Muity Mijo: Ezen a címen jelent meg Tinusz Gábor fotóalbuma. A bajai szerzőt kérdezem: mikor és hol kerültél először kapcsolatba a Dunával, a természettel?
Tinusz Gábor: Még nem voltam két hetes, amikor először keltem át a Dunán az Érsekcsanád felőli oldalról egy mózeskosárban, ami természetesen egy ladikban történt, útban a csodás Veránka szigetre. Szüleim nyaralója található abban az idilli környezetben, amit még a nagyszüleim építettek az ötvenes években. Azt hiszem már akkor egy életre megérintett a Duna fuvallata, a Gemenc, a természet illata, hiszen a tudatalattim kellemes emléke.
M.M.: Eszerint a vonzódásod nem egy hirtelen fellángolás természet, a Duna iránt. Milyen későbbi élményekkel, tapasztalatokkal büszkélkedhetsz?
T.G.: Nyaranta a szigetre költöztem már az iskolai évzáró előtt, és tanévkezdésig szívtam magamba a sok-sok ismeretet erdőről, vízről, horgászatról. Alig voltam öt éves, amikor a nagyapám, aki tisztes bádogos mester volt, mi másból, mint bádogból készített számomra egy hátúszó bóját, azzal tanultam meg úszni. Nagy élmény volt számomra, amikor az akkori tanácsi üdülőben nyaraló fővárosi vendégek aggódó tekintettel kísérték végig, ahogyan a kőgát mellett végigúszva felfeküdtem a forgó örvényre és vitettem magam a víz sodrásával. Számtalan hasonló és felejthetetlen élmények sokasága gazdagította gyermekkoromat, amikor még nem is gondoltam arra, hogy ez számomra bajaiként mekkora előny és szerencse azokkal a hasonló korú gyerekekkel szemben, akik csak a városban voltak kénytelenek a nyarat eltölteni. Mindezek mellett természetesen a bajai Sugovica és homokos fövenye is sokszor volt a fürdőzéseim színhelye.
M.M.: Mi kell még ahhoz, hogy valaki hozzád hasonlóan erősen kötődjön a Dunához, a gemenci erdőhöz, vadvizekhez?
T.G.: Nehéz ezt megfogalmazni, de úgy gondolom, hogy főként a gyermekkorban szerzett élmények azok, melyek az embert egy életen át elkísérik, majd tovább formálják. Így lehet ez nálam is, a Gemenc jótékony hatása a zsigereimbe költözött. A Duna, a nyaralónk, az erdők és a vizek sajátságos világa később is mindig egyfajta megnyugvást jelentett számomra. Itt sikerült mindig kikapcsolódni a hétköznapok fárasztó sokaságából, és feltöltődve erőt meríteni a folytatáshoz.
M.M.: Mesélsz Bajáról és Érsekcsanádról, viszont fotóalbumod is tükrözi, hogy jártál te távolabb is. Milyen benyomásokat keltettek benned a Duna más részei?
T.G.: Igen, volt szerencsém a Duna felső és középső szakaszát is bejárni több alkalommal. Ifjú koromban a nyolcvanas évek elején az evezős szakosztállyal csorogtunk le Szobtól egészen Bajáig, de ladikkal és motorcsónakkal is tettem hasonló utakat a szüleim társaságában. Mindezeknek együtt köszönhető vonzódásom a természethez és azok a "vízen járási” ismeretek, melyekkel megismerkedtem és elsajátítottam. Később már felnőttként hajóval is megjártuk több ízben a Budapest-Baja szakaszt, egy alkalommal az augusztus huszadikai tűzijátékot is végignéztük a Duna vízéről. De nem csak a Bajától északra eső részek jelentenek vonzerőt, hiszen tavaly a szerbiai Apatin városkáig hajózva gazdagítottuk élményeinket egy Duna-túra alkalmával.
M.M.: Bármerre is jársz, érezhető módon jó lokálpatrióta vagy. Te, hogyan látod Baja, a bajaiak helyét a világban?
T.G.: Többször is elsodort az élet Bajáról. A középiskolát Pécsett, a főiskolát Budapesten végeztem. Később pedig a munkám miatt szinte maradéktalanul bejártam és megismertem Magyarországot, de sosem éreztem úgy, hogy valahol máshol kellene folytatnom az életemet. A külföld, a tengerek néha elgondolkodtattak, de ezek a futó fellegek eddig mindig elszálltak a fejemből. Véleményem szerint az, aki egyszer Bajára látogat, az mindig is vissza fog térni kisebb-nagyobb kirándulásokra, ha kibírja, hogy ne költözzön ide. Olyan mediterrán életérzés, olyan hangulat bizton állítom, kevés van a világon, mint Baján. A fesztiválok sokasága élen a világhírű halfőző nappal, a dunai hétvégék a homokzátonyokon, a várost átszelő Sugovica, a maga nemében egyedülálló főtér, a városi piac tarkasága, vagy a Sugó-parti kávézók hangulata és még hosszan sorolhatnám, mind-mind számunkra, bajaiak számára mindennél értékesebb és városunkhoz láncoló.
M.M.: Vajon mi késztet manapság egy fiatalembert arra, hogy saját költségén könyvet írjon és adjon ki térségünkről?
T.G.: Amikor írásra szántam magam nem gondoltam arra, hogy milyen költsége van egy könyvkiadásnak, csak úgy éreztem, hogy mindazt a sok-sok élményt, amit megértem és gyönyörű fotót, amit készítettem, meg kell osztanom másokkal is. Szerintem minden olvasót képes megérinteni ez a könyv, azt is, aki már járt a Duna egyes szakaszain és hasonlóságokat fedez fel, de azt is, aki még nem járt, de elolvasása után biztosan kedvet érez majd legalább egy kis vízi kirándulásra. A könyvben bemutatom Baját és a Dunát Kisapostagtól egészen Apatinig. A képes útleírás mellett egy kis gasztronómiai térképet is felvázolok a délvidéki Duna-szakaszról és még egy meglepetés recept is helyet kapott a kiadványban, mellyel reményeim szerint maradandó élményt nyújtok az érdeklődőknek.
A kiadvány közvetlenül a szerzőtől is megrendelhető a 06 30 9851 420 telefonszámon, vagy a tinusz.gabor@gmail.com email-címen. Ára: 2000 Ft.
Az egykor szebb időket megért Belvárosi Cukrászda, bezárása után az idő vasfoga csúfos módon csupaszította hosszú éveken át, főterünket méltatlan módon "díszítve". Bár, ha jobban belegondolok, talán még passzoltak is egymáshoz, már ha a romjaiban heverő híres bazaltköves útburkolatunkat vesszük összehasonlításként alapul.
Most valami történik, megkezdődött a bontása.
Rövidesen hűlt helye sem marad, illetve hát bizonyára valami nagyszerű dolog fog kivirágozni a helyén, ha ilyen hosszú ideig kellett a sorsának vajúdnia.
Kedvem lenne elmerengni a "Bel" felett, legendás pincérei, zenészei, vendégköre sorbavételével ..., minek ..., elmúlott, letűnt idők pislákoló legendákkal, részben élő szereplőkkel :(((.... Ezt is leradírozták, ez is a süllyesztőbe került, mint annyi sok más is városunkban, ami impozáns érték maradhatott volna. Lassú kíméletlenséggel, ez az egykor bájos város teljes mértékben elveszíti abbéli jellegét :((...
Na, Szabikám, az idén is bészoppantyúztam a "fecskékkel".
Ezek az idén valahogy nagyon elbambáskodhattak, mert különösebb kifogás nélkül hagyták, hogy egy más fajtájú madárpáros kisajátítsa a fészküket. Erre csak akkor jöttem rá, amikor folyamatos vijjogások-csattogások kezdték tarkítani mindennapjainkat. Először azt hittem, hogy a kisfecskék nevelésébe segít be ez a madár, közben kiderült, hogy a nagy francokat, saját fiókái uralják a birtokot, és párjával együtt azokat eteti, meg védi rikácsolásával a sóvárgó macsekoktól.
Na mindegy, mondom magamban csőrösek ezek is, meg tátognak illő módon. Felkészültem a masina "hosszabbítására", majd óvatosan kezdtem megközelíteni macro állásban, és késleltetett exponálással a fészket, mire a két ifjonc minden teketória nélkül kiszállt a fészekből, papa-mama vijjogó drukkolása közepette. A felvételnek lőttek :(((..., nem is látom őket, hogy visszatérnének.
Először a bezdáni Duna-part egyik nyaralójánál tudtam elkapni a gyönyörűséges szájtáti pillanatot, az egy 5-6 sárgacsőrű alom volt, valóban lenyűgöző látványt nyújtottak. Na, a gazda gyerkőcei azon nyomban le is stopolták a felvételeket, hogy feltétlenül küldjek apuciék emilcímére. Emiatt több kép is számításba jött, amelyeket a bulizó csapatról készítettem.
Na vajon mi történt? A letöltés körüli bénázások során valamit mellényúltam, és egy az egyben elveszítettem az azon a napon készült 40-50 felvételt. Nem győztem mentegetőzni, amikor követelték ígéretemnek megfelelően a leküldésüket.
Úgyhogy gyönyörködöm továbbra is a te fecsekéidben :))....
Édes Szabikám, létezik, hogy nem vettetek észre?? Pedig ott krampácsoltunk megettetek :)).....
Védekezel, kicsim, védekezel ..., még a fecskéidet sem tudtam képernyővédőnek lementeni, kénytelen leszek kivárni az idei költést!?
Látom te is sínesedsz, nekem is van lementve több tucatnyi ilyen variáns, persze több ezer társukkal ezek is feldolgozásra várnak. Tudod: majd az első szélütés, infarktus teremt időt minderre.
Szabikám, nagy örömmel üdv, és gratulálok honlapod csodálatos felvételeihez. Ismét bebizonyosodik, csak egy dolog kézügyben a kiváló technika, de úgy érték valójában, ha használója fantáziával is rendelkezik.
A fecskés képedet irigylem, hasonló pillanatot szándékomban állt nekem is lencsevégre kapni, de egyetlen napot késtem, madaraim kiszálltak, így a pillanat is elszállt :(... Na majd jövőre :)!
Lelkecskéim! Nem lehetne ezeket a képeket, mpg3-akat estleg valamivel fürgébb szerverre tenni? A vonal menne még valahogy...:-))
Mijo! Van Neked jól elérhetö kiváló domained, ami mögött van némi háttérkapacitás is. Légy szives oda töltögetni a képeket!
Köszönettel!
Márfai P.
