A meggy jó savas, ami viszonylag stabillá teszi, azaz viszonylag jól bírja a tárolást.. Mégis az a követendő szabály, hogy kiforrás után minél előbb le kell főzni a cefrét. Ha egy hete tettél bele utoljára meggyet, akkor már biztosan kiforrt. Gyufa helyett a folyamatos kóstolgatást ajánlom, ha nem édes már, akkor kész a cefre. Ebben a melegben a meggy is, ami komoly cukortartalmú, akár 3-4 nap alatt is kiforrhat.
Mottó: A cefrét akkor kell kifőzni, amikor először kezdesz el azon gondolkodni, hogy nem kellene-e már főzni? (Azaz inkább korán, mint túl későn.)
Itt nem is kell politikai szándékot keresni, kimondottan (vélt vagy valódi) gazdasági érdekek iratják az ilyen cikkeket. Az is kiderül, hogy adókiesés szempontjából az a 7 milliárd nekünk soknak tűnik, de a költségvetésben csak egy csepp.
Van egy hordó meggycefrém. Az lenne a kérdésem, hogy mikor lehet azt kifőzni? Kipróbáltam a lentebb írt gyufás trükköt, a gyufa nem aludt el. A cefrébe egy hete tettem utoljára meggyet. Reggelre a celre felszíne tükörsima lett, nem láttam rajta bundát.
Hallottam egyszer olyat, hogy a meggycefrénél az utolsó berakástól számított 2 hét múlva kell főzni a cefrét. Ez mennyire igaz? Köszönöm a választ!
Nekem is elég erős,karakteres lett a Bobza,de kísérletezni kell vele.először 6,nagy Penny-s szatyor virág került a 120-as hordóba,a következőbe pedig csak 4!Ez már tetszetősebb volt,akikkel kóstoltattam.Lehet elég a 3 is bele.
Ja!Csak a levet szabad lefőzni,a többit ki kell szűrni belőle párolás előtt.
A bodza virág párlatom elkészült, s gyakorlatilag frissen ihatatlan volt. Rendkívül erős lett a virág iz, drogos, gyógyital jellegű. Többet nem csinálok.
A cseresznye cefrémet a habarcskeverő szépen szétvágta, a mag nem tört össze. A pektinbontó hihetetlen módon elfolyósította, mindenkinek maximálisan ajánlom. A hordócska fedelét megfúrtam, a legegyszerűbb kotyogó van benne, szép lassan erjed, hibátlan eddig. Később beszámolok a végeredményről.
Itt ugyan off, de szilvám gyönyörű, nem hullik, ágak hajlanak, fák roskadoznak. Jég nem volt, viszont végre több jó eső is hullott. Tavasszal a fagy is megkímélt.
PH mérőt még nem vettem, helyi boltban 9600 Ft-ért kínálják. Netes rendelést még nem csináltam (ebay). kissé idegen tőlem. A boltos 300Ft-ért bevizsgálja a cefrémet, ha viszek mintát. Papíros saccoló 2700 Ft.
Kamra "takarítása közben" kell az idei befőttnek a hely, sikerült 20liter külömböző befőttet összeöntentem. Kérdésem lehet ebből pálinkát főznöm, és mit adjak hozzá? Kezeljem úgy mint a normál cefrét?
Kinek fognak fizetni? Nekem? Neeem, elvből nem főzök pénzért, ez számomra hobbi! Dugják fel maguknak a pénzüket, igaz én se fizetek egy huncut petákot sem. Nem értem a hisztériakeltést! 50 literig főzethet a bérfőzető, főzhet az otthonfőző! Most sunyin az otthonfőzők ellen megy a "nektek bejött a világ" című történet, pedig egy bérfőző is annyit főzet amennyit nem szégyell, számos konkrét esetet tudok, elég ha Jóskapestát elviszi a főzdébe magával, és odaadja a személyiét következő 50 literhez...Gyerekek ne nézzük már hülyének egymást! Nem kérek elnézést ( by Tonhauser lászló) , nem kell itt senkit félteni, de irigyelni sem. Az Unióban annyi nem kóser ügy van gyakorlatilag minden tagországban , hogy teljesen jelentéktelenné devalválja a mi pálinkaszabadságunkat! Persze egy kormányváltáson lehet aggódni, mert eddig minden vadbarom tokostúl rúgta be az ajtót amikor a kormányra került, tehát jogos az aggodalom, akár még hajtóvadászatot is indítanak ellenünk Európa nevében. Lesznek túlélők, lesznek otthonfőzők akkor is....
Elég hihetetlen, hogy 3 hét alatt ne forrt volna ki. A gyufapróba csak egy próba, nem szentség. Legfontosabb megkóstolni a cefrét, édes-e még? Jó kritérium az is, hogy a bunda összetörése után dagad-e még a cefre?
Ahogy Snapszmester szokta mondani, a faeper a legkényesebb cefre, nagyon-nagyon ideje lenne főzni.
Igen valszeg a zúzást nagyoltam el, a tegnapit alaposabban pépesítettem, elválik ha magozom. Egyébként úgy látom nem ül le az aljára a mag, még a tetején is van.
Másik kérdés: a tegnap beindított (kb.50 liter, meggy) már forrásban lévőhöz öntöttem 3 liter vizet, nem találtam levesnek, szinte bunda volt az egész teteje amíg beleértem. Nagy bűnt követtem el?
Almánál már én is találkoztam régebben (még a fórum előtti időkben) ilyen kesernyés ízzel, így utólag az elő-, utópárlat elválasztási hibának gondolom.
Tegnap írtam egy hosszabb választ, de eltűnt. A lényeg, hogy az egyetlen kritikus dolog a napon kinnfelejtés lehet, ennek lehetnek következményei.
Mindenesetre ha pH-t állítasz be, azt rögtön a cefrézésnél tedd, és ne két nappal később.
Nem kell két hetet kivárni a főzéssel, amint kiforrt, főzhető. Inkább előbb, mint később.
Az alma önmagában tartalmaz egy kis keserűséget. Én eddig csak friss almát cefréztem, lehet, hogy a tavalyi alma ilyenkor már még keserűbb? Nem tudom. A cseresznye csak akkor keserű, ha maggal együtt főzöd.
A réz is adhat keserű ízt a pálinkának. Számottevő réz akkor kerülhet a pálinkába, ha 1. a hűtő rézből van (az üst és a páracső anyaga nem számít), 2. és a cefere legalább valamennyire ecetes volt. A kationcserélő műgyanta kiszedi a rezet, ha az a baj. Alternatív eljárás a sovány tejes derítés és szűrés, ez is kicsapja a rezet. Keress vissza, sok ilyen hozzászólást találsz. A pálinka egy kis részén próbaként megcsinálhatod a tejes derítést.