 év múlva mindenkinek lesz egy jó storyja, amit elmesélhet a parti kocsmában.
És a másik, hogy ott az elején a dolog egyre inkább a pénzről és a sponzorokról szól. Vagyis nyerni kell !!!
Előzmény: X polgártárs (12)
Belo Creative Commons License 2000.07.10 0 0 13
Én nem zavarom a köreiket Ők se zavarják az enyémet. :-))
De ha szarba vagyok szedjenek ki, mert én is megteszem, tettem értük.
A legjobb motor is beszarik idönként. :-))))
Előzmény: 32nick (10)
X polgártárs Creative Commons License 2000.07.10 0 0 12
Belo,
azt hiszem kissé elbeszéltünk egymás mellett (vagy most teszem azt :)).

Nekem az nem teccik, h a real tough guy dönti a tőkét (mer minek az?) és viharban vitorlát bont...jó hát a pár milleres árbócot könnyen lehet pótolni :)

Előzmény: Belo (7)
zsuzsa Creative Commons License 2000.07.10 0 0 11
ugyanmár Bela, ha nekem ilyen csecse motoros yachtom lenne, én se mennék ki viharban pár proliért. Még baja esne a hajómnak :-)))))))
Előzmény: Belo (-)
32nick Creative Commons License 2000.07.10 0 0 10
"Hát azért nem csodálkoznék azon, ha egyszer egy ilyen csapatot jól elkalapálnának valamelyik kikötőbe. Segítenék nekik én is szívesen. :-)))"

Én csodálkoznék. Az "elkapós" skacok is ugyanolyan primitívek mint a "megveszlek kilóra" fasza csávók a "mentő"-hajókkal. Tehát: nem kapja el őket senki. Sem a korrupt hivatalnokok sem a vízi-rendőrség, senki. És egyre többen lesznek...

Előzmény: Belo (8)
agresszívmalac Creative Commons License 2000.07.10 0 0 9
Ha mást nem is, Búvár Kundot szívesen játszanék egy pár kikötőben a Balatonon.:-)))))
Előzmény: Belo (8)
Belo Creative Commons License 2000.07.10 0 0 8
Abszolut igazat adok Neked. Tény, hogy vannak ilyenek is, de hála istennek amikor szar idő van akkor kevesen akarnak közülük vitorlázni. :-)
Viszont az, hogy vizimentőt játszunk és ha nincs semmi akkor tudjuk tolni a gázkart. Ha szar van a ventillátorban akkor eltününk módi az egy kicsit marós.
Pláne azért, mert egyébként meg eltaposunk uszókat játszuk a fasza gyereket a strandon és tönkreteszzük más nyugalomkeresését hisz kifordul a zsebünkből a pénz és mi mindent megtehetünk amit akarunk. :-((((

Hát azért nem csodálkoznék azon, ha egyszer egy ilyen csapatot jól elkalapálnának valamelyik kikötőbe. Segítenék nekik én is szívesen. :-)))

Előzmény: agresszívmalac (6)
Belo Creative Commons License 2000.07.10 0 0 7
Az élet nem csak arról szól, hogy ülünk a számítógépünk elött és azon tökölünk, hogy ippen mi hiányzik. Kihívásokat, önmegvalósítási lehetőségeket is keresünk és van aki itt leli meg.
Én a magam részéről örülök annak, hogy megélhettem azt amiről gyerekkoromban elég sokat olvastam. Nevezetesen, hogy milyen egy vihar a Szigligeti-öbölben. És annak is örültem, hogy mindezt különösebb vérveszteség nélkül tehettem meg. Nem azért mert olyan kurvára viharálló hajóval közlekedtem, hanem mert odafigyeltem. És mert tisztelem annyira a természetet, hogy felkészüljek rá.
És nem azért megyek ki a vízre, hogy eljátszam a fasza csávót másnak vagy magamnak, hanem mert minden pillanatát és veszélyét szeretem és élvezem.

Az első hírek tragédiáról szóltak: eltűnt két ember. Aztán kisvártatva kiderült, hogy erről szó sincs, köszönhetően annak, hogy a mezőny betartotta az előírásokat, s a részvevők többsége mentőmellényt viselt

Ennyit a népszabi további részéről és a faszacsávóskodásról.A fasza csávó nem szokott mentőmellényt hordani.Mert Ő a fasza csávó. :-)

Előzmény: X polgártárs (5)
agresszívmalac Creative Commons License 2000.07.10 0 0 6
Sziasztok,

A "vizimentők" valóban érdekes egy népség, de nemcsak ők hanem minden új(gazdag) vitorlás tulajdonos él a különböző kiskapuk nyújtotta lehetőségekkel. A vitorlásoknál pl. előírás(!!!), hogy a hajón legyen egy kis segédmotor amit szélcsendben vagy különösen veszélyes helyzetben lehet kizárólag használni.

Ez a kitétel a valóságban úgy néz ki, hogy a szuper giga vitorlásokat, hozzá nem értő tulajdonosaik szépen kimotoroztatják a nyílt vízre, ott happeningelnek egy kicsit, majd vissza a szárazföldre.
Ha a balatonon jártok (mondjuk a Club Tihany vitorlás kikötőjében), nézzétek meg hány vitorlás hajó van kinn a vizen, és hány megy leeresztett vitorlázattal vagy úgy hogy köze nincs a vitorlának a szélhez.

X polgártárs Creative Commons License 2000.07.10 0 0 5
Belo polgártársam,
vizimentőkhöz nem tok hozzászólni, a versenyzés az tényleg vad viszont, mi lesz itt pár év múlva, mondjuk 500 hajót elképzelve...
Küzdjünk csak, mint a tenger farkasai, mutassuk + 1másnak, ki az igazi fasza csávó...

Szombat:
A Detre testvérpár vadonatúj katamaránjával mintha Forma–1-es autóban ülne, elhúz a többiektől. no comment

Hétfő:
Természetesen a leggyorsabb vitorlások szenvedték a legnagyobb károkat: a gyorsaságnak ugyanis ára van – esetükben az, hogy borulékony a hajó. Nem is meglepő hát, hogy a Pleasure és a címvédő Liberté elsüllyedt, az Azzardissimo felborult, a katamarán Yuppie Extreme-nek pedig eltörött az árboca. - van igazság, aki hülye...növesszen tőkesúlyt :)
(Népátszabó)

Előzmény: Belo (-)
Belo Creative Commons License 2000.07.10 0 0 4
Azért arra kiváncsi lennék, hogy egy ilyen időben mint péntek éjszaka ezek a csodapaloták milyen gyorsan borultak volna fel?

Még azt is el tudom képzelni, hogy van olyan akinek nincs is engedélye. Mi az neki egy 40-50 millás hajó után idönként kifizetni 10-20 ezer forintot büntetésként. :-((((

Előzmény: Zity (3)
Zity Creative Commons License 2000.07.10 0 0 3
Ritka nagy szemétládák.
Napközben, ha jó az idő, minden strand előtt villognak a ladikjukkal, nem törődnek senkivel,
és ha jön egy kis rosszidő, egyből vissza a kikötőbe. Nemegyszer láttam hogy szöszikkel és
pezsgővel félig részegen cikáztak fel alá.
Hogy megy az engedélyeztetés? n szer 100000ft-t
letesznek az asztalra, és postán megkapják.
Össze kellene fogni ellenük...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!