Klotildligetről indulva fénypászmák világítják meg az előttem álló utat a reggeli párában. Feltrappolok a Csévi-nyeregig, ezzel kikerülöm Pilisszántót, hosszan szemezhetek a Pilis masszív tömbjével. Kilátogatok a Boldogasszony-kápolnához, felokosítom magam a kitett tájékoztatók tartalmával, közben zenés-spirituális szertartás zajlik a keresztnél. Letrappolok a Mészégetők-kútjához, ahonnan irány a Szántói-nyereg, aztán a Trézsi-forrás, csatlakozom az autóval kannaszám vizet vételezőkhöz a vízvételezésben. Igaz, nálam szerényebb mennyiség fér el. A felső forrásháznál a kápolnánál olvasott írásnak számomra már túl misztikus párja mutatja be a helyszínt. Az emelkedő nem hagy sokáig a lelki síkon tévelyegni, kikapaszkodok a szerpentinre és ezen fel a tető alá, majd egészen a tetőre. A párás kilátás iránt ebben a kevésbé népszerű időpontban is találok másik érdeklődőt. Vaskapu-szurdok, nosztalgia, lent a szurdok, fent a szikla, ahová most nem mászok ki. Előttem lovak, oldalvást is, karámban, meg ahol éppen lenniük sikerül. A Klastromkert után Pilisszentkereszt, Gertrudis királyné emléktáblával (változó megítélésű történelmi személyek című sorozatunk újabb szereplője), meg persze útba esik a cukrászda, világbajnok sütikkel. Sütizés után elsétálok néhány tüzépbarokk remekmű mellett a kék számomra új szakaszán, majd lendületből letrappolok a Dera-patak szurdokán. Aztán vissza, mert az új turistaház és a Hosszú-hegy következik mozgalmilag. Kilátás a háztól fölfelé és odébb a hegyről lefelé.
A Hosszú-hegy után hosszú dózerút intenzív teherforgalommal, majd Csobánkai-nyereg, ahol kérik a nagyérdeműt a kamera látóterében parkolni. És végre hegy, a Kevély-nyereg és a Nagy-Kevély, és észreveszem, hogy a párás délelőtt a delet valahogy átugorva párás délutánba, vagyis inkább kora estébe torkollott. Megkerülöm a csúcs tömbjét, teli és üres négyszögek vezetnek vissza a nyeregbe. Korábbi, még jelzetlen úton tett látogatás (ennyi idő alatt komolyabb dolgok is elévülnek) emlékére kinézek a Kis-Kevélyre, áttekintendő a korábbiakat. Innen lenne jópofa fotózni a K100 távolodó mezőnyét. A ma már harmadszor érintett nyeregből a Mackó-barlang felé kell lemenni, amely ebben az órában kellően nagy és félelmetes, és ennél is félelmetesebb, hogy egészen lentről kell újra egészen felmászni, ezúttal az Oszoly csúcsára. Megtekinthetem a Csobánka felett lenyugvó Napot és átgondolhatom, hogy miért is nem hoztam magammal lámpát. Vagy legalább miért nem indultam korábban. A sárga számomra kellemes újdonságként nem rombol be egyből a lakott területre, hanem eloldalog a Pomáz fölötti fennsíkon. Néhol van jelzés, de főleg nincs, inkább a térkép alapján ballagok át az Árpád-szoborhoz. Innen az irgalmatlan forgalom és a közvilágítás kísér a HÉV-állomásig. Békásmegyerig csaknem elalszom, hosszú volt a nap.
Pénteken egy igen kellemes túrát csináltunk a feleségemmel a Zemplénben. Komlóskára mentünk el kocsival. (Itt már voltunk a Rákóczi túrának köszönhetően :-) ) Először megmásztuk a Szkalka-"hegyet", az OSM tanösvényt, infó táblákat és szép kilátást ígért. Ehelyett: láttuk az info táblák helyét :-), a csúcson fákkal benőtt kilátást, a tanösvény jelzése régi, hiányos, kopott, nehezen látható. Mi inkább GPS -el mentünk. Ezt a részt nem igazán ajánlom azoknak, akik ez előbb felsorolt látványért mennének. Túrázásnak/hegymászásnak nem rossz. (kb. 4 km az egész hossza. Emelkedés: 200 m fel, ugyanennyi le is.)
Utána a Újhuta volt a cél. A zöld jel-> Újhuta-> kék négyzet->(Zsidó-rét)kék->kék kereszt-> Komlóska volt az úti terv. Fotelből megtervezve kellemes késői őszi andalgásnak tűnt. :-) Igazából nem nevezném még véletlenül sem nehéznek, de mivel van benne 1-2 hullámvasutazás, ezért annyira monotonnak sem. :-) A késő őszi erdő még mindig szép, bár a színek már erősen halványulnak. A földet óriás avar borítja, hétköznap révén csak egy párral találkoztunk és egy szalamandrával :-)
Igen kellemesen elfáradtunk, mire visszaértünk Komlóskára.
A túrát csak egy valami árnyékolta be: Újhután szembesültünk vele, hogy gőzerővel folyik a régi vadászkastély átépítése/felújítása/kastélyszállóvá tétele. (Önerőből, ahogy hirdetik.) Szóval oda a kis zempléni falu csendje-nyugalma (pedig 1-1 hosszú hétvégén, már így is sok turista, kiránduló volt), jönnek azok a "népek", akik az ilyen helyre "wellneszezni" járnak főként, s valószínűleg nem a kirándulás/ok a fő szabadidős tevékenység.
Ez természetesen csak magánvélemény, az én szubjektív kesergésem. Mindenki úgy tölti a szabadidejét, ahogy neki tetszik. Csak így olyan anakronisztikusnak érzem egy kicsi, hegyi zsákfaluba ilyen monstrum üdülő központ telepítését...
Ezúttal a BFK-n jártunk Mencshely és Balatonfüred között. A "háromtornyú falu" egy igazi kis ékkő a Balaton-Felvidéken,ahol nagy szeretettel őrzik a Haza Mindenesének emlékét a mai napig.Mencshely fő látványossága a Halom-hegyi Vulkán Tanösvény érdemes kitérőt tenni a K- ról. A Kossuth kilátóból nagyon szép panoráma tárul elénk ha szerencsénk van,Nekünk csak fél sikerünk volt,de így is egy csoda volt a látvány. A Halom-hegytől gerinctúra jellegű az útvonal,sok szárazgyeppel és hosszú egyenesekkel. A réteken nehézkes a jelzés elhelyezés,de a Veszprémiek jól megoldják,bár néhol vannak trükkös útvonal változások,úgyhogy nem árt figyelni. A Hideg -hegy kopár tetejéről csodás a kilátás ,innét lejtőssztyepeken és borókák közt értünk a Zádor várhoz,melynek történelmi szerepe soha nem volt,falai is már legalább 500 éve pusztulnak. A várkápolna helyén volt egy kilátó,de ezt elbontották. Biztató,hogy tavaly egy hosszú távú feltárás és helyreállítás vette kezdetét. Így talán megmenekül az enyészettől ez a csoda szép helyen lévő vár. A Róka-hegyen keresztül értük el a Cseri-Kastélyszállót,mely elhanyagoltság látszatát nyújtja. Innét a túra egyetlen komoly kapaszkodója következett a Nagy-Galléra,majd a Kis-Gallén átvágva a Balatonszőlősi szőlők közt értük el az Evetes-völgyet,ahol igazi meglepetés ért a Hidegkúti-séd vadregényes szurdokában. Nem ismertük,nem is hallottunk felőle,érdemes megnézni. Innét a már ismerős Balatonfüred következett ahol véget ért a túra.
A nagy, országos mozgalmak mellé egy kisebb lélegzetű, lokális, hátha elfér:
Pilisi vándorlás, Dorog Klotildliget
Vadonatúj a túramozgalom, a színes borítójú füzethez rögtön kapok új kiadású térképet. Igyekszem nem túlhasználni, mert végre kellene egy, ami nem salátaszerűen néz ki az első használat után. Különben is, milyen cink lenne térképet használni ott, ahol illene csukott szemmel eltalálnom. Az első szakaszt az őszi szabadságom első napjára időzítem (a többi szakaszt pedig a többire), munkanapra. Nem is találkozom ötnél több kirándulóval. Dorog átépülés előtt álló vasútállomása a kiindulópont, innen a Kéktúrát követem egészen a Kétágú-hegy alá. Lendületből elbúcsúzom tőle, felmegyek a hegyre, kinézek a kilátópontra és egy kanyarral odébb elsétálok a Sasfészek kulcsosházig. Tarhálós tarka macska azonnal megrohamoz. Szép a táskád, kár lenne, ha valaki összekarmolná, mondja a tekintete, és kizsarolja a fele húst a szendvicsemből. A ház teraszáról elbúcsúzom az esztergomi látképtől, hasonlóan közel majdnem százötven kilométer múlva fogok valami hasonló látványhoz kerülni. A Pilis-nyereg felé folytatom a túrát az elkomorodó ég alatt, onnan le a piliscsévi pincesorra. Egy lélek sincs kint, a táblánál a helyi pincefalu egyesület zártkörű buliját hirdetik. A Studenka-forrás felé kell továbbmenni, pontosabban a forrás maga csak ajánlott kitérő. Kinézek, de a forrásnak semmi köze a perspektivikus motorvonathoz. Letrappolok a homokon a kékhez, hogy nagyon hamarosan el is hagyjam, fel a Nagy-Kopasznak. A kilátónál fönt ordenáré erős szél fúj, gyorsan körbefotózom a látnivalókat és mivel a látnivalók számosak, a művelet végére majd' lefagynak az ujjaim. Lebattyogok Klotildligetre, ahol új sablonperont illesztettek a hangulatos vasúti épület elé. Kiderül, hogy a következő személyvonatig még van egy csomó időm. Ezt úgy hasznosítom, hogy átsétálok a Vörös-hegy érintésével és a gázvezeték nyiladékában a szabadságligeti megállóba. Ritka a geotextil borítású turistaút, állapíthatom meg menet közben a sárgán, miközben a hamarosan meglátogatandó Kevélyek kevélykednek a túloldalon. Pilisvörösvár külsőtől személyvonat szállít Budapestre. Folytatás hamarosan.
Igen, az nagyon korrekt. Itt a hiba az ÖKOTÁRS készülékében van, ők fogalmaztak hiányosan ugyanis a Zengővárkony eredeti nevezésben is benne van a Rokira hivatkozás.
Ezek remek régi képek.Egyébként a Palotaszállót épp az ott álló villa miatt az eredetileg tervezett helyétől keletebbre kellett felépíteni, mert a tulajdonos nem adta át a területet. Már akkor is volt magántulajdon védelem.
Én egy évvel korábbi képet teszek fel, ami meg a Palotaszálló helyéről lett felvéve a tóról 1897-ben.
Hát a kilátókövek túra igazi hazai táj. Ha a Múzeumok Éjszakáján jártál volna a Pele-házban, lehet találkoztunk volna, mert néha oda is szoktam besegíteni a tárlatvezetésbe.
Felsőhámor 1898 körül, a Palota szálló helyén egy kis vadászlak állott
Palotaszálló az átadás után. Iszonyatos nagy beruházás volt, a kor luxusberuházása, a Bükköt, a Mátrát, a Pilist és még ki tudja melyik hegységünket átszelő úthálózattal együtt, mindezt a két háború közt...
Ők építették.
A fotókat meg lehet nézni az egyébként szállásnak is nagyon ajánlott Bükk Apartmanok szobáiban, rendkívül kedves házigazdák (nem ott laknak egyébként hanem Miskolcon) és amúgy is kiváló szállás.
Modern szobák, igényes konyha, fürdőszoba, a Kohász Kék ezen szakaszának teljesítéséhez jó lehet, de én innen mentem Bükk Szirtjei kódokat gyűjtögetni is.
Ezt a körtúrát is innen indítottam, ebben a Dolka-tető is benne volt, (garass!)
Na, végre, tudom melyik rész a Csikorgó, a '30-as évek Turisták Lapjának számaiban rengetegszer említik, én meg sosem tudtam hogy hol van, azt meg pláne nem hogy miért is hívták így.
Felsőhámort jól bejártam már, a temetőről tudtam, Zolinak is említettem, de bevallom nem mentünk be most, legutóbb.
A Kohász Múzeum pedig még laikusoknak is szépen és látványosan mutatja be a kohászati emlékeket, nem véletlen hogy iskolás csoportokat már nem egyszer láttam itt, legutóbb is éppen egy ilyen csoport távozott előttünk a múzeumból.
Eredeti Kohász kékes bélyegzőt is őriznek, de sok más egyebet is, a tárlatvezető kiborította nekünk a bélyegzős dobozát, Tájak Korok Múzeumok, Őskohót ábrázoló fazolás pecsét, volt ott minden, volt amiből több is.
Ha már a meséről, meg a Szuszogóról volt szó, még egy érdekességet említek. Elődeink találóan adtak nevet sok dolognak, ilyen a Szuszogó, ami hűen tükrözi az út fáradalmait, legalább is felfelé. A közelben van még egy hasonlóan találó névadás. A Bánkút - Szentlélek közötti P sáv jelzés ami egyébként Czékus k. Miklós nagy öregnek állít emléket, az út Farkasnyaki elágazás utáni szakasza is egy régi elnevezést visel. mégpedig, Csikorgó. Az ősi név onnan származik, hogy itt a gyalogösvény egy sziklás gerincecskén halad, (ahonnan egyébként több helyről is remek kilátás van észak felé) ami a múlt század első évtizedeiben használt, szögekkel kivert túrabakancsok miatt túra közben kellőképpen csikorgptt. A térképek ezt a nevet is megtartották.
Más. A Kohász út a Garadna-völgyben egy harmadik települést is érint, ami szintén Fazoláéknak köszönheti kialakulását. Felsőhámort. Itt van az Országos Kohászati Múzeum, de a falu alsó végén a Kohász út felkapaszkodik a temető mellé. Aki erre túrázik, érdemes egy rövid kitérőt tenni ide, tiszteletadás céljából. Itt van egy modern, saválló emlékszobor (2005), mely Fazola Henriknek állít emléket. Sírját nem ismerjük. Talán egy sorral alatta pedig felkereshetjük Herman Ottó jellegzetes törött szárnyú sast ábrázoló sírkövével a nagy polihisztor sírját és mellette Vásárhelyi István tudós, halbiológus (Pisztrángtelep vezető), Herman Ottó tanítványa sírját is. Mindhárom sírhely a temető felső részén található. Aki a régi dolgokra kapható, a temetőben még látható egy-két korabeli kovácsoltvas 'fejfa' is.
Köszönöm, egyébként szívesen mesélek, amikor van rá időm. Most még jól is állok a régi dolgok ismeretében, mert idén 125 éves jubileuma van a Borsod-Miskolci szervezett természetjárásnak. (1892 az első turista egyesület megalakulása Miskolcon) Ebből az alkalomból rengeteg régi dolgot volt alkalmam előkeresni. Többnyire ebből veszem az érdekességeket.
Ez is egy szép kerek jubileum, de most nem lesz se forrás, se más objektum. Változnak az idők.
Igen igazad van, nem olvastam végig a kalauz szövegét, ami egyértelműen mondja a K+jelzést. Ekkor még a Farkasnyakon sima K jelzés ment, ezért lehetett itt kereszt kerülőt/rövidítőt felfesteni. gondolom, amikor a Kohász út megkapta a K+ jelzést a teljes Bükkre, akkortól nincs jelzése a Szuszogónak.
Mentségem csak annyi, hogy én erre nem jelzések mentén járok sok társammal egyetemben, csak úgy fel, vagy lemegyünk a Szuszogón, ha lehet.
A (volt) azért került a mondat végére, mert jóérzésű arra járók időnként 'javítanak' a blőd táblakiírásokon itt és másutt is. Na meg azért, mert mára már megszokhattuk, tábláról sohase tájékozódj, ha célhoz akarsz érni.:)
Nagyon köszönöm a hasznos és informatív válaszod, szeretem mikor régi dolgokról mesélsz!
A Szuszogónak egyébként az én értelmezésem szerint az 1977-es útikönyvben leírtak alapján ekkor úgy tűnik volt turistajelzése, mégpedig kék + jelzése volt, legalább is én így értelmeztem a túraleírás ezen részét.
Mivel ezek a táblák a bánkúti országúton haladó kerékpáros tematikus út (Bükkfennsík koronája)mentén lettek letelepítve, ezekre (ellentétben az OKT Bánkút-Putnoki szakaszával)nem dolgoztunk ki végleges táblamódosítási tervet. Ismeretes, a projektberuházást 5 évig kell fenntartani(!!!) A tematikus utakra jelenleg nincs tervezve felújítás. A keretösszeg csak az OKT szakaszára van meg.
A (volt) azért került a mondat végére, mert jóérzésű arra járók időnként 'javítanak' a blőd táblakiírásokon itt és másutt is.
Fazola Henrik vaskohóját 1770-ben indítja (Mária Terézia engedélye 1770. július 28-i keltezésű) Ómassán, nagyjából a ma már nem működő iskola épülete helyén. Ezért van az Őskohó emléktáblája ennek az épületnek a falán. És ezért hívják a települést Ómassának. A kohó itt 1814-ig működött.
Fazola Henrik fia, Fazola Frigyes, folytatva a családi hagyományokat, 1804-14 között építette és 1814-ben helyezi üzembe a második őskohót, Újmassán. Ezért a hely neve Újmassa. Ez a kohó az amely ma is megtekinthető, többszöri átépítés után 1831-re nyerte el mai formáját és 1871-ig, a diósgyőri nagyolvasztó üzembe helyezéséig üzemelt. Kohász napokon még most is emlékcsapolást végeznek benne. Ez ma az ország első számú ipartörténeti műemléke.
Az alsó képeken lévő kulcsosházat eredetileg a Miskolci Bükk Egylet építette a 30-as években. Sajnos a mögötte lévő szikla miatt az alapja rendre vizes, így fokozatosan vissza kellett fejleszteni, mert a falak nyirkosak. Ma 4-6 fős, szerény berendezésű igénytelen szállást ad csak sajnos. Szomorú, de végső felszámolása rendre előtérbe kerül.
A Látó-kő és a Látó-kövek két egymástól nem messze lévő sziklakilátó. De nem tévesztendők össze. A Látó-kő a Pálos kolostor mellett, a Szuszogó felső végénél lévő egycsúcsú sziklaorom, míg a Látó-kövek a bánkúti országút túloldalán, gyakorlatilag a Mária-forrás fölött magasodó szikla-taréj, ezért a többesszám.
Sajnos a már sokat szidott MTSZ útjelző táblák is időnként keverték a kettőt, így a kirándulók megtévesztése szinte mindennapos (volt).
Az 1970-re elkészült Kohászút (ekkor lett a jelvényszerző mozgalma kiírva) akkor még teljes hosszában kék sáv jelzéssel volt ellátva. Ekkor csak Mályinka és Lázbérc közötti országúti szakasz volt közös az OKT-vel. A Lázbérci Tájvédelmi Körzet megalakításakor a Rádics-völgyi kerülőt meg kellett szüntetni környezetvédelmi okok (erről korábban már írtam is a fórumon!) miatt került a víztározó partján is közös nyomvonalra az OKT-vel Upponyig. Ennek eredményeként a teljes bükki szakaszt kék kereszt jelzéssé alakítottuk át egészen Sátáig.
Ebből következik, hogy korábban a Farkasnyaki-völgyben is kék sávként haladt még. A Szuszogót, (amelyet a bevágott cikk jól leír,) nem érintette sohasem, mert annak bejárása sokszor időjárásfüggően veszélyes. A Szuszogó egyébként már korábban meg volt, már a két háború között ezen a néven használták a jó lábúak. De jelzést épp a nehézsége miatt nem kapott. Legalább is én még nem találkoztam ezen vezetett túrakiírással.
A kérdéses forrás egy kettős jubileumemlékére létesült, pontosabban egy 75 éves és egy kissé sánta, mert alig több, mint 55, azaz 56 éves évfordulóra. Mindezt az öntöttvas tábla is jelzi. Abba az időszakban a borsodi egyesületek meglehetősen aktív tevékenységet folytattak, szinte egymással versengve hoztak létre turista objektumokat. Az egyik ilyen jeleskedő a diósgyőri sport egyesület volt. A 75 éves jubileum az anyaegyesület a (Diósgyőri Vasas Torna Klub) megalakulásának állít emléket, mely 1910-ben alakult meg. Így ma ez Miskolc legöregebb, még ma is működő sportegyesülete. Ennek keretén belül később létrejött egy turistasággal foglalkozó csoport, melyből 1929. április 3-án(szerda délután!) a Diósgyőr-Vasgyári Kaszinó nagytermében mintegy ötven vasgyári megalakította a Magyar Turista Egyesület Diósgyőri Osztályát. Megalakulásuk szinte törvényszerű volt, főleg abból a célból, hogy a régóta vajúdó bánkúti Bálvány-menedékház mostanra már a tervezés végső stádiumába jutó ügyének megvalósításában a MTE-nek helyi egyesületként hathatós támogatója legyen. Nos innen a második, de nem kerek 56 éves jubileum. Egyébként, mint ismert a turistaház 1930-ban már megnyitotta kapuit.
Az emléktábla szövegét sajnos jótét lelkek időnként tönkre teszik, pedig felújítása, festése ma BNPI engedélyköteles, ami nem egy egyszerű dolog, mert sajnos sok mindenre hivatkoznak, hogy ne lehessen megtenni.
Felsőhámor 1898 körül, a Palota szálló helyén egy kis vadászlak állott
Palotaszálló az átadás után. Iszonyatos nagy beruházás volt, a kor luxusberuházása, a Bükköt, a Mátrát, a Pilist és még ki tudja melyik hegységünket átszelő úthálózattal együtt, mindezt a két háború közt...
Ők építették.
