Keresés

Részletes keresés

B.é.l.a. Creative Commons License 2015.03.27 0 0 413

Akkor Te jó rég jártál oda. Az én időmben is egy közepesnél jobb sulinak számított. (1980-ban érettségiztem) Úgy emlékszem, hogy az Ibosné még akkor tanított, de engem nem, tehát nem vagyok 100% benne. Én is voltam 2010-ben a suliban, 10 évenként meghirdetik az érettségi találkozókat az aktuális évfolyamoknak.  Ez szerintem jó ötlet, mert egyrészt jó találkozni a régi ismerősökkel, másrészt jó a sulit körbejárni. Szerintem.

Előzmény: gyvelholm (412)
gyvelholm Creative Commons License 2015.03.26 0 0 412

Nemrég volt a 45-ben, 55-ben, 65-ben (és a többi 5-re végződő évben) "megérettek" meetingje az "alma mater"-ban. Sok év után újra beléptem az "oroszlán barlangba". Olyan régen volt minden, hogy az akkori tanarakról már termeket neveztek el (legkiválóbb tanáraimról dr. Jablonkayról, Paulinyi Jenő bácsiról, ig. helyettesünkről Ibos Ferencnéről.) Akkoriban jó gimnázium volt. Sportban is jó neve volt. Máté Péterrel, Berki Tamással jártam egy évfolyamban. Két köztársasági elnökünk is ide járt. A "züllés" akkor kezdődött el, amikor koedukálták a sulit. Ez pedig a mi időnkben indult, emlékeim szerint a 63/64-es évfolyam egyik másik osztálya már vegyesedett. 62/63-ban a sulit felújították, az olajos fapadlók helyett parkettát raktak le, az öreg kályhákat a központi fűtés száműzte. Abban az évben a Szilágyi Erzsébet lány gimnáziumba jártunk, a Szilágyis lányok délelőtt, a Petőfisek délután ill. váltakozva.

Sajnos később nem sok jót hallottam a Petőfiről, ezért a lányomat a Városmajori gimibe irattam. Alapító évfolyamos volt, már 3. után középfokú németje volt. Az kemény, de jó suli volt akkor. Azóta az is romlott. Ma az idegennyelv alapfokú követelmény. Ezt minden gimnáziumnak magas szinten kellene oktatnia.

Annak idején voltak un. humán (erősségű) vagy reál "szakos" oskolák. Vajon most is megvan ez? A Petőfinek ma mi ehet az erősebb oldala, milyen az orientáltsága? Ki tudja?

További szebb napokat! 

B.é.l.a. Creative Commons License 2015.03.25 0 0 411

Sajnálom, hogy így leromlott a színvonala a sulinak, amikor én odajártam, egy jó közepes giminek számított. Én is több helyről hallottam már a rossz kritikát róla.

 

Te hová jártál középiskolába ?

Előzmény: nézek (410)
nézek Creative Commons License 2015.03.24 0 0 410

A Petőfiben(is) sajnos nincs nulladik nyelvi képzés...

Ma délután buszra várva találkoztam egy ottani diákkal....   úgy szőrmentén érdeklődtem az iskolai életről....

....Rejtő regényeiben ilyenkor jön az a fordulat, hogy:   bár ne tettem volna....

le sem merem írni, olyanokat mondott...én azt hittem eddig, hogy a rádióból elhangzó rémísztő adatok, csak riogatás...  de nem...

kompetencia, szövegértés, kottaismeret...

 

 

Előzmény: B.é.l.a. (409)
B.é.l.a. Creative Commons License 2015.03.10 0 0 409

Nem mindenhol szüntették be, mert én úgy tudom, hogy pl. a Budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban(AKG) még mindíg van nyelvi év. A 6 osztályos gimi ideje  alatt kb. a 4. v. 5. évben.

Előzmény: nézek (408)
nézek Creative Commons License 2015.03.09 0 0 408

Igen, ismerős.

Nekem is az egyik ilyenbe járt, jó nyelvérzéke volt, angolt-franciát tanult...sokat számít az egyetemi bejutásnál.

 

megyszüntették ezt is.

Előzmény: B.é.l.a. (407)
B.é.l.a. Creative Commons License 2015.03.09 0 0 407

Ahová a gyerekeim jártak gimibe,(  nem a Petőfibe) ott van egy nyelvi év, amikor egy évig csak  idegen nyelvet tanulnak. Külföldre is lehet menni az alatt az egy év alatt, utána ugyanott folytatják az egyéb tantárgyakat, ahol abbahagyták. Nagyon hatékony, mind a három gyerekemnek 2 felsőfokú nyelvvizsgája van. Nem tudom, miért nem vezetik be máshol is. Igaz, hogy egy évvel tovább tart a gimi, de az szerintem tök mindegy. A mai világban két idegen nyelv ismerete nélkülözhetetlen.(szerintem)

Előzmény: nézek (406)
nézek Creative Commons License 2015.03.09 0 0 406

nos, baj van.

Előzmény: B.é.l.a. (405)
B.é.l.a. Creative Commons License 2015.03.08 0 0 405

Na igen, az idegen nyelv. Amikor én jártam oda az orosz volt az első számú nyelv. Azon kívül, hogy egy trapper farmert még most is el tudnék adni a GUM áruházban, nem sok ragadt rám.  Most más a helyzet. A JÓ ANGOL NYELVTUDÁS NÉLKÜL FÉLEMBER VAGY. Ha ezt a gimnázium nem tudja megoldani, akkor ott baj van.

Előzmény: nézek (404)
nézek Creative Commons License 2015.03.08 0 0 404

Na igen, ma már ez nem fordulhat elő...komolyság van minden téren, megasztán rendnek kell lenni.

A Hanság meg amúgyis lecsapolva...Marad a kukoricacímerezés...

 

Megkérdeztem egy Petőfis diákot, milyen az idegennyelv-oktatás?...a válaszát nem idézném, de az jött le, hogy nagyon gyenge...a szülei korrepetálót keresnek, mert nagyon halvány a gyerek tudása.(a többié is)...

 

Amúgy nagy csönd van a gimis közmunka körül.

 

Előzmény: B.é.l.a. (403)
B.é.l.a. Creative Commons License 2015.03.08 0 0 403

Nem hallottam eddig erről, annak idején is volt gyári munka, mi pl. tejgyárban dolgoztunk egy hetet, aztán a következő évben a MOM-ban. (ha jól emlékszem). Csak aztán annyi selejtet gyártottunk, hogy többet oda nem hívták a sulit.

Előzmény: nézek (402)
nézek Creative Commons License 2015.03.08 0 0 402

Asszem 2016-tól úgy lehet csak érettségire jelentkezni, hogy az államilag(törvényileg) elrendelt, 50 óra hasznos közmunka elvégzését igazolják  a versenyzőnek.

Ez lehet bármi, amit egy 16-17-18 évesre rá mernek bízni..Akár szociális munka, akár művészeti,  de környezetvédelmi propaganda, vagy bármi, amit jónak vél az iskola..

Példul a kórházi betegápolás nem igazán nyerő, mert annak sok munka-egészség-balesetvédelmi feltétele lenne..de idősotthon már igen.

 

Hallottam diákoktól néhány lehetőségről, hát mit mondjak? érdekes... az idő megmutatja, mi a jó, mi nem..

A diákok egyszerűen közmunkának hívják ezt az érettségi feltételt.

 

(A véleményem senkit nem érdekel, de szerintem a szándék jó, csak  a végrehajtás a necces)

Előzmény: B.é.l.a. (401)
B.é.l.a. Creative Commons License 2015.03.07 0 0 401

Milyen közmunka?

Előzmény: nézek (400)
nézek Creative Commons License 2015.03.07 0 0 400

Ez így van, az idő(iyen esetekben)sokat szépít...

Nem becsülöm le a kamaszokat, akiket ismerek mind csuda jó fejek...akik meg nem jó fejek, azokat nem ismerem   :-)

 

A tanárokat meg pláne nem illik innen a fotelből(sem) minősíteni, nem tudom kikről van szó, de bizony a kamaszok elbeszélései megrémítenek...

 

Hogy lágyítsam a képet, ez a közmunka (kötelező 50 óra) végrehajtása is borzolja a kedélyeket. Akármi is legyen, csinálják.

Előzmény: B.é.l.a. (399)
B.é.l.a. Creative Commons License 2015.03.07 0 0 399

Azt gondolom, hogy amikor én jártam oda, akkor is volt sok negatívum, Sőt közvetlenül az érettségi után is rossz szájízzel gondoltam vissza. De az idő sok mindent megszépített.  Egy kamasz másképp gondo sok mindent. A 10 évvel ezelőtti osztáytalálkozónkon elég jó volt a hangulat .

Előzmény: nézek (398)
nézek Creative Commons License 2015.03.07 0 0 398

Rokonom egyik fia jár oda. A beszámolóiból az jön le, hogy ennek a giminek annyi.

Olyan boldog volt amikor felvették, és végre a Petőfibe járhatott. Természetesen a szomszéd sráccal, akivel igen jó haverok.

 

Ma már látom, megtört a lelkesedése, és átment negatívba. Ez azt jelenti, hogy nem tud jót mondani az oktatóiról. A gyereket ismerve az igencsak baj.

nézek Creative Commons License 2015.03.07 0 0 397

Én előbb, és nem ott érettségizem..

bocs..

 

 

Előzmény: B.é.l.a. (395)
B.é.l.a. Creative Commons License 2015.02.27 0 0 396

Úgy látom, hogy ez a topik nagyon mélyen alszik. ÉBRESZTŐ !!

Előzmény: B.é.l.a. (395)
B.é.l.a. Creative Commons License 2015.02.25 0 0 395

Üdv a Petőfiseknek!

 

1976-1980-ig jártam oda, általános tagozatra, általános színvonalon. Az idő mindent megszépített, akkor nem szerettem túlságosan, de az idő mindent megold. Az osztálytársakkal viszont nagyon jól éreztük magunkat.

Az osztályunkból majdnem mindenki továbbtanult. Sajnos már nem tartjuk a kapcsolatot, 10 éve volt egy jól sikerült osztálytalálkozó, ahol szépen ittunk.

 

Ha olyan valaki olvassa, aki 1980-ban érettségizett, mindenképpen  írjon.

ivódzsima Creative Commons License 2013.09.05 0 0 393

Hajrá Petőfi!

 

ivódzsima Creative Commons License 2013.01.23 0 0 392

Jééézusom...hatból is lehet bukni? cifra bizonyítványok sikeredtek félévkor...

Előzmény: MacPhisto (391)
MacPhisto Creative Commons License 2013.01.20 0 0 391

Romlik? xD azigen

Előzmény: jó hír (390)
jó hír Creative Commons License 2012.12.22 0 0 390

Romlik a színvonal? Az elsősök kétharmada bukásra áll...

Törölt nick Creative Commons License 2012.02.19 0 0 389

Kedves Barátaim!

 

"..de mind közt legfontosabb a szeretet.."

 

Abszinger doktorról, -lehet nem tudjátok-  több nyelven beszélt, (latin, francia, német,)- tanári fokon. Mérnöki tanulmányok mellet Zeneakadémiát végzett, így nevelt belőlünk

most már 60 éves Petőfisekből, Haydn kórus tagokat, valamit elektronikus  orgona építőket. (- akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az "informatika"  majd húsz év múlva..) - Az elektronika, zenei akusztika mellett elkötelezett zeneértő, zeneszerető koncert látogatókat, akik a mai zenében is megtalálják az értékeket.

 

Köszönöm, dr. Abszinger Gyula Tanár Úr!! Isten áldja!

 

hewlett_packard Creative Commons License 2012.01.21 0 0 388

Jééé,egy másik matuzsálem!

Én E-s voltam.Te?

Minket Takács Éva az elsőben tanított,aztán Szondi Tanár úr,az osztály harmada mérnök lett.

Abszi-ra (dr.Absinger Gyula polihisztor) emlékszel?

Előzmény: gyvelholm (386)
gyvelholm Creative Commons License 2011.12.11 0 0 386

Bár én 1965-ben értem az ősi falak között és most találtam rá erre a topikra. Egy 2006-os kérdésre válaszolnék azért. Minket is tanított Takács Éva, aki egy szolíd, csendes, nagyon kedves tanárnő volt. Nem tudom mi lehet vele. Sajnos nekünk - úgy tudom - minden tanárunk végleg elment az élők sorából. Éppen tegnap jártam a tornateremben. Nagyon jó volt látni Paulinyi Jenő bácsi fényképét a bejárat előtt, alatta a táblát a felirattal: "Paulinyi terem". Annakidején a Népstadionban nemzetközi atlétikai versenyek voltak, Jenő bá' pontozó bíró volt és minket is kivitt egy-egy napra. Utoljára a centenáriumi évben (1992) jártam az ősi falak között,  még láttam az osztály tablónkat a folyosón. 

Üdv minden  volt és jelenlegi Petőfisnek!!

Előzmény: greg86 (377)
MacPhisto Creative Commons License 2011.11.24 0 0 385

Azt írja az újség, hogy Wolfné meghalt...

MacPhisto Creative Commons License 2011.11.07 0 0 384

bump

MacPhisto Creative Commons License 2010.07.03 0 0 383
lafno?

:-D
Camla1006 Creative Commons License 2008.07.30 0 0 382

Szia!

Most találtam meg ezt a hozzászólásod.... mivel Ákost (Bereznai) kerestem, mert már pár éve nem hallottam róla. Apukáját is ismerem, de valamiért nem mertem még keresni ezügyben (pedig tudom, hol találom).

Éléggé szíven ütött a hír... és ezután pláne nem merném keresni az apukáját (és más rokonát sem).

Esetleg te ismerted őt? vagy ismersz olyat, aki ismerhette (pl. osztálytársa)? Mert, ha nem nagy teher, lehet kérdeznék pár dolgot.

Én utoljára a Déliben futottam össze Ákossal... még '99 vagy 2000 tavaszán.

Ha van kedved, írhatsz e-mail-t is...

Nagyon köszi előre is!

Előzmény: obayan (89)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!