Nem szokás a PFT-n megjelent olvtársakról mindenféle ott, IRL megtudott információkat sem a topikokban hangoztatni, sem olyanoknak elmesélni, akik nem járnak közénk, csak tudni szeretnének egy s mást rólunk! Aki kíváncsi arra, hogy melyikünk kicsoda-micsoda a valóságban, jöjjön el, a PFT mindenki számára nyitott.
Utoljára ő hívott fel engem, kérdezett valamit, válaszoltam neki (a szín igazat), majd lebaszta a telefont. EGY ilyen kérdésem lenne csak hozzá, amire én is a szín igazat várnám el tőle. De már letettem róla, csak kortörténeti érdekesség lenne a válasz amit amúgy nagyjából kisakkoztam, a probléma amit ez generált megoldódott szinte magától, csak a károkat nem hozza már helyre semmi és senki.
Wágner úr sajtótörténeti nevezetesség, nem biztos, hogy akárkivel szóba áll. :) Én ugyan már abbahagytam a közvetítést, de próbálkozhatsz más csatornákon.
Semmi különös, világért sem szeretnék olyasmibe avatkozni ami esetleg nem publikus, csak feltűnően rég lehetett a nevével találkozni, emiatt gondoltam hogy talán már meghalt.
Ejnye miniszterem, ne vedd rossz néven, de ne csak ilyenkor adj hírt magadról. Aragorn kartács tehát elmentette magát az ismert felhő alapú tárhelyre, ahová optimista kilátások szerint egyszer majd mi is követjük. Lehetőleg minél később. Az itteni írásai alapján klassz srác volt.
Iszom egyet az emlékére, úgyis most bontottam egy minőségi vöröset. A felhőig mindenki vigyázzon magára.