Nekem is elég erős,karakteres lett a Bobza,de kísérletezni kell vele.először 6,nagy Penny-s szatyor virág került a 120-as hordóba,a következőbe pedig csak 4!Ez már tetszetősebb volt,akikkel kóstoltattam.Lehet elég a 3 is bele.
Ja!Csak a levet szabad lefőzni,a többit ki kell szűrni belőle párolás előtt.
A bodza virág párlatom elkészült, s gyakorlatilag frissen ihatatlan volt. Rendkívül erős lett a virág iz, drogos, gyógyital jellegű. Többet nem csinálok.
A cseresznye cefrémet a habarcskeverő szépen szétvágta, a mag nem tört össze. A pektinbontó hihetetlen módon elfolyósította, mindenkinek maximálisan ajánlom. A hordócska fedelét megfúrtam, a legegyszerűbb kotyogó van benne, szép lassan erjed, hibátlan eddig. Később beszámolok a végeredményről.
Itt ugyan off, de szilvám gyönyörű, nem hullik, ágak hajlanak, fák roskadoznak. Jég nem volt, viszont végre több jó eső is hullott. Tavasszal a fagy is megkímélt.
PH mérőt még nem vettem, helyi boltban 9600 Ft-ért kínálják. Netes rendelést még nem csináltam (ebay). kissé idegen tőlem. A boltos 300Ft-ért bevizsgálja a cefrémet, ha viszek mintát. Papíros saccoló 2700 Ft.
Kamra "takarítása közben" kell az idei befőttnek a hely, sikerült 20liter külömböző befőttet összeöntentem. Kérdésem lehet ebből pálinkát főznöm, és mit adjak hozzá? Kezeljem úgy mint a normál cefrét?
Kinek fognak fizetni? Nekem? Neeem, elvből nem főzök pénzért, ez számomra hobbi! Dugják fel maguknak a pénzüket, igaz én se fizetek egy huncut petákot sem. Nem értem a hisztériakeltést! 50 literig főzethet a bérfőzető, főzhet az otthonfőző! Most sunyin az otthonfőzők ellen megy a "nektek bejött a világ" című történet, pedig egy bérfőző is annyit főzet amennyit nem szégyell, számos konkrét esetet tudok, elég ha Jóskapestát elviszi a főzdébe magával, és odaadja a személyiét következő 50 literhez...Gyerekek ne nézzük már hülyének egymást! Nem kérek elnézést ( by Tonhauser lászló) , nem kell itt senkit félteni, de irigyelni sem. Az Unióban annyi nem kóser ügy van gyakorlatilag minden tagországban , hogy teljesen jelentéktelenné devalválja a mi pálinkaszabadságunkat! Persze egy kormányváltáson lehet aggódni, mert eddig minden vadbarom tokostúl rúgta be az ajtót amikor a kormányra került, tehát jogos az aggodalom, akár még hajtóvadászatot is indítanak ellenünk Európa nevében. Lesznek túlélők, lesznek otthonfőzők akkor is....
Elég hihetetlen, hogy 3 hét alatt ne forrt volna ki. A gyufapróba csak egy próba, nem szentség. Legfontosabb megkóstolni a cefrét, édes-e még? Jó kritérium az is, hogy a bunda összetörése után dagad-e még a cefre?
Ahogy Snapszmester szokta mondani, a faeper a legkényesebb cefre, nagyon-nagyon ideje lenne főzni.
Igen valszeg a zúzást nagyoltam el, a tegnapit alaposabban pépesítettem, elválik ha magozom. Egyébként úgy látom nem ül le az aljára a mag, még a tetején is van.
Másik kérdés: a tegnap beindított (kb.50 liter, meggy) már forrásban lévőhöz öntöttem 3 liter vizet, nem találtam levesnek, szinte bunda volt az egész teteje amíg beleértem. Nagy bűnt követtem el?
Almánál már én is találkoztam régebben (még a fórum előtti időkben) ilyen kesernyés ízzel, így utólag az elő-, utópárlat elválasztási hibának gondolom.
Tegnap írtam egy hosszabb választ, de eltűnt. A lényeg, hogy az egyetlen kritikus dolog a napon kinnfelejtés lehet, ennek lehetnek következményei.
Mindenesetre ha pH-t állítasz be, azt rögtön a cefrézésnél tedd, és ne két nappal később.
Nem kell két hetet kivárni a főzéssel, amint kiforrt, főzhető. Inkább előbb, mint később.
Az alma önmagában tartalmaz egy kis keserűséget. Én eddig csak friss almát cefréztem, lehet, hogy a tavalyi alma ilyenkor már még keserűbb? Nem tudom. A cseresznye csak akkor keserű, ha maggal együtt főzöd.
A réz is adhat keserű ízt a pálinkának. Számottevő réz akkor kerülhet a pálinkába, ha 1. a hűtő rézből van (az üst és a páracső anyaga nem számít), 2. és a cefere legalább valamennyire ecetes volt. A kationcserélő műgyanta kiszedi a rezet, ha az a baj. Alternatív eljárás a sovány tejes derítés és szűrés, ez is kicsapja a rezet. Keress vissza, sok ilyen hozzászólást találsz. A pálinka egy kis részén próbaként megcsinálhatod a tejes derítést.
Tényleg arról van szó, hogy az otthonfőzés engedélyezése politikai szándékk kérdése. Ez a mostani kormány számára, úgy néz ki, presztiskérdés, de előbb-utóbb lesz még kormányváltás, és a következő kormány lehet, hogy épp a pálinkafőzés betiltásából csinál majd presztiskérdést. (Most csak a lehetőségeket latolgatom, nem politizálni akarok.)
Még a szennyvízakna fedelét is két ólommal zárják,tehát a zárak csökkentésének esélye erősen a nulla felé tendál.....
Kis üst beállítására most is van lehetőség,de nagyon nem érné meg...
Ha netán negatív fordulatot vesz a dolog nem tudsz,tudunk kiállni az ügyért,ugyanis senki érintett véleményére, tanácsáran nem kíváncsiak(ahogy ezt 2010-ben láthattuk-Pálinkatanács)...
Az adó visszaállítása nem fog egyik napról a másikra történni,lehet hogy nem is állítják vissza.Még semmi konkrétumot nem tudni,azon a néhány cikken kívül amit a média megszellőztetett.Az únió több száz felszólítást intézett több tagország felé,ez csak egy a kupacból amit kiragadtak,mivel szerepel benne a pálinka szó,és az ezt tartalmazó cikket jobban el lehet adni,mint pl. ami a GDP-ről szól.Véleményem szerint még nem kell pánikolni,ki kell várni a végét,tenni úgy sem lehet semmit,sem érte,sem ellene.