Keresés

Részletes keresés

Árvai Emil Creative Commons License 2015.12.09 0 0 89

KARÁCSONYVÁRÁS

Hócsend, halk zene, bájgli
illata - teljesül gyermeki álom.

Kérlek, tanítsál, kedves karácsony,
szüntelen Jézusra várni.

 

(Á.E.)

Árvai Emil Creative Commons License 2015.11.18 0 0 88

Sík Sándor:

A napkeleti bölcsek

 

Ama csillag után.

 

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.

 

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.

 

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.

 

Ama csillag után.

 

_____________________________________

(internetről)

Árvai Emil Creative Commons License 2015.11.18 0 0 87

Kosztolányi Dezső:

Karácsony

 

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

 

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

 

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

 

És zsong az ének áhítatba zöngve...
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

 

(internetről)

Árvai Emil Creative Commons License 2015.11.13 0 0 86

Ady Endre:

Virágos karácsonyi ének

 

Óhajtozom el a Magasságba,
Nagy a csúfság idelenn,
De van Karácsony, Karácsony,
Istenem, én Istenem
S ember-vágy küldte Krisztusunkat.

 

Két gerlicét vagy galamb-fiókát,
Két szívet adnék oda,
Hogyha megint vissza-jönne
A Léleknek mosolya
S szeretettel járnánk jászolhoz.

 

Krisztus kivánata, Megtartóé,
Lázong át a szívemen,
Mert Karácsony lesz, Karácsony,
Istenem, én Istenem,
Valaha be szebbeket tudtál.

 

Óhajtozom el a Magasságba
Gyermekségemben kötött
Minden szűzséges jussommal,
Mert az emberek között
Nem így igértetett, hogy éljek.

 

Követelem a bódító álmot,
Karácsonyt, Krisztus-javat,
Amivel csak hitegettek,
Amit csak hinni szabad,
Csúfság helyett a Magasságot.

 

Lábainknak eligazitását
Kérem én szerelmesen,
Karácsony jöjjön, Karácsony
És száz jézusi seben
Nyiladozzék ékes bokréta.

Árvai Emil Creative Commons License 2015.11.12 0 0 85

Juhász Gyula:

Betlehemes ének

 

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, kedves bambinó,

 

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény
S az istállóban várt födél reájuk.

 

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden várak s kastélyok fölött.

 

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!

 

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!

Árvai Emil Creative Commons License 2015.11.12 0 0 84

Juhász Gyula:

Karácsonyi ének

 

Szelíd, szép betlehemi gyermek:
Az angyalok nem énekelnek,
S üvöltenek vad emberek.

 

Boldog, víg betlehemi jászol:
Sok börtön és kórház világol,
És annyi viskó bús, sötét.

 

Jó pásztorok és bölcs királyok:
sok farkas és holló kóvályog,
S nem látjuk azt a csillagot!

 

Békés, derűs karácsony éjjel:
A nagy sötét mikor száll széjjel,
S mikor lesz béke és derű?

__________________________

(forrás: internet)

Árvai Emil Creative Commons License 2013.12.19 0 0 83

Bácsi Sándor:

ADVENTI FÉNYEK

Meggyújtom a gyertyákat.
Apró fények lobognak
adventi koszorúmon:

Várlak Uram!

És körülöttem mindenütt
- akár a csillagok az éjsötétben -
égnek, égnek a Krisztus-váró mécsek.

Testvérszívek szeretet-lángjai
fényt, meleget sugárzón.
Krisztus-kereső lámpák
harmóniát kutatva.

Tétova bolyongóknak
pásztor nélküli nyája.
Bús megkötözöttek
szabadulást keresve.

Kiúttalan hínárnak
zavaros káoszából
kiáltanak sóvárgón:

Jöjj, ó jöjj már Messiásunk!

Tétova, pisla fények
mögött, túl szemhatáron
tündöklő fény sugárzik.

 

(forrás: B. S.: Add tovább! c. kötet)

Árvai Emil Creative Commons License 2012.12.20 0 0 82

GYERMEK SZÜLETIK

Pár lépés Betlehem,
most ez is sok:
már egyre sűrűbbek
a fájások.

Lassan sötétedik...
Józsefen gond:
nem tudja, hol lakik
régi rokon.

Nem baj, egy fogadó
kell hogy legyen,
kérdi is épp attól,
ki ott megyen.

... Ám zárva kapuja,
hervad remény:
hiába kopognak,
nincs hang, se fény.

Leszáll az éjjel, fent
csillag ragyog;
valahol zengenek
szent angyalok.

Sírnak szülők is, - de
sír a Gyermek!
Legnagyobb szülöttje
Betlehemnek.

 

(Á. E.)
 

spritus Creative Commons License 2012.12.20 0 0 81

Én így karácsonykor szeretek a távoli ismerőseimnek online "meglepiket" küldeni, úgymint például képeslapokat különböző idézetekkel, versekkel. Most találtam egy nagyon kedves ki alkalmazást, amivel egyedi üdvözletet lehet alkotni. :)
Nagyon ötletesnek találom, nézzétek meg, és üzenjetek akár kedvenc versetekkel: https://apps.facebook.com/bb_leheletnyi_karacs/ 

 

Árvai Emil Creative Commons License 2012.12.10 0 0 80

MIKULÁS - másképp
(Arkadiusz Nocon után)

Szent Miklós - az őt körülvevő legendák ellenére - történelmi személy volt. 270 körül született Patarában, a mai Törökország területén. Szülei gazdag és istenfélő emberek voltak, akik sokat imádkoztak azért, hogy gyermekük szülessen. Az Úr meghallgatta kérésüket és fiúgyermekkel ajándékozta meg őket, aki gyermekkorától kezdve kitűnt éles elméjével, őszinte hitével és engedelmességével. Szülei halála után jelentős vagyont örökölt, amelyet jó szívvel osztogatott a szegények között. A mai napig ismert vele kapcsolatban a három leányról szóló történet, akik hozomány hiányában nem tudtak férjhez menni: Miklós titokban, az éj leple alatt pénzt dobott be számukra az ablakon keresztül.

Jóságának híre Myráig is eljutott, s a város lakói megválasztották püspöküknek. Miklós a rábízott egyházmegyét megfontoltan és bölcsen irányította...
350 körül halt meg Myrában...

Hírnevét egyszerű, hétköznapi jócselekedeteivel érdemelte ki, hiszen nem volt sem vértanú, sem szigorú aszkéta, nem alapított rendet, és egyházatyának sem nevezik. Tetteit mindig titokban, a világ nyilvánossága elől elzárva hajtotta végre. Éppen e csendes és alázatos "szentet" tisztelték és szerették a következő korok nemzedékei...

A XIX. század második felétől Szent Miklós alakját kezdték eltorzítani...
Különböző nevekkel ruházták fel, mint Santa Claus vagy Télapó, akinek a fején pomponos sapka van és a rénszarvasok földjéről érkezik hozzánk szánkón...

Azért érdemes róla beszélni mindent előre kiszámoló világunkban, mert az apró, jelentéktelen jócselekedetek időnként megmenthetnek valakit a kétségbeeséstől...

Arkadiusz Nocon írása nyomán
internetről - Magyar Kurir

Árvai Emil Creative Commons License 2011.12.07 0 0 79

Szemlér Ferenc: Karácsonyra

 

Foszlik a fény, fogy a hő,
közeledik az idő,
meg kell már születned!
Gyűlnek is a pásztorok,
igazodik száz torok
édes énekednek.

 

Nem tudjuk, hogy merre fog
jót jelentő csillagod
rőt egünkre kelni.
De a jászol barma vár
s három keleti király
készül útrakelni.

 

Az alázott s a szegény
sorsa sűrű éjjelén
jöttöd után reszket.
Nem lehet, hogy annyi test
s lélek vágyát félrevesd
és hogy ne szüless meg!

 

Vérben, vasban nevedet
rebegik a nemzetek,
suttogják a népek.
Vedd le róluk a sötét
égető vasvesszejét,
ahogy megígérted!

 

Kezük még tán fegyveres,
de a szemük jelt keres,
jelt, ami segítsen.
Ó, ne hadd csalódniok,
szállj közéjük szép titok,
gyermekarcú Isten!

 

S mentsd meg, akit szeretünk,
gyermekünk és kedvesünk,
barátunk és vérünk.
– S ha majd Krisztus született,
áldd meg, ősi szeretet,
minden ellenségünk!

 

(internetről)

Árvai Emil Creative Commons License 2011.12.07 0 0 78

Pilinszky János:

A fényességes angyal is

   Emlékezés egy világháborús karácsonyra

 

Az égbolt elsötétedett.
S akár a végitélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.

 

Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.

 

Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,

 

akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.

 

(internetről)

wadbikaiy Creative Commons License 2010.11.29 0 0 77

Fahéjillat,narancsíz.Nincs csattogány,

csak gépi csíz.

Műangyal és műfagyal.

Mér írok én verset,

karácsonyit

ily aggyal.

Árvai Emil Creative Commons License 2010.11.28 0 0 76

HARSÁNYI LAJOS: SZENT MIKLÓS

Püspöksüvegben Istenének szolgált.
De esten titkon elsuhant a háztól,
Sok görbe utca híg sarában gázolt,
S megállt az elsötétült ablakoknál.

Három leánynak nászi pénzt vetett be,
Hogy meg ne rontsa ingatag szegénység.
S hogy éhesek a pékeket ne sértsék,
Cipókat csent a kormos tűzhelyekbe.

Azóta mindig kicsinyhez, nagyhoz,
Kitett cipőkbe cukrot, kis nyulat hoz,
A gyermek boldog, szinte égbe röppen.

Nehéz tarisznyát hord öles alakja.
Amit hozott, az ablakokba rakja,
Utána gyorsan - eltűnik a ködben.

Árvai Emil Creative Commons License 2009.12.23 0 0 75
CSENDES ÉJ

1818-ban vándorszínészek egy csoportja az osztrák Alpok kis városaiban és falvaiban előadásokat tartott. Egy este a színészek Salzburg közelébe, Obendorf kis falujába érkeztek, hogy a karácsonyi történet évenkénti előadását megtartsák. A terv szerint az előadást a St.Nicholas templomban szerették volna megtartani, viszont az orgona fújtatóját az egér megrágta, amit az előadás idejére nem tudtak megjavítani. Ezért az előadást egy magánlakásban mutatták be, amin Josef Mohr, a helyettes lelkész is részt vett. Mohr-ra a történet előadásának egyszerűsége és a színészek őszintesége olyan nagy hatást gyakorolt, hogy a karácsonyi történet igazi jelentőségén elkezdett elmélkedni.
Az előadás után Mohr a frissen esett hóban, egy kis hegyi ösvényen hazafelé ballagott. Letekintve az alatta elterülő kis falura, mély hatást gyakorolt rá a téli éjszaka ragyogó szépsége és magasztos csendje. Ahogy gondolatai az első Karácsonyra visszatértek, amikor az angyalok azon a szent éjen a félelemtől remegő pásztorokkal az örömhírt közölték, Mohr elméjében egy vers kezdett formálódni, ami így kezdődött: "Csendes éj, szentséges éj".
Hazaérkezve, a lelkész a költeményt gyorsan leírta. Nagyon örült volna, ha a verset a közelgő karácsonyi istentiszteleten elénekelhették volna, viszont az nem volt megzenésítve. Másnap Mohr a költeménnyel átsietett Franz Gruber-hez, jó barátjához, aki egyben a templom orgonistája volt. A hír szerint Mohr költeményét Gruber még aznap megzenésítette.
A kis templomban karácsony napján az összegyűlt híveknek Mohr és Gruber elénekelte az új éneket. Mivel addigra az orgonát még nem javították meg, Gruber az éneket gitáron kísérte.
Néhány héttel később az orgonajavító megérkezett a templomba. Amikor befejezte munkáját, Gruber leült az orgonát kipróbálni. Az első ének, amit az orgonán lejátszott, karácsonyi szerzeménye volt. Mivel az orgonajavítóra a szöveg és a dallam mély hatást gyakorolt, a zeneművet hazavitte alpesi falujába, ahol a tehetséges Strasser nővérek az éneket megtanulták, és a környéken elterjesztették.
A Strasser kvártett éneke szenzációt keltett, és a "Csendes éj" kezdetű ének hamarosan Európa kedvenc karácsonyi énekévé vált. Az éneket azóta a világ sok nyelvére lefordították, magyarra valószínűleg a századforduló körül. Ennek a szép karácsonyi éneknek a szövege így hangzik:

Csendes éj! Szentséges éj!
Mindenek nyugta mély.
Nincs fent más, csak a szent szülepár,
drága kisdedük álmainál;
szent Fiú aludjál! Szent Fiú aludjál!

Csendes éj, szentséges éj!
Angyalok hangja kél;
halld a mennyei halleluját,
szerte zengi e drága szavát:
Krisztus megszületett, Krisztus megszületett!

Csendes éj! Szentséges éj!
Szív örülj, higgy, remélj!
Isten szent Fia hinti reád
ajka vigaszt adó mosolyát;
Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít!
________________________________________
(forrás: MERA - Antenna 2009/6)
Árvai Emil Creative Commons License 2009.12.23 0 0 74
(nem vers, de karácsonyi...)
-------------------------------------------------

PANOV APÓ KÜLÖNÖS NAPJA

(Ruben Saillens meséjét átdolgozta Lev Tolsztoj, elmeséli: Mig Holder)

Réges régen, élt egyszer egy idős suszter, messze-messze, egy kis orosz falucskában. Panovnak hívták, de senki nem szólította Panovnak, Panov úrnak, sőt még Panov suszternak sem. Bárhová ment a kis falucskában, mindenki annyira szerette, hogy csak Panov apónak szólították.
Panov apó nem volt gazdag, egyetlen kis szobácskája volt, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a kis szobában lakott és ez volt egyben a műhelye is. De azért szegény sem volt. Minden szerszáma megvolt a suszter mesterséghez, volt egy vastűzhelye, aminél melegedett és ételt főzhetett, volt egy nagy fonott kosárszéke, ahol időnként elszunyókált, egy masszív ágya színes takaróval és egy kis olajlámpája, hogy esténként legyen, mivel világítana. Mindig olyan sokan akartak új cipőt csináltatni vagy a régit foltoztatni, sarkaltatni, talpaltatni, hogy Panov apónak mindig volt elég pénze kenyérre, kávéra, és káposztára, amiből levest főzzön. Így Panov apó szinte mindig vidám és boldog volt. A szeme csak úgy ragyogott kis kerek szemüvege mögött. Egész nap dudorászott, vagy fütyörészett, a járókelőket, pedig hangos jókívánságokkal köszöntötte.
De ezen a napon másként volt. Panov apó szomorúan állt kis szobája ablakánál, és feleségére gondolt, aki már régen meghalt, meg gyermekeire, akik felnőttek és elköltöztek. Karácsony este volt és mindenhol együtt volt a család. Panov apó végignézett a falu házain. Minden ablakból gyertyák és lámpák vidám fénye szűrődött ki és már álltak a karácsonyfák. Hallotta a nevetést és a gyermekek boldog zsibongását játék közben. Érezte a sülő hús illatát, mely az ablak és ajtó melletti repedéseken szivárgott be. "Bizony, bizony..." - de nem volt senki, aki visszavarázsolhatta volna szemének ragyogását, kis kerek szemüvege mögött. Panov apó nagyot sóhajtott. Azután komótosan meggyújtotta az olajlámpát, odament a polchoz, és levett egy régi, barna könyvet. Leseperte az ottmaradt bőrdarabkákat a padról, feltett egy bögre kávét a tűzhelyre, leült a fonott kosárszékbe és elkezdett olvasni.
Panov apó nem járt iskolába és nem tudott valami jól olvasni, ezért ujjával követte a szöveget és hangosan olvasott. A karácsonyi történetet olvasta, hogy Jézus nem házban, hanem egy istállóban született, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.
"Bizony, bizony - mondta Panov apó, bajuszát pödörgetve; - Ha idejöttek volna, elalhattak volna az ágyamon, a kisbabát betakartam volna meleg takarómmal. Örülnék, ha lenne itt velem valaki, és egy kisgyermek, akivel eljátszanék." Panov apó felállt és megpiszkálta a tüzet. Kint ködösre fordult az idő, Így feljebb csavarta a lámpát, töltött magának egy csésze kávét és folytatta az olvasást.
Arról olvasott, hogy gazdag bölcsek keltek át a sivatagon, hogy ajándékot vigyenek Jézusnak aranyat és illatos fűszereket.
"Bizony, bizony — sóhajtott fel Panov apó —, ha Jézus idejönne, nem tudnék neki mit adni." Azután elmosolyodott és a szeme felragyogott, kis kerek szemüvege mögött. Felállt az asztal mellől és odament a polchoz. Volt ott egy zsineggel átkötött, poros doboz. Felnyitotta a dobozt és kivett egy pár apró cipőcskét. Kezébe vette a kis cipőket és mozdulatlanul állt. Ez volt a legjobb pár cipő, amit valaha készített. Óvatosan visszatette őket a dobozba, azután újra leült a kosárszékbe. "Ezzel ajándékoznám meg." — dünnyögte. Sóhajtott egyet és tovább olvasott.
Ki tudja, talán a szoba melege tette, vagy amúgy is késre járt, de Panov apó csontos ujjai nemsokára lecsúsztak a lapról, szemüvege is lecsúszott az orráról és csöndesen elaludt. Kint egyre nagyobb lett a köd. Elmosódott alakok haladtak el az ablak eltt, de az öreg suszter csak aludt tovább és még horkolt is egy kicsit. Hirtelen egy hang szólította: "Panov apó, Panov apó!" Az öregember felugrott. "Ki az?" — kérdezte, amint körülnézett. Elég rosszul látott a szemüvege nélkül, de biztos volt benne, hogy senki sincs a szobában. "Panov apó!" — szólt újra egy hang. "Azt kívántad, hogy megláthass, hogy betérjek a műhelyedbe és megajándékozhass. Holnap reggeltől estig figyelj, és én eljövök. Légy nagyon figyelmes, hogy felismerj, mert nem mondom meg ki vagyok!"
Azután újra csend lett. Panov apó megdörzsölte a szemét és felállt. A kályhában már elégett a szén, a lámpa, pedig teljesen kialudt, de kívülről csengők hangja hallatszott. Itt a karácsony, csilingelték.
"Ő volt." — mondta magában az öreg suszter. "Jézus volt." Elgondolkozva megpödörte a bajuszát. "Lehet, hogy csak álom volt, de azért figyelni fogok és remélem, hogy karácsony napján meglátogat. De hogyan fogom megismerni? Hiszen nem maradt kisgyermek, felnőtt, király lett és azt mondta, hogy Ő az Isten Fia." Az öregember megcsóválta fejét. "Bizony, bizony, - mondta - nagyon kell majd figyelnem." Panov apó le sem feküdt. Ott ült fonott székében az ablakkal szemben és figyelt, mikor jön arra valaki. Lassan - lassan felkelt a nap és sugarai megvilágították a macskaköves utat. Senki sem járt az utcán.
"Főzök magamnak egy jó kávét karácsony reggel." — mondta Panov apó vidáman, csak úgy magának. "Begyújtom a kályhát és főzök egy nagy adag gőzölgő kávét, de az egyik szemem azért mindig az ablakon lesz. Remélem ma, eljön!" Panov apó várt. Végre jött valaki: egy alak tűnt fel a kanyargós utca másik végén. Panov apó kilesett a jégvirágos ablakon. Nagyon izgatott volt — lehet, hogy Jézus jön hozzá. Csalódottan fordult el. Az alak egyre közeledett. Lassan jött az úton, meg-megállva. Panov apó tudta már, hogy kijön — az öreg utcaseprő, aki minden héten arra jött talicskájával és seprűjével. Panov apó mérges lett. Jobb dolga is volt, mint öreg utcaseprőket figyelni. Istent várta, Jézust, a királyt. Türelmetlenül elfordult az ablaktól és jó ideig várt, hogy az utcaseprő elmenjen. De mikor visszafordult, az öregember még mindig ott állt az utca másik oldalán, Panov apó boltjával szemben. Letette a talicskáját, kezét dörzsölgette és dobogott a lábával, hogy egy kicsit felmelegedjen. Panov apó nagyon megsajnálta, mert látszott, hogy nagyon fázik.
Még elképzelni is rossz, hogy valakinek karácsonykor is dolgoznia kell! Panov apó megkocogtatta az ablakot, de az öregember nem hallotta, így kinyitotta műhelyének ajtaját. Az ajtóból kiszólt: "Jöjjön be!" Az utcaseprő kicsit ijedten fordult hátra — az emberek gyakran durván bántak vele a munkája miatt, — de Panov apó mosolygott. "Mit szólna egy csésze kávéhoz?" — szólt neki. "Látom, hogy teljesen át van fagyva." Az utcaseprő egyből otthagyta a talicskáját. "Hát, bizony jól esne!" - mondta és bement a kis műhelybe. "Igazán nagyon kedves magától, igazán nagyon kedves." Panov apó kitöltött egy csésze kávét a tűzhelyen lévő kannából. "Ez a legkevesebb, amit tehetek" — felelte. "Hiszen karácsony van." Az öregember felsóhajtott: "Nekem ennyi a karácsony." Miközben a kályha mellett melegedett, nedves ruhájának párolgása kesernyés szaggal töltötte el a szobát.
Panov apó visszatért előbbi helyére az ablak mellé és figyelte az utcát.
"Látogatót vár? — kérdezte az utcaseprő. "Remélem, nem vagyok útban?" Panov apó megrázta a fejét. "Én, ...hm, hallott már Jézusról?" — kérdezte. "Isten Fiáról?- — kérdezett vissza az öregember.
"Ma meg fog látogatni." — válaszolta Panov apó. Az öreg utcaseprő megdöbbenve nézett rá.
Így Panov apó elmondta az egész történetet. "Ezért figyelem, hogy mikor jön." — fejezte be. Az utcaseprő letette a csészéjét, szomorkásan megcsóválta a fejét és elindult az ajtó felé. "Sok szerencsét! — mondta — És, hm, köszönöm a kávét!" Most először elmosolyodott. Azután sietve kilépett az utcára és fogta a talicskáját. Panov apó az ajtóból nézett az utcaseprő távolodó alakja után. Szétnézett. A téli nap sugarainak melege megolvasztotta. A jégvirágokat az ablakon és a csúszós jeget a macskaköveken. Az emberek mozgolódni kezdtek, néhány részeg még most tántorgott haza az előző esti mulatság után. Ünneplőbe öltözött családok siettek, hogy meglátogassák rokonaikat. Mindnyájan mosolyogva köszöntötték a műhelye ajtajában álló Panov apót. "Boldog karácsonyt, Panov apó!- — mondták. Az öreg suszter is köszönt, visszamosolygott, de nem állította meg őket, hiszen mindnyájukat jól ismerte. Ő valaki mást várt. Éppen be akarta zárni az ajtót, mikor észrevett valamit. A fal mellett, az árnyékban egy nő közeledett karján kisbabával. Nagyon sovány volt, láthatóan fáradt és ruhája is kopott.
Panov apó nézte-nézte, azután odaszólt neki: "Jöjjön be és melegedjen meg egy kicsit!" A nő meglepődve tekintett fel és el akart szaladni, de azután meglátta, hogyan ragyog az öreg suszter szeme kis kerek szemüvege mögött.
"Nagyon kedves magától." — mondta az asszony, miközben Panov apó félreállt, hogy bemehessen a kis műhelybe. Az öreg csak megrántotta a vállát. "Ugyan, szóra sem érdemes! — felelte. - Csak láttam, hogy nagyon át lehet fázva. Messzire megy?"
"A szomszéd faluba. — válaszolta az asszony. - Még vagy hat kilométer. Tudja, lent laktam a malomnál, de nincs pénzem a lakbérre, ezért el kellett jönnöm. Most az unokatestvéremhez megyek, hátha befogad, mert nincs férjem." Az asszony bement és megállt a kályha mellett. Panov apó karjába vette a kisgyermeket. "Megkínálhatom egy kis levessel és kenyérrel?" — kérdezte. De az asszony büszkén elutasította. "Akkor legalább fogadjon el egy kis tejet a gyermek számára!- — mondta. - Meglangyosítom a tűzhelyen. Ne aggódjon, — ragyogtak az öregember szemei — nekem is voltak gyermekeim". A kicsi csuklott egyet és vidáman rugdalózott a lábával. "Bizony, bizony.- — mondta Panov apó a fejét csóválva. - Szegény kicsikének nincs is cipője." "Nincs miből vegyek." — mondta keserűen az asszony.
Miközben Panov apó a gyermeket etette, támadt egy gondolata. El akarta hessegetni, — de csak visszajött. A doboz a polcon. Az a pár cipő, amelyet oly sok évvel ezelőtt készített, talán jó lenne ennek a kis csöppségnek. Így Panov apó elővette a kis cipőket és felhúzta a gyermek lábára. Pont rá illett. Tökéletes, — mintha csak ráöntötték volna!
"Fogadja el ezt a pár cipőt!" — mondta kedvesen. Az asszony nagyon örült. -"Hogyan hálálhatnám meg?" — kiáltott fel.
De Panov apó már nem is hallotta. Aggódva tekintett ki az ablakon. Csak nem ment el Jézus míg ő a gyermeket etette? -"Valami baj van?" — kérdezte együtt érzően az asszony.
"Hallott már Jézusról, aki karácsonykor született?" — válaszolt a suszter egy kérdéssel. Az asszony bólintott. "Ma el fog jönni. — mondta Panov apó — Megígérte." És elmesélte az álmát, ha egyáltalán álom volt. Az asszony figyelmesen hallgatta, míg be nem fejezte a történetet. Úgy nézett, mint aki nem egészen hiszi, amit hallott; de azért kedvesen megveregette az öregember vállát és így szólt: "Remélem, valóra válik az álma. Igazán megérdemli, hiszen olyan kedves volt hozzám és a gyermekhez!" És az asszony folytatta útját. Panov apó bezárta mögötte az ajtót. Melegített magának egy nagy adag káposztalevest a tűzhelyen, és újra elfoglalta helyét az ablaknál. Teltek az órák és az utcán jöttek-mentek az emberek. Panov apó jól megnézett mindenkit, de Jézus nem jött el. Ekkor nagy ijedtség fogta el. Talán Jézus eljött, de ő nem ismerte fel? Vagy addig haladt el az utcán, míg ő a tüzet piszkálta vagy a levesét melegítette és egy pillanatra elfordult? Az öreg suszter nem tudott tovább nyugodtan ülni. Odament az ajtóhoz, hogy még egyszer szétnézzen. Mindenféle emberek jöttek: gyermekek, idősek, koldusok, nagyanyók, vidám és mogorva emberek; némelyekre rámosolygott, másoknak bólintott, a koldusoknak pedig egy pár fillért, vagy egy darab kenyeret adott. De Jézus nem jött.
Leszállt az este, mindent elborított a decemberi köd. Az öreg suszter szomorúan meggyújtotta az olajlámpást és fáradtan ült le fonott kosárszékébe. Elővette a könyvet, de olyan nehéz volt a szíve és a szeme is annyira fáradt, hogy nem tudta kibetűzni a szavakat. "Csak álom volt az egész. — mondta magában szomorúan. - Olyan nagyon hinni akartam benne; annyira vártam, hogy eljöjjön."
Két hatalmas könnycsepp gyűlt össze a szeme sarkában és legördült az arcán. Hirtelen úgy tűnt, mintha valaki lett volna a szobában. Panov apó könnyein keresztül egy sor embert látott áthaladni a kis szobán. Ott volt az utcaseprő, az asszony kisgyermekével — mindenki, akit látott, vagy akivel beszélgetett aznap. Ahogy elhaladtak mellette, suttogva azt kérdezték. "Nem láttál engem Panov apó? Nem láttál?" "Ki vagy?" — kiáltott fel az öreg suszter és nehézkesen felállt, a székből. "Ki vagy? Kérlek, mondd meg!" Azután ugyanazt a hangot hallotta, mint előző este, bár hogy honnan jött nem tudta volna megmondani. "Éheztem, és ennem adtál, szomjaztam, és innom adtál, jövevény voltam és befogadtál. Miközben ezeken az embereken segítettél, — velem tetted azt." Majd megint teljes csend lett. A könnyek felszáradtak az öregember szeméből. "Bizony, bizony! — mondta lassan Panov apó, ősz bajuszát pödörgetve. - Hát, mégiscsak eljött!" Elgondolkodva bólogatott. Majd elmosolyodott és szeme újra ragyogott, kis kerek szemüvege mögött.

Lusloss Creative Commons License 2009.12.18 0 0 73
Tegnap alkottam egy majdnem verset,
de nem tudom, hogy versként megállja-e
a helyét. Ime: Utolsó karácsony
Árvai Emil Creative Commons License 2009.12.04 0 0 72
Túrmezei Erzsébet: GYERTYA

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
A belén észrevenni már, hogy égett.
S én mégse dobom el mint semmiséget.
Nézem, elémbe állítom,
majd a kezembe' forgatom.
A cirádáit, ferdeségét,
törött voltát, sok betegségét
mind tudom már, mind ismerem.
Igénytelen, értéktelen.
Szépsége, ékessége, ára
nincs semmi. Mégse dobom el.
Félreteszem karácsonyfára.
Majd a lángjába néz szemem,
s nem lesz nekem
igénytelen, értéktelen.
Sok betegsége, ferdesége,
törött volta nem semmiség-e,
ha ott lobog az ágon,
s vezérlőm, világom,
útmutató fény Betlehem felé?
Tekintetem sugarát issza,
lelkem száll századokon vissza:
a nagy csodát csodálja újra
és megremeg belé.
Magában semmi. Félredobnám.
De ha zöld fenyőről ragyog rám,
a szívem fölviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzám.
Kezembe' forgatom, nézegetem,
s valami egyre azt súgja nekem,
hogy ez a kis gyertya az életem.
Görbe, törött, beteg.
Valami, amit senki nem keres,
mert észrevenni nem is érdemes.
Végigélni se volna érdemes,
ha nem lenne karácsony…
ha ki nem gyúlhatnék sokadmagával
karácsonyesti csodálatos fákon…
ha Betlehem felé utat mutatva,
nem ragyoghatna, nem világolhatna,
végigélni se volna érdemes.

De van karácsony, s én úgy szeretem
kis gyertyaéletem.
Ameddig karácsonyra vártam,
értelmét, célját soká nem találtam.

Míg egy szép angyalénekes,
halk estén Betlehembe értem,
s fel nem ujjongtam: „Most már értem,
most már tudom, miért is élek
ezen a nagy sötét világon:
hogy világítson kicsi gyertyalángom
előre, Betlehem felé
és megváltatlan, Megváltóra váró,
sok emberszív dobbanjon meg belé.”

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
De ha zöld fenyőről ragyog rád,
a szíved felviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzád.
_________________________
(internetről)
Árvai Emil Creative Commons License 2009.11.30 0 0 71
Bódás János: Elé megyek

A hó csendben lebben,
nagy lepke-pelyhekben
s mindent belep...
Fehér lett a sivár,
élettelen határ,
erdő, berek.

Meddig a szem elér,
minden tiszta fehér,
de ott maradt
/eltakarva igaz/
a szenny, a sár, a gaz
a hó alatt.

Vastagon hull reám,
csupa hó a ruhám
köröskörül.
Im, most hólepetten
én is fehér lettem!
...De csak kívül!

Jön már, Kinek vére
megmos hófehérre,
elé megyek.
Szívem trónjára ül,
hogy általa belül
tiszta legyek.
Árvai Emil Creative Commons License 2009.11.30 0 0 70
(kép)
Előzmény: Árvai Emil (68)
Árvai Emil Creative Commons License 2009.11.30 0 0 69
Leleszi Balázs Károly: Mert eljön Ő

Mert eljön Ő, Aki megígértetett
jön, közeledik már
már hallani is, érezni is
szíve ott dobban
az égben, földben, levegőben
- s az időben
Nem késik, mint azt egyesek gondolják
Mert eljön ama rettenetes nap is
éles, kétélű kard
remegve táncolva
szikrázik
a vakító fényben
______________________________
(internetről, GothArt)
Árvai Emil Creative Commons License 2009.11.30 0 0 68
Hajléktalan karácsony
Árvai Emil Creative Commons License 2008.12.23 0 0 67

BETLEHEMBEN

Ott lépett a menny a földre.
Hétpecsétes titkok törve.
Gyermekként megérkezett.
Valóság, nem képzelet.

Kelet bölcse térdre hull,
elismerve: Ő az úr.
Rongyos pásztor itt nem fél:
gazdag-szegény mind elfér.

Gyilkos király üldözi,
láb-alól majd' elteszi.
Még nem sújthat rá halál:
egyszer, később, rátalál...

 

(Á.E.)

Árvai Emil Creative Commons License 2008.12.20 0 0 66
Szabolcska Mihály:
BETLEHEMBEN

Szikrázó alkonyesti csillagok már
Jelentgették a kora éjet,
Mikor fáradtan Mária és József
Betlehembe megérkezének.

Gazdája a vendégfogadó háznak
Kint állt telt háza kapujába
S a szállástkérő vándorokat durván
Továbbkergette, meg nem szánta.

Áldott terhével Mária leroskadt,
Ott közelén a vendégháznak...
És megesett a szíve-lelke rajta
Az istállóbeli szolgának.

És akkor éjjel nagy fényes csodákkal
Lőn tele az egész természet.
A vendéglő gazdája kínos-ébren
Gyötrődte át az egész éjet.

Nem bírt aludni. A búsás bevétel
Valahogy a lelkére lázadt:
Hasztalan számolt, nem tudott olvasni
Harminc ezüst pénznél továbbat.

S az istállószolgának akkor éjjel
Csodálatos álmai voltak:
Kárpitjai a kéklő menny-íveknek
A jászolfákig lehajoltak.

A szarufákról fényözön sugárzott...
A négy fal nőttön-nőtt föl az égnek...
S hajnalra-kelve remegő szivében
Még visszhangzik az angyal-ének,

Az istállót fényes templomnak látja
- Barmai nagy-csendesen állnak -
És látja álmélkodva folytatását
Az éjjeli álomlátásnak.

S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek,
Ő a jászol belső végében,
Maga se tudja, mért, csak boldogan ott
Sír, sír rejtelmes örömében.
Árvai Emil Creative Commons License 2007.12.07 0 0 65

Lukátsi Vilma: GYERTYAGYÚJTÁS

Őszi nyúlós szürkeség a város,

mindenki fázik, az aszfalt sáros,

olykor szélroham rázza a fákat,

összeverődnek a kopár ágak,

a hegyek mögül elindult a szél,

hópihés szárnyán hamar ideér

a tél.

 

A kezem-lábam nekem is hideg,

de én szeretem mégis a telet,

ha kinn sötét van - befelé nézek,

bennem karácsony-gyertyácskák égnek!

Parányi fényük meghitt világa

elég az út megmutatására,

amerre járok. Siető sarkam

apró dallamot kopog ki halkan:

"...téli szél szárnyán jött az üzenet,

rongyos viskóban Jézus született

karácsony éjjelén..."

 

- Ha megengeded, megkérdeznélek:

mondd, a kis gyertyák nálad nem égnek?

te nem ismered ezt a dallamot?

vagy a gondjaid ehhez túl nagyok?

 

Ajtódnál állok én és zörgetek,

kis lángot hoztam, új fényt, új tüzet!

Gyertyagyújtásra beengedjetek!

Amikor már ég,

                        én tovább megyek.

Ahogy jöttem, úgy megyek a télben,

kívül köd-szürkén - belül nagy fényben.

Gyertyák sercennek új lángra gyúlva,

ha megkérdezik, elmondom újra:

"...téli szél szárnyán jött az üzenet:

rongyos viskóban Jézus született

karácsony éjjelén..."

 

Árvai Emil Creative Commons License 2007.12.05 0 0 64

Lukátsi Vilma:

MEDITÁCIÓ

(Gyermekhangra)

 

...megtehette volna,

hogy ne istállóba,

- márványpalotába,

pihe-puha ágyba -

küldje a világra...

 

de ha így lett volna,

tudnának-e róla

azok a szegények,

akik ma is élnek,

s vele mit érnének?

 

Megtehette volna,

hogy nyomorék, csonka

más utakon járjon,

s ő csak szépet lásson

ezen a világon...

 

de ha így lett volna,

lenne bizodalma

hozzá sok betegnek?

csúfnak, elesettnek,

akik hozzá esdnek?

 

Megtehette volna,

hogy gonosztól óvja,

s ki rosszat mond róla,

lesújtja a porba,

rostából kiszórja!

 

De ha így lett volna,

mind, aki elmondja,

hogy bűnökben szenved,

akit nem szeretnek,

- de bűnét megbánta -

kérne-e kegyelmet?

 

S kapna-e kegyelmet?!

Árvai Emil Creative Commons License 2007.11.26 0 0 63

Lukátsi Vilma:

A FENYVESERDŐK ELINDULTAK

 

A fenyveserdők elindultak,

hozzák a havas illatát.

Ünnep-illat.

Ünnepi csöndben

mit mond egy kis fenyőfaág?

 

...odafönn a végtelen télben

minden fehér volt, érintetlen,

egy szót súgott az Ég a Földnek:

"karácsony" - ebből megértettem,

hogy egyszer egy várva-várt estén

örömöt viszünk szerteszéjjel,

és átöleljük a világot

jóakarattal, békességgel,

 

kétezeréves öleléssel.

Árvai Emil Creative Commons License 2007.11.24 0 0 62

Lukátsi Vilma: IRGALOM

 

Miért vágtatunk?

Szaladásunk nélkül

fut alattunk a föld,

közelíti az ádventi ösvényt,

ahol nincs lent, se fönt.

hol "vár az Úr, hogy irgalmazhasson"

s hogy lezárta a kört,

mennyei szent angyalok szavával

így mondja el a csönd:

kisdedként fekszik a jászolában,

mégis mindent betölt!

 

Betlehem szent éjjelén keresztül

lett áldottá a Föld!

Árvai Emil Creative Commons License 2006.12.25 0 0 61

Árvai Emil: FENT ÉS LENT

 

Kincses napkeletről mágusok és bölcsek

királyfi-nézőbe Júdeába jönnek.

Fent a fővárosban mit se tudnak róla;

Betlehembe mennek ős-próféta-szóra.

 

Megtelik a kis hely vendégfogadója,

dörzsölheti markát boldog fogadósa.

Sok külföldi vendég arannyal is penget;

csillagászok talán? égre gyakran lesnek!...

 

Egy szegény ácsmester, Názáretből jövet,

benn a panzióban nem talál már helyet;

pedig menyasszonya gyermeket vár éppen.

 

Krízis-helyzetben most hajléktalan-szálló

kinn a faluvégen egy csöndes istálló.

Gyermek lenn a szalmán; csillag fenn az égen.

Árvai Emil Creative Commons License 2006.12.21 0 0 60

Árvai Emil:

HAJLÉKTALAN KARÁCSONY

 

Sötétedik, és nincs még szállás.

Erősebb, gyakrabb már a fájás.

 

Hiába no, ha több a vendég,

a gazdagoké az elsőbbség.

 

József már ideges; Mária nem,

sóhajtozik csak csöndesen.

 

Végül egy koldus ad tanácsot:

istállót mutat, benne jászolt.

 

Bölcsőnek jó lesz; törlik a jászlat:

mégiscsak titkon királyfit várnak...

 

...Csillagot gyújt aztán fölöttük az ég:

királyok királya, üdvözölve légy!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!