Keresés

Részletes keresés

Tiszta tudat Creative Commons License 2 perce 0 0 174864

 

Mint üres azt nem lehet kifejezni szavakkal, mert ugye az négy jelböl áll, és az már nem üres. Ez a négy jel áll össze az elmében mint az "üres" fogalma..mellé pedig egy elképzelés ami hamis.

 

Ez a tévtudat.

 

Vannak állapotok mikor belekerül az ember ebbe a kifejezhetetlenbe.

Előzmény: pancsicocó (174862)
hizi Creative Commons License 1,5 órája 0 0 174863

     Elengedés. 

Az ötvenes években, mivel nem volt még nyitott szívműtét, bypass, kénytelenek voltak hazaküldeni egy 42 éves mérnököt, Lester Levensont, hogy várja a halált. Körülbelül 2-3 hete van, a cipőjét ne hajoljon le bekötni, mert végzetes lehet. Így indult egy történet, ami több, mint heppienddel zárult, és ami valamilyen apró módon benne van a mi életünkben is.

Lester eléggé letört, de nem sokáig kesergett, inkább kihasználta utolsó idejét önvizsgálatra. A világról elég sokat tudott, mint mérnök, de magáról igazán semmit. Gondolta, hogy egy olyan egyszerű kérdéssel kezd, mint az élet értelme. Rövid úton eljutott arra a gondolatra, hogy tán a boldogság lenne az, de vajon mi okoz boldogságot? Ha szeretik az embert!- gondolta először, majd rádöbbent, hogy most is három nő áll sorban, hogy feleségei lennének, mert szeretik, van egy csomó jó barátja, és ettől ő még nem boldog. Ellenben, amikor ő szeretett valakit, akkor mindig jól érezte magát, boldog volt. Ez lehetne bármely normális vallás alaptétele, vagy felvédőre hímzett bölcsesség, de amikor erre magától döbben rá az ember, akkor ereje van.

Aztán jött még két erős felismerés. Az egyik, hogy állandóan szemben állt a világgal. Miért pont azt választották képviselőnek, akit, miért nincs más vége ennek a filmnek, azt a könyvet másképp írtam volna meg, stb. Rengeteg energiája elment arra, hogy meddő harcot folytasson magában azzal, ami felett úgysincs hatalma. Ezt én is megvizsgáltam saját életemben, és csodálkoztam, hogy van erőm még vánszorogni a nap végére, annyi ellenállás volt bennem. Kezdve azzal, hogy fel kell kelni! A másik felismerése arról szólt, hogy mindig vágyott valamire, ami ha össze is jött nem okozott semmilyen “végső” megelégedettséget. Legfeljebb az volt a jó benne, hogy megszűnt a vágyból eredő feszültség.

Mivel az életének már úgy is mindegy, elkezdte kidobálni a vágyakat és ellenállásokat, és megengedte magának, hogy mindnél többet szeressen csak úgy. Az eredmény az lett, hogy a teste egyre inkább megkönnyebbült, a lelke is szabadabbá vált. Körülbelül három hónappal a halálos diagnózis után teljesen gyógyult testtel rótta New York utcáit, éjjel-nappal. Ugyanis a gerince mentén nagyon intenzív energiaáramlás indult meg, a teste könnyűvé vált, és folyamatos orgazmus szerű élményt élt meg. Annyira jó volt, és intenzív, hogy kezdett zavaróvá válni. Valahogy igyekezett levezetni, ezért gyalogolt, éjt nappallá téve. Ekkor még hátra volt egy nagy lépés. Elengedte ezt az intenzív jó érzést is, megkérdőjelezve az elkülönült én létezését. Rájött, hogy az, akiről azt gondolta, hogy ő Lester, nem létezik. Nincs semmiféle különálló létező, sem, mint test, sem, mint lélek, vagy szellem vagyis mint a tapasztalat tárgya.) Ekkor egy mély békét élt meg, mely túl van minden feltételen.
( az ő tanitványa lett David R. Hawkins is, akinek két könyve is megjelent magyarul.

Az írás átvéve a Sedona honlapról.

Előzmény: ferenc5940 (174861)
pancsicocó Creative Commons License 17 órája 0 0 174862

"...Nágádrzsuna szerint azonban  a tudat is üres...."

 

A Nágárdzsuna is üres, csak mikor írta, ez pont nem jutott az eszébe...talán azért üres...főleg minden...

Előzmény: gloria mundi (174849)
ferenc5940 Creative Commons License 18 órája 0 0 174861

"sokak fejében nagy az ŰR"  Tiszta sor. Ez bizony így van. Bizony nagy az az "ŰR" mindannyiunk fejében. Halhatatlanság az ami nincs. A haláltalanság az bizony van, ami akár megoldás is lehet valamire. De vajon mire? És valóban megoldás?

 

A valóság az nem üres. Hisz a te valóságodat te töltöd meg tartalommal. Az én valóságomat pedig én... A dolgok lényege az lenne, hogy nincs is lényegük. Én, te... ruházzuk fel lényeggel a "dolgokat".

A világon, a saját világán változtatni bárki képes. Hogy aztán ezt tudatosan teszi e az már egyéni. És, hogy miért? Na ez aztán "megérne egy misét".

 

A vallásosság az vallásosság. A vallásos ember a saját sorsának alakítását átruházta másra. Egy "magasabb erőre". Ezzel a saját felelősségét is elhárította. Vagy legalább is megpróbálja átruházni. Kár érte.

 

A technológiára pedig csupán azért van szükségünk, azért fejlődik, fejlesszük, hogy kényelmesebbé tegyük az életünk. Vagy legalább is kényelmesebnek higgyük.

 

Az utolsó bekezdésedhez csupán annyit fűznék hozzá. Kergetjük az illúzióinkat. De minek?

 

 

 

Előzmény: kalózúr (174860)
kalózúr Creative Commons License 2 napja 0 0 174860

sokak fejében nagy az ŰR bele is halnak, hiszen csak másolják a múltat, mennek amerre terelik.

A haláltalanság megoldása az egyfajta gondolkodásmód, ami valóban a valóság *üresség természetén nyugszik*.

Ez azt jelenti a valóság üres, az van benne amit beletöltött a tudatosodás útján járó. 

A tudatosodás útját járó felismerheti, képes használni s változtatni a világot a túlélése érdekében, ezt piszkálja a kvantumfizika manapság. 

A probléma mindössze az a vallás ezt a lehetőséget kihelyezte az egyedből, istenbe- így ez az információ meglehetősen elfogadhatatlan a teremtettségébe benyugodott számára.. 

A technológiára meg azért van szükség .. mert az örökké valóságot megélni egy bolygón az olyan mint a börtön .. :)

.. ja a technológiát, mint mechanikus munka végzés nélküli energia elérés Tesla alapozta meg, kína nyilvánosságra is hozta az ion hajtóművét már...a haláltalanság lehetőségét  Gautama */*2500 éve kb, ezt írta át-értelmezte a teremtményiségébe veszett értése szerintire, bár szerinte fordította/ ismerte fel.

evolúciómérnök Creative Commons License 2 napja 0 0 174859

az haláltalanságban=örökké itt és mostban=örökkévalóságban, szerinted mekkora az elérhető sebesség?

Előzmény: gloria mundi (174858)
gloria mundi Creative Commons License 2 napja 0 0 174858

nem tudom mennyire. 20 km/h?

Előzmény: A Nikk (174857)
A Nikk Creative Commons License 3 napja 0 0 174857

Jó meglátás. A beírásaid által mennyire közeledik itt mindenki a nem-szenvedéshez? (Téged is beleértve :)) ....

Előzmény: gloria mundi (174855)
sniffí Creative Commons License 3 napja 0 0 174856

 a személyes biztonság illúziója a nihilizmus, ebbe még eddig mindenki belehalt.. akár az elhíresült - elfogadott-terjesztett buddhizmusba. Mit az istent hit képére formáztak mondani valóját tekintve ... s a mulandóság elfogadására inspirál az inkarnációs mizériával.. így a haláltalanság állapota sem valósulhat meg.. akár csak a menybe jutás sem.

Olvasgasd a- piroska és farkast- .. az sem veszélytelenebb.

gloria mundi Creative Commons License 3 napja 0 0 174855

úgy tűnik hogy a módszertan mintha a cél fölé nőne. a cél a nem szenvedés, a nirvána nyugalom. az éberség a tudat a minden ilyesmi csak módszertanilag filozófiailag és kultúrtörténetileg érdekes.   

Előzmény: hizi (174853)
sniffí Creative Commons License 3 napja 0 0 174854

.... ha nem volna hit, istenben s túlvilági létre .. nem gondolná-teremtené senki, van más rajtunk kívül aki felel a létfeltételekért,-- halálutáni létben sem volna oka-miértje gondolni. Így egészen más lenne a társadalmi berendezkedés, senki nem gondolná-teremtené, nem volna oka, van értelme a politika, .gazdasági életnek. Ám így az élet értelme, valójában nem több mint az egymás kihasználása. Lévén a kialakult szellemiség lehetősége-oksági rendszere ennek alapja /ami alól a barátok, csapat-társak a kivételek, mindenki más kárára. hiszen szemet hunynak mások körülményeire.. azok romlására.. ... látom a 10 parancsolat is csak az ismerősök félé "kötelez", nem is említve a vallási háborúkat, s a kiprovokált háborúkat a túlélők javára... nyilván nem alakulna ki környezetszennyezés sem mi a jövőt veszélyeztetné.. hiszen ha nincsen halál senki nem kockáztatná életterét ... De érdeke volna mindenikek olyan technológia-infrastruktúra kigondolása .. mi nem okozná bolygó-k pusztulást .. űrkorszak elindítása ..nyersanyag igényünk okán .. mi valójában talán nem több mint a lét-valóság hitelességének fokozása . akár a barátok... család... . A haláltalanság élménye ami a felelősséget engedi a léttér a valóság felé, hiszen ha ebben a szisztémában jelenik meg, az egyed s a valóság összefüggése, mint létfeltétel az egyednek mint tapasztalhatóság .Akkor lehet partnéként tekinteni a másikra, tudásunk révén .. hisz a teremtés felelőssége minden egyedben jelen van ami gondolkodást is a jövő fenntarthatósága felé irányítja mindenkiben..

Előzmény: Tiszta tudat (174847)
hizi Creative Commons License 4 napja 0 0 174853

 ha már ott vagy, akkor akár tovább is léphetsz  a  tudatból az abszolútba, mert ott már csak az  éberség van.

Előzmény: Tiszta tudat (174847)
hizi Creative Commons License 4 napja 0 0 174852

 aki a hibát keresi ,   annak az ott van....aki az értelmet keresi  annak az szintén ott van, aki a tanulást keresi annak az szintén ott van, aki a felébredést keresi , hát az is ott van....vagyis minden ott van de nem mindenkinek.

Előzmény: Tiszta tudat (174851)
Tiszta tudat Creative Commons License 4 napja 0 0 174851

 

 

Sok hiba van benne. Ez nagyon félrevezetheti az embereket. 

 

A rizspalánta sutra a körforgásról szól, meg hogy mined éntelen.

Egyik kedvencem.

 

 

 

 

Előzmény: hizi (174842)
vitumergula Creative Commons License 4 napja 0 0 174850

Így van :) Mivel minden a tudatban van, és minden üres, így természetesen maga a tudat is üres :)

Előzmény: gloria mundi (174849)
gloria mundi Creative Commons License 4 napja 0 0 174849

Nágádrzsuna szerint azonban  a tudat is üres. 

Előzmény: hizi (174843)
gloria mundi Creative Commons License 4 napja 0 0 174848

a szenvedés a korábbi választások következménye? így valahogy?

 

na ha így valahogy akkor akkor van amelyik szenvedés igen és van amelyik nem.   

Előzmény: hizi (174842)
Tiszta tudat Creative Commons License 4 napja 0 0 174847

 

 

Ahogy pillanatról pillanatra érzékelsz, és felismered a tudat igaz lényegét, az akadályok eltűnnek,…minden olyan lesz amilyen. minden az lesz ami, a tudat így szabadul meg az érzékcsalódástól, a tudatnak az olyanság állapota a teljes igazság állapota, ha képes vagy a világot ebből az állapotból szemlélni, akkor valóban elmondható hogy tapasztalod a tudat igazi lényegét ami maga a”tökéletes végső megvilágosodás.”

 

 

Tiszta tudat Creative Commons License 4 napja 0 0 174846

 

...A tavaszi áradat elsöpri a szemetet,..
....termékeny talajon dús fú sarjad,....
...virágszírmok közt ezer tavaszon át.....

 

Te biztosan érted ezt, mert tanultad, ....mert lehet tanulni a Zent,...:)

 

Te tudsz mit kezdeni vele,..én nem...

Előzmény: hernyótalpas csodacsákány (174844)
Tiszta tudat Creative Commons License 4 napja 0 0 174845

 

Nézd,...nincs teremtés,...az egész mindig egész marad,..bármit teszel vele..

 

 

Előzmény: hizi (174843)
hernyótalpas csodacsákány Creative Commons License 4 napja 0 0 174844

.. ja a nihilizmus ebben biztosan előnyerő, a tudatossággal szemben.

 

az emberi civilizáció jelen ideológiája még az ösztönre épített hierarchia, ahol az egyed mindenféleképpen alárendeltségi identitást szerez, akár a foglalkoztatáspolitika .. akár a vallás kínálta istenhiten keresztül. Igaz hogy a foglalkoztatáspolitikát is az az oktatásrendszer termeli ki, ahol az egyed halandóiságát a hit alapján múlandóságra alapozott biológiai tézisekkel támasztják alá , belekényszerítve az egyedeket saját s mások múlandóságának meg-teremtésre..., ahol az érték a foglalkoztatási hierarchiában való elhelyezkedés. Nem pedig a létfeltételek javítása az ember-iség javára. Csak az egyed pozicionáltsága a javak eléréséhez ....Abban biztos lehetsz ... ha úgy gondolod, megérdemled a fizetésedet, valójában szellemi rabszolga vagy a hatalom szolgálatában.... ha viszont úgy gondolod, hogy azért kell a pénz hogy megismerhesd a világot /kémia, fizika, világegyetem, örökkévalóság szempontjából létfeltételek biztosíthatósága , amit egyetlen bolygó sem nyújthat, csak gondolkodó-lények teremthetnek/ --- érzed az értelem - tudatosság izét.

Előzmény: Tiszta tudat (174840)
hizi Creative Commons License 4 napja 0 0 174843

A csittamátrinok szerint (jógacsára iskola) csak a TUDat fontos, az "elme" egy mesterséges, emberi konstrukció, olyan, mint az én.  Vagyis....dobd ki az elmét és figyeld a teremtés változatos megnyilvánulásait ítélkezés és vélemény nélkül, direktben::)))))

Előzmény: Tiszta tudat (174840)
hizi Creative Commons License 5 napja 0 0 174842

A VÁLASZTÁS : A választás abszolút értelemben mindig a látásmódra, világszemléletre vonatkozik. 

 

Egy példa:  Mit is jelent valójában a választás. 

 

Karma: két különböző felfogást látásmódot vagy akár még többet is választhatsz::))))) hogy melyiket fogadod el az befolyásolja a továbbiakban a sorsodat...  

 

Jelentése: tett, cselekedet.
1. Elsô védikus említése szerint egy papi rituálét jelentett, amivel az isteneket rávették bizonyos dolgok megtételére. Vagyis ceremoniális mágia volt.
Aztán Buddha beszélt róla abban az értelemben, hogy a teremtô erôdrôl van szó tulajdonképpen. A Rizspalánta szutra szerint elveted a magokat, és több lesz belôle a világban. Nem személyes, csak addig, amíg személyként tekintesz magadra.
Aztán ott a hindu verzió, ami tisztán a kasztrendszert tartja fent. Eszedbe ne jusson feljebb, vagy másfele nézni, mert nem az a karmád! Ezt lépésrôl lépésre beteljesítve fejlödsz a tökéletességig. Legalább is ez az ígéret. Ez jött át Európába, ahol a keresztény misztika és a kálvinista determináltság is nyomot hagyott a témán. Lett belôle tanulás, vezeklés, törlesztés, felsôbbrendû cél, isteni terv.  Egyiknek sincs semmi köze ahhoz, ami van.
Van az elmének egy logikai tendenciája: ki akarja javítani a múlt hibáit. Egyrészt ez lehetetlen, másrészt eleve az, hogy hibának látod, ítélkezés. Az ítélkezés, a bűntudat, a megértés igénye pedig logikai okoskodásra késztet, és igy nem leszel éber, a lehetőségeidre. Javítás helyett válassz mást! Ha mást választasz, mást teremtesz és vège a "karmának" nem kell megérteni, magyarázni a múlt döntéseit, mert nincs értelme, csak egy választás és az új választásnak egy új irány.  Ez a lényege. 
A szabad akaratnak a lényege: a választásodnak nincs oka!  Feladjuk a múlton való csüngést, így végre teremthetjük a valóságunkat, a múlt értelmetlen újraélése helyett. Ez lenne a karma: teremtés. Ahogy egy korlátozás nélküli végtelen létezöböl fakad. Ezt hívják úgy Tibetben, hogy Buddha-karma.

2. Ha viszont elfogadjuk, azt az elképzelést, hogy a jelenünk a múltunk következménye, a jövőnk pedig a jelenünkből alakul, akkor tulajdonképpen már el is fogadtuk az okból okozat keletkezik elvét.  Nagyon leegyszerűsítve ugyanis így működik az ok-okozat törvénye – minden tettünknek következménye van, ami az időben bomlik ki.  

 

ui: nem mindegy hogy az emberi elméböl....vagy a személytelen tudatból nézed a történetet

 

Előzmény: gloria mundi (174836)
hizi Creative Commons License 5 napja 0 0 174841



'Léteztem-e én a múltban?
Vagy nem léteztem a múltban?
Mi vo ltam a múltban?
Hogyan léteztem a múltban?
Miből mivé lettem a múltban?
Létezni fogok-e a jövőben?
Va gy nem fogok létezni a jövőben?
Mi leszek a jövőben?
Hogyan fogok létezni a jövőben?
Miből mivé leszek majd a jövőben?'

Vagy belsőleg összezavarodva a jelen pillanatról:

'Létezem-e egyáltalán?
Vagy nem létezem?
Mi vagyok én?
Hogyan létezem?
Honnan jött ez a lény?
És hová tart?'"

„Mivel ilyen haszontalan gondolatai vannak, a következő hat nézet valamelyike merül fel benne, és látszik igaznak és megalapozottnak:

'Van egy énem…
Nincs énem…
Éppen az énemmel tapasztalom önmagamat…
Éppen az énemmel tapasztalom a nem ént…
Éppen a nem énnel tapasztalom önmagam…'

Vagy úgy tűnik számára:

'Ez az énem – a tudó, aki ki van téve a jó és rossz cselekedetek gyümölcsözésének – ez az én énem állandó, örökké tartó, örökkévaló, nincs kitéve a változásoknak, és az örökkévalóságig fennmarad.'"

„Ezt hívják a nézetek bozótjának, a nézetek vadonjának, a nézetek kicsavarásának, a nézetek gyötrődésének, a nézetek béklyójának. A nézetek által megbéklyózott tanulatlan világi ember nem szabadul meg a születéstől, öregedéstől és haláltól, a bánattól, panasztól, fájdalomtól, csüggedéstől és kétségbeeséstől. Mondom nektek, nem szabadul meg a szenvedéstől és a megpróbáltatástól." ("Az igaz emberről szóló tanítóbeszéd - Szappurisza szutta")  

Előzmény: gloria mundi (174836)
Tiszta tudat Creative Commons License 5 napja 0 0 174840

 

 

Mert ezt mondták és mi elhittük.

 

Hosszù vagy rövid ott ahol nincsenek viszonyok??

 

"Tévtudat az egyetlen vagyonunk"

Napi szinten szembesülök evvel.

 

Mindenki használja úgy a tudatát, hogy az akadályoktól mentes legyen.

Előzmény: A Nikk (174837)
hernyótalpas csodacsákány Creative Commons License 5 napja 0 0 174839
sniffí Creative Commons License 5 napja 0 0 174838

istenhit=monopolizálás=kapitalizmus=élősködés=szellemi uralomaz istent hit bevezetése, feltalálása óta , megszűnt a lehetősége is annak hogy az emberiség gondolkozzon. .. már csak az illetékesek álmait teljesítik. / a vízfejű-tömeg eltartja vízfejű-urait, s még fizet érte hogy tehesse ..., szaporodik hogy tudatlanságuk okozta elmúlásuk okán .. kár , ne érje kedvezményezettjeit..... . Tényleg ez volna az értelem? /nem csodálom ha az emberiség kipusztul , élősködő gondolkodás értelmesnek vélése okán...voltán. hiszen folt az értelmes lét.. tudatosodás útján ..útjában.

A Nikk Creative Commons License 5 napja 0 0 174837

az út hosszú, az élet rövid :D

Előzmény: hizi (174834)
gloria mundi Creative Commons License 5 napja 0 0 174836

szóval a választást kb a  8. láncszemtől értem, felnőtt korban, ún. ép elme esetén stb. 

 

  

Előzmény: hizi (174832)
gloria mundi Creative Commons License 5 napja 0 0 174835

lehet lehet. azonban:

 

  1. Avidjá (avidjā): nem tudás. A látásmódra, világszemléletre vonatkozik, annak az igazságnak a nemtudására, hogy minden földi, e világi dolog nélkülözi az állandó ént, azaz örökkévaló szubsztanciális lét nélkül való, mulandó és szenvedés-teli. Ahol felmerül a nem-tudás, ott keletkezik a késztetés – akár a megismerés felé is. Gyökerei: lobha, dosa, mokha (öröktől, nemzedékeken keresztül létező és teremtő erő – kulturális szokások, szemléletek)
  2. Szankhára (saṅkhārā): a karma-alkotó ösztönző erők, amelyek meghatározzák a sorsot az újra-megtestesüléskor (hiedelmek, látomások, ösztönök, képességek, programozott reakciók, reflexek, késztetések mindezeknek a kifejezésére). A génkészlet információi. A szülők tettei/vágyai.
  3. Vidzsnyána (viññāṇa): a tudat. Az alakuló személyiség karmikus feltételektől meghatározott szellemi magja, amely a fogamzáskor jut be az anyaölbe. A majdani Én-ség és a külvilág tudata a zigóta osztásával kifejlődik. Ez az első dualitás.
  4. Námarúpa (nāma-rūpa - név-alak/forma): A konkrét test és alak, a személyiség (egyén) szellemi és testi alkotórészei, az anya testében létrejövő öt khandha (lásd lentebb) kapcsolata; a folyamatosan átalakuló egyéniség, a khandhák beindulása/működése.
  5. Sadájatana (sadāyatana): a hat érzékszerv, az érzéki észlelés és a gondolkodás szervei, amelyek az új lényben keletkeznek, amelyek segítségével kapcsolatba kerül a külvilággal.
  6. Szparsá (sprsá): az érintkezés, érzékek és a gondolkodás érintkezése a külső világgal, amely a születéskor kezdődik meg.
  7. Vedaná (vedanā): a kiváltott érzet, amelyet az érzékeknek a tárgyakkal való kapcsolata idéz elő, majd elraktározódik.
  8. Tanhá (taṇhā): a vágyakozás, az érzéki vágy, szomj, elsősorban a nemi vágy, amelynek jelentkezésével - az indiai elképzelés szerint - a karma-létrehozás tulajdonképpen megkezdődik. Az új érzetek iránti vágy.
  9. Upádána (upādāna): az élet utáni vonzódás/kötődés, vagyis az intenzív vágyakozás – szó szerint: birtokbavétel – az érzéki világ birtokbavétele, hasonlóan ahhoz, ahogy a tüzelőanyagot birtokba veszi a láng.
  10. Bhava (bhava): a létesülés, azaz a karma előidézése, ami az új létezés előfeltétele, az egyik létből a másikba való átmenet feltétele. A testet öltés beteljesülése, maga a biológiai létezés és a tapasztalat folyamata. A hétköznapi élet/élés.
  11. Dzsáti (jāti): (új) születés.
  12. Dzsarámarana (jarā-maraṇa): öregség, betegség, fájdalom, szenvedés, halál.

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCgg%C5%91_keletkez%C3%A9s

nem tudás mellet választani az hát nem is tudom :) választásnak sovány. vélhetően mást értünk azon hogy választás. hogy vanília vagy csoki az választás. hogy éhes vagyok az kényszer 

Előzmény: hizi (174832)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!