Cserehát turistája
Régóta tervben volt nekem e körtúra teljesítése, de mindig volt valami más elfoglaltság és más célpont mint a Cserehát. Eleinte nagyzsák+sátor verzió volt az elképzelés, 5 nap alatt, de később szállásos és kis zsákos verzióvá szelídült a dolog. Őszintén szólva a tavaly novemberi vészharang megkongatása a mozgalom megszűnése miatt komolyabban motivált a cselekvésre, így február végén belevágtam a papírforma szerint 105 km-es piros kör teljesítésébe, 4 napos idő alatt. Előzetes megbeszélés alapján 2 éjszakát töltöttem Szanticskán, itt a reggeli és a vacsora lehetőséget is választottam valamint némi taxizást is igénybe kellett vennem a gyér tömegközlekedés mellett melyet szanticskai házigazdáim elvállaltak. Ezen kívül Irotán, a Talentum vendégházban töltöttem egy éjszakát, mindkét szálláshelynek megvolt a maga sajátossága és varázsa. Külön-külön nem bontottam le a távadatokat napokra, úgy voltam vele, hogy a-ból b-be mindenképpen el kell jutnom és egyedüli időbeli kötöttséget a 4. napon a kupai busz indulása jelentette. Szerencsére, mert háromszorosan is megdőltek a távrekordjaim, ha ezt előre tudom lehet nekiállok variálni még, vagy egész úton ez lett volna a középpontban, szóval jó volt ez így összességében. Papír alapú térképet vittem magammal, de a telefonos mapy.cz alkalmazásé volt a főszerep a tájékozódásban, mivel az út döntő többségében érdemleges, összefüggő és követhető jelzettség nem volt.
Szlovák útjaimon már jól megismert, a Keletiből 6:30-kor induló Rákóczi IC-vel mentem Szikszóig, majd gyaloglás a központban, Sparban a 4 napos túra kifli ellátmányának (konzervek mellé) beszerzése megtörtént, majd a Táncsics utcai buszmegálló felé indultam. A megállóba kihelyezett menetrendjére a külső és belső ellenség megtévesztésére „Rákóczi út Penny” megjelölés van írva az eltérő időadatokkal együtt, de valójában jó helyen álltam. A busz is időben érkezett, elhanyagolt utakon vette kezdetét az utazásom, csereháti szintén még kevésbé szegényesnek számító Alsóvadász (itt meg sem álltunk, nem volt se le- se felszálló) és Homrogd falvakon át érkeztem meg Kupára. Be is akartam szerezni az igazolópecsétet a füzet lapjára, emiatt a megálló melletti könyvtár épületébe léptem be, ahol éppen gyógynövényes tanfolyam folyt. Nem akartam zavarni, de végül kinyitották nekem az ajtót, az előadó alkalmas pecsételést nem tudott volna adni, de az asztaltól egy idősebb úr felállt és mondta, hogy elvisz a polgármesteri hivatalba, ott tudnak adni. Így is tettünk, segítőmet követve a hivatalba mentünk és pár perc múlva már rendben is voltam, a Cserehát turistája bélyegző is itt van, csak most per pillanat használhatatlan (valami gond a gumi részével), mondta az egyik illetékes ott, hogy meg akarja csináltatni, nem akartam elrontani a lelkesedését azzal, hogy közlöm, hogy ez a mozgalom már tulajdonképpen megszűnt, csak amíg még vannak díjazásra szolgáló plakettek, így a készlet erejéig még teljesíthető a túra a mozgalom kiírói, a miskolci MVSC keretein belül. Ezek után ki is léptünk az utcára, segítőm ment vissza a tanfolyamra, megköszönve a segítségét elköszöntem. Néhány lépés után már el is hagytam a házakat, elmentem a Kupa táblával fotózkodni, elhatároztam, hogy a túra által érintett összes falu tábláját lefotózom és összeollózom majd egy képre. Ekkor jutott eszembe, hogy 4 nap múlva hazafelé Miskolcon akár át is vehetném a plakettet, felhívtam ezügyben Csarnai Béla Urat, aki partner volt az elképzelésemben, meg is beszéltük a találkozót a miskolci buszállomásra. Ezek után nekivágtam a szelídebb emelkedőnek egy újonnan épített körbekerített napelemes telephely mellett, mely engem az újszilvási nagyobb társára emlékeztetett, ahol egyszer voltunk osztálykiránduláson. A napelemes telep után összeszűkült az út a két szántóföld közötti keskeny sávra, itt egy kicsit szétnéztem: balra egy adótorony állt, 4 nappal később a mellett érkeztem meg a faluba vissza, körbe pedig szelíd csereháti dombok amelyek a térség képét meghatározták. Egyáltalán nem tűnt domborzatilag kihívásnak az egész, viszont ekkor tudatosítottam magamban a terepen, hogy ez a túra nem a vad hegyi terepről és a meghökkentő kilátásokról fog szólni (persze voltak szép kilátópontok). Persze már az Országos kék csereháti szakasza kapcsán már volt némi rálátásom a tájegységre, azok falvaira és helyzetére, a túra pont ennek az elmélyítését szolgálta.
1. Kupa: a túra kiindulási és végpontja
2. "Felértem a domb gerincére"
Felértem a domb gerincére és ezen haladtam egy darabig szintben maradva, először füves részek jöttek, majd beértem az erdőben. Hobo-bobo beszámolójában írt jobbos letérést megfogadtam, mivel nem akartam volna Felsővadászra magánterületen érkezni, továbbá az ebből eredő bonyodalmakat sem akartam találkozni, pl kutya lehetőségével. Így érkeztem vissza a Kupa-Felsővadász útra (némi sárkupacot egy póznánál fejtettem le magamról), és ezen keresztül értem a nagyobbacska Felsővadászt. Nem néztem meg előre a ttt fórum aktuális kéktúra pecsétlelőhelyeit itt és Abaújszolnokon, 3 év alatt nem sokat változott a helyzet, ezúttal is a dohányboltban találtam meg a pecsétet, csak most nem kellett külön kikérni, hanem a falra rögzített szabvány dobozkából egyből használatba lehetett venni. A Rákóczi kastélyt már kívülről megtekintettem 3 éve a kékezéskor, így ezt most kihagytam és az előírt úton haladtam tovább. Felsővadászon is megtalálható a fantasztikus kéktúrás eligazítótábla, azokat is el kéne igazítani akik ezeket ebben a híg végtermék szintjén lévő formában kitették és átvették, ugyanis sem Gadnát, sem Abaújlakot nem érinti az OKT, de persze számtalan példát lehet mondani az országból erre. Jobb volt az élet nélkülük komolyan mondom, mert ebben a formában csak ártanak: aki nincsen résen, vagy kissé naivabb és hisz ezeknek, az komolyan elkeveredhet. Na, de vissza a pirosra: hangos mulatós zene szűrődött ki az egyik házból amely mellett felértem a település szélső utcájára amelyen a piros kivezet a faluból (mostani Cartographia térképen hibásan van jelölve a piros Felsővadász-Nyésta szakasza), erre mentem 3 éve is, akkor még a kék és a piros együtt haladt Abaújszolnokig, de az országos szintű kék sáv áthelyezési láz, ezt a szakaszt sem kímélte: egy rövid és valamivel látványosabb út helyett a túrázó kapott egy hosszabb, kevesebb árnyékot viszont több sarat adó szakaszt, megjegyzem tök feleslegesen, mert az eredeti út is teljesen járható, sőt a régi kék jelek sincsenek leszürkézve, követhetőek. Ha majd ide érek az Országos kék második teljesítésével akkor harmadszorra is erre fogok menni, nem nagyon tud érdekelni ez a jellegű papírforma. Hamarosan a már ismerős templomtorony következett, majd nemsokára rá is tértem Nyésta Y alakú végének balos szárára. Már a kéken szimpatikus volt ez a falu, akkor csak éppen átmentem rajta a szélén a kijelölt úton, ezúttal jobban körül akartam nézni, főleg, hogy nem volt időkorlátom az esti érkezésemre. Csendes falu rémlett emlékeimben is, de még így is nyomasztó volt az a fajta csend amit az első elhagyatott házak mutattak, a Gyűrűk ura 3. részéből jutott eszembe egy idevágó jelenet amikor Frodóék a Mordor határában lévő Minas Morgulhoz érnek és kísérőjük jellegzetes hangján megszólal: „ a halott városz”. Hát valami ilyesmi volt az érzésem, tovább haladva a templom is masszívan zárva tartónak tűnt, 3 éve még láttam belülről amikor éppen nyitva volt, a gondnok éppen egy másik úrnak sajnálkozott, hogy betörtek és vittel el tárgyakat a templomból. A nagy kulcsot meglátva szerettem volna egy fotót csinálni a nem mindennapi méretű eszközről, erre a gondnok hisztisen elvette azzal az indokkal, hogy biztosan kép alapján akarom lemásoltatni és majd betörni…hiába na, nem a legjobban iskolázott emberek gyűjtőhelye ez a térség. Mostanra viszont már ez is történelem, nem sokkal később egy helyi idős bácsival beszélgetve megtudtam, hogy lassan egy éve nem jár ki misézni a pap, elmondása szerint a falu lakossága 30 fő körül van (később a szanticskai házigazda úr pontosította ezt 24 főre) ebből 8 ember van már csak fehér bőrű, ettől függetlenül a település képe egyáltalán nem cigányos. Beszélgetésünk előtt érkezett meg a buszjárat a faluba, furcsa kontraszt volt a modern buszt látni a nem sokkal szélesebb elhanyagolt úton az elnéptelenedő faluban. Elköszönve folytattam a sétámat a faluban, nemsokára vissza is értem a templomhoz, itt megebédeltem és teáztam egyet, jó hangulata volt ennek, tetszett.
3. "Szürke 50 árnyalata", magyar verzió
4. Felsővadász temploma, már a pirosról nézve
5. Felsővadászt elhagyva
6. Csereháti lankák
7. közeledik Nyésta
8. néhai bolt/kocsma (?) Nyéstán
9. a nap történése Nyéstán: buszjárat érkezik, majd fordulás után tovább közlekedik
10. késői nyéstai ebéd
Negyed 3 körül indultam el újra, sajnos a falu szélső háza melletti piros-kék (ugye itt már újra együtt fut a két jelzés, mivel a kék most alulról közelíti meg Nyéstát) utat beszántották, nem vészes mértékben és hosszban, de azért erre odafigyelhetett volna aki ezt tette. A már szintén ismerős úton értem fel a következő domb tetejére, majd azon átbukva pillantottam meg Abaújszolnokot. Sok szép táj és élményem van a kék kapcsán melyeket szívesen újra átélnék, azonban Abaújszolnok újbóli megpillantása nem tartozott ezek közé, nem vártam a viszontlátást ezzel a nyomasztóan kinéző településsel, sem lakóival, de összességében nem volt semmi gond, két kisgyerek édesség lejmolását és két köszönést leszámítva senki nem szólt hozzám. A település második házának kerítésén a kék bélyegzője rendben, ezek után kíváncsiságból felmentem a templomhoz, ugyanis előző túrámon nekem úgy tűnt távolról, hogy ki van verve az összes üveg az ablakból, de ezúttal ennek a legkisebb jelét sem láttam, az összes sértetlenül a helyén volt. Ekkor már elváltam az Országos kéktől és a falut egy szélső utcán keresztül északi irányban hagytam el Abaújszolnokot. Átvágtam egy földön, majd elértem az erdőt. Egy bő óra hosszán át gyalogoltam az erdőben, nagyrészt követhető jelzésekkel (egy-egy rövidebb ilyen szakasz volt azért), de volt egy rész Szanticska előtt ahol nem ártott a gps. 17 óra előtt pár perccel érkeztem meg Szanticskára, szétnéztem még a sötétedés küszöbén az újjáélesztett faluban, tudtam, hogy sem másnap reggel és este majd az utána következő reggelen sem lesz erre módom. Tetszett, hogy talán ha 2-3 elhagyatott házat láttam, a többinek láthatóan volt gazdája és törődött is a portájával, jó volt látni, hogy a falu megmenekült az enyészettől (vajon Derenk is ilyen lenne, ha annak idején megmarad?). Örültem annak is, hogy ez a túrám végre nem arról szólt, hogy mikor megy a busz/vonat amit el kell érjek (nyilván azért valamennyi viszonyítás volt) és ahhoz viszonyítva jól/lassan haladok, érezhető könnyebbség volt ez és egész más volt így az élmény. A kis falucska túlsó végén az egyik ház udvaráról egy úr szólított meg, kiderült, hogy náluk lesz a szállásom. Elmentem még kíváncsiságból a következő kanyarig az utolsó értékelhető fényekben, majd az előbbi házhoz mentem, ahol a házigazda házaspár megmutatta szálláshelyemet: egy nagyobb, felújított ház hátsó részében volt, egy nagyobb konyha és étkező+4 ágy részből nyílott egy fürdőszoba valamint egy másik kisebb szoba ahol engem helyeztek el. Nem sokkal később megkaptam vacsorámat, mely vadasból és tésztából állt, megbeszéltük a két reggeli menüjét, valamint az autós szállításom részleteit is. Étkezés után fürödtem, majd lefeküdtem és belekortyoltam még az ajándékba kapott lapos üveg szilva házi pálinkába. Szerintem az elmúlt 4-5 évben összesen nem ittam ennyi házi pálinkát, de elfogyott 2 este alatt és jól is esett étkezés után a 48 fokos párlat. 21 óra után el is aludtam és jól is aludtam egészen reggelig.
11. beszántott piros és kéktúra útvonal Nyésta szélénél
12. susnyás a dombtetőn
13. Abaújszolnokon a helyzet változatlan...
14. abaújszolnoki templom közelebbről
15. csendélet
16. Abaújszolnokot a piroson elhagyva
17. jelzéskeresés
18. keréknyomon Szanticska felé
19. érkezés Szanticskára
20. ennek a háznak a hátsó felében aludtam két éjszakát
21. konyha/étkező/előtér rész, háttérben lakosztályommal
6 órakor szólt az ébresztő, kipihentnek éreztem magam, szükségem is volt az erőmre ezen a napon (is). A hátizsákom alsó részét lecipzároztam, mivel egyet kivéve a konzerveket és más, a nap során nem szükséges dolgokat a szálláson hagytam, hogy a lehető legminimálisabb cuccal kelljen csak mennem. Térkép alapján (gyakorlatilag is) is ez a nap tűnt a leghúzósabbnak, így nem kívántam semmilyen felesleges plusz terhet cipelni. Bőséges reggelit kaptam is a megbeszélt időpontban, majd 7 óra előtt pár perccel utamra indultam. Látszott, hogy napsütéses idő lesz, miközben jöttem fel Szatincska völgyéből a főúthoz, az elágazásnál (Abaújlaki elág. buszmegálló) jobbra tértem, majd pár perc után megérkeztem a közeli geotoronyhoz, ahonnan szép kilátás nyílt Szanticska felé, a többi irányban a párás idő miatt túl messzire nem lehetett látni. Jelentős szél volt a toronyban és a környékén, amúgy mind a négy túranapomra jellemző volt az erős északi szél. Keleti irányban folytattam az utamat a földek között és szűk egy óra múlva érkeztem meg Felsőgagyra. A falu szélén lévő kis parkon látszik a törekvés a dolgok szebbé és jobbá tételére, ez dicséretes. Hamar magam mögött hagytam a szebb napokat is megélt települést, felkapaszkodtam a következő dombra, hogy a következő faluba, Csenyétére érkezzek.
22. Szanticska látképe a geotoronyból
23. csereháti fohász
24. Felsőgagy után, visszatekintve
A falu határában lévő templomhoz tettem egy kis kitérőt, valóban elég viharvert állapotban van sajnos, ahogyan hobo-bobo beszámolójában is olvasható. Nem tudom melyik a rosszabb hely, ez vagy Abaújszolnok, de az biztos, hogy szoros a mezőny. Abaújszolnokon sokkal nagyobb területen helyezkedik el kevesebb ház, itt meg kisebb területen több, nem találkoztam egy fehér bőrű emberrel sem, örültem, hogy letudhattam gyorsan a túra településen belüli rövid szakaszát. A falu határában lévő ravatalozónál ültem le elmajszolni egy banánt. Szemben éppen láttam, hogy azt az autót amit az egyik ház udvarában 4-5 ember állt körül amikor elhaladtam mellette, mostanra oldalára borították, mondtam is magamban, hogy itt kérem szakmunka folyik. Felkeltem, majd a temető előtt balra tértem és a következő dombon felmászva magam mögött hagytam ezt a feledhető helyet. Csenyéte-Fáj között a található a Cserehát turistája mozgalom egyik terepen lévő igazolópontja, szisztémája nagyon hasonló az SNP-n megszokott „opís text” módszernél, a különbség annyi, hogy itt nem a smerovnik (útjelző tábla) adatait kellett felírni, hanem egy fára festett betűjelet. Szerintem elég jó módszer ez az igazolásra, mert nem lehet kocsiból kiszállva a pecséteket begyűjtve csalni, hanem kikényszeríti a pont felkeresését. Ellopni sem olyan egyszerű mint pl. egy kéktúra pecsétet (azt mondjuk sosem tudom megérteni, hogy valaki mit csinál egy ilyen lopott pecséttel…) és időtállónak mondható. Nem sokkal később már Fáj szélső házait láttam magam előtt és hamarosan már a falu utcáján sétáltam.
25. Csenyéte temploma, nem is vallásos és nem is Istenfélő emberek laknak erre
26. Csenyéte távolabbról
27. utolsó kép Csenyéte felé, némi zoom-mal, azt hiszem a lényeg látszik
28. Fáj közeleg
Amolyan tipikus fehér-cigány vegyesfelvágott lakosságú falu, láttam fehér bőrű öreg néniket, meg düledező ház udvarában álló BMW-t egyaránt. A kastélyról csináltam képet a kerítésről, majd leültem egy kicsit szusszanni a buszmegálló várójában a padra. Közben egy autóban utazó cigány társaság az ablakból jól megnézett, a szemben lévő finoman fogalmazva sem jó állapotú házban átvitték a kisgyereket egyik helyiségből a másikba. Azért nem lehet egyszerű ebből a közegből kitörni annak aki akar. Indultam is tovább, innentől eseménytelen aszfaltos gyaloglás következett Fúlókércsig, a falu határában már volt olyan meleg, hogy levegyem a második nadrágomat, aminek örültem mert nem dörzsölte legalább a combjaimat tovább. Egy rendőrautót is láttam Fáj felé menni, majd később már Fúlókércsen láttam újra. Nem sok mozgás volt a faluban, durván középtájon bementem pecsételni a Coop-ba, mivel nem voltam biztos benne, hogy Szemerén sikerülni fog, közölte a boltos hölgy, hogy 12-ig vannak ott nyitva, 50 percem maradt átérni. Egy kis 0,33-as Fanta vásárlása után el is köszöntem és tempósan belevágtam az útnak Szemerére. Szebb fekvésű volt az utam mint Fáj-Fúlókércs között, ¾ 12-re meg is érkeztem a kis nagyközség/városka táblájához. Rendezett hely volt ez, a környékbeli átlagnál több normálisan kinéző házzal. A központban éppen kormánypárti plakátokat helyezett ki az ezzel megbízott dolgozó, mondanom sem kell, hogy a választási plakátok egyetlenegy faluból sem hiányoztak azok közül melyeket érintettem. Sok helyütt se bolt, se kocsma, se semmilyen intézmény nincs, de a legfontosabb, a narancsos plakátok kint voltak mindenütt. A Coop-ban (ami amúgy 12:30-ig volt nyitva) sikeres pecsételést sikerült elkövetni, majd beültem a szemközt lévő buszmegálló várójába megebédelni, azaz a magammal hozott konzervet megmelegítettem.
29. Fáj, kastély
30. Fúlókércs főutcáján
31. Fúlókércs-Szemere között
32. ebéd Szemerén
Kaja után egy cigány srác kérdezte mondta, hogy ha felfelé megyek nincsen busz (ugye a buszmegállóban ültem), megköszöntem neki a jó tanácsát. Ismét utamra indultam, de előtte megnéztem a szomszédos kerítésen keresztül a volt Pallavicini kastélyt, amely most óvodaként funkcionál. A kastély alatti területen pedig jó pár négyzetméteren kőből készült alkotmányok állnak, leginkább pincékre hasonlítanak, én magamban csak várbörtönnek neveztem el, aki jobban benne van a helytörténetben majd pontosít. Visszatérve a pirosra pár perc után elhagytam Szemerét, de még maradtam egy darabig az aszfaltos úton. Kihalt volt az út, kissé világvégi hangulatom is lett, de jó értelemben. Az erdőhöz érve egy balos lefordulás következett, innentől egy a fagy miatt felengedett sáros keréknyomon mentem egy darabig. Kiérve az erdőből kis emelkedő következett egy nyíltabb részen, majd egy újabb erdőfolton át folytatódott az út. Az erdőfolt végén volt egy rövidebb nehezen járható szakasz. Kibukkanva az erdőből egy nagyobb rét következett, majd elértem egy karám szélét, innentől elkezdtem a hosszas bolyongást először Darvaspusztán, majd az azt követő hasonló jellegű részeken (Galajda-völgy). Az itteni igazolóhelyet nem sikerült meglelnem pedig tekergettem a fejemet rendesen. Hobo-bobo beszámolójának képmellékletéből derült ki, hogy elég tiriviális helyen volt a mezőn kint hagyott Avia teherautó közelében és még nagy valószínűséggel le is fotóztam azt a fát amin van, de a másik felét, mivel én hozzájuk képest ellenkező irányban haladtam. A Galajda- völgynél a Szemere felől visszatérő aszfaltos út túloldalán a dombtetőn egy másik ott felejtett járgány is állt, nem tudom pontosan mi célt szolgálatak/szolgálnak ezek. A Kányi csárda előtt már látszódott egy nagyobb állattartó telep, nem kívántam egy kutyával sem összetűzésbe kerülni, így az út melletti mocsaras részen átverekedtem magam, majd az aszfaltos útra tértem rá és mentem tovább (hobo-boboék is ezt a lehetőséget választották mint utólag megnéztem). Az aszfaltos új jobb oldalán így sem úsztam meg a kutyaugatást, de szerencsére a dögök tudták, hogy van a helyük és azt nem is lépték át, amúgy ezen a ponton csatlakozik be az állattartó telep felől az út, szóval duplán necces rész ez két lábon. Jobb kézre kisvártatva egy újabb telep következett, kulturáltabb formában egy jó állapotú nagyobb ház is állt ott, próbáltam pecsétet szerezni, de nem sikerült. Hobo-boboék kutyakergetését nem kívántam megismételni (bár én erre utaló veszélyes kutyát én nem láttam), így a telep kerítése után jobbra léptem be a szúrós fák közé, egy pár 10 méter keserves haladás következett, majd végre „kiegyenesedett” az út, becsatlakoztam a pirosba. Nem sokkal később már Kány határában jártam, felmásztam egy nyikorgó létrájú vadászlesre, nem tűnt egy életbiztosításnak rajta felmenni. A falut elérve tettem egy kitérőt balra a tábla, majd jobbra a templom felé. Szimpatikus kis falunak tűnt, csendesség honolt a házak között, csak egy szlovák család (autójuk rendszámából következtetve) tevékenykedett kint a házuk körül.
33. Szemere, kastély
34. kastély alatti "várbörtön"
35. lemegyek a térképről életérzés
36. nehezen járható rövid szakasz Darvaspuszta előtt
37. Darvaspuszta eleje
38. elveszett buszmegálló a kányi csárdánál
39. Kány, templom
Elhagyva Kányt egy elnyújtott emelkedő következett, majd a túlsó végén lejtőn értem el azt a falut ami nekem a túra során a legjobban tetszett: Perecsét. Néhány romos és lakatlan ház között alig voltak lakottak miközben a templomhoz érkeztem ahol egy kerítésre rögzítettt fix pecséten kellett ott jártamat igazolnom. Ezt szintén jó megoldásnak tartom, masszív és kevésbé kel lába mint a kéktúrás láncos testvéreinek. A tepmlom melletti házban lakó idős néninel beszélgettem egy pár percet (ahogyan hobo-boboék is tették), megtudtam, hogy 26 fő a falu lakossága és az ilyen helyeken szokásos bajok itt is jelen vannak: elvándoroltak a fiatalok, elöregedett a lakosság, nincs munkahely, gyér a közlekedés, nincsen bolt stb. Szívesen folytattam volna a beszélgetést, a néni is belelendült, mivel sok társasága nincsen, de már vészesen kezdett fogyni a fény és az idő is, így elköszöntem és folytattam a túrát. Az átlagéletkort például a bal kézre az egyik házhoz beköltözött szlovák házaspár javítja, gondolom vannak más betelepülők is. Az L alakú falu hosszabbik utcája felé tartva érintettem a néhai kocsma épületét is, lehangoló volt látni az enyészetet. A két utca találkozásánál buszmegálló, a menetrendi kínálat eléggé szerény: napi egy busz Szikszó/Miskolc felé hajnalban/reggel, valamint egy busz munkaszüneti napokon délelőtt Krasznokvajdára, ennyiben a lényeg össze is foglalható. Tehát ha valaki busszal menne Szikszóra vagy Miskolcra bevásárolni, az másnap reggel tudna csak hazaérni tömegközlekedéssel. Tettem egy kis kitérőt a tábláig, majd végigmentem a hosszú utcán, csak balra voltak házak, jobbra tetszetős fasoron pihenhetett meg a tekintetem. A házak nagy része elfogadható állapotban volt, kisebb részük láthatóan lakatlan volt, nagyobb részükön látszódott némi törődés.
40. irány Perecse
41. Perecse temploma, kerítésen fix pecsét
42. Perecse L alakú utcáinak rövidebb fele, közeledek a "központhoz"
43. Perecse hosszú utcája, a kereszteződésben fordul a busz
44. ütemes menetrend
A falu túlsó végén szokatlan módon szintén volt falutábla, majd meglepve tapasztaltam egy biciklis és egy piros kereszt jelzést, nem hinném, hogy ezek még élnének, a papír alapú térkép nem jelöli őket, a mapy.cz térképe viszont a piros keresztet igen. Gondoltam, hogy ez a nap 30 km-en felül lesz, de ekkor már 35-t is átléptem és még nem volt vége! Mindenesetre nem éreztem különösebben fáradtnak magamat amikor a vészesen fogyó fények között újból az erdőbe léptem. Egy-egy hófolton kellett talpalnom, ez előfordult máshol is a túrán, de nagyobb és összefüggőbb hóréteg nem nehezítette az utamat. Az erdőből kiérve egy fiatalos fás rész után egy balos kanyar következett, majd ismét az erdőben folytattam a km-ek gyűjtését. Az erdő vége felé helyenként eltéve a kijelölt úttól de sikerült tartanom az irányt a leszálló sötétségben, kiérve az erdőből a szépen világító fél Holdnak köszönhetően nem kellett lámpát kapcsolnom. A temetőnél érkeztem meg Keresztétére, telefonáltam a szanticskai házigazdáknak, hogy akkor megérkeztem és várom őket. Néhány ház után a „központban” találtam magamat a buszmegállónál. Megállva már érződött a hideg, így muszáj volt járkálva melegen tartanom magamat, nem sokkal később megállítottam a mapy.cz számlálóját, amely 41,1 km-t mutatott a mai napra 11 óra 38 perc menetidővel (1- 1 km szinttel fel és le) , ezáltal tehát a 2015. áprilisi kb 37 km-es Szombathely vá-Bozsok-Írott kő-Velem rekordtávon bőven megdőlt, nem is gondoltam még a nap elején, hogy ennyit megyek! Mint már említettem, jó is volt, hogy nem volt pontosan kiszámolva a táv, jó volt ez a „meglepi”. Ránézésre ebben a faluban sem laktak sokan, nem túl sok háznál láttam világosságot és/vagy füstölő kéményeket. A telefonom után fél órával, 18:45 magasságában érkeztek meg értem, majd mentünk vissza kocsival Szanticskára. Vacsora, összepakolás és fürdés után ugyancsak 21 óra felé lefeküdtem, tudtam, hogy a következő nap sem lesz könnyű és ezúttal már a teljes cuccomat kell cipelnem.
45. Keresztéte, esti fények az egyik háznál
46. saját rekordok könyve, részlet: 41,1 km-rel az első helyen!
Az előzőnél rosszabb alvás után keltem fel a vekerre szintén 6 órakor. Reggelizés és összecuccolás után 7 óra magasságában indultunk el a házigazda úrral vissza az előző napi túrám végpontjára Keresztétére, amely egyben a mai túrám kezdőpontja volt. Fél 8 körül szálltam ki, majd az anyagiak elrendezése után el is indultam a jócskán hideg időben, a nap ezúttal is sütött, de ennek érezhető hatására még várni kellett. A táblánál szálltam ki, mivel csináltam nappal is képet róla, valamint a falun is végig akartam menni még egyszer, de már világosban. Miközben sétáltam befelé, az egyik háznál egy idősebb bácsi jött ki az utcára, köszönés után váltottunk pár szót, majd beinvitált a házába. Noha tudtam, hogy sok km vár ma is rám, de konkrét időhöz nem voltam kötve, így érdeklődéssel néztem végig a házát melyet kívül belül megmutatott, közben beszélgettünk. Nem emlékszem pontosan hány fixen Keresztétén lakó lakost említett de 20 alatti volt a számuk. A házának hátsó homlokzatának felső fele nem is volt felfalazva, hanem csupán vesszőfonat állt a vályogtéglás alsó rész fölött, igazi hamisítatlan falusi megoldás, tetszett. Ilyenkor azért elgondolkoztam, hogy fejletettebb helyeken ugye tök természetes a lakórészben pár lépés után elérhető fürdőszoba és wc, itt viszont előbbi nincs is (marad a lavórban mosakodás), a budi pedig a ház mögött van. Hát igen, mások a szokások vidéken, de nem is baj, egyáltalán nem lenne jó, ha egyforma lenne minden. Megköszöntem bizalmát és a beszélgetést, elköszöntem és mentem tovább. A buszmegállónál elindítottam a mapy.cz számlálóját (erre Abaújszolnok előtt sikerült amúgy 1,5 nappal előtte rájönnöm, véletlenül. Szerencsére, mert e nélkül nem lennének pontos adataim), majd a templom melletti utcácskán elhagytam a falut. Emelkedős úton nem sokkal később már egy elvétett jobbost korrigálnom kellett, innentől már szelíden emelkedős, nagyrészt erdőben vezető keréknyom vezetett a a fenyves-borókás növényzet által ölelt Csonka-hegyi pihenő és igazolópontig. Az egyik fán ezúttal a Kohász kékhez és a Partizán útiakhoz hasonlóan egy a fába félig belenőtt (hobo-bobonak tetszeni fog) fémtábla volt, melyen szerepelt az igazolás. A félkör alakú pihenőhelyen ülőalkalmatosságok és fafaragás „Cserehát teteje Csonka-hegy 299 m” szöveggel állt.
47. bőséges reggeli Szanticskán, volt még tea és kávéis a választékban
48. Keresztéte, második hosszú nap kezdete
49. elhagyva a falut
50. Csonka-hegy, igazolópont
Gondolkoztam egy pohár tea elkészítésén, de végülis a továbbhaladás mellett döntöttem. Innentől fogva viszont egy elég hosszan tartó holtpont következett, a Keresztétén még meglévő kezdeti lendület itt kezdett elfogyni, éreztem, hogy az előző nap után ma már nem vagyok olyan fitt, főleg nem a teljes zsákom tartalmával együtt. Nagyrészt fiatalosabb erdőkben haladtam tovább, egyetlen füves pusztát érintettem csak, majd újra az erdőben találtam magamat egy nyiladékhoz hasonló úton mentem, majd annak végén eltűnt az út, az ezt követő jó pár száz méter totális káosz, telefonos térkép alapján boldogultam én is, anélkül nem könnyen leküzdhető rész ez. A dzsindzsás végén értem el a Sas patakon átívelő rövidke Köbli-hidat. Innentől újra keréknyomon haladtam, nem sokkal később az Északi zöld kapcsolódott be jobbról és két jelzés egy jó pár száz métert együtt fonódva haladt, majd ennek végén a zöld jobbra tovább haladt, én viszont piroson balra fordultam fel egy kis kaptatóra, az emelkedő végén farakások, majd letérés balra egy tölgyes-ligetes részre. Pár perc leültem pihenni egyet a fűbe, megmasszíroztam a talpaimat. Nadrág+kötött harisnyában voltam egész nap mivel, annyira nem melegedett fel az idő, hogy le tudjam venni az alsó réteget, sajnos az előző napihoz hasonlóan ez is dörzsölte a combon belső felét. Újra elindulva nem sokkal később Katalin-major romos épületmaradványai mellett vezetett az utam, majd egy dombon keltem ás és utána felmásztam a következőre. Itt egy újabb pihenőt tartottam, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy szenvedősebb nap lesz és komoly esély van rá, hogy Irotára már sötétben érkezek. Ideális lett volna, ha 41 km után nem egy másik, bő 30-asnak kinéző nap következik, de pl a kéken jobban meg lehet választani ezeket a távokat, mivel jobban rendelkezésre áll az infrastruktúra (szállás, bolt, vendéglő, stb), viszont errefelé nem éreztem kívánságműsornak a szakaszolást, mert a kötöttségek eléggé meghatározták a túra főbb pontjait. Nem akarok túlozni, de a szálláshelyek ételkínálatát leszámítva (Irotán is kérhettem volna vacsorát és reggelit, de ezzel nem éltem mert még voltak nálam konzervek), az egész túrán nem tudnék egy olyan helyet mondani ahová be lehetett volna ülni megenni akár csak egyszerűbb menüt is vagy meginni egy pohár meleg teát. Elég lehangoló ez a helyzetkép, máshol legalább egy kocsmában megvan az italra az elvi lehetőség. Nem mondom, hogy nem volt egyetlen kocsma sem az úton, mert biztos volt (gondolom) legalább Felsővadászon vagy Szemerén, esetleg Lakon, de egyáltalán nem volt szem előtt egy sem.
51. út és jelzéskeresés a Köbli-híd előtt
52. fonódva az Északi zölddel: két meglepően jó állapotú jelzés
53. erdős, ligetes szakasz
54. Katalin-major romjai
Visszatérve a túrára terveztem lecsapni egy Z alakú kanyart egy leheletnyi előnyért, de csúnyán ráfaragtam és többet mentem mint, ha a rendes úton megyek (legalább a Hídvégardó határában, már szlovák oldalon lévő kőbányát és a Szádelői-völgyet sikerült távolról látnom), így lyukadtam ki a Tornaszetjakab-Hídvégardó aszfaltos útra. Egy balos és jobbos kanyar között egy kis sziklás löszfal-szerűségnél egy nap által szétszívott táblán egy felhagyott kőbánya szövege állt. Ezután érkeztem meg Antalmajor széléhez (újabb Északi zöld fonódás Becskeházáig), a buszmegálló után hosszabb egyenes rész következett, melynek végén balra kellett térni egy völgybe (itt hívtam fel az irotai gondnok nénit, fél 7 előtt semmiképpen nem érkezek), majd egy dombra fel és a túloldalán le egy működő kőbánya mellett le az aszfaltos útra, balra. El nem tudtam képzelni, hogy mi van Becskeházán ahová érkeztem, ami megér ekkora kerülőt az egész túrában (Keresztététől idáig 17 km-t mentem!), de igazából most sem tudom. Perecséhez hasonlóan itt is a templom kerítésére volt a fix pecsét rögzítve. Ha a buszmegállónak nincsen fedett várója akkor a földre ülve kellett volna a megmelegítenem a konzerv babgulyást, láthatóan itt sem számítanak turisták tömegére. Hamar el is indultam és el is hagytam a falut, egyáltalán nem éreztem arányban ezt a nagy kerülőt, azaz az energiabefektetést a becskeházi eredményért, azaz nagyjából a masszív semmiért. Csendes és nyugodt falunak tűnik, de semmi több, gondolom amikor a mozgalom atyjai belevették a túrába ezt a falut akkor még nem a masszív semmi várta (itt is) a túrázókat, de azóta eltelt 24 év és ez az idő sajnos a Cserehátban nem előnyére telt el. Lehet ezeket a negatív gondolatokat az újból itt felszínre törő holtpont mondatta ott velem és bosszantott hogy gyorsan telik az idő és alig érzem, hogy haladnék. Egy szó mint száz, ez a hely nem tett rám jó benyomást, van ilyen, de ilyen lesz még pl Rakaca és Lak is. Egy derékszögű kanyarnál toronyirányt mentem fel az keréknyomra Debréte felé, hol öregebb, hol fiatalabb fák között vezetettek a lépteim. A Debrétéig vezető útnak a 2/3-ánál jobbos letérési lehetőség volt kék kereszt jelzésen át Tornabarakony felé. Ahogy az út elkezdett kelet felé fordulni, úgy lettek egyre botrányosabbak az útviszonyok, ugyanis a keréknyomot már eléggé kezdik benőni a szúrós növények, se jobbra, se balra egyéb alternatíva nem nagyon van, végig kell szenvedni az egészet.
55. távolban látszik a Hídvégardó mellett szlovák kőbánya (ennek vasúti kiszolgálása annak idején érdekes volt, mivel az üzem (Cseh)Szlovákiában volt, a váltó pedig Magyarországon és a kiszolgáló tehervonat célpontja is odaát feküdt) és a Szádelői-völgy
56. ugyanezek közelebbről
57. Becskeháza temploma
58. Szalonnai-hegység Becskeháza határában
59. gázos út Debréte előtt
Az erdő elérése után végre megszűnt ez, viszont nem terveztem elmenni a főútig, hanem előtte le akartam menni a Debrétére vezető útra, ez azonban a jobb kéz felé elterülő sűrű növényzet miatt kicsit később sikerült amint megláttam egy lehetőséget nem is haboztam kihasználni, pár perc múlva el is értem az aszfaltos utat egy szép fenyvestől nem messze. Sikerült így pár perc előnyhöz jutnom ami már az alacsony sütő nap miatt számított is, jobbra fordulva az úton néhány lépés után elértem Debréte falut. Balra romos házak voltak túlsúlyban, jobbra üres terület majd buszmegálló, Debréte bolt néven (menetrend a perecseire hajaz, de annál jobb, a busz is itt fordul), a rég bezárt bolton még csillagos ÁFÉSZ embléma. Pár lépés után viszont balra rendezett porták vették át a stafétát, jobbról is érkeztek az út mellé a házak, a templomnál, azaz a „központban” rendezettség és csendesség uralkodott. Emberrel nem találkoztam csak pár kutya ugatott mikor a központból a falu határába mentem, a házak után emelkedő következett a dombon található erdőig, visszafelé nézve szépen látszottak a délutáni napsütésben a Cserehát lankái. Nemsokára az erdőt jobb oldalt megszakított egy füves terület, majd ezek után fiatalos erdőben folytatódott az út. Szépen elvoltam magamban amikor is az egyik kanyarnál mozgást vettem észre, azt hittem fát lopó cigányokkal fogok találkozni, elraktam a zsebembe a fényképezőgépemet, majd továbbindultam mivel észrevétlenül kitérési lehetőség a sűrű növényzet miatt nem volt. Pár lépés után kiderült mi a helyzet: egy középkorú úr a lovas szekerével a kivágott és az útra döntött fákba elakadt. Siettem volna, de mivel ilyenben még nem volt részem felajánlottam neki a segítségemet, amivel élt is, egy bő negyedórás melóval és a lovak vonóerejének segítségével végül is sikerült leküzdeni a helyzetet, azaz a nem éppen top állapotú szekeret továbblendíteni. Az úr megköszönte a segítségemet, fel is ajánlotta, hogy elvisz, de én köszönettel elhárítottam ezt. Kiértem a fiatalos erdőből, majd dombtető gerincén gyalogolva egyre közelebb értem Rakacához, mely a bal oldalon várt, jobb oldalon pedig a Szalonnai-hegység állt a naplementében, szép látvány volt.
60. Debréte "központja"
61. szekér és utasa lovakkal együtt kiszabadítva, remélem nem haragszik meg a képért ha látja, nem mindennapos élmény volt nekem
62. Rakaca közeledik
63. Naplemente a Szalonnai-hegységgel
Annál kevésbé a falu amelyre a szemétkupacok után kiértem: a pirossal szemközti ház nyitott kapujának udvarából kutyaugatás majd csörömpölés hallatszódott. Nem baj, mondom a kutya megvan kötve, erre kilépett az utcára a rögzítetlen láncával az utcára egy másik meg követte. Támadás esetén jogos lett volna az önvédelem, így a bicskámat ki is vettem a zsebemből, szerencsére viszont nagy nehezen el tudtam menni az utca túloldalán összetűzés nélkül, még egy helyi cigány lány aki szembe jött is tőlem kérdezte meg, hogy kié ezek a kutyák. Mondom nem tudom, én csak nyugodtan akarnék túrázni. Feldúlva mentem tovább a központ felé a kátyús saras úton. Az igazolófüzet római katolikus templomot jelölt meg a fix pecsét helyéül, se az utca melletti kis templomnál, se a dombon álló nagynál nem találtam meg. A nagy templom előtt trécselt pár helybéli nő, ők azt mondták, hogy a papnál van a pecsét és hogy szerintük meg fogok fagyni Irotáig. Tény, hogy nem voltam már a legjobb kedvemben, de nem gondoltam, hogy efféle negatív eseményeket fogok átélni, bár tartottam egy kicsit a sötétben menéstől főleg ennyi távolságra, amely már fél 6 tájékán a leszálló szürkületben elkerülhetetlen volt. A nagy templomtól lefelé jövet hítam a gondnok néni számát, hogy 19 óra előtt esélytelen az érkezésem, de csak a fiát sikerül telérném aki közölte, hogy a néni már elindult otthonról. Vasárnap este nem akartam keresztbe-kasul átjárni Rakacát pecsétért, vajmi kevés esélyt adtam rá, hogy bármilyen intézményt nyitva találok. Finoman fogalmazva sem szép állapotú hajlékok között értem vissza a falu szélére, több helyen megfigyeltem már amit itt is azaz, hogy napszaktól és évszaktól függetlenül kint száradnak a ruhák az udvaron. Napközben még talán, de este és hidegben ennek értelme erősen megkérdőjelezhető.
64. Rakacát elhagyva
Rátérve ismét a pirosra kezdtem meg az Irotáig hátralévő szakaszt, rögtön egy úttévesztéssel, így egy felesleges dombmászás is befigyelt, előtte viszont jött két lovasszekér szembe és én rájöttem, mivel már a napi harmadikkal találkoztam, hogy a lovas szekerek vezetőinek a szókincse ugyanarra a pár szóra korlátozódik, valamint a lovak nevei is nagy hasonlóságot mutatnak. Rátérve a helyes útra követtem a piros jeleket igazából gond nélkül, eleinte lámpával, de a Kecske-pad környékén (egyetlen huzamosabb, talán 100-150 méteres letaposatlan hómennyiség) ismét a világító Holdnak köszönhetően lámpa nélkül is láttam. A Kecske-pad alatt ismét találkoztam már a fantasztikus Kék körös útjelző táblák képviselőivel, amelyek az irotai Talentum vendégház távolságát kivételesen reálisan becsülték meg. Nem volt kellemes az összefagyott föld göröngyei között lépkedni, mintha vasúti zúzottkő ágyazaton gyalogoltam volna, vártam már a pihenést. Majdnem 2,5 óra sötétben gyaloglás után, 20 órára érkeztem meg a Talentum vendégházba, a mapy.cz számlálóját 38 kilométernél állítottam le, tehát a 2. helyre is új rekord táv került, az 1. hely ugye tegnap dőlt meg 41,1 km-rel. Ezzel együtt a két nap alatt bejárt távrekord első helyére is ez a két nap került durván 80 km-rel, az eddigi 63 km-es a DDK Bázakerettye-Nagykanizsa, Palin szakasza a második helyre került. A gondnok néni 2 órát várt rám, elnézését kértem a késői érkezésért, de mobiltelefonos elérhetőség híján csak a vezetékes számon tudtam telefonálni, addigra meg már nem volt otthon. Nem is problémázott ezen, megmutatott mindent, szobát, konyhát és a kazánt is, tanácsolta, hogy lefekvés előtt tegyek még rá fát. Becuccoltam a szobába, majd tűzre rakást követően a konyha felé vettem az irányt, ekkor már a hidegtől kezdtek ragadni a kilincsek, -10 fok környékét tippeltem hőmérsékletre. Vacsorára sertéspörkölt konzerv volt és még a szemerei coop-ban beszerzett pattogatni való kukorica nagy része is a gyomromban landolt. Étkezés után raktam még a kazánra, majd bevonultam a szobámba. Fürdést követően lefeküdtem, volt tv is a szobába, de nem voltam rá kíváncsi, telefonálni viszont remekül lehetett, emlékeim szerint Irotának ezen a részén korábban nem volt térerő (a néni mondta, hogy azóta építettek egy tornyot valahová a közelbe, így jobb lett a lefedettség. Osztottam, szoroztam a másnapra hátralévő 15 km-hez nem kellett korán kelnem, így 8:20-ra állítottam ébresztőt, majd hamarosan elaludtam.
65. újabb fejezet a saját rekordok könyvéből: 2. helyezett a második nap, 38 km-rel!
Pontosan az ébresztő megszólalása előtt akartam befejezni a fekvést, így pont jókor szólt a telefonom, fel is keltem. A szoba lehűlt reggelre, mivel a kályhára nem raktam már fürdés után és más sem ugye. Reggeli felmelegítő fürdőt tartottam majd átmentem a konyhába reggelizni, a kipróbálásnak szánt western egytál konzerv nem nyerte el tetszésemet, ímmel-ámmal elfogyasztottam belőle a lényeget, még szerencse, hogy a vacsorára szánt kukoricából maradt egy pár maréknyi. Ezek után a konyha felszerelési tárgyát képező egyik agyag kancsó-szerűségből ittam egy teát, tetszettek ezek a népi motívumok amikkel tele volt az egész szálláshely. Összecuccolás, majd pár kép készítése után 10 óra után pár perccel elindultam. A gondnok nénivel most is találkoztam már befűtött a másik, kifejezetten turistáknak szánt házba, szóval szerencsére van forgalma a szálláshelynek. Irotának az alsó részét még nem ismertem (a kék felülről érinti csak egy kicsit), de jó benyomást tett rám, hogy ez a falu nem fordított hátat a turizmusnak, épp ellenkezőleg, valamint rendezett képet mutatott. Tettem egy kitérőt a településtáblához, majd a kijelölt úton elhagytam a falut.
66. Irota, Talentum vendégház az udvarról
67. Irota főutcája
Először sűrűbb erdőben, majd tarvágásos domboldalon vezetett az utam majd kereszteztem a Szakácsit Szendrő/Edelénnyel összekötő aszfaltos utat, majd mentem tovább egy szántóföld szélén. Ezek után erdőfoltokon és füves területek, valamint szántók szélein vezetett az utam a Péter-völgyfőig, itt nagy nehezen megtaláltam az igazolást az egyik fán, majd mentem tovább, amikor Lak szélső házai látótávolságba kerültek leültem az egy kicsit pihenni és kekszet enni (sok érdemleges kajám már nem maradt). Induláskor jött szembe egy idősebb úr, elcsodálkozott rajta, hogy mennyit mentem már. Leereszkedtem a távolról nem túl szimpatikus faluba, az egyik kerítés nélküli háznál kutya ugatott. A helyi mezőgazdasági telepen próbáltam volna pecsételni, de nem találtam senkit, így tovább mentem. A helyi bolt/dohányboltban tudtam pecsétet kapni, ahol vettem egy doboz 0,33-as Sprite-ot amit a közeli buszmegálló padjára leülve fogyasztottam el. Lak számomra olyasmi átmenetet jelentett az elcigányosodó falvak között mint a túra során volt Fáj. A helyi templom nem volt nyitva, azonban a galambok jól érezték magukat a templomtoronyban, gondolom itt sincsenek rendszeresen szertartások, a település szélén pedig egy takarékszövetkezet árulkodott róla, hogy egy átlagnál nagyobb csereháti településen járok.
68. kilátás részlete észak felé a Szakácsi-Szendrő/Edelény út keresztezése után nem sokkal
69. egyszerűsített vadászles, kipróbáltam
70. Lak távolabbról
71. Lak temploma
Sokszor a túra utolsó kilométerei a legnehezebbek a tereptől függetlenül, ezt éreztem ekkor is. Lak-Tomor között egy mezőgazsági telep kapujában (Lakon is meg itt is jócskán folytak a szállítások pótkocsis teherautókkal meg traktorral) egy megtermett német juhász (mögötte másik puli-szerű társa) rontott ki az útra engem ugatva a túloldali útszéléről is letérve tudtam biztonságos távolságban maradni, gyűlölöm az összes ilyen helyzetet amikor telepről vagy tanyáról őrizetlen kutyák rontanak az ember közelébe veszélyeztetve ezzel a békés szándékkal arra járó embereket. A telep portásfülkéjében meg senki nem volt aki azt a rohadt kutyát rendre utasította volna, ott volt nyitva az egész, csak egy traktor mozgott az udvarban. Úgy látszik nem szempont ezekre a dolgokra gondolni sok helyen. Előző esti rakacai élményhez hasonlóan ezúttal is feldúltan haladtam tovább Tomor felé, az amúgy csendes de kutyaugatások által azért felzavart faluban a templom és a harangláb volt az két említésre méltó látványosság (a falu határában a vendéglő zárva), itt már tempóztam a lépteimen, mert egy óra sem volt már a 15 órakor Kupáról Miskolcra induló buszig. A falu túlsó oldalán a hídon átkelve érkezett meg a busz a szemközti utcához, 3 roma gyerek szállt róla le és tartott hazafelé. Ők jobbra, én egyenesen mentem tovább az utolsó dombhoz melyen át kellett keljek a túrán. Időnként hátrafelé nézve szépen rá lehetett látni Tomorra és Lakra, valamint az egész völgyre.
72. Mezőgazdasági telep és túlbuzgó, területét bőven átlépő őre...
73. Tomor temploma, háttérben a harangláb
74. Tomor-Kupa között visszanézve
Felértem a domb szeles tetejére elmentem az adótorony mellett amit 4 napja már távolról láttam, innen már csak a lefelé út és a rövid falun belüli szakasz volt hátra a túrából. Leértem az aszfaltos útra, itt is csináltam egy dátumos fotót magammal és a falutáblával, mint a túra elején, majd letudtam a hátralévő falun belüli részt, a buszmegálló előtt barátságos kistermetű kutya nézelődött felém, majd követett egy darabig. Elértem a haranglábat, majd a buszmegállót, így bezárult a több mint 110 km-es túrám, teljesítettem a Cserehát turistája mozgalmat!
75. Kupa már látszik
76. Kupa haranglábja, közelében a buszmegállóval, végállomás.
A mapy.cz számlálóját 16,5 kilométernél állítottam le, tehát a 15 km-rel kicsit alá lett becsülve a táv (az irotai kis kitérő nem volt 1,5 km). Örültem, hogy az indulást megelőző napon a felsővadászi indulás helyet Kupa mellett döntöttem, elég gáz lett volna most még Felsővadászra átmennem. Leültem a padra, ezen a napon is napsütéses idő volt, de a nap erejének érezhetősége így délutánra jócskán lecsökkent, vártam már, hogy felüljek a buszra, ami pár perc késéssel érkezett. Fűtés elhanyagolható mértékben volt rajta (a kabátomat le sem vettem), miközben a katasztrofális állapotú utakon vívta haláltusását a jármű összes lengéscsillapítója. Miskolci buszállomásra kicsivel előbb is sikerült megérkeznünk, leszállva már semmi melegem nem volt. Pár perc után befutott Csarnai Úr a plakettel, el is kísért a vasútig, közben beszélgettünk és megejtettük az adminisztrációt, a 145. teljesítő lettem a mozgalom 1994-es indulása óta. Előtte nem sokkal vettek át egy plakettet, előtte viszont 3 évig csend volt. Végezve a papírmunkával nem sokkal később be is futott a vonat amivel jöttem hazafelé, elköszönés után fel is ültem rá és megkezdtem a Pestig, majd a hazáig tartó utat.
77. jól megérdemelt jutalom, a Cserehát turistája mozgalom plakettje
Zárásként: nem egy könnyű túra a csereháti és nem a szintek miatt (összesen kb 2000 fel és ugyanennyi le), hanem a távolságok jelentősek és az infrastrukturális és kényelmi feltételek is erősen hiányosak és a meglévők is kompromisszumokat kívánnak. Cserébe viszont egy kevésbé megfogalmazható, de annál erősebb és meghatározóbb élményanyagot kap az ember. Az is erősen elgondolkoztató, hogy a csereháti aprófalvakhoz (de nem csak itt) képest a főváros környékén, vagy akár csak nagyobb vidéki városokban is mennyivel másabb és könnyebb az élet, persze a költségtényező eltérő. Szintén elgondolkoztató, hogy egy perecsei lakos is ugyanannyi adót fizet az államnak mint egy pesti belvárosi, előbbi a napi, átlagosan egy buszból gazdálkodik, még a másik többféle közlekedési eszközből válogathat, gyakori követésekkel. Az egyéb egészségügyi és szociális helyzetről pedig ugyanezek mondhatók el. Hosszúra vezetne ezeket a kérdéseket tovább boncolni, de sajnos ez sem segítene a Csereháton.
Aki teheti és érez magában erőt és elszántságot annak ajánlom a túra végigjárását, nem fog „üres kézzel” hazatérni!
