Keresés

Részletes keresés

Gyenyi Creative Commons License 3 napja 0 1 22976

Sokban nem tér el véleményünk. Néha utólag visszakeresem, mit vitatkoztunk egy meccsről, és zavar, ha egy meccs kimarad.

E meccsről most nem vitatkoztunk, mert nagyrészt egyetértettünk róla. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy minden elismerésem Ziyeché, aki nem hagyta magát zavartatni néhány, valószínűleg rasszizmustól is fűtött, idióta füttyétől, és nagyon jó volt. Kicsit furcsa, hogy a busznál való fellökést ugyan igazgatóink elítélték, de nem mondták ki, hogy Ziyechről volt szó, és, hogy mellette állnak.

 

Szerintem az, hogy Ten Hag nem mond le, logikus. Ha jók vagyunk (általában maximum a szünet után), akkor okosan cserélt, változtatott. Ha nem, akkor fiataljaink, akik ősszel szinte kivétel nélkül jobbak voltak, mint nála, nem küzdöttek eléggé, nem értették meg utasításait. A jelek szerint tényleg azt hiszi, hogy jó edző és passzol hozzánk, ami tragikus. VDS és Overmars kell, hogy támogassák, mert, ha bevallják, hogy rossz választás volt, akkor nekik is menniük kell. Szerencsére nem ők döntik el, hogy maradnak-e vagy sem. Remélem, hogy főnökeik fel vannak háborodva azon, hogy decemberben félrevezették őket. A bajnokság közepén csak házon belülről szabad új edzőt kinevezni vagy olyant kell, aki a klubot jól ismeri vagy nagyon tapasztalt. Ten Hag egyik feltételnek sem tett eleget, és, mint egy elefánt a porcelánboltban csak tört és zúzott.

 

Egy biztos, a Cruijff forradalom csak annyi jót hozott, hogy anyagilag rendbejöttünk. Ez is cél volt, de nem a fő cél, és az se biztos, hogy direkt a forradalom eredménye. A Bayernt tudják volt focistáik vezetni, nálunk ez nagyon nem ment. Talán menne, ha felettük komoly vezetők lennének, de sajnos nincsenek. Ez a baj. E bajnokság kudarcáért nem a játékosokat kell szidni.

 

Az előjelek nem biztatók, de még kár sírni arról, hogy ki megy, ki jön. Ha Overmars marad, biztos mindent megtesz azért, hogy Ten Hag neki megfelelő kerettel kezdhesse az idényt. (Keizer sikeréért nem törte magát.) Ha túl sokat kér, kevés játékosunkat viszik el. Ősszel már nem lehet kifogás, hogy Ten Hag még nem jött bele. Más kérdés, hogy nekünk, szurkolóknak is meg fog-e felelni e keret. Pontosabban, hogy milyen focit akar majd Ten Hag játszani. E téren is elhagyott szokásos optimizmusom.

Előzmény: Manoh (22974)
nj Creative Commons License 3 napja 0 1 22975

El.

 

Amúgy, az okokat Manoh nagyszerűen összefoglalta, felesleges lenne nekem is megismételni.

Előzmény: Gyenyi (22970)
Manoh Creative Commons License 4 napja 0 0 22974

"Elfásultunk? Tegnap meccs volt nyertünk, szinte bebiztosítottuk a második helyet, és teljes a csend.

Szó se róla, 2018-ban a leggyengébbek ellen sem vagyunk képesek 80-90 percen át jól játszani, de legalább a második félidő jó volt."

 

Inkább elkeseredtünk, legalább is én. Tragédia volt a múlt heti játék és az egész idény nagyon gyenge volt. Az edzőcsere hiba, de ahogy a nyilatkozatokat olvasom mindenki úgy látja, mármint Overmars, VDS és Ten Hag, hogy ugyan nem teljesen ezt várták, mindenki marad, a váltás nem volt hiba, aztán majd jövőre minden szép és jó lesz, meg hosszú távú tervek, meg egyéb mellébeszélés. A várható távozók listája sem ad túl sok bizakodásra okot, mert nem nagyon tudom mikor volt példa arra, hogy a távozókat időben és hasonló szintű érkezővel sikerült pótolni. Abból pedig már egy kicsit elegem van, hogy a nemzetközi kupára soha nincs kész a csapat és a bajnokságban is már ősszel összeszedjük azt a hátrányt, amit tavasszal nem sikerül behozni. És a kilátások, nyilatkozatok alapján nem látom, hogy ebből tanulnának és jövőre végre másképpen lenne valami is.

 

Hogy a meccsről is szóljak, ahogy Te is írod egy gyenge csapat ellen, kb 30.000 néző előtt hazai pályán  sikerült ismét pocsékul kezdeni, hátrányba kerülni, majd fordítani és közelebb kerülni a 2. helyhez. Ez kb arra jó, hogy biztosan megmarad Ten Hag állása és a vezetők is maradnak.

Előzmény: Gyenyi (22970)
Neeskens Creative Commons License 4 napja 0 0 22973

Még reménykedhetünk abban, hogy elég lesz a maradék 3 meccs arra, hogy behozzuk a 2 pontos hátrányt velük szemben. Bár a másik nagy baj, hogy a PSV-nek még 4 meccse lesz.

 

Ma nem voltak fiataljaink valami jó formában. Az U19 mellett kikapott az U17 és az U16 is.

Előzmény: nj (22972)
nj Creative Commons License 4 napja 0 0 22972

Az U19 otthon kapott ki a nagy rivális PSV-től, akik egyébként is jobban álltak vesztett pontok tekintetében (ezért lett volna fontos győzni), úgyhogy a szabályok értelmében jövőre nem lesz Youth League az ifijeinknek, mert felnőtt és U19 szinten is a PSV (lesz) a bajnok.

Neeskens Creative Commons License 5 napja 0 0 22971

"Veltman úgy néz ki, nem megy el nyáron. Kár, hogy így is kell valaki helyette."

 

Így van, valaki sokkal jobb kell a jobbhátvéd posztra. Bárki csak ne ez a Kristensen.

Előzmény: Gyenyi (22970)
Gyenyi Creative Commons License 5 napja 0 0 22970

Elfásultunk? Tegnap meccs volt nyertünk, szinte bebiztosítottuk a második helyet, és teljes a csend.

Szó se róla, 2018-ban a leggyengébbek ellen sem vagyunk képesek 80-90 percen át jól játszani, de legalább a második félidő jó volt.

Pozitív, hogy Neres nagyon jó volt, Ziyech sem nagyon maradt el tőle, és Kristensen megfelelt. Persze mindez otthon a bajnokság legszegényebb csapata ellen. Mondjuk könnyebb lett volna, ha a Veltman elleni merénylet után pirosat kap a tettes. Hogy még sárgát sem kapott, az felfoghatatlan. A labda a közelében sem volt, és nem csak belerúgott, még bele is könyökölt.

Ami a bírót illeti azzal is megkönnyítette volna dolgunkat, ha 2:1-nél nyilvánvaló kezezésért megadja a 11-est.

Mivel Ten Haggal eddig eddig még a szubtop ellen sem voltunk képesek helytállni, félek, hogy a jelenleg legjobb csapat, az AZ ellen nagyon nehéz lesz. De addig még másfél hetünk van. Most örüljünk, hogy nyertünk, és jobb híján bízzunk abban, hogy legalább tartalékjaink bajnokok lesznek.
Veltman úgy néz ki, nem megy el nyáron. Kár, hogy így is kell valaki helyette.

Neeskens Creative Commons License 2018.04.18 0 0 22969

Az egy dolog, hogy leigazoltuk télen Kristensent de mi a fenének kellett őt az elsőcsapatba erőltetni? Egyáltalán nem mutatott semmit. És most nem a rossz taktika miatt hanem mint védő senkit nem tudott kikapcsolni. Tehát a védői feladatokban megbukott.

Valójában őt tavasszal a Jong-ban kellett volna játszatni ha már leigazoltuk.

Előzmény: Gyenyi (22968)
Gyenyi Creative Commons License 2018.04.18 0 0 22968

"én arra gondoltam, hogy a Midtjyllandban jó volt"

Nem tudom, az mit jelent. A dán bajnokság színvonala a hollandnál is alacsonyabb, még, ha a Kopenhága ki is vert minket. Kenneth Perez nem értette, miért kellett nekünk, és miért fizettünk érte több, mint 5 milliót. Ügyes gyerek, de sok fantáziát nem látott benne. Egyelőre beigazolódni látszanak aggályai. Miért nem a holland U21 jobbhátvédjét igazoltuk le? Szerintem Zeefuik vagy Sanniez is vannak olyanok, mint ő. De, ha már megvettük, legjobb lenne, ha tévednék.

 

"Én még azért nem írnám le Van't Schip-et."

Első holland klubja a Twente volt, és az hatalmas kudarc lett. Utána mindenfélét csinált, majd Ausztráliába ment. Második holland klubja a Zwolle. Ősszel volt néhány jó meccse, de tavasszal, ugyanazokkal a játékosokkal, a Twente után a legkevesebb pontot szerezte. Legyen végre valahol egy teljes idényen át jó, akkor lehet róla gondolkozni. Ha a nyáron új edző kell, ne ő legyen az! Ha minden jelöltemet lelövöd, akkor nincs más, mint marad Ten Hag. :(

Előzmény: nj (22967)
nj Creative Commons License 2018.04.18 0 0 22967

"Akár 4-5 is elmehet, mert azért nem mindegyikük pótolhatatlan, és egy kevésbé jó, esetleg hasznosabb lehet. Onana távozása, ha kevésbé jó is pótolja, nem kell, hogy észrevehető visszaesést jelentsen."

 

Ó, dehogynem! Ha ő nem lett volna ebben a tavaszi idényben, akkor már előbb megnyerte volna a bajnokságot a PSV.

 

"Nyáron elment Sanchez, és pár hét alatt túltette magát ezen De Ligt, és jobb lett a védelem. Nélküle, ha Wöber visszanyeri őszi formáját, és Schuurs, Doekhi vagy a délamerikai, akit esetleg vesznek, jó párja lesz, akkor ettől a védelem sem lesz rosszabb."

 

Ja, hát, persze, úgy októberre lehet, csakhogy addigra már kiesünk a nemzetközi kupákból és lesz 5-6 pontos hátrányunk a bajnokságban.

 

"Ha Veltmannak sikerül elmennie, csak sikerül valakit helyette is találnunk."

 

Ez is megnyugtató. Van két jobbhátvédünk, Kristensen és Orejuela, nyilván nem veszünk egy harmadikat is.

 

"Ziyech passzai nagyon fognak hiányozni, de labdavesztési, pocsék rúgásai nem."

 

Még Ziyech távozása zavarna a legkevésbé, ha F. de Jong maradna. Kérdés, hogy marad-e! 

 

"Kluiverté talán a jövő, de a jelenlegi Kluivert még pótolható."

 

Kérdés, hogy kivel.

Összefoglalom: elmehet Onana, Veltman, De Ligt, Ziyech, F. de Jong, Kluivert, de majd csak lesz valahogy valamikor. Ez így nagyon bíztatóan hangzik! :-)

 

"Gondolod, hogy Kirstensen Keizerrel jó lett volna? :)"

 

Nem, én arra gondoltam, hogy a Midtjyllandban jó volt. Stabil kezdőember volt és U21-es válogatott.

 

"Van 't Schip,  tavaszi teljesítménye alapján, nem lehet jelölt. Ki van még? Keizer? Bergkamp? Stam?"

 

Én még azért nem írnám le Van't Schip-et. Keizer visszahozatala aligha reális. Bergkamp soha nem ambicionálta különösebben az edzősködést, Stam pedig, szerintem, egy másik angol csapatra számít. 

Előzmény: Gyenyi (22966)
Gyenyi Creative Commons License 2018.04.18 0 0 22966

" ha még abból is elmegy 4-5, akkor ebből megint nem lesz nemzetközi szereplés!"

Akár 4-5 is elmehet, mert azért nem mindegyikük pótolhatatlan, és egy kevésbé jó, esetleg hasznosabb lehet. Onana távozása, ha kevésbé jó is pótolja, nem kell, hogy észrevehető visszaesést jelentsen. Nyáron elment Sanchez, és pár hét alatt túltette magát ezen De Ligt, és jobb lett a védelem. Nélküle, ha Wöber visszanyeri őszi formáját, és Schuurs, Doekhi vagy a délamerikai, akit esetleg vesznek, jó párja lesz, akkor ettől a védelem sem lesz rosszabb. Ha Veltmannak sikerül elmennie, csak sikerül valakit helyette is találnunk. Ziyech passzai nagyon fognak hiányozni, de labdavesztési, pocsék rúgásai nem. Más lesz a középpálya nélküle, és remélem Schöne nélkül, de, ha a fiatalok tovább fejlődnek, nem hiszem, hogy rosszabb lesz. Kluiverté talán a jövő, de a jelenlegi Kluivert még pótolható. Már megvan az 5.

 

"Kristensen lehet, hogy jó, csak még nem derült ki! Azt mondtad, hogy nem a játékosok tehetnek arról, hogy tavasszal rosszul teljesítettek, hanem az edző! Akkor ez Kristensenre is kell, hogy vonatkozzon, ha következetes vagy!"

Megfogtál. :) Persze én azokra céloztam, mint ahogy te is, akik ősszel jók voltak, tavasszal nem. Gondolod, hogy Kirstensen Keizerrel jó lett volna? :)

 

"Mármint, a három együtt, vagy egyik a három közül?"

Van Gaal igazgató, Kluivert Overmars helyett és De Boer mint edző. Ha De Boer nem akar, akkor megpróbálnám Van den Bromot. A De Toekomst vagy a kispad edzőivel most nem kísérleteznék. Nem Ajax múltú edzővel sem. Van 't Schip,  tavaszi teljesítménye alapján, nem lehet jelölt. Ki van még? Keizer? Bergkamp? Stam?

 

" nagyon úgy tűnik, hogy a Cruyff-doktrína, miszerint az a jó, hogy ha volt játékosok vezetik a klubot, most látványosan megbukott!"

Az első 4 szót kihagyhatod. És Cruijff ennél kategorikusabban mondta. Nem azt mondta, hogy az jó, hanem, hogy úgy kell lennie. Persze az én javaslatomban is 3 volt játékos van, de azért ők nem teljesen tapasztalatlanok, és van köztük egy igazi vezér. (Bár Van Gal pont ezért nem jött ki Koemannal. De talán/remélem azóta bölcsebb lett.)

Előzmény: nj (22965)
nj Creative Commons License 2018.04.18 0 0 22965

"Meglepne, ha kezdődből 4-5 nem menne el nyáron, és a kispad is egész más lesz."

 

Hát, ha még abból is elmegy 4-5, akkor ebből megint nem lesz nemzetközi szereplés!

 

"Kristensen és Orejuela felőlem mehetnek, de nem tudom, kinek kellenének."

 

Miért, Kristensen lehet, hogy jó, csak még nem derült ki! Azt mondtad, hogy nem a játékosok tehetnek arról, hogy tavasszal rosszul teljesítettek, hanem az edző! Akkor ez Kristensenre is kell, hogy vonatkozzon, ha következetes vagy!

 

"Kluivert még mindig nem írt alá, és, gondolom, már nem is fog."

 

Az elég szomorú, mert akkor kell még egy szélső!

 

"Bandéban a belga foci ismerői nem bíznak, és nem is értik, miért adtunk érte olyan sokat. Szélsőnek vettük, de soha nem azt játszik. Inkább második spicc."

 

Az klassz, mert nem az első, aki nem azon a poszton játszik, amire mi vettük, de mi, persze, át akartuk nevelni. Krkic, Milik, Zickovic stb. Nem nagyon sikerült. Vagy beláttuk, hogy arra nem alkalmas és más poszton játszattuk, vagy elengedtük. Hogy ennek mi értelme van, azt sohasem értettem.

 

"Lepjen meg kellemesen! Johnsen mintha túl lenne formaválságán. Lehet, hogy jól fogja Kluivertet pótolni."

 

Lehet, de ha Kluivert helyett egy még nála is rutintalanabbat vetünk be, akkor ne csodálkozzunk, hogy ebből nem lesz BL, de lehet, hogy még EL sem! De a bajnokságról is lemondhatunk.

 

"Persze, ha Dolberg kijut a VB-re és játszik, lehet, hogy ő is elmegy nyáron."

 

Hát, az tényleg szuper lenne! :-( Remélem, ennek nem kell örülnöm! Mert De Ligt, F. de Jong és Kluivert esetében azt mondtad, hogy örüljünk, mert az jót tesz a (válogatott) holland focinak, de Dolberg eligazolása maximum a dán válogatottnak tesz jót. 

 

"Siemről eleve mondtam, hogy hiba volt 3 évre leszerződtetni, amiért ki is kaptam tőled."

 

Nem kaptál ki, csak azt mondtam, hogy ingyen jött, annyit megér. Hátha beválik. Nem vált be.

 

"Komoly szerepe volt vereségünkben az Utrechttől és a Vitessetől, valamint a kupából való kiesésünkben."

 

Na, látom, megvan az új bűnbak!

 

"Számomra az ideális hármas (nem tudom, mennyire reális) Van Gaal, Kluivert és De Boer."

 

Mármint, a három együtt, vagy egyik a három közül?

 

Viszont, nagyon úgy tűnik, hogy a Cruyff-doktrína, miszerint az a jó, hogy ha volt játékosok vezetik a klubot, most látványosan megbukott!

Előzmény: Gyenyi (22964)
Gyenyi Creative Commons License 2018.04.17 0 0 22964

Sok értelme nincs a jövő évi csapatról, keretről elmélkedni. Meglepne, ha kezdődből 4-5 nem menne el nyáron, és a kispad is egész más lesz.
Persze lehet, hogy végül többen maradnak, mint gondolom, mert nem lesz olyan jelentkező, ahová mennének, és annyit ad értük, amennyit kérünk. Mert miért ne kérnénk sokat olyanokért, akiket szívesen megtartanánk? Talán Veltman lesz a kivétel. Ha akad, akinek kell, érte nem illik sokat kérnünk. A jelenlegi keret alapján hiányozna, de talán találunk egy jó utódot. Kristensen és Orejuela felőlem mehetnek, de nem tudom, kinek kellenének. Zeefuik Groningenben jó, vele lehet próbálkozni. Az Eredivisieben van egy pár jó fiatal jobb bekk. Előbb itt néznék szét. Nehogy már a PSV-ben vagy a Feyenoordban váljanak be!

Sajnos, van egy pár, aki helyett hasonló jót szinte lehetetlen találni. Ilyen Onana, De Ligt, Ziyech, és Tagliafico. De azért Van Leer szerintem nagyon jó, Schuurs is az, és még De Ligtnél is fiatalabb. Ziyech ideális utódja Nouri lett volna. Talán Mazraoui lesz az. Idén rengeteget fejlődött. Ha így folytatja, akkor ő lesz az igazi. Későn ért be, de még nem túl későn.

Kluivert még mindig nem írt alá, és, gondolom, már nem is fog. Bandéban a belga foci ismerői nem bíznak, és nem is értik, miért adtunk érte olyan sokat. Szélsőnek vettük, de soha nem azt játszik. Inkább második spicc. Lepjen meg kellemesen! Johnsen mintha túl lenne formaválságán. Lehet, hogy jól fogja Kluivertet pótolni. Cassierra rengeteget fejlődött idén. Nem engedném el. Ha Huntelaart megtartjuk, (Cassierra és Sierhuis mellett, nem tudom, van-e értelme), akkor Cassierrat és Sierhuist kölcsön kell adnunk egy Eredivisie vagy egy külföldi klubnak, hogy játszanak. Persze, ha Dolberg kijut a VB-re és játszik, lehet, hogy ő is elmegy nyáron.

Siemről eleve mondtam, hogy hiba volt 3 évre leszerződtetni, amiért ki is kaptam tőled. Nem tudom, hogy tudunk megszabadulni tőle. Komoly szerepe volt vereségünkben az Utrechttől és a Vitessetől, valamint a kupából való kiesésünkben.

Napjainkban a legfontosabb, hogy megtartsuk a második helyet. Ha csütörtökön nyerünk, akkor az fog sikerülni. Azután a legfontosabb, hogy mi lesz a 3 vezérrel (Van der Sar, Overmars és Ten Hag), illetve, aki elmegy, ki jön helyébe. Elképzelhetetlen, hogy Van der Sar a helyén maradhat. Kérdés, hogy Overmars megússza-e. Nélkülük Ten Hagnak is vége, de vele még egy idény borzalmas lenne. Nem is hiszem, hogy befejeznénk vele. Számomra az ideális hármas (nem tudom, mennyire reális) Van Gaal, Kluivert és De Boer.

Előzmény: nj (22963)
nj Creative Commons License 2018.04.17 0 0 22963

A jövő évi csapat, reményeim szerint:

 

? - Veltman, De Ligt, Wöber, Tagliafico - Van de Beek, Eiting, F. de Jong - Neres, Dolberg, Kluivert

 

További kerettagok: 

 

Cserék: Van Leer, Orejuela, Schuurs, Doekhi, Sinkgraven, Bakker, Kristensen, Schöne, Ekkelenkamp, Cerny, Huntelaar, Sierhuis, Bandé

 

Elengedném Onanát, Ziyechet, S. de Jongot és Cassierrát, szívem szerint megtartanám Viergevert, de valószínűleg hiába. És, persze De Ligtet, F. de Jongot és Kluivertet, remélhetőleg őket nem hiába. Talán kölcsön lehetne venni Cillessent a Barcelonától, az nekünk is és a holland válogatottnak is jó lenne.

 

Tehát, kellene egy kapus, egy középső védő (Doekhi nem biztos, hogy elég jó) és egy jobbszélső minimum. Ha nem menne el más, csak akit írtam. És, nem lenne rossz, hogy ha felgyógyulna Sinkgraven és Cerny, valamint teljes értékű lenne F. de Jong és Dolberg.

 

 

 

 

Előzmény: nj (22961)
nj Creative Commons License 2018.04.17 0 0 22962

Természetesen, rosszul számoltam, mert a döntetlenek 2-2 vesztett pontot jelentenek, vagyis 18 pont elvesztése "megengedett". Ennek a kétharmada ment "csak" el ősszel.

Na, így harmadikra talán már rendben van.

Előzmény: nj (22960)
nj Creative Commons License 2018.04.17 0 0 22961

Jó, hát szerintem viszont Keizerrel is elvesztettük volna, mert akkora hátrányba kerültünk. Így meg pláne. Hogy mi lett volna, vagy mi nem, az eldönthetetlen. Valószínűleg ennél jobbak lettünk volna, mint ami most van (= semmi), de egyáltalán nem biztos, hogy a tavaly ősz végi játék folytatódott volna. 

 

Most majd megint kezdhetünk izgulni, hogy meg tudjuk-e tartani a 2. helyet, hogy nyáron a rengeteg távoznó (Viergever, Younes), vagy távozni akaró játékos (Onana, De Ligt, Ziyech, esetleg Tagliafico, Veltman, Kluivert) közül kit tudunk itt tartani, illetve, hogy tudunk-e valakit hozni helyettük még idejében (nemzetközi kupaselejtezők előtt). Schuurs és Bandé most már biztosan jönnek, gondolom. Bár, ha ennyien mennek, akkor még ha idejében meg is jönnek az utódaik, akkor sem lesz idő összeszoktatni a csapatot.

 

És, persze, kellene egy jó edző. Már megint.

Előzmény: Gyenyi (22959)
nj Creative Commons License 2018.04.17 0 0 22960

"Ez, mondjuk 26 győzelem, 8 döntetlen, 2 vereség, azaz 14 vesztett pont."

 

Lenne, ha a holland bajnokság 36 fordulós lenne, de mivel csak 34, ezért helyesen: 26 győzelem, 6 döntetlen, 2 vereség és 12 vesztett pont. Ami már ősszel megvolt.

Előzmény: nj (22957)
Gyenyi Creative Commons License 2018.04.17 0 0 22959

"Nem, nem CSAK a játékosokon, de rajtuk IS!"

Mindent elolvastam, és az "is"-sel nem értettem egyet. Ha az egyik edzőnél jók voltak, a másiknál nem jók, akkor szerintem az edzőn múlik, hogy nála nem jók. Olyan nincs, hogy mindenki elfelejtett focizni. Keizernél több játékos sokat fejlődött, Ten Hagnál majdnem mindenki rosszabb lett.

 

"Ezt honnan tudjuk, egyébként?"

Mintha Bosz is mondott volna ilyesmit, de különböző un.bennfentesek is ezt mondják. Nem biztos, de elég logikus, így elhiszem.

 

" engem ezek a teóriák nem érdekelnek, engem az érdekel, hogy legyen egy jó csapat, egy jó edzővel."

Engem is, de engem az is érdekel, hogy miért nincs. Keresztapa vagy nem, úgy volt, ahogy írtam, és ezért nincs sem jó edzőnk sem jó csapatunk.

 

"Tehát, akkor szerinted mi lesz? Kirúgják Overmarst is?"

Nem tudom. Az valószínű, hogy Van der Sar nyáron lemond. Hogy még mi lesz, nem tudom. Ten Hag, félek, hogy marad. Nem egy Top csapatba való edző. Overmarsnak is mennie kéne. 4 éve nem képes egy bajnokcsapatot összehozni, pedig messze mi vagyunk a leggazdagabbak.

 

"Keizer nem elég jó (az ő nimbusza a Feyenoord és a PSV elleni látványos rangadó győzelmeken alapult, de voltak neki is melléfogásai bőven) és nem baj, hogy kirúgták."

 Keizer egész nyáron mondta, hogy két bekket szeretne. A kirúgása utáni interjúban azt is mondta, hogy kérte, hozhasson egy segédedzőt is. Ha már egyszer kineveztünk egy nem túl tapasztalt edzőt, akkor Overmarsnak (és Van der Sarnak) mindenben segítenie kellett volna őt. Az nem segítség, hogy Van der Sar a Vitesse elleni vereség után azt mondta, még egy vereség, és meggondolják, hogyan tovább. Ten Hag azonnal megkapott mindent. Még nem tudhattuk, hogy Keizer elég jó-e. Sokat hibázott, de egyre kevesebbet. Nimbusza az említett győzelmeken kívül azon is alapult, hogy a borzalmas kezdés ellenére a bajnokságban jobbak voltunk vele, mint Boszszal, sok gólt szereztünk, keveset kaptunk, és elég sok meccsen kimondottan jól játszottunk. Egyre jobbak voltunk. Hogy mi lett volna, ha marad, nem tudhatjuk. Én úgy érzem, hogy vele behoztuk volna a PSV előnyét. Végre rendesen felkészülhetett volna egy idényre, tovább fejlődtek volna a játékosok, és talán ő is megkapta volna Tagliaficot. A tegnapi meccshez máshogy álltunk volna vele, és, ha előnyük csak 2-3 pont lett volna, máshogy állt volna a PSV is. (Ősszel reszkető lábakkal játszottak az Arenaban. Idei játékunk alapján most tele voltak önbizalommal.) Remélem, hogy Blind hamarosan bekerül az elnökségbe, és Van der Sar helyett idehozza Van Gaalt. Mellette akár Overmars is maradhat. Ő biztos nem engedte volna egy fordulóval a téli szünet előtt kirúgni Keizert. Azzal vesztettük el a bajnokságot. Szerintem.

Előzmény: nj (22957)
Manoh Creative Commons License 2018.04.16 0 0 22958

"Tehát, alapvetően lehet engem kárhoztatni, hogy miért írom le őket már a téli szünetben, de az igazság az, hogy ha számolnátok egy kicsit, akkor rögtön rájönnétek, hogy valójában én csak reálisan nézem az esélyeinket."

 

Én Keizert szidtam az elején mikor nem ment és nem voltam igazán megengedő a Nouri tragédia és egyéb körülmények miatt sem egy idő után. Mikor végre javulni kezdtünk láttam némi reményt. Keizerrel és a javuló csapattal nem tartottam volna elképzelhetetlennek, hogy 5 pontot tavasszal be lehet hozni. Ehhez lényegében győzni kellett volna a Psv ellen idegenben, illetve még a többi meccsen 3 ponttal többet szerezni, mint a Psv. Mikor kinevezték Ten Hag-ot mondtam, hogy ostobaság, Ten Hag nem elég jó edző és így nem lesz meg a bajnokság. Sajnos igazam lett és reálisan láttam az esélyeket az új felállásban.

Nagyon remélem, hogy Ten Hag távozik, mert ami idén nem ment az a jövőre vádhatóan még gyengébb kerettel sem fog neki.

Előzmény: nj (22957)
nj Creative Commons License 2018.04.16 0 0 22957

Akkor fussunk neki még egyszer, mert látom, hogy kicsit szelektíven olvasol, pl. a mondatok első fele valahogy elveszik! :-)

 

Ezt írtam én (kicsit kiemeltem a lényeget):

 

"Egyébként, az ugyan tény, hogy Ten Hag valóban melléfogásnak bizonyult, de azért én a játékosokat sem menteném fel..."

 

Ezt idézted te:

 

"...azért én a játékosokat sem menteném fel..."

 

Hol az eleje?

 

Nem írtam, hogy csak a játékosok, sőt, azt sem, hogy elsősorban ők, de azt azért tartom, hogy akárki is az edző, ennél azért többet kellene nyújtani, már csak a saját önbecsülésük érdekében is! Ez a tegnapi meccs is egy nagy nulla volt, ami a hozzáállást illeti és volt már pár ilyen.

Tudom, hogy te imádsz egy-két személyben megtalálni a bűnbakot, de azért ez nem ilyen egyszerű, hogy jön egy nemszeretem edző és akkor én befuccsolok.

 

"Biztos, hogy a játékosokon múlt, hogy ősszel jók voltak, tavasszal nem?"

 

Nem, nem CSAK a játékosokon, de rajtuk IS!

 

"Talán most már nem tartod annyira lehetetlennek, amit decemberben összeesküvés elméleteként elutasítottál. Ami azóta gyakorlatilag ténynek vehető, az az, hogy Bergkamp nem akart Bosznak több mindenben engedni, míg Overmars sokra hajlandó lett volna, hogy Bosz maradjon."

 

Ezt honnan tudjuk, egyébként?

 

"Boszért te sem sírtál."

 

És most sem sírok.

 

"Egyesek szerint Laudrup volt a jelöltje, bár mintha azt olvastam volna, hogy Laudrup hallani sem akart rólunk."

 

Ami nem olyan nagy csoda, miután korábban bepereltük...

 

"Ehelyett hamar a maga oldalára állította Van der Sar-t, és csak várt a visszavágás lehetőségére."

 

Ez már tiszta Keresztapa! :-)

Figyelj, engem ezek a teóriák nem érdekelnek, engem az érdekel, hogy legyen egy jó csapat, egy jó edzővel. Télen is az volt a véleményem - keresd vissza, ha nem hiszed -, hogy Keizer nem elég jó (az ő nimbusza a Feyenoord és a PSV elleni látványos rangadó győzelmeken alapult, de voltak neki is melléfogásai bőven) és nem baj, hogy kirúgták. De azt is írtam, hogy nem Ten Hag volt az első(-második-harmadik) számú jelöltem! (Egészen konkrétan azt írtam, többek között, hogy Van't Schipnek jobban örültem volna.) Csak annyit mondtam, amikor ti már az első tétmeccs előtt előre szidtátok, hogy legalább várjuk meg, hogy hogy teljesít, mielőtt pálcát törünk felette, ha rosszul, akkor én sem fogom védeni. Nem is tettem, mert nem volt rá okom.

 

"Nem hiszem, hogy Overmars belátja tévedését, és kirúgja Ten Hagot. (... ) Még egy év Ten Haggal tragédia lenne."

 

Tehát, akkor szerinted mi lesz? Kirúgják Overmarst is?

 

"Ezzel a kerettel, még a Nouri tragédia miatt elvesztett pontok ellenére is, bajnoknak kellett volna lennünk."

 

Szerintem viszont nem feltétlenül, ha megnézed a PSV eredménysorát, szerintem, ezt idén mi nem tudtuk volna hozni. Nem tudom, miért veszed biztosra, hogy ha ez nem történik Nourival, akkor azokat a meccseket biztos, hogy mind megnyerjük. Márpedig, ha nem nyertük volna meg mindet, akkor az kevés lett volna az idei PSV ellen.

 

"Hogy nem lettünk, azért főleg Overmars felelős. Különben érdekes, hogy De Boer 4-szer lett bajnok úgy, hogy nem a miénk volt a legerősebb keret."

 

Ja, kérem, akkor csekély 73-76-76-71 ponttal is lehetett bajnokságot nyerni, de az elmúlt 4 évben a bajnok 88-84-82 pontot szerzett (2009-10-ben pedig a Twente 86-ot), idén a PSV 3 fordulóval a vége előtt 80-nal áll, tehát, ha most nem dőlnek hátra, akkor ebből még akár 89 is lehet. Olyan kevés ponttal, mint amennyit De Boer idején szereztünk, ma már nem lehet bajnokságot nyerni. Annyira, hogy 2015-16-ban hiába szereztünk De Boer alatt is 82-őt, az is kevés volt, vagy tavaly a 81. Idén van 70 pontunk, tehát maximum 79 lehet (de ebben a formánkban aligha lesz). Mégis mire számítottunk?

Tudomásul kellene venni, hogy minimum 82-84 pontot kell ahhoz gyűjteni, hogy komoly bajnokesélyesek legyünk. Ez, mondjuk 26 győzelem, 8 döntetlen, 2 vereség, azaz 14 vesztett pont. És ez is csak akkor lehet elég, ha a riválisok ellen minimum 4-4 pontot hozunk. Teljesíthető ez? Persze. Viszont, ha ebből a 14 "megengedhető" vesztett pontból a bajnokság első félidejében "elhasználunk" 12-őt, akkor mégis miben reménykedünk? Hogy majd csoda történik és max. 1 döntetlen lesz tavasszal? Ez még Keizerrel sem jött volna össze, nemhogy Ten Haggal! Vagy abban, hogy a listavezető majd összeomlik a tavaszra? Ez viszont az utóbbi időben nem nagyon következett be. Tehát, alapvetően lehet engem kárhoztatni, hogy miért írom le őket már a téli szünetben, de az igazság az, hogy ha számolnátok egy kicsit, akkor rögtön rájönnétek, hogy valójában én csak reálisan nézem az esélyeinket. Persze, történhet csoda, meg minden, csakhogy az elmúlt 4 évben nem történt, tehát dőreség lenne erre számítani. Inkább kellene építeni egy stabil "84 pontos" csapatot.

 

"Az utolsó 2 évben a mi keretünk volt a legjobb, de mindig más lett a bajnok."

Ez minimum véleményes, de egyébként is: mire megyünk az ilyen hangzatos kijelentésekkel?

 

"Persze az is számított, hogy akkor még volt Cruijff, aki nem engedte, hogy a klub viharjainak hatása legyen az első csapatra."

 

Nem engedte? Miért, mit tett ő ennek érdekében?

Előzmény: Gyenyi (22956)
Gyenyi Creative Commons License 2018.04.16 0 0 22956

"azért én a játékosokat sem menteném fel, mert tavasszal Onanán kívül senkit nem tudok mondani, aki minden meccsen hozta volna magát."

Biztos, hogy a játékosokon múlt, hogy ősszel jók voltak, tavasszal nem? Nem lehet, hogy Ten Hag nem találta meg hozzájuk a megfelelő hangot? Mint ahogy az egész csapathoz sem. Hiszen bármennyire is szidtad Keizert, vele jobbak voltak a játékosok, jobban és sokkal látványosabban játszott a csapat. Keizer 17 meccsén 51:16 volt a gólarányunk, Ten Hag eddigi 13 meccsén 26:14. 3 meccsen ezt nem hozza be Ten Hag. (Ha a tisztességes összehasonlításhoz csak Keizer utolsó 16 meccsét vesszük, az 50:14).

 

Talán most már nem tartod annyira lehetetlennek, amit decemberben összeesküvés elméleteként elutasítottál. Ami azóta gyakorlatilag ténynek vehető, az az, hogy Bergkamp nem akart Bosznak több mindenben engedni, míg Overmars sokra hajlandó lett volna, hogy Bosz maradjon. Bergkamp nyert. Hogy Bosz a Dortmund hívásának különben nem engedett volna, szerintem erősen kétséges. (Boszért te sem sírtál.)

Ezután Bergkamp Keizert akarta, Overmars nem. Egyesek szerint Laudrup volt a jelöltje, bár mintha azt olvastam volna, hogy Laudrup hallani sem akart rólunk. Mások szerint Overmars már a nyáron Ten Hagot szerette volna. Van der Sar Bergkamp mellé állt, aki így nyert. Keizer szerint, első napjaiban Overmars közölte vele, hogy nem őt akarta. Már ez sem volt tisztességes. Szavaztak, Overmars vesztett, de kifelé ezt nem szabadott volna kimutatnia. Sőt! Mindenben támogatnia kellett volna, a demokratikusan megválasztott edzőt. Ehelyett hamar a maga oldalára állította Van der Sar-t, és csak várt a visszavágás lehetőségére. A BL, EL kudarcok után vagy még nem állt mögé Van der Sar, vagy még, figyelembe véve a Nouri tragédiát is, túl korai lett volna kirúgni Keizert. Hogy mikor érezték elérkezettnek az időt, nem tudom. Keizer szerint a Vitesse vereség után fülébe jutott, hogy, ha az addig veretlen, és a PSV-t szétverő Heerenveennél nem nyerünk, akkor vége. Ezután volt egy nagyszerű sorozatunk, így még az Utrecht elleni kisiklást sem lehetett a menesztésre felhasználni. Megint jött egy nagyszerű sorozat, amit a Twente elleni, elég peches döntetlen, szakított meg. Utána jött a 10 meccset zsinórban nyert PSV. Tudósítók szerint a sima és nagyszerű játékkal elért győzelem után, Overmars nagy ívben kikerülte Keizert, akinek később sem gratulált. Megint nem rúghatta ki. Utána nyertünk Alkmaarban is, így a 11-esekkel elvesztett kupameccs volt az utolsó őszi lehetőség a bosszúra. Ezzel éltek. Végre jöhetett Ten Hag. Azóta egy jó meccsünk sem volt, és a tegnapi még csak nem is volt a legrosszabb.

Gondolom, hamarosan történik valami. Nem hiszem, hogy Overmars belátja tévedését, és kirúgja Ten Hagot. De főnökei felé valahogy meg kell magyaráznia, mit történt. Még egy év Ten Haggal tragédia lenne. Azt is el tudom képzelni, hogy több játékosunk azért is gondol távozásra, mert ebben a légkörben, ezzel a technikai vezetéssel nem akar maradni. De vonzóerőnk is sokat csökkent ebben az idényben.

Ezzel a kerettel, még a Nouri tragédia miatt elvesztett pontok ellenére is, bajnoknak kellett volna lennünk. Hogy nem lettünk, azért főleg Overmars felelős. Különben érdekes, hogy De Boer 4-szer lett bajnok úgy, hogy nem a miénk volt a legerősebb keret. Az utolsó 2 évben a mi keretünk volt a legjobb, de mindig más lett a bajnok. Jobb, ha nincsenek túl jó játékosaink? Vagy az is számít, hogy ki az edző? Felőlem visszajöhetne De Boer. Persze az is számított, hogy akkor még volt Cruijff, aki nem engedte, hogy a klub viharjainak hatása legyen az első csapatra. (Másban nem értettem vele egyet.)

Előzmény: nj (22954)
Neeskens Creative Commons License 2018.04.15 0 0 22955

A legnagyobb változáson néhány hét alatt Neres esett át.  

Nézzük csak a bajnokságot. Ősszel 16 meccsen 8 gólt és 9 gólpasszt szerzett. Jött a téli szünet és Ten Hag. Tavasszal az eddigi 13 meccsen csupán 3 gólt és 2 gólpasszt szerzett. A játéka pedig sokkal rosszabb lett. A jobboldali támadásaink 90%-ban rajta akadtak meg.

 

Hogy lehet ekkorát visszaesni őszről tavaszra ???

 

 

Előzmény: nj (22954)
nj Creative Commons License 2018.04.15 0 0 22954

Egyébként, az ugyan tény, hogy Ten Hag valóban melléfogásnak bizonyult, de azért én a játékosokat sem menteném fel, mert tavasszal Onanán kívül senkit nem tudok mondani, aki minden meccsen hozta volna magát. Még De Ligt és Tagliafico a meccsek többségén jó volt, de a többiek nehezen tudnának elszámolni ezzel a teljesítménnyel. 

nj Creative Commons License 2018.04.15 0 0 22953

Én csak azt nem értem, hogy nemrég olvastam, hogy Ten Hag benne volt egy választáson a 10 legtehetségesebb edző között (nem csak holland!).

Mi lehet az, amit mások látnak benne és mi meg nem?

Manoh Creative Commons License 2018.04.15 0 0 22952

Remélem Overmars és VDS belátja végre, hogy Bergkamp eltávolítása nem ért meg annyit, hogy ezt a szégyent kellett végignéznünk.

Ez a meccs hűen tükrözte Ten Hag "nagyszerű" kvalitásait és azt, hogy a csapat mennyire más teljesítményt produkál az irányításával, mint ősszel. Az 5 pontos (Nouri és egyéb körülményekkel részben magyarázható) hátrányból sikerült 10 pontos hátrányt produkálnia, úgy, hogy a Psv is szórta közben gazdagon a pontokat, azaz az 5 pontos hátrány simán behozható lett volna. Mivel a keret, amivel dolgozhatott, csak pozitív irányba változott, ráadásul egy teljes téli felkészülés is a rendelkezésére állt nincs magyarázat, nincs mentség. Szinte nem volt olyan meccsünk, ahol valóban az Ajaxra jellemző és méltó energikus támadó focit láttunk volna, az eredményekről nem is beszélve. Azt is nehéz nem észrevenni, hogy nincs olyan játékos, aki az irányításával jobb lenne, viszont számtalan van, aki árnyéka önmagának. És akkor még vegyük hozzá emberi hiányosságait is, mert, ahogy Younest, Veltmant kezelte illetve ez a sok ostobaság, amit összevissza nyilatkozott, mind azt bizonyította, hogy "nagy volt rá ez a kabát", de az is ostoba volt, aki ráadta.

A Psv nem volt jó ebben a szezonban (sem), de ezen a meccsen bizonyította, hogy jelenleg jobb nálunk, sok szerencsés meccsük volt, de végül is 10 ponttal azért nem nyer egy csapat véletlenül, szóval a matek alapján tuti megérdemelték és a mai játékuk alapján is.

Nagyon bízom benne, hogy Ten Hag akár már a meccs után, de legkésőbb a szezon végén távozik. Overmars és VDS erősen kérdéses, hogy egy ilyen tévedés után maradhat-e. A csapat jobbjai szinte biztos, hogy szokás szerint távoznak, reméljük legalább nem aprópénzért és kivételesen a pótlás megfelelő és időben érkező lesz, mert különben, ha meg is lesz a BL selejtezős hely, nemzetközi szinten sok jó nem várható.

nj Creative Commons License 2018.04.15 0 0 22951

Így van.

Előzmény: de Bilde (22950)
de Bilde Creative Commons License 2018.04.15 0 0 22950

Most esik le, hogy már csak 3 meccs van hátra, tehát ez a mai nap számomra dupla, sőt, tripla meglepődés. Ezek szerint most lesz bajnok a PSV? Hiszen 10 pont lesz az előnyük, de már csak 9-et lehet majd gyűjteni.

Előzmény: nj (22948)
nj Creative Commons License 2018.04.15 0 0 22949

És akkor ráadásul még ez a botrány is nagyon kellett... :-(

nj Creative Commons License 2018.04.15 0 0 22948

Amit ez a mai meccs csak még jobban alátámaszt. Lassan már kiütés lesz belőle...

Előzmény: nj (22947)
nj Creative Commons License 2018.04.15 0 0 22947

Igen, mert ez a párharc már tényleg lement.

Előzmény: de Bilde (22945)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!