A DaimlerChrysler egy százalékkal kevesebb Mercedes-Benz gépkocsit adott el az idén májusban mint egy évvel korábban. Az előző 97 800 darabbal szemen 96 900 kelt el a múlt hónapban. A csökkenés elsősorban a német piacon következett be. Többi jelentősebb európai piacán, így Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban növekedtek a márka eladásai. Az idén májusban 11 500 smart gépkocsi kelt el, 13 százalékkal több mint az előző év azonos havában. Az év első öt hónapjában az értékesítés 463.300 darabról 460.700-ra csökkent éves összevetésben. "
http://index.hu/gazdasag/ghirek/?main:2003.06.06&134579
Sziasztok!
Természetesen az utólag vett donor fehér 300D aut. ment a bontóba, a kék 240D azért nem olyan vészes :)
A fehér nagyon el volt hanyagolva az volt a fő baja, a sárvédők szét voltak rothadva, de az alja pl. hibátlan volt. Gyári fényezés volt, azért sajnáltam, mert nem volt még hozzákókányolva, szép autót lehetett volna csinálni belőle kb. 300ezerből, csak nincs arra időm és helyem, hogy szétszedegessem darabokra, ami szar megcsináljam, felújítsam, és ezért féltem a dologtól.
Mindettől függetlenül a kéket is el fogom adni, inkább veszek drágábbért szép 123-ast. A kéket is azért vettem, mert még sosem volt Mercim és kiváncsi voltam az érzésre... :)
Mellesleg a héten kész lett, jövő héten lesz lepapírozva az ütős hobbiautóm, amit nem fogok sajnálni. Merci meg marad családi autó.
LEX:
"C43 AMG volt gyárilag"
Ezexerint a C-be bepréselték a 8 hengeres motort?
"Amúgy hogy áll a kupé projekted? "
Köszönöm kérdésed, az ígéret szerint a motor és a klíma már át lett rakva, a kábelköteget ma délutánra ígérték. A hosszú hétvégén nekiállok átrakni az üvegeket, visszapakolni a műszerfalat és a belső kárpitokat, majd elmesélem kedden, mit végeztem. Addig is ha tudtok abban segíteni, hogy egy komplett első-hátsó lámpagarnitúráért valaki adna cserébe két kockalámpát, azt megköszönném. Én is fogok járkálni utána, de a lustaság ugye nagy úr, hátha házhoz jön :-)). Köszi
Sziasztok!
Ma reggel elbúcsúztam a bontóba induló 123-asomtól. Kiszedtem belőle ami kellett, így is árának a duplájáért vették meg a Szentendreiek.
Sajnáltam, felújítottam volna szívesen, de senki nem tanácsolta. Hááát, így jártam.
Tegnap láttam egy fekete C mercit (a régebbit), C43 AMG felirattal. Tudtommal csak a 3.2-es motort tuningoltág 3.6-osra, mi lehet a 43 mögött? Egyébként elég jól nézett ki, felületes ránézésre nem tűnt sufnituningnak, csak a feliratot nem tudom hova tenni. Tudja valaki?
Sziasztok!
A segítségeteket kérném. Egy barátom Merci Vitot szertene venni, csak sok rémhír kering motorikus problémákról.Megtudátok mondani mi az igazság? Melyik diesel motorral szabad megvenni? Mikre kell különösen odafigyelni?
Előre is köszönöm!
Robi
Na ezaz, hogy az infóvonalnak írtál.. milyen fein telefonoskisasszony van ott? nekünk csak info@mb-cars.hu-nk van... s végén a "jó öreg, morcos, ..." Jhonnie-val :)