Angolul footstrap, magyarul lábtartó, papucs megnevezésen fut.
Általában 1 vagy 2 csavaros megoldások vannak, eléggé standard. Nagyon régen volt pár egyéb próbálkozás rögzítésre, remélem ez már nem olyan.
Saját vélemény szerint ha kezdő vagy, a lábtartókkal annyira még nem kell foglalkozni. Kezdetben inkább útban vannak, majd ha a siklást kezded el tanulni, onnantól lesz igazán értelme.
A szakadozott, de még funkcionálisan jó lábtartó használható, arra figyelj, hogy ne törje a lábadat, azaz a "szivacsozás" legyen megfelelő állapotú. A kinézet mindegy.
Veszek tanuláshoz egy Hyfly Superfun 325 windsurf-öt. Használt, de korához képest elfogadható állapotban van. A lábtartók eléggé szakadozottak, kicserélném. Hol lehet ilyet venni? Milyen fajták jók hozzá? Egyáltalán hogy hívják ezeket a lábtartókat, hogy guglizzak rá? (Mindenféle fürdőszobai kapaszkodókat dob ki a gugli.)
Egyre több (elsősorban negatív) véleményt hallani szeretett sportunk téli időszakban történő űzésével kapcsolatban. A hogyanját már többen leírták, most én is közölném gondolataim, de inkább a miértjével kapcsolatban, kizárólag szubjektív szempontok alapján. Feltételezem, hogy érzéseim, okaim egy részével nem vagyok egyedül, valamint talán így mások számára is érthetővé válik, miért szállunk vízre egyre többen, kicsit zordabb körülmények között is. Senkitől nem várom el, hogy egyetértsen velem, de páran talán elfogadják álláspontunk.
Először is ott kezdeném, hogy mivel én itt szörfözöm, mit jelent nekem a Balaton? Talán, mint Petőfinek az Alföld, vagy Wass Albertnek a hegyei, csak én nem tudom olyan szépen szavakba önteni gondolataim, mint neves költőnk, ill. írónk. Édesapám négy hónapos koromban fürdetett meg először a Balatonban. Először volt a nagy csodálkozás, majd a sírás-rívás mikor ki akart venni a vízből. Ettől fogva gyerekkorom összes nyarát Nagymamámnál a Balatonon töltöttem. Már akkor lenyűgözött mindenkori szépsége, és egy életre belém ivódott az a kitörölhetetlen rajongás, amit érzek szeretett tájegységem iránt. Tizenhat évesen itt ismerkedhettem meg a szörfözéssel, amit három nyáron át űztem nagy lelkesedéssel. Aztán másfelé vitt az Élet, és majd három évtized után kezdtem újra az egészet, immáron harmadik éve újra űzöm kedvenc sportomat. Azt a sportot, amiről még első deszkára állásom előtt éjszakánként szó szerint álmodtam és vártam a következő éjszakát, hátha sikerül megint arról álmodni, hogy szörfözök, azt a sportot, ami remélem, életem végéig elkísér majd. És már nem akarok egyetlen alkalmat sem elszalasztani, amikor vízre szállhatok, legyen nyár vagy tél. Hogy jobb-e nyáron, meleg vízben és levegőben, kesztyű nélkül szörfözni mindössze egy shorty-ban? Hát persze, hogy jobb! De ez nem jelenti azt, hogy télen ne lenne élvezhető a szörfözés - ellenkezőleg, nagyon is az! Különben nem csinálnánk egyre többen, nem igaz? És nem azért, mert olyan kemény legénynek (leánynak, merthogy ilyen is van közöttünk) képzeljük magunkat, hanem azért, mert ez a sport télen is bőven ad annyi örömet, amiért megéri csinálni, ráadásul úgy néz ki több alkalommal, mint nyáron. A siklás az télen is siklás, és a téli szelek azért erre bőven adnak lehetőséget. Nyilván meg kell válogatni, milyen szélbe megy be az ember. Mivel Balaton déli partról beszélünk az ÉNy-i a legideálisabb, ugye ez a part felé fúj, de ésszel használható az É-i is, csak oda kell figyelni, hogy mély vízbe már ne menjünk. Bármi probléma adódna, a derékig, max. mellig érő vízből egyszerűen ki lehet sétálni a partra. A mostani ruhák tényleg kiválóak. Én most száraz ruhában megyek, de ez nem volt mindig így, korábban egy sima 5-3-as ruha alá vettem fel gyakorlatilag mindent, amim volt nem fáztam, csak nehezebben tudtam mozogni. Nálam (mint sokaknál) a gyenge pont a kéz, de ez is kezelhető úgy, hogy amikor az első 20-30 percben elkezd igazán fázni, akkor nem szabad sajnálni az időt és a fáradságot, ki kell menni a partra 10-15 percre és lógatva, rázogatva, ujjakat tornáztatva teljesen át kell melegíteni. Ezután már nem fog fázni, legalább egy órán át. (Ha ki tudunk menni olyan sekély vízbe, hogy lógatva nem ér bele a kezünk az is jó, de a lógatás fontos!) Szóval odafigyeléssel biztonságosan megoldható a dolog, nem rejt több veszélyt magában, mint nyáron. A parton átöltözni 2-3 (esetenként 0) fokban, nos, vannak ennél kellemesebb dolgok is az életben, de ennyi kis kellemetlenség igazán vállalható. Gyorsan hozzáteszem szörfözés következtében egyszer sem fáztam meg, pedig volt, amikor elfelejtettem törölközőt vinni és a 20x30cm-es vitorlatörlő ronggyal próbáltam megoldani a dolgot úgy, hogy közben félig meddig a szél szárított meg kb. 5 fokban ( Volt erre azért szükség, mert túlöltöztem a száraz ruha alá és belűről teljesen átáztam ) De bármily hihetetlen, ennek is megvan a feelingje. Mint ahogy annak is, amikor siklás közben arcomba csap a hideg víz, pár másodpercig vakon megyek, amíg a szemem kitisztul, közben érzem a téli Balaton illatát, majd előttem 10m-re lebukik egy sarki búvár. Vagy amikor befordulok a spotra szinte biztos tudatában annak, hogy egyedül leszek, és megpillantok egy már riggelő sporttársat. De volt olyan élmény télen (a fizikai magyarázatát csak találgatni tudom), hogy szabályosan remegett a levegő a víz felett, miközben meleg (nyilván a megszokotthoz képest) fuvallatot éreztünk az arcunkon szürreálisnak hatott. Nem beszélve egy vöröskorongos téli naplementéről, mikor aranyhídon szörfözünk. Aztán ott van, amikor a kifröccsent víz ráfagy a parti kövezésre és egyéb tárgyakra, jégburokba vonva azokat csodálatos látványt nyújt. Tavaly télen januárban, olyan hózáporban mentünk, hogy a látótávolság nem volt 100m. Kizárt, hogy iszonyú elfogultságom ellenére csak engem érintenek meg ezek a dolgok.
Valamint megjegyezném, hogy bár én a szerényebb tudású szörfösök közé tartozom (jelenleg a fordulókkal küzdöm néha már összejön egy-egy), idáig sem jutottam volna, ha kizárólag jó időben szörföznék. Minden egyes vízen töltött perccel nő a tapasztalat, egy kicsi mindig hozzárakódik a már meglévőhöz. A tapasztaltabb sporttársaknak, stabil fordulókkal kicsit jobb a helyzetük ugye kevesebb vízbe nyúlkálás, nem elhanyagolható tényező!
Vannak olyan vélemények, hogy el kell menni melegebb helyekre szörfözni télen. Biztos jó dolog, nekem még nem volt szerencsém. De ezt egy átlag szörfös meg tudja tenni úgy havonta egyszer? Mert én igaz, hogy csak a Balatonon szörfözök, de ha úgy van szél és ráérek, akkor oda el tudok menni akár heti három alkalommal is, (bár nyilván nem ez a jellemző). Ha bizonyos ideig nem állhatok deszkán, nekem komoly elvonási tüneteim vannak. Ide születtem, itt élek, a lehetőségek adottak, csak alkalmazkodni kell a körülményekhez. Gondoljunk csak az északabbi népekre! Ők nem szörföznek télen? Dehogynem! És nem derékig érő vízben
Tehát szerintem egyáltalán nem ördögtől való dolog a téli szörfözés! Mint a nyári, ez is rengeteg endorfint szabadít fel, fittebbé, ellenállóbbá tesz, és csodálatos élményekkel gazdagítja emlékeink palettáját.
Minden sporttársnak sok jó szelet kívánok, találkozunk a vízen!
Az átmérő majdnamogy irreleváns, mert legrosszabb esetben elvágom 10 centis darabokra, és így tuszkolom be a helyére egymás után valamilyen rúddal. Ezen módon legfeljebb valamennyi hosszt veszítek, mert a tuszkolás során a szivacs némileg összenyomódik.
Nagyon köszönöm, hogy foglalkozol vele!
Nem tudom, hogy itt hogy lehet felvenni a kapcsolatot privát üzenet módon? Nem találok ilyen funkciót. Ha másképp nem megy, feladok egy hirdetést a windsurfing.hu-n, hogy ilyet keresek, és itt el tudod küldeni elérhetőséged. Ha messze lakunk egymástól, a postaköltséget és amit kérsz érte természetesen előre utalom.
Tudom, hogy ez nem adás-vétel topik, de mivel facebookom továbbra sincs, itt keresnék megoldást problémámra.
Vásároltam egy bumot, de van vele egy kis gond. Mégpedig, hogy a végdarabba rakott habszivacs nem illeszkedik a csőbe, hanem lötyög, nem tölti ki a teret. Ezért a víz és a homok szabadon befolyhat a hossz állítására szolgáló lyukakon, ami ugye amíg ki nem folyik nehézzé is teszi a bumot, ill. az említett lyukakon az első darabba is befolyik minden, ami a két cső (első rész és végdarab) érintkező felületén eltömődést (gátolja szétszedést),és fokozott kopást eredményezhet. Mindenhol utánanéztem, de sajnos kereskedelmi forgalomban nem találtam ilyen méretű habszivacsot.
Ha valakinek lenne törött bum hátsó része, amiből ki lehet szedni a szivacsot, kérem segítsen rajtam! Kb. 15-16mm átmérőjű szivacs kellene, de nem baj, ha nagyobb, ugye összenyomható, és ha darabokban tuszkolom is bele, ellátja funkcióját.
Remélem, olvassa még valaki ezt a fórumot!
Ha valaki rendelkezik fent említett szivaccsal, vagy van valami ötlete hol lehet beszerezni, kérem jelezze!
Az enyémen nincs nyakvédő, vagyis a fejet nem tartja kint semmi. Viszont deréktrapéz kompatibilis, az alsó fele szinte csak neopren, a mellrészen és a lapockánál van benne úszássegítő habbetét.
Ahogy látom se tengeren se itthon nem sokan használnak mentőmellényt. Ez miért van? Aki használ az mire esküszik, mik itt a prémium eszközök, mellények?
Régen jártam erre, de úgy látom, hogy lassan teljesen elnéptelenedik ez a fórum :-(. Meg tudnátok mondani, hogy hol folyik most aktívabb "társadalmi élet"?
Nagyon szép napunk volt vasárnap, szerintem bárhol szálltak vízre országszerte.
Ennyire jól sikerült nap régen volt, nagyon sok mosolygós, és ismerős arcot láttam a nap.
Én személy szerint nem voltam vízen 2éve, így halmozottan élveztem az ismerős arcok látványát.
Nem tudom felsorolni a résztvevők névsorát, de nem lehet kihagyni Camberjack, Backloop, Nándi, Balogh Krisztián, Beachsurfer, Slajder, Zsuzsi, Dénes...
Jajjj, nagyon sok nevet nem tudok megemlíteni.... Ne haragudjatok.....!!!!!
Szerintem biztosan 30 felett volt a létszám.
A víz 23 fokos, a szél az pedig olyan tati volt.... de mi így szeretjük...
Őszintén? Nem sokért. Egyedüli előnye, hogy kezdőknek használható, ezért az értéke nem nulla. Ha korrekt akarsz lenni, ajándékozd oda egy szörföt elkezdeni akaró ismerősödnek. Vagy használd SUP-nak, arra talán még ok.
Tippelek, 10 ezerért talán elviszik. Hiába van egyben a cucc, nem sokan keresnek ilyet.
Szegedhez legközelebb tudtok-e szakembert aki vitorlát tudna javítani? Képet a sérülésről nem tudok (még) mutatni, így megpróbálom körülírni.
A vitorlák mindössze 1-2 évesek, szörf-centertől vettem őket (tehát érdemes javítani), a gond a latnizsák árboc felöli részén van: ki van kopva az anyag, kb fél - 1 centis kopás van az anyagon.