"A 20. század elején Stein Aurél a tunhuangi kéziratok között megtalálta a Gyémánt szútra kínai nyelvű verzióját, amelyen a 868. május 11-ei dátum szerepelt.[1] A British Library szerint „ez számít a legkorábbi dátummal ellátott, teljességében fennmaradt nyomtatott könyvnek.
A szöveg teljes története nem ismert, azonban a japán tudósok általánosságban úgy vélik, hogy a Gyémánt szútra a „Pradzsnyápáramitá” irodalom keletkezésének korai időszakából való.[4] Néhány nyugati tudós azon a véleményen van, hogy az Astaszáhaszriká Pradzsnyápáramitá-szútra a Gyémánt szútra korai változatából ered.[4] A nyugati tudományosság korai időszakában Friedrich Max Müller értelmezte a Gyémánt szútrát.[5]"
„A madaras tecsó polcai közt bandukolva, a Zen nem a polcokon lapuló akciós termékben rejlik, hanem abban, hogy nem pakolod tele a kosarad fölösleges gondolatokkal. Ha az elméd csiga, haladj lassan; ha madár, szárnyalj föléjük. A lényeg, hogy mikor kifelé tartasz, ne csak a vásárlásban, de a tudatodban is rend legyen!”
„Ha az elme csiga, ne próbáld megfutamítani. Ha madár, hagyd, hogy repüljön. A bánya is lehet kincs, és a meddőhányó is rejthet váratlan csillogást. Az elme szabadsága éppen abban van, hogy nem kell döntened – csak figyeld, merre tart.” 😉
„Az elme, ó szerzetesek, olyan, mint egy majom, amely egyik ágról a másikra ugrál. De mi történik, ha az ágak elfogynak? Hirtelen a majom megpihen.” (vatamszaka Szútra)
„Ne higgyetek a hallomásban, ne higgyetek a hagyományban, ne higgyetek azért, mert sokan mondják. Ne higgyetek a szentírásokra hivatkozva, ne higgyetek puszta logikai érvelés alapján, ne higgyetek felületes következtetésekből. Ne higgyetek azért, mert valami valószínűnek tűnik, ne higgyetek az elfogultságon alapuló meggyőződés miatt. Ne higgyetek a látszólagos tekintélyben, és ne higgyetek valakinek pusztán azért, mert tiszteletre méltónak tartjátok.”
Érdekes pontokat érintettél, különösen az univerzum mulandóságára és az emberi elme tisztításának kérdésére vonatkozóan. A buddhista gyakorlás azonban nem az örökkévalóságot célozza – hiszen a Buddha tanítása szerint minden, ami keletkezett, egyszer el is múlik.
Az elme „tisztítása” nem valami absztrakt célkitűzés. Segít felismerni azokat a sémákat, amelyekhez vakon ragaszkodunk, és amelyek szenvedést okoznak nekünk és másoknak. A gyakorlás – legyen az meditáció, önreflexió, vagy az etikát követő életmód – nem az elménk „kikényszerített” megváltoztatását jelenti, hanem annak felismerését, hogy miként működünk, és hogyan hozhatunk jobb döntéseket.
A kérdésed jogos: mi van, ha a „gyakorlás” maga is korlátokat hoz létre? Ezért kell az iparkodásnak önkritikusnak és rugalmasnak lennie. Ne ragaszkodjunk sem a tanításhoz, sem a módszerekhez, mint valami abszolút igazsághoz – ezek csupán eszközök.
Mit gondolsz erről? 😊
Ez a Brian, akire hivatkozol, az a bizonyos sajtkészítő?
Ám az elménél már az is kérdés, miféle hipotézis véli a "tisztítását", ahogy az is kérdés, miért is tisztulna.
Gyakorlás?
Miféle?
Lehet az a "gyakorlás" szennyezi, teszi olyan sémák rabjává, ami gyakorlatilag értelmetlen.
Legyen szó akár a csillagokról, akár a fekete lyukakról, bolygókról vagy emberekről, molekulákról vagy atomokról, végül minden szétesik. Élettartamuk hossza nagyon sokféle. Mégis arra kell számítanunk, hogy mindannyian meghalunk, az emberi faj is kihal, az élet és az elme, legalábbis ebben a világegyetemben, ugyancsak elmúlik, ami a fizikai törvények hosszú távú következménye. Az egyetlen újdonság az, hogy mi erről tudomást szerzünk.
„Amint egy aranyműves kiégeti a szennyeződéseket az aranyból, éppúgy a gyakorló is fokozatosan megtisztítja az elméjét. Ahogyan az arany egyre tisztábbá válik, úgy válik az elme is szennyeződésmentessé a helyes gyakorlás által.”
