Szervusztok! Most kerestem meg először ezt a fórumot, mert volna egy kérdésem. Örökbefogadott gyerkőcöt nevelünk 4 éve. Otthonfelújítási támogatás űrlapján külön kitérnek a gyermek státusára. Kérdés meg kell adnom hogy örökbefogadott ( mellékelve az örökbefogadási végzést ), vagy erre nem vagyok köteles, és simán saját gyerekként kezeljem ahogy azt a józan eszem is mondaná?
Ha úgy érzed, várandósságod megoldhatatlan teher, születendő gyermeked felnevelése lehetetlennek, jövőd kilátástalannak tűnik, de szeretnél Róla a lehető legjobban gondoskodni, élete végéig szerető családban tudni, ahol valódi kincsként tekintenek a létezésére, kérlek, keress meg bennünket az alábbi címen: varandossegitseg@gmail.com
A mi történetünk 8 éve tart, sok-sok küzdelemmel, és szenvedéssel a hátunk mögött. Inszeminációk, lombikok sora több mint 10 alkalommal, sikertelenül. Mindig is az volt a kívánságom, hogy Édesanya lehessek. Feltétel nélkül szeretem a gyerekeket, és ők is engem, minket. Van két csodálatos Keresztgyermekünk is. A legnagyobb álmunk válik valóra, ha végre eljön a mi időnk is, és minden szeretettünket, gondoskodásunkat, és tudásunkat átadhatjuk a mi kis Picikénknek. Újszülött kisbabát szeretnénk örökbe fogadni, neme nem számít. :)
Kérlek Téged, ha felkeltettem érdeklődésedet írj rám.
Tudom, már régen írtad, de biztatásul, hátha elolvasod:
Az első fiamat szinte kényszeríteni kellett, hogy megnézze a kertben a húsvétra kapott nyuszit, utálja a kutyákat és egyáltalán minden állatot. Én meg annyira szeretem az állatokat, hogy ha csak rajtam múlna, biztos még több lenne, de így is mindig volt kutyám, macskám, tyúkok, kacsák, nyulak...
És ő az én vérem. A középső egy született ellenkező én meg a mindig mindenkinek megfelelni akaró vagyok. Szóval hiába gének, nevelés, még így is lehetnek tök mások, mint a szüleik.
Mi alapvetően mindenképen egészséges gyermeket szeretnénk, sajnos nem érezzük magunkat elég 'erősnek', ahhoz hogy beteg gyermeket fogadjunk örökbe.
Viszont a korban gondolkoztunk, hogy lehet kompromisszum, ha hamarabb kaphatunk úgy. 5-6 évesnél idősebbet nem szeretnénk.
Illetve igazából még az is szóba került, hogy roma gyermek legyen, mert őket biztos kevesebben szeretnék, mi viszont tényleg szívesen látnánk a családban.
Bizony érdemes minél előbb elkezdeni, visszalépni bármikor lehet. Az első nyílt volt mi hoztuk haza 2 hetesen a kórházból. Most 3-5 év köztire várunk, ne legyen nagy a korkülönbség. A várakozási időt egyébként jócskán befolyásolja a gyerekröl való elképzelés. Származás, kor, egészség, fiú-lány.
Egy pár órás tanfolyam. Pszichológus beszélgetés. Igazolás, hogy eltudod tartani. Lakás felmérés. Orvosi vélemény.
Aki normális életet él a fentieket nem nehéz elérni. Semmi extra elvárás nincs. Ami nehéz ebben a türelem. Első gyermekünkre 6 évet vártunk most várakozunk közel a 7 évhez a másodikra. A gyermektelen házaspárokat részesítik előnybe. Igy lesz ebből még 8 is!
Az Alfa Szövetség november 11-13. között tartandó örökbefogadásra felkészítő tanfolyamára még lehet jelentkezni az orokbefogadas.eu@gmail.com e-mail címen.
Talán tudjátok, hogy mindenkinek, aki örökbe akar fogadni gyermeket, kötelező módon el kell végeznie egy 21 órás tanfolyamot ahhoz, hogy örökbefogadásra alkalmassági határozatot kapjon. Ilyen tanfolyamot eddig a területileg illetékes TEGYESZek (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok) és az Ágacska Alapítvány szervezett.
Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ezentúl ilyen tanfolyam egy másik civil szervezetnél, az Alfa Szövetségnél is elvégezhető. Itt van néhány részlet:
Az első tanfolyam időpontja: 2016. október 7-9.
Helyszín: (Oktogonhoz közel) Budapest VI., Teréz krt. 24. II. em. 10. (10-es kapucsengő)
A tanfolyamot tartja:
Kiss Zsófia és Dr. Szigeti F. Judit pszichológusok
Dr. Schümeky-Dászkál Angéla jogász
Dr. Téglásy Imre örökbefogadással foglalkozó szakember
A tanfolyamot akkreditálta:
Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet
(nyilvántartási szám: 16-ÖF/22-1)
Jelentkezés: 06-30-2484333 (hétköznap 9-18 óra között)
Örökbefogadással kapcsolatos szakdolgozathoz keresek örökbefogadott felnőtteket, akik szívesen adnának egy rövid, kötetlen interjút. 18 év felettiek jelentkezését várom, akiknek még nincs gyerekük. A szakdolgozatban az interjúkban elhangzottakat teljesen anonim módon használom fel. Email címem, ahova a jelentkezéseket várom: slgella@yahoo.com Előre is köszönöm a segítségeteket!
Segítségeteket szeretném kérni,de lehet hogy én vagyok türelmetlen.
Nemrég szóltak hogy csatoltak hozzánk egy kisbabát és majd szólnak mikor nézhessük meg,de azóta még nem szóltak,nem tudunk semmit,sokat kell várni hogy szóljanak?a válaszokat előre is köszönöm!!
Én egy végzős hallgató vagyok főiskolán, szakdolgozatomat én is az örökbefogadásról írom. Azonban nem a szülők nézőpontjából közelítem meg a kérdést, hanem, hogy az örökbefogadott gyerek hogyan fogadta az örökbefogadás tudatát. Engemet is örökbe fogadtak, ezért is áll hozzám közel a téma. Még nincsen kész teljesen kérdőívem de minél több kitöltőt szeretnék összegyűjteni. Így hát szeretnék megkérni minden olyan 15-20 éves fiatalt, aki tudja magáról, hogy örökbe fogadták, és szívesen segítene a kérdőívem kitöltésével, az alábbi e-mail címemre: varhegyifanni@gmail.com, küldje el nekem az e-mail címét, hogy majd elküldhessem neki a kész kérdőívet. Az egész teljesen Anoním, és a válaszok sehol nem fognak megjelenni. Mindenki segítségét várom, és előre is köszönöm! :)
Örökbe adható a gyerek? Sok helyen először a nevelőszülőt kérdezik meg, örökbe fogadja-e. Ha ez nem történt meg, írásban jelezd az örökbefogadási szándékodat a gyerek gyámjának, a Tegyesznek és a nevelőszülői hálózatnak.
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni.Tud valaki arról bármilyen információt arról,ha nevelöszülő vagyok és örökbe szeretném fogadni az egyik neveltként kihelyezett gyermekem mi a teendő?Nagyon fontos lenne,minden információt szívesen olvasok.Elmúlt 9éves a kicsi,de 3hónapos korától nálunk van és mindenképpen szeretnénk,ha továbbra is a mi családunk tagja maradna,viszont nem sok bíztató hírt hallottunk felőle,hogy attól mert nálunk van mi meg is tarthatjuk. Semmiképpen nem szeretnénk elengedni,teljesen olyan mint a családunk tagja. Bárki,bármilyen információt tud,hogy mit tudnánk tenni az ügy érdekében szívesen fogadjuk! Köszönöm előre is a válaszokat!!!
Én egy 34 éves egyedülálló fiatal fiú vagyok. Eddigi életem alatt a párkapcsolataimban lévő női uralmat nem tudtam elfogadni, így úgy gondolom nincs is szükségem "társra". Segítséget kérnék abban, hogy külföldről (Szíria, Pakisztán) szeretnék örökbe fogadni egy 5-7 éves kislány testvérpárt.. Ebben kérném a nagyérdemű segítségét, hogy segíthessek.....
27 éves vagyok, jelenleg itthon két picivel. 2,5 és 1,5 évesek. Egy fiú, egy lány. Nagyon szeretnénk még egy gyermeket és sokat gondolkozunk az örökbefogadáson. Tudom, hogy az újszülött gyermekekért sorba állnak a szülők. De mi a helyzet a kicsit nagyobakkal, a fél évesekkel, egy évesekkel....? Szívesen fogadom véleményeteket, írjatok. Nem szeretnéém senkitől "elvenni" a lehetőséget, értitek mire gondolok? Nekünk lehet vér szerinti gyermekünk, és akinek pedig nem....... de ha egy egy éves gyermek nevelőszülöknél néne fel.... Kérlek bátran írjatok, sokat segítenétek.
A topok várhatóan a mai nap folyamán összevonásra kerül a rég óta az SZMK-ban működő Örökbefogadás topikkal. A hozzászólások nem vesznek el, a másik topikban lesznek megtalálhatóak.
Nem lehetek elég hálás azért, hogy megosztotta élete (valószínű, legmeghatározóbb) történetét velem. Én hiszek (mi hiszünk) az örökbefogadásban.
Pontosan az Önéhez hasonló történetek miatt és azért, mert vallom, hogy szeretni és nevelni valakit, valakiket nem annak függvénye, hogy én szültem e, vagy sem. Ha valaki képes az elfogadásra és a szeretetre, nem kétség, hogy képes családot teremteni örökbefogadás által is.
Nagyon sokan kételkednek ebben, kapok hideget-meleget a fórumokon. Igaz a mondás, egy nő mindent megtesz azért, hogy legyen gyereke és hogy ne legyen.
Nincs semmi baj az örökbefogadással, ha jól sikerül. Akár gyerekmentés is lehet. Én is örökbefogadott gyerek voltam, és nagyon jól jártam vele. Igaz, hogy esetem nem túl általános, mert családon belüli örökbefogadó szüleim voltak.
Édesapámat inas korától a nála tíz évvel idősebb, gyermektelen nővére és annak férje látta vendégül a kisszobában, ahová házasodott is néhány év múlva, és ahová születtem. A szüleim hamar elváltak az elkapkodott házasságból menekülve, szétköltöztek, én meg maradtam a nagynéninél, aki férjével együtt nagyon jó nevelőszülők lettek, és hivatalosan is örökbe fogadtak 5 éves koromban. Buda külső részén, ahol laktunk, apám gyakran látogatott, így szinte két apám lett, anyámról azonban rossz véleménnyel volt az egész rokonság, mert tudhattak dolgokat, amiket én nem. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért, nem voltam elítélő véleménnyel anyámról, inkább feltételeztem, hogy neki is meglehetett a maga nem túl szerencsés sorsa. Iskolatársaim, meg a környék gyerekei, akikkel együtt játszottunk a réten, sajnálkoztak, amikor megtudták, hogy "mostohaszüleim" vannak, de el tudtam magyarázni, hogy nem érzem őket mostohának, sőt épp ellenkezőleg. Lényegében a születésemtől a nagynéném volt az őrangyalom, több súlyos betegségből kikezelt abban a korban, az '50-es évek elején, amikor nem minden gyereknek jutott igazán egészséges táplálék. Angolkór, vérhas, vészes vérszegénység, fogfrász, füstmérgezés, aminek részese lehettem Anyám jóvoltából, de másik Anyám mindig megmentett. Csoda-e, hogy az örökbefogadási tárgyaláskor, amikor a bíró megkérdezett, mint 5 éves gyereket, hogy a jelen levő két hölgy közül melyiket tartom anyámnak, a nagynénémet választottam?
Bocs', hogy ilyen sokat írok, de talán érdekes adalék a topik témaköréhez. Talán szerencsésebb voltam a többi gyereknél, mert a bányász családból származó nevelőapám, aki 5 + 10 évet töltött a francia idegenlégióban, miután katonaként emigrált a Tanácsköztársaság bukásakor, és hazatért a II. VH kitörése előtt, majd villanyszerelőként dolgozott nyugdíjas koráig, ami után minden idejét egy jókora gyümölcsös művelésével töltötte, sokféle tapasztalatait tudta átadni. Az inas korában nála nevelkedő Apám is sokat tanult tőle, talán nem véletlen, hogy volt olyan eset a háború alatt, amikor mint talpraesett gyerek, eleségszerző útra indult Buda belvárosába, de végül egy talicska könyvvel állított haza, amire útközben a nehezen beszerzett kaját elcserélte. Inas kora után vasas szakember lett (esztergályos, szerszámkészítő), és gondolhatjátok, hogy a válása után is, ha meglátogatott, redszerint könyveket hozott ajándékba (természettudomány, történelem, lexikonok), de elvitt kirándulgatni is, sőt "gyárlátogatásra" a munkahelyére. Öreg korában kissé bántotta, hogy nem lettem vezérigazgatója valamelyik Nagy Kombinátnak, de azért örült azoknak a dolgoknak is, amikkel foglalkozni kezdtem. Az önállóságra hajlamomat azonban a nevelőszüleimtől kaptam, akik taníttattak amíg képesek voltak rá, és igaz, hogy már réges-rég meghaltak, de még most is áldom őket, és örülök, hogy ők voltak a nevelőim. Nem voltak túl szigorúak, de nem is kényeztettek agyon, annyit adtak, amennyit kellett.
Talán érdekes adalék még, hogy első feleségemnek egészségügyi okokból nem lehetett gyermeke, és bármekkora protekcióm is volt az örökbefogadás akkori főilletékesénél (kb. 1 nap alatt kaphattunk volna egy általunk kiválasztott gyereket), Őnagyságám azt mondta, hogy ha nem lehet sajátja, akkor nem érdekli a téma. Ez azonban a házasságunk rovására ment, pontosabban annak következményei, hogy bánatát italba kezdte folytani. Azért így is kibírtam mellette 13 évet, mert szerettem, csak végül teljesen értelmetlenné vált a házasságunk. Később egy három évig tartó "futó kalandomból" született egy kislányom, aki ma már anyuka, és férjével nevelgeti első unokámat, majd egy évtizedig tartó második házasságomból született még három gyerek, akik anyukájának még most, nyugdíjas koromban is fizetem a gyerektartást, bármilyen jókat is nevetnek ezen az oktató kollégáim, ha szóba kerülök... Vagyis a gyermekeimet is nevelőapa gondjaira bízta a sors, habár az ilyesmi aligha öröklődik, de azért mégsem bánom olyan nagyon, mert egy kiváló nevelőapáról van szó, akivel a kezdeti fenntartások után összebarátkoztam.
Összefoglalva a fentieket, és elhagyva a több száz oldalas regényt, amit írhatnék kacifántos életutamról, csak annyit mondanék, hogy nincs semmi probléma az örökbefogadással, ha gondosak és mindig megfontoltak a nevelőszülők. Némelyik pszichiáter ugyan úgy vélekedik, hogy a "rendellenes" családban nevelkedett gyerekek mind sérültek valahol lelkileg, de egyrészt épp egyik pszichiáter ismerősöm mondta, hogy nehogy ezt komolyan vegyem, különben is, a legtöbb kollégája nem különb a pácienseinél. Másrészt, ha annak ellenére, hogy nem az eredeti szüleim neveltek, képes voltam sok jót tenni az életben (legalább is sok ismerősöm szerint, ha bizonyára egy kevés rosszat is sikeredett néha), és tavaly még Fair Play díjat is kaphattam az utóbbi másfél évtizednyi munkámért a témakörömben, továbbá ebben a picike faluban, ahová elköltöztem a fővárosból évekkel ezelőtt, szeretnek, és ha tovább költözni szeretnék, akkor tucatnyian kapaszkodnának belém, nehogy elmenjek, akkor talán túl nagy bajom mégsem lehet. Remélem, a T. Topiknyitó által hamarosan örökbefogadott gyerek is valami effélét ír, mond vagy legalább gondol néhány évtized múlva! Amihez sok sikert kívánok!
Ma Magyarországon újszülött csecsemőt csak nyílt örökbefogadással lehet örökbe fogadni (kivéve akit inkubátorban hagyott az anyuka). Az összes alapítvány így működik. Sajnos amit írtál benne van a pakliban, mi még ezt is bevállalnánk.
