Keresés

Részletes keresés

anblock_italia Creative Commons License 4 órája 0 0 89799

Nekem ez a történet laikusként azért jelent valamit, mert egy ilyen betegség feltételezésem szerint nem egyik napról a másikra fejlődhet ki, és vajon miért mutatkozna meg pont egy ilyen esős időszak után addig egészségesnek hitt növényeken tömegesen? Nekem kétszer fordult elő kb. 8-10 éves növényeken hasonló virágelváltozás, de azon túl más tünettel nem találkoztam. Hogy milyen időjárási körülmények voltak akkoriban, arra nem emlékszem, hiszen sok éve történt a dolog, de azóta sincs semmi probléma. Persze óvatos vagyok velük, külön vannak, ollfertőtlenítés, stb. de nem hiszem, hogy nagyon kellene aggódnom. Csodálkoznék, ha még lennének olyan leanderesek, akik sosem tapasztaltak ilyesmit.

Előzmény: anyunya (89798)
anyunya Creative Commons License 16 órája 0 0 89798

Én is bakteriológus vagyok, így néhány szót szeretnék hozzátenni.

A lelet kedvező, de nem kizáró, tovább kellene vizsgálódni.

Bár az évek tapasztalata azt mutatta, hogy a Pseudomonas leanderrákot okozó törzse ilyen tünetekkel jelentkezik, a látott kép gyanút kelthet, de még nem bizonyíték. Nem tudjuk, más baktérium (a Pseudomonas is az, de több mint 200 faja van, ezek közül csak egy a leanderrákot okozó) vagy gomba okoz-e hasonló tüneteket. Esős időszak után jött ki, többféle gombát kitenyésztettek, nyugodtan lehetne gomba is.

Mellékelek egy képet kukorica üszögről. Szerintem rákszerűek ezek is és fekete dudoros.

https://www.cheminova.hu/ChemiNova/web.nsf/Pub/kep_27.html

Ha leanderrák, akkor terjedni fog a növényben és az állományban annak ellenére, hogy esetleg nem jelentkeznek tünetek. A leletben is javasolt PCR eljárás, ahol a baktérium DNS-ének (örökítő anyagának) olyan kicsi, csak ebben az egy fajban előforduló "specifikus" részét mutatják ki, egyértelműen kimutatja egy állomány fertőzöttségét vagy épp azt, hogy ez a baktérium nem található meg ott. Csak a rendszert beállítani, a reagenseket megrendelni, a vizsgálatokat elvégezni drága, rendszeres vizsgálati igény nélkül valószínűleg nem vállalja egy laboratórium sem.

Előzmény: ReeDonLee (89791)
anblock_italia Creative Commons License 17 órája 0 0 89797

Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmünket!:-)

Előzmény: berytibi (89792)
berytibi Creative Commons License 17 órája 0 0 89796

Egy kérdést csak megér, az még gondolom ingyenes..:)

Előzmény: Lilike9 (89794)
anblock_italia Creative Commons License 17 órája 0 0 89795

Kiskunfélegyháza sajnos nekünk sincs a szomszédban..., azt hiszem többe kerülne az utazás, mint a vödrök. De lehet nem is kerülne olyan sokba a futár. Na, majd utána nézek!:-) Köszi!

Előzmény: Lilike9 (89794)
Lilike9 Creative Commons License 17 órája 0 0 89794

Köszi!:-)

 

Andreának akad közte olyan ami neki kellene.

Jó lenne nekem is de túl messze van:-((( amennyi mennyiség meg nekem kellene nem hiszem,hogy a futár olcsón elhozná:-((

Előzmény: berytibi (89792)
Lilike9 Creative Commons License 17 órája 0 0 89793

Haladtam én is de van még hátra bőven..

Viszont azt megfogadtam,hogy max. 20l-es edényt kapnak legközelebb, inkább faragom,vágom. Tavasszal a nagyokat tarra vágom, gyökér metszem és mennek vissza a dézsájukba.

Férjem reggel biztos fog örülni ha kimegy és meglátja a "terepet", telepakoltam a garázs előtti placcot:-)))

Előzmény: trés bien (89789)
berytibi Creative Commons License 18 órája 0 0 89792

Most láttam ezt a hirdetést vödör ügyben, amit kérésre a kért helyen ki is fúrnak...
http://www.jofogas.hu/bacs_kiskun/Vodrok__Ulteto__palantazo_vodor__kontener_tobb_meretben_21342681.htm?q=vÜdÜr&ca=16_a&w=3

ReeDonLee Creative Commons License 19 órája 0 0 89791

Na, akkor laikusok beszélgetnek, mert én is az vagyok. :-)

A jegyzőkönyvben az van, hogy

"A táptalajon többféle (valószínűleg szaprofita) gomba volt kitenyészthető, továbbá egy sárga telepű baktérium (ezen a táptalajon a Pseudomonas piszkosfehér telepeket fejlesztene). Az előzetes vizsgálati eredmények alapján az elváltozást nem a Pseudomonas baktérium okozhatta."

Szóval találtak gombát és baktériumot is, de nem azt a fajtát, amit mi, laikusok leanderráknak nevezünk. 

Ahogy az embereknél, egy legyengült. több oldalról fertőzött növény könnyebben fertőződik más baktériumokkal is. De ezt csak én gondolom így, ha van itt szakértő - tényleg szakmabeli - elmagyarázhatná.

 

Egyébként messze nem mindegy, hogy egy már rákos növényen jön ilyen torz magtok, vagy egy látszólag eddig egészségesen. 

 

Előzmény: trés bien (89790)
trés bien Creative Commons License 19 órája 0 0 89790

Én abszolút laikus vagyok, de ha nem fertőzött, akkor hogyan alaulhat ki belőle rák?

Előzmény: ReeDonLee (89786)
trés bien Creative Commons License 19 órája 0 0 89789

Köszi, én is nekibuzdultam és egyet már át is ültettem, hát rendesen teleszőtte  a gyökér, úgyhogy időszerű volt.

Előzmény: Lilike9 (89775)
ReeDonLee Creative Commons License 23 órája 0 0 89788

Na jah. Van, aki ha egy kis dudort lát, azonnal  éget, van, aki sok dudort lát és vág, aztán neveli tovább. Kinek a pap,....

Ez egy olyan történet, ami nem állt meg a jajveszékelésnél és a kétségbeesésnél, hanem kicsit tovább is mentünk.

Hátha van, akinek tanulságos.

Mindenki kezelje a helyén.

A laborvizsgálat legalább kézzelfogható. 

Előzmény: oleandro (89787)
oleandro Creative Commons License 23 órája 0 0 89787

semmi sem kizárt, de  mondjuk azért a  guglizásból megállapítható közmegegyezésnek (meg a saját tapasztalatomnak:-))  inkább hinnék, mint 1 azaz egy ezekkel ellentétes laborvizsgálatnak....

Előzmény: ReeDonLee (89786)
ReeDonLee Creative Commons License 26 órája 0 0 89786

A cikk végén van a lényeg: "A vizsgálat azt jelenti, hogy az általunk beküldött és a képen szereplő bugák nem Pseudomonassal fertőzöttek."

Nem vitatkozni akarunk. 

Elküldtük egy ezzel foglalkozó laboratóriumba és ez az eredmény született.

Ezek tények.

Az, hogy ebből kifejlődhet a rák, majdnem biztos.

DE, ebben a szakaszban még nem fellelhető, sem a bugákban, sem a beküldött szárrészben.

Jövőre szeretnénk további vizsgálatokat végeztetni olyan növényekkel, amiken egyértelmű jele volt a PS. fertőzésnek évekkel ezelőtt, de a tulajdonos szerint a kezelések hatására már nincs nyoma évek óta.

Nekünk (szerencsére) csak ez a buga volt kéznél. :-)

 

 

Island* Creative Commons License 27 órája 0 0 89785
Előzmény: Lilike9 (89784)
Lilike9 Creative Commons License 27 órája 0 0 89784

Köszi!

 

 

Időközben a fiam gépe megnyitotta!:-)))

 

Nagyon érdekes a cikk és a vizsgálati eredmény de én inkább nem rizikózok amíg nem 100%-os a bizonyítás. 

És azt nem mondták,hogy mitől lehet esetleg a torzult magtok? 

Érdemes lenne tovább kutakodni eziránt:-)

 

 

Előzmény: f.ildikó (89783)
f.ildikó Creative Commons License 28 órája 0 0 89783

Próbáld újra, ha nem sikerül átküldöm mailben.

 

Előzmény: Lilike9 (89777)
f.ildikó Creative Commons License 28 órája 0 0 89782

A cikkben benne van az is, hogy régi (9-10 éves) egészséges tövek, ez idáig semmi hasonló tünetük nem volt. A bevizsgálás egyértelműen kimutatta, hogy nem Pseudomonassal fertőzött.

Mi is láttunk sok olyan nagy leandert, amiről tudtuk, hogy rákos és annak is valóban a bugái voltak ilyenek, na meg akadt egy-két helyen dudor is rajta.

Pont ettől félve, hogy esetleg már nálunk is ennyire elterjedőben van a rák, csináltattuk meg a vizsgálatot.

És bennünk is felmerült már az is, hogy valóban csak a ráktól lehet a magtok ilyen torz?

Na meg az is motoszkált, hogy sokan mondták, hogy kigyógyították a leanderjüket a rákból....

A szakirodalmat olvasva, ez lehetetlen. Ha mégis, akkor meg nem rák volt... csak valami más, ami hasonló tüneteket tud produkálni a magtokok helyén.

Az idei mintánk elfogyott, hála..... de jövőre, ha újfent lesz ilyen, akkor továbblépünk, olyan helyre visszük a mintát, ahol azt is meg tudják mondani, hogy pontosan mi is lehet.

Előzmény: oleandro (89779)
Lilike9 Creative Commons License 29 órája 0 0 89781

Én is mindig úgy tudtam és véltem,vélem,hogy ez rák:-( bár én eltüzeltem amin ezt tapasztaltam, vagy ha olyan nagyon különleges akkor metszettem ,kezeltem, és ment fel a másik házunkhoz. Igaz azóta csodásan virágzik és nem tapasztaltam rajta újból ilyen tüneteket. Pont az idén gondolkodtam rajta,hogy visszahozom...

 

Előzmény: oleandro (89778)
oleandro Creative Commons License 30 órája 0 0 89780

Az az igazság, hogy a lenderrák-szerű tünetek közül nekem más nem is szokott ilyen nyilvánvaló módon előjönni, csak ezek a randa bugák. (de azok is csak akkor, ha nyár végén több napig nem vagyok otthon, és nem szedem le őket időben...:))

 

Úgyhogy aztán végülis mindegy, hogy ez tényleg pseudonomas, v. valamilyen más hasonló gomba, ami ilyet okoz.

De akár az is lehet, h. a pseudonomas-sal fertőzött növények válnak küölön9sen érzékennyé erre a fertőzésre is.

Előzmény: oleandro (89779)
oleandro Creative Commons License 30 órája 0 0 89779

most látom ezt a doksit. Hát nem tudom. az tuti, hogy nekem az állományom nagy része rákos,  és csak azokon szokott torz magtok nőni, amiken - ha nem vigyázok - egyéb tünetek is kifejlődnek.

De a leanderrák se akkora katasztrófa, csak kicsit macerás a kordában tartása

Előzmény: oleandro (89778)
oleandro Creative Commons License 30 órája 0 0 89778

leanderrák, mi más!  :(

Előzmény: Lilike9 (89777)
Lilike9 Creative Commons License 1 napja 0 0 89777

Nagyon jó és hasznos, de akkor mi okozza a bugán az elváltozást ? Nem tudom megnyitni a jegyzőkönyv anyagát:-(( azt írja üres dokumentum.

 

 

 

 

Előzmény: f.ildikó (89776)
f.ildikó Creative Commons License 1 napja 0 0 89776

Talán senkit sem hagy hidegen! És talán megnyugtat!

 

http://leanderegyesulet.hu/tartas-gondozas/a-baj-gyorsan-jon/

Lilike9 Creative Commons License 1 napja 0 0 89775

Szerintem nincs késő!

Nekem muszáj mert van olyanom aminél szinte több a gyökér mint a föld, csak a sok táp ami az idén életbe tartotta.

Tavaly is úgy csináltam,hogy egyik felét tavasszal a másikat augusztus végén, szeptember elején ültettem át.

Az meg,hogy bepakolásnál pár kilóval több van vagy kevesebb cipekedni való az engem nem riszt vissza. Számomra az a fő,hogy jól átteleljenek.

Bár én nem dézsásat ültetek hanem 12L-es vödröseket, de ezekből jelenleg 25-30dbot.

 

Amiket majd gyökér metszeni kell azokat majd csak tavasszal ültetem át.

 

 

Előzmény: trés bien (89771)
anblock_italia Creative Commons License 2 napja 0 0 89774

És persze nagyon necces esetben a nagyobbaknak még inkább lehet erre szüksége.

Előzmény: anblock_italia (89773)
anblock_italia Creative Commons License 2 napja 0 0 89773

Nem hiszem, hogy általánosíthatnánk, attól függ a teleltetés sikere, hogy milyen közegben van a gyökérzet. Ha már nincs elég földje, akkor kellemetlen, ha van elég, akkor klassz. Na, a teleltetés az, aminél aztán nagyon jó a lyukatlan cserép, persze ott sem lehet ősszel nyakig önteni hogy kitartson tavaszig, de biztosabbra lehet menni. Szóval kisebb, kevés földben lévőket a téli vízellátás miatt szerintem célszerű átültetni, a saját nyugalmunk miatt is.

Előzmény: trés bien (89771)
oleandro Creative Commons License 2 napja 0 0 89772

inkább csak felesleges önszivatás. A növényeknek már mindegy, a tulajnak meg nagyobb szívás lesz az újabb + kilók téli ki-be hordása.

Előzmény: trés bien (89771)
trés bien Creative Commons License 2 napja 0 0 89771

Ilyenkor augusztus végén nincs már későn? Nekem is felszabadult egy-két dézsám és azon filózok, hogy most ültessem át, amit úgy gondolom, hogy kellene, vagy hagyjam tavaszra?

Előzmény: Lilike9 (89766)
anblock_italia Creative Commons License 2 napja 0 0 89770

Hűvös..., azt hiszem, mert nem voltam. Vendégeink voltak, sok éve mindig ilyenkor, most először a házban:-( Pár héttel korábban gondoltam rá, hogy egyszer ennek is el kell jönnie..., hát eljött.

Előzmény: Lilike9 (89768)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!