Az 524 oldalba bőven kell előzmény, mert az egész 2 napig tartott korlátozott térben-erővel, így nem csoda, hogy nálunk nem kapott soha nagy terjedelmet. Egyébként Janek István publikálgatott róla:
A szerzo irt mar egy negykotetest a szlovak csapatok 2. vh-s szerepleserol a keleti fronton. Az nagyon jo munka, szepen forrasmegjelolesekkel.
Ezt majd beszerzem.
Szlovak podcastban hallottam rola, es arrol, hogy magyar oldalrol ez a temakor gyakorlatilag nehany cikket, rovidebb lelegzetvetelu munkat leszamitva nem volt feldolgozva.
Az előző kiadás megjelenésekor a kedvenc könyvem volt a szerzőtől, amin az sem változtatott, hogy hosszas vitát folytattunk egyes megállapításairól. Ráadásul annyira meddő sem volt, mert az általam legproblémásabbnak tartott részek többsége kikerült az immár 3. kiadásból. :)
Érdekes a könyv szerkezete, egyértelműen az első, "magyar" fele az olvasmányosabb, köszönhetően annak, hogy a magyar iratanyag nagyja hiányzik, így a szerző kénytelen a visszaemlékezésekhez nyúlni, ami jót tesz az olvasmányosságnak, ennek ára persze az, hogy az a fajta aprólékos, precíz hadművelet történet ill. a két fél jelentéseinek szembeállításával ellenőrzött infók amik a kötet 2. felét jellemzik, itt jóval kevésbé jelennek meg. Bár érezhetően külön figyelmet fordít a magyar csapatok harcainak bemutatására is, az irodalomjegyzéket böngészve feltűnő, hogy szinte kizárólag HL anyagokat használt ehhez, miközben az elmúlt évtizedekben számos publikáció is kijött, sokszor helyi múzeumok, levéltárak anyagaira épülve, amik tovább árnyalhatták volna a képet, így itt még maradt kutatási potenciál.
A képanyag a 3 kiadást tekintve messze a leggyengébb mennyiséget-minőséget tekintve, a térképek kiválóak, de rejtély, ki gondolta jó ötletnek kizárólag az egyes településekért vívott harcokat ábrázolókat betenni, legalább 1-2, a hadszíntér részét-egészét ábrázoló térkép csatolása alap lett volna egy ilyen munkához.
Miközben a hadműveleti rész nálam a topszintet közelíti (magyar szakasz), eléri (német szakasz), az elemzések-táblázatok kapcsán még mindig vannak kérdőjeles, problémás részek, itt most nem mennék bele a részletekbe, jellemzően a magyar állomány és veszteségadatok kimaradása okoz anomáliákat.
Összességében a fenti megjegyzések mellett is maradt a könyv a szerző legjobb-legkomplexebb művei listájának élén, nálam ez 9/10
Szóval kellett egy kis kitekintés a II.vh-ból így a köv. Hadiakadémia: Hermann Róbert - Pákozdtól Schwechatig - Az 1848. őszi hadműveletek a Dunántúlon és Alsó-Ausztriában
Az egyik kedvenc magyar hadtörténészem, a színvonal gyakorlatilag garantált volt, hozta is, mégsem vagyok maradéktalanul elégedett.
A könyv szinte teljes egészében a szerző korábban megjelent - némelyik már 3-4 különböző helyen-formában - tanulmányaira épül, melyek nagy részét ráadásul egyszer már kötetbe rendezték - A Drávától a Lajtáig. Ezt nem is titkolja a szerző a bevezetésben, de mivel javított-bővített változatok, ezt tekinti a "végleges" álláspontjának. A gond az, hogy az eredeti tanulmányok ill. az említett gyűjtemény is lábjegyzetelt szakmunkák, itt viszont ezek teljesen elmaradtak, ami finoman szólva sem segíti a jövő történészeit, hogy ezt a könyvet használják kutatási célokra.
Népszerűsítő műnek viszont helyenként "csontszáraz", a drávai védvonalas, vagy az ozorai bekerítéses fejezetek inkább csak kutatási célra ajánlottak, csak ugye a hiányzó lábjegyzetek...
Bár fejezetekbe rendezve, "monográfiának látszó" munka, mégis látszik az önálló tanulmányos eredet, mert az összefésülésük nem lett tökéletes, az eredetikben nélkülözhetetlen kitekintések gyakran több fejezetben - akár ugyanabban a formában - felesleges ismétlésként újra felbukkannak.
Mindezek mellett tényleg profi munka, részletes, precíz, egyes részeiben kimondottan olvasmányos írás: 8/10.
Szívesen olvasok minden véleményt, sőt a cél is az lenne, hátha más is kedvet kap a könyvkibeszélésre.
Zamulin-Nevenkin sok volt egy dózisban :), így korszakot váltottam a köv. Hadiakadémiánál, de aztán Számvéber jött megint, az Alföld 3. kiadásával, na az aztán tényleg szétfeszíti a topik kereteit, ha lesz rá idő érdemes lenne kibeszéli a 2.vh-s fórumban is, helyenként felborzolta az idegeimet :)
Ott kezdődne a forráskritika, - ahogy M.Zoli is írja - hogy legalább lábjegyzetbe beletegye a nyilvánvalóan hibás adatközlések javításait, ehhez képest ha hihetünk Ungvárynak - én hiszek - akkor ezt még Számvéberéknek is letiltotta, innentől nehezen védhető, hogy idő hiányába dobált volna bele mindent.
Aztán kibukik az is, hogy a német harcjelentések kiadási eljárásaival sincs tisztában, így konkrétan lehazugoz egy jelentést, "bezzeg a szovjetekkel", amit már SzN sem bírt idegekkel, és a lábjegyzeteknél csak felhívja az olvasók figyelmét a délutáni német jelentészárások következményeire.
Azért van, amikor mindkét oldalról maradtak fenn egy-egy összecsapásról iratok, de ahogy írtam, minden olyan esetben, amikor a német-magyar anyag ellentmond a szovjetnek, mindenféle magyarázat nélkül jönnek a "hazug", "nevetséges", "hamis" jelzős megjegyzései. Természetesen lehetnek ezek tényleg valótlanok, de akkor indoklás is kell, mi alapján tartom annak őket, nem csípőből dobálni a jelzős szerkezeteket.
De egyébként forráskritika a magyar-német jelentések kapcsán sincs, ha ellentmodnak a szovjeteknek akkor ugye "nevtséges-hamis-hazugok", egyébként meg ugyanúgy tényként kezeli az állításaikat. Nem tudom, a bolgároknál nem tanítanak forráskritikát? :)
A szerkezete meg tényleg hihetetlenül zavaros, össze-vissza ugrál a szektorok között, ráadásul nem is egységesített időrend szerint, hanem teljesen ötletszerűen. Az egyiknél már mélyen Pesten vagyunk, ugrás az Attillába, Budára, egyik helyen modjuk dec. 20. van, máshol már január stb. Ha már Ercsi, meglepődtem, hogy viszonylag röviden lerendezi, aztán pár fejezettel később már "megint" átkelünk, immár részletesebben. De kever helyszíneket, egységeket stb. is.
Nem rugdosnám tovább, mert a befektetett munka és a feltárt források mennyisége miatt a fentiek ellenére is becsülöm a munkáját, de a magas szintű levéltári-kutatási munkát nem követte hasonló színvonalú történészi munka, kár mert hatalmas potenciál volt benne.
Sajnos néha még az sem segít, ha a szerző ismeri-elfogadja az valósággal feltehetően köszönőbb viszonyt ápoló adatokat...
Zamulinnál pont ez volt. Berakja az SS hadtest állománytábláját, el is fogadja a benne szereplő adatokat, aztán oldalakon át minden sikeres szovjet védekezésnél ill. elesett állásnál leírja, hogy ezt a "teljesen feltöltött" SS hadosztályokkal szemben érték el, miközben világosan látszik a számokból, hogy ez nem igaz. A magyar szerkesztő a 3. ilyenig bírta, aztán megkapjuk az infót, hogy mindhárom ho. egyik páncélososztálya épp Fr-ban volt Párduc átfegyverzésen és teljesen kihagyták a csatát.
Ugyanő berakja az LSSAH állománytábláját, benne 4 Tigrissel, majd jön a szovjet jelentés egy összecsapásról, 40 kilőtt hk, közte 16 Tigris. Mivel idézi rendben is lenne mint forrásbemutatás, de ahelyett, hogy ezután rendbe tenné, immár saját szavaival egy oldalon át méltatja a SZU hőse tüzért, aki lövegét egymaga kezelve 7 Tigrissel végzett itt...
És sajnos hosszan lehetne sorolni a példákat, nem értem szakembereknél, hogy ereszkedhet le ilyen köd...
Az előadásokhoz hatalmas gratula, jó hogy sikerült összehozni!
Meg veletlenul sem vonom ketsegbe Kamen munkajat. De ha sikerul a szovjet jelenteseket betenni, akkor mar eleg egy excell tabla, megnezni, hogy a jelentett 300 000 megolt, es 400 000 fogsagba ejtett nemet katona valahogy nem egyezik a bekeritesbe kerult 60 000 szamaval. A szamokat termeszetesen csak hasrautesszeruen irtam be, de gondolom erted mire gondolok.
Kuldjel telefonszamot mailben, es elmeselem az eloadast. Amugy 1848 marcius 15- en volt, es jogtorteneti szempontbol lett bemutatva. Hianypotlonak szantam, es sikerult avatott eloadot talalnom hozza. Mar tele volt vele a hocipom, hogy 48 lenyegerol nem tudnak altalaban az emberek, es szinte sosem jut el hozzajuk rola semmi informacio. Az eloado kulon terkepet is keszitett hozza!
persze a lábjegyzet OK, de ha nincs mivel ütköztetni, miért írhatod, hogy ez túlzás?
De megint a másik, hogy itt 10ezres nagyságrendű szovjet forrásanyag volt (vagy inkább több), ez évtizedek pontosan feldolgozni, régen pár száz oldal anyag volt, ebből könnyebb volt könyvet írni. Most a big data a legnagyobb probléma. A hasonló mennyiségű nyugati anyagra ezrével készültek könyvek, itt meg beszélünk eddig pár könyvről, amelynél ráadásul elvárnánk, hogy teljes áttekintést adjon.
Fordítva kellene, sok nagyon korlátozott témájú könyv, amiből lehetne már egy nagyobb áttekintésű összefoglaló könyvet írni. Ercsi irdatlan nagy :)) ráadásul kénytelen vagy belevenni a többi dunai átkelést, akkor már pár évtizednyi munka (csak a jugoszláv anyag is sok, ott elég sok könyvet írtak a témáról, és erre jött, most a szovjet anyag...
Ha jól akarod megcsinálni, akkor tényleg egy élet egy kis téma is, ha meg összefoglalót akarsz, akkor mivel nem nagyon van másodlagos forrás (olyan könyv, amely már feldolgozása a témának), így kénytelen vagy az elsődleges forrásokhoz nyúlni, ami nem lehet megcsinálni.
Kellene egy mozgalom, hogy dolgozzuk fel az előkerült szovjet forrásokat (pl hadtestenként), és utána kezdjünk nagyobb témákat, de hát az is 39 könyv lenne, hadsereg már túl sok anyag egyszerre (de még az is vagy 10 hadsereg lenne).
Kamen sokat dolgozott velük, de nyilvánvalóan gyorsan akarta megcsinálni (pár év), ezért nem sikerült igazán mély feldolgozást csinálni.
Talalkoztam mar olyan tortenelmi munkakkal, ahol labjegyzetekben magyarazatot fuztek a forrasokban szereplo informaciokhoz. Pl. ez szovjet forrasanyag, jelen esetben tulzonak tartjuk a benne allitottakat, ezert es ezert. :)
De nem olvastam az emlitett konyvet, meg Norbi vonatkozo muvet is csak felig olvastam. Es kozben dolgozni, csaladozni, tortenelmi eloadast is kell szervezni. :) Megvolt az elso, 3 eloadas egy nap, az elso nem sikerult, de a masik ketto zajos siker, pont ugy, ahogy terveztem. :) Marmint a ketto sikeres pont ugy ahogy terveztem. :)
meg kell védenem Kament, azonkívül hogy egy jó fazon, de nagyon nehéz helyzetben van (mint minden Mo-i harcokkal foglalkozó). A német anyagok erre az időszakra már elég vékonyak (Délhdscsop anyaga, inci finci magyar anyag, sok nem túl részletes és pontos visszaemlékezés), ehhez képest mostanában a szovjet levéltár digitalizálása óta, több ezer oldal elérhető csak a budapesti ostromról. Így persze elég egyoldalú leírások születhetnek csak (magas szintű, rövid leírásnál elég az anyag mindkét oldalon, de a részletekbe menve már csak szovjet anyag áll rendelkezésre, és az bár technikailag (hely, idő, adatok) jó, de nem jó a harc jellegének leírásánál, mert nincs mivel ütköztetni. Tehát leírod, amit fordítasz, vagy semmit nem írsz le?
A Don kanyarral foglalkozom most, és itt először áll elő mostanában az a helyzet, hogy a magyar, olasz, kicsit a német oldal anyaga talán jobb, mint a szovjet oldal. Viszont az akkora falat, hogy nem tudom hogy lehet rövidíteni. Egy könyvet simán lehet írni csak az első napról csak az Uriv-Sztorozsevoje szakaszról...
A könyv ami után mégis befejeztem a Zamulin művet, annyira jónak tűnt ehhez képest :)
Megdöbbentő mind a forrásfeltárásba fektetett hatalmas munka, mind a feldolgozásuk dilettantizmusa.
Jó 1000 oldalban tárgyalja az eseményeket, amihez külön kötetben egy csaknem 500 oldalas kép, térkép-vázlat gyűjtemény kapcsolódik, a legfontosabb erődített állásokat ábrázolva, rengeteg, eddig csak oroszok által kutatható korabeli szovjet-német-magyar iratanyagot feltárva, tehát minden adott volt, hogy valami "csoda" szülessen.
Ehhez képest kapunk egy teljesen zavaros szerkezetű, a szovjet forrásokat teljesen kritikátlanul átvevő, azokat "szentírásként" kezelő, az azokkal ellentétes német-magyar forrásokat válogatott negatív jelzőkkel illető, alternatív múltat teremtő munkát. Ebben minden német-magyar ellenállási pont a Maginot-vonalat idéző többsoros szögesdrót és aknamezővel, betonozott állásokkal, mindenféle tűzeszközök és elit védők tömegével megrakott, már-már bevehetetlen "erőd", amelyeket mindig "elkeseredett", "tomboló" stb. harcban foglalnak el a szovjetek, majd a japán szigetvilág harcait idéző ismétlődő fanatikus ellenlökések sorozatát visszaverve tartanak meg. Eközben az eddig ismert-elfogadott védő létszám és felszerelés mennyiség 2-3 szorosát ölik-semmisítik meg, nem beszélve a fogoly és zsákmányanyagról...
Lehetne még írni egyéb szokatlan, visszás dologról, megoldásról, de különösebben nem ragoznám, mert vannak fent a fenti mellett egyéb komolyabb kritikák is.
Osztályozni szinte lehetetlen, a forrásfeltárás, különösen a 2. kötet, 10/10, a felhasználásuk minősége meg a 0-át közelíti, de mégis előbbiek hatalmas értéke miatt: 6/10
A szerző legalább próbálkozott, de oroszként és a prohorovkai emlékhely munkatársaként nem sikerült objektívnek maradnia. A kezdeti német vs. szovjet fél gyorsan átcsúszik mi vs ellenségbe, ennek megfelelő hozzáállással. Ennek ellenére érdekes, hogy a saját döntéseiket jóval komolyabb kritikával kezeli, mint a németekét, ott jobbára megelégszik szimpla eseménytörténettel. Bár mind a bevezetőben, mind a végső elemzésben kifejti miért és mennyire eltúlzottak-hamisak a szovjet adatok, a kettő között kritikátlanul nem csak idézi nagy számban ezeket, hanem használja is azokat. Sőt az általa betett és elfogadott német adatoknak teljesen ellentmondó állítások sorát teszi, amit már a kötet magyar szerkesztője - gondolom SZN - sem bírt szó nélkül hagyni a jegyzetekben. Olyan szintre süllyed így a szürrealitásban, hogy első nekifutásra abba is hagytam, aztán végül csak befejeztem.
Fentiek ellenére számos erénye is van a könyvnek, amik miatt jó hogy kiadták, elsősorban a hatalmas kutatómunka, rengeteg feltárt szovjet forrás, amiket be is tett, aprólékosan bemutatva minden mozzanatot, nem elhallgatva a szovjetek számos hibáját sem, bemutatva nem csak a harcokat, de az abban résztvevő embereket is.
Nehéz értékelni, hogy akkor a feltárt források mennyisége vs. a bemutatás minősége közül merre billen a mérleg nyelve, de legyen mondjuk 6,5/10
Az újabb elolvasott Hadiakadémia sorozatos könyv: Prit Buttar - Megtorlás. Közép-Ukrajna visszafoglalása 1943 volt.
Az előző rész is tetszett, csalódást ez sem okozott, bár - talán a két Számvéber után - ezt egy kicsit gyengébbnek éreztem szakmailag. Egyébként hozta a vártat, kb. tudományos-népszerűsítő szint, jól olvasható, számos visszaemlékezéssel tarkított, viszonylag kiegyensúlyozott munka, a műfajában teljesen rendben van. Nekem kicsit sok volt a kezdés civil - holokauszt, ellenállás, megszállás - része, térképből meg sosem elég :), de nagyon nem tudok belekötni. 8/10.
Március 15. apropóján egy 1849-es, történelmi megalapozottságú hátteres kaland (kis)regényt ajánlok az amatőr hadtörténészek, a korszak iránt érdeklődők figyelmébe:
Különleges küldetés a címe, s részletes ajánló itt érhető el:
Különösebb elemzést nem igényelnek, aki olvasott már a szerzőtől pár könyvet, az pontosan tudja mit kaphat. Szikár, pontos és alapos hadművelet, azon belül is páncélos hadművelet történetet. Aki szereti az ilyet - jelen :) - az élvezni fogja ezeket a könyveket is. Főleg, hogy ezeknél érezni leginkább a forrásbőséget, szinte minden fontosabb összecsapásnál szembeállíthatóak a német és szovjet - elsősorban levéltári - források, így kivételesen kiegyensúlyozott és objektív képet kapunk azok kimeneteléről.
Persze ennél többet nem várhatunk. Vicces volt pont egy ma elkezdett könyvben - magyar szerzőtől - ilyet olvasni: "a hadtörténetírás hazánkban is megújult fokozatosan. Manapság például már elképzelhetetlen egy szakmunkában valamely háború vagy hadjárat leírása a társadalmi és gazdasági háttér teljes negligálásával" Pedig de :) De a másik ma kezdett - a sorozatba tartozó - külföldi szerző gondolatmenete is érdekes, ahol a hadvezérek személyiségének bemutatását-megértését is alapvetőnek tartja a hadműveletek-csaták vizsgálatához. Nyilván ártani nem ártott volna a fenti két könyvnek sem hasonló módszerek, de én különösebben nem is hiányoltam ezeket.
Összefoglalva műfajában nálam mindkét könyv kimaxolta a lehetőségeket, egyedül a kiadótól magszokott szerényebb kép-térkép anyag miatt: 9,5/10
Két kiváló könyv a szerzőtől, azt mondjuk nem teljesen értem, hogy a két közbülső könyv miért maradt ki - Antientam és Chancellorsville, de a magyar kiadóknál nem mindig érdemes logikát keresni :)
Messze kielégítették a magas elvárásaimat. Az első könyv inkább a hadjárat egészére koncentrál, a második egyértelműen a csata hihetetlenül részletes bemutatására törekszik, maximális sikerrel. Az aprólékosság egyáltalán nem megy az olvashatóság rovására, a térképeknek köszönhetően minden összecsapás jól követhető, egyedül az 1. könyvhöz kellett volna egy, a félsziget egészét ábrázoló térkép, ide jól jött a telefonos segítség :) Az ezredszint az alapja mindkét műnek, jellemzően eddig megy le az események tárgyalásában, ami bőven elég is, a sajátos amerikai hadseregszervezési elvek miatt. Külön kiemelném, mennyire részletes jellemrajzot ad valamennyi fontos szerepet játszó parancsnokról, messze nem csak szimpla eseménytörténetet írva, hanem értékelve a döntéseiket, feltárva azok személyes-jellembeli hátterét is. Dicsérhetném még hosszan, de a linkeken van elég - és színvonalas - méltatás, jöjjön inkább a néhány elmaradhatatlan negatívum :)
Amerikai szerző, talán eleve haladóknak szánt könyvekkel, vagy csak ott mások az alapok, esetleg más elvárások vannak egy hadtöris könyvnél, de a magyar olvasóknak nem egyszerű kihívás, hogy szó szerint 0 infó van magáról a háború addigi eseményeiről, a szembenálló hadseregek szervezetéről, harceljárásairól, fegyverzetéről stb. A könyvek úgy indulnak, mint egy köv. fejezet valami nagyobb munkában, rögtön tervezés, indulás, hadjárat, csata. Persze a szembenálló két hadsereget és szervezetét-létszámát részletesen bemutatja, de ebből ezredszintig lemenően látunk egy szervezetet és ennyi. Az olvasó ezután belecsöppen a vonal-oszlop-csatárlánc, Napóleon, Parott sima és huzagolt lövegek, srapnel-kartács, Minié lövedékek forgatagába, anélkül, hogy ezek feloldásra kerülnének. Nem könnyíti az sem a helyzetet, hogy a szerző szinte kizárólag jelző - északi, déli - nélkül, csak az államukat jelölve dobja be a harcoló ezredeket a csatába. A számuk miatt érdemes a déli államokat bemagolni, különben nehéz lesz kibogozni a szálakat, de meglepetés így is lesz, pl. Ritchmondnál kizárólag déli oldalon találunk marylandi és kentucky ezredeket...
Talán a magyar kiadónak kellett volna valami támaszt adnia, itt-ott próbálkozik a fordító-szerkesztő pl. a lövegeknél, de néha ők is belezavarodnak, így hozzátoldással hibásra "fordítanak" az eredetiben helyes infókat, pl. 3 ezredes összesen 800 fős dandárból így lesz 3 ezredes, egyenként 800 fős ezredből álló dd. Ez is csak a könyveket olvasva rakódik össze, hogy a sajátos amcsi hadszervezetben az ezredek jellemzően 300-400 főből állnak, persze 100-800 között extrém létszámok is feljönnek. De ezt úgy rakhatja össze az olvasó, hogy elkezdenek jönni az olyan adatok, hogy "x. virginiai ezred 167 főt, azaz állományának 47%-át veszítette el" stb.
Összefoglalva, akinek nincs legalább egy minimális ismerete a 19. sz. 2. harmadának hadviseléséről, annak az élménye korlátozott lesz. Csak emiatt 9/10 a két könyv nálam.
Nem klasszikus hadtörténeti munkát ajánlok az olvasók figyelmébe, hanem egy ennél komplexebbet, amely bemutatja a reformkort és a szabadságharcot, valamint kiemelten 12 jelentős személyiséget Andrássytól Wesselényiig, köztük olyan hadvezéreket, mint Bem, Damjanich, Görgey. De a szokásos történelmi összefoglalót a szerző megfejelte a gasztronómiával, vagyis milyen ételeket szerettek, s milyen ételek viselik a nevüket.
Ez olyan mint a jobb esetben szovjet, de jellemzően oroszozás a II.vh-ban, de osztrákok harcolnak a legtöbb nyugati szakirodalomban az I.vh-ban is. Ezzel tkp. nincs is különösebb gond, de ha szerepe van a történésekben a nemzetiségnek is, ott pontosítani kell, ahogy akkor is ha valamiért szükségesnek érzem a katonák nemzetiségét is felhozni. A berakott idézet ilyen eset, de ez tényleg marginális probléma nálam.
A 2xfél pont levonás arra ment, hogy nagyon felületesre sikeredett a hadseregek-harcászat-fegyverek bemutatása, utóbbi annyira, hogy semmi infót nem kap az olvasó. De pl. a hbs. hadszervezet leírása kapcsán - sőt az egész könyvből! - az sem derül ki, hogy egyes csapatnemek bizonyos területekhez-nemzetiségekhez köthetők, mo-i/magyar huszárok, galíciai-lengyel/ukrán ulánusok stb. Sok háttértudást feltételező utalás is van, amikre az olvasó szintén nem kap magyarázatot pl. mi az a vonal-oszlop formáció, miért is elavult az előbbi stb. Mivel alapvetően a 3 kötetes utolsó összecsapását tárgyalja bővítve, az előzményeket meg kivonatolva abból, vsz. ennek áldozatai lettek a bővebb ismertetők. Nyilván nem nekem hiányzik, de az "átlagolvasó" nem fog teljes képet kapni, pedig a jó 200 oldalas felvezetésbe belefért volna. Vacilláltam is a 8-9 pont között, de összességében nagyon tetszett, így elnéző voltam :)
Pedig Gill képben van a csapatok nemzetiségét illetően, azt egészen nyugodtan kijelenthetem. Láttam vendégül Magyarországon, sokat beszélgettünk 1809-ről, levéltári anyagot is küldtem neki, a mai kutatók közül nem ismerek olyat, aki nála jobban ismerné ezt a hadjáratot és a császári-királyi hadsereget illetően is elég alapos ismeretekkel rendelkezik. Itt a probléma abban áll, hogy az egész hadsereget "osztrák" jelzővel illetjük, ami nem nemzetiséget jelent, hanem az Osztrák Császárságra (1804 előtt az ausztriai házra) utal. Én kerülni szoktam ezt a megnevezést, de nem tartom hibának a használatát.
